Tiszavidék, 1957. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)
1957-09-08 / 211. szám
MeOyéjHK f£LpED£HéS£ FFSZEKRAKOK EEKKENÖ HŐSÉG ülte meg a tájat. Szellő sem rezzent. A virágok megadóan hajtották le fejecskéiket, halk, esedező sóhajtásukat nem hallgatta meg az ég. A dús aranykalászos búzatáblák várták a dolgos kezeket, melyek learatják, hogy életet adjanak az embereknek. Néha kihullott tokocskájukból egy-egy drága szem, mellyel boldogan rohantak el a mezei állatok. Aki csak tehette, árnyat keresett, de ez sem hozott sok megnyugvást- Duplán hullatta sósverítékét a dolgozó ember. A nap-apó jókedvében volt. Ugyancsak megrakta bűboskemencéjét s a napsugarak ontották a meleget. Időnként le-letekintgetett a rnunkásperifériára. Most is kinyitotta ablakát s szeme Janiék portáján akadt meg. Elismerően bólogatott. *— Nemsokára kész lesz a kis házacskájuk, — dörniögte s kedvtelve nézte, amint János rakta a falat, Jóska — Teri kis öccse — buzgón segített körülötte. Deleiére járt az idő. Ilyenkor az asszony már elmegy, hogy főzzön nekik. Tavasz óta serényen dolgozgattak. A vályogvetés nehéz mesterségét is kitanulták. Munkában találta őket a hajnal, s munkában adott nekik búcsúcsókot a lebukó nap. Néha — ha Jani munkát kapott — maga maradt az asszony. Ekkor kis öccsével rakosgatták a vályogkatonákat. Ők voltak a parancsolok, hogy könnyebb legyen a derekatfájdító hadgyakorlat. De egyre nőtt a vályogerdő s az asszony kendőcskéje, mint a pipacsviráa messzire virított. — Te —. szólt neki egy este az asszony —■, mi lenne, ha felhúznád a kis viskónkat? — s megragadta az ura erős kezét. — Miből? Munkám nincs:.. — s mintha tehetne valamiről, engesztelőn megsímogatta Teri kócos fejét, — És mi lesz, ha meglesz a kicsi? Erre nem gondolsz? — pattogta s duzzogva elfordította arcát-A gondolatok találkoztak. Igen. a kicsi, akit oly epedve vártak, mint langyos esőt a szomjas virágok. A kicsi, akiért megvették részletre a kis portát. A kicsi, akit naponta ezerszer idézett szemük villanása. <— Legalább első lépéseit szabadon tehesse. Ne szóljanak rá tiltó szájjal, ha pici kacsóit először nyújtja a virág felé. A kis udvaron legyen boldog — búgta az aszszony. A nagy háborús gépezet már megindult, — s vajon mit hoz a holnap? -— mormogta szinte magának. — Legyen — megpróbáljuk! •— felelt János s beleegyezőn hajtotta Teri vállára 3. fejét ATTÓL KEZDVE nem volt megállás. Egy cél lebegett szemük előtt: hajlék legyen a családnak. Teri arca gyakran szomorú volt. Eladták sok kedves holmijukat, még az ünneplőjüket is. János többször aggódva figyelte asszonyát. Kedves, kis arcocskái megnyúltak, csak nagy dióbarna szemei villámlotlak régi huncutsággal. Mintha a ház és a jövendő élet elszívta volna. De nem próbálta lebeszélni, hogy hagyják abba az építkezést, — tudta, hogy hiábavaló lenne. Esténként elhallgatta csacsogását, tervezgetését a jövőről, jó volt egy pár percet lopni a sorstól, hisz a komor felhők egyre szaporodtak az élet egén. Volt azonban örömük is. Hogy tapsolt, táncolt boldogságában az asszony, amikor megvették a cserepet! — Vigyázzatok! össze ne törjétek! — korholta őket, ha egy kissé gyorsabban rakták egymásra a málnaszínű lapokat- ő — szinte anyás mozdulattal simogatta, babusgatta őket. Hogy dalolgattak, amikor János ácsolta a tetőt! Vidám éneküket messzire vitte a csókos esti szellő. El-elidőzgettek náluk a szomszédok is. Amit az asszony és a gyerek gyenge keze nem birt el, megcsinálták ők. A világ dolgait is meghányták-vetették s mindig ,komorabb lett az arcuk. Tudták, hogy nagy harc és küzdelem vár rájuk. Most is szorgos munka folyik a kis házhelyen. János villámgyorsan rakja, faragja, illesztgeti a vályogot. Nem látni keze mozgását s mintha parancsszóra történne, egyre emelkedik a fal. Bizony még ketten sem győzik meg anyaggal. Ilyenkor ő maga készít mindent s tréfálkozva mondja: „Gyertek csak, titeket is befalazlak.” Dikó Balázsáé (Folyt, köv.) VIRÁGZÓ TAVASZ VOLT 3a**r> ****$TeJn. /autfio E------------m. 'IH’iáyiÁ taimdi ixőfo Virágzó tavasz volt, Emlékszei-e rája? Bimbókkal volt teli Szívünk rózsafája. A bimbó kipattant. A csók is elcsattant, Tél is Van azóta: Nem nyílik már nékem A pünkösdi rózsa... Elhervadt már régen Az a piros rózsa. Tél után tavasz jön, Rózsák újra nyílnak;. . Hol vannak a dalok. Melyek engem hívnak: A nótám keserű, Sírjon a hegedű A pünkösdi rózsán! S hiába szomorú Az idei nótám — A másik tavaszon Virsiá'üssz te hozzám. V I c I DOK-íÚ líSZld: $ Alágy lengereken őzagancsos, szelíd szerelemmel Üldöztél téréin nagy Tengereknek, Karcsú bokádon habgyöngyök peregtek, Aztán magadhoz ragadtál engem. Hableány voltál, arany pikkelyek Csillámlottak a csípődtől bokádig. Szívembe csordultak szirén nótáid, t S megbabonázott két nagy zöld szemed. Hiába eveztem, csónakomnak Nem volt futása, megállított hangod. S már Véled kerestem a kéklő partot, Hol testeink egymásra omolnak. S most együtt futunk, csak megtaláljuk Furcsa révjét e furcsa Szerelemnek. Karcsú bokádon habgyöngyök peregnek .. i És nagy Tengereken egyre szálluxjk. w (Folytatás.) FÉNYES ADOLF 1867 épri 29-én, Kecskeméten született. 3 évig tartózkodott Weimarban, 2 évig tanult Párizsban, a Julién Akadémián. Főleg rajz-tanulmányokkal és lkompoziclókkal foglalkozott. (Öt is megérintette a „finom ■naturalizmusnak’1 az ábrázolási módja). Végül Budapestre költözik: 1884-től Benczúr Gyula mester iskolájában dolgozik; — Már akikor elismert festő tehetségként emlegetik. Fiatalkori munkája a gazdag fényhatású „Civakodás”; 1897—1904. között készült el a „Szegény emberek” című sorozata. A nyomor, elnyűtt ruházat, éhes szemek megjelenítése hűen kifejezik a munkásosztály és dolgozó parasztság akkori helyzetét. Ez a témakör azért, volt számára jelentős, mert céltudatos, szociális agitatív célzást egyesített — maradéktalanul művészi megoldásiban. Annyira mélyen átévézte a szegény parasztság sorsát, hogy az ábrázolásban lemondhatott minden hatást keltő eszközről. (Lásd alábbi festménye). „A szegény ember„Az öreg paraszt1’, a „Miért élünk”, a „Napszámos” stb. a realista festészet kiváló művei. Mégis Magyarország úri közönségéből nagy ellenszenvet váltott ki, hogy nyomorról merészeltek festeni. (Nem Fényes Adolf volt az egyetlen; nagyon sok festőt foglalkoztatott ez a téma). Heveshangú, vitatkozó cs szidalmazó cikkek jelentek meg az újságokban és a művészeti szaklapokban, főleg, a „Művészetben”. — Hangoztatták, hogy témájával, erotikájával akarja a festői hatást elérni. Kélségbevonták művészi tehetségét, vádolták, mert nem csatlakozott az impresszionista festők táborába; Képzőművészet A társadalom szűkebb körében komoly festői sikere volt, de nagyon kevesen értették meg e művek társadalmi haladó szándékát. A „Szegény emberek’* című sorozaton valóban érződik, hogy nem különböző figurák, különböző környezetben, hanem — beállított jellegűek. Látszik a műterem-sarok, vagy hogy a plein-airban a kompozíciót valóságban megrendezte; Relle Pál feljegyzéseiben olvashatjuk, mit mond maga a művész erről a munkájáról: „Elsősorban nem mint művész festettem a képeket, hanem mint ember. A szociális szempont jobban érdekelt a művészetinél. — Arra gondoltam, hogy ha a tárlatok szépen élő, gondtalan látogatói elé tárom ezt a szomorú világot, talán sokak lelkiismeretét felrázom. Csalódtam. Képeim-, mint az emberi nyomorúságok dekorációi hatottak; műértők, köziiletek is szívesen vásárolták. Aztán minden maradt a régiben.” 1903-tól Szolnokon dolgozott. A megbántettság, félreértettség fájdalmaira itt talál gyógyulást. Mindikább az impresszionizmust kénytelen követni. Itt festi egészséges, napsütötte falusi tájait, parasztcsoportjait, csendéleteik Fényes Adolf, mint ember is érdekes jelenség. A szolnoki Művésztelep sokat mesélhetne róla. Mindenki szerette, mert közvetlen ember volt. Fiatalabb kollégáit, tanítványait mind megannyi barátot kedvelte. A Művésztelep fái, de legkisebb bogárkái is az ő szeret étét élvezték; Tanítványainak egy egész életre szóló tapasztalatot, tudást adott. Fő tanítása: a rajzolás alapossága; M!nt mondta (Baranyó S. festőművésznek, akkori tanítványának): „Az idő fest, de nem rajzol.“ Az olajkép más színű léhet. más hatást keltő, de a rajz nem változik meg sohasem. Megszívlelendő mondása volt: „A színesség nem íéveszthetö össze a tarkasággal." Nem is találunk Fényes művészetében olyan képet, ahol a színek ne uralkodnának egymáson. ___1 A Müvésztelep vele kapcsolatban egy kis történetet is megőrzött. Történt egyik nyáron, hogy Fényes bácsi elmenni készült. Kérte kollégáit, hogy amíg távol van, festessék ki a lakását. „A szobát vaj színűre, a műtermet szürkére, az előszobát? — azt rátok bízom, nektek is van ízlésetek.” — Fényes bácsi hazajött és csodálkozva látta, hogy széles piros-fehér-zöld csíkokkal van az előszoba kifestve. A művészélethez hozzátartozik a művészbohémság is. öreg korában az akkori élet visszataszító nehézsége nagyfokú undort váltott ki belőle és művészetével főleg mitológiai, meseszerű ábrázolás felé orientálódott. („A kastély és falu“, „Szolnoki tanya”, „Tájkép folyóval“’.) Legszebb öregkori képe: az „öreg festő a télben". A hóban szunyadó falu előtt ábrázolja az ősz hajú mestert. Igazán, őszintén láthatjuk őt, aki egész életét feláldozta a szociális érzés felrázására, de aki elismerést soha nem kapott; A szolnoki Művéisztelep büszke, hogy Fényes Adolf itt dolgozott és méltán sorolja a legnagyobbak közé. (Folyt köv.) B. Székely Júlia Sí 3 Hatvani Dániel: ■é ÍS Sí B Nyugatom g $ Sí Cseng a fény a vizen, íg a csengő habra csobban, sí 3 eljátszik a hullámokkal ia s tovagördül gyorsan. Sí Zölden zeng a tájék, ) “O g 3 csupa fény a felleg, & 3 puha csöndben esülámpercek libegnek, lebegnek. g $ & 3 Imbolygó léptekkel g járkálok a parton, $ Q*1 ágak közt a kacagó nap g 3 fodros árnyakat fon. Sí 3 Jólesik e fény most, g nyári délutánon, $ Sí nyugalom leng, mint egy könnyed, g 3 fénytől ittas álom. $ & 3 Nyugalom a földön, g nyugalom az égen, . rs g & könnyű szivem elringatja 3 ~*rm felhők tetejében. $ ■ W 1>Cj MEGHÍVÓ Az Irodalmi Pályázaton résztvevőket és az Irodalom- Művészet rovatba írókat meghívjuk 1957. szeptember 14-én, délelőtt 10 órára, Szolnok, József Attila Kultúrotthonba (Malinovszki út). Az eredeti tervtől eltérően, egynapos. IRODALMI ANKÉTON tárgyaljuk meg megyénk Irodalmi helyzetét. Ugyanitt kerül sor a pályadíjak kiosztására és a pályaművek értékelésére is. (Külön meghívókat, mivel a pályázók egy része címét nem közölte, nem küldünk ki.) Megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya, Szerkesztőbizottság, MEGHÍVÓ 1957. szeptember 14-én, este 8 órakor a József Attila Kultúrotthonban megyei és budapesti szerzők műveiből IRODALMI ESTET tartunk, melyre Szolnok város dolgozóit és az Ankéton résztvevőket, - minden érdeklődőt szeretettel meghívunk.. Megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya,
