Tiszavidék, 1957. október (11. évfolyam, 230-256. szám)

1957-10-06 / 235. szám

Hortobágyi László:

Stn&eli (litem

Földközclibb a repülésem, Mint a tiszavirágok röpte — I)e épp ezért szívembe érzem: Ember maradok mindörökre. Ifjú must vagyok még

(nem ó-bor.

Hiszem: ha lágy testem

(elemyed,

Fölemel majd a kész utókor, Mint gyönge szülejét a

(gyermek,

’>■}■

Szilágyi Miklós:

ÖREG FŰZFA

Tátongó odú a teste,

Karjai tőből lenyesve: Megrokkant, elaggott árva. De vígan néz a világra! Hiszel annyi erőt benne, Hogy mégegyszer újra

kezdje?

Csont tövén a zsenge ágak Felserdiilnek lombos fának?

Ady évlordu'ó köze'ei)

1957. november 12-én ünnepeljük Ady Endre születésének 80. évfordulóját. Ebből az alkalombóL a magyarországi Irodalomtudományi Intézet bizottságot alakított az Adyirodalom kutatásának szervezettebb folytatására. A bizottság egyik legfontosabb feladatának tekinti az Adykönyvtár megszervezését, az Ady-bibLiográfia elkészítését és rendszeres kiegészítését. Az eltűnt Ady-dokumentumokat felkutatják, a magánkézben lévő számos. Ady-emléket megvásárolják, vagy fényképeket készítenek róluk az Ady-könyvtár részére.

Nagy István:

Apró tűszúrások...

A SEMMITMONDÄS MŰVÉSZÉHEZ

Nyíló rózsákkal tek virágoskert, költők által gyomlált é= agyonénekelt tiszta ágyasok, fénylő napkelettel, zsibongó piac szemtelen legyekkel, a hegyi patakról kevés vízcsobogás, a virradatról híg. üres locsogás, ezt írod Te. — merő rímhalom, mesterkélt sorok, — semmi tartalom.

EGY MAI HARYHOZ

Tetteidet majd aranybetűkkel érctáblára írja az utókor.

Feljegyzi majd: onnan hol a baj volt, hősen elillantál mint a kámfor.

STRAND

Vegyél egy adag kánikulát, adj hozzá néhány hőgutás hullát, tenyérnyi vizet, tenger piszokkal, egy fürdőmestert, ki jó sok szitokkal, áraszt el téged, hogy fejed szinte zúg'

(és ha panaszkodsz a tomporodba rúg), egy jegy szedőt és hozzá egy bódét, kátrányszörpöt és egyéb piszkos hóiét, keverd össze, vagy rakd el szépen sorba, összekötheted ízléses csokorba, a kép így vagy úgy semmit sem változik.

E masszát nálunk, strandnak nevezik.

SIRVERS

Meghalt, mert szeretett, míg élt.

A pénzt imádta, a soktól sose félt.

Szidta a világot, s a meg nem értő kort is, és ha vize nem volt, megitta a bort is. Csillag volt hazája szürkéskék egén, de lebukott hamar, mert költő volt szegény. Egyedülálló volt. Ezt nem vette zokon, körét nem bolygatta sem barát, sem rokon. Kalapján nem lengett a hírnév szalagja, de nem. is lenghetett, mert nem volt kalapja. A nőket szerette, babusgatta nagyon, végzete is ez lett, ezért verték agyon.

, (Folytatás.)

Deák Ébner Lajos festő Budapesten 1850-ben született. (Csak az 1890-es évektől használta a Deák Ébner Lajos nevet, addig mint Ebner Lacsüngött le a mestergerendáról. Hófehér, idei szalonna, általában ötujjnyi vastag. Nekünk nem ilyet mérnek. Avasak kikiricsísárgát. Valósággal epekeserűt.:. Mikor ettem én oldalast? Hát füstölt kolbászt? Tavaly, vagy azelőtt. Igen. még azelőtt. Apám hozott egy keveset az országos vásárról, amikor a hízónak valót eladta, hogy orvoshoz vihesse anyámat.

Nagynehezen leadtam a legutolsó zsákot. A kínzó éhség markolt a gyomromba. Lecsukódó szemem előtt kolbászpár táncolt, kövér sonka illegett-billeget, oldalszalonna hetykélkedett fehér bundájában.. -. Hirtelen nagyot huppant valami mellettem. Kinyitottam a szememet. Szívembe rémület harapott. Frigyes a földön hasalt, csont-bőr nyakán a telezsák búzával. Hörgött, nyögött, rángatództak a lábai, mint ha éppen az utolsó rugdosná. Megragadtam a zsák csúcsát, húztam, cibáltam. hogy ki ne nyomja a szuszt Frigyes bátyámból. De nem sikerült kellő erőt magamba gyűjteni.

— Ej te! — mordult reám kisasszonyom, s miután jól nyakon hajtatott, hogy gurultam vagy másfél métert, lehúzta a zsákot Frigyesről. De Frigyes, mint akinek elege van a földi életből, s mindenképpen mennyországba akar jutni, erre még a rugdosást is abbahagyta. — Még elpusztul itt nekem, döglött volna meg pólyás korában — siránkozott Dömsödi Sárika.

— Kisasszonyom — emeltem rá tekintetem esdeklőleg. — Tessék neki pálinkát hozni, öregapám is attól gyógyult meg. Pedig már a lélek is kiszállt belőle.

HÜLEDEZVE NÉZETT rám Sárika. Szólni ugyan nem szólt de kiolvastam szeméből a gondolatot. Pálinkát a béres bendőjébe? Csak úgy ingyen a gazda kontójára? A jó apám se emlékszik ilyenre a kétszáz holdas Dömsödi Mihály.;, Egy gyűszűnyit azért meg kellene reckirozni. Hátha magához tér legalább annyi időre, amíg az udvart elhagyja. Az úton már felfordulhat, a fene se búsul miatta. Tömérdek a koldus népség, alig győzik a gazdák kenyérrel, — gondolhatta.

Sarkon fordult kisasszonyom, s amennyire száztíz kilója engedte, kocogott a házajtó felé.

— Jancsi — suttogta Frigyes. — Használd ki ezt az alkalmat. Eltakar az orgonabokor bennünket. Nesze, itt az éles bicska.::

Leakasztottam négy kolbászt, egy sonkát a kilenc közül, s elszeltem madzagját egy jó tízkilós szalonnának. Gyorsan a szekérderékba löktem s betakartam jól szalmával. Érdeklődni csak*azután kezdtem:

— Meggyógyult mór, Frigyes bátyám? Nem tört ketté a gerince?

— Tört a vénistennek — kacsintott Frigyes. — Ezt vártam én. Jancsi, hogy elvigye az ördög innen, legalább egy percre

Jött Sárika irtó szusszal-lihegésseL Elnémult és megmeredt Frigyes. Én pedig jajgattam, kérleltem a mennybélieket, hogy adják vissza bérescimborám&f. Vissza is adták. Közbejárt a jó pálinka érdekében. Először a szemét nyitotta fel. később a hátára fordult s nyalogatta bajszáról az életrekeltő itókát. FeTült aztán nagykínosan-keservesen és addig-addig erőlködött, hogy a szekérre is feljutott lassacskán.

— Na. hála istennek — vigyorgott Sárika. — Nem lett belőle baj.:. Álljatok meg a kapunál, mindjárt hozok még valamit. Jött is nem sokára, hóna alatt egy-egy üveg folyadékkal. — Az egyiket, ezt az aranysárgát, kiviszitek gazduradnak. A másik a kettőtöké. Finom, zamatos bor, azért olyan szürkéebarna.;,

— Vedd elő az egyik szálat — szólt Grigyes bátyám, miközben a kocsiúlon döcörögtünk.

EZT VÁRTAM ÉN iszonyú nehezen, az indítványt a füstöl (kolbász fogyasztásra. -Haraptam, nyelten), szinte rágás nélkül, ahogy csak a torkomon lefért. De nyelte ám Frigyes is, akár a girhes farkas a vadnyúlpecsenyét. Csurgott a nyála kétfelől, és a szemei, azok a csontkeretbe ágyazott szemek, valósággal lángoltak a gyönyörűségtől.

— Igyunk is már, kedves bátyám — húztatn ki a dugót az üvegből, amelyiket nekünk adott Dömsödi Sárika.

— Elment az eszed? — kérdezte Frigyes.

— Az enyém? Miért ment volna el?

— Mert abból akarsz inni, amibe már belemosták a nyálukat.

— Ebbe?

— Abba hát. Nem látod a színét. Akár a mosogatóié. Névnapoztak gazdádék vasárnap. Ami a poharak fenekén maradt, azt gyűjtötték nekünk össze. Tedd vissza csak szépen. Majd jó lesz az gazduradnak. Hadd fogyassza egészséggel. -.. Na, add ide azt a másikat!

Kikortyoltuk az üveg tartalmát testvériesen. Frigyes a kétharmadát, én a maradékot. Igencsak ízlett. Vidámságot gerjesztett fejemben, ami lébizsergett a fejembúbjától egészen a meztelen talpamig. Kis híján még táncra is perdültem a szekérderékban. Valóságos lakodalom volt ez a mi számunkra, csak éppen a menyasszony hiányzott meg a cigánymuzsika. A muzsikaszót fütyüléssel pótolta Frigyes, a szép menyasszonyt gondolatban ölelgette fonnyadt karjaival. Ez utóbbiról az árulkodott, hogy félrecsapta a kajlakalapját, és a bajuszát is igyekezett gácsérkacsa farkformára pöndöríteni. Aztán, hogy ezáltal is tetszetősebb legyen a külseje, pipaszárat helyezett az agyarára. De nem sokáig szopogatta a csutorát. Kiverte a pipából a bagót, gomolyaggá gyúrta komótosan, s betette a pofazacskójába. Pár perc múlva elővette a teleüveget, s kínosan vigyázva, nehogy melléje cseppenjen — bagólevet engedett a borba.

— Ezt kedveli Kerekes gazdurad, a világossárgát — nevetett boldogan.

BÜSZKÉN NÉZTEM bérescimborámra. Ennek sincs rá nagy szüksége, agyvelőt a szomszédoktól kölcsönözni. Gusztusosra színezte a mocskosszürke keveréket. Nem veszi észre gazduram, hogy mi ittuk meg a neki küldött aranysárgát.

Dél múltával értünk a tanyába. Kerekes a gyepen büssölt, a vén eperfa árnyékában. Meg-megbillcnt lapátnyi két fiile, akár a disznóé, amikor a hátgerincét vakarhatják. Vigyorogva vette át az italt Frigyestől, s meghúzta alaposan, borszerető emberhez illően.

— Ááá-u-uu-mm — tört ki aztán toi-kából egy rettentő ordítás, aranyszínű itallal keverter. Többet azonban nem szólt. Ólomszín ömlött szét pufók orcáján, tátogott, hápogott, s hempergett, mint a hasfájós csődör. Kaparta a földet, fújt, prüszkölt, csigorgatta a fogait. Aztán — s ez volt a legmulatságosabb — kaokarikba rándult hosszú teste, s fel-felpattant a zöld fűről, mint valami óriásbolha. Végül pedig halott békát utánozva nyúlt végig a földön.

HOGY MI LETT aztán Kerekes gazdával? Mivel már-már Szent Péternek ajánlotta kínjában a lelkét, hazavitte Frigyes az egylovas kocsival. Nyomta otthon az ágyat vagy két hétig, örömére az újból előkerülő botkólikának. i.

jós, vagy Louis Ebner szignálta műveit).

Már 12—13 éves korából sok rajza és gipszmásolata maradt ránk. Komoly tehetségű, szorgalmas, kitartó ember volt. Münchenben, Párizsban tanult. Első képét Bécsben mutatja be 1873-ban. Ekkor kezdenek érdeklődni iránta.. „Gyermek szőlővel” című képe ohmban nem hozza meg a^sjkgreket. Naturalistának, művészietlennek mondták ki. Szivében a művészeti harc első fájdalmaival Franciaországba megy. itt keres átmenetileg gyógyulást. Párizs mellett lévő kis faluban él, ahol Paál László magyar tájképfestövel ismerloedik meg és közelebbi baráti viszonyba is kerül vele. Sokáig dolgozott Párizsban Munkácsy Mihály mellett: festészete nagy hatással volt rá, ez meg is látszik fvatalabbkori munkáin. Számos Munkácsy Mihály témát utánzó képei közül legismertebbek „Veszekedő munkások’’, „Cipészműhely”.

Deák Ébner Lajos is az akkori élet káros hatása, a műkereskedelem irányítása alá kerül. Az életkép-festészet divatos stílusát követte, így irt egyik léveiében ő maga: „Amint látod, nálam is puszta érdek beszél. Anynyi költsége van itt az embernek, hogy a legjobb akarattal sem vállaikozhatom másra, mint olyan dolgok elkészítésére, melyek mindjárt elkelnek... Az ember végtére is megfeneklik, kifogy az erőből és döglik, mint a légy.''

1874-ben Szolnokra jön. Ez bizonyítja, hogy az élettel és és a haladó mozgalmakkal szoros kapcsolatban van; külföldi tartózkodásai, nehéz körülményei sem szakíthatták tőle el. Itt megszereti Peitenhoffen osztrák festőt, aki tanítja, oktatja. Órákat tölt

a piacon, figyeli az embereket. Mindenről vázlatot k szít. Ilyen korai képei: „Ti - refere", ., Kártyázok”, „Szerelmes levél”. Erősen éré hető még a Munkácsy-háti . de a „Falusi temető“ cin: képén már a plener festési •• egyik kimagasló művét lé juk. Nagyobb kompozici képeken is dolgozott. 188 bői való egyik fő műve, c „Hazatérő aratók'’ (a Zagyv hídon hazafelé tartó arató kai ábrázolja). Ezzel a kép vei egyre közelebb kerül a nem-eszményesített igazi m vészeihez. Meglátja — i még részben, de későb munkáin egészen — az eg szerű ember valódi arcát, él tét. Szakít a Munkácsy-isk Iával, világos színharmóniáin, finom tónusú életképek! vidám vásári jeleneteket fe: Fáradhatatlan az egyes rés letek megfigyelésében, a p raszti típusok megragadás ban. Az embert látjuk, t egyszerű, hétköznapi embe a „Baromfi vásár” című k pén is (lásd fenti kép): c. kudozö cigány asszony, egykedvű parasztok a főalaktj . Hires képei még a „Húsvt kör menet”. „Baleset a vásron” címűek. Az utóbbit• aranyérmet nyert Brüsszc ben.

Képei szokatlan frisseség vei keltettek feltűnést és e ismerést. Fokozatosan sikei rel szerepel a külföldi és ht zai kiállításokon egyaránt. A monumentális festészet is é> ■ dekelte. Lotz Károly határ alatt ő festette meg az t Műcsarnok előcsarnokába lévő freskókat.

Deák Ebner Lajosra nem cscuk mint a szolnoki festő' egyik kimagasló egyéniségér emlékezünk, hanem mint kiváló pedagógusra és a művészi ügyek harcos szószólójára is.

B. SZÉKELY JULIA (Folyt, kor.)

IISZQVIEIUÜIS ÉS ItiDin KULTURÁLIS KÍPCSGLM

A Szovjet Tudományos Akadémia leningrádi könyvtára 89 indiai tudományos intézménnyel folytat rendszeres kiadvány cserét. — A könyvcsere- forgalom állandóan emelkedik. Míg 1051- ben 2875 kiadványt küldtek Indiába, addig tavaly már 7207-et. 1957 első felében az indiai tudományos intézmények több mint 3000 szovjet akadémiai kiadványt kaptak. A könyvtár ugyanakkor több mint B00 különféle indiai kiadvánnyal gazdagodott.

„A barátok szemével. Oroszok Indiáról*’ — ezt a eínlet adták a Moszkvában nemrég megjelent gyűjteményes kiadásinak. ame'v tarta’mazzn a XVIII., XIX. cs XX. század első feléhen Oroszországban megjelent Indiáról szóló írásokat. A művek azt bizonyítják, hogy az orosz közvélemény már régóla nagy érdeklődéssel fordul az ősi kultúrájú India felé,

MeqyéfHK peipeoeBese

L Képzőművészet