Tiszavidék, 1957. augusztus (11. évfolyam, 179-204. szám)
1957-08-17 / 193. szám
Kisújszállás két ünnepe Spanyol film: Egy kerékpáros balála A spanyol filmdráma, amely az 1955. évi Cannes-i filmfesztiválon a „Nemzetközi kritika” díját nyerte el, egy előkelő madridi asszony és szerelmese, az egyetem professzorának lelki vívódását, majd tragédiáját tárja a néző elé. Játssza a szolnoki ..Tiiza” mozi augusztus 22—28-ig. 3680 vagon gabonát adtak el az államnak Szolnok megyében Egymillió forint felárat kapnak a termelőszövetkezetek Szolnok meeve cabana termelő tsz-ei, egyénileg dolgozó parasztjai becsülettel teljesítik az állammal szemben vállalt kötelezettségüket. Augusztus 10-ig 3680 vagon gabonát szállítottak be a Terményforgalmi Vállalat felvásárló telepeire és ezzel tervüket 70 százalékra teljesítették. Felesleges gabonájukból legtöbbet a termelőszövetkezetek adnak el az államnak. Szerződést 459 vagon gabona átadására kötöttek, de már eddig 765 vagonnal vittek a telepekre közvetlenül a cséplőgéptől. A termelőszövetkezetek eddigi gabona ‘eladási szándékukat figyelembevéve, a vételi áron felül csaknem egymillió forint felárat is kapnak mázsánként 20 forintjával. A jászkiséri Táncsics Termelőszövetkezet, mely a leszerződött 15 vagon búzából 8 vagonnal már beszállított, 16 000 forint vételárat kapott. A karcagi Béke Tsz 20 mázsa leszállított tiszta búza után 40 OOf forint felárat vett fel. A karcagi Lenin Tsz, mely a legtöbb búza és zab átadásához szerződött, 90 000 forint felárat kap az átvételi áron felül. .......... Hogyan neveljünk új méhész szakembereket? | HÍRES VAROS j lett Kisújszállás ezekben a napokban. A sajtó, a rádió, a varosba érkező látogatók ezrei elviszik hírét nemcsak a legtávolabbi megyékbe, de az ország határain túlra is. Gyakran látogatják a párt és a kormány vezetői is, hogy tanácsaikkal segítsék. — megjelenésükkel még ünnepélyesebbé és emlékezetesebbé tegyék a Kisújszálláson megrendezett „nagykun napokat.*’ A város egyébként csendes utcáit százak és ezrek töltik meg, hogy megtekinthessék a nagy mezőgazdaság és ipar legjobb eredményeit bemutató kiállításokat, meghallgassák az ország legjobb mezőgazdasági szakembereinek előadásait s végig élvezzék a ..nagykun napok'* nagyszabású kulturális rendezvényeit. Miközben az emberek figyelmét leköti a gazdag, élettől duzzadó jelen, aligha jut eszébe valakinek is, hogy városunknak van egy másik, bensőségesebb ünnepe is, melyről fiai éppúgy elfeledkeznek, mint ahogy elszoktak felejteni az édesanya születésnapját. Vajon ki gondol ma arra, hogy a török dúlások, tatár és rác pusztítások nyomán teljesen elnéptelenedett kisújszállási határban 24Ö esztendővel ezelőtt vetették meg a hosszú bujdosásból hazatérő ősök, a mai Kisújszállás alapjait? Tudom sokakat meglep a városnak ez a „megfiatalítása”, mert a köztudatban úgy szerepel városunk, mint az ősi kun szállások egyike, a régi írások azonban arról beszélnek, hogy a 17—18. század fordulóján negyed századnál hosszabb ideig volt náddal, sással felvert pusztaság a kisújszállási határ, hol napi járóföldre nem lehetett embert találni s a felkelő nap, csak fehérlő csontokat, szederindával borított üszkös romokat látott. 1699-ben. Pentz Jakab kamarai prefectus, a régi Kisújszállás legnagyobb építményének, a templomnak, még az alapjait sem találta meg. A romokbol született újjá. cs nem is először, a mi városunk 1717-ben s az új település még jogi helyzetét tekintve is merőben más volt, mint a régi. Az ősi, kiváltságos kun föld. a Nemet Lovagrend zálogbirtoka volt akkoriban és az elmenekült szabad kun apák gyermekei, mint a német lovagrend jobbezámyai tértek vissza apáik földjére; Amikor a mai Kisújszállás alapjait lerakó ősökre emlékezünk, legyen szabad itt dióhéjban elmondani városunk történetét, mert hervadhatatlan érdemeiket csak így érthetjük meg igazán. | KÖZISMERT TENYÍ | hogy a honfoglalás utáni első századokban lakatlan Nagykunság rendszeres megszállása csak 1243-al, a kunok végleges megtelepedésével kezdődik. Ekkor alapítója Kolbász, kun főember a mai Kunhegyes határában Kolbászt, a legrégibb kun „fővárosit*’; — Kolbászszék kialakulásakor több kun szállás is van a város mai határéban. Ezek közül Péterszállás neve fordul elő leggyakrabban. Használják még a 18. században is magyarázatképpen: Kisújszállás seu Péterszállás. A Kisuiszállás. illetve Ujszállás név okleveleinkben, csak 1395-ben fordul elő először, Csorbajánosszállással együtt. Az oklevél szerint, ekkor bizonyos Jakab nevű kun főember szállásbirtoka. A Kisújszállás elnevezés 1740-ben fordul elő először. Ekkor Lőrlnczi Lőrincz kap itt Mátyás királytól részbirtokot. A Lőrincziek után családi kapcsolat révén a Marjalakiakra száll ez a birtok, akiket Rudolf király még 1581-ben is megerősít a birtoklásban. A sok kunszállás közül városunk vajszínű leg Péterszállás utóda. Ezt bizonyítja egy 1521-ben lefolyt határoer, amely Bial Kenderesi Kenderesi Mihály birtoka, Kenderes helység, valamint a szomszédos kunszállások között folyt. A Báthory István nádor és Verboml István szeniélynök által kiállított határjárási okmányban Kenderessel határos kun helységek „Kákát et Kolbász ac Turgonypéters/áUása”. Azt viszont egy jóval későbbi. 1733-ban kiállított,, Kenderes és a kunok közötti határkiigazításról szóló okmány igazolja, hogy a mai város Turgonyp éterszállás helyén emelkedik. E szerint az okmány szerint ugyanis Kenderessel szomszédos kun helységek Kisújszállási sívé Péterszállása et Kolbász. Azaz Kisújszállás azonos Péterszállással. I a VAROS | 16—17. századi története csiupa vér, csupa szenvedés. Alig múlik el a Dózs a-féle parasztfelkelés, amely után a többi kunokkal együtt a kisújszállásiakat is megfosztották ősi kiváltságaiktól s elrendelték, hogy „az ország egyéb jobbágyai és parasztjai módjára kötelesek és tartoznak a bért fizetni. ajándékokat és kilencedet adni, valamint szolgáltatásokat teljesíteni’*, amikor elérkezik a tőrök világ, a legrettenesebb pusztulás időszaka Az 1566-os katasztrófa után amikor a Szigetvár alól elinduló tatár segédcsapatok végig pusztítják az egész kunságot, Kisújszálláson csak 7 egész telkes jobbágy maradt, 5 zsellér és egy üres ház. A régi feljegyzések szerint a törökök tavaszonként ellepték a határt, elhajtották a jószágot, s elraboltak mindent, ami ehető. Csák az maradt meg, amit vermekben, templomban el tudtak rejteni. A török pedig pontosan tudja, hogy hol, mit lehet találni, mennyit lehet követelni. Az 1571-es török defterben a következőket találjuk községünkről: (H)U.jszállás tartozik a nevezetthez: Kun Imre, Hajnal János. Pető Kelemen, Pető Jakab. Kovács Gergel. Kovács Orbán, Farkas Jakab, Farkas Sebestyén, Piszka Gásoár. Kis Fábián, Kese Pál, Kun Tamás, Hajnal Ágoston. 13 ház, egy templom. A szomszédos puszták népes helyek voltak még akkoriban. Csorbán 36, Marja-lakán 56, Kisturgonyon 20 házat tart nyilván a török. Mindegyükben van templom is. A 16. századvég községünkre vonatkozó utolsó békés adatát az 1581-es összeírás őrzi. E szerint 5 jobbágv 3.51 forintot, 4,5 negyed akó búzát, ugyanannyi árpát, 2 pint vajat, 2 «ajtót ad az egri várnak. 10 év múlva aztán elkezdődik.a 15 éves háború. Császári zsoldosok. tatár hordák dáliák a Kunság földjét, A Sárrét mocsaraiba, vagy távoli erdők mélyére menekül, aíki él. Talán az 1594 nyarán bekövetkezett tatár katasztrófa sodorta el a mi községünket is. Az élet pusztulásának és újra kezdésének emlékét őrzi városunk nevében, az ismételt megölésekre vonatkozó „új“ szó. — Az újratelepítést 1609-ben lllésházy István nádor kezdeményezi, de csak az új nádor, Thurzó György által kinevezett Keczer András jászkun főkapitány hívta vissza Bajonból a Sárrétre menekült kunokat 1618-ban. Az ő kinevezési okmányából tudjuk, hogy Kisújszállás, Karcaggal, Marjalakával együtt még puszta. Félévszázad viszonylag békés fejlődése után kezdődik az újabb katasztrófák sorozata. A törökellenes felszabadító háborúk során merül el Kisújszállás is a többi kun szállásokkal együtt. A teijes pusztulás illusztrálására álljon itt még néhány halálszagú adat Az egyik Pentz Jakab összeírásából származik 1699-ből. — Ránk von atkozó része így kezdődik: Kisújszállás puszta. Határos keletről Marialakával, délről Kábával, nyugatról Turgonnyal. Az említett községek közül egyben sem lakik seníki. Tehát puszta határos pusztával! „Náddal sóssal, gyékénnyel felvert rétség volt ez az egész táj.” S. mikor Rákóczi fejedelem a maradék kunokat raíkamazi birtokára telepíti, vázképp megszűnik itt minden élet s az üres, néma földre ráteleD- szik az új birtokos — a Német Lovagrend. | n vidék | új hl telepítése a Lovagrend elsőrendű érdeke. Ezért igéi- az új telepeseknek két évi adómentességet s ezért hozza vissza a terhek elől elszökő jobbágyait, ha kell, bírói úton is. Ennek az akciónak az eredménye Kisújszállás — utolsó — megölése is. 1717 augusztus 17-ón jelenti Orczy István főkapitány a Lovagrend nagymesterének, hogy a kisújszállásiak két övi szabadalmi levelét kiállították, minek következtében többen is fognak odatelepedni. Bár a visszaszivárgás már az előző év végén megkezdődött, s mégis ezt a napot kell a mai Kisújszállás születésnapjának vennünk, mert ezzel a dátummal állították ki „ujjászületési bizonyítványát.” A régi települést pedig elnyelte a föld s talán majd csak a régészek ásója nyomán ismerjük meg pontos helyét, a pusztulás részletes körülményeit; Bár nem könnyű ma viszszaidézni a régietűnt századok eseményeit, mert figyelmünket lekötik a „nagykun napok“ nagyszerű látványosságai, de azért — legalább mi, kisújszállásiak — gondoljunk ezen a napon szeretettel azokra az őseikre, akik azelőtt 240 évvel vállalták a Lovagrend rabságát is, hogy kemény munkával vessék mag mai városunk alapjait. 'dúÖHip-e &POLC TITPTriT) Ilf — Petrov: „Aranyborjú'1. (Európa). Kb. 400 oldal, kötve: 21.— forint, Illusztráció Ilf —Petrov: Aranyborjú című kötetéből. A regény főszereplője Osztap Bender, a kalandor, sokmilliós vagyon nyomára jut amit egy Karejko nevű ember rejteget, A szélhámossággal szerzett milliók tulajdonosa nem tud pénzével mit kezdeni, mert retteg a leleplezéstől. Bender zsarolással elvesz tőle egy milliót, de pénzét ő sem tudja lehasználni. Atszökik a határon. azonban a burzsoá országban tüstént kirabolják. A történetet az írók keretül használják fel arra, hogy a szovjet életnek az első ötéves terv elején tapasztalható hiányosságait kifigurázzák. & Palotai Boris: Kegyetlen ifjúság. (Magvető). Kb. 210 oldal, kötve. Illusztráció Palotái Boris Kaqyétleri Ifjúság című könyvéből. A regény most átdolgozott formában jelenik meg. Témája: hogyan éltek az árvaházi gyerekek a felszabadulás előtt. Színtere egy árvaház, ahol 12—16 éves lányokat nevelnek, kegyetlenül szigorú. szsretet-nélküli környezetben. # Hugo, Victor: Izlandi Han. 1—2. kötet, (Bibliotheca). — (Színes Regények.) Kb. 392 oldal, fűzve 12.— forint; EGYEDÜLÁLLÓ, fiataloä 50 év körüli nővel megismerkednék házasság céljából. — Leveleket „Szőke“ jeligére a kiadóhivatalba kérek. ADMINISZTRATÍV munkakörben 10 éves gyakorlattal elhelyezkednék. Értesítést a kiadóhivatalba kérek. Ha Turkevén jár, keresse fel a földmüvesszövetkezet vendéglőjét, cukrászdáit cs arudait, ahol ízléses ételek, kitűnő sütemények és feketekávé állandóan kapható. Árudáiban bőséges áruválasztékkal várja a vásárlókat. JAWA 250-es, 1953 típusú, teljesen újszerű, generálozott állapotban eladó. — Megtekin hető: augusztus 17—20-ig, Szolnokon, József Attila u. 7C SÜTÖDÉMÉT berendezéssel, — vagy anélkül is, sürgősen eladom, szabó, Szolnok, Kolozsvári u. 42. NYOLC és fél kát. hold szántóföld Jászberény-Négyszálláson eladó. Érdeklődni: Jászberény, Lenin u, 31., vagy Tószeg, sütöde. A TÜRKE VEI íöldmUvesszövetkezet eladásra felkínál üzemeknek, vállalatoknak, szövetkezeteknek fehér bőrös szalonnát, fehér bor nélküU szalonnát es kitűnő füstölt császárhüst. Kereskedelmi ár, 20 százalékos engedmény« nyel. Átvétel Turkevén. A TISZA Bútorgyár asztalosokat vesz fel. Munkásszálló és üzemi konyha, van. MOTORKERÉKPÁR oldalkocsi sürgősen eladó. Szolnok, Kolozsvári u. 42, HENTES, vagy szakács, többéves gyakorlattal helyben vagy vidékre elhelyezkedne. Zagyvarékaí. Bercsényi in 336. Bőszül Mondjuk meg őszintén, ezideig mostoha gyermekként kezelték a méhészetet, s aki ennek titkait kutatta, annak az ismereteket el kellett lesnie. Az idős méhészek szinte hétpecsétes lakat alatt őrizték kincsüket, a méhek kezelésének titkát. Persze azért voltak és vannak ma is kivételek. KONYHABÚTORT kisiparostól, fizetési kedvezménnyel. Budapest, Üllői u. 5. (Calvin térnél.) ÉRTESÍTI a turkevei földművesszövetkezet a város dolgozó parasztságát, hogy 1958. gazdasági evre a cukorrépa termelési szerződés kötését megkezdte és kéri mindazokat az egyéni termelőket és I. típusú termelőszövetkezeti tagokat, hogy szerződéskötés végett a földmüvesszövetkezet Irodáját keressék fel. KIFOGÁSTALAN 125-ös OlSŐ- hátsó teleszkópos Csepel motorkerékpár eladó. Törökszentmiktós, Vöröshadsereg u. 2. EGYEVES 125-ös Danuvia motorkerékpár eladó. Szautner állatorvos, Ujszász; EPÜLETANYAG kereskedésemet megnyitottam. — Vagonté-elben kapható: fenyő tetögerenda, szarufa, deszka, új és használt minőségben, valamint tégla, mész és cement. Megrendeléseket határidőre szállítom. Dómján Lajos Magyarüszög, 84. (Baranya megye.) ELADÓ azonnal oeköLtöznetc ház. Szolnok. Batthyány út 8. sz. A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI fürdő évi nagyjavítása befejezést nyert és üzemeltetését megkezdte. — Iszanpakolás orvosi rendeletre. ÁRUS bódé eladó. Érdeklődni- Szolnok, Álla.mi Áruházzal szemben, a bódéban. A JÁSZBERÉNYI Déryné Kulturotthonban 2 db nagy, színházterem, vagy táncterem fűtésére alkalmas kályha eladó. FAIPARI gépmunkásokat azonnal felveszünk, parkett gyártáshoz. — Epületkarbantartó KTSZ Szolnok, Hubay u. 8. sz; kozási ág. Megás szúkmarkúan bánnak a szakképzéssel. Széliében, hosszában hangoztatják, hogy a méz export, milyen sok devizát eredményez hazánknak, de arról viszont már senki sem beszél, hogy az import viaszért mennyit kell áldoznunk és még így sem tudjuk kielégíteni a szükségletet. Ez pedig ann ’■ tudható be, hogy a méhészeket kezdő korukban s~ 'ki sem világosította fel arról, hogy nemcsak a méz, iiane-.í a viasz is fontos. Működik ugyan Lengyelen egyéves méhészképző szakiskola, de ez eléggé szűk körű, s nehéz oda bejutnL A Szolnok megyei méhészek is régóta kérték már, indítsanak valamilyen tanfolyamot részükre, lehetőleg levelező oktatás formájában, de erre nem volt lehetőség, mert a Földművelésügyi Minisztérium illetékes osztálya mereven elzárkózik. Pedig a lengyeli bentlakásos iskola mellett meg lehetne szervezni az 1 éves időtartamú levelező oktatást •*. Megyénkben a földművesszövetkezetek kezdeményezésére több helyen úttörő méhészszakkörök létesültek. Ujszászon Vágó András méhész, az ottani csoport tag. a már fel is ajánlott egy raj mehet a szakkörnek. Jánoshidán a Dimitrov Termelőszövetkezet pedig egy család mehet adott a most induló szakkörnek. Persze még eredményesebb lehetne ez a kezdeményezés, ha megfelelő szakemberek állnának rendelkezésükre. Ép jen ezért ajánlatos lenne olyan tanfolyamok szervezése is, amelyen méhész pedagógusokat képeznének ki. Ennek költségeit mondjuk a Művelődésügyi Minisztérium és az Országos Méhészeti Szöve'kezeti Vállalat viselné. Tóth Sinifor FOR... POR... POR! Ütjavitás miatt zárva! — hirdeti a tábla a szolnoki Jozseí Attila út egyik részén és a járművek, a gépkocsik engedelmesen fordulnak be a terelő forgalomra kijelölt Huuyadi János utcába. Ez az utca azonban évek óta az egyik legelhanyagoltabb utcája a városnak. A kocsiúton hatalmas gödrök éktelenkednek, a kövezés már teljesen tönkrement. A kátyúkat télen sár, nyáron pedig vastag portömeg tölti ki. így azután nem csoda, hogy most — miután nagy forgalom bonyolódik le az utcán — valóságos portenger úszik egész nap a környéken az itt lakó dolgozó emberek „örömére“. Sem ajtót, sem ablakot nem lehet nyitni a folyton szálló hatalmas por miatt. Nem is beszélve az utcán, udvarokon játszó gyermekek egészségéről, akiket mégsem le-Közlemény Értesítjük az utazó közönséget, hogy 1957. augusztus 15-től kezdődően a Jelenleg érvényben lévő menetrendtől eltérően a Tiszabura—Szolnok között közlekedő személyhajó vasárnaponként minden állomásról fél órával korábban indul lefelé. A Csongrád—Szolnok között közlekedő személyhajó Csongrádi-ól hétfőn, kedden és csütörtökön minden állomásról 40 perccel indul korábban Szolnok felé, a forgalom beszüntetéséig. Tekintettel arra, hogy augusztus 18-a munkanap, Szolnokról a Tiszabura felé közlekedő személyhaló nem a vasárnapi menetrend szerinti 20.10, hanem 14.00 órakor Indul. Augusztus 19-én és 20-án a hajók vasárnapi mcneüynd íjeriat köíieteíínek. bet egész nap a szobában tartani. Az öntözőautó teljesen rendszertelenül — néha két-három nap kihagyással — öntözi meg napjában egyszer, reggel, ezt az utcát. Holott jobban kellene az öntözés, mint a príma aszfalt utakon, ahol mégis csak kisebb a por. Amíg a terelő forgalom tart, úgy kezeljék ezt az utcát is, mint a főutakat és öntözzék rendszeresen — lehetőleg naponta kétszer, reggel és este is, — ez az Itt lakók kívánsága. Reméljük a Köztisztasági Vállalat megtalálja a módot c jogos kérés teljesítésére. S idővel talán az úttest alapos megjavításárra is sor kerülhet, mert a sár és portenger nagyrészót ez okozza. (t. p.) tehát ezeken a napokon Szolnokról Tiszabura felé 20.10 órakor indul személyhajó. Ugyanakkor Szolnokról Csongrádra nem 13.30 h-kor, hanem a vasárnapi menetrend szerint, 7.20 li-kor Indul, es Szolnokra való visszaérkezés után viszi az utasokat Tiszaburára. A csongrád—szolnoki hajó hétfőn és kedden nem közlekedik. MAHART ügynökség Szolnok AJÁNDÉKOZZON virágot névnapokra a Törökszentmiklósi Községgazdálkodási Vállalat virágüzletéből. Elő- és művirágok, menyasszonyi csokrok, halotti koszorúk nagy választékban. Vágott virágot vidékre le tzáliít uniti . i A méhészet szakma, foglal' I *» I——.. (apróhirdetések'