Tiszavidék, 1957. december (11. évfolyam, 283-306. szám)

1957-12-15 / 295. szám

Nagy István:

$W‘

Dércsípett szirmok szállónak széjjel, Süvöltő hangú csípős őszi széllel, telik csordulttá erdő és berek,

Villog az ősznek pusztító foga. Kezében csattog sújtó ostora, s csapásába/n a múlás rezeg,

Zajtalan éjnek éjfele táján magam bolyongok kiverten, árváin, sorstársaim a levelek között,

Térdig gázolva tiprom a testük. Nyári sóhajok szállnak felettük, s alattuk nyögnek nyári örömök.

Az égen fenn a sápadt hold ragyog. Hü szolgái az apró csillagok, körülölelik mint a szeretőt,

Körülrajongják hízelegve, lágyan.

S a dérre hajló őszi éjszakában, fényük elönti a levéltemetőt,

Drótkötélen

(alig egy éve múlt)

Lábát himbálta még az élet, vagy rángása a drótkötélnek.

Hasán ráncokká hült a bőre,

Kékkel, pirossal lét sugárzó Erek szakadtak levegőre,

Erek fonódtak rá a fákra, •

Vér kígyózott az alvadásba.

— Pára gördült a barna földön,

Árnyak hintették már a rétet,

A holttest apja lent a düllőn Lovát nógatta, fütyörészett: ea

Hideg gerince pengve megfeszül,

A nyál ragadva szemgödrébe gyűlj

'

— Az anyja fejt, a tej feliéren ''Hl'

Habzott, fonódott lágy sugárrá, ’ |

Felállt az asszony, bent a házban j A Képre nézett, mintha várná.

Ingén, hátából foszlánnyá dagadt Sötét rezgése volt a mozdulat. ,j I

— A lány zászlóval ment a térni, v Emlékmű omlott, könnyű lábon Csúszkálva ment és látta még Ökörnyál lóg az almafákon.

Az este jön, mint árvíz hirtelen Hullám feszült, a megmeredt halott Folttá szépülve, mégis fejtetőn Fehér torkából csendet csorgatott.

— És néztük, néztük, szánalmunk ha volt Belénkszorulva nem reccsent tovább,

A földön sáros, ellapult zsineg És görbén csúszva nyúlós gyávaság.

Lábát himbálta még az élet,

Vagv rángása a drótkötélnek Hasán ráncokká hült a bőre,

Pirossal, kékkel létsugárzó Erek szakadtak a levegőre,

Erek fonódtak rá a fákra,

Vér kígyózot t az alvadóéiba.

SZEDERKÉNYI ATTILA

fejét, még hajlékonyabbnak, törékenyebbnek látszik. Kár érte.

Nem is ültetne, csak úgy beszélgetnek. Marika meg körülnéz a szebaban. Volt már itt, de többedmagával. Akkor nem ért rá széjjelnézni. Most megnézi szemével a könyveket, kis szobrocskákat a könyvespolcon, az asztalon. A hamutartóban szájrúzsos végű szétnyomott cigarettavégek. Némelyik ruzstalan. Talán csak nem volt itt férfivendég? — kuncog a lány magában. De aztán kitér a gondolat elöl. Biztos még ruzsozkodás előtt szívta. Ébredés után. A falon egy aktkép pasztellszínekben az ágy fölött. Az éjjeliszekrényen olvasó. Ezt úgy sem használja. Annyi bizonyos. Nem rózsafüzérezik esténként Klári, — villan át a kis Zöldevi gyerek agyán. Miért lehet hát akkor az mégis csak ott?

A tanárnő észreveszi a lány pillantását. A fene egye meg, milyen szeme van. Mint az intelligensebb cselédlányoknak! Mindent észrevesznek, nem szólnak, de sose tudni, mikor jár el a szájuk. Rámosolyog gyorsan, kedvesen a lányra.

— Anyámé — mondja. — Emlék. Ezüsttel van összefűzve. Ötvös-munka. Gyere, nézd meg! — hívja közelebb a kis Zöldevit. A vállára teszi a kezét.

— Vasárnap kimegyünk a legutolsó évesekkel a Hűvösvölgybe. Szeretném, ha

, velem lennél aznap délutánt , «.

..Jiitaaüás | pátiunk is népünk melleit...

> Madarász Ej LEGENDÁK

öt elbeszélőkölteményem, melyet a Szépirodalmi Könyvkiadó egy kötetben : most hoz napvilágra, számomra, kommunista költő számára azért fontos, mert bennük pártunk történetének öt olyan fejezetét találhatjuk meg, amelyek igen nagy je; lentőséggel bírtak, talán döntő szerepet játszottak sokat vérzett, sokszor a földre sújtott, de minden alkalommal | hősiesen talpraszökött, nagy pártunk életébem A kritika és az olvasó dolga a versek minőségének,

! művészi értékének megítélése. Ami az én legfőbb gondom: számot vetni azzal, megfeleltem-e a kommunista költő nagy hívatoStságának, annak, hogy e költeményekben a pártot szolgáltam-e, a párt és a nép nagy céljainak megvalósításáért küzdöttem-e?

E kérdéseik feltevéséből azt hiszem, önként következik az a „vallomás”, hogy bárminő feltételeit és viszonyok között sem lennék képes elhatárolni költői-írói tevékenységemé* a pártban és a pártért folytatott tevékenységtől.

E tapasztalaitok hatalmas, óriási szintézise az, mely en| gém pártmozgaámi-íród-költői munkámban vezet és vezetett, mely válságos pillanatokban biztos kézzel mutatta meg az utat, amelyen kommunista egyáltalán járhat. Ez nyert kifejezést Csihajda Pál, Csorba Mária vagy Neszvedia Kálmán alakjában és ama amerikai munkások csoportjának meghatóan szép elhatározásában, mely csoport 1922-ben a Szovjetunióba vándorolt, hogy segítsen a szocializmus felépítéseben.

öt elbeszélőkölteményem ötsizörös hitvallás pártunk és népünk mellett. Ezért, e célból íródtak.

A kis Zöldem bólint. Nem érti, kér-t dezni akar még valamit, de nem szól. Meg- j tanulta már, hogy sose mondjon többet, S mint amit kérdeznek, és sose kérdezzen t többet, mint amit mondanak. Csak bólint| most is, és elszalad. *

A tanárnő meg újra az ablakhoz megy, s nézi az ablakból a kertet. Milyen igaza is volt Irén néninek. Az udvariasság, a jólnevelt ség, a gyerekszoba nem csak arra jó, hogy megszerezzük magunknak mások j bizalmát, azokét, akikre szükségünk van,* hanem arra is kell, hogy távol tudjuk tar- f tani magunktól mindazokat, akikre nincs f szükségünk. De ezt a kis Zöldevit most* nem sikerült egészen. Pedig nem hízelgő, i nem bizalmaskodó ez a gyerek. Nem is | dörgölődzik. Mégis a szeme, a szeme az,* ami sokmindent észrevesz. Nem sikerültt vele úgy beszélgetni, ahogy szeretett volna; | kedvesen, hűvösen, cigarettázva. J

Megyéim fetfeoesése

Kép* »művészet

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC

TIZEDIZIGLEN

I [ jra rágyújtott és közben, amint arra gondolt, hogy az orgonaillatj mennyire hasonlít az orgonakölni illattá-* hoz, elmosolyodott. Apró kis karikákat fújt | a kellemes, most olyan jóleső cigaretta-* füstből. Orrán át érezve az egészen a ga-% raVg bujkáló könnyű füstnek az ízét, s los-J san, végre megnyugodva megnyugodtaki gondolatai is, *

Tanulmányait itt a művésztelepen kezdte el, majd Budapesten és Párisban folytatta. Kezdetben az impreszszionizmus hatása alá került (párisi tanulmányútja során) főleg táj és alakos képeket festett. Elbeszélő kedvű és felületes, igazi elmélyült

munkához nincs érzéke. Szorgalmasan dolgozik. Egyik kép követi a másikat, csak éppen a művészi átérzés hiányzik belőlük. Ezt tudta, vagy nem is törődött vele? Mert gyűjtögette képeit és volt idő, — amikor minden évben kollektív kiállítást rendezett

műveiből.

Kompozíciói kedélyes, népéletképek. Csoportosítva jelentéktelennek látszó figurákkal, részletekkel, de ami egyéni kompozíciók megoldásáról tanúskodnak.

ISMERT KfiPE|a „szolnoki csata” (Szolnok Megyei Tanács tulajdonában) elüt a népi ábrázolásoktól, melyekben mégis van valami frissesség, — ez egészen rossz munka úgy a kompozíció, mint a festői szinesség szempontjából.

Pólya Tibor munkássága

főleg a kisméretű tempera képeiben érte el legnagyobb fokát.

Legjobb alkotása a „Hegyen völgyön lakodalom” c. képe, drasztikus humor és elbeszélő erő jellemzi. Legelmélyültebb képe a „Mosónő” tempera festménye. Lásd a fenti képet. (A fővárosi képtár tulajdonában). Ez a képe is bizonyítja, hogy az Aba Novák iskolához tartozott. — Technikai előadásmódjában rokon, de nem olyan virtuóz, mint Aba Novák. Pólya Tibor egyszerűbb és az bizonyos mértékben érdeme is Aba Novák nagy technikai fölényével szemben.

Magángyűjteményekben is találkozunk Pólya Tibor képeivel, a Zagyva jegén korcsolyázó gyerekeket, Tisza, Zagyva közti tájat, kedves naivitással ábrázolja. Ezek a képek mentesek Aba Novák hatása alól, ezek a képek adják igazi értékét Pólya Tibornak. Szerette az élénk dekoratív színek alkalmazását. Egy-egy kéket vagy sárgát mert tisztán, töretlenül megfesteni.

IGAZI ÉNJÉT I Pólya - T1_

bornak karikatúráiból és ötletes plakátterveiből ismerjük meg. A mindig vidám, valami tréfán törő ember élesen figyeli meg a kispolgárság életét én kaiikírozza úgy, hogy mindenki tetszését kiérdemelje és megnevettesse. Karikatúráival és plakátterveivel sok elismerést szerzett magának.

Pólya Tibor az ember, mint világfi és tréfacsináló, igen népszerű volt, nemcsak a művésztelep lakói között, de az 5 uralkodó osztály tagjainál is, t akik benne látták a művé- § székről való elképzeléseik í megtestülését. Sok megren- § de lést is biztosítottak számá- í ra(Vasvári István, Versek, Magvető 1957)

ÍZLÉSES KÜLSŐVEL és tartalma® belsővel bocsájtotta útra a Magvető, Vasvári István, kötetét. A szerző korábban megjelent kötetei már sejtetni engedték, hogy egy kiforrott költő tolla alól kerülitek ki.

A kötetbe csoportosított ötven és egynéhány vers az 1940-es időktől kezdve egészen 1957 kora tavaszéiig öleli fel a szerző életútját.

ALAPTÉMÁJA: elkeseredés és küzdelem a minden

becsületest betáborozni akaró társadalmi rend ellen, éles, tántoríthatatlan állásfoglalás a haza, néptől idegen bitorlód ellen; Nem kommunista szóval csak becsületes emberi érzülettel áll ki a szerző és követeli —• sőt néha könnyesen könyörgi — a betáborozottak igazát Korábbi köteteiben ezzel a hanggal még alig vagy egyáltalán nem találkozunk.

Hiba lenne azonban eveseiben csak úgy beszélni, mint lojális siiánkozáról, mert „Kárpáti szél” c. versében amellett, hogy kesereg az otthoni táj számkivetése miatt, egyben a számkivetetteket — népét — hívja harcba költőhöz méltó bátor szóval:

„Váltsuk fel harcos szabad tavaszra milliók könnyéi, bús nyomorát.”

Ä sötét kor azonban .gyermekvetélte tő” teherrel nehezedik a költő leikére. Százezrek gondolatát rögzíti papírra így:

„Ha nem adhatok puha, selymes ágyat, maradj álom — én szép gyermekem 3 ha van fölöttünk megbocsájtó isten, tán megbocsájt e kornak és nekem.”

írja meg nem született fiához a nyomorúság keserű letargiájában.

EZ A LETARGIA és keserű pesszimizmus még csak fokozódik amellett, hogy verseiben egyre inkább felíeíedez'hető tűszúrások vannak a lélekölő társadalmi rend ellen — amikor lángba borul a világ és a frontokon, valamint a hátországokban is milliószámra szedd áldozatát a gyilkos háború. Ez legjobban „Kinn a fagyban” c. versében kap hangot, amelyben így ír:

„A fészek alját nézem, haj üres: vágy? a vágy is más fészleet keres.”

A KÖLTÖ EREJE azonban nem abban van, hogy élethűen ábrázolja léleköl? korát, hanem abban, hogy száz kétségbeesés és ezer elvetélt álom teteme fölött is n.eg tud maradin! embernek és nem ábrándul ki versei ihletőjébol: a hétköznapok emberéből. Az elhullók láttán nem hull el és nem is választja a kényelmes hallgatás útját, hanem a frissen hantolt sírok keresztjei mellől kiáltja a világ fülébe:

„Nem hulltam el, vem hallgathatok, nem várom, hogy értem szóljatok, én szólok halálig értetek fák, virágok, erdők, emberek”,

A temető kor múlása után féLve, fázva eszmél magára.-ég didereg a fűtetlen baraikok csontfagyasztó hidegétől, de már csalogatja a kibontakozást, a reggelt. Irásaimdk korábbi erejét megsokszorozza r szeme előtt kibontakozó erőharmónia. Ennek láttán szinte kiáltja:

. nem verhet porba már minket semmi erő”.

S AZ ORDASOKTÓL óvja népét és az ordasok hálójába került toilforgató társait „Ködtő barátomhoz” c. versében, amelyben nyíltan ■— és ez abban az időben nem járt kevés veszéllyel — emberi egyszerűséggel kiáltja a világba, hogy aki igazat alkar írni, csak a nép igazságát írhatja és csak annak erdőkéiért szállhat síkra.

' Az elismerés mellett azonban szólni kell a mutatkozó negatívumról is. Furcsán hangzik, de így van: a kötet színvonalát bizonyos mértékben csökkenti a szerelmi témájú líra, melynek tartalmi megoldása ttt-ott kívánnivalót hagy maga után. Rendelkeznek ugyan ezek a versek finom művészi erotikával, de ezen túlmenően a kötet többi írásához viszonyítva, csapongó, önmagukért sízóp gondolatok gyűjtőjévé válnak, különösebb mondanivaló nélkül. Szoros cipő ez a szerzőnek. Ehhez járul még a kötetben nem kis számban előforduló tördelési hiba, amely sok esetben értelmi zavart okoz. (Persze az utóbbiról a kiadó tehet.)

A FELSOROLT negatívumok mellett azonban a kötet a szépség és az elmélyült műgond bélyegét viseli magán és alkalmas arra, hogy könyvtáraink, körre jesztőink a jélenleginél nagyobb gondot fordítsanak terjesztésére. N I.

POLYA TIBOR | és

grafikus művész. 1886. április 25-én Szolnokon született. A izolnoki tájhoz, szülőföldjélez nem volt sohasem hüten, csak itt érezte jól magát.

POLYA TIBOR | 1937.ben

halt meg, most van halálának 20. évfordulója. Emlékezzünk Pólya Tiborra, ha nem is a „legnagyobb” magyar festők közé tartozik, de

ő is tagja volt a szolnoki művésztelepnek és vidámságával napfényt varázsolt a művészélet berkeibe.

B. Székely Júlia