Tiszavidék, 1957. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1957-07-28 / 176. szám

síékelt istván-Gyomai György:

ÍTÉLET

■ (Folytatás.)

Hajnalban a föld a robbanásoktól egyszerre ránga| tózni kezdett. A tanyának remegett minden porcikája. j a kútágas görcsösen hajladozott. A tetőn úgy pattogtak a cserepek, mint a rostában a kukorica. Az ablakokat a I hideg rázta. A sublóton reszkettek a poharak. A tanya ' mellől fülhasogató csattogással, piszkos füsttel óriási röj gek röpültek a magasba. A konyhába égett szag ömlött. A kemenceajtó a robbanástól kivágódotti A korom befeketítette a mázolt földet.

Később a dörgések, csattogásoki puffogásők egybefolytak. Az istálló tetejéről szanaszét repültek a cserepek, A tyúkok rémült kiabálással szálltak ki az ólból és a szalmaboglya alá kaparták magukat. A macska égnek álló szőrrel, reszketve mászott az ágy alá. Ott is gödröt kapart magának, hogy minél mélyebbre bújhasson.

! — Itt az ítélet! Itt a világ vége! = motyogta elfehé-i nedve az asszony és a fiára gondolt$ e=s Jaj, elpusztul ' ebben az ítéletidőben!

< odatámolygott a sublóthoz. Reszketve kihúzta az { egyik fiókot. Előszedte a fekete ruháját, amit a temété< séré őrizgetett. Dideregve magára ráncigálta a szoknyát,

< a blúzt. Aztán visszament a konyhába. Leült az ágy

* mellé.. Fejét a dunnára hajtotta, Szemét behunyta. És { várta a halált,

< a robbanások egy pillanatra sem szüneteltek. Föl* döntúli erők rázták a mindeséget. A tanyák közt halálba dermedt minden. Az istállókban a tehenek, lovak láncul kát szaggatták. A falakat rugdosták s neki akartak ro\ hanni a világnak félelmükben,

•« Az asszony hirtelen az ablak felé pillantott. Rohanó embereket látott a vasúti töltés mellett, y Menekül a német — susogta, de á szivében fel, gyűlő örömszikrát egyszerre eloltotta a félelem. — Jaj,- oda a fiam! Ezer golyó eltalálhatta ebben az ítéletben!

A töltés mellett egyre szaladtak a németek. Az egyik . sapka nélkül, a másik félmeztelenül. Fegyver nem volt ' egyiknél sem. Némelyik felbukott. Ott maradt mozdulat^ lanul. A többi lihegve csörtetett tovább,

^ Egyszerre sikoltani szeretett volna az örömtől. rA i szomszéd mesgyéjénél lobogó farokkal, égnek tartott sö- rénnyel, megvadulva vágtatott a ló a kocsival hazafelé, 1 S a kocsi derekában valami ruhaféle feketéllett.

* «— Él! Visszajött! — sikította és elébe akart rohanni,

, hogy idehozza piaga mellé a konyhába.

A kocsi a tanya elé kanyarodott. A ?<5 agyonizzadva,

I haboson az istállóajtó irányába fordult. A legény sápad, tan ugrott le a táncoló kocsiról. Megkapta a ló száját.

\ Be akarta vezetni a remegő állatot az istállóba,- Ekkor egy félmeztelen, lihegő német ugrott elő az , istálló mögül. Kezében pisztoly kéklett. Belelőtt a legény , arcába. Aztán elkapta a ló száját. Az út felé fordította.

< Beleugrott a kocsiderékba. Verni kezdte pisztolyával a ' ló hátulját. S elvágtatott egyszerre a város feléi

< A legény hanyatt vágódott. Mozdulatlanul, véresen ’ feküdt a földön. Az asszony torkából hörgő vijjogás tört ’ elő. Már nem törődött a robbanásokkal, a golyók patto, gásával. Kirohant sikitva a konyhából. Megfogta a fia két- karját, Behúzta az istállóba a szalmára* Rázni kezdte.

•— Fiam, édes fiam! Szólalj meg!

7 Éles robbanás hallatszott az istálló fölött. A cserepek j vadul táncoltak. Aztán egyszerre olyan csend lett az I egész határban, mint éjfélkor a temetőben.

Az asszony a füléhez kapott, ügy érezte, megsike- I tült. De csak nem hallott már robbanásokat. Leroskadt I a fia mellé. Törölgetni kezdte a véres arcot. S amint i egyszer az ajtón kipillantott a messzeségbe, elállt a i lélegzete.

Ameddig látni lehetett, olyan volt a határ, mint egy kopott, zöldes bársonykendő. A tanyák úgy virítottak elő belőle, mint a sápadt rózsák. S a határ teljes szélességében, végtelen végig hosszú embersor látszott. Minden ember kezében fegyver. S minden ember lassan, kegyetlen biztossággal, félelem nélkül lépkedett előre.

Az első sor mögött vagy ötven lépésre mozgott a második, Utána a harmadik. S a három rajvonal féléi- I metesen haladt előre, mint három rettenetes acélfal.

— Honnan bújtak ezek ilyen egyszerre elő? — álmélfl kodott az asszony és eszébe vágódtak a fia szavai.

I Egeket a katonákat az egész világ sem állítja meg.

A tanya mögül valahonnan megint éles csattanás,

(I utána süvítés hallatszott. A három embersor egyszerre lí eltűnt. S arról a tájról, ahol feküdtek, feketesárga, mér'[ ges füstfelhők szálltak lassan fel.

Újabb csattanás, süvítés hallatszott. Ekkor a fekvők közül felállt nyugodtan egy katona. Arcához szorította jl fegyverét. Hosszasan, ráérősen célzott és lőtt.

Az asszony akaratlanul abba az irányba nézett. Ak: ! kor vette észre, hogy a szomszéd tanya sarkánál csattog : a német ágyú. Az orosz katona odalőtt:

A rajvonal mögött most hat ló bukkant elő. Mögöt’ tűk kis ágyú gurult. A katonák eltüntették a tanya mögött a lovakat. S a kis ágyú tüzelni kezdett a németekre.

\ A katonák olyan nyugodtan mozogtak mellette, mintha ellenség nem lett volna sehol.

A magasból repülőgépek berregése hallatszott, ’Az istálló mögött remegni kezdett a föld. Zúgó vasóriások másztak elő kábító csattogással.

— Tankok — bukott az asszony a fia mellé a szalmára és a szive gégéjét rugdosta.

A tankok elzúgtak a tanya mellett. Mély utakat vágtak a puha földbe. Egyre lőttek. Az ágyucsövekből háromméteres lángoszlopok vágódtak pirossárgán előre.

Az asszony a fia fejét simogatva bámulta a rettenetes színjátékot.

— Ez hát a háború.

A földeken a három embersor újra felállt. Lassan előre indult.

— Jönnek. Mindjárt ideérnek — rángatózott elkékiilt ajakkal az asszony. S kikerekedő szemmel figyelte a sáros, csapzott katonákat, a hosszú szuronyokat.

A katonák a tanyába értek. Egyik részük a házba ment. lövésre tartott fegyverrel. Kettő az istállóba lépett be.

Az asszony behunyta a szemét. Várta, mikor vágnak egy szuronyt a mellébe, vagy mikor lőnek bele a korionnájába. Nem is bánta már. ha vége lesz mindennek. Nincs fia. nem kell többé az élet sem.

Furcsa, idegen beszéd hallatszott.

Az asszony fölvillantott. Két katona állt előtte„ Mindemiik magyarázott, és mutogatott a mozdulatlan, véresfejű legényre. ,

— Ki lőtte meg? Germán?

— Germán — mutatta az asszony.

A katonák a tejüket csóválták. Egyikük lehajolt a tetthez, Ksgzlzie a veres arcot. Mutatta,

JllmicuLa

t f

NŐK OLVASSÁK

Híre Jár, hogy késiül már egy Gép, mely mosva és törölve Az edényt még el Is rakja, Nem teszi a kezét ölbe,

K. Tóth Leültei

FÉRFIAK OLVASSAK

Nőtlen férti a Jövőbe Megnyugodva, vígan nézheti Ju Vásárolhat műanyagba Csomagolt húst, főzeléket!

Telhetetlen háziasszony Növekszik is büszkesége

Ajkat biggyeszt, hangja száraz 1 Nagyra, mint vízparton a sátj — Ez még semmi! Olyan gép kell Maga főzhet önmagának.

Amely aztán meg Is ágyaz) g nem hagyja — megfőzni masát!

Hatvant Dániel;

j2!

71* 'Mint acél-lángok, ügy lobogj átok-, W _, X köszöntsétek a felkelő napotl |VI^

’Az ég most dörgő hangokat dobálj X ,v X bukdosva hull a borzadó homályj ! i

—' ’A felbújó nap fel1 egekbe néz,

a rózsák szaga ózon-remegés. 1 1 !

‘ 'A hunyó csillag csupa csilla-gyöngy, ■X, ásót vár most a megszikkadt göröngy.

’A föld is napra és esőre vár ■ \ 8 hogy ragyogjon a drága napsugár

> S U hajnaloknak villám-fényei, r míg lándzsátok a homályt szétveri,- világgá zengve csak lobogjatok- 5 köszöntsétek a felkelő napot! j

QOXKÖ LÁSZLÓ 5

A MINDENSÉGIT ÉRZEM.

7 Fölnézek az égre, höl léglökéses - Vadász ír a kékre füst-betűket, ' Varázsos szerelmed addig űzhet,- ~ Ott ér a Végtelen az ember-észhez,

Még nincs tovább, ott még az Ür hived, Ott még dobog szerelmes, szép szived,

Ott még szemednek moha-zöldje fényes, Ott még lesz általam neved, híred.

De nincs tovább! Megdermed szerelmed,

Mint őszirózsás, zúzmarát, kis kerted. Vagy holtan tovább jut lelked, Olgám?! Olyan titok ez, hogy meg se sejted,

De most az ajkaddal úgy hajolsz rám, Hogy a Mindenséget érzem benned*

Emlékezz arra, hogy béres volt apád f— rögből nőtt rabnak viselte átkát m élte a tanyák gondoktól átszövött — ''

reménynélküli, bús éjszakáját. 7

Jusson eszedbe, hogy Te az iskolád \ esőben, sárban, mezítláb jártad

' és még innen is ki kellett maradni,

— füzetre sem volt pénze apádnak!

Ne feledd el a Vasművek gyárát <— feltört tenyérrel dolgoztál — sírva j 1«“A.

Inasnak akkor.lt emlékezz reája = a nevetés is megvolt már tiltva. ! ^ : ;- _ Láttad testvéred kötél kinhatálát.,, i

X <— eszméért küzdött —■ így jutott oda, *

~ még ez sem tört le, már tudtad, hogy harcban aki megretten e= gyáva, ostoba!

Ezek a képek jussanak eszedbe, mikor megkísért jólét, hatalom, . -suhanó autó, egyre gyűlő pénzed ne csábítson el — céltól a vagyon.

• ' Ne feledd! Néked ezrek bizalmából v' *: .

jutott a jobb sors TM vezető szerepig ^ a Népet szolgáld jobban önmagodnál 3 —• ~ becsülettel csak így állód helyed!

Hortobágyi László műfordítását

A. S*. Puskin« j4. SZŐLŐ

Ne nz elhervadt rózsaszálak Szagával illatozz, dalom,

Hisz1 édesebb a fürtös ágak Nedűje a begyoldalon,

Az ősznek is van friss pompája:

Oly4 áttetsző s oly hosszúkás Szőlőm szeme, mint egy leányka Halvány kisujja ** beh csudás!

FÉLI ÁRPÁD;

ÉJJEL

Szeretem az estét, a sötét éj-óriást;

Hiszek a suttogó, forró szavának,

Mikor kivirágzik a nagy éj kárpitja,

S fekete ablakok némasága mögött Zobogva égnek szép, tiszta vágyak;

Szeretem az estét, a sötét éj-óriást;

Hegyszéteg válláról kémlelek széjjel?

Hallom, hogyan szuszog az alvó félvilág,

Látom a lobogó 6zép, tiszta vágyaikat,

És beszélek a vak éji széllel,!. f

Szeretem az estét, a sötét éj-óriást; "r Hatalmas mellével amint ránk borul,

Amint ég és lángol hidegen a szíve;

A néma sárga szív, dobogó teli-hold,

És szerelmet dobban szép álmodul:

Szerkesztőségi közlemény

Tdrokszentmiklóson aug. 2-án, délután 5 óraikor a Szolnok megyei szerzők megtartják edsó nyilvános irodalmi estjüket; Szeretettel várjuk az „Irodalom-Művészet’’ munkatársait erre az esrfa»: SzoS* nőkről délután 3 órakor in-* dulunk, előzetes jelentkezésüket írásban vagy telefonon várjuk, A Törökszentmiklós közelében lakóik esetleg közvetlenül odautazhatnának; '

C BONTAKOZÓ

VÖRÖS KATONA SIR JA

Karcag mellett szikpuszta háton halt meg szegény Fiatal, proletár, névtelen katona,

Utolsó golyóig s vérig harcolt a legény A vörös gárdának egyik hű harcosa, ^

A harc reménytelen volt, de nem futott meg háttal Vörös zászlókat lát jövőbe hűlt szeme,

Mellét antant szurony acélja döfte által S véres puskatusán merevült meg keze,

Tizenkilencben volt, s azóta minden évben A lelkiismeret felsikolt Itt a népben S a névtelen sírra koszorúkat teszen,

Fároszként nő a sír, nem érzitek remegve?

S mindenkit megidéz esküre vagy tetemre Az a barna tenyér a véres fegyveren,

Csipő Kálmán

Találkoztunk

Tegnap =» csodák csodája — régi sarkon újra láttalak, Pedig most nem is vártalak, mégis szívemig járt az öröm. — Véletlenül akadtam rája — Színtelen hétköznapok között.

Ellebegtél lassan mellettem, mosolyod hiába kerestem.

Arcod egyetlen ránca sem rezdült,

— rajta — 6ötét harag szikrája ült. Elmentünk egymás mellett csendesen, mint két mogorva, zorH"n id^en Arnóth A. József

hehíz út előtt

Birom-e, s hogy bírom? Nehéz az öt!

A múltat idézni: vádló tanút,

Sírni, ha fáj (s nemcsak az én sebem}, Átlátni vesén, át a lelkeken:

Apró hibáikat gúny-savba mártva Állítani a Szó fórumára,

Más baját is szívemben mérni le.

És rettenve szólni: Megértik-e?

Nehéz az üt, de vállalom mégis,

Mert nemcsak nehéz, gyönyörű-szép lt Látni, hogy szavamra mosoly fakad. Könnyet törölnek talán a ßzavak,

S ha virágzik szívem dobbanása, • Csókkal köszöni egy édes lányka:;; Nektek írok, s rólatok, emberek.

Miért félek hát, hogy nem értitek?

Szilágyi Miklós

UHZRS

Koppan a sín halvány sírással kerékre olvad a Hold. Felhőkön úszik a bánat, messziről fájnak a vágyak, bomlik a szánkon a szó. Dércsókolian ködlik a tájék tornyokon fészkel a szél hajnali-ízzel csicseregve fülünkbe súg az otthoni ég.

LUKÁCS IMRE

aaoooooooaooix>oocoocooaxiaocaxccooayxxaxoixaxrmx3Xixj3cccexcc*xiaB^^ .

hogy a lövés a pofacsontot érte. Meghallgatta 7 szívverést. Kulacsából valamit öntött a beteg szájába. Azután felállt. Nagy örömmel kiáltotta:

— Mamka, mamka, nem halni meg!

A másik katona sebcsomagot húzott elő. Odaadta és magyarázni kezdte, hogy majd jön a doktor és beköti a

sebesültet.

. / ,

Az asszony úgy nezett a katonákra, mintha álomból ébredt volna.

— Él a fiam! — akarta ordítani, de hang nem jött ki a torkán. Csak nézte mereven az idegen katonákat és kacagni szeretett volna egyszerre a boldogságtól.

Kintről kiabálás hallatszott. Valami tisztféle mutogatta a pisztolyával, hogy induljanak tovább.

A katona sebesen magyarázni kezdett, hogy „mamka, mamka”. Aztán átölelte az asszonyt és megcsókolta az arcát. A következő pillanatban már szaladt a többiek után és eltűnt a tanya sarkánál.

Az asszony az arcához kapott, ahol a csók érte. A katona után bámult. Nem értette, mi is történt vele. Megcsókolta az arcát egy idegen katona, egy ellenség? O azt várta, hogy golyót küldenek a fejébe s ahelyett csókkal illették ráncos, fonnyadt arcát?

Az asszony úgy érezte, parázs ég a csók helyén. S egyszerre beledöbbent, a nagy felismerés. Mentudia, melyik az igazi ellenség. (Vége,)

>