Tiszavidék, 1957. december (11. évfolyam, 283-306. szám)
1957-12-28 / 304. szám
Miért nincs úttörőcsapat Abádszalókon? Nem is olyan kis község az az Abádszalók, hisz az általános iskolának mintegy huszonöt fős tantestülete van. A huszonöt pedagógus döntő többsége fiatal tanerő, aki a népidemokrácia segítségével jutott az oklevél birtokába. Ez tény, Eaen nem is lehet változtatni. Az. amin lehet és kell változtatni, az nem más. mint a nevelők viszonya az úttörő szövetséghez. Azt azonban senki ne gondolja, hogy rideg, száraz, bürokratikus rendelkezésekkel sokra mennének ebben. Ez csupán látszólagos eredményre vezetne és a pajtásokkal való foglalkozás léleknélküli. tartalmatlan, minden nevelési célt mellőző forma lenne. A nevelő, aki ilyen formában vállalná az úttörő csapat vezetését, a kényszert, az erőszakot érezné. ami munkájára szigorúan rányomná bélyegét. A pajtások nem kapnák meg azt. amit várnak az úttörő közösségtől. El menne a kedvük tőle és örök időre nyomot hagyna, most még hajlékony, de fejlődő világszemléletükben. MIT VARNAK az iskola NÖVENDÉKEI? Nem mást, mint egy olyan úttörőcsapatot, amelyben megtalálják az iskolai foglalkozásán túl azt a romantikus, élményekben gazdag, tanulmányuk jobb elsajátítására segítő mozgalmat, mely az öntudatra nevelés mellett, kellemesen kitölti a nap üresen maradt részét. A gyermekek szeretik a szervezett életet. Szívesen dolgoznak azon. hogy társuknak, nevelőiknek, szüleiknek örömet szerezzenek. Ez azonban Abádszalókon nem válhat valóra, mert a fiatal pedagógusok nem nevelők, hanem csak oktatók, akik hetenként leadják azt a 24—28 tanítási órát és úgy érzik eleget tettek munkájuknak. Nem éreznek a fiatal pedagógusok «emmi hiányt munkájukban? Nem érzik mennyire távol vannak az oktatott gyermekektől? Nem szeretnének közelebb kerülni hozzájuk? Vagy talán nem is szeretik a tanítói munkát, s csupán azért szerezték meg az oklevelet, hogy ezzel oldják meg a mesterség, az állás kérdését? Nem hisszük, hogy általánosságban így van. Egy idősebb tanítónőt, kit a tanítási idő után is az iskolában találtam, ezt mondja. — Mi szeretnénk foglalkozni a gyermekekkel, de sajnos korunk mér csak azt engedi meg, hogy itt az iskolában szakköröket vezessünk tanítási idő után. — Mi sokat szenvedtünk, míg megtudtuk szerezni az oklevelet. A mi családunkban sok gyermek volt. Az apám vasutas létére nem bírt áldozni a tanulásra, s így dolgoztunk is. meg tanultunk is. Mikor végeztem, még segéd-; tanítói állást sem kaptam. Nem volt protekcióm. — Egyszer rámsütött a nap. sajnos csak pár percig. Megpályáztam egv vidéki tanítói állást. Kikérdeztek a családról, a barátaimról és mindenféle aprólékos tulajdonságaimról. örültem, mert mee mondták hova menjek elfoglalni az állásomat és már szaladtam is az állomásra boldogan. Az állomáson azonban visszaestem a szomorú valóságba, mert az utánam küldött irodaszolga tudomásomra hozta, hogy az állást nem foglalhatom el. Katolikus vallású vagyok — mondták — és a nevezett állást csak protestáns vallású töltheti be. — Hosszú évekig próbálkoztam, s végül egy pár pengőért mentem postásnak a tanítói oklevéllel. A felszabadulás után tudtam csak tanítói pályán elhelyezkedni, — fejezi be röviden élettörténetét. Aztán folytatja: — a mai fiatalok nem tudják mi az. hogy küzdjenek a kenyérért. Nagyon az ölükbe hullott a jó. Ingyen, sőt a felső iskolákon ösztöndíjjal tanulnak. Olyan ösztöndíjat kapnak majdnem, mint egy család keresete. Hát bizony a mai fiatalság annyit kapott a népidemokráciától. amit míg él. nem tud visszaszolgálni, s mégsem tudják értékelni Ugyan mi kellene még nekik’ — Mi meg vagyunk elégedve, hogy ez a rendszer biztosította a jövőnket, a nyugodt tanítási lehetőséget, az állandó munkát. A másik tanteremben is folyik szakköri munka. Az algebrát tanulják a rendes órákon túl és itt is idősebb pedagógus foglalkozik a középiskolába pályázókkal. Meg kell mondani, alaposan készülnek. Most azonban nem a szakmai dolgokra vagyunk kíváncsiak, s érdeklődünk A NEVELŐ ELFOGLALTSÁGA után. Heti 29 órát tanít, osztályfőnök és szakkörvezető is. A felesége is dolgozik este 6-ig Két kis gyermekük van és este, mikor hazamennek, közösen yégzik a házi munkát. Már lassan 6 óra lesz és még itt foglalkozik a tanulókkal, pedig neki is jó lenne 4 órakor távozni. — Hát igen, jó volna, de ez semmi sem már a múltbani tanítóskodáshoz. Akkor ha tetszett, ha nem. a jóval több óraszám mellett még a kulturális dolgok vezetését, levente oktatást, ünnepélyek rendezését ts vállalni kellett, egyszóval a mindenesei voltunk a helyiségnek. Ha nem csináljuk. kirúgnak az állásunkból, hisz volt jelentkező bőven. De mit mond az igazgató? — Az, hogy nincs úttörő csapatunk, nagy szégyen rám is, de különösen a tantestület fiatal tagjaira is. Erőszakot nem akarok alkalmazni (nem is volna helyes). Az a tizenegynéhány fiatal nevelőnk úgylátszik távoltartja magát minden ifjúsági munkától, de nem hazudok. ha azt mondom, hogy a tanításon túl mindentől. A területi KISZ-be azért nem léptek be, mert azt mondják, hogy kinézik őket onnan. Az iskolában akartam, hogy szervezzenek KISZ csoportot, de az sem ment. AZ ÜTTÖRŐ CSAPAT ÉRDEKÉBEN a szervezőtestületét három ízben hívtam össze, de egyszer sem volt teljes a létszám. Igen. ezt nem is lehet adminisztratíve elintézni. Az úttörő csapatnak olyan vezetőség kell, amely mindenkor helytáll a fiatalság kommunista nevelésének ügyéért. Találjanak megoldást a község vezetői, kommunistái, akik követelik gyermekeik helyes nevelését. Ne sajnálják a fáradtságot, hogy életre hívják a gyermekeik által kívánt ifjúsági szervezetet. De adjon segítséget a Járás, a Megye, ha kell. — ab — A Nap kél: 7.31 h-kor, nyugszik 16 h-kor. __ jászjákó!ia.lnián a földműves. zövetkezei 90 ezer forintos költséggel új éuermet létesített, ami december 21-én nyílt meg. Szilveszterkor az új étteremben nagyszabású disznótoros vacsorát rendeznek. __ Jugoszláviában februárban nemzetközi tudományos és műszaki íilmfe znvál lesz. Magyarország két bányászfilmet mutat be. — A tokiói nemzetközi gyermekrajz-kiállításon nagy sikerrel szerepeltek és díjat nyeltek a magyar gyermekek rajzai. — Komplex talajvédelemmel mentik meg a Pemez rhelletti Csalánka község pusztuló bortermő talaját. A munkát jövőre kezdik meg. — Minden külön értesítés helyett, özv. Rácz Sándomé, született Boldizsár Julianna és Cipó Mihály po-ta műszaki szakelőadó házasságot kötöttek Tisza földváron, 1957, december 17-én. * A SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ MCSÓRA 1957. dec. 23-án, este 7 óra: CSŐRÖS ASSZONY 1957. dec. 29-én, du. 3 óra: A MOSOLY OESZÁGA 1957. dec. 29-én, este 7 óra: CSÖKOS ASSZONY 1957. dec. 31-én, este 7 óra: D U NAPA RT I RANDEVÚ 1957. dec. 31-én. este 11 óra: DUMAPARTI RANDEVÚ Érdekességek a nagyvilágból ■Ilílllll Ha a búvár szenvedélves sakkozó Szudán rövidesen új réz pézt ad ki A Szudán: Köztársaság eddig Pakisztánban verette rézpénzét. A köztársaság megalakulásakor a kormány elrendelte pénzverde felállítását. Az építkezések most befejezés előtt állnak, így Szulán a jövő közepétől maga állítja elő rézpénzét A pénzverde műszaki felszerelését Nyu gat-Némei ország szállította. A kormány különbizottságot létesített, hogy külföldi szakembereket szerződtessen. Szudán eddig egyiptomi és angol kemény pénz volt forgalomban. Házassági reform Marokkóban Marokkóban a házasság kérdéséről kiadott új „dah ir’’ (törvény) betöltött 15 évet írja elő a menyasszonynak és 13 évet a nősülő férfinak. — Még lényegesebb rendelkezés: köteíezőleg előírja a nő beleegyezését. Azelőtt az apa vagy a gyám kényszeríthette a fiatal lányokat a férjhezynenésre. Az új házassági kódex fenntartja a férfiank azt a jogát,- hogy négy felesége legyen egyszerre, de köteles a szigorú egyenlőség alapján bánni velük. Mindegyik feleség panaszt emelhet, ha a férj jobban bánik a többivel. A férj az új rendelkezések szerint is eltaszítha'tja magától feleségéi, de köteles 'kártérítési fizetni neki. A Hold az ENSZ előtt Sir Leslie Munro, az ENSZ közgyűlés elnöke december 9-én televíziós adásban bejelent eile, hogy a közgyűlés a jövő évben külön gyűlésre ül össze a bolygóközi rakéták problémáinak tanulmányozása céljából. A gyűlés napiendi kérdései közt sor kerül a Hold és a bolygóközi térség szuverenitásának megvitatására is. Sir Leslie többek között azt mondta: „Az Egyesült Nemzeteknek etíenőr/zniök kell a bolygóközi fejleményeket. Ügy gondolom, hogy erre képesek is vagyunk. Ha nem törődünk velük, még nagyobb veszedelmek zúdulhatnak a világra”! Az MSZMP Központi Bizottságának üdvözlő távirata a Tűni zí Kommunista Párt VI. kongresszusához és a Svéd Testvérpárt jubileumi kongresszusához A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a magyar Kommunisták nevében forró üdvözletét küldte a Tuniszi Kommunista Párt Központi Bizottságának sok sikert kívánva a tuniszi párt VI. kongresszusának abban a munkában és harcban, amelyet Tunisz szabadságszerető népe boldogulásáért folytatnak. Ugyancsak táviratiban üdvözölte áz MSZMP Központi Bizottsága a Svéd Kommunista Párt Központi Bizottságát jubileumi kongresszusa alkalmából, kifejezve, hogy a Svéd Kommunista Párt négyévtizedes, a dolgozó naptömegek érdekében vívott küzdelme nagyban hozzájárult ahhoz, hogy hazájuk példája lett annak a lenini tételnek, amely szerint a különböző társadalmi rendszerek békés egymásmelleit élése megvalósítható, és a háború elkerülhető. Az MSZMP Központi Bizottsága további sikereket kíván a Svéd Testvérpárt kongresszusának abban a harcban, amelyet népük boldogabb jövőjéért, a nemzetközi mozgalom egységéért, a pusztító háború elhárításáért és a világbéke megszilárdításáért folytatnak. (MTI) Egyiptomi lapok a köztársaság elleni összeesküvésről Kairó (TASZSZ). Egyiptomi lapok jelentik, hogy a köztársaság ellen irányuló újabb imperialista összeesküvést lepleztek le. Az angol kémszolgálat tisztjei Beirutban összeesküvést készítettek elő, amelynek az lett volna a célja, hogy visszaállítsák a monarchiát Egyiptomban. Anglia és néhány arab ország egyeduralkodója pénzt bocsátott az összeesküvők rendelkezésére. A lap szerint az összeesküvők merényletet készítettek elő több egyiptomi politikus ellen. Az összeesküvés célja katonai államcsíny lett volna. Megakarták gyilkolni Nasszert, valamint több más forradalmi vezért és helyreállítani a monarchiát Egyiptomban. (MTI.) Az.Amerikai Atomenergia Bizottság közleménye NewYork (TASZSZ). Az atomenergia bizottság közölte, hogy a Pennsylvania állambeli Shipping Port-ban a Dewcana Light Company magántársaság kedden üzembehelyezte az Egyesült Államok első atomerőművét. Mint ismeretes, az első szovjet atomerőművet 1954 júniusában helyezték üzembe. (MTI.) Súlyos árvíz Ceylon szigetén Colombo (Reuter). Szerdán súlyos árvíz pusztított Ceylon szigetén. Az árvíz következtében teljesen megszakadt az összeköttetés Colombo, valamint az északi és keleti tartományok között, továbbá Indiával is. Hatalmas károk keletkeztek és mintegy százötvenezren váltak hajléktalanná. Az egyik jelentés szerint a Colombotól százhatvan mérföldnyire lévő Bandaravelaban 10-en vesztették életüket az árvíz nyomán keletkezett földcsuszamlás következtében. Az egyre tartó esők következtében a víz szintje tovább emelkedik. Hivatalos adatok az emberéletben keletkezett veszteségekről és az anyagi károkról még nem állnak rendelkezésre. (MTI.) A Pravda Eisenhower es Duties beszédéről Moszkva (TASZSZ). A Pravda csütörtöki száma cikket közöl Eisenhower és Dulles legutóbbi beszédéről (a két beszéd néhány nappal ezelőtt az amerikai rádió és televízió közönsége előtt hangzott el). A Pravda megállapítja: Eisenhower a NATO párizsi munkájáról adott értékelés után a békéről beszélt, és az amerikai kormány fejének erre vonatkozó kijelentéseit helyesléssel lehetne fogadni, dp Dulles külügyminiszter, aki rögtön az elnök után beszélt, elárulta, mi gátolja a Szovjetunió és az Egyesült Államok megegyezését. Ennek akadálya a hírhedt erőpolitika, bizonyos befolyásos amerikai köröknek a fegyverkezési hajszához és a hidegháborúhoz való ragaszkodása. Dulles voltaképpen ezt a politikát dicsőítette. Sokat beszélt a leszerelés problémájáról, de hosszú fejtegetéseiben hiába keresnénk építő jellegű, reális javaslatot a kérdés megoldására. A Pravda végül megállapítja: előrelátó amerikai politikusoknak feltétlenül tudomásul kell venniök, hogy a külügyminisztérium elhibázott politikája világszerte egyre erősebb ellenállásba ütközik. (MTI.) TTYYTTTYYYTYTTTTYYYTYTYYYTYTYfTYYYTYYTYYYTTYYYTYTYYYYTTYT f íiöz^rdekfí köziem ?ny A TIT ASZ Vállalat Szolnok városi űzöm vezet őségé közli, hogy nagyfeszültségű vonalakon és berendezéseken végzendő munkálatok miatt 1957 december 29-én (vasárnap) 7 órától kb. 7 óra 30 percig, valamint 12 órától kb. 14 óráig Szolnok város ©gesz területére kiterjedő, továbbá 7 órától 14 óráig az Alcsd kőműves kislaíjái&ofc. Schefcák telep ég a Vár, valamint az Ady Endre utca és a Móra Ferenc utcától a rékasi vasúti átjáróig terjedő szakasztól északi Irányban eső városrészben áramszünetet tar tunk. Tekintettel arra, hogy a visszaíkapcsolás a munkálatok befejezésétől függően a fenti időpontnál korábban is megtörtnheUk, vagy más üzemi körülmények miatt az áramszünetet el kell halasztani. vezetékeinket a kikapcsolásra jelzett idő alatt, is | feszültség alatt állónak kell i tekinteni megjelenti fh&aqafQ< Kapható az ujéágánioűfcn&l „FELSZABADULÄS A moszkvai jilmstudi albán filmszakemberck reműködésével megkezdi fenti című film forgat amely az albán nép hősi badságharcát mutatta b —1944-es esztendőkbe A film forgatókönyvét Iszajev ismert szovjet f' tókönyvíró készítette. Missíssipi államban megtiltották a gyermekházasságokat Mississippi államban jőve év július 1-én életbe lép az új házassági törvény, amely szigorúan tiltja az ott szokásos gyermekházasságokat. Tíztizenegyéves leánykák „nőül” mentek «lyan -férfiakhoz, akik nagyapjuk lehettek volna. Az új törvény szerint a házasság alsó korhatára fiúknál 17 éve, lányoknál 15 év. A miniszterek gurgulázzanak! Horiki japán egészségügyi miniszter a minap ajándékkal lepte meg minisztertársait: mindegyiknek egy kis üveget adott át azzal a megjegyzéssel, hogy mielőtt elhagyják lakásukat, erősen gargalizáljanak, mert „ez a gyógyvíz megyéd az ázsiai influenza ellen”. A miniszter szerint társai még úgy védekezhetnek az influenza ellen, ha -nem erőltetik túl magukal a munkájukban”. Százdoliárosokat hamisítottak Nizzában A nizzai rendőrség százdollárosokat hamisító „üzemet” fedezett fel. Telj« nyomdaberendezést, fénst-cépégzetj laboratóriumot és mintegy 300 ezer hamis dollárt koboztak el. A két „technikus'' nizzai lakos: Paul Guiducelli ég Jean-Baptiste Pauíotti. Madarak „légiharca” Az ésasafsolaszországi Me rano közelében lévő Malle falu lakosai a napokban ér dekes jelenséget figyelhettél meg: a falu felett több varjú raj megtámadott egy sast. í varjúk valóságos bukórepü léssel rontottak a sasra amely csőrrel-körömmel, ki védte a „támadásokat”. Fél órás „véres légiharc” után : varjak ababhagyték a feüz delmet; a földön a parasztot 30 szétmarcaingolt varjút fa láttak, A,,kegyetlen” feleség A birminghami bíróság tíz perces tárgyalás után felbon tóttá egy 52 éves polgár há zasságát. A bíróság sem a fe leséget, sem a férjet ner hallgatta meg, elég volt tanuk vallomása. Ezek sze rint az illető felesége, a 4 éves Ethel asszony napont hat-hét alkalommal felhívt telefonon férjét — a munka helyén, víz helyett benzir öntött gépkocsija hűtőtartí lyába, béretvaúészülékét el dugta és cipőjét, úgy hog sokszor papucsban volt kény telsn hivatalába megjelenn annyit ivott az asszony, hős hálószobája valóságos űrt palink;,süvegek raktára voi -fém elég, hogy ilyen dolgok kai lelkileg gyötörte férjét, d te tí legesen is bántalmazó mert minden adandó aik; lommal valamilyen tárgyi férjéhez vágott. A mongollal földrengés pusztításai Az ulan-batori rádió sz< rint Mongóliában rend-kivi erős földrengés volt amelj nek lökéseit a világ mindé megfigyelő állomásén észle ték. A földrengés központ j Nyugat-Mongóiiában vol ahol közel 200 kilométer ho® ss óságban megnyílt a föld. A mongol rádió szerint viharos főid lökés három vó rost teljesen elpusztított; halottak számát nem közöl ték, csak annyit jegyezte! meg, hogy 22 sebesült és 1 „eltűnt” volt és hogy 50 állat elpusztult. A földlökés óriási szikláira "•ingatott meg, amelyek íOi teilométe körzetben hallhati hatalmas robajjal zuhanta!! le a völgyekbe*