Tiszavidék, 1957. december (11. évfolyam, 283-306. szám)
1957-12-22 / 301. szám
A Hazafias Népfront Bizottságok feladatai a legszélesebb körben ismertessék TdfasBeüc éwc4 Uwét a A Szolnoki Papírgyárból Bérezi Jenő levelezőnk telefonon adta a következő (tudósítást: — örömmel jelentjük, hogy jizemünk, a Szolnoki Papírgyár 1957. évi tervét decentv'er 20-ig, péntekig teljesítette, sőt 8.7 százalékkal túlszárnyalta. A inegye ipari dolgozói ebből az alkalomból további sikereket, erőt egészséget kívánnak a papírgyár munkásainak műszaki és adminisztratív dolgozóinak. Köszönetnyilvánítás mm A Hazafias Népfront Jászberényi Járási Bizottságának Elnöí-tsége hálás köszönetét fejezi ki Blénessy János nyug. tanítóképzői tanárnak, Császtvay István tanítóképző tanár, művelődésügyi felügyelőnek és Kiss József tanítóképzői tanárnak a Jászság területén végzett kiváló és eredményes történelmi kultatómunikáj ükért-, amelyet a Megyei. Tanács Művelődésügyi Osztálya éppen ezekben a napokban tüntetett ki értékes páiyadíjjal. A Hazafias Népfornt mindenkoron elsőrendű feladatának tartotta a haladó hagyományok ápolását, továbbfejlesztését és mai, szocialista tartatommal ■való megtöltését. A három kiváló tudományos kutató sokágú munkássága éppen ebben a fontos tevékenységben nyújt igen szilárd és biztos alapot és végső soron lehetővé teszi, hogy a Hazafias Népfront e téren kifejlett munkásságát tökéletesítse, és még szélesebb körökben elterjessze. Hálás köszönetünlk újból való kifejezésével további sikeres tevékenységet kívánunk a három kiváló tudományos kutatónak; A Hazafias Népfront Jászberényi Járási Bizottságánatc Elnöksége* A NOTANACSOK HÍREI Jászalsószentgyörgyön pedagógiai előadásit rendezett a Nőtanács. Traincsik József igazgató előadását hatvanam hallgatták végig. A községi nőtanács és az iskolák szülői munkaközösségei 700 csomagot készítenek karácsonyra a gyermekeiknek, de a pedagógusokra is gondoltak, akiknek apró ajándéktárgyakat nyújtanak át karácsonykor. • Karácsonyi vásárt rendezett a Kisújszállási Nőtanács a szülői munkaközösséggel karöltve, hogy a vásár bevételéből fedezzék a karácsonyi ünnepély költségeit. Az állami gondozásban lévő gyermekeknek 50 csomagot készítettek; * Turkevén 90 asszony hallgatta végig Móra Ferenc életéről és munkásságáról szóló irodalmi előadást. A nőtanács szabás, varrás tanfolyama, amely január 3-án indul, nagy érdeklődést váílt ki az asszonyok között; A Nagyiványi Nőtanács Móricz Zsigmon-estet rendezett; • Hatszéz forintot küldött a Mesterszállási Nőtanács a Katalin-bál bevételéből a Gyermekváros lakóinak. * A Tiszasasi Nőtanács december 15-én tea-estet tartott, amelynek bevételéből karácsonyfát állít és ajándékcsomagokat készít az iskolás gyermekeknek. A Gyermekváros lakóinak pedig 5 kilogrammos cukorkával teli csomagot adtait postára; ÜNNEPI BORSZÜKSÉGLETÉT vásárolja meg s Mezőtúri Faldmiivesszfiirefkezet éttermében és Ital méréseiben. Termelői borok 12.50-töl IS20 Ft-ig. Kívánságára 25 Literen feláll tételt házhoz szállítunk. Olititty. dbá mátóduhJt 1958 évi Uá-lUé^tédéM OOCOGOOCODOOOCOCŰOGOOŰOCOOCXJOO Jtitgaatá étkekéit a (óá'záeo-UvzáMási Novemberben tárgyalta és fogadta el a tanácsülés az 1958. évi költségvetést. A pénzügyi előadó beszámolója alapján a jövő évi költségvetés öszege az ideinél 1 millió 66 ezer 330 forinttal több. Olyan dolgok szerepelnek benne, amelyek a város fejlődését, szépítését szolgálják. 8 Az egészségügyi, szociális g gondoskodások, az út, iskolák, s bölcsődék, a lakóházak gon- 8 dozása, a múzeum rendezé- 8.se stb., mind olyan üdvös £ dolgok, amelyet Túrkeve gminden dolgozója megelége-Idéssel fogadhat. A járda hálózat építésére több mint 115 ezer forinttal nagyobb összeget terveztek be. mint 1957-ben volt. Nem közömbös á lakosság számára, hogy az Ady, Toldi, Tompa, Árpád, István király. Kaszab és Pásztói utcákon 2094 négyzetméter beton és betonlapból készült járdát tud"’-'* építeni. De ezek még csak tervek, amelyeket megvalósítani csak úgy lehet, ha a város lakossága szívügyének tekinti a pontos adófizetést, a községfejlesztési hozzájárulás rendezését. Az 1958. évi költségvetésben szereplő létesítmények megvalósításában azzal támogathatjuk a tanácsot, ha az évi adónkat időben kifizetjük. Szilágyi Mihály levelező Túrkeve A Dobó úti iskola } tágas, szépen berendezett, jól fűtött tantermeiben kedden és csütörtökön este jókedvű, szorgos igyekezettel dolgozó népfőiskoiások gyülekeznek. A lelkes ki® gárda máris eleven, összetartó munkaközösséggé kovácsolódott össze. A legutóbbi foglalkozás alkalmával kedves látogató érkezett a népfőiskolára: Beszterí Mihály országgyűlési képviselő személyében. A népfőiskola 80 és egynéhány hallgatója közül alig-alig akadt olyan, aki képviselőved valaha is beszélt volna, éppen ezért mintha egy kis fesjsülfség támadt volna ezekben a percekben. Beszterí Mihály azonban közvetlen, baráti hangon mondotta el nekik, hogy a régi világban ő maga is mindössze az elemi népiskola hat osztályát végezhette el, r már vezetőállást töltött be ebben a rendszerben, amikor az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályát elvégezte, majd utána mezőgazdasági technikumba iratkozott be és tanulmányait bokros teendői mellett is folytatja. „Tehát ma is naponta tanulok, akárcsak a derék jászárokszállási népfőiskolások, akiknek ilyen módon tanulótérsa vagyok” — mondotta a képviselő látogatása kezdetén. Azután Bognár Gyula járási népfront-titkár társaságában végigjárta mind a három tanfolyamot. Örömmel hallgatta meg Banka Emánuel községi párttitkár politikai óráját, amelyen az állam kialakulásáról, rendeltetéséről folyt a beszéd és vita, mégpedig igen magas színvonalon. Szabó Bélának, a Széchenyi iskola igazgatójának az óráján a közéleti fogalmazványokról tárgyaltak, igen élénken, sok érdekes, gyakorlati probléma felvetésével. Vidra Pál, a népfőiskola igazgatója pedig éppen a területszámítás ismeretébe vezette be feszülten figyelő es szorgalmasan jegyezgető hallgatóit. Vagvis: rendkívül komoly, lsen magas színvonalú munka folyt mindenütt, amelynek során a hallgatók is nagy aktivitást mutattak. Szünetben I a folyosón a hallgatók gyűrűje vette körül Beszterí Mihály országgyűlési képviselőt, és egyik szó a másikat követte. Csányi József, a Harcos Tsz elnöke, aki a népfőiskola hallgatód nevében a látogatást is megköszönte, arról beszélt, hogy ö is csupán a népiskola hat osztályát végezte el a múltban és úgy érzi, nem szabad megállni ezen a fokon. Újságot, mezőgazdaság' szakkönyvet minden nap olvas, rádiót is hallgat, de el kellett jönnie a népfőiskolára, hogy rendszeresen is szerezzen ismereteket. Ficzek Sándor 7 és fél holdas gazda betöltötte a negyvenhatodik évét, de most két esztendeig mégis elszánta magát arra, hogy elvégezze az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályát, ö is úgy véli azonban, hogy a mai ember nem ál Illat meg egy pillanatra sem, mert ország-világ csúfjára mindenki elhagyja. Kiváló szarvasmarhatenyésztő, 36 literes tehene van, a falurádió nemrégiben ismertette munkáját, a községben szeretik, becsülik, de természetes, hogy továbbra is a legjobbak közé akar tartozni, s ezért látogatja a népfőiskola előadásait. Boros, Béla, 19 éves kőműves arról számol be, hogy apja, nagyapja szintén az építőmesterséget követte. Apja is, ő maga is ebben az iskolában járt gyermekkorában, sőt apja a felső tagozatot is itt végezte el a dolgozók iskolájában, négy évvel ezelőtt. Most mindketten, apa és fiú, a népfőiskola hallgatói és esténként odahaza megvitatják, mit tanultak a népfőiskolán. Az ifjú Boros Béla egyébként a népfőiskola elvégzése után még annyit akar tanulni, hogy az érettségit is, megszerezze. A képv selő | és a népfőiskolái hallgatók baráti beszélgetésének az új óra kezdetét jelző csengőszó vetett véget. A búcsúzó szavak azonban így hangzottak: — Viszontlátásra újból, minél előbb! =r bognár Az üzemi dolgozók kérik Í a Szolnoki MÁVAUT Vállalat vezetőségét hogy a cuá korgyári kampány idején 5 rendszeresített különjáratú ^autóbuszt amely reggel 5 tóra 15 perckor indult, ne ^szüntessék meg. i Helyeselnénk, ha e járat indulási ideje 5.30 órakor lenne. ; este pedig 22.05 órakor indíj tanák a Cukorgyár felől a í városba. E kérésünket azzal indokoljuk, hogy a reggeli 5 órai járat túl korai, az esti pedig, amely 22.40 órakor érkezik a Papírgyárhoz, túl későn van, ugyanis a műszakváltás 5.55, illetve 22 órakor történik. — Bízunk abban, hogv kérésünk meghallgatásra talál, s várjuk a mielőbbi választ Papírgyári dolgozók: 43 aláírás. GAZDAG ERZSI: Megjölt a télapó iák zánon jött. A hegyeken ^ fenyők búcsúztatták. Zsákját tükrös hegyi tón vizilányok varrták. Medvék mézet gyűjtöttek nyár derekán néki, s egy kosárban áfonyát küldött az Ősz néni. Pirosszemű mókusok mogyorója csörren, S megcsendül a kicsi szán csengője a csöndben. Itt van már az udvaron Toporog a hóban. Teli zsákja a Tied, , dúskálhatsz a jóban. » A megyei népfront-mozgalom fejlődése, megerősítése számára rendkívül nagy segítséget adott a Hazafias Népfront országos tanácskozása, a politikai bizottság november 21-i határozata. Eloszlatják azokat az akadályokat és különböző nézeteket, amelyek eddig gátolták a népfront-mozgalom kibontakozását. Tisztázták az olyan kérdéseket, amelyekkel még az utóbbi időben is találkoztunk: „hogy szükség van-e ’egyáltalán a népfrontra, milyen szerepet töltsön be a társadalmi életben, kik vehetnek részt a mozgalomban és hogyan dolgozzanak a népfront bizottságok?” Világos minden gondolkodó, politizáló ember előtt, hogy a népfront-mozgalomra, amelynek társadalmi és politikai alapja a munkásparaszt szövetség, szükség van. A népfront-mozgalmon belül lehetőség van arra, s ez feltétlenül szükséges is. hogy aktívan résztvegyenek. tevékenykedjenek olyan hazafias, a szocializmushoz hű erők is. amelyek ugyan nem minden részletkérdésben értenek velünk egyet. Azonban olyan alapvető kérdésekben, mint pl. népköztársaságunk erősítése, a szocializmus építése, a békevédelem, hazánk függetlensége, a dolgozók életszínvonalának emelése, egyetértenek. A hazafias népfront-mozgalom továbbfejlesztésének és megerősítésének megyénkben A megye összes dolgozóit átfogó békekampányt bontakoztassanak ki. A kiáltványnak el kell jutni valamennyi becsületes emberhez, hogy az ebben kifejtett gondolatokat megismerjék és állást foglaljanak mellette. Ennek érdekében elevenítsük fel a már hagyományos formákat, mint pl. „Népfrontnapok”. ..Népfrontköri estek”. „Választókkal való találkozás”. „Rétegbeszélgetések”. stb. Úgy dolgozzanak népfront bizottságaink a párt- és tömegszervezetekkel együtt, hogy ma a béke reális alapjának időszakában növekedjen megyénk dolgozóinak cselekvő és harcos békekiállása. A hazafias népfront-mozgalom nem valami paraszti mozgalom, vagy pártonkívüliek mozgalma és nem is lehet a párttól független. Nem lehet valamiféle ellenpárt az MSZMP-vel szemben. A népfrontban együtt dolgoznak a kommunisták és a pártonkivüliek az országos és helyi feladatok megoldásán, a széles nemzetközi összefogás alapján. Nem tudnánk feladatainkat megoldani, ha nem munkálkodnánk azon, hogy a tömegszervezetek és különböző társadalmi szervek vezetőivel, tagjaival ne működnénk a legszorosabban együtt. Kölcsönös segítésre, együttműködésre van szükség. Közös akciókat, rendezvényeket tartsunk. Nem akadályozhatja munkánkat semmiféle szervezeti, vagy mozgalmi „sovinizmus”, vagy személyi ellentétek, amelyek itt-ott még megmutatkoznak. Egy cél álljon előttünk, hogy a párt vezetésével a legszélesebb tömegeket mozgósítjuk dolgozó népünk jobblétéért, más nemzetek munkásaival való barátság elmélyítésével a szocialista társadalom felépítéséért. Halász Mátyás a Hazafias Népfront Szolnok megyei titkára komoly lehetőségei vannak. A politikai, gazdasági, kultúrális élet területén elért gyors konszolidáció lehetővé teszi, hogy a politikai életben az ellenforradalom leverése után megmutatkozó aktivitást a szocializmus építése érdekében tovább fokozzuk. Bátrabban kezdeményezzenek népfront bizottságaink ennek érdekében. « Legfontosabb tennivalónk jelenleg a népfront bizottságok, elnökségek megerősítése, a közösségért dolgozni akaró munkásokkal, parasztokkal, értelmiségiekkel. Ma már ez megyénk legtöbb városában, járásában megtörtént Terveik, elgondolásaik vannak helyi bizottságainknak. S ezek a tervek helyesen a községpolitikai tervek, a község fejlesztésének megvalósítására épülnek. Társadalmi öszszefogásra mozgósítanak, mint pl. Tiszaszöllősön. ahol az iskola építésére, javítására 11 ezer forintot takarítottak meg. Tiszafüreden 200 méter járdával tudtak többet építeni a társadalmi munka eredményeként. S egyben nagyarányú fásítási akcióra készülnek. A Jászberényi Járási Népfront Bizottság kezdeményezésére kezd meghonosodni az „Élő Könyvtár”-mozgalom. A Jászárokszállási Népfront Bizottság mintegy 80 hallgatóval megnyitotta a községben a tradícióval rendelkező „Népfőiskolát”. A Tiszazug fejlődéstörténetének feldolgozását tűzte ki célul a Kunszentmártoni Járási Népfront Bizottság és még sok kezdeményezést lehetne felsorolni. A népfront bizottságok és elnökségek feladata azonban eredményesebb lenne, ha minden tagja aktívan tevékenykedne, munkát vállalna a részfeladatok megoldásában. Ki kulturális, ki szociális, ki termelés, vagy egyéb kérdések területén, amihez legjobban ért. amit legjobban szeret A népfront-mozgalom ki* bontakozásának jelentős tényezői a ku onbozo szakbizottságok. amelyek részben megalakultak és az újak alakítása most iolyik. Helyes elgondolásaik vannak. Például a megyei mezőgazdasági szakbizottságnak 1 évre előre kidolgozott terve van, amelyben jelentős részt foglal el a mezőgazdasági termelés fellendítésével kapcsolatos feladatok, a tefmelőszövetkezeti-mozgalom segítése. A kulturális-művelődési bizottság is összeállította a téli oktatási programját. Az egészségügyi bizottság előadássorozatot indít el járásokban, sőt községekben is alakultak szakbizottságok. Tevékenységük azonban ma még nem vált eleven, élő mozgalmi munkává. A bizottságok nemigen jutottak tovább a helyesen összeállított és kidolgozott tervek elkészítésénél. A végrehajtás így nincs biztosítva. A népfront-mozgalom vezetői és szakbizottságok vezetői küszöböljék ki ezt a hibát és dolgozzanak együtt a tanácsok mellett működő állandó bizottságokkal. Nagy lehetőségeik vannak a népfront keretén belül működő gazdaköröknek, vagy a kunszentmártoni járásban működő népfront-köröknek. Lehetőség nyílik itt arra, hogy szakmai, kulturális előadások útján neveljük, tanítsuk a dolgozókat A gazdakörök élete is legyen mozgalmasabb a jelenleginél. A gazdakörök. népfront-körök vezetői és tagjai tegyék széppé, otthonossá e helységeiket. Legyen legalább előre egy hónapra szóló műsorprogramjuk. Akadályozzák meg az itt-ott meghonosodott kártyacsatákat, italozásokat A népfront-mozgalomnak és az ezen belül működő békebizottságoknak jelenleg egyik legszebb és legfontosabb fejadata. hogy a kommunista és munkáspártok nyilatkozatát és a békekiáltványt jOgOOOOOOOCOOOCCOOOOOGOOOOOOOOOOCWOOQCWCO Martfűn, a Tisza Cipőgyárban többszáz fiatal dolgozik. Nagyrészük nem martfűi lakos, s ezért otthonuktól távol — a gyár internátusaiban legény- és leányszállásain laknak. Mindeevik szállásnak igen szépen berendezett klub szobája van, könyvtárral, rá dióval, újságokkal és folyó iratokkal várja esténként é munkaidőn kívül a fiatalo kát. Fenti képünk az egyil legénvszállá'on készült. ^1i ■ mtr fii f*l fHi’i -ilT-ri *i‘i Közlemény A megye egész területén lévő állami és szövetkezeti . bolti kiiskereslkedelmi egységek nyitvatartási idejét a kö. vetkezők szerint szabályozzuk: . December 24-én (kedd) az iparcikkeket forgalmazd • egységek 17 óráig, a különben 18 óra után is nyitvatarté , élemiszert árusító egységek pedig 19 óráig tartanak nyitva, ■ a többi üzlet 18 órakor zár. December 25-én (szerda) vala■ mennyi egység zárva tart. December 26-án (csütörtök) csak • a miunkaszüneti napokon egyébként nyitvatartó boltok ‘ üzemelnek (virág, dohány). December 28-án (szombat ^en• des hétvégi nyitvatartás van. December 31-én (kedden) a 24-i nyitvatartás az érvé! nyes. Január- 1-én csak a munkaszüneti napokon egyéb■ ként nyitvatartó boltok üzemelnek (virág, dohány). i Szolnok városában a 24—25-i tej kimérés 24-én, a 26-i • tej kimérése pedig 26-án 7—9 óráig történik a tejet fcrgal• mazó boltokban. A vendóglátóipari egységek változatlan t nyitvatartással üzemelnek. KALOCSAI BÉLA kér. osztályvezető, Megyei Tanács