Tiszavidék, 1957. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-22 / 223. szám

Friss

vacsora

í RTAi ÁUVATT JÁNOS _______

hdz /alán végtgslklott, hirtelen, mint akit ólmos keztyű* vei mellbe vágnak, úgy dobi bent rá a válaszra: i i

Az erkélyajtó!

Nyitva az erkélyajtó! —l A gyerek!

De nem, talán mégis be-> csukta reggel, mielőtt elrohantak az óvodába ?..-. Furcsa remegés vett rajta erőt, futni kezdett.

Befordult a sarkon.

Minél közelebb ért a házhoz, annál erősebb lett mellében. fejében, egész testében a gyötrő, torkot összeszoritő érzés — a félelem. Már rohant.

A ház előtt, az úttesten és a járda mellett vagy csődület állt. A százhangú tömeg hullámzott, morajlott és egyre daaadt.

Kik ezek? Es mit akarnak itt? Szinte bebukott a kapum Nem is hallotta, nem is értette, miért kiabálnak, zajonganak az utcán, csak futott, rohant fölfelé a lépcsőkön, egészen a negyedik emeletig.

A szíve vitustáncot járt, maid szétvetette a mellét, halántékát kiverte a veríték. A hogy reszkető kezével a kulcsot keresgélte, zsebkendője a földre hullott, de észre sem vette.

— Lacikám, kisfiam . -.: itt van édesanya !.. — mondta meg-megcsukló, vibráló hangon. ahogy az előszobába lépett és becsapta az ajtót maga után.

A szobaajtó tejüvegére árnyék vetődött. Itt a kisgyerek, nincs semmi baj, jön elébe . -. — Jaj. istenem — de megrémültem, suttogta az asszony s nehéz, szaggatott, de boldog sóhaj tört fel a melléből és már nyitotta is a szobaajtót.

— lAtod, kicsi fiam. már meg is jött édesanya. Itt a Zsuzsi..

A szoba üres volt. Csak a nyitott erkélyajtón át besurranó szél himbálta, lengette assan a szobaablak, előtti iosszú csipkefüggönyt.

Az asszony egy pillanatra, megmerevedett, szemében iszonyatos rémület tükröződött. ahogy tekintete végigsiklott a szobán.

■—Lacikám!;!-, kisfiam!!! Hol vagy?;n Elbújtál., kis haszontalan???!

A szavak furcsán, bvgy- 1 iorákolva törtek elő ajkáról. 1 Szinte önkívületben a szekrényhez rohant.-.-, benézett nögé, aztán kifutott az er- 1

télyre. A korláthoz dőlt és i

enézett. I

Az embergyürű közepén, a * wrdágyon szőkehajú kisfiú * 1 eküdt. A kép hirtelen táncolni, majd őrjítő gyorsaság- ■ iái kavarogni, forogni kéz- 1 lett. Mint a habzó, forrongó í örvény, úgy húzta, vonzotta 1 napához. 1

Nem!!! Nem igaz!!! Kicsi ! iám!.— sikoltotta az j isszony szinte eszelősen s :eze görcsösen markőlászta. ' ibálta az erkély vasát, majd 1 ejéhez kapott. Kabátuijána-k c lombjára akadva, mint tó- 1 ött szárny, furán himbáló- í •ott a szatyor a paradicsom- í nal. i

Nem!!!-.-.-. Nem igaz!!! Nem E ka-ro-o-o-o-m!H —» hasított t >ele az utca zajába a rette- l des, jajongó asszonyi kiál- 1 ás és a fiatal anya két kar- t át kitárva, szaggató, csukló s okoaissal átvetette magát a t orláton. 1

A földhözcsapódatf, szétre<edt paradicsomok piros leve gy folyt szét vékony ereken az aszfalton, mint a vér;

FFSZFKRAKOK

(Folytatás.)

Boldogan nézi a készülő házacskát. — Majd csak kész lesz — susogja. Szinte látja már készen, amint a „házacska’’ hófehér ruhácskájában illegeti magát, fején piros sapkájával. Két nagy mosolygós ablakszemével hamiskásan néz farkasszemet a játszadozó nappal. A „kicsi” meg majd önfeledten játszik a homokban. És ó egyre sütői geti a finom kalácsokat, melyből elsősorban nekik juttat jócskán. Nekik, akik építették a házat. Látja magát, amint locsolja a virágokat, melyek hódító illatot árasztanak. Le is hajol a rózsakirálynőhöz s csókot lehel rája. Az ura is ott szorgoskodik a gyümölcsösben. Az édes aranysárga barack, a nevető alma kínálgatja nedvdús termését. Az apja már hozza is az első almát a Kicsinek s a finom lé végigcsurog pufók kis arcocskáján.

Elmerüléséből furcsa zörej riasztja fel. Zörögne az ég? Csak nem lesz eső? Aggódva kémleli az eget, de egy kis fekete felhőnél egyebet nem lát s mintha az ijesztgetni akarná — eltakarja a napot s itt-ott erősödik, szellő támad, mely kezdi bontogatni szürke fátylait. A szomszédék fáján fészkelő vadgalamb is hazarepült, hogy betakarja kicsinyeit A tyúkanyó elnyúlva fürdőit csibéivel az út porában. Most hangos vertyogással igyekszik fedél alá.

— Jánoskám, eső lesz! — kiált az aszszony. Mindnyájan felugranak.

1— Abból a kis felhőből csak szentelés lesz, — tréfálkozik János s már hordja is a cserepet s az mintha futószőnyeg lenne, engedelmesen borul a falra.

Teri is, Jóska is szótlanul segítenek. De az eső is mind sűrűbben hull. Az egetborító szürke fátyol mind sötétebb lesz. Időnként fenyegető morajlás hallik, mint hadüzenet. Meg is kezdődik az égi csata, a villámok ide-oda cikáznak,, mint torkolattüzek. A szél is előkerül, dühösen futkározik. Felkapja a szalmát, megforgatja, a magasba emeli s rohan vele. Belekap az aszszony hajába, ruhájába, tépi — cibálja. Az összefogja magán. Mit akarsz? — ezt az egyet is ed akarod vinni? Vigyázz! — és megfenyegeti. Forró testükre mostmár ömlik a víz! De szótlanul munkálkodnak. Kézről-kézre vándorol a cserép — nem sok van már hátra. Ekkor mintha a szél megharagudott volna: segítségül hívta a vihart,

s együttes erővel táncolnak, őrjőngenek^ döntögetik, rázzák a hátsó falat Teri rémülten látja, hogy a magasabbra felrakott fal inogni kezd.

— Ledől a fal, János! — sikoltja kétségbeesetten.

— Ne félj! — kiáltja az s már rohan is.

Gerendát, deszkát hoz, megtámasztja

s valóban a fal szilárdan állja most már a rohamot. Befejezték a tetőfedést is. Ott állnak mind a hárman csurom vizesen, a munka hevétől mégis melegen.

— Asszonykám, gyerünk be a kalyibába! — unszolja János, s Jóskával együtt bevonszolja Terit Sietve áőkeresi dolgozó kabátját s rájuk borítja.

■— Meg ne fázzatok! — aggódik értük.

Teri vizes haját csavargatja, de egyre kifelé kémlel. Az ég tovább tombolt. Dörgött, csattogott, villámlott, ömlött az eső, mintha dézsából öntötték volna. A kunyhóba is utánuk lopakodott. Megkereste a legkisebb rést is, s azon iparkodott befelé. A kosarat, az edényeket is belepte a sáros lé. A virágok — az előbb még buja illattal várták a langyos esőt — most széttépve, meghalva úsztak hullámsírjukban. A fák sóhajtoztak, könyörögtek a békéért. De ez sem volt elég. Jég kezdett hullni. Előbb csak picikék, majd cseresznye nagyságúak estek és estek. Törték a virágot, tarolták a vetést, koppasztották a fákat. Zúdult a jégáradat, mintha el akarna söpörni mindent.

— Jaj, a cserepek! Eltörnek a tányérjaim! — s már rohanna is ki Teri, hogy a kint lévő drága kincseket behozza, de János visszarántja.

— Sehova sem mész! Te még többet érsz! Várj, míg elmúlik a vihar!

Teri könnyes szemmel nézi a pusztítást. Csak ne történne semmi baj! Csak vége lenne már ennek a szörnyű időnek! — s szipogva húzódik Jánoshoz. Az megnyugtatón simogatja. Ot is. Jóskát is.

— Ne féljetek — szólt csendesen •— elmúlik. Elmúlik minden rossz, majd meglátjátok. A nap kisüt és csak emlékezünk, hogy pusztítani akart a vihar.

*

1941 nyarát írták akkor... S az emberek reménykedve várták, hogy kisüssön a nap.

Dikó Balázsné

(Vége)

Melyem feifeoesese

1. Képzőművészet

hasáb kell, hogy a formát plasztikussá tegye. Képein világít a nap, a rét, a házfal mesze. A modernség által túlhangsúlyozva, barokk zsúfoltságban hemzsegnek képein a helyi színekkel tarkázó alakok. Kalandos fények, vad rövidülések, az alakok elképesztő beállítása — jelentkezik képein, inkább tudati, mint látási élményt adnak.

Abanovák Vilmos a festészetnek minden ágát képviseli.

Freskó festészete, főleg egyházi. Megyénkben a jászszentandrási templomban készített freskót. Merész új színeivel kompozícióival nagy feltűnést keltett és sok vitára adott alkalmat. Freskó festészete visszanyúlt a régi nagy olasz freskó festőkhöz. Arany és ezüst háttérbe ágyazta figuráit-Grafikában hatalmas nagy lemezekre dolgozik, elsősorban ezzel kelt feltűnést. A lemezeken is erős fényhatások vannak. Savanarola, Processió, önarckép szakállal stb.

Táblaképei főleg cirkusz, falusi lakodalom, lacikonyhák, búcsúk romantikájából és nyomorúságából tevődik össze.

Abanovák tájjellegét 3 csoportra oszthatjuk. Nem kizárólag az Alföldön dolgozott.

1928-ban elnyerte a Római ösztöndíjat. Olaszországban készült képein szerette festeni a kékvizű tengert, hegyi olasz falukat.

Legtöbb időt a szolnoki Művésztelepen töltött. (Már főiskolás korában járt itt sokat, Fényes A. mellett dolgozott.) Itt festi a lacikonyhás, vásáros, stb. sokszínű képeit.

S végül Erdélyben, Zsögódön, Csíkszeredán. Egyik híres képe — Csíkszeredái vásár (lásd alábbi kép),, színes tarkaságban román, székely parasztok.

Festményein sokszor a plakáthoz közelálló, egyszerű íormanyelvhez jutott el, ami talán magával hozta, hogy több képének, kompozíciójának grafikai jellege van.

Főbb munkái: Vásár, Lacikonyha, Malomudvar, Cirkusz, Műlovarnők' (Folyt, köv.)

B. Székely Júlia

A

»

SZERKESZTŐI ÜZENETEK j

B. Gy., Szandaszőllős. A gondolat jó, de így kidolgozva groteszkü! hat. Levélben többet.

Szerény! Tamás, Szolnok. Kísérje figyelemmel lapunk Szerkesztői üzeneteit. Verseiről már régen, első beküldésük idején megírtuk a véleményünket. Nem közölhetők.

I. I., Törökszentmiklós. Beküldött verseire az Üzenetekben mindég válaszoltunk. Kézzel írott verseit olvashatatlanságuk miatt nem tudtuk elbírálni. Kérdi, mit kezdjen verseivel. Olvasgassa őket baráti körben, vagy írjon, — ha szükségét érzi — saját szórakozására. Közlésre nem valók. Alapvető hiba verseiben a magyarosság és a világosság hiánya. Verstani tájékozatlanságát nem részletezem.

Bárány T., Kunhegyes. A verset szép esemény ihlette. Sajnos, a forma nem közelíti meg a nap jelentőségét.

Tóth Lajos, Abony. Versel még nem kiforrottak, de bontakozni

is neliezen alkctásoh.

Sorai prózaiak; vagy már sok- »y.or elmondott jUtaldnosióonlc.

A. A. 3., Törökszentmiklós.

Versel nem nagyon ü’.lk meg a megfelelő mértéket. Sok bennük az utánérzés.

D. J., Törökszentmiklós. Hoszszú Utat kell megtenni az első verstől az első közlésre is alkalmas versig. Ebnen még a magyartalanság és az általánosságból összeíércelt üresség is uralkodó.

Patay Lajos, Karcag. Az érzelem érthető, a kifejezés azonban darabos és nehézkes.

B. M„ Jászberény. írásai erőltetett „csinálmányok“. A helyes politikai elveket nem szabad ilyen tormában lejáratni. Pontosan az ellenkezőjét érjük el vele annak, mint amit szeretnénk.

Gerőcs Erzsébet, Szolnok. Versében van képszerű látás, de még a ritmussal és a rímmel baj van. Némi javítással elfogadható lenne.

Pálfy József, Debrecen. Az

;,E!éS'l3‘ jé, jönni fog. A „Dal1' második szakaszának zárósorában megtörik a ritmus.-— Gyere kicsim, síessünl f— mondta a fiatalasszony, é, fürge kézzel, gyorsan húzta a; inget, nadrágot a négyéves forma, szőke, mosolygószemi kisfiúra,

■— Vigyázz, anyu! — úg\ megkarcoltad a lábam — duzzogta. a kicsi — és fejét félre fordítva, maszatos öklévé szétdörzsölte a váratlan fájdalomtól szemébe tolult könynyékét.

— Jól van no, ne haragudj nem akartam, csak véletler volt 1— simogatta meg szöszka leiét az anyja és sietvt még egy gyors csókot is leheli a barnára sült, dundi kii arcra.

A kicsi már megbékült;

«— Szervusz, Jancsi! Szervusz Gizi! — kiáltotta vidáman kispajtásainak, akik előbb készültek el az öltözessél és már haza indultak szüleik kíséretében.

— Gyere Lacikám, igyekezzünk — mondta az asszon*, türelmetlenül, mindjárt negyed hat, és még vacsorát is kell főznünk.

— Én is segítek majd neked — mondta a kisfiú magabiztosan, és megfogta anyja kezét.

— Jó, de most már induljunk — sürgette az asszony és mosolyogva biccentett az asztalnál jegyzetei fölé hajló óvónő felé.

Az óvoda lassan elcsendesedett. Ahogy a homályos lépcsőházból a világos, zajos, napfényes utcára értek, a kisfiú kíváncsian csillogó szemmel anyjára tekintett és megszólalt:

— Áfa kakaó volt uzsonnára... két bögrével ittam, bizony . . ;

— Nagyszerű gyerek vagy t— nevetett az asszony.

.— És te mit főzöl vacsorára, édesanya?

— No, találd ki, kis csöppöm.

— Valami finomat főzzél, jó?!

— Találd ki, mi lesz a vacsora!

— Madárfej, — ragyogott fel a kisfiú arca, nagyot nyelt, rózsás kis nyelvével önkéntelenül megnyalta szájaszélét — majd anyja kezébe kapaszkodva, vidáman ugrándozni kezdett.

— Nem találtad el, Lackó, nem az lesz ■— nevetett az anyja —, de ne ugrálj, kisfiam, elesel és megütöd magad.

— Dehogy, vigyázok;-,. *r~. felelte a kisgyerek.

— No jó, gyere gyorsan, kicsikém, tudod, ma korán jön haza édesapa, és azt szeretném, mire megjön, készen legyen a finom, friss vacsora.

Az asszony az órájára nétett: fél hat. Sietni kell. Megszaporázfa lépteit. A kisfiú vidáman csacsogva, nagyokat kacagva, játékosan szökdécselt mellette; a lemenő nap búcsúsugarai megcsillantak selymes, szöszke fürtjein;

A boltban, mint rendszerint a késő délutáni órákban, nagy volt a tolongás. Hazaigyekvő férfiak de nagyobbá! a asszonyok nyomakod'ak, tülekedtek türelmetlenül a pénztárnál és az árúkkal teli pultok előtt.

— Égy félkiló paprikát kérek... igen, fél zsírt és egy kiló kenyeret... Tessék a pénz. — Egyik kezével átvette a blokkot, a másikkal a gyerek karját fogta, nehogy elsodorják mellőle.

— Anyu, vegyél egy kis csokit — mondta kérencsélő hangon a kisgyerek és megrángatíc az anyja szoknyáját,

— Nincs pénzem, kicsim.

*— De úgy szeretnék ■..

— Rendben van, kapsz egy Zsuzsit, de az*án jó legyei — felelte, m asszony; fizetett és a gyereket kézeiijogva, sietve iúdult hazafelé.

k Kattant a kulcs a zárban, s beléptek a kis előszobába. A z szobát és a csöpp előszobát ■- összekötő ajtó tejüvegén keil resztül halvány fénynyaláb szűrődött át és remegő, aranyy ló négyszöget rajzolt a fényes,

;- barna parkettre.

Az asszony kinyitotta aszo- 1 baajtót, levette a kisgyerek" ről a kabátot és fonott, színes nylon szatyrával együtt az egyik, karosszékre tette.

' — Jaj! —• mondta hirtelen(

kicsit panaszos kétségbeesésg sei, ahogy tekintete mégegyt szer a szatyorra esett — a pas radicsomot meg elfelejtette. Most mit csináljon? Háromnegyed hat. Mindjárt itt a férje, a vacsora, a lecsó meg még sehol.

. Sietve kapta fel a szatyrot,

_ megfordult, futó pillantást ve. tett a szőnyegen elmerülten 1 játszadozó kisgyerekre és így szólt:

7 — Lacikám, maradj itt szé. pen egy pillanatra, leszalas dók a zöldségeshez, látod, el- ‘ felejtettük a paradicsomot. ' _ Rögtön jövök. És itt a Maci \ _ is, tessék. Hozok még egy j Zsuzsit, ha jó leszel, csak játsszál szépen, rendesen. Ne ] . félj. sietek. — Az előszoba- 4 f ajtóra ráfordította a kulcsot . és futva indult lefelé a negye- 1 j dik emeletről. 1

— Solid jön. az anyu «=* ,

■ mondta elgondolkozva a kis- fiú és felállt. Szétnézett. Te, kintete a nyitott erkélyajtóra . . röppent. Elindult. Ahogy 'kilé■ vett, az erkélyre, egy galamb ,

■ rebbent fel a kis tányér mellől, amire előző nap délután

■ kenyérhéjat raktak ki édes- , 1 apával. A kisfiú figyelmesen,

gyorsam nézte a szomszéd ház r magas csúcsán tollászkodó f galambot, aztán a nagy fonott 4 kosárszékbe telepedett. Édes- r apja is itt szokott ülni, olvas- \ gatni. Most ő is itt várja meg édesanyját. — De most már " igazán jöhetne. Lábát maga alá húzta, aztán fölállt a ^ székben. Két kis barna kézé- 1 vei a fonott szék hátrahajló c támlájára nehezedett és fejét 6 féloldalra hajtva kihajolt a a korláton. És ekkor a szék 0 megbillent.. T

Ahogy az asszony a zoldsé- j gestől kilépett, váratlanul va- a lami megmagyarázhatatlan k furcsa, nyomasztó érzés kéri- c tette hatalmába; megborzon- ft gáttá, mint a hideg, jeges téli g szél — aztán el is múlt, úgy r ahogy jött, hirtelen, de nem z nyomtalanul. Kereste, kutatta n magában, hogy mi okozhatta ezt a kínos, fojtogató érzést, ° de nem tudott rá választ ta- ^ lábú. \

Sietett. Szaladt. Mindjárt j‘ hat óra, gondolta, ahogy te- z‘ kintete a sarki órára esett. ^ Három perc múlva hat, pontosan. És ekkor, ahogy pillan- y tása az órán túli szomszédos b

(Folytatás.)

ABANOVÁK VILMOS festőművész, grafikus Budapesten, 1894-ben született- A Képzőművészeti Főiskolán Ferenczi Károly tanítványa, 1912—1914-ig Olgyai Viktor növendéke. 1918-ban mint okleveles rajztanár végez, egyideig a József Műegyetemen tanársegéd.

Fiatalkori munkáin Szőnyi István festőművész hatása látszik, de később az expreszszív naturalizmus felé fordul. Feltárul előtte egy új színes világ szépsége, az öreg házak pittoreszk zsúfoltsága, a zaiosarj tarka élet.

Temperával fest. Ebből-következik, hogy a tempera, mint technika, merevebb az ilajnál és Abanovák stílusát remény, rajzos előadásmóddá ilakítja. Czereti az erős fényirnyék hatást, „Fénnyel faragja körül figuráit”. — Nem íz egység érdekli. Sok figuás képeiben nem komponál, lanem egymás mellé helyezi cisebb remekül jelzett csosortjait. Keveretlenül rikító zinei még teljesebbé teszik iépein a formák széthullását, több ellentétes irányú fény-