Tiszavidék, 1957. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-10 / 160. szám
A V11 •váltó áthaladt Szolnok megyén Hétfőn már 20 ára körül sokan gyülekeztek Szolnokon a Kossuth-téren, hogy tanúi és részesed legyenek a Világifjúsági Találkozóra Moszkvába indított nemzetközi váltó Szolnokra érkezésének. Közben egymás után érkeztek a Kossuth térre a Megyei Tanács, a Szolnoki Ruházati KTSZ, a cibakházai, a MÁV Pályafenntartási főnökség, a Városi Tanács, a MÉSZÖV, a BM Karhatalom, a Tiszasülyi, a Szolnoki Patyolat, a Szolnoki MÁV Járműjavító, az ERDÉP Vállalat, a Szolnoki KISKER, a Szolnoki Papírgyár, az MTH 605. Ipari Tanuló Intézet, a Szolnoki I. kerületi Sütőipari Vállalat, a jászberényi járás, a jásizladányi KISz szervezet küldötted, hogy színes, hímzett nemzetiszínű és vörös szalagjaikat elhelyezzék a nemzetközi váltó staféta botjára, s ezzel is kifejezzék harcos együttérzésüket a Moszkvai VIT résztvevőivel. Húsz óra 45 perckor futott be a ceglédi KISz küldöttsége, majd ezt követően a Szolnok megyei Sportfelügyedőség gépkocsija a Kossuth-térre. Majd néhány pillanattal később méltóságteljes iramban feltűntek a célegyenesben a nemzetközi váltó motorosai és az őket körülövező szolnoki atléták Barna István vezetésével. Szemet-leiket gyönyörködtető látvány volt a beérkezés pillanata. A jelenlévők hatalmas üdvrivalgással és tapssal köszöntötték a VIT váltó tagjait. Bállá Balázs a Pest megyei KISz szervezet részéről rövid beszéd kíséretében adta át a váltót a Szolnok megyei fiataloknak, s azt a megyei váltó nevében Pagonyi Zoltán, a Szolnok városi KISz szervezet titkára vette át. Rövid beszédében méltatta a VI. Moszkvai VIT jelentőségét, melyet most a Szovjetunió a béke és a szabadság eszméjének szellemében rendez meg. Ezután a megjelent KISz szervezetek képviselői elhelyezték szalagjaikat a váltóboton, ezzel is kifejezve a béke melletti harcos kiállásukat és együttérzésüket a világ ifjúságával. Ezután a felszalagozott botot a Szolnok megyei fiatalok átvették a pestmegyeá váltó tagjai pedig pihenni tértek. Kedden délelőtt 10.45 órakor a Szolnok Városi Tanács előtt gyülekeztek a mezbe öltözött sportolók, motorkerékpáros munkásőrök, szabadságharcos motorkerékpárosok. Pontban 10.50 h-kor indultak el a szolnoki futók a nemzeti színű és vörös szalagok sokaságától roskadó váltóbotokkal a gépkocsik és motorkerékpárosok -kíséretében a szolnoki Tisea-hídon át Szajol, Törökszentmiklós, Szapárjalu, Kenderes, Kisújszállás, Turkeve, Mezőtúr útvonalon egészen Nagylákosig, ahol Bencze Ernő elvtárs, a KISz Szolnok Megyei Bizottságának titkára adta át a váltóbotot rövid beszéd kíséretében a Békés megyei ifjak képviselőjének, akik tovább viszik azt Moszkva felé. Amerre a váltó megyénkén keresztül haladt, a legkisebb községek és falvak lakói is nagy lelkesedéssel ünnepelték őket. Megyei ifjúsági labdarúgó válogatottak tornája Budapest IV.—Szabolcs megye 8:0 (2:0) Szolnok, városi pálya, vezette: Hamar (Balczó, Sándor). A Szolnokra kisorsolt két ifjúsági csapat találkozójára az együttesek a következő összeállításban léptek pályára: Bp. IV.: Boros — Józsa, Monostori, Petrovias — Káposzta, Szilassi — Szász. Horváth, Kalláti, Pathorszky, Cserjés, szövetségkapilány: Ratkai Béla. Szabolcs megye: Farkas — Padza. Vályogos, Papp Szikszai, Harbula — LIstván, Gecse, Jerkus, Bálint, Kaskötő, szövetségi kapitány: Vályogos Imre. Az első félidőben a kitűnően játszó szabolcsi védelem még ellenállt a jóljátszó fővárosiaknak, sőt csatársora egy-két jó ellentámadást is vezetett. Szünet után a fővárosiak rövid adogatásos játékkal teljesen felőrölték a vidékiek védelmét és remek gólokkal megérdemelten éVték el nagyarányú győzelmüket. A győztes csapat helyenként rpagas színvonalú játékot mutatott be. Az együttesben több NB II.-es értékű játékos is szerepelt. A szabolcsiak a mezőnyben fáradhatatlanul küzdöttek s főként a védelem, de a csatársoruk tehetetlen játéka miatt new bírták a nagy nyomást és a mérkőzés vége felé kifulladtak. A mérkőzést 35 fokos hőségben játszották. Jók: Petrovics, Monostori és a csatársorban Cserjés, illetve: Vályogos. — Góllövők: Cserjés (6), Szász és Padhorszky. H. GY. A Tiszavidék TOTO tanácsadója Ezen a héten a TOTO 28. számú szelvényének kitöltéséhez adunk, tájékoztatást kedves tippelőinknek. 1. Gázgyár—Budafok. Az első forduló alapján a papírforma a budafokiak győzelme“ ígéri. Azonban meglepetésre is számítani kell. 2. Székesjehévári Vasas—Kőbányai Lombik. Látszólag a fehérváriak egyelőre otthon veretlenek. Úgy néz ki, hogy ezt most is sikerül megtartaniok. Éppen ezrét tippünk 3. Oroszlányi Bányász—VKSE. Mindkét együttes vereséggel kezdte a nyári TOTO-kupát. Az előbbi otthon, az utóbbi idegenben. 4. Csepel Autó—Szállítók. A Csepel Autó a jobb játékerőt képviselő csapat, így az ő győzelmük valószínű. De emellett pontosztozkodás sem lehetetlen. 5. Bükkaljai Bányász— Egri SC. A jóképességű és otthonukban játszó bükkaljaiak győzelme szinte biztosra vehető. 6. Salgótarjáni SE—Ózd. A két közel egyforma csapat küzdelméből döntetlen eredmény várható. 7. Baglyasaljai Bányász—Hatvan. A jóképességű baglyasaljaiak győzelme majdnem biztosra vehető 8. Miskolci VSC—Pereces. Az MVSC a villámigazolások során megerősödött és így az együttes kétszeresen is esélyes. 9. Elektromos—Húsos. Az otthonában játszó Elektromos az esélyes. Kőbányai Törekvés—III. Kerületi TVE. Valószínű, hogy a III. Kerületi TVE a Bihari utcából is elyiszi a két bajnoki pontot. Komáromi MÁV—Pápai MÁV. Az otthonukban játszó komáromiak az esélyesek, de a jóképességű pápai csapat esetleges pontszerzésére is számítani kell. Sopron—Dombóvár. Az otthon játszó soproniak győzelme várható. Pótmérkőzések mindegyikére tippünk: A főmérkőzések mindegyikét a nyári TOTO- kupáért játsszák. 10. 11. 12. II Szolnoki Heiviioari Petőfi nyerte ez fltsziivetséo! I!. oszt. labdarúgó ba'no^g ranoadó'át Helyiipari Petőfi — Zagyvaré* kasi FSK 5:0 (3:0) Szolnok, Vavezette: Almási helyért lejátszott szolnoki együttes játékkal biztosan sutas pálya, (Jászberény). A második rangadót a váratlan jó nyerte, a lelkes, de tartalékos Zagyvarékas ellen. — Góllövők: Ragó M. (4) és Durnik. Jók: Simon L., Ragó M. és Durnik. A Szolnoki Vasipari Vállalat dolgozóiból alakult együttes ez* zel a szép győzelemmel a második helyet biztosította magának. H. GY. Jól sikerült a Szolnoki MÁV SE műsoros klub estje Péntekien este rendezte meg a Szolnoki MÁV SE műsoros klub-estjét a Sportcukrászda kerthelyiségében A városban nagy érdeklődés nyilvánult meg az est iránt. Mintegy 500 főnyi sportkedvelő jelent meg. Ott voltak a Lengyelországból most hazaérkezett, valamint az újonnan igazolt játékosok egyrésze és az egyesület, illetve szakosztály vezetői. A jelenlévő sportkedvelők, valamint sportolók és vezetők között igen családias baráti hangulat alakult ki. — Nagy tetszést aratott a jól összeállított műsor. A tervtől eltérően a lengyelországi élménybeszámolóra — a műsor elhúzódása miatt — nem került sor. Tudatjuk kedves olvasóinkkal, hogy a lengyelországi portyáról szóló beszámolókat lapunk hasábjain közöljük majd folytatásban. Hői kosárlabda NB ll-érl Szolnoki MÁV—Nagykőrösi Kinizsi «7:36 (36:23) Vezette: Bodó, Cseresznyés. A szolnokiak a következő összeállításban vették fel a küzdelmet: Bíró M. — Lőrinezné, Szilágyiné, Vargáné, Bolyhosné. Csere: Tatai, Szendrei, Csoór, Menyhárt, Szirma^ Kosárdobók: Vargáné 16, Boly* hosné 17, Lőrincné 13, Szilágyiné 13, ill.: Simon 11, Komáromi 10. Jók: Bíró M., Bolyhosné, Lőrincné, ill.: Simon. A Nagykőrösön rekkenő hőségben szabadtéren lejátszott mérkőzésen végig vezetve, jó játékkal, biztosan győzött a Szolnoki csapat. Ezzel továbbra is megőrizték veretlenségüket és első helyüket. Az utolsó mérkőzésre vasárnap Szegeden az ottani Postás ellen kerül sor. h. Gy. A Szolnoki MTE, mint a labdarúgó NB Ill-as osztályozó II. csoportjának győztese Yörök József Darsai Sándor . Sagáth. Kornél Simon János Cs. Farkas Lajos Bulyáki József, elr Csömör Zoltán szakosztályvezető Willisch Ferenc Sárkány János, e Barlcza György csapatkapitány Csaba György Sárkány Tibor AZ ELMÚLT év közepén a Szolnok Megyei Néplap hasábjain Kalocsai, valamint az azóta már elhúnyt Tenyeri elvtársak felvetették a megszüntetett Szolnoki Munkás Testedző Egylet újraszervezését. Az ellenforradalmi cselekmények megakadályozták, hogy a kibontakozás megtörténjen. így csak ez év januárjában tudták megtartani az alakuló ülést, melyen a régi harcos MTE tagok is résztvettek és létrejött újból a régi, nagymultu egyesület. Kezdetben csak a labdarúgó szakosztály szervezése indulhatott meg. Az MTE a megszűnt Szolnoki Bástya és Szikra játékosaira támaszkodott, mivel egykét Honvéd játékoson kívül igazolható labdarúgó több nem állt rendelkezésükre. Kémény és fáradtságos utat kellett meglenni, míg a csapat újjáéledhetett és a nagymultú fekete-fehér színekben megjelenő játékosok pályára léphettek. Már kezdetben komoly feladatok vártak a csapatra. Ugyanis röviddel a megalakulás után már NB Ill.-as osztályozó mérkőzéseken kellett megküzdeniök az NB. III.-ba jutásért. Az elnöki székbe a tagság a régi öreg harcost és sportembert, Bujáki Józsefet választotta, aki sok éven át aktív játékosa, majd vezetőségi tagja volt a nagymultú egyesületnek egészen a megszűnéséig. Harcban álltak az izig-vérig MTE-t szerető sporttársak. A labdarúgó szakosztály élére kipróbált sportember, Csömör Zoltán került, míg az intézői teendőket újra a régi MTE intézője, Dapsi Ernő vette át. Az edzői posztra szintén jó szakember a nagy labdarúgó múlttal rendelkező Sárkány János került. Az osztályozó mérkőzések sorozata megmutatta, hogy a játékosok régi MTE-istával Bariczával, Vörössel és Kurucczal az élen életképes és komoly feladatok megoldására is képesek. — Most, hogy az MTE a II. csoportban az első helyen végzett, hiszen "a két fordulóban mindössze csak egy vereséget szenvedett, ez olyan teljesítmény, mellyel 2—3 erősítéssel bizakodva nézhetünk az NB III.-ba való szerepléshez is. A játékosok azonban mindenkor legyenek büszkék, hogy egy Ilyen nagymúltú egyesület színeiben játszhatnak és ha ezt tartják szem előtt*, akkor a siker biztosan nem marad el. A LABDARUGÓK mellett meg kell még emlékeznünk az egyesület fiatal Ökölvívóiról is. A mind 20 éven aluli fiatal öklöző komoly jövő elé nézhet. Vékony edző sporttárs fáradtságot nem ismerve foglalkozik velük, ami már eddig is megmutatta gyümölcsét. Az eddigi mérkőzéseken máris szép sikereket értek el. Komoly erőt képvisel a sakkszakosztály is. A csapat vidéki viszonylatban az elsők között áll és 2—3 tagja az országos sakkbajnokságon is komoly sikert ért el. összegezve: A Szolnoki MTE élt, él és élni fog. Ha az egyesület a párttól, a tanácstól, a szakszervezettől, a társadalmi szervektől, vállalatoktól, valamint a népes szurkoló gárdától továbbra is segítségre talál, akkor büszkén nézhet a jövő elé. Sajnálattal kell megállapítani, hogy a régi MTE tagok cgyrésze tartózkodást mutat. A jelenlegi vezetők csatasorba hívják őket. Vegyenek részt az egyesület jelenlegi munkájában. Komoly tapasztalatukkal segítsék a jelenlegi vezetőket. Sokan jogos sérelemként vetik fel a klubhelyiség hiányát. Ebben teljesen igazuk van, s a vezetőség minden erejével azon lesz, hogy a felsőbb szervek segítségével megoldja ezt a kérdést. Az egyesület célja továbbá a városban még meglévő klubsoviniznius teljes felszámolása, szoros barátság létesítése valamennyi, s köztük megyénk legnagyobb Bportegyesületével a Szolnoki MAV-al. Mint két régi múltra visszatekintő SK-nak a legbarátságosabb viszonyban kell dolgozni. A jó viszony ápolása érdekében már eddig is számos MTE vezető lépett be a MÁV Baráti Körbe. Résztvesznek a Baráti Kör gyűlésein és ezzel is megmutatják, hogy támogatják a MÁV sportegyesületet. — Ha ugyanez nyilvánul majd meg a MÁV sportkör, valamint annak szurkoló tábora részéről, akkor a munka mindkét SK-ban sikeres lesz. A vezetőség köszönetét fejezi ki a pártbizottságnak, a tanácsnak, a szakszervezeteknek és a vállalatoknak a már eddig is nyújtott nagyfokú támogatásért és kérik, hogy a jövőben se feledkezzenek meg erről. ígérik, hogy viszonozzák azt. Mind a zöldgyepen, mind a szorítóban, mind a sakktábla mellett megállják helyüket, és nem csalódnak bennük. MOST, RÖVID pihenő utón kezdetét veszi az NB III.-as bajnokság. A játékosoknak úgy kell felkészülniük, hogy azt a sikert, amit eddig elértek, továbra is igyekezzenek megtartani, hogy továbbra is újabb sikerekkel öregbíthessék az MTE fekete-fehér színeit. Polgár István Csépe Mihálv Bapsi Ernő, intéző Kelmrelch Mátyás