Tiszavidék, 1957. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-28 / 176. szám
!'JUG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A SZOLNOK MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA II. évfolyam, 176. szám. Ara: 50 fillér, 1937. július 28. vasárnap. Eddig 3 millió forint előleget kaptak a gabona értékesítésére szerződött termelők Pénteken felkerestük a Szolnok megyei Terményforgalmi Vállalatot és néhány, a parasztságot erősen foglalkoztató kérdést tettünk fel. A kérdésekre Zsidó Péter igazgató és Tárnoki Lajos osztályvezető válaszolt. Kérdés: A termelők körében milyen visszhangra talált a gabona értékesítési szerződési felhívás? Válasz: Az eddig érkezett jelentések szerint 135 termelőszövetkezet és jelentékeny számú egyéni gazda szerződött, hogy felesleges terményét az államnak adja el. Ez az eredmény azonban még változni fog, mert a legújabb adatokról szóló jelentés most érkezik be. Kérdés: Igénybe veszik-e a termelők a mázsánként 100 forintos előleget? Válasz: Igen. A vállalat idáig kereken 3 millió forintot fizetett ki, ebből két és fél milliót a termelőszövetkezeteknek és 500 ezret az egyéni gazdáknak. Kérdés: Egyes helyeken nagy az elégedetlenség a gabona felvásárlási árak különbözősége miatt. Vezsenyen, Tlszajenön azt kifogásoljak, miért fizetnek a más megyéhez tartozó Jászkarajenön 240 forintot a búzáért, amikor nálunk alacsonyabb az ára. Így van-e ez? • Válasz: Kétségkívül van különbség. A tőlünk északra és nyugatra fekvő, nem aktív gabonatermelő megyékben valamivel magasabb a termény átvételi ára, de nem annyira, amennyire a különböző híresztelések állítják. Éppen ma kérdeztük meg a szomszédos megyék terményforgalmi vállalatait az ott kialakított felvásárlási árakról. Távírógépen érkezett a hivatalos válasz. Eszerint Jászkarajenön mázsánként 215, Tápiógyörgyén és Abonyban 212 forintot fizet a búzáért a terményfelvásárló. Szolnok megyében egységesen 205 forint a búza állami felvásárlási ára, kivéve néhány, főleg szőlő- és gyümölcstermelő, kertészkedő jászsági községet, ahol valamivel magasabb. A szomszédos, szintén aktív gabonatermelő Békés és Csongrád megyében ugyancsak 205 forintot fizetnek a búzáért mázsánként. Az egységes árat úgy kell érteni, hogy az a vasúthoz közel és távolfekvő községekben sem változik, vagyis a termelők korábbi kívánsága teljesült. Kérdés: Milyen mennyiségű termény értékesítésére kötöttek eddig szerződést Szolnok megyében? Válasz: A legfrissebb eredmények még nem állnak rendelkezésre. Ezzel szemben a múlt hét végéig 420 vagon búza, 25 vagon rozs, 25 vagon árpa és 20 vagon zab eladására szerződtek a tsz-ek és egyéni gazdák. A termelőszövetkezetek példamutatása most is szembetűnő. Érdemes megemlíteni, hogy a felsorolt mennyiségből 370 vagon búza, 24 vagon rozs, 18 vagon árpa és 20 vagon zab a szövetkezeti gazdaságokban termett. S mivel a 20 forintos - felár 150 mázsás tétel után a takarmánygabonára is vonatkozik, az egyik karcagi tsz egymaga szerződött a 20 vagon zab értékesítésére. A felárral együtt kereken 440 ezer forintot kap érte. Kérdés; Más városokban, községekben is vannak Ilyen példák? Válasz: A kisújszállási Ady Tsz tagjai ezer mázsa búza értékesítésére kötöttek szerződést. E tekintélyes mennyiségű gabonáért 225 ezer forintot fizet a vállalat. A mezőtúri Kossuth Tsz 800, a jászkiséri Táncsics Tsz pedig 500 mázsa kenyérgabonát ad el az államnak. A mezőtúriak 180 000, a jászkisériek 112 000 forintot kapnak érte. S még számos ilyen tsz van. Ezzel szemben nem dicsekedhetnek a kunszentmártoni Zalka Máté Tsz-ben. Ez a szövetkezet ezideig csunáp 152 mázsa búza eladására szerződött. Természetes, hegy bevétele is alacsonyabb, mint a többi szövetkezeté. A Zalka Máté Tsz csak 34 200 forintot kap 152 mázsa búzájáért. Kérdés: Jelent-e meg valamilyen rendelet az utóbbi napokban a terménvfelvásárláss al kapcsolatban? Válasz: Igen, s ez elsősorban a tsz-tagokaf érdekű. Ezentúl a termelőszövetkezeti tagok is részesülhetnek természetbeni járandóságuk után, mázsánként ?0 forontos felárban, ba a szövetkezet neve alatt egy tételben, legalább 150 mázsa gabonát eladnak az államnak. Az eljárás a következő: A tsz-nek a csekk bemutatásával egyidejűleg igazolnia kell a terményadó teljes kiegyenlítését. Ezenkívül egy nyilatkozatot kell mellékelni, amely arról tanúskodik, hogy a beszállított terményből mennyi a tsz-tagok részesedése. így a bank a szövetkezeti tagok természetbeni járandóságának teljes értékét fizeti ki még abban az esetben is, ha a tsz-nek egyébként pénzügyi nehézségei miatt ..sorba kell állnia”. Kérdés: A cséplési mu nkák zömében mettől — meddig tartanak nyitva a terményátvevő helyek? Válasz: Takarékossági szempontból a nyitvatartás ideje napi 8 óra. Indokolt esetben egy-két órával hoszszabb. De ezt sem lehet a végtelenségig vinni, mert már a 10 órahosszás nyitvatartás is mázsánként 20 fillérrel drágítja i búzát A terményátvevő helyek egyébként a reggeli és a délutáni órákban vannak nyitva, délben 2--3 órás szünetet tartanak. Az a tapasztalat, hogy az ilyen beosztás fele] meg legjobban a követelményeknek. Kérdés: Milyen az új termésű gabona minősége? Válasz: Általában kielégítő. Az a hiba. hogy egyes helyeken elég gondatlanul csépelnek. Az osztályozó hengert nem használják és szemetes a termény. Másutt a nedves gabonát együtt csépelik a szárazzal, nem választják külön az ázott kévéket. Legutóbb Tiszaföldváron emiatt .16 százalékos nedvességtartalom volt. s az egyik gabonatételt vissza kellett utasítani. Ilyen esetekben aztán a termelő károsodik, leetöbbször nem is a saját, hanem a cséplőgép felelős vezetők, brigádvezetők gondatlansága miatt. Az ilyen hibákat pedig el lehet kerülni. Megyei Szervező Bizottság alakult az Alkotmány ünnepe ás a nagykun napok előkészítésére, megszervezésére Alkotmányunk méltó megünneplésére, a nagykun napok keretében augusztus hó 20-án, Kisújszálláson megtartandó országos nagygyűlés előkészítésére és megszervezésére a párt, a tömegszervezetek, társadalmi szerveik szervező bizottságot alakítottak. A szervező bizottság első ülésén elkészítette és megvitatta munkaprogramját. A szervező bizottság elnökévé Bognár Gyulát, a Hazafias Népfront Szolnok megyei bizottságának titkárát, a bizottság titkárának Karsai Mihályt, a Megyei Pártbizottság osztályvezetőjét választotta meg. A bizottság tagjai: Bencze Ernő, a KISZ megyei szervező bizottságának tagja. Brezvai István, a vasutas pártbizottság titkára, dr. Borók Imre, a Hazafias Népfront kisújszállási városi bizottságának elnöke, Gál Gyula, a Damjanich Rádió vezetője, Győri Tibor, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság titkára, Horváth Imre, a Megyei Tanács VB. Mezőgazdasági Igazgatóságának vezetője, Jónás János, a kisújszállási Városi Tanács VB. elnöke, Kalmár Jánosné, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkára, B. Kiss Mátyás, a Tiszavidék felelős szerkesztője, Kocsis József főhadnagy, a Honvédség részéről, Molnár Lajos, a Megyei Pártbizottság munkatársa, Nádas József, a Megyei Pártbizottság munkatársa, Rácz Sándor, a Központi Bizottság munkatársa, Sándor Kálmán, a kisújszállási Városi Pártbizottság munkatársa. Varga Illés, a MÉSZÖV igazgatója, Zagyi János, a kisújszállási Városi Pártbizottság első titkára. Kis villanymotorgyár A jászberényi Műszerész Ktsz-ben főleg villanymotor tekercseléssel foglalkoznak. Ez a munka az eddigi tapasztalatok alapján komoly jövedelmet hozott a ktsz-nek. De nemcsak jövedelmet jelent a villanymotorok javítása és készítése, hanem jó hímevet is. A hírnevet pedig a ktsz idősebb szakemberei munkájuk után érdemélték ki. CSépeiJHEK Ebben az évben egymillió téglával többet gyártanak A Mezőtúri Téglagyárban tavaly 13 millió téglát gyártottak, az idén — előreláthatólag — ezt a mennyiséget egymillióval túlszárnyalják. A multévihez képest jelentős javulás van minőségben is. Míg tavaly a legyártott téglamennyiségnek 90,4 százaléka volt elsőosztályú, addig most az összmennyiség közel 96 százaléka elsőosztályú. Félévi tervét negyedmillió forint nyereséggel zárta a gyár. Ha továbbra is ilyen ütemben hajad a termelés, az évvégi nyereség eléri majd az 500—600 ezer forintot, és nyereségrész^sedésként a munkások többsége megkapja az egyhónapi munkabérét, Busi Vince, Mezőtúr Hárommillió műanyag iálék átszere helő tricikli, s harmincezer ródli kerül forgalomba a második jéíévben Amint ezen a képen látható, vannak közöttük fiatalok is. Ez a kép Váci László érettségizett ipari tanulóról készült, aki az érettségi után úgy döntött, hogy megtanulja a villamosgépek tekercselését. Könnyű neki, mert oly an mesterektől tanul, mint... A Játék-Hangszer és Sportáru Nagykereskedelmi Vállalat mintatermében bemutatták a második félévben üzletekbe kerülő legújabb cikkeket. Sok és főleg az elmúlt évhez viszonyítva nagy lesz a választék a magyar! gyártmányú játékokból és sportcikbekből. Különös érdeklődésre tarthat számot a «pénzverdében konstruált távirányítható villanyvonat. A modem villanyvonat mintegy 1200 forintba kerül majd. Nagy teret hódítanak a műanyagokból készült játékok, amelyekből 120 változatban mintegy 3 millió kerül forgalomba. Érdekesség a gyermektricikii, amely kétkerekű biciklinek is átalakítható. Ezenkívül 300 fémrollert és 8000 farollert árusítanak. Posztómackóból 10 000- et gyártanak. Az NDK-ból 33 000 babát hoz be a kereskedelem, de többtízezer lesz a kisebb és a PVC-ből készült babák száma is. Általában mintegy 15 újfajta társasjátékkal kedveskedik a gyermekeknek kereskedelmünk. (MTI). fíüt&Ui HÍREK New York (TASZSZ.) Jú 11 us 25-én e,gy amerikai ■ kül döttség az atomfegyverkísérletek beszüntetésére irányuló követeléssel jelent meg a fehér háznál. A küldöttséget nem bocsátották be. A tízezer aláírást tartalmazó petíciót így kénytelenek voltak a kapuőrségen hagyni. Szappanos Béla, Molnár István és Kövér Antal, akik ez alkalommal Martfűre a Tisza Cipőgyárba készítettek el egy 115 kih# wattos villanymotort. Ez a villa nymotor néhány hónappal ezelőtt a tűz követkéz tében ment tönkre. Televíziós készülék a széna árából A Tószegi Gépállomás a község szélén, egy 25 holdas táblában települt. Az üzemépületek azonban nem foglalnak el ennyi helyet. A gépállomás vezetőit ezért már régóta sarkalté a gondolat, hogy hasznosítani kellene az üresen maradt néhány holdas területet. Ez meg is történt. Lucernát vetettek, s rövidesen harmadszorra kaszálják. Az első és második kaszálási! szénát eladták, s az árát igen hasznos célra fordítják. Berendezik a gépállomás művelődési otthonát. A megmaradt pénzből pedig az üzem részére televíziós készüléket vásárolnak. Ha az ötlet megvalósul, az őszi és téli hónapokban igen sok nézője és hallgatója lesz a televíziós adásoknak Tószegen. Tizennyolcezer küldött érkezett Moszkvába Moszkva — (MTI). A moszkvai pályaudvarokra egymásután érkeznek a különböző országok VIT-küldötteit szállító különvonatok. Nagy forgalmat bonyolít le a szovjet főváros vnukovói repülőtere is. A többi között Moszkvában van már a román, a bolgár, a csehszlovák, a német ifjúság nagylétszámú küldöttsége, — Nyugat- Európából megérkeztek a franciák és az angolok, — Moszkvába érkezett a skandináv államok ifjúságának népes csoportja is. Nagy számban tartózkodnak a szovjet fővárosban a gyarmati és a latinamerikai államok VIT-küldöttei. Péntekig mintegy 18 000 VIT-küldöit érkezett meg a szovjet fővárosba. A VIT Szervező Bizottsága és a szovjet hivatalos szervek 1400 autóbuszt és nagyszámú személygépkocsit bocsátottak a küldöttségek rendelkezésére. Washington (TASZSZ) A külföldön tartózkodó amerikaiak, különösen katonai személyek garázdálkodása arra késztette Eisenhower elnököt, hogy levélben forduljon az idegenben tartózkodó amerikai állampolgárságú polgári személyekhez és a külföldön állomásozó amerikai katonai egységek személyzetéhez. Eisenhower e levelekben felhívja a külföldön tartózkodó amerikaiakat, tartsák tiszteletben „a külföldi törvényeket és szokásokat”, az idegen népek életmódját és ne felejtsék el, hogy magatartásuk befolyásolhatja az Egyesült Államok külföldi „tekintélyét." * Moszkva (TASZSZ.) Az SZVZS Végrehajtó Bizottságának július 25-i ülésén folytatódott a vita az első napirendi pontról. Az ülésen felszólalt Qrisin, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke: Grisin helyeselte azt az indítványt, hogy a Szakszervezeti Világkongresszus javasoljon tanácskozást a világ összes szakszervezeteinek a nemzetközi szakszervezeti egység alapokmányának kidolgozására. Grisin felszólalásának hátralévő részében a szocialista országok szakszervezeteinek problémáit vázolta. 100 hold legelőt társadalmi munkával víztelenítenek Kenderesen Kedden, július 30-án igen mozgalmas lesz a kenderes) legelő. A legeltetési bizottság és a Hazafias Népfront kezdeményezéséire összefogtak a község állattartó gazdái és jórészt társadalmi munkával víztelenítik a községi legelőt. A legelő közepét ugyanis már évek óta víz borítja. A kenderesiek most csatornát ásnak és elvezetik a vizet. Ezzel mintegy 100 kát. holdnyi legelő szabadul fel a mezőgazdaság céljára*