Tiszavidék, 1957. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-11 / 213. szám

Tollhegyen

vwíwwwww« iBWmwiTOWW1

Szolnoktól Szegedig és vissza

TÖRÖKSZENTMIKLÓSI

(1 udósitónktól) Asszonyok, édesanyák gyűlése

tit az út éléggé hosszú. Aki mégis utazni szándékozik, és kevésbé ismeri azon a vonalon a vonatok járását, első dolga, hogy felhívja a a vasútállomás tudakozó irodáját:

— Halló! Milyen időpontban indul Szegedre vonat?

— Reggel pontosan 7 órakor, és : J1

— Jó, köszönöm, ez nekem éppen megfelel; És mikor érek Szegedre?

— Fél 12-kor;

— Nagyszerű, viszonthallásra!

Egy kicsit mégis rövidéin azt a négy és félórát, no de mindegy, elvégre csak hisz a vasútnak: :

A kővetkező lépés: levélben tudatja ottani ismerőseivel, hogy pontosan fél 12-kor érkezik. Azok a biztonság kedvéért már negyed 12-re kicftücsiilnek az állomáshoz, nehogy a vendégnek kelljen rájuk várni.

Az úton mégegyszer megkérdezi a kalauzbácsitól az érkezés időpontját. Felelet: ha nem késünk, fél egyre érünk Szegedre. S neki van igaza (különbség egy órahossza);

Nem baj, fontos, hogy szerencsésen megérkezzen. Azt azonban megfogadja, hogy máskor csak kalauztól kér tájékoztatást. Fogadását be is tartja:

Este 7 óra 5 perckor indul Szegedről vissza gyorsvonat Az indulási időnél 10 perccel ■ ——

Szolnoki VASIPARI V.

orvosi műszer részlege az alabbt munkák elvégzései vállalja:

orvot; műszerek; kórházi: laboratóriumi felszerelések, hűtő és presszógépek, elektromos készülékek, kassza összeadógép és Írógépek iavltását, valamim erősítők, rádiókészülékek Javítását. Ugyancsak rezezest; ulkkelezést és krómozást vállalunk. — Egyéb élelmiszeripari gépek Javítását és müköszörűs munkákat szakszerűen végzünk,

korában kimegy az állomásra. Kíváncsi, mikor ér haza. Most már csak a kalaúzban bízik. A kalaúz azt mondja:

19 óra 5 perckor indulunk,

20 óra 12 perckor érünk Ceglédre, ott át kell szállni a

20 óra 19 perckor érkező gyorsra, amely Szolnok felé megy. Csak 7 percet kell várakoznia.

A gyorsvonat mint az őrült, száguld egészen Ceglédig, nem késik, s érdekes, mégis

21 óra 30 perckor érkezik (különbség 1 óra 11 perc):

Az utas a váróterem felé indul, beletörődve, hogy órákhosszat kell várakoznia. A hangszóró azonban hangosan kiabál: Budapest, Nyugati

pályaudvar felől gyorsvonat érkezik a harmadik vágányra, s azonnal indul Szolnok felé;

Nem vált be ez a jóslat sem. Tíz órára már Szolnokra ért;

Emberünk azóta állandóan azon töri fejét, hogy az utazni óhajtók kinek higyjenek. Végül úgy egyezett meg saját magával, hogy másikon egy-egy vonat indulását, vagy érkezését az állomásoknál lévő újságárusoktól is megkérdezi. Igáz, azok sem tudják pontosabban, mint a tudakozó iroda, vagv a kalauzok, de legalább már kezdettől fogva sejti, hogy akár az érkezést, akár az indulást magának kell kiagyalnia: — rapt —

Szilvédő*

berendezések

csavarok, tengelyek, vas- és fémesztergályos munkák készítését vállalja a Törökszentmiklósi Általános Vasipari Vállalat

Sallal Imre u. 6. szám. — Telefon: 118,

TÖBBÉVES gyakorlattal bíró vendéglő vezetőt azonnali belépésre keres Tiszafüred és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet;

mPOLITIXft

Eredetileg az élelmes kereskedők jó fogását jelentette. Selejtes és értéktelen áruinak fényes, hivalkodó más áruféleségekből rendeztek kirakatot a vásárlók becsalogatása végett. Később átvették a kirakatpolitika gyakorlását a politikusok és sok helyen még ma is érvényesül. (Az amerikai munkás saját gépkocsijával lefényképezve eltakarja a faji megkülönböztetésben részesülő amerikai honpolgár négert, aki dolgozni sem tud, nemhogy luxuskocsin járna.)

Dehát most nem erről lenne szó, hanem a Szolnoki Bőripari KTSZ-ről. S hogy kerül kapcsolatba a kirakatpolitikával, elmondjuk azt is sorjában.

A Beloiannisz úton, a .posta közelében sokan megállnak egy percre elgyönyörködni a KTSZ cipővitrinjében. — Fiatal házasok, nőtlen ifjak, szépet szerető lányok tervezgetik, ha összegyűlik a pénz. melyik modellből készíttetnek Cipőt. Sőt még az ügyes-bajos dolgaikat intézni sietők szemét is megragadják egy pillanatra az ízléses, modern fazonú modellek. Általában 5 —6 mintapéldány van belőlük, s alatta kis írás ajánlja magát: Megrendelhető a Szolnoki Bőripari KTSZ-nél, a Csarnok-utcában.

Az Állami Áruház újonnan rendezett kirakatának cipőrészlegénél is találkozhatunk a szíves invitálással.

Kedves dolog, szó se róla, csakhogy egészen mást tapasztal a szegény halandó, ha a kirakatszemlélődés után kedvet kap bekopogtatni a Csarnok utcai KTSZ-be. Eléje tesznek két, kevés munkát igényelő cipomodellt, hogy:

— Tessék választani.

(A kettő közül, mekkora választék!)

S ha a látogató azután érdeklődnék, nem tudnának-e még más tlpusu cipőből is mutatni, kurtán, furcsán meg kapja a választ.

— Nem. Csupán ezt a két szabásmintát készítjük.

Napfényes vasárnap délután kisebb-nagyobb csoportokban siettek az asszonyok, lányok a kulturház felé. — Béke nagygyűlésre készültek. A terembe lépve ott láttuk Vass Istvánná elvtársnőt, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnökét, amint .beszélgetett az asszonyokkal. Már ekkor lehetett hallani olyan megjegyzéseket, hogy itt úgy látszik, nem kell várni az előadóra. Vass elvtársnő pedig hol az egyik, hol a másik szomszédjához fordulva kedvesen beszélgetett. Még ismerősre is akadt, Hegedűs Pálné személyében, akinek a lánya dolgozik nömozgalmi vonaton. Kitörő örömmel üdvözölték egymást, s hosszasan beszéliegttek. — Nem tudom, miről folyt a szó, de megkapó látványt nyújtott, amint a nőmozgalom országos vezetője, az országgyűlés alelnöke az egyszerű asszony kezét fogva beszélgetett. Az ilyen és ehhez hasonló képet néznék meg a nyugati urak. Hegedűs Pálné és sokszáz társa véleményét kérdeznék meg: akarják-e ismét az általuk annyit emlegetett „szabadságot’'. Megkapnák a választ biztosan.

A béke nagygyűlést Gyöngyik József né, a Városi Nőtanács elnöke nyitotta meg. Majd Sós Kálmánné szavalata után az úttörők köszöntötték a résztvevőket. Ezután emelkedett szólásra Vass Istvánná. Meghitt, közvetlen hangon mondta el a gyűlés célját, s azt, hogy miért kell elsősorban az édesanyáknak asszonyoknak harcolni a békéért. Megrázó szavakkal ecsetelte a Budapesten lezailott ellenforradalmi pusztítást, rablást, gyilkolást.

Majd összehasnolítást tett az 1945 előtti helyzet és a felszabadulás utáni élet között. Az édesanyák tudják legjobban a különbséget, akik a múltban sokat szenvedtek,

nélkülöztek. Számtalanszor vacsora nélkül feküdték le, csakhogy gyermekeiknek jusson egy pár falat. Az elmúlt 12 év alatt, ha voltak is hibáik — amelyek már nem térhetnek vissza —, de senki nem éhezett, minden gyermek járhatott iskolába. Az egyetemek, főiskolák kapui is megnyíltak a munkások, parasztok gyermekei előtt.

Beszélt továbbá az ENSZ ötös bizottságának jelentéséről, amely az ellenforradalmat nemzeti felikelésnek, szabadságharcnak nevezi. S ahol vallóban a nép mozgalmát fojtják vérbe, mint Algériában, Ománban és Cipruson, arról mélységesen hallgatnak. Hazánkban az ötös bizottság jelentése ellen — mondotta Vass elvtársnő — hatalmas tiltakozó hullám bontakozott ki. „Mi is tiltakozunk, mert nem akarunk ismét vérontást. Az édesanyák, a magyar nők jöjjenek a mi szervezetünkbe, erőstsük tovább mozgalmunkat. A világ minden táján élő milliónyi barátunkkal együtt ki fogjuk harcolni a világbékét1’ — fejezte be beszédét Vass Istvánná.

Ezután Horváth András énekelt, majd Málnámé szavalata után Gyöngyik Józsefné bezárta a gyűlést. — A jelenlévők aláírása már ott sorakozott a tiltakozó íven. Bennem zsongott az elhangzott beszéd és lázadt a vérem az igazságtalanság ellen, amit az ENSZ ötös bizottsága tesz. Jöjjenek ide, s itt nem 108 tanú fog náluk jelentkezni névtelenül, hanem millió számra, bátran megnevezve magukat, öregek és fiatalok szemükbe mondják: Hazudtok! Itt véres ellenforradalom volt, amely a tőkés hatalmat hozta volna vissza. De nekünk nem kell a múlt. Mi a szocializmust akarjuk és fogjuk felépíteni, bármit is tegyetek!

HÍRADÓ

Meddig várjanak még ?

A városi tanács az elmúlt évben tervet készített több utca villamosítására, összesen mintegy 2000 méter hálózat építéséről volt szó. Az ellenforradalmi események miatt ft munka abbamaradt, s csak“ ez év tavaszán fejezték be, de a vezeték még most sincs áram al,á helyezve. A TITÁSZ minőségileg még ,nem vette át a ifiunkát. Először arról volt szó, hogy új kapcsolási díjat állapítanak meg. Ekkor megengedték, hogy a lakók előlegként fizessék meg az elmúlt évi díjat és kötelezvényt írjanak alá, hogy a különbözetet megtérítik. Ez megtörtént, de áram megsül cs. A megyei tanács is sürgette már a TITASZ-t, de az mélyen hallgat;

Itt vannak az őszi esték. A gyermekek iskolába járnak és este is tanulnának. Joggal kérdezik az említett utca lakói: meddig várjanak még?

A mezőgazdaság hírei

■— A törökszentmiklósi rizstermelők az idén jó termést takarítanak be. — Előzetes becslések szerint holdanként 16 mázsát fognak aratni.

— A város határában megkezdték az őszi takarmánykeverék és az őszi árpa vetését.

— Eddig 2415 kát. holdon

végeztek mélyszántást* Az elmúlt év novemberében alig volt több 2000 holdnál.

— A kukorica-törés még csak szórványosan kezdődői t meg. Eddig kb. 100 holdról takarították be a termést.

— Növekedett a megtrigyázott terület is. Mégcsak szeptemberben vagyunk, de máris 1303 kát. hold területet trágyáztaík meg. Tavaly egész évben nem érték el ezt a számot:

TORMÁNÉT SOKÁIG csak hírből ismertem. Zsófi ka néni, akinek a házában laktunk, s aki nagyanyánk testvére volt, mesélt róla vasárnaponként, amikor a szabadnapját, délutánját odahaza, vagyis a saját hajlékában töltötte. Mert egyébként ott lakott ő a Torma úréknál, ahol a házvezetőnői tisztet töltötte be. Húsz éve szolgált már különböző úri házaknál, férjhez se ment, a pénzt élire rakta. így szerzett egy kis házat öreg napjaira, s ezt a házat őriztük, laktuk mi szíves rokoni pártfogását élvezve.

Tóle hallottam, hogy ez a Tormáné csuda egy nőszemély. Van neki egy rokkant, semmire sem képes férje, akiből csak annyi haszna van, hogy a nevét — mégis jól hangzik: Dr. Tormáné — birtokolja. Egyébként mérnök, de tehetetlen beteg ember már. A megélhetésük a dohányelosztásból származó nem túl nagy, de biztos és nyugodt életet nyújtó jövedelemből adódik. Az asszony biztosítási Ügyekkel is foglalkozik, de ezzel a pénzzel nem számol el az urának. Különben is mindent az asszony intéz, magyarul: ő az úr a háznál. A férj az csak amolyan csendes, megtűrt személy.

Hej, Zsófi néni sokféle történetet tudhatott Tormánéról, de csak a javát mondta el vasárnaponként, amikor kiült a veranda elé a nagy eperfa alá. Legtöbbször azonban ezeket is lehallkítolt, seppegő hangon mondta, s nekünk, gyerekeknek ugyancsak kellett fülelni az eperfa tetején, hogy legalább hébe-hóba meghalljunk egy-két szót belőle. S talán ez a szerencse, mert így legalább Tormáné nagyasszony megmaradt előttem egy életvidám, de semmiesetre sem megvetendő hölgynek, s az iránta érzett távoli tiszteletbe nem vegyült az ellenőrizhetetlen — bár oly hitelesnek tűnő — történeteknek ködös árnyéka. Erre a megbecsülésre, amiben gyermeki hitemmel Tormáné aszszonyt oly nagylelkűen részesítettem, azidötájt szükség is volt. Nem neki volt szüksége rá, hanem éppen fordítva, nekem. Szükségem volt arra, hogy tiszteljem és becsüljem őt, különben .., No, de ne vágjunk a dolgok elejéről mindjárt a közepébe.

A sors mindenesetre furcsa véletleneket produkál. Például ki hitte volna, hogy én, a kis Sirató utcai mezítlábas, porbajátszó kölyök, egy ilyen kikapós úriasszonynak köszönhetem majd az első kereseti forrásomat és egyúttal a kenyérkeresőnek — még ha olyan aprócska is, mint én — kijáró tiszteletet az egész utcanépe előtt.

De most már tényleg a lényegre térek.

S a lényeg — az én életem lényege Is — valahol ott kezdődött, hogy befejezve a nehezen végigizzadt polgári iskolát, amely édesatyámra nézve száz pengő bankadósságot jelenteit — ennyit vett fel Zsófika néni kezességével tandíjra, ruházatra végső megszorultságában —, de nekem se hozott nagy örömet, munka után kellett néznem.

— Nézd fiam — kezdte meg édesatyám velem szemben az első férfias tárgyalást —, úgy lenne jó, ha most már te is tudnál valamit segíteni rajtunk.

TÖBBET AZTÁN nem is beszéltünk erről, értettem én a szóból, sőt a tekintetekből is. S ezek félreérthetetlenül ezt jelentették számomra: „Hát kisöcsém, az aranyéletnek vége. Most már komolyan kell gondolkoznod. Ne is ábrándozz, hogy masiniszta vagy távirdász leszel, de még kerékpár szerelő sem, az előbbihez még tanulni kellene, az utóbbi esetben pedig még jóatyádnak kéne fizetni, másként a master szóba sem áll veletek. Marad tehát valami más szabad pálya. Vagy hordár, vagy a jóég tudja mi, egyszóval, ahol pénzt lehet keresni.’3

F TÓ'IH PÁL:

Protekció

Miután ezt így elboronáltam magamban, máris a dolgok megvalósításának lázában égtem. Nagyszerű ötleteim voltak s tervszerűen hozzá is fogtam a véghezvitelükhöz. Egyik nap a baromfi exporttelepen jelentkeztem a cégtulajdonosnál, Kalmár úrnál. Iskolai bizonyítványomat is magammal vittem, de be sem jutottam hozzá. Már a kapuőr eltanácsolt.

— Nézd fiacskám, ha nincs ismeretséged, kár a benzinért. Akit itt látsz, az mind rokon, vagy ismerős, vagy legalább az ismerős ismerőse. Keress valaki pártfogót, azután gyere el.

LÁZADOZVA GONDOLTAM erre az erkölcstelen világra, amelyről már Berzsenyi megírta: ...„Róma ledől...”, de aztán beláttam: én ezt a ledőlést egyelőre nehezen tudom kivárni, fgy tehát másnap a Ládagyárba mentem. Ez ugyancsak Kalmár úr nevével volt fémjelezve, de tudtam, hogy ennek Jelinek úr a vezetője, akinek csemege boltja is van a főtéren, ahol én iskolába menet néhanapján a krumplicukrot vásároltam kettő fillérért. Ez a tudat egy kicsit megerősített abban a hitemben, hogy hátha...

Itt már — mintha csak kedélyemet csigázná — bentebb engedett a kapuőr. A kis irodáig jutottam. Egy olyan főpallér féle beszélt velem. Nevetett. A hasát fogta nevettében, amikor a zsebemből kikandikáló kalapácsnyelet meglátta.

— Szóval szögezőnek jelentkeznél kisöcsém? És van neked fogalmad, hogy mi az egyáltalán? Meg tudsz te tizenöt ládát szögelni óránként, négypercenként egyet? Mert ez a legkevesebb. Ennél csak többet lehet csinálni. Nézd csak a doktor úr hogy cifrázza! — mutatott az udvaron álló fészer felé, ahol veszett ütemben csattogtak a kalapácsok s a sor legszélén ugyancsak izzadt egy sovány, szemüveges fiatalember. Ez lehetett a doktor űr.

Csak hápogni, hebegni tudtam s a további röhécselést be sem várva, oldalogtam el. A kapun túlról lestem megilletődötten befelé.

— Ki az a sovány, szemüveges? — bátorkodtam a szerény kérdéssel a kapuőrhöz.

— Hát az egy egyetemista, csak csúfolják doktornak, mert, hogy annak készül. De van itt olyan több is. Érettségizettek, doktoráltak. Elveszik a kenyeret az ipari munkásember elöl. Elküldték? — nézett rám a szemüvege mögül a bácsi s mikor bólintottam, még így szólt, atyai jótanácsként:

— Egyél sok bablevest, attól erősödői. Ilyen vékonyacskán bizony nehéz lesz...

Feladtam a terveket. Egész nap csak ponyvaregényeket olvastam a kert végén s csak ebédelni mentem be a konyhába. Nekikeseredve ettem, amit leltem a sparheten vagy az asztalon vászonnal letakarva.

EBBŐL A KÖDÖS ÁLLAPOTBÓL rángatott vissza a vgló világba jóatyám az egyik k|£$r*yán napon.

— Volna itt valami, fiam — kezdte óvatosan s egy űjságlapot húzott elő a zsebéből —, nézd csak.

Néztem, néztem a hirdetést, mert az volt, amire atyám mutatott s abban az állt, hogy a Nagyhomoki Népbank fiút keres kifutónak, megbízható ajánlással.

— Aztán ki adná azt az ajánlást? — néztem jóapámra csendes megütközéssel, mint aki már sejdít valamit az effélékből — talán Zsófika néném?

Apám elmosolyodott.

— Bízd csak rám. Majd én szerzek. Beszélek a Tor* mánéval.

— Aztán, Tormáné! De ismeri-e az igazgató?

Apám, mint aki többet tud, csak bólogatott.

■— Hogy ismeri-e? Azt meghiszem — s jelezve, hogy a többi viszont már nem gyereknek való, zsebre gyűrte az újságot.

HÁT ÍGY KERÜLTEM másnap vitéz Peterdi Pál

;azgató úr színe elé. Apám is elkisért s nekem csak annyi volt a dolgom, hogy kínt várakozzak a pádon, a szép üvegfal előtt, amely mögött ott láthattam az igazgatói irodát, szép foteléivel, a hosszú tárgyalóasztallal, telefonokkal, a benne jövő-menő igazgatóval, az előtte álldogáló atyámmal s egy testes úrral, akiről később megtudtam, hogy az osztályvezető úr.

Mellettem a pádon csak egy ideges fiatalember üldögélt, és azzal traktált, hogy részleteket mesélt az életéből. Megtudtam, hogy állástalan kereskedő segéd, csak végső megszorultságában jött ide, de ha pojácának nézik és negyven pengőnél kevesebbet Ígérnek, hát bolond lesz vállalni a kifutóságot. Különben is kinőtt már az ilyesmiből.

Csak arra tértem magamhoz, hogy apám karonfogott s vitt az igazgatóhoz. Ijedtemben a sapkát is majd a fejemen felejtettem, csak egy könyékbillentésre jutott eszembe az illendőség.

— Nagyon dicsér téged a Tormáné nagyságos asszony — nézett rám a fiatalos külsejű, javakorabeli igazgató egy kicsit hunyorogva. Szavait megnyugodva vettem tudomásul, mivel úgy gondoltam, hogy Tormáné igazán nem ismer annyira, hogy még dicsérhessen is, de ha ezt teszi, az most csak javamra szolgálhat.

— Apáddal már megegyeztünk — folytatta az igazgató. — Húsz pengőt kapsz havonta, de aztárr megbecsüld magad. Aztán ne felejtsed el megköszönni a nagyságos asszonynak! — szólt még utánam, amikor távozóban ’oltunk. \

NÉGY ÉV MÚLTÁN kiöregedtem a kifutó mesterségből, és újabb foglalkozás után kellett néznem. Csak akkor jutott eszembe, hogy — Isten ne vegye bűnül — 'formáné nagyságos asszonynak még mindég tartozom a köszönettel. Valahogy nem vitt rá a lélek, hogy felkeressem és kezetcsókoljak neki. Akkor ugyanis már többet tudtam á Zsófi néni féle történetekből. Évek múltán pedig azt is megtanultam, hogy nem rossz dolog a megszorult embernek a protekció, de valahogy mindig édesebb az a kenyér, amit maga harcol ki magának.

Talán ez az oka, hogy többet azután soha az életben nem volt protekcióra szükségem. Elég volt az első is mindvégig «— az okulásra.