Tiszavidék, 1957. december (11. évfolyam, 283-306. szám)
1957-12-22 / 301. szám
NYELVMŰVELÉS Kiborult emberek Újabban ilyenek is vannak, s a számuk egyre szaporodik, Ügy látszik, valami különleges jó dolog ehhez a szektához tartozni, valami nagyon jó lehet „kiborult” emberinek lenni Én ugyan nem hiszem. Mert képzeljenek csak jel egy, a bölcsőből kiborult gyereket! Hogyan sír, jajgat, Halán keze, lába is eltört. Nem örvendetes látvány. Milyen jlehet akkor egy sereg „kiborult” ember? Nem szeretném Hatni. Ezért hallgattam elrémülve a barátomat a minap, í a mikor újságolta, hogy a főnöke „kiborult”, amiért elmulasztott egy kimutatást idejében elkészíteni, s otthon meg ía felesége „boru't ki”, mert később ment haza. 3 Kiborult főnök, kiborult feleség! s Nem mertem megkérdezni, honnan borultak M, lett-e ^valami bajuk. Féltem, hogy valami iszonyatosat mond. jVagy talán meg sem tudta volna magyarázni, mert neki í, borult” ki sok szép magyar szó az agyából I * 5 Nagy a lakáshiány, mégis van Szolnokon olyan ember, jaki a „nyolc” kerületben lakik. Ha volna törvény — bár- 5csak volna — amely szerint meg lehet büntetni a magyar ijnyelv ellen vétőt, akkor ezt az embert kényszer!teném Sárrá, hogy hét lakást adjon át az arra rászorulóknak, s ő ^maradjon csak a „nyolcadik” kerületi lakásában. Szerenjcséje, hogy csak egy lakása van, az is „nyolcadik” és nem ínyolc kerületben. Tudom, szívesen jönne az ötödikbe, de jjnem engedjük, mert itt is elrontaná a szomszédai jó maagyar nyelvérzékét. —• nos « HATVANI DÁNIEL: Visszatérésre való ének Hát elmegyek, kedves, a csókjainkból csillag-szárnyakat építek magamnak, Útjainkat már benőtte az emlék, s jó ízeket hagyott a szád a számon, és melegem lett, mivel hogy átfogtál lángolón marasztaló karjaiddal: e melegséget magammal viszem, hogy füttyös dalokkal térjek vissza hozzád s a karcsú-lombos, fény-barázdált estben csókjaink gyönyörű virága nyíljon! M ár hetekkel az ünnep előtt nagy volt a készülődés. öreg hölgyek érkeztek az iskolába és sorra nézegették a gyerekeket, Velük volt a fiatal káplán is, az iskola hitoktatója. — Hát bizony kellene majd mindegyiknek — dűnymyögött csendesen az öreg tanítóbácsi, aki ott toporgott idegesen a küldöttség hátarnögött. A Katolikus Nőegylet tiszteletreméltó koros tagjai azonban nem zavartatták magukat. Sorra kérdezgették a megszeppent gyerekeket; — Ml az apád? — Aztán miért nem dolgozik? Elissza, ugye? «§*- Hányán vagytok testvérek? — Hát neked nincs másik ruhád? — Hova tetted a cipődet? Ég a riadtszemű kis báránykák az orruk alatt dünynyögték a választ: — Napszámos; favágó; rakodómunkás.: s — Mostanában sehova se híják; beteg; nincs munkája*., — Nem iszik az; nincs mit elinni; meginná, ha vóna.: i — öten; hatan; kilencen;. * •— Csak ez van; ez se az enyém; ez is rossz mán. — A tavalyi elkopott; levált a talpa; még nem tellett rá.;, Csak hárman-négyen nézegettek biztonságosan, nem törődve a mászkáló nénikékkel, örajtuk tiszta, szép ruha feszült, meg aztán ismerték is ezeket az asszonyságokat, Különösen Strubert Tibi, a postafőnökék fehérbőrű, szőke fiacskája, meg a fitosorrú, szép fehérmasnis Abay Nemes Klára volt a legnyugodtabb. Ezek ott ketten, a a középső sor első padjában, még játszadozni is merészeltek. Viháncoltak. kacarásztak és közömbösen figyelték a nénikék buzgóságát. Méhes néni, a tanácsos úr felesége, akit az előbb méltóságos asszonynak szólított a tanító, odament hozzájuk és megsímogatta az arcukat: — Szervusz Tibi! Szervusz Klárika! Hogy vagytok? — kérdezte mézédesen, majd ismét elvegyült a többiek között A két gyerek pukk adózva nevetett a néni hátamögött. Talán a nagy palacsintasütő formájú, fekete fátyollal megtűzdelt kalapja késztette őket nevetésre. Láthatóan élvezték az alkalmi szünetet és vidáman beszélgettek. rT' orma Laci az ablak melletti első pádból át-át lesett hozzájuk. Neki csöppet sem volt jókedve, inkább valami szorongás félét érzett. „Ugyan mit akarhatnak ezek a nénikék? És miért kell válaszolni ezekre a furcsa kérdésekre az egész osztály előtt? Kire is tartozik az, hogy milye van valakinek, milye nincs? Hagynának bennünket békén!” — gondolta Laci és a reggeli beszélgetés jutott az eszébe, amit apja. anyja folytatott. Azt hitték talán, hogy alszik a fiú, mert ilyesmit nem szoktak előtte megtárgyalni. — Hát ki kellene fordítani — dörmögte az apja mérgelődve. — De kicsi már, meg ígyis-úgyis agyonfódozott — ezt az anyja mondta. S Laci megértette, hogy csakis a vékonyaeska télkabátjáról lehet szó. — Hát járjon, amibe tud, fel csak nem akaszthatom magamat! — így az apja és -lég erősen tette be maga után az ajtót. Anyja csak piszmogott a tűzgyújtással, majd az ágyhoz lépett és megisímogatta a fiú homlokát. Laci aisszenni sem mert, csak a szíve zakatolt, hogy maid F. TÓTH PÁL: jYieQStÁBTXTáS kiugrott a helyéről. És most ezek a nénikék (. j Ugyan minek is kérdezősködnek annyit? T assan haladt a kis csoport. Még csak az ajtó felőli j._Igornál jártak és hátra volt a koeépső, meg az ablak melletti sor, s mindegyikben, legalább húsz gyerek. Figyeltek, füleltek és néha el-elkaptók az aszsaoirjsá''*'!. beszélgetését, szavait: — Sajnos, csak két pár használt cipőnk van, néhány ing és egy öltözet használt ruha. A többiek majd egy kis cukrot kapnak. Hiába, nehéz a gazdasági helyzet, senkinek sincs bőségesen..: — Bezzeg a zsidó iskolában.. * he.:. he;.; he,,, —• nevetett károgva egy varjú kinézésű tollbóbitás, szikár hölgy — azok aztán bőkezűek, hamarább kinyílik a kereskedők, mint a magyar urak bukszája. — Meg összetartóbbak is, mint a mi fajtánk — köhintett jelentőségteljesen, a tisztelendő úr — ez kérem a keresztény átok. Magának mi a véleménye, tanító úr? — Sok volna még a tennivaló — mondta az öreg tanító szűkszavúan és igyekezett a gyakorlati dolgokra terelni a beszélgetést. — Mert itt van például ez a Pacséri fiú, hat van belőlük csak az iskolában is, de otthon még másik három, kisebbek Az apjuk favágó. A napszám húsz fillér mázsánként. Ha éjjel-nappal dolgozik, se elég ennyi gyerekre — No, látja, ez a baj — kapta fel a sízót a káplán - ez a szaporaság. Minek ilyen helyre annyi gyerek? Jó-jó, az Isten adja, tudom én, de azért... — odahajolt a tanítóhoz és nevetve súgott valamit a fülébe. Az öreg kényszeredetten mosolygott, látszott, hogy nem akarja megsérteni az egyház, a kenyéradó, képviselőjét. \ hölgyek közben sorravették az első, majd a roá•** sodik padsort, az ismerős úrigyerekeken természetesen átsiklott a tekintetük. Közeledtek az ablak melletti padsorhoz. Most az itt ülők húzták össze magukat. Nehezen nyiladoztak a kis konok szájak és olykorolykor a vendégek bosszankodva haladtak tovább. — No, te sem érdemied meg a jószívűségünket —• nyilatkoztatták ki egy vöröshajú, szeplősképű gyerekkel való alkudozás után, aki csak nézegette a gyékényből font lábbelijét, a sáros, latyakos nadrág]ászárát, de nem szólt egy szót sem, hiába kérdezgették. — Ejnye, hát megkukultál? — csóválta a fejét a tanító és restelkedve topogott odább, hogy igazgassa a többieket a gyermeki lélek útvesztőiben. rP orma Laci szomszédja, a véznacsontú lcis Pintér Kálmi elsírta magát. — Hát bizony ennek özvegy édesanyja van, nem telik annak cipőre, ruhára — próbált helyette is szólni az iskolások őszhajú apja, a tanító, de a hölgyek, mint már elfogyott volna a- türelmük, idegesen lépkedtek el onnan. Csak a tisztelendő állt meg az Illendőség kedvéért, vagy mert fölrémlett neki valami az oly távolbavesző gyermekik órából. — No-no, no-no — mondta krákogva és vigasztalásul egy szentképet csúsztatott oda a gyerek elé. A képen a kisjézus volt a jászolban, amint épp körüállják, melengetik a pásztorok okos állatkái. Kálmi abbahagyta a szipogást és csendesen nézegette a kénét. Talán arra gondolt, hogy milyen jó volna, ha az ő lábát is megmelengetné néha az a kis bárányba, — Hát te, fiam —- vette most észre a káplán Torma Lacit, aki úgylátszik, elkerülte a nénik figyelmét. — Mit kérnél, ha lehetne? « igazította a beszélget test óvatosan a tanító. T aci olyan egyenesen ült a padban, mintha egy ■*-* kicsivel nőni szeretne abban a pillanatban. Átátpislogott a középen ülőkhöz, Tibihez meg Klárihoz. Különösen az utóbbihoz, aki még mindig nagyon jókedvében volt, szép bogárszemei elevenen villogtak, hamvas arcára pírt csalt az öröm és a vidámság. És néha 6 is odalesett az ablakfelöliekre, Laciékra. — Ö az osztály egyik legjobb tanulója — hidalta át a nyomasztó csendet a tanító, s egy kicsit szégyenkezve pislán tett a fiú irányába, hogy észrevet te-e ezt az „egyik” szót. Mert az igazság szerint nem az egyik, de valóban a legjobb tanuló Laci az osztályban, kitűnője lesz félévkor mindenből, csakúgy, mint Tibinek, meg Klárinak és ő is fog szavalni az iskolai ünnepélyen. De valahogy a sorrendben még sem lehet előretenni, amazok elé, legalább is nyilvánosan. Legfeljebb úgy belül, titokban, a szíve szerint,.: — Hát akkor! — veszítette el a türelmét most már a tisztelendő úr is és lépni akart tovább. De Laci ezt már nem várta meg. — Én egy könyvet szeretnék! - mondta ki minden bátorságát összeszedve, hangosan úgy, hogy még a hölgyek is odafordultak egy pillanatra. — 1—Zz. et? — álmélkodott el az egyház fiatal képviselője. — Hallották, hölgyeim, ez a fiú egy könyvet szeretne! — nevette el magát. — Könyvet, amikor úgy látom, hogy még ruhái a. cipője sincs fisz felséges. — Majd vesz az apám — válaszolta Laci állhatatosan és lesütötte a szemét, mintha attól félne, hogy valaki azon át betekint a homloka mögé. — Hát ha úgy, legyen úgy — mondta kissé sértődötten a pap. aki olyanformán érezhette magát, mint a teológián, amikor alulmaradt egy-egy szóviadalban — aztán miféle könyvet? — Olyan igazit, ami a kirakatokban van —- felelt Laci tisztességtudóan, szerényen. — Majd kapsz, igen, kapsz tőlem egy:.: Imakönyvet — vetette oda háborgó érzésein felülkerekedve a tisztelendő. majd respektusa megőrzésére ügyelve, mintha nagyon sürgős dolga jutott volna az eszébe, sietve búcsúzkodni kezdett a hölgyektől Hangos dicsértessékel mondott és betette maga után az ajtót. A z asszonyságok is befejezték a munkát. ^ Rövidesen eldöntjük, hogy kinek adjuk azt a keveset, ami van — mondták jóságos keresztényi alázattal hangjukban és megkönnyebbült lélekkel távoztak erről a nyomasztó helyről. S az osztály szintén felszabadultan rebegte utánuk a köszöntést. A tanító csak állt még egy ideig a terem közepén, mintha nagy gondokkal tépelődne, majd újra a katedrára lépett, hogy folytassa a munkát, a kis koponyák csiszolását, ott ahol abbahagyta. Torma Laci megnyugodva ült a helyén. Azon járt az esze, hogy ha igazi könyvet nem is kaohat karácsonyra, de jó lesz az az imakönyv is majd, az édesanyjának ajándékképpen, úgy sincs neki. S maga sem tudta, miért, de örült, mintha egy nagy veszedelemtől szabadult volna meg az előbb. Talán igaza is volt. Csakhogy akkor még nem tudhatta, hogy a megaláztatás volt az, a gyönge és védtelen kis lelkek mohó tigrise, j Gazdaságos újítás jj A TELEVÍZIÓS készülékek antennaerdeje egyre sűrűsödik a környéken. A csövekből összeépített alkotmány hetykén díszíti a háztetőket, s olyan tető is akad, amelynek mindkét végén ágaskodik a drága holmi. A mi háztetőnk szerényen húzódott meg a többiek sorában. Nekünk nem volt televíziónk, de Palkovicséknak sem. A szomszédék szótlan, magukbazárkózott emberek. Legalábbis én az embert ilyennek ismertem. Irén véleménye origlnálisabb PalkovicsnérőL Egyszerűen fölvágós dögnek nevezi és soha nem váltott vele egy szót sem. Bár leltet, hogy ő sem váltott Irénnel. Nem tisztáztűk. A diplomáciai kapcsolatot a két család között a fiúk tartják és ennek során többször eljátszották már as isaszegi csatat. Egy hónapja kezdődött Irén felkelt, kinyitotta a külső ajtót, hogy az ő szavaival éljek, kiszagolt, hogy milyen idő van künn. Pillanatokon belül berohant a szobába s az ágyvégére támaszkodott. — Na, tessék! Az a dög mé* gis elérte a célját! — Miféle dög és miféle célt ért el? — Ne hülyéskedj! Nagyon jól tudod, hogy Palkovicsnéról beszélek és hogy milyen célt ért el? Nézd meg! A televíziós antenna a háztetőn van. Szóval nem hiába mondta egy héttel ezelőtt a népboltban, a fülem hallatára: — Úgysem hagyok békét az uramnak, amíg nem lesz televíziónk. Elérte a célját. Csak azt szeretném tudni, ti miből! IRÉN INDULATA naprólnapra fokozódott, örökösen szóvátette Palkovicsék televízióját. A szomszédék minden kedden, csütörtökön és pénteken bezárták a spalettákat és úgy élvezték a technika vívmányát. A fiam, odaóvakodott az ablakhoz, hogy legalább néhány szótagot elkap: jen. Engem is evett a penész, amikor a Vasas—Vojvodina ■ meccset csak a rádióban élvezhettem. A helyzet egyre türhetetle■ nebb lett. Irén káprázatosán érvelt. Többször hangsúlyozta, hogy miért különb a Pair ; kovicsné, mint 6 és ha rendes ■ ember lennék, neki nem kel! lene amiatt a vacak antenna miatt az egész környék előtt szégyenkeznie. Arra a kérdé, semre, hogy honnan vegyem I elő a hétezer forintot, soha ■ nem kaptam választ, de ilyen■ kor a televíziós vita mindig ■ elcsendesedett. Hogy később t annál nagyobb erővel törjön ; ki. Kínomban káprázatos ötle* tem támadt. Múlt szombaton Irén nem volt otthon. Három i szál vizvezetőcsövet összeépí■ tettem s néhányórás erőlkö■ dés után feltettem a háztetől részünkre a televíziós antennát. Amikor Irén hazajött, , már messziről látta, hogy két ■ antenna van a háztetőn. Bet robogott a lakásba, össze-viszt «za ölelt, majd hirtelen kö- i rülnézett. s — Hol a készülék? *— Arról nem volt szó. Azt i montad, hogy nem akarsz a környék előtt szégyenkezni, ! amiért neked nincs antennád. Hát most van. i AZ ASSZONY undorral ■ mért végig és otthagyott. Az i antenna azonban maradt a ! háztetőn és az emberek szór■ galmasan irigyeltek bennünt két, Károlykával megfogadd i tattam, hogy senkinek nem • mondja el a titkot. t Vasárnap délután a szov* : jet—magyar válogatottat köz. vetítette a televízió. Irén nem # volt otthon és úgy láttam, hogy Palkovicsné is ellibegett ■ hazulról. A spaletták nálunk t is, Palkovicséknál is zárva ■ voltak. Dühösen gubbasztot- i tak. Egyszerre csak kopogta■ tás rebbentett fel. Ajtót nyit tottam. Palkovics állt a kü- i szöbön. * — Kedves szomszéd! Ha - nem lennék alkalmatlan, a • mi készülékünk elromlott. — j Hatvani Dániel, Szeged. Beküldött legújabb versel Jobban ; tetszenek az eddigieknél. Különösen kitűnik a,.Fénylő nyarak** |és az „Elégia <‘j A vlrágárusiány-OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOŰCX Szeretném itt magánál meg- | nézni a meccset. Nagy zavarban voltam. f — Hátha én meg tudnám \ igazítani! — ugrottam kész- \ ségesen s egyenesen a szom- j szed ajtajára rohantam. Csak s ez előszobában ért utói. ■— Ne fáradjon! Bevallom j magának, hogy nekünk nincs készülékünk. Csak anten- { nánk, A feleségem addig sze- í kirozott az ismerősökkel, hogy kénytelen voltam ehhez a svindlihez folyamodni. Persze, a maga felesége nem ilyen! \ Elnevettem magam, *— Téved, szomszéd! Nekünk j is csak antennánk van! Azóta jóbarátok vagyunk, \ mondhatnám, sorstársak. (ROSSI), i SZERKESZTŐI ÜZENETEK hoz címzett óda kissé közhelye»; de 6zép. Az első versben egyetlen kifejezést javítanék. Versei — amint rájuk kerül a sor — jönni fognak. Szekeres Endre, Szolnok; Ver* cse inkább a Jászkun Kakasba dvaló. Bár nem új problémát vet 8fel, ügyesen mondja el mondanigvalóját. A verset illetékes helyre 9 továbbítottam. S „Szirlusz-í. Hogy Így válaszoltok, annak Inkább elfoglaltsá- 8gom, mintsem verselnek gyöngédségé az oka. Verstani alapisme- 8 rétéi megvannak, a vadgeszte* 8nyefákről írt versében hangulat Sis érződik, csak ebben Is (a má- 5síkban méginkább) sok a köz* Shely. írjon máskor Is, 8 „Eltévedt vándor;*, A nett- 8rény‘* Petőfi hatás bizony érzősdik versein tárgyválasztásban éa 8egy-egy sor felidézésében egy- 8 aránt, erre tévedni pedig veszé- Rlyes. Előbb igyekezzék írásának § helyességét, majd a verselés «alapismeretéit elsajátítani. Sokasok vers elolvasása, még több | tanulás után elfogadható verset g is írhat. Megérdemelte a hatvanitezres peldányszámot? Wodehouse: Forduljon Psmithex (Magvető, 1957.) t Bonyodalmak egy jókedé, lyű, vállalkozó szellemű, ii könnyed fiatalember körül, ; aki megutálva nagybátyja halkirályságát mindent haj[ landó csinálni pénzért, a meg , gazdagodás reményében. Körülbelül ezt variálja a szerző két köteten keresztül, „ teletűzdelve sekélyesen szellemes fordulatokkal, félig [ megformált és az esetek több- L ségében valószínűtlennek tűnő alakokkal. különösebb mondanivaló nélkül. > A regény feladata tulajdon‘ képpen a nevettetés lenne, de ezesetben sajnos éppen ellen\ kező hatást vált ki. Psmith, ez > a találékony fiatalember • mindent megold. Szerelmeket i hoz tető alá, titkárt rúg ki, > házastársakat békít össze. ■ nyakéket lop és napjainak huszonnégy órájából húszat a többi szereplő gyámolítására fordít, mivel a regény többi szereplője egytől-egyig, ; ilyen vagy olyan formában, ’ gyámoltalan alak. akik ha . nem lenne. Psmith nem is tudnának mit kezdeni önma• guk tehetetlenségével. Ezen- 1 túl a mondanivaló belefér : egy szűkre szabott néhány j szavas alcímbe... Igaz, Wodehousenak e re’ génnyel nem is volt több cél" ja csak az, hogy irodalmi , szinten mozgó írást adjon. E törekvés nem éppen lebecsül lendő, különösképpen ott, —* ahol még vannak szenilis virágkertész grófok, anyagilag a feleségtől függő pénzmágnások, léha, lóverseny-imádó fiatal dzsentrik. Ott talán még meg is mozgatja a nevető izmokat Psmith egy-egy félig szellemes kiszólása. De kevéssé lehet becsülni ezt a. törekvést nálunk, ahol az előbb említett figurák már csak voltak. Félreértés ne essék, e sorok írójától távol áll a szándék, hogy „politikát csináljon” ilyen vagy olyan könyvek kiadásából, de mégis kissé furcsa, hogy a „Magvető” gondozásában megjelenő „Vidám Könyvek” sorozatba mi minden belefér. A néhanapján napvilágot látó valóban szellemes és amellett értékes írásművek mellett egyre gyakoribb a kispolgári „szirupregény” amely azon túl, hogy egy halom pénzbe kerül, nem képvisel irodalmi értéket. Vitatható a tulajdonképpeni cél is. Ha a kiadónak az a célja, hogy a ponyva helyett adjon valami hasonlót, akkor nyert. De ha egyéb céljai vannak, — ami feltételezhető, — akkor vesztett ügy mellett von fegyvert, mi- N. I. »»»' ....
