Tiszavidék, 1957. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1957-06-11 / 135. szám

Tegyük nyereségessé állami gazdaságainkat IMF A BIZONYÍTÉK Néhány hónappal ezelőt veszedelmes rom tagja. Szabó Jenő. Csáki István * Sj ellenforradalmi bandát leplezett le a turke- Nagy László láthatók, az általuk rejtegetett vei rendőrség, A banda néhány tagja már fegyverekkel annyira aktivizálta magát, hogy nagymeny- Miután nemcsak hárman, hanem t.öb­nyiségű robbanóanyagot és fegyvereket rej- ben vannak az ellenforradalmi bandában, a teg^tett. Mint később kiderült, u fegyvereket vizsgálat hosszú időt vett igénybe. Mint ér­­a rendőrség ellen akarták felhasználni. S tesültünk, az lassan a befejez jséhez közele­­hogy ez nem sikerült, szemfüles nyomo- dik, a vádiratot rövidesen összeállft.iák és zóinknak köszönhető. A képen a banda há- átadják őket á b,\ ágnak. Raab osztrák kancellár rádióbeszéde Bécs (Tanjug). Raab osztrák kancellár vasárnap este rádióbeszédet mondott. A kancellár állástfoglalt a leszere­lés mellett, amely — mint mondotta — „még sürgősebbé vált, tekintettel az emberi szellem által feltalált újabb fegyverekre”. Raab kancellár kiemelte beszédében, hogy a leszerelés problémáját a maga egészében kell tárgyalni és nem sza­bad a kérdés egyes részeit elszigetelten előtérbe helyezni. A nemzetközi geofizikai év magyarországi programiból (Folytatás) Kállay Kornél, a Rizster­melő Állami Gazdaságok Igazgatóságának főagronó­­musa volt a következő fel­szólaló. — Elmondotta, hogy hosszú küzdelem után sike­rült bevezetni a bruzonéra kevésbé érzékeny rizsfajták termelését. Ma már az álla­mi gazdaságok zömében csu­pán kísérletképpen termelik e gombabetegségre érzékeny rizst. Ezzel a károknak mint­egy 80 százalékát ki lehet küszöbölni, s jövedelmezőb­bé válik a rizstermelés. Va­lamennyi állami gazdaságban kielégítő térmésre van kilá­tás. A rizsvetések szépen fejlődnek, a Dubovszki-faj­­tákat már augusztus 20. tá­ján aratni lehet. A kétszikű gyomok irtására a gazdasá­gok vegyék igénybe a repü­lőgépes vegyszeres permete­zést. A következőkben a nö­vényvédelem kérdéseiről szó­lott és elmondotta, hogy a pillangós takarmányfélék ki­elégítő magtermelését az el­múlt évben a jó növényvéde­lemnek lehet tulajdonítani. Felhívta a figyelmet, hogy a lucerna bimbógubacs június végén jelentkezik és a véde­kezésre készüljenek az álla­mi gazdaságok. Erre annál inkább is szükség van, mivel az igazgatósághoz tartozó ál­lami gazdaságok pillangós vetésterületét figyelembe vé­ve, csupán a kártevők elleni szervezett védekezéssel 50 vagon magtermésföbbletet lehet elérni. Egymagában 10 millió forintos jövedelmet jelent. A termelési költségek csökkentését szolgálja a kukorica, cukor- és takarmányrépa ikersoros veté- művelése. Az iker­p~ ea művelési költ-i i egyharmada a i vetésűnek. A ré­pa ncersoros termelése az egy cl isméi 30 százalékos, a kapálásnál pedig 50 száza­lékos munkaerő megtakarí­tást jelent. A növényterme­lési irányítás fő feladata je­lenleg a munkaköltségek csökkentésére irányul. Ilyen vonatkozásban he­lyesen dolgoznak a Héki Ál­lami Gazdaságban, mert fő­ként vetőmagot és apróma­got termelnek. Ez folyama­tos munkát ad a dolgozók­nak, s a gazdaság állandó munkáslétszámot tud foglal­koztatni. Kevesebb a csellen­gő ember, mindenkinek meg­van a maga munkaterülete. Elmondotta Kállay Kor­nél, hogy véleménye szerint bizonyos anyagköltségekben nem lehet megtakarítást el­érni. A növényeknek, álla­toknak, bizonyos mennyiségű tápanyagra feltétlenül szük­ségük van. Az ésszerű anyag­takarékosságnak azonban más módszerei is vannak. A Palotási Állami Gazdaság például a közelmúltban 60 mázsa rézgáldcot vásárolt, mintegy 100 000 Ft-os költ­séggel, bogárirtásra, holott erre a célra tökéletesen meg­felelt volna a jóval olcsóbb klórmész is. Ilyen vonatko­zásban viszont kell és szük­séges az előrelátó takarékos­kodás. Soltész István, az Alcsi­­ezigeti Állami Gazdaság igaz­gatója többek között arról beszélt, hogy az aprómag­vak, elsősorban a lucerna­­mag termelésével milyen je­lentős mértékben lehet fo­kozni • p gazdaságok bevéte­lét. Predács Gyula, a Tilal­mas! Állami Gazdaság igaz­gatója szerint a gépek, gaz­dasági épületek jó kihaszná­lása is'egyik módja a terme­lési költségek csökkentésé­nek Pólyák István, a Bán­halmi Állami Gazdaság igaz­gatója elmondotta, hogy a lóállomány csökkentésével, a íogatosok munkájának jó megszervezésével jelentős költségmegtakarítás érhető el. Szabó Béla, a Palotási Ál­lami Gazdaság főkönyvelőjé­nek véleménye szerint igen helyes, ha a főkönyvelő a gazdaság szakvezetőit állan­dóan tájékoztatta a költsé­gek alakulásáról. így azok mindig ellenőrizhetik az egyes munkafolyamatokra ferdített összegeket. Oláh János, a Héki Állami Gazda­ság Igazgatója arról számolt be. hogy gazdaságuk már két esztendővel ezelőtt is nyereséggel *art Ebben az esztendőben pedig közel 2 millió forintos nye­reségre számítanak. Aradi Béla, a Tiszaszentimrei Ál­lami Gazdaság igazgatója el­mondotta, hogy a takarmá­nyoknak a felhasználás he­lyén való tárolásával, a bir­­kanyírásnak saját erőből történő lebonyolításával, a túlhajtott lótenyésztés csök­kentésével — egyes helyeken megszüntetésével — jelentős Gönczy Katalin levelét for­gatom kezemben, aki a kun­­hegyesi járásban lévő vörös­­kereszt szervezetek munká­járól ír. írását így fejezi be: jelentésem talán nem olyan tartalmas, mint kellene, de sem a magam, sem a mások munkáját nem akarom szépí­teni. Sok nehézségünk van. Akadozunk itt is. ott is. de próbálunk segíteni a hibákon. E sorokból az őszinteség, a munka során felmerülő ne­hézségek, az elkövetett hibák felismerése és a jobb munká­ra való törekvés csendül ki. őszintén meg kell mondani, hogy ez jellemző a vörös­­kereszt szervezeteinek több­ségére. A vezetők és aktívák — akik társadalmi munka­ként végzik a rájuk bízott feladatokat, — ha követnek is el hibát, mégis sokat tettek különösen a múlt év októbere óta. Azon fáradoztak, hogy segítsék az ellenforradalom által ütött sebek begyógyítá­­sát. Anyagilag is támogatták a nélkülöző családokat, élel­met, ruhaneműt juttatva ne­kik. S emellett az állandó, vagy, hogy úgy mondjam a szokásos munkájukat sem hanyagolták el. Egészségügyi és elsősegényújtó tanfolya­mokat szerveztek, tisztasági hónapot tartottak, felvilágo­sító munkát fejtettek ki a közegészségügy és a véradás érdekében. Hadd álljon itt néhány pél- I da a vöröskereszt szervezetek munkájáról. A kunhegyesi általános Is­kolában negyven Vili. osztá­lyos tanuló részvételével el­sősegélynyújtó tanfolyamot tartott a Vöröskereszt. Emel­lett az aktíva-párok részt vet­lek az üzletek közötti tiszta­sági verseny megszervezésé­ben is. Munkájuk eredmé­nyét igazolja a földműves­szövetkezeti üzletek, cukrász­dák, italboltok és péküzletek tisztasága, rendje. Az egyik tanyai iskolának elsősegély­nyújtó felszerelést juttattak, s egy elhagyott betegnek élel­miszert biztosítottak. Kenderesen a Vöröskereszt aktívái a tisztasági hónap megszervezésében fejtettek ki jó munkát. Ezzel kapcso­latban két előadást tartottak és az iskolák, valamint a csa­ládok látogatása során is be­szélgettek erről. Kisújszálláson Nyitray Zol­tán pedagógus. Nagy Sándor-A Nehézipari Minisztérium csehszlovákiai tapasztalatok alapján üzemet állított fel Bánszálláson, öntött faele­mek kikísérletezésére és a külföldön már elterjedt nagy vasbetonelemes építkezés magyarországi alkalmazásá­ra. Zöllner Jenő főmérnök, a kísérleti üzem vezetője a nálunk nagy mennyiségben rendelkezésre álló kohósalak­ból és bazalt tufából tervez­te meg a faelemeket. Az üzem márciusban kezdte meg az elemgyártást és pénteken már bemutatta az első panelházat. Egy ház felépítése az ele­mek kiöntésétől kezdve a palának a tetőelemekre való felszögeléséig a vakolást is beleszámítva hetven órát. némi gépesítéssel hatvan órát vesz igénybe. Sorozat­gyártás esetén a panelház építési költségei német mű­anyagból készült bútorzattal együtt hatvanötezer-hetven­termelési költség csökkentést lehet elérni. Balogh Gáspár, a MEDOSZ megyei elnöke elmondotta, hogy a mező­gazdasági termelésnek egyik lendítő ereje a szocialista műnk a verseny. Történtek már versenykezdeményezé­sek, Alcsiszigeten, Bánhal­mán, Pusztakürtön, ezeket kell segíteni felkarolni. A gazdaságok dolgozzák ki sa­ját önköltségcsökkentési ter­vüket és az lesz a munka­versenynek egyi k értékmé­rője. né és Oros Eszter védőnők fáradhatatlan munkáját di­cséri az iskolákban tartott el­sősegélynyújtó tanfolyam, ahol közel kétszáz fiú. illet­ve lány vett részt. Jászapátiban a tisztasági hónap megtartása mellett májusban vándor véradást szervezett a Vöröskereszt. Ez alkalommal huszonöt véradó 9 liter vért adott. Jászalsószentgyörgyön dr. Seres községi ovos egészség­­ügyi előadásokat tartott, ahol mindig szép számmal jelentek meg a község lakói. Az anyák iskoláját a védőnő vezette. A községi vöröske­reszt a bölcsődét patronálja, s az elmúlt hónapban 300 fo­rint biztosított játékvásárlás­ra. hogy örömet szerezzenek a kisgyermekeknek. N. K. Három nemzedék munkájának befejezése A Grimm-testvérek több mint 100 évvel ezelőtt kezd­ték el a teljes német szótár összeállítását. Azonban csak az ABC haitodik betűjéig fe­jeztek be munkájukat. Ez a hatalmas mű (a szó­tár 32—33 kötetből fog állni) most pedig befejezéséhez kö­zeledik: „Nagy Grimm-Szó­­tár” címmel a berlini Tudo­mányos Akadémia adja ki. Különös családi drámának voltak szemtanúi néhány nappal ezelőtt 7,»wv»rékas lakosai. Polónyi Gábor feleségével rendezetlen családi életet élt. Ennek az volt az oka, hogy a feleség és a féli szülei kö­zött a vagyon miatt több esetben nézeteltérések kelet­keztek. Az egyik így akarta, a másik úgy, s a két ‘akarat­nak a szerencsétlen fiatal házaspár lett az áldozata. — Esiküvő után nem sakkal kü­lönváltak. Néhány nappal ezelőtt La­katos István elment a külön­­váltan élő lányának, Polónyi Gábarnénak a lakására azzal a céllal, hogy .kocsira rakja a holmiját és elhozza. Ugyan­ekkor ment az asszony laká­sára férje is, Polónyi Gábor és vele együtt Béla nevű ezer forint, tehát lényegesen olcsóbb, mint a hagyomá­nyos anyagokból most épü­lő bányászházak. A bemutatott tetszetős, teraszos panelház ötszöröt méteres szobából, tágas háló­fülkéből. lakókonyhából, — mosdófülkéből, előszobából, éléskamrából, tüzelőtárolóból áll. Bemutattak még egy egy­szobás. mosdó- és főzőfülkés, beépített szekrényes üdülőhá­zat. ennek tizenhatezer-ti­­zenhétezer forint az építési költsége. A magyar panelgyártási kísérletetek sikerrel jártak és alkalmasak arra. hogy meg­alapozzák nálunk a régen esedékes előregyártott nagy­elemes házépítkezést, amely­nek bevezetését az építőipar eddig elmulasztotta. Az _uj eljárással rengeteg drága építőanyagot lehet megtaka­rítani és lényegesen megrövi­dül az építés ideje. (MTI). Repülőgéoen szállítunk Stockholmba és Prágába epret A magyar primőröket — köztük az epret — szívesen vásárolják külföldön, termé­szetesen psak akkor, ‘ha friss. A külkereskedelmi szervek a MALÉV-vel együttműködve megoldották, hogy a hajnal­ban szedett gyümölcs — je­lenleg az ©per — a délutáni órákban már más országok fővárosainak vásárlóihoz ke­rüljön. Az első epret szállító repü­lőgép csütörtökön délelőtt in­dult Stockholmba a Ferihegyi repülőtérről és a délutáni órákban érkezett a svéd fővá­rosba, Tizennyolc mázsa ep­ret vitt a gép. Pénteken Prá­gába és Kassára szállítanak epret repülőgépen. öccse. A kapuban szóváltás támadt Polónyi Gábor és az apósa Lakatos között. A szó­váltás hevében Lakatos Ist­ván Polónyi Bélát, a kocsiról felkapott feszítővassal úgy fejbe ütötte, hogy fejéből kisenként a vér és megszé­dült. Gábort — meglátva öccse vérét —, elkapta az indulat és nekiesett az öreg­nek azzal a vassal, amely­­lyel öccsét leütötte. Közben a szomszédok szétválasztot­ták a dulakodókat, felrakták a kocsira a holmit, s elindul­tak. Nem messze laktak Polónyi Gábomé lakásához az apjáék. Mikor a kocsi a ház elé ért, Lakatos István leánya, Teréz kiszaladt az utcára, hogy az útról felszedje azt a néhány darab holmit, amit útközben a kocsiról elszórtak. Ekkor a lány és a két Polónyi között támadt szóváltás, mire Teréz elkezdett kiabálni; — Apám segítsen, mert üt­nek Gáborék. Bár Polónyiék a lányhoz egy újjal sem nyúltak. Az öreg Lakatos ekkor ismét az utcára szaladt, s nyomda­festéket nein tűrő szavakkal szidta és gyalázta a két Po­­lónyit. Polónyi Gábor megkér­dezte. milyen okot szolgál­tatott arra. hogy az egész község füle hallatára ily szavakkal illeti? Az öreg La­katos válasz helyett felkapta a keze ügyében lévő vasvil­lát, s Polónyit úgy leütötte, hogv azonnal mentőnek kel­lett a szolnoki kórházba szál­lítani. Az ügyben természetesen rendőrségi nyomozás indult, amelyet a későbbiek folya­mán bírósági tárgyalás kö­vet. Nem tudjuk, a bíróság ez ügyben milyen ítéletet hoz, de biztosak vagyunk benne hogy ez az eset Intő például szolgál azoknak az emberek­nek, akik holmi vagyoni né­zeteltérés miatt kezet emel­nek embertársukra, A június 1-én kezdődő nemzetközi geofizikai év elő­készületei nálunk is teljes ap­parátussal folynak. A geofizi­kai évre 13 pontban állapítot­ták meg a tudományos te­rületek programját. Magyar­­ország a nagyszabású prog­ram szakterületeinek hét cso­portjában vállalt feladatokat: a meteorológia, a földmág­­nességi, az ionoszféra, a nap­tevékenység, a kozmikus su­gárzás, a szeizmológia és gra­vitációs vizsgálatokban, A geofizikai év érdekes ma­gyarországi részlete lesz a mesterséges holdak pályájá­nak megfigyelése, amelybe bekapcsolódnak a hazai ama­tőrcsillagászok is. A mester­séges holdakat mintegy 400 kilométer magasságra a Szov­jetunióból és Amerikából bo­csátják majd fel. (MTI) II Megyei Tanács VB iiSésérttl A MEGYEI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA multheti ülésén tárgyalta a Jászberényi Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának munkáját és elismerését fejezte ki a járás vezetőinek azért a törekvésükért, amelyet, a törvényes rend helyreállítása, a termelés fokozása, a ter­melőszövetkezetek szilárdítása, a tanácsi, államhatalmi, államigazgatást tevékenység megjavítása és a törvényes­ség megszilárdítása érdekében tettek. A tanács munkájának további javítása érdekében felhívta a járási végrehajtó bizottság figyelmét arra, hogy a jövőben többet kezdeményezzenek és még önállóbban in­tézkedjenek a felsőbb szervek utasításainak bevárása nél­kül is. Következetesebben ellenőrizzék a felsőbb szervek és a saját határozataik végrehajtását és követeljék meg azok betartását. A járásban voltak jó kezdeményezések az utóbbi években, mint például a Jászkun Hetek ég a Jászsági Hó­nap szervezése. Ezeket a helyes kezdeményezéseket ter­jesszék ki a jövőben a járás minden egyes községére és a lakosság legszélesebb rétegének bevonásával szervezzék. Felhívta a járási végrehajtó bizottság vezetőinek figyelmét arra is, hogy többet és rendszeresebben foglal­kozzanak a tanácstagokkal, serkentsék és buzdítsák őket tanácstagi munkájuk végzésére. Bízzák meg feladatokkal a tanácstagokat. Egy-egy konkrét leiadat végrehajtására alakítsanak bizottságokat a tanácsüléseken. Vezessék be a községekben a lakosságnak közvetlenül a végrehajtó bi­zottság vezetői részéről történő tájékoztatását. Történjen ez vasárnaponként előre meghirdetett 'dobén a község fő­terén, vagy erre alkalmas helyiségben., A TÖRVÉNYESSÉG BIZTOSÍTÁSA területén érjék el, hogy a lakosság egyformán érezze kötelezettségének teljesítését és jogainak biztosítását. A lakosság kérelmei­nek, panaszainak, egyéb problémáinak intézését, mint a tömés kapcsol at megjavításának egyik legfontosabb eszkö­zét tekintsék és biztosítsák a tanácstagi beszámolókon, fo­gadóórákon. valamint az országgyűlési képviselői beszámo­lók alkalmával felvett panaszok és a lakosság t-észéről fel­merült jogos sérelmek soronkívüli elintézését. A Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága külön napi­rendi pontként foglalkozott a nvári tűzvédelemre "aló fel­készüléssel és a tűz,rendészettel kapcsolatos egyéb kérdé­sekkel. Elrendel le. hogy a járási és városi tanácsok végre­hajtó bizottságai a területükön haladéktalanul vizsgáliák meg a tűzvédelemmel kapcsolatos felvilágosító és szervező munkát. A figyelő szolgálat társadalmi úton történő és a kiilhatárokrn is kiterjedő fenntartásán kívül gondoskodja­nak a szőrűkre és a belterületre behordott termények megfelelő őrzéséről és az ezzel összefüggő tűzrendészet! szabályok szigorú betartásáról. A MEGELŐZŐ TŰZVÉDELMI szabályok betartása érdekében a tűzoltó szervek és a járási, városi tanársok szakigazgatás szervei a helyszínen vizsgálják meg a ter­­meteszövetkezetek tűzvédelmi felkészülését, mely alkalom­mal szaktanácsaikkal is segítik a termelőszövetkezeteket. A végrehajtó bizottság foglalkozott a tüzolfótesfüte­­tek egyes községekben szükségessé váló újiáalakítá-á-'-k^ illetve taglétszámuk bővítésének kérdr"~tel is. Varga István (folytatjuk) —ka— Jól dolgozik a Vöröskereszt Házépítés 70 óra alatt Bemutatták az eiső magyar panelháza' Véres családi dráma a vagyon miatt

Next

/
Thumbnails
Contents