Tiszavidék, 1957. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-27 / 227. szám

Falusi jelentés A tiszasasi tanács titkárá­val, Göblyös elvtárssal be­szélgettünk a tanácsliázan. Beszélgetésünk nem előre tervezett menet szerint tör­tént, csak úgy minden kö­töttség nélkül szabadon, még is állandóan a párt mezőgaz­dasági politikája állt közép­pontban. önkéntelenül is a termelőszövetkezet helyzete került először szóba. A titkár elvtárs úgy beszélt a „Rákó­cziról’', mint a község leg­fontosabb problémájáról. — Az ellenforradalom alatt Tiszasason is bebizonyoso­dott, hogy mély gyökeret eresztett a termelőszövetke­zeti mozgalom. Huszonnégy fő kilépett a csoportból, de ezeket egyáltalán nem saj­nálja a tagság. Olyan embe­rek, mint Bálint Lajos — aki csak azért lépett be annak­idején, mert adóhátralékától akart szabadulni — gyengí­tették a szövetkezetét. Bálint Lajoshoz hasonlóan, néhá­­nyan belépés után se dolgoz­tak a csoportban, inkább el­mentek bérmunkára valame­lyik tehetősebb paraszthoz. A kilépők közül többen kérték már újra felvételü­ket, a tagság azonban nem hajlandó visszafogadni a íegyelemrontókat. A terméseredmények javu­lásával is erősebb lett a cso­port ez évben. Nem is volt egyénieknek olyan termése, mint a „Rákóczidnak. A je­lenlegi 60—70 tag, mind hasz­nosan dolgozik. Sok kihasználatlan lehető­ség van még. amellyel belter­jesebbé tudnák tenni gazda­ságukat. Néhányat szóvá tett a tanács, de nem nagyon hallgatnak ránk. Mindenekelőtt azt javasol­tuk nekik, hogy terményeik okos értékesítésével minél több pénz osztására töreked­jenek. A termelőszövetkezet földjei legjobbak az egész ha­tárban. Csatorna is van, — amely mellett kertészetet tudnának létesíteni. Volt 60 darab süldőjük, amelyeket ha 120—130 kiló­sakra meghízlalnak, 120 000 forint körüli bevételre fesz­tnek szert. A hizlaláshoz ren­delkezésükre álló terményt, inkább szét osztották a tagok közölt. Jeienleg van körül­belül 20 darab gyengén tejelő tehenük, — 4—5 literesek —, meghizlalhatnák őket. Bakos Imrének mondtuk mi ezeket, de olyan vélemé­nyen volt. hogy a tanács ne avatkozzon bele a tsz dolgai­ba. Véleményét úgy is igye­kezett igazolni, hogy tanács­tag létére rendszeresen nem jött el tanácsülésekre. Mióta ismét K. Hajdú evtárs az el­nök, egészen jól megértjük magunkat a szövetkezettel. Az egyénieknél is jól ha­ladnak a mezőgazdasági munkák. Aratás után azon­nal szántani akartak és szo­rongálták a tanácsot erő­gépekért. Sikerült három traktort ki­verekedni a gépállomástól. Most van gép, csak kevés a szájitató a törés és a répa­szedés miatt. 800 kát. liold­­nyi területen lenne pedig bőven szántanivaló. Sokan elvetették már a búzát, az őszi árpát, a kukoricatőrés 60 százalékban készen van. Nyáron aggodé ’maskodtunk a kukoricatermés miatt, de megvigasztalt most a 24—25 mázsás holdanként) átlag. — Soha ne legyen rosszabb ter­més kukoricából. Szépen jövedelmező 380 holdnyi szőlő tartozik a köz­séghez. — Ez aztán hozza a pénzt a konyhákra. Általá­ban 20 000 forint körüli a családok évi jövedelme a faluban. Az adó befizetéssel sincs különösebb baj, bár van né­hány gazda, akivel nagyon nehéz zöldágra vergődni. Harmadik negyedéves ter­vünkben 469 ezer forint adó szerepel. Ennek S2 százalé­kát befizették. A hátralévő résszel, sőt még a múlt évek hátralékaival lényegében né­hány gazda adós. Rab Sán­dornak. Gálfi Sándornak. Máthé Eleknek és G. Nagy Imrének együttvéve 100 ezer forinton felüli tartozása van. A szüret meghozza majd a pénzt és a fizetési megálla­podások szerint, amelyet va­lamennyi nagyobb hátralé­kossal megkötöttünk — ren­deződik a hiányzó 18 száza­lék is. Ha mindenki olyan lenne, mint Lengyel Endre, Zám­­bó Ferenc vagy Csillag Im­re! Ök rendszerint előre vannak 4—500 forinttal. Akad azonban Tóth László is. Tóth a korai szüretből ny ert 4 hektó mustot a szal­mába dugta el, hogy ne kell­jen az árát adóba befizetni. Azóta természetesen — ez a must megfelelő helyre ke­rült. A községfejlesztésre jelen­tős összegeket fordítottunk már eddig és most tervezzük 1050 folyó­méter villanyhálózat, 500 méter járda, 1000 méter vízvezeték építését. Rend­behozzuk az orvosi lakást és az iskola tetőzetét. A kormány intézkedései megfelelő visszhangra talál­nak. Bizakodó a hangulat, van termelési kedv. Tavasz­­szal 30 adásvételi szerződés került a tanácshoz. 15—20 ezer forintot is adnak egy hold földért, csak hogy ter­melhessenek. Van olyan gaz­da. aki 3—4 darab marhát is hizlal szerződésre. A trágya kihordásra nem kell már fi­gyelmeztetni senkit se. — Szóval sokat változott itt a helyzet — szögezi le vé­gül is Göblyös elvtárs. Menyhárt László Az idő sürget Múlnak a napok, gyorsan közeledik a világ proletariá­tusának ünnepe, az Októberi Szocialista Forradalom 40. év­fordulója. Országszerte lázár a készülődés, városok, falvak kulturetthonai méltóképpen szeretnének megemlékezni ar­ról a napról, amikor a Föld . p-'dk legnagyobb országának munkásai lerázták nyakukra' a fojtogató kölöncöt, elsö­pörték hazájukban a kapi tál ist a társadalmi rendszert Ez a nap sokat adott, a sza­badságot adta nemzjetünkne' is, az életet munkásoknak, parasztoknak egyaránt. Lel­kesen készül Budapest, Sal­gótarján. Tatabánya, Miskolc és még lehetne sorolni to­vább. Kutturotthonok, kultur­­csoportok változatos műsoro­kat állítanak össze, az ün­nep méltó kereteként. ' Szándékosan tértem ki azokra a helyekre, ahol jár­tam. Szándékosan tértem ki azért, hogy megyénk kultur­­otthonai kövessék a példát, ébredjenek álmukból, kezd jék meg a munkát. A leg­több helyen még a mai na pom is hatalmas a kérdőjel: mit tegyünk, hogyan, mi­ként? lm kettő a sok közül: Törökszentmiklós, Türke ve sóhajtozik, hogy még nem >■»» Idcstova egy éve, hogy nem vettem részt tanácsülésen. Indokolt volt hát az izgalom, ami­vel a Szolnok Vá­rosi Tanács szep­temberi ülésére készültem. Nem vártam különöseb­ben nagy dolgokat, csak azt akartam lemérni, mit válto­zott tanácstagjaink munkamódszere az utóbbi időben. Ök, akik minden hónapban, sőt so­kan gyakrabban is összeülnek, talán észre sem veszik, ami nekem olyan feltűnő volt. Azt, hogy a felszólalá­sokból kimaradt a szónokolás, hogy mindenki a konk­rét mondanivaló­jával hozakodott elő. Az 1957-es vá­rosfejlesztési terv­hez, melyet Bajtai Károly VB-elnök elvtárs terjesztett a tanácsülés elé KODÁiy 2ENE1 ÉV Kodály Zoltán 75. születés­napjának tiszteletére ünnepi Kodály hangverseny a Vá­rosi Színházban, 1857. évi december hó 8-án, délelőtt fél 11 óraikor. MŰSOR: 1. Bárdos: Ko­dály köszöntése. — Énekli a Szolnoki Népi Együttes Ének­kara. 2. Kodály Zoltánt üdvözli Bajtai Károly, a Városi Ta náes VB. elnöke. 3. Kodály: Csalfa sugár: Katinka; Lengyel László. — Énekli a Beloiannisz úti is­kola énekkara, vezényel Vár­szegi Márt önné. 4. Kodály: Zöld erdőben; Gerelyjárás. — Énekli a szol­noki Leánygimnázium ének­kara, vezényel Bakki József 5. Kodály: Fölszállott a páva; Huszt: Karádi nóták — Énekli a Fűtőház, Jármű­javító és a Népi Együttes egyesített férfikara. Vezé­nyel: Kóbor Antal. 6. Kodály: Mátrai képek túszt Ferenchez. — Énekli a Szolnoki Népi Együttes Ének­kara. Vezényel: Kóbor Antal. 7. Kodály: Magyaecikhoz. — Érékük a résztvevő kórusok Vezényel: Kodály Zoltán. Jól fövedrfmexelt a szerződéses paradicsom-íeriueswlé? Tóth Miklós tiszaienői tér meló egy hold és 800 négy­szögöl paradicsom termelésé re kötött szerződést. Bgy hol­don K. 42, míg 800 négyszög­ölön kecskeméti törpefaitát termelt. A földre előzőleg 300 mázsa trágyát, egy mázsa pétisót és 2 mázsa szuper­foszfátot szórt ki. A palán­tákat melegágyban nevelte elő. A kiültetést április 24-én végese el. A májusi fagyok 10—15 százalékos kárt okoz­ták, de ezt palántával pó­tolta. Az egy holdról 300 má­zsa, még a 800 négyszögölről 90 mázsa paradicsomot taka­rított be. A szerződéses pa rádiósomból 40 ezer forint bevétele lelt. melyből a mun­kadíj: szántás, melegágy! pa­lántanevelés, trágya- és fu­varköltség 4000 forintot tett ki. így tiszta jövedelme 36 ezer forint lett. Jónás László vezsenyi la­kos sem bánta meg, hogy leszerződött 600 négy­szögöl paradicsom termelé­sére. K. 42 es fajtát termesz­tett. A 600 négyszögölről ed­dig 120 mázsát adott el. át­lag 1.40 forintos árban kilón­ként. Körülbelül 70 mázsa' 'záliitött exportra. Előrelát hatótag még 20 mázsát tud leszedni. Az idei eredmény alapján jövőre egy holdra —————— köt termelési szerződést. Számos jászfény szarui dől gozó paraszt is felismerte a szerződéses paradicsomterme lés jövedelmezőségét. — így többek között Kovács Nándor 400 négyszögöles területéről exportra szárított paradicso­mot. jövedelme 7 ezer forint lett. Menyhárt Antal egy hold­ról 20 ezer forintot árult. bangó János 800 négyszög­ölön termelt szerződéses pa­radicsomot, 9 ezer forintot kapott érte. kapott központi anyagot, te­hát várnáik. Mire várnak? Miért kell központi irányítás ahhoz, hogy változatos, élénk, az ünnephez méltó kultúr­műsort szervezzenek? Miért kell minden kultúrotthon l kézen fogni és úgy vezetni, amikor már régen megtanul­tak járni? Hol maradt az az áldott öntevékenység, amely­­lyel olyan sok esztrád és egyéb m ű s o rt rendeztek idáig? Kulturotthonok, az idő sür­get! Mezőtúr már készülődik. A kultúrotthon színjátszó csoportja egyfelvonáscs dara­bokkal, az énekkar népdalok­kal és mozgalmi indulókkal. A kultúrotthon vezetősége az iskolákról sem feledkezett el: új kiadású énekfüzetet kül­dött ki majdnem mindegyik­be, hogy abból tanulva, a kulturotthont és iskolákat összefogva, karöltve az egyéb társadalmi szervekkel, ben­sőséges ünnepélyt rendezze­nek. Változatos, színes műsoro­kat kell összeállítani. Gon­dolkozni, tervezni; keresni, kutatni olyan anyagokat, amelyek hangulatossá teszik az ünnepi estet, de ugyan­akkor jellegzetessé is. S fi készülődést már most meg kell kezdeni, hocrv igényessé­­tekintetében feltétlenül felül - múljon minden eddigi ün­nepi estef, ne hordozza ma­cán a sematizmus bélyegéi. Munkára fel, knlturotthc­­nnk. boey egy hét múlv már komoly előrehaladásra' nagyszerű műsortervekről -’dhassúmk híradást. ——— H■ Z­Hídár?**s helikopterrel Az angol királyi tengeré­szet légügyi állomásán, Leí ­rón Solent-ben bemutatták a 'egújabb hídépítési! eljárás t. ->melynek során a nasvsúlyú hídalikah-észeket helikopte rel emelik be helyükre. - A hidal kertrészeket száll í > helikopter az építkezés hel; 'ölött kering, miközben a h I már korábban földre szál-' tett alkatrészeit á 11 í t j é . össze. ,<W“ „EgY picivel több.,.“ Engedtessék meg nekem az a jellembéli gyengeség, hogy szeretem a disznóhúst. S bá­­a Kiskereskedelmi Vállalat l-es boltjához közelebb la­kom, ha vacsorához vásáro­lok, szívesen elfáradok 60-as csemegeboltig, mer ott nagyobb a választék. Szíves szóval, s elég gyorsan szol­gálnak ki. Hogy mégis szót emelek, annak nem a szólás mód, hanem a mérésmód az oka. Már előre tudom hogy ikár 10, akár 20, vagy 30 leka tarját kérek, egy pici vei mindig több. Ha a mér-Aliivá iejszimelin jár a jászfnrényl fiatalság — Nincs vezetője a Lehel-klubnak — KÖSZÖNET , a Keuderesi Növényvédő Állomásnak Szeptember 11-én kelt le­velemmel kapcsolatban öröm­mel közlöm, hogy a Tisza­­vidékben megjelent soroknak meglett az eredménye. Szep­tember 17-én arra lettünk figyelmesek, hogy Szolnok felöl lassan közeledett a köz­ség belterülete felé két mo­toros permetezőgép, s minden útszéli fát szakszerűen, lej­­k'ismeretesen megpermetez­tek. Az amerikai szövőlepke hernyói tömegesen igyekez­tek menekülni a lepermete zett fákról, bokrokról. A munkások egyikét meg­kértem, jöjjenek be az iskola udvarára is, mert saját, kézi­hajtású permetezőmmel nem bírom a permetlevet fel­nyomni a magas fák tetejé­re. A mototr kezelő Dikovits János és Juhász Ferenc per­­metezőkezdő készségesen tel­jesítették kérésemet, s az is­kola udvarán az összes fákat cs bokrokat túráiamnel, de egyben takarékosan eljárva permetezték meg. Az erős­nyomású géppel még az ud­varokon és kertekben ülte *e*t fákra is jutott' permedé A lelkiismeretes munkáén k-öszönet illeti a Növényvédő Állomás dolgozóit. Wesniczky Antal, Resenvszög. leg vezetőség nélkül pang a klub élet. Mióta Szívós Jó zsefet, a klub vezetőjét el­küldték, hol ez, hol az paran­csolgat. így aztán nem lehet csodálkozni, ha előbb-utóbb teljesen felborul a rend. A söntést a Vendéglátóipari Vállalat vette át. Azóta bi­zony a kis magyaros szoba inkább hasonlít egy faluvégi lebujkocsmához. mint egy csendes, nyugodt hangulatú ivóhoz. A vezetést csak félig­­meddig vette ót a Fémnyo­mó és Lemezárugyár sport­köre, s azóta nem tartják be a klub rendjét. Ha így haladnak az irányí­tás. a fegyelem betartása te­rén, akkor azt ajánljuk, egé­szen ne is vegyék át, legfel­jebb a nagytermet, s a bil­­hárd-szobát. Kár lenne ezért a klubért, ha pár hónap múl­va hátat fordítanának neki a fiatalok, s nevének hallatára csak legyintenének egyet, í mint olykor-olykor szóktan egy megbízhatatlan, elzüllött barátra. •— rm — leg pontosan a kért menny: Béget mutatja, akkor is. Nem sakkal, 20 fillér áruval. / • eladó ifjú valószínű attól ft hogy elméri az árut. Az Ír - tározottan baj lenne, csak ev a kár. hogy a vásárlók péi zére már nem vigyáz en; nyíre. Egyéb újítást is látta, már tőle. Míg a vásárló ; pénztárnál jár, igen-igen lt egyszerűsített módon továl bit ja a csomagot. Szól a us> magkiadónak, s ezzal eg; időben a levegőbe lendíti i árut. A pult végén megkap iák, s biztos a vacsora. Iga egy picivel többet fizetet . egy picit becsapva érzi m; - gát a vevő, de ha nagyon n - gaszkodik a vacsorához, hall gat. Csak magában morogja e . hogy egy picivel pontosak • is lehetne az az ifjú keret kedő. — bo —-4%< ►ma­« —............ ■■■ -SZŐ\OhL4S MbLkiL — Gordo átok a tanácsú ésen — közel húszán szól­tak hozzá. Ószin­tén sajnáltam, hogy a választók nem hallották, milyen szenvedélyesen képviselték őket a tanácstagok, meny­nyire rájuk gon­doltak, amikor ja­vaslataikat meg­tették. Szabó elv­­társ, a Vas- és Mű­szaki Nagykeres­kedelmi Vállalat igazgatója a Kini­zsi útiak nevében a járda megjavítá­sát kérte, Fehér elvtárs a 4-es Nép­bolt környékiek igazát hangoztatta, a X. kerületiek az üzletház megépíté­sét sürgették. Második • napi­rendként Elek La­jos elvtárs VB-el­­nökhelyettes ter­jesztette be a vá­ros tisztaságáról szóló rendelet ter­vezetet. Ehhez kö­rülbelül tizen fűz­;, ték hozzá vélemq nyűket, javaslatu­kat, elgondolásu­kat. Molnár János­­né pedagógus ki­egészítésként java­solta a rendelet­hez, hogy a város egészsége érdeké­ben tegyék kötele­zővé a herayóir­­tást, s az üresen álló telkek dud­­vátlanítását. Dr. Nagy Jánosné is­kolaigazgató azt hangsúlyozta, hogy ne csak a tulajdo­nosokat, hanem a bérlőket is vonják felelősségre, ha nem gondoskod­nak az épületek környékének rend­betételéről. A félnapos ta­nácskozás azt mu­tatta, hogy a nép kéoviselői megta­nulták — ha gyak­ran a maguk ká­rán okulva is — hogyan kell dol­gozni úgy, hogy szavuknak ereje, értéke ]égvén. — borsi — Ballada, néodalok, harmonikatrió, társasás tánc a Jaszkun KISZ Együttes alakuló ünnepségén Szerdán este ünneplőbe öl-1 tözött fiatalok adták egymás­nak a Közalkalmazottak Kul­­turotthona Malinovszki üti ajtójának kilincsét, nem kis izgalommal. Hogyisne, régi tervek, fáradtságos szervező­munka gyümölcsét ma este tudtára adja a városnak, me­gyének Szolnok ifjúsága: megalakult a Jászkun KISZ Együttes. Cigányfiatalok, a rajkó ze­nekar tagjai, diáklányok, s ifjúmunkások vették át csil­logó szemmel a fehér kis la­pocskákat. a Jászkun KISZ Együttes tagsági igazolvá­nyát. S hogy céljaikból, mun­kásságukból ízelítőt adjanak a vendégeknek, rövid kis műsorral kedveskedtek az együttes tagjai. Hatvani Mar­git a „Budaj Ilona*' című székely tiépballadát szaval­ta, az együttes tangóharmo­­nikára táncszámokkal lépett fel, Szabari Erzsi magyar népdalokat- énekelt; Csabai István hegedűszólót játszott. Hódos Rózsa pedig Ady End­re költeményét szavalta. Menyhárt László, az együt­tes vezetőségi tagja, a Jász­kun KISZ Együttes előtt álló feladatokat vázolta, a jelen­lévő szülők, iskolaigazgatók egyetértésével, majd táncfil­mek vetítése után rövid is­merkedési társasági tánc al­kotta az utolsó műsorszáraot. Pár óra volt csupán az egész ünnepség, s e pár óra alatt új Ígérettel gazdagodott Szolnok megye népi kultúrá­ja; megalakult a Jászkun KISZ Együttes. ■ ■ 1 Hiába, jó, Iia mindenhol1 vannak ismerősök. Egyrészt, mert utazás közben jól esik találkozni velük, másrészt, mert idegen helyen elkalau­zolják az embert. így jutot­tam be például egy iskola­­társam révén — minden kü­lönösebb utánjárás nélkül a Jászberényi Lehel klubba, (Fémnyomó és Lemezárugyár 1 klubja) zárt kapun keresztül Ö eléggé bennfentes itt. — Mindjárt bevezetett a nagyte­rembe, megmutatta a színpa­dot, a zenekari fölszerelést, majd a kis magyaros szobát néztük meg, amelynek bútor­zata, berendezése — a falon népi díszítésű szőnyegek, a polcokon függő dísztányérok, a keresztlábas asztal — régi falusi szoba hatását kelti. Innét nyílik a két társalgó ajtaja. Ha belép az ember, a kép — a hatalmas zencszek­­rény. a leterített asztalok, a kényelmes fotelek — önkén­telenül is szerelmes szavakat suttogó fiatal párokat, me­­lankólikus zenót, s nőiéről áradó parfőmillatú félho­mályt varázsolnak,Jelki sze­mei* elé. A belső szobát még egy hatalmas könyvtár dí­szíti. — Szép ez nagyon — je­gyeztem meg. miután isme­rősöm bemutatott a gondnok néninek. Később aztán megtudtam, hogy e szépség nagy kavar­gást rejt maga mögött.. Jeleni’ —.. 4% ^ - ítéletet hirdetett a birJsag A VIII. kerületi bíróság kedden hirdetett ítéletet an­nak a bűnbandának az ügyé­ben, amelyet a Corvin Áru­ház férfidivat osztályán lep­leztek le. Tagjai csalások so­rozatát követték el fondorla­tos módon és az így szerzett pénzt azután elosztották egy­más között. A bűncselekmé­nyeket Horváth Márta cso­magoló revizor és Tamásy Já­nosné pénztáros kezdemé­nyezték. Tamásyné a blokko­lási csalásokon kívül fizetet­ten jegyzékekkel különféle holmikat vitt ki az áruház­ból. A bűnbandához tartoztak még többen is. A bíróság a vádlottak közül Horváth Mártát l év és 8 hónapi, Tamásy Jánosnét egy év és négy bérért börtönre félte A tőbb‘“k büntetése hét hónaptól tiz hónáéig terjedő börtön. Három vádlottat a bíróság felmentett. Az ítélet népi jogerős. CMTtí

Next

/
Thumbnails
Contents