Tiszavidék, 1957. augusztus (11. évfolyam, 179-204. szám)
1957-08-24 / 198. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK1 A SZOLNOK MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANACS LAPJA II. évfolyam, 198. szám. Ara: SO fillér. 1957. augusztus 24. szombat. MAI SZAMUNKBÓL o Száztizenegy tanút hallgattak ki Jól gazdálkodnak a téglagyárak Hírek, Sport, Rádióműsor i I * t ' i Soha annyi embert nem szállított még a vasút egyetlen napon, mint a nagykun hetet befejező augusztus 20-án. S ezt a valóban csúcsforgalmat t— büszkén mondhatjuk — zökkenő nélkül bonyolították le a Szolnok megyei vasutasok. Hajszál-pontosan, menetrend szerint indultak ki Szolnokról a különvonatok és egy kivételével pontosan érkeztek meg Kisújszállásra. Az iszonyatos forgalomban egyetlen karambol, baleset sem fordult elő, mégcsak egy sérülés Sem volt. Nem maradtak vonatok a pályán, nem történt számottevő üzemhiba az egész csúcsforgalom 48 órája alatt. És ez azoknak a derék embereknek az érdeme, akik szerényen és feltűnés nélkül, de pontos és szorgalmas munkával vették ki részüket az ünnepségek előkészületeiből — lebonyolításából. Hargittay főintéző — aki a Szolnoki csomóponton szervezte a munkát és előkészületeket, még most is elevenen emlékszik a kemény napokra. — Pontosan két héttel augusztus 20-a előtt kezdtük meg az előkészületeket. Először is felmértük, hogy menynyi utast kell Szolnok körzetéből elszállítani. Előzetesen hatezer emberre számoltunk Ennek megfelelően öt külön- vonatot állítottunk össze, illetve hatot, mert egy vonat állandó tartalékban volt arra az esetre, ha valahol zökkenő áll be, vagy a tervezett járatokkal nem sikerül mindenkit hazaszállítani Kisújszállásról, azonnal segíteni tudjunk: — Az előkészületek persze nemcsak ebből álltak. Azt hosszadalmas volna mind letol. Pl. kocsikat kellett szerezni a különvonatokhoz. A Járműjavító erre az alkalomra 25 személykocsit javilo!» meg határidő előtt, hogy be tudjuk állítani a kőzönség részére. Sajnos, még ígv is szükség volt tehervagonokra — ezekiet azonban előtűk, hogy szükségmegoldásképpen ezek is alkalmasak tegyenek utasok befogadására — mondja Hargittay elvtárs. Természetesen nemcsak Szolnokon, hanem a többi útbaeső állomáson is volt tennivaló. Legtöbb talán Szájéiban. — A tervezet szerint ugyanis a szajoli állomás 17 vágányán kellett elhelyezni az ország különböző részeiből érkeze 48 különvonat nagyrészét. amíg Kisújszálláson az ünnepségek tartanak, mert az ottani hat vágánypárt teliesten lekötötték az érkező és kiinduló vonatok. Szajolbar fordultak a mozdonyok — innen jártak be vizet venni Szolnokra és fordultak visz =tzta. Amellett még a száj pl * állomás dolgozóinak — csalkú°v, mint a többinek — le kellett bonyolítani a három fővonalon átfutó rendes naoj forgalmat is, úgyhogy volt mit csinálni egy vagy két huszonnégy órán át. Augusztus 19-én és 20-án sőt még az ünnepeket megelőző napon is ugyanis rendkívül összetorlódtak a feladatok. Amellett, hogy a MÁV az őszi csúcsforgalomnak nevezett időszak küszöbén áll, — gondoskodnia kellett, a kisújszállási ünnepség több, mint százezres tömegeinek el- és visszaszállításáról, meg kellett oldani a kettős ünnepek előtti munkás és látogató forgalmat. Úgyhogy a 48 különvonat mellett még országszerte 100 mentesítő szerelvényt is ki kellett állítani a vasútnak. Szakértők véleménye sze-int a magyar vasútnak nemigen volt mégegy ilyen forgalmas napja. Legtöbbet azért mégis Kisújszállás kapta ebből. Soha olyan embersereg nem szorgoskodott még. az állomás szűkös perronján és előterében — mint most, augusztus 20- án. Mégsem volt semmi fennakadás. Szabályos időközönként jöttek és mentek a vo—— A Prafda az ENSZ rendkívüli n'ésszakáaak összehívásáról Moszkva (TASZSZ). A pénteki ' Pravda szerkesztőségi cikkében kifejti, hogy a nyugati államok, az Egyesült Államoktól felbujtva, kierőszakolták az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakának öszszehívását, és ezen provokációs célzattal újból nagy hűhót akarnak csapni az ENS7 ötösbizottságának jelentése körül. Ha az ötösbizottság jelenté sét tüzetesebben szemügyre vesszük — írja a Pravda —könnyen rájöhetünk e hamisítvány valódi céljaira. Ez a jelentés azért látott napvilágot, hogy az úgynevezett magyar kérdés körül támasztott zenebonával — ezt a kérdést különben az élet haladása már régóta levette a napirendről — újból megmérgezzék a nemzetközi légkört, elvonják a világ közvéleményének figyelmét a közel- és kö gépkeleti népek elleni angol— amerikai agresszióról. A magyar közvélemény szé les rétegei, amelyek annak idején határozottan visszaút ásították az imperialist? j körök arcátlan fondorlatait most kategorikusan tiltakoznak az ellen, hogy az imperialista agreszorok a nemzetközi helyzet kiélezése céljából, újból aljas rágalomhad’ aratót indítsanak a szociaista Magyarország ellen. A Pravda megállapítja fogy a magyar dolgozók, a Szovjetunió, a Kínai Népközársaság és a többi szociálist? ország segítségével rövid ide üatt begyógyították az ellenforradalom ütötte sebeket és biztosan haladnak a szocializmus építésének útjain. Nincs nz az erő. amely le tudná térítési őket erről az egyszersmindenkorra maguk választotta útról. A magyar dolgozók esyre szorosabban zárkóznak fel a munkás-parasz* kormány és a Magyar Szocia'ista Munkáspárt mögött. A Pravda befejezésül le-rögezi, hogy a világ közvéleménye megsemmisítő modor ríból vissza fogja verni azok rak az elemeknek aljas ak-ióit, amelyek bonyodalmaka* próbálnak előidézni a nem-etközi helyzetben és sajá* ’éliaikra igyekeznek felhasználni az Egyesült Nemzetek Szervezetét, (MTH Erre kíváncsiak a kőtelki Ezüstkalász Tsz tagjai. Azonnal kiderül, hiszen az utolsó zsákot mázsára helyezték. Horváth János, Szabó Antal, Horváth István és József, Bozsó János, a termelőszövetkezet tagjai és Serföző Imre, aki az egyetemről a gyakorlati idejét tölti a szövetkezetben, elégedetten veszik körül a mázsát, mert az idei jó időjárás után, több mint 10 mázsás a holdankénti termésátlag. flilandö kiállítás (esz Szolnokon natok — a tájékoztató, hangosbeszélő úgy működött, mint még soha — a szolgálati szabályzat teljes betartásával, szabályos mederben ment minden. A szolnokiak régi ismerőse, Békési Rezső volt állomásfőnök irányította a csomóponttá lett kisújszállási állomás forgalmát, ö jelenleg a Debreceni Vasútigazgatósáe forgalmi osztályának vezetője azért egy-két napra újból forgalmista lett — beugrott a munkába. Az ország egyik 'egjobb szakemberének isménk, de szükség is volt itt az á szaktudására, leleményessé 'éré. higgadt bátorságára. A hatvágánvos kis állomáson 48 ■mnatot fogadni és indítani a -endes napi forgalom melleit ’bben a szakmában valóságos forga'mi bravúrnak számit s még 6 sem tudta volna elvégezni baj nélkül, ha nem áll mellette a kisújszállási állomás alaposan felkészült személyzete. Neveket kellene most végtelen hosszan felsorolni — azokat, akik lelkiismeretes, jó munkát végeztek mozdonyon ■/onaton, állomáson, őrházakoan az Alkotmány ünnepén. Mindnyájan becsülettel hely* ■állták a vasutas elvtársak ■■— ■azt bizonyítják a tények, a kisújszállási ünnepség fénye'úkere. Dicséret, köszönet jár érte mindannyióknak. (P-s) Pénteken megbeszélést tartottak a Megyei Tanács VB Mezőgazdasági Osztályán. A megbeszélés alkalmával szóbakerült, mi történjék a nagykun napok mezőgazdasági kiállításának értékes anyagával. Erre már idejében gondolt az osztály. A nagykunsági termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, kísérleti intézetek, gépállomások, egyéni gazdák és termelési társulások munkájának eredményeit tükröző tablókat, maketteket, dokumentációs anyagokat, térképeket, fényképfelvételeket, stb. a megye székhelyén, Szolnokon állandó kiállítási jelleggel mutatják be. így később is tanulságul szolgál az érdeklődőknek és hasznos tájékoztatást ad a Szóin*!"1 megyei mezőgazdasági termelés jelenlegi helyzetéről, távlatairól. Az őszi munkára gondosan készüljön a Tiszafüredi Gépállomás Nincs nálunk senki, aki vitatná, hogy szükség van-e a gépállomásra. Inkább az a baj, hogy a közöttünk lévő kapcsolat nem megfelelő. — íme néhány példa ennek igazolására. Ezév július elején 570 mázsa vetőmagborsónk — 50 kát. hold termése — várt elcséplésre, melyet a gépállomás meg is kezdett idejében. A hozzánk küldött cséplőgép azonban átalakítatlan és műszakilag hibás volt. Háromnapi javítás után a gép az alábbi teljesítményeket érte el: Július 6-án 14 mázsa, 8-án 42 mázsa, 9-én 44 mázsa, 10-én 45 mázsa; Kifogásoltuk a lassú munkát. Erre érkezett egy másik cséplő. Ez jó volt, csak a vezetője ment el saját gabonáját aratni. Egy munkacsapat, s öt fogat várt rá egy teljes napig. Közben csapadékos lett az időjárás. s a késedelmekből kifolyólag 25 holdnyi borsótermés egy hétig ázott villahcgyckbcn. Mire megszánhattuk elpergelt 120-150 kg holdanként. Húszezer forinttal kevesebb részesedés jutott ezért a tsz tagoltnak, mindez a gépállomás rossz cséplőgépe és felkészületlensége miatt. Hasonló volt a helyzet a gabonabetakarítás idején. — Sár a gépállomás a szerződött területről learatta a termést. Az egyes növényeket azonban nem a szerződésben megállapított időben. A rozsot és a tavaszi árpát például két héttel, később. Emiatt "ozsból holdanként mintegy 200—205 kg-os szemveszteséfi keletkezett. Hasonló sorsra jutott IkörülbJlül 30 hold tavaszi árpánk is. Az aratógépek sem voltak teljesen üzemképesek. A javításokat meglehetős késéssel végezték, a kombájnok irányítása sem történt valami tervszerűen. A búza aratására ezért a túlérés Időszakában került sor. Szerencsére niem túlságosan pergett. Mindezen túltettük magunkat. Sajnos, pillanatnyilag még nagyobb hiányosságok mutatkoznak. Augusztus 6-án kezdtük meg az akkor még hátralévő 20 vagon gabona cséplásét. Hét nap alatt mindössze két vagont járattak le a gépen, mert rossz volt. Már jóval élőbb szóltunk nekik, hogy a cséplőgép rossz, idejében javítsák ■ meg. Ezt elmulasztottáik, s a kezdés után rövidesen be is következett a súlyos műszaki hiba. A volt Tiszaörsi Gépállomás dolgozói arra hivatkoznak, hogy a sok hiba oka a két gépállomás egyesítése, vagyis, a tiszaör&inek Tiszafüredhez való csatolása. Ügy látjuk, hogy ez nem ej^szen így van.- A fürediek , gépei sokkal jobban dolgoznak, mint a tiszaörsieké; Lehat, hogy helytelen volt az egyesítés időpontja; (Júniusban történt.) De addigra a gépeiket már régen ki kellett javítani A Tiszaörsi Gépállomás — mint a fentiekből kitűnt — ne»m készült fel a borsó és fűmagvak cséplésére. Szövetkezetünkben olyan gépekkel akarták megkezdeni az aratást, melyet a Tiszafüredi Gépállomás ki sem tudott javítani. Eldugták, hogy ne lássa senki, milyen rosszak a gépek. Nem megfelelő a munkafegyelem sem. A tsz tagoknak már többször kellett órákat várni tétlenül, míg a traktoros megérkezett. A gépállomás szerelői például csak. délután 4 óráig dolgoznak, mert nem fizetik őket tovább, viszont a műszaki hibák alkalmával ez egy-két napos késedelmet okoz. A géphibák javításához késve fognak hozzá, s ha a szövetkezet műhelymunkásai. nem segítenének, nem is lehetne tudni, mikorra készülne el. De van ennek az egész kérdésnek — a termelőszövetkezet és a gépállomás közötti rossz kapcsolatnak — egy másik oldala. A község parasztsága bizalommal tekint a szövetkezet felé. s ősszel több belépőre lehet számítani. Az ilyen visszásság azonban sok embert visszariaszt, mert ez nem a nagyüzem fölényének, a gépesítés előnyének bebizonyítása, hanem éppen annak kerékkötője, a szocialista nagyüzemi átalakulás akadályozója. Ügy hisszük, hogy á volt Tiszaörsi Gépállomás vezetői mindezekért a mulasztásokért elnyerik méltó „jutalmukat”. Ezt el is várja a szövetkezeti parasztság. — A Tiszafüredi Gépállomás vezetői pedig okulnak a tapasztalatokból és az őszi munkára gondosabban készülnék: Somlai Lajos a tlszaigarf Petőfi Tsz elnöke Blahó Laios. Molnár István • akadémiai hallgatók ■ Igen jó alma és szőlő* termés ígérkezik az álla* mi gazdaságokban A gyümölcstermelő állami gazdaságokban az utóbbi hetek kedvező időjárása igen megjavította az alma terméskilátásait. A Szabolcs megyei állami gazdaságokban mintegy háromezer vagon alma termésre számítanak s ebből előreláthatólag legalább 2000 vagon exportminőségű lesz; Ez mintegy 30 százalékkal nagyobb a múlt évinél. Hasonló jó termésre van kilátás a Zala megyei és a Duna- Tisza Iközi gyümölcstermelő állami gazdaságokban is. Ha az időjárás továbbra is kedvező marad, a gyümölcsterm elő áll ami gazadságok min tcgy 4000 vagon téli almát adnak az idén a népgazdaságnak; Javultaka szőlőtermés kilátásai is. A bő termés előreláthatólag lehetővé teszi* hogy az állami gazdaságok a holdankint 20 mázsás termelési előirányzatot 10—20 százalékkal túlteljesítsék. Minőségileg is jók a kilátások. — Ha megfelelő időjárás lesz szeptemberben és októberben, akkor az állami gazdaságok szőlőtermése minőségileg is nemcsak eléri, de túl is haladja az előző évek termését. (MTI.) «»»* Kizárják a békéllenke* döket, az izgatókat a termelőszövetkezetekből Szolnok megye mezőgazdasági termelőszövetkezetei az ellenforradalom nehéz napjaiban is megálltak helyüket? Több mint száz közös társulást ugyan erőszakkal feloszlattak, de ezeket egy-két héten belől ismét újjá alakították. A tsz-ekben azonban maradtak olyanok, akik csak azért választották a szövetkezés útját, mert úgy gondolták, hogy munkanélkül is megélhetnek; A becsületes tagok azonban nem hajlandóik együtt dolgozni azokkal, akik kerékkötői, gátlói a közös gazdaság fejlődésének: Közgyűléseken eddig több mint ezer olyan tagot zártak ki, akik bomlasztották, gátolták az egészséges fejlődést: A termelőszövetkezete^ a nem oda való egyénék eltávolításával növelték tekintélyüket; Ennek eredménye, hogy a kizártak helyébe már több mint kétezren kérték felvételüket olyanok, aJkiik valóban jobb megélhetést, biztos jövőt remélnek a tsz-éktől: A’ tiszaörvényi Dózsa tsz-ben például a közelmúltban 11 új tag felvételéről döntött a közgyűlés. Az abádszalóki I.enin Tsz-ben újabb három dolgozó paraszt jelentette be, hogy belép a közös gazdaságba: xxxxxxxxxxxxxxxmxmxooooooocnoooo» Megemlékezés Párizs (MTI.) A francia főváros felszabadulásának megünneplésére készülő párizsiak csütörtökön, az ellenállási mozgalom egyik kimagasló alakjának áldoztál!. Tizenhat évvel ezelőtt az egyik földalatti állomáson egy 23 éves fiatal kommunista lelőtt egy német tisztet. A kommunista ifjú tette volt annak az első jele, hogy a francia ellenállási mozgalom támadásba ment át a nácik ellen. A fiatal kommunista, aki Fabien ezredes néven három évvel később, a párizsi felkelés idején a Köztársasági Tanács épületét, a Luxemburg- Dalotát foglalta vissza a fel-; krílők élén. 1944 őszén életét' .áldozta a hatokban. (MTI.Jr| Igazi csúcsforgalom SzoinsMisaiszáüás 1 között HOGY TIZEI A BÚZA?