Tiszavidék, 1957. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1957-06-12 / 136. szám
19ú millió köbméter viz évente p Ilyen hatalmas vízmennyiséget emel ki évente a Tiszából az ország legnagyobb öntöző vállalata Kunhegyesen Ehhez alapos felkészülés is szükséges. Az idei előkészületeket — mely többhónapos munka — komolyan veszélyeztette az ellenforradalom és maradványai. A sztrájk, az ellenség mesterkedése, hamis r ropagandája, sok becsületes dolgozót megtévesztve iparkodott a termelést gátolni. A pártszervezet megalakulása után, azonban a rend helyreállt. A feloszlatott szakszervezet szintén megkezdte munkáját és ma már r munkaverseny szervezésével foglalkozik. Az alap ehhez meg is van, mert a teljesítménybérezést nem szüntették meg. ugyanakkor a munkával való ellátás is jó. Nehéz azonban az anyagellátás, a többek közö‘t az új gyártmányokhoz szükséges villanymotorok, beszerzése. A műszaki vezetők jó munkáját bizonyítja, hogy az öntözéshez szüliséges berendezések alkatrészeit azért időben beszerezték. Az öntözés felvonulását, gy idő előtt befejezek. Többszer előfordult, hogy a műszaki vezetők a vállukon gyalog szállították telephelyre a fontos alkatrészeket. Megérte a fáradságot, mert az idei első árasztás a vártnál jobban sikerült. Az öntözés mellett a vállalat foglalkozik új gyártmányok előállításával is. Ilyen oéldául az úszókotró, cölöpverő ponton, különféle úszó szivattyúberendezés és a zsilip kapu. Az új gyártmányok munkálatait akadályozza, hogy a kooperáló vállalatok a szükséges speciális alkatrészeket nem gyártják le időben s van olyan is, amelyik 1961-re igazolja vissza a szükséges alkatrész leszállítását, pedig az üzem szerződése még ebben az évben lejár. A vállalatok szívesen keresik fel rendelésükkel az öntöző vállalatot, mert a gyakorlat eddig azt mutatta, hogy rövid határidőn belül minőségileg és mennyiségileg pontosan teljesítik. Az új gyártmányok készítésénél is kell az akadályok ellen harcolni. Kevés a forgácsoló szerszámgép, ezért a munka 50 százalékát bérbe kell adni más üzemnek. Az elkészült és szerelés alatt álló gépeket az udvaron sátor alatt rakják össze, mert szerelőhelyiségük nincs. Ezért az ősz folyamán le kell állni a sorozatgyártmányokkal, ugyanis a szivattyúberendezések nagyjavításához kell fogni, s ez kiszorítja a többi gyártmányt. Az üzem illetékes szeneken keresztül tárgyalásokat folytat Jugoszláviával, Indiával különleges berendezések szállításáról. Ha a tárgyalás eredménnyel jár, akkor az öntöző vállalat is bekapcsolódik az exportálók sorába, segíti népgazdaságunkat. Az üzem az első negyedévre 30 ezer forintog veszteséget tervezett, mivel fő feladata a mezőgazdasági öntözés segítése. A vállalat azonban 12 ezer forint nyereséggel zárt. ' így nem volt szükség a 30 ezer forintos állami támogatásra sem. A nyereségben nem szerepel a sikeresen végrehajtott felvonulási megtakarítás,_ melyhez hozzájárultak a jó időjárási viszonyok Ez a szakemberek szerint kb. 180 ezer forintot tesz ki. A vállalat a tervét 102,4 százalékban teljesítette globálisan az első negyedévben. Ez a szám is mutatja, hogy a nehézségek ellenére, az egyöntetű hozzáállás eredményhysl járt. Ha több vízre lesz szükség, mint a tervezett 198 millió köbméter, akkor sem jön zavarba a Középtiszai Öntöző Vállalat. ab. ('SZAKSZERVEZETI ELET; A munka verseny sierveíéséről A Szakszervezetek Megyei Tanácsának legutóbbi elnökségi ülése tárgyalta a termelés és a bérek alakulásának problémáját, foglalkozott a termelés gazdaságosabbá tételével. A szocialista munkaverseny további fellendítésével kapcsolatban megállapították, hogy a dolgozók most is példamutatóan kezdeményeznek, csupán a szervezésen múlik, hogy a verseny az üzemekben reális alapokon meginduljon. Az elnökség javasolja, hogy a pártkonferencia tiszteletére a szakszervezetek a pártszervezetek segítségéve, indítsanak versenyt, ismertessék a dolgozókkal a több és gazdaságosabb termelés előnyeit, főleg az évvégi nyereségvisszatérítés szempontjából. Egyes üzemekben, azonban gátolja a verseny kibontakozását, szervezését az anyaghiány, illetve a folyamatos anyagellátás hiánya. Főleg a helyi iparban, illetve az építőiparban mutatkozik ilyen veszély. Az elnökség helyesnek tartja azokat a kezdeményezéseket, melyek a verseny eredményeit az anyagi érdekeltséggel kapcsolják össze. A szervezésnél, az anyagtakarékosság, az önköltségcsökkentés legyen a cél, mindenesetre figyelembe kell azonban venni az üzem adottságait a dolgozók véleményét és javaslatait. Biztosítani kell, hogy a termelési értekezleteken rendszeresen foglalkozzanak a gazdaságossággal, valamint a versenyszervezéssel. A Tisza Cipőgyár tapasztala'a azt bizonyítja, hogy a dolgozók jobban érdeklődnek az olyan termelési értekezletek iránt, ahol a vezetők a dolgozók tapasztalatait meghallgatják, figyelembeveszik és annak alapján szervezik a versenyt.-dtp" A Nap kél 4 óra 47 perckor, — nyugszik: 20 ó. 41 perckor. — A Megyei Tanács Művelődési Osztálya s az Állami Könyvterjesztő Vállalat június hó 23-tól 28-ig nyári könyv-vásárlást rendez. Ez idő ” alatt 57 üzemben, többek között a Járműjavítóban. a Cukorgyárban, a MÁV-nál, a Bútorgyárban tartanait árusítást. _A jászapáti kultúrotthon úttörő zenekarának tagjai szorgalmasan készülődnek a nyári táborozásra. A pajtások a balatexnszemesi úttörő táborban nyaralnak majd. — A Kínai Népköztársaság és Franciaország közös filmet készít, „A repülő szarvas’’ címmel, amelynek forgatókönyvét Roger Pigaut írta. A filmet mindkét országban forgatják. — A jászszent an ílrási lakosság 120 százalékra teljesítette az első negyedévi községfejlesztési adó befizetését. — Kétszázötven, Ausztriában élő magyar érkezett Budapestre, háromnapos túrakirándulásra. — A törökszentmiklósi felvégi óvodát 15 000 — 20 000 forintos költség befektetésével bővítették. A munkálatokat a szülői munkaközösség társadalmi munkában végezte. Ezzel megszűnt a felvételi problémák nagyrészt — Az ország legtakarékossabb diákjai Tolna megyében élnek. Ebben az iskolai évben 567 000 forintot gyűjtöttek a nyári kirándulásokra. JÚNIUS 12 Szerda János »*Tr»V»?VVVTVTVTr¥TVTTTTT*VTTTTTVTTT*TVTT?TTTTrTTTTTTTTTTVTTVTVTT»TTVTTVTTTTrTVTVVTT 'Y Y YYYTYYYYY YYYf TW YYY YYYTTYTVYTTYT' f egy is k nyereségessé (Foglalás) állami gazdaságainkat Az állami gazdaságok vezetőinek tanácskozása során felszólalt Balogh Sánd.ir tűzoltó főhadnagy'. Felhívta a jelenlévők figyelmét a őzrendészeti előírások megtartására. Az ellenforradalom nem nyugszik. Előfordulhat, hogy a te r m ésbe takarítás idején gyújtogatással igyekszik megsemmisíteni az egészévi fáradságos munka gyümölcsét. A tavaly nyári betakarítás alkalmával is több állami gazdaságban volt tűz. amelyek számottevő károkat okoztak. Mit sem ér a legszakszerűbb gazdálkodás, ha az egészévi termés a lángok martaléka lesz. Tavaly a Tiszaszentimrei Állami Gazdaságban többszázezer formt értékű gazdasági épület égett le, benne ér tikes anyagokkal. Előrelátó gondoskodással mintegy 8 —■ 900 forintos költséggel még idejében meg lehetett volna előzni a tűz jelentékeny pusztítását. Az értekezlet további részében Pogácsás György, az FM. Állami Gazdaságok Fő" igazgatóságának igazgató helyettese szólalt fel. Elmondotta, hogy a gazdaságok országos viszonylatban is az elsők között voltak a nagyüzemi termelési módszerek kidolgozásában. lüzjeiiökészü'éH a zsebben „Hogy mennyire szeretlek" -- suttogta, magához szorítva az imádott nőt, s ekkor sivítva megszólalt a tűzjelzőkészülék a nadrág zsebében Hirtelen elengedte szerelmét, forró fejére csapta a tűzoltósisakot és kirohant az éjszakába. A távolban vörös lángnyelvek törtek az ég felé. Tűz!*’ Ugye, úgy hangzik, akár egy Courts-Mahler regényes egy utópista elgondolás keveréke? Pedig Buxha vénben ez már nem lehetetlen. A tűzoltókat ugyanis felszerelték körülbelül tenyérnyi nagyságú elektro-akusztikai készülékekkel, amelyeket minden csatlakozóhoz hozzá lehet kapcsolni és kényelmesen elférnek a nadrágzsebben. A tű zol tóközpont az áramhálózatot használja fel riasztáshoz s ilyenkor a nadrágzs^bben is megszólal a tűzjelzőkészülék. Még esv osztrák rekord 1956-ban 230.000 munkabalesetet jegyeztek fel Ausztriában — ez U.OOO-rel több. mint az előző esztendőben. — A rriunkabalesetek száma 1948 óta a következőképpen emelkedett: 1948-ban 113 (100 1949-ben 135.000 1950-ben 153.000 1951-ben 175.000 1952-ben 1 Pl .000 1953-ban 186.000 1954-ben 202.000 1955-ben 219.000 1956-ban 230.000 A halálos kimenetelű munkabalesetek száma 1956-ban 16100-ra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy munkanaponként á'lag négyen vesztették életüket munkabalesetek következtében. A termésátlagok is jók — Mindezek azonban nem homalycsithatják e) a hibákat. Elsősorban azt, hogy a gazdaságok meglehetősen magas költséggel termeinek. Ma az árak és az elszámolások rendezésével a deficites gazdálkodás megszüntetése időszerű kérdés. Erre megvan a lehetős'g. A gazdaságokban gyakorlott, tapasztalt vezető káderek vannak. Rendelke-1958-ban már nem lesz veszteségtérítés es a gazdaságnak kamatot kell fizetnie. Minden állami gazdasági dolgozónak. a legkisebb beosztástól a legmagasabbig, — meg keli tanulnia takarékosan gazdálkodni. Államunk az elmúlt évek során több mint 600 millió forintot áldozott a Szolnok megyei állami gazdaságokra. Ez annyit jelent, hogy az állami gazdaságok minden kát. hold földjére 6000 forint beruházás juh Ezt az összeget, mint termelési értéket kell évente elérzésre állnak a gépek, a védekező szerek és a különféle műtrágyák. Az árak és az elszámolások k kedvezőbbek, mint az elmúlt esztendőkben. Ha valamilyen növényi kultúra nem megy, nem kel] erőltetni. Minden gazda- Ságban van olyan kultúra, amelyik ott a legmegfelelőbb. azt kell termelni. A gazdasági vezetők munkájának értékelésénél ni. Ez nem csekély feladat, mert 14 mázsás búzatermés esetén is csupán 2100 forint az árbevétel. Ezért kell arra törekedni, hogy forint értékben is növeljék a földek hozamát. Jó cukorrépa termessel például el lehet érni a holdankénti 6000 forintos árbevételt. A gazdaságok ezért, — ahol arra csak mód van — tartósan rendezkdjen-k be a cukarrépa termelésre. Az állami gazdaságok vezetőinek ezen túlmenően a nagy országos feladatokból is meg kell látniok tennivalóikat. Új munkaalkalmat kell teremteni. A természetes népszaporulat évenként eléri a 100 ezer főt. Az ipar nem tudja ezeket mind foglalkoztatni. A munkaerő tehát a mezőgazdaságban, elsősorban az állami gazdaságokban fog jelentkezni. A termelési költségek alakulásánál a munkabérháryaddal is számolni kell — mondotta Pogácsás elvtárs. Az említett állami gazdaságokban a munkabér költsége átlag 30—35 százalékát teszi ki az összes költségeknek. A munkabérhányad csökkentése pedig a jövedelmező gazdálkodás egyik alapja. Nem arról van szó. hogy a munkabért csökkentsük, mert aki tisztességesen dolgozik, annak meg kell kapnia az őt megillető munkabért, crak meg kell követelni a munkát. A Szolnok. Békés, Csongrád és Heves megyei állami »azdaságok vezetőin-k múltheti tanácskozása igen hasznos volt. Több fontos kérdésre ráirányította a figyelmet. Ez“k között is a legfontosatbra, a termelési költségek esökkt ntéspre. a gazdaságos, nyereséges gazdálkodásra. — Megyénk több gazdasága, a Felsőjászsági. az Üjerdői és a Héki Állami Gazdaság már az elmúlt évben is nyereséggel gazdálkodott. Ebben az esztendőben is minden ok megvan arra, hogy eredményesen zárják az évet. A Rizstermelő Állami Gazdaságok Igazgatósága múlt évi eredményes munkájáért nagy összegű pénzjutalomban részesítene a Héki. a Felsőjász-ági és az Üjerdői Állami Gazdaság dolgozóit, melyet ünnepélyes keretek között a napokban osztanák ki. — ka —-s Vége. — as less a főkerdes, milyen gnzdasnyosnn termel A kertvárosi iskolában A hto>itoM I Kertváros nevében hordozza romantikáját. Biztosan sokan ismerik a Szolnoktól mintegy két kilométer távolságra eső, üdülő helynek is méltán nevezhető részt. Ahogy a szolnoki Tiszahídon keresztülmegyünk, a betonúton haladva, nemsokára elénk tárul egy fejlődésnek induló városrész. A Napsugár úton lövő Kertvárosa Általános Iskolába igyekszünk. A most születő utcarészen — ahol járunk — újonnan épült családi házaikat, vagy még félig kész otthonaikat látunk. Sok helyütt szorgos kezek a vályogot vetik s egy új fészek alapjait rakják le. Minlenfelé építkezés. Kb. hatvan ilyen új otthont számoltunk meg, mélyet gondosan megművelt kertek öveznek, s a virágos kertek kellemes illatát hozta felénk az enyhe szél. Ütünk a holt-Tisza-ág mellett vezetett él. S míg a Napsugár utat elértük, a Tisza vizének tiszta, egészséges levegőjét mélyen beszíva, élveztük a táj festői szépségét, a csiend és nyugalom birodalmának megtestesítőjét. A természet szépségében való elmélyülésből csengő gyermekhang ébresztett fel. Megérkeztünk az iskolához. Hatalmas udvar, elől virág-Program: 1000 könyv Az egyiptomi közoktatásügyi minisztérium kidolgozta és mosit valósítja meg az „ezer könyv programját.” A program szerint az egyiptomi kiadóknak állami támogatással 1000 könyvet kell kiadniok: a világirodalom klasszikusait, népszerű, tudományos műveket, stb. A könyveket arab nyelven, olcsó kiadványok formájában adják ki. Htee? cmboück mondásaiból JEAN PAUL SARTRE: Ne kövessük el életünkben kétszer ugyanazt a butaságot — elég nagy a választék egyéb butaságokban. # JOE STÖCKL: Sok ember folyton-folyvást a régi szép időkről lelkendezik — s mégis azoknál szebb időkben reménykedik. * MAURICE CHEVALIER: Ha egy nagyon szép aszszonynak akarunk bókolni, dicsérjük okosságát. Ha egy csúnya nővel akarjuk magunkat megkedvelteim, szépségét kell dicsérnünk. ELSE MAXWELL: Nem egy filmsztárról sok jót lehelne mondánde a rossz lényegesen érdekesebb. GINGER ROGERS: Egyes asszonyok olyannyira házias természetűek, hogy csak saját otthonukban hajlandók férjüket megcsalni, S0KKTIÍBL9 — cmiÉi'eJÖ'8',e ségpe' Érdekes találmánya van egy csehszlovák gépésznek. J. K. Simunek ricanyi lakosnak: egy sakktábla, amely a megtett lépéseket egyenként regisztrálja, úgy, hogy a játszmákat bármikor rekonstruálni lehet. Simunsk már 34 országban jelentette be ■szabadalmát. — Az újszerű sakktábla sorozatgyártását még az idén megkezdik. (Volksstimme.) Idö járás felnit p» Várható időjárás szerdán estig: felhős idő, többféle záporeső, zivatar. Mérsékelt délnyugat-nyugati, a Dunántúlon élénk északnyugatra forduló szél. A meleg föleim nyugaton mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán nyugaton S3—26 fok, keleten 37—30 fok közöli, (MTI). ágyak, gyümölcsfák. Középen egy családi házhoz hasonló épület — ez az iskola. Molnár Lar«»[ igazgató elvtárshoz óra alatt érkeztünk. Június 14-éh lesz a vizsga s most ismétlések folynak. A tantermeket látogatjuk, ismerkedünk az iskola életével, örömeivel és gondjaival: Arra gondolok, hogy menynyivel más ez, mint a városi iskolák osztályai. Három helyiségük van, melyek igen kicsik. Az egyik pl, 5x4.5 m-es nagyságú. Alig férnek el a gyarmekek. 131 tanuló, 11 nevelővel végzi itt a munkáját. (Ezek között óraadó is van). A pártszervezet kölcsönadta a helyiségét, hogy a fennálló problémán ideiglenesen segíteni tudjanak. Molnár elvtárs, mint gondos családapa aggódik gyermekeinek jövőjéért. A jelenlegi létszámnak is kicsi ez a helyiség s ez év szeptemberében emelkedés várható. His2 a most épülő új lakóházak kis emberpalántái szintén ebbe az iskolába járrak majd. A felsőbb szerveknek e problémáról tudomásuk vám Az 5 éves tervbe beütemezték az új iskolaépület felépítését, azonban ez távoli cél s addig is már az új tanévig megoldást kell keresni. Az osztályon és az udvaron is meglepett a nagy tisztaság. Tóviziné takarítópő érdeme (mint megtudtuk a 400 forintos jutalom is ezt bizonyítja), és emellett az osztályok szerint kinevezett tisztaság felelősök jó munkáját dicséri. Egég»»égBgyl | szepmontból a Kertvárosnak igen nagy problémája, hogy nincs ivóvizük. A Gulya-kútra járnak, mely több krrrre van. A gyerekek is 2 dcl-es üvegekben hozzák a vizet az iskolába. hogy szomjúságukat oltsák. A lakosság e problémáján nagymértékben segítene két-három ártézi, vagy norton kút. Az iskola épületén túl a gyerekek két keze munkájával ültetett kertben járunk. Sok szeretettel, lelkesedéssel nevelik a növényeket a kis kertészek. — Szőlő, bab, krumpli stb. minden megtalálható. Az iskola szorgalmas munkáját ismeri el a városi tanács emlékirata, ■— amit 1955-ben a fásítás terén végzett jó munkáért kaptak. A tanulmányi eredmény az alsó osztályokban különösebb nehézséget nem okoz. A felsőbb osztályokban vannak nehézségek s ez a mulasztásból adódik. Különösképpen a tanyánlakó gyermekeknél fordul elő, amikor a szülők — azzal a gondolattal, hogy nekik sem volt több iskolájuk, a gyermekének sincs szüksége rá — nem küldik iskolába. Nem értik még meg a szülök, hegy a népi demokrácia a tanulás terén mily hatalmas lehetőségeket nyújt. Á_WHW;ro.| problémái közé tartozik még, hogy esős. téli időszakban — járda hiányában — a vendégmarasztaló sárban elmerülve érkeznek mea a gyermekek az Iskolába. Helyes lenne, legalább a főútvonalakra ól. s»lakjárdát építeni. F nehézségek ellenére a tanítók szeretettel nevelik a, feilőd6 Kertváros fiatal nemzedéket. melyhez nagymértékben hozzájárul a szüők részéről megnyilvánuló bizalom. G. K. '•4AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA A szolnoki Szffg'taoti SZ ÍNHÁZ műsora : Június 12. sz-rda este fél 8 ó: DANKO PISTA Ilin. 13. csiitört este fél 8 ó: DANKÓ PISTA Június 14. péntek este fél 8 é: DANKÖ PISTA Június szombat este fél 8 n: DANKO PISTA Jún. 16. vasárnap öe fél 11 6: A MOSOLV ORSZÁGA Jún. 16. vasárnap este fél 8: DANKÓ PISTA A Szigligeti Szín he 7 előadásai után autóbusz n uóvija mlnűea i észébe <* Közel 20 /'éle »1/ term esi módszert dolgoztak ki es vezettek be.