Tiszavidék, 1957. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-28 / 228. szám

Lesz-e nyereségvisszatérítés a karcagi rizshántolóban ? Kedden véggel óta hivatalosan is megkezdődött az őszi rizshántolásá kam­pány Karcagon, az ország és Középeurópa egyik legna­gyobb rizsmalmában. Vonta­tók, teherautók és vasúti va­gonok hordják szüntelen a nyersárut. A belföldi keres­kedelem. de ezenkívül a ke­leti és nyugati államok egész sora várja a magyar rizst, melyet Karcagon hántolnak csiszolnak, válogatnak, fénye­sítenek élvezetre alkalmas, exportképes áruvá. A termelőmunka, a hánlo­­lás tulajdonképpen már jó­val előbb megkezdődött. Ta­valy nem ment minden úgy ahogy szerették volna — úgy­hogy 300 vagon tavalyi ter­mést kellett feldolgozni az idén — emellett természete­sen fejleszteni és a kam­pányra előkészíteni az üze­met: Most bízunk abban, hogy jobban végződik a kampány mint az elmúlt évben. Ez több ók miatt is kívánatos. Először is azért, mert visz­­szaszerezhetik a rizsmalmok közötti tekintélyes első he­lyet a kijáró jutalmakkal.— Emellett természetesen a jó munka gazdasági eredmé­nyekkel. tekintéleys igazga­tói alappal és újabban nye­­reségvisszatérítéssel jár, ami akár egy tizenharmadik havi fizetést is kitehe-Vajon meg lesz-e ez? A* üzem vezetői és dolgozói azt mondják: feltét­lenül. A négyéves hántoló évröl­­évre fejlődik, tökéletesedik — lassan meghonosodik Karca­gon is — az addig teljesen is. .íerctlen új szakma. Talán móg sohasem mentek olyan jó felkészüléssel, olyan gaz­dag tapasztalatokkal az őszi üzemnek, mint ebben az év­ben Persze, nemcsak az üzem tökéletesedik évről-évre, ha­nem a követelmények is na­gyobbak: — Az idén pl. már nem lehet kimenni a világ­piacra 10—15 százalék tör­meléket tartalmazó magyar rizzsel. — Vevő csiak 2—3 százalék törtszemet tartal­mazó fényesített rizsára van nuharmagot és rögekiet nem rejthet az áru. Hiába is próbálkoznának úgy, mint tavaly, amikor még sok volt a hántoló ter­mékeiben az idegen magva­kat, törmelékeket tartalmazó szállítmány: Ezért most először is nem a lehántolt rizs mennyiségé­nek növelését tűzték célul Ez nem lesz több, mint ta­valy volt, semennyivel sem A népgazdaságnak jóval na­gyobb hasznot hájtanak, ha ugyanolyan mennyiségű ter­melés mellett, több exoort- Uépes és jóminőségű rizsái hoztuk ki egy vagon nyers­áruból. A külföldön eladott rizsa kilója 8 shillinget ér nemes valutában. Amit nem tudnak elhelyezni, jóval ke­vesebbet. A kampány előkészí­tés munkái zömmel tehát a minőség megjavítására irá­nyultak. A többek között így rátértek a termelőktől beér­kezett áru előtisztítására. így már a hántolás folyamatának megkezdése előtt eltávolítják a szennyező anyagok és ide­gen magvait tekintélyes ré­szét. Ezt a műveletet ugyan elő­zőleg is alkalmazták —azon­ban az előtisztító berendezé­sek kapacitása műszakonként mintegy 5—8 vagonnal ke­vesebb volt mint a hántoló­­üaemé. így sok áru megfe­lelő előkészítés nélkül került a gyártásfolyamatba. Ugyan­csak ezt a célt szolgálja a hántolósorba állított triőrök mélyek a muharmagvak el­távolítását teszik intenzi­vebbé. Ezek a műszaki intézke­dések a többek között lehe­tővé teszik, hogy a törtsze­­niek és az idegen anyagok aranyát 15—25 százalékról 2—3 százalékra szorítsák vissza. A műszálnak az üzem más Területén is derekas műnké4 végeztek, melyekkel egyrész’ elnseeítik az értékesebb, jobb. minőségű áru termelését másrészt csökkentik az egv kiló rizsre jutó hántolási költ­ségeket, ' ' így pl. az egyedi meghaj­tásról áttértek a csoportos meghajtásra — összhangba hozták a hántoló, illetve csi­szolókövek kapacitását. Ezzel egyösszegben nemcsak 100 ezer forinttal csökkentették az önköltséget, hanem kikü­szöbölték a törmeléksizemek tekintélyes részét is. Ugyani? a különböző kapacitású, egy­másnak dolgozó berendezé­sek nem telítették egymás' anyaggal. Az üresiárat vagy félig üres iá rat ebben a szak­mában pedig kopással, törés­sel jár. Süti« Gyula műszaki vezető irányításával elkészí­tettek még egy válogató gé­nét is. mellyel mint egv hé’ tzáza'ékkal javul a nyers áruból kihozott készárú ará nya.­Egyszóval — az elmúlt év­­kampány hibáinak kiküszö bö’ésév'el nemcsak elérik f irbb minőséget, hanem 11.8? forintrról 11 forint alá sző­rit já'.: az egy mázsára jut/ hántolási költségeket. Ez pe­­•hg kétségtelenül a vállalati ''tetve üzemi nvereség növe­lését hozza magával. Mái az első félévben is az üzem közel kétszer annvi nveresé get fizetett be. mint meg­szabott kötelessége volt. A visszatérítés, a tizenhar­madik havi fizetés alapjai' 4ehát megteremtették a hán­toló dolgozói, ha a második félév is jól megy, meg is I kapják ---­Feltűnő azonban ebben az iparagban, hogy a gazdasá­gosságra való ösztönzés csak félig, a munkásokat és a mű­szaki dolgozókat illetően var. meg. A munkabérek a ter­melés, minőség és kihozata1 szerint növekednek, vagy csökkennek. Ugyanakikor az üzemnek, mint gazdálkodó szervnek ióformán semmi érdeke nem fűződik ahhoz hogy jóminőségű. exportké­pp ■ árut adion. Ugyanannvi’ kan egy mázsa fényezett, ki­váló minőségű rizsáér, mint a hulladékából készült, em­beri fosvasztásra alkalmat!?­­takarmánylisztért, vagy 25 százalékos töredéket tartal­mazó áruért. Ügyhosv csep­pet sem Ehet csodálkozm -von. ha az üzem vezetői nerr ömék magukat ennyire ? műszak! tökéletesítésen, a minőség iavításán. Elvégre ez a vállalat jó munkájának “gfőbb értékmérőién, a ..nye­­-eségen’‘ alig-alig látszik meg. A kimondott ..gazdál­kodásra1’ — amúgy sincs le­hetőség az üzemben. Ebber az iparágban ugyanis érde­kes átszervezés történt. Az történt, hogy n megyei mal­mokat magábanfo-Ttaló egye --ülés vállalattá alakult át hogy nagyobb önállósága le­gyen, £ vállalatot alkotó malmok pedig üzemekké let­tek, hogy semmi önállósá­guk ne legyen. így az a helyzet állt elő. hogy a Középeurópa legna­gyobb rizshántolóját, a megye egyik legnagyobb ga bonn­it-’ "malmát és egy tekinté­lyes kapacitású erőtakar­­mányte.epet magábanfoglaló malomvállalat — a karcagi — egyik napról a másikra „üzemmé” — illetve vállalati mszeevséggé lett. Vezetőjé­nek nemhogy gazdálkodásra hanem még arra sincs joga. hogy egy gépírónőnek fize­tést állapítson meg. vagy 100 forintot elköltsön saját belá­tása szerint. Semmivel sincs nagyobb jogköre a nagy ma­­lomegységnek, mint egy köz­ségi motoros-darái ón aik. hol­ott csak a karcagi üzemek termelésben és értékben töb­bet termelnek, mint a válla­lat többi üzeme együttesen líffy tehet félreértet­ték az átszervezők a minisz­tertanács önállóságra és de­centralizálásra hozott határo­zatát és pont az ellenkezőjét csinálták. Pedig ilyen körül­mények között csak formáli­san lehet egy-egy üzem ve­zetőitől, dolgozóitól gazdál­kodást, gondosságot —smun kakedvet várni. Palatínus István. Szovjet film bét lurkó csínyt evéseiről Vidám, kedves film a ..Csínytevő”. Vitya Malejev és Kosztya Siskin az általános iskola IV. osztályának tanulói. Mind­ketten hadilábon állnak a tanulással. A két iskolakerülő elhatározza, hogy cirkuszi artista lesz és végleg szakít a tanulással. A pajtások és tanítónőjük azonban megértő szeretettel vezetik a gyerekeket a helyes útra. Játssza a keskeny filmszínházak közül a kungyalui okt: 2—3-ig. logs* QfLtqyoai ía után... f QV A „HÍRES ÜGYÉSZ“ BÉKÁSA — JVcjjjtfcnczer forintot csalt egy szélhámos — „Ä dinnye megérett, azon­nal gyere*’. Ilyen szövegű táviratok érkeztek a rákos­csabai postára, Debreceni Jó­zsef részére. A postai kéz­besítőnek feltűnt a fonákság. Nem csoda, hisz mindenki tudja, hogy a dinnye beérése nem januárban és március­ban, hanem júliusban kez­dődik. így hát, amikor kivitte a 8. táviratot, gyanakodni kezdett: E mögött rejlik va­lami. De nem kérdezett sem­mit. titkait magába rejtette, a világért sem szólt volna senkinek. Nem is szólhatott kötötte a hivatali titok. Mégis hamarosan kiderült, milyen zárat nyit a rejtelmes szöveg. A dolog úgy történt, hogy Karcagon bukkant fel leg­többször Debreceni. Nem la­kott ő ott soha és mégis hí­res ügyvéd hírében állott. A városnak egynegyede már ismerte, kivált azok, akiknek valamilyen ügyük volt a bí­róságon. Kezdetben csak egy valaki ismerte Debrecenit. Nevezzük azt egyelőre „a férj“-nak. Az ismeretség vo­naton kezdődött. Egyik alka­lommal „a féri” utazott a fe­leségéhez Dunántúlra. A fe­leség ott ült börtönben. Kapott az alkalmon Debreceni, s rögtön bemutat­kozott ügyvédnek. Nagyvo­nalúan viselkedett, úgy, mint aki méltó a hivatására, „Ne­kem való ügy ez“ sáfárko­dott, s azonnal ajánlatot tett: — Öregem, elintézem én a felesége ügyét, adjon megha­talmazást és kész, kiszaba­dítom. Közben pattintott egyet az ujjával, ceruzát, papírt vett elő, felírta címét: Három nappal később Deb­receni leutazott Karcagra és felkereste új páciensét. Ek­kor csak 70 forintot kért ille­ték-bélyegre, ezzel elment. Alig telt el egy nap, ismét beállított: — öregem, nagyszerűen halad az ügy, felesége hama­rosan szabadulni fog — ha­darta; — Voltam a minisz- Tériumban, sikerül elintézni az ügyet. Azonban 1000 fo­rintra van szükségem, mert másként nem meg” Megkapta az összeget illedelmesen elköszönt és el­ment: Közben az asszonynak köz­kegyelem során sikerült ki­szabadulnia. hazajött. — Az ember azt hitte, hogy jó ügy­védjének, Debreceni József­nek köszönheti mindezt. Iri is azonnal Rákoscsabára: kö­zölte nagy örömét. A levél végén hálás köszönetét fejez- Te ki az „ügyvéd úrnak’’. Debreceni majd hanyatt esett a csodálkozástól, ekkora sze­relemére nerr) (jjájnítptti Nem ügyvéd ő, sohasem volt az. Az öreget becsapta kacsalta tőle a pénzt és kész. Nem tett semmit az asszony érdekében. — De ezt nem szalasztóm el — gondolta —, ez igazi alkalom. Pénzforrás, aranybánya, lü fogom ak­názni; Még azon a napon megér­kezett az ismerős családhoz Tüntetett előttük. Amikor az öreg hálálkodott neki, így fe­lelt: — Semmi az egész, öre­gem. nem nagy dolog, ennél különb ügyeket is megcsinál­­t-' m már. Örülök, hogy tud­­*am segíteni és bármilyen ügy lesz. szóljon. — Hát az bizony van. fe­lelte az ember. A bíróság a börtön mellett 2800 forintot pénzbeli büntetést is kisza­bott a fejlesésemre. Gondolkodott egy kicsit Debreceni, magában örült íme. a sült galamb a szájába repül. — Hát elintézem — vágta —. csak 1800 forintot kel’ kifizetni, mert tudja, ez már nem megy másként. Az öreg kifizette az össze­get abban .a pillanatban és az elmaradt 1000 forintot is Tebreceni kezébe nyomta. A ..híres ügyvéd“ tiszteletére ebédet rendeztek. Ott talál­kozott össze Tóth Gyulával, egy újabb kuncsafttal, ákig árdrágító iitértcdéiérl toll elítélve A börtönt még nem töltötte^ le. Szerencsét próbált. Debreceni legyintett: — Ad 1900 forintot illeték-^ bélyegre és elintézem, nemi kell ülnie. Tóth nem sokat| teketóriázott, fizetett. Megbeszélt helyen, a szol-t noki vasútállomáson talál-S koztak két héttel később.^ Debreceni egy hamisított ok-t mányt mutatott fel Tóthnak.c Itt a szabadító levele, elen-J gedtók büntetését. Azonban^ még kell 1000 forint, más-f ként ez sem megy. Amaz^ örömmel adta át a pénzt.^ Pár hét múlva Tóth Gyula, valóban kapott értesítést, def nem a szabadulásról, hanem | a büntetés letöltésére kő te-” lezték. Kipattant az fitty s kiderült, hogy Debrecenig József hasonló fondorlatok-^ kai tizenkilenc embert káro-ij sított meg, volt, akit 7—8í ezer forint erejéig. Összesem negyvenezerre rúgott a zsa-í rolt össze. H így végezte pályáját „egys híres ügyvéd”, akit azóta at rendőrség letartóztatott, s ay Karcag Városi Ügyészség bc-f nyújtotta ellene vádiratát. Kovács Mihály. {J A NÉPI KÍNA ÉLETÉBŐL Ismét leszállították a gyógyszerek árát Kíná­ban Kínában leszállították öt­venegy féle gyógyszer, orvo­si anyag és készülék árát. Az árleszállítás 10 százaléktól 44 százalékig terjed. Az ár­­leszállítást a gvógyszerek elő­állítási költségének csökke­nése tette lehetővé. Ebben az évben, ezúttal negyedszer csökkentik a leg­fontosabb gyógyszerek árat. Az aranybányászat fej­lesztése. A Kínai Államitanács ha­tározata alapján a jövőben nagy gondot fordítanak az aranybányászat fejlesztésére. Helyreállítják a régi arany­bányákat és újakat nyitnak meg. A határozat hangsúlyozza, az aranyérc felkutatásának a fontosságát. Az egyéni kuta­tók magas jutalomban része­sülnek. Az aranybányákat mente­sítik mindenféle adó alól A termelőszövetkezeti mozgalom újabb hírei: A Cshuang Autonom Terü­leten. Kvangzsi tartomány nyugati yctaéfrsn minden w száz család közül 99 csatlako­zott a szövetkezeti gazdasá­gokhoz. Jóllehet az aszály a meg­művelt föld 85 %-át érin­tette, a termés mégis 30 szá­zalékkal nagyobb volt, mint a felszabadulás előtti leg­jobb esztendőben. A Csuang Autonom Terü­let a Vietnami Népi Demok­ratikus Köztársasággal hatá­ros és Kína legnépesebb nemzetiségi területe. Nyersgumitcrmelés Kíná­ban Kínai polgári repülőgép indult Hajnan sziget székhe­lyéről. hogy gumifamagvakat és oltványokat szállítson — Kunmingba, Jünnan tarto­mány fővárosába. Ezt Dél Jünnanban osztják szét, ahol egészen a 25-ig szélességi fo­kig megterem a gumifa. Ez a világ legnagyobb szélességi foka, ahol ma rendszeresen nyersgumit termelnek. Kvanlung és Kvangzsi tar­tományokba is szállítottak gumioltványokat. Szecsu tar­tományban, a Jangce folyó déli partján, a tudósok a hi­degnek ellenálló fák megho­nosításával prótólkozftak. 'egysen évvel ezelőtt, az első világháború idején édesapám valahol az olasz -fronton verekedett. Édesanyám itthon az adót fizette és a mi nevelésünkkel küszködött. Kilenc éves voltam akkor. Szeptember egyik reggelén kezembe adta bizonyítvá­nyomat, megparancsolta, hogy iratkozzam be az elemi iskola harmadik osztályába. Bizonyítványommal a ke­zembe, mezitlábosan elindultam. Dél idő volt, mikor benyitottam az Április 4. utca (volt református) is­kola udvarába, Tízpercre csengettek. A gyermekek a nevelők felügyelete mellett hancúroztak. Én, a nevelőket figyelve, azon tűnődtem, hogyan, melyiknek a keze alá tartozóin majd. A leg­­szimpa-tikusabbhoz odamentem, kértem, hogy Írjon be az osztályába. Így leit a tanítóm a nagyon fiatal, na­gyon szén Skoda Ilona. Több, mint negyven év telt el, s két világhá­ború zajlott le azóta. Most nyugalomra készül, s bú­csúzik az iskolától, kartársaitól Skoda Ilona. A búcsúzás idején én. a régi tanítványa, jelen­leg mint kartársa, azon tűnődtem, mi volt Skoda Ilona vagy nevelői sikerének titka? Ez az ok nem látható, rejtve var\ szivében: a szeretet. Szeretni, nemcsak a polgármester gyermekéi, még jobban az árvát, rongyosat, mezitlábost. Ismerni minden gyermek gondiát, baját, s azt magáévá tenni, soha a irtana gondjával, bajával nem terhelni, közöt­tük mosolyogva járni-kelni. akkor is, ha bánata van, ha szíve fáj. Ezt tette 6, T'üe tanultam meg szeretni az iskolát. A nnak a nevelőnek, aki megtalálja az utat a CZV gyermek szivéhez, nyert ügye van. Voltak akkoriban sokan, akik úgy gondolkoztak: „ha nem szeretnek, legalább féljenek tőlem''. Súlyos tévedés. Csak a szeretet építhet maradandót, a félelem soha! Hegyeket mozgató ereje van a szeretetnek. Rosszul kalkulál az, aki számításából kihagyja. Másképpen szorítja fegyverét az a honvéd, akinek a markolóerőt nemcsak a bedresszírozott fegyelem, hanem a család, a magyar haza, dolgozó népünk igaz szeretete adja. Másképpen nevel az a vedaaógus. aki a fizetéseme­léstől függetlenül a jövő dolgozóit, a jövő vezetőit, irányitóit látva a kis tanítványaiban, minden nap ne­kik adta meleg szivének egy kis darabkáját. így dolgozott több mim negyven évig az én ta­nítónőm Skoda Ilona. /í/tst, hogy egy kissé elfáradt már, nyugalom­­ra vágyik. Csendes búcsúzáskor mi, volt tanítványai közönetet mondunk. Köszönjük a jó pél­daadást, az útmutatást. Hálás tanítványa: SZABÓ JÓZSEF ált. iskolai tanár. Október 13-án összeül a KISZ megyei küldöttértekezlete Október 13-án 200 megyei küldött részvételével megyei tanácskozáson vitatják meg Szolnok megye ifjú kommu­nistái a Kommunista Ifiúsági Szövetség eddiei Szolnok me­gyei eredményeit, tapaszta­latait, hiányosságait. A küldötteken kivül szülő­ket, iskolrig97S? tokát, pár! vezetőket, kultui-, sportmjn­­kásokat hív mte ? t^nácskn zásra a meevei KISZ Bízott ság. A mérvéi kOMKWérte kéziét megválasztja az orszá cos KTSZ küldöTt^rtekezIetn Szolnok megye képviselőit. Rekordtermésre számíthatunk fűszerpaprikából mintegy háromezer Az idén kissé késve, szep­temberben kezdődött meg a fűszerpaprika szedése. — A szakemberek szerint az 1951 évi csúcstermésnél is vala­mivel nagyobb termésre. — vagon paprikára van kilátás. Ebből a malmok ötszáz-ötszázötven vagon fűszerpaprikát őrölhet­nek. Meghívó Á Szolnok és Vidéke Kör­zeti Földművesszövetkezet ér­tesíti tagságát, hogy októbesr 29-én körzeti taggyűlést tart. Szolnokon reggel 9 órai kezdettel a József Attila kui­­turotthonbat.. Malinovszki út. Szandaszöllősön délután 5 órai kezdettel a „Ne tovább’ ’ termében; A gyűlésekre a tagokat szeretettel meghívja a_ Igazgatásán-4 szolnoki Szigligeti SZÍNHÁZ MŰSORA: 28- án, szombat este 7 órakor: „mézeskalács*-29- én. vasárnap d. u. 3 órakor „mézeskalacs-19-én, vasárnap este 7 órakor: „MÉZESKALÁCS'’

Next

/
Thumbnails
Contents