Tiszavidék, 1957. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1957-06-09 / 134. szám

GYOMAI GYÖBGY:

LAKODALOM

A« 8H5«6bep| lerúgta

magáról az olajos, rozsdafoltos munkaruhát. Jól lemosdott. Az arcát sokáig figyeU n^esen vizsgálta a tükörben, mert nemrég múlt el az olajmérgezése. Az orvos valami lilapiros lével olyan csíkosra festette akkor az arcát, hogy mindenki hahotázott, aki csak ránézett. De már nincs semmi nyom a bőrén. Olyan sima az arca, mint az egyhetes gyereké.

Felvette a tiszta ruháját. Megtapogatta a zsebét, nem lopták-e el az óráját? Mert mostanában sűrűn lopkodnak a szarkák itt az öltözőben. Jó lenne már fiilöncsípni a gazembert. De az óra megvolt. Ott lapult a belső zsebben. Erre csordultig szívta a mellét. Egy végtelen sóhajtással kifújta magából o vas és az olaj szagát. S akkor vágódott az eszébe, hogy voltaképpen milyen nap is van ma.

<— Lakodalom van otthon <=» suttogta maga elé és egyszerre elmosolyodott. Mert mosolyogni való is az, ha valaki az édesanyja lakodalmára igyekszik, ö pedig ezt teszi. Ma megy férjhez a mama Szabó Józsefhez, aki segédmunkás itt a szomszéd bőrgyárban.

Amikor az utcán lépkedett, arra gondolt, hogy Szabó J6- tsefet mindössze néhány hete ismeri. Egy este mutatta be neki az édesanyja, amikor a munkából hazament.

— Ágyrajáró lesz, ha beleegyezel. Elfér a konyhai ágyon *=» figyelte a szemét, hogy van-e valami kifogása az új ember ellen.

— Kendben van, édes — mondta 5 akkor és kezet fogott az ágyrajáróval.

Sgahó .T6»aef | ott Is maradt náluk. Még aznap odavitte a ruháit, Véle jóformán alig találkozott, mert éjjeli műszakban dolgozott. És mi lett az ágyra járás vége? Alig telt el egy hónap, az öregek összelakodalmaskodnak, mintha húszévesek lennének. Igaz, az öregség még messze jár tőlük. Negyven körüliek mindketten. Az édesanyján nem látszik meg, hogy tizenöt éve gyárban dolgozik. Az arca kívánatos, mint a süldőlányoké. Ránca nincs egy fia sem. Jól bírja magát az ágyrajáró is. Vaskos, zömök ember, tele ,vérrel és erővel. De mégis csak mosolyogni való az, ha valaki az édesanyja lakodalmára siet huszonkét éves korában.

Amikor hazaért, ráérősén szétnézett.

A szobában friss pörköltszag úszott. A lábasban csendesen Totyogott a hús. Egy tálon rózsaszínű rántottszeletek kacagtak. A tálcán sütemények sorakoztak hajszálpontosan. Az asztalon fehér terítő, ragyogó tányérok. Középen sörösüveg mutatta barnafekete hasát. A hosszúnyakú borosüveg úgy állt mellette, mint kövér ember mellett a sovány asszony.

Édesanyja ünneplőben volt, Fekete ruha, fekete szalag volt rajta. Arca piros volt az izgalomtól. De kihúzta magát a nagy napra az ágyrajáró is. Fehér ing, fehér gallér villogott vastag, kékvörös nyakán.

— Egészen csinos az uj pár, — csókolgatta körül boldogan a fiú az édesanyját és körültáncolta vele a szobát.

Az asszony lehúzta magához a fia fejét. A fülébe súgott— Ne nevess kJ.

— Dehogy nevetem. Inkább örülök, hogy végre egyszer boldognak látom, — fordult a. fiú az új ember felé, aki a dugóhúzóval hadonászott.

— Nem, csináltunk, semmi feltűnést. A folyosóról vittünk be két tanút.

— Üljetek le már. El-hül az étel! — kiáltotta az ajtóban az asszony és behozta a pörköltet. Mindenkinek telerakta a tányérját. — Együnk.

X a t o l> fi b ii ii | egyszerre

csend lett. Csak a kések, villák csörgése hallatszott. Az óra kilencet ütött a falon. Az asszony a tányérja fölé hajolt,. Maga elé meredt, S egyszerre kirobbant belőle a sírás.

A fiú felugrott. Odament az édesanyjához. Aggódva átölelte.

■— Miért sír, mamikám?

— Eszembe jutott valami,

— törölte le könnyeit az aszszcmy és intett a fiának, hogy vacsorázzon tovább.

— Nem szabad sírni a menyasszonynak, — simogatta végig zavartan felesége haját az új ember és teleöntötte a poharakat. — Igyunk, ne szomorkodjunk! Lakodalomban vagyunk!

— Éljen az új pár! =* emelte poharát magasba a fiú és koccintott mindenkivel.

A vacsora csendben folyt tovább. A pörkölt után a rántotthús következett sorra. Aztán a sütemény. Mikor azzal is készen, voltak, a fiú odament a szekrényhez. Sokáig kotorászott 'a ruhája zsebében. Valamit a markába szorított. S odaáttt az édesanyja elé.

— Mamikám, a menyaszszonnyal hozományt is szoktak adni. Meg nászajándékot. Én mindkettőt egyszerre intézem el. Itt van kétezer forint. Vegyél rajta magadnak, amit akarsz.

A t mnony [ megölette a

fiát, de eltolta maga elől a kezét, melyben a bankókat szorongatta.

— Nem fogadom A Kell az neked új ruhára.

— Az új ruha legfeljebb késik egy hónapot, ■— dugta a fiú a pénzt erőszakkal az anyja markába. S hogy egyszerre elterelje a szót a bankóról, átölelte az új embert. Megszorongatta. Kcirülcsókolgatta. — Hát magát hogy szólitsam ezután, kedves Józsi bátyám?

— Ahogy legjoban szádra áU, — nevetett vissza az új ember és akkorákat cuppantott a fiatalember arcára, hogy nyálas lett még a füle töve is.

— Szólítsd úgy, hogy apám! ■— söprögette össze az asztalon a morzsákat az asszony.

— Az nem lesz jó, mert végeredményben Józsi bátyám nekem nem apám.

— Pedig az lesz a leghelyesebb, ha úgy szólítod, — bólogatott a fia felé elgondolkozva az asszony.

— Miért?

Az asszony az urára pillantott. A szemével azt kérdezte tőle: beszélhetek? Aztán két öklébe temette a fejét. Nem mert többé fiára nézni.

A rádióból recsegés, ropogás hallatszott.

A fiú az anyjára meredt. Ügy érezte, óriási vasdarab a teste, mely forog, forog, iszonyú sebességgel, aztán nagy csörömpöléssel lezuhan valahová a mélységbe.

— Mit mondott édanyám,

<— susogta akadozva.

— Azt, hbgy itt van édesapád, — lehette maga elé az asszony.

A fiatalember! rám«-*

redt az ágyrajáróra. Bámulta sokáig, mintha még soha nem látta volna. Figyelte az arcát, a haja színét, az orra hajlását. Nézte a száját, a hajában csillogó ősz szálakat. A melle ropogva járt. föl és le. Az ing, meg a kabát majd széthasadt rajta.

— Ez az ember az ö apja?

A távolból valami morajlás

hallatszott. De nem figyelt rá senki. Az asszony a nagy vallomás után elfehéredve figyelte a fiát. Az apa sárgán, zölden meredt maga elé. Néha beletúrt deres hajába. Idegesen krákogott. Apró szemével sűrűn pislogott. Látszott rajta, mondani akar valamit. A fiú pedig hályogos szemmel leste az apját. Nézte az öklét, mely olyan volt a fehér térítőn, mint egy nagy darab véres hús. S iszonyú forgószél kavargóit a mellében,

— Az úgy volt, édes fiam,

— remegett bele a csendbe az ember hangja, — hogy én meg anyád szerettük egymást. De volt egy kis földünk, olyan száz hold körül,

meg két tanyánk, hásunk.

Nagyapádék nem engedték meg, hogy összeesküdjünk. Pedig én mindig szerettem anyádat, mint ahogy most is szeretem. Szeretlek téged is. Nem is hagylak el benneteket többé soha.

A fin Jóformán | nem

is hallotta, mit mond az apja. Ezer képben kavargóit előtte a múlt. Látta apját, a falu leggazdagabb legényét és anyját, az utolsó koldús cselédlányt. aki náluk szolgai. A legény elcsavarta a lány fejét és a szégyenben otthagyta. A lány a falu szája elől a városba szökött. Gyárban dolgozott. Nevelte gyermekét. Kínlódott, koplalt. Hosszú esztendők múlva váratlanul elébe került a régi szerető, akinek már nincs földje, nincs két tanyája — * a régi szeretőnek egyszerre eszébe jutott, hogy neki fia is van, aki mégis csak az ő vére, az ő húsa. Megállapította bizonyára azt is, hogy öregségére jó lesz a fiához húzódni, hogy vénségére legyen, aki segítse.

A fiatalember egyre az apját nézte. Ügy érezte, valamit mondani kellene neki. Tálán azt, hogy felejtsenek el mindent? Vagy azt, hogy bármi történt is, ő most már jó szívvel lesz hozzá? — Oda akart lépni hozzá újra. Át akarta ölelni, hogy az édesanyja hadd örüljön. De nem tudott a helyéről megmozdulni.

A fojtogató csendben nagy

csattanássál bevágódott az előszoba ajtaja. Mind odanézték. Mi az? A szomszédaszszony szaladt be a szobába. Hadonászva kiabált,

— Nem hallják az ágyúzást?! Az utcákon mindenki harcol! A sarkon osztogatják a fegyvereket! Visszajön a régi világ!

Mintha villám hasított volna a szobába, úgy megdermedt egyszerre mindenki.

Az ember | a füléhez kapott. Jól hall? Orrát a magasba tartotta, mint a szimatoló állat, amikor jó szagot érez. Arca egyszerre ragyogó lett, mint a lángoló nap. Ropognak a fegyverek? Morognak az ágyúk? Visszajön a régi világ? De akkor ő újra gazdag lesz. Megint két lóval jár ki. a tanyára a béresekhez. És övé lesz újra a nagy kőház és a vagyon és minden, minden. Nem keli a gyárban dolgozni többé. Nem kell ágyrajáróként kínlódni. A saját házában, a saját dunnája alatt alszik és szakajtóval lesz a pénze, mint valamikor.

Az ember lassan, az ágyúszóra fülelve teleszívta csordultig a mellét. Kiegyenesedett. Mintha mély, keserves álomból ébredt volna föl, szétnézett.

•— Üjra enyém lesz a földem. Első ember leszek megint a faluban, — suttogta maga elé és a szája szélét vágta izgalmában.

Aztán felugrott. Földhöz vágta a poharát.

— Visszajön a régi világ’ — ordította az öklévé!, hadonászva. — Megyek puskáér'' Visszaszerzem a földem!

Fejébe nyomta a kalapját. Az ajtóba állt. hogy jobban hallja az ágyúk és a puskák csattogását.

— Megyek haza! — Sivitotta az előszoba ajtajában.

X ir>t»sbníl |p(Tj) pillanatra megállt. Visszanézett az asszonyra, aki elfehéredve, mozdulatlanul ült még mindig az asztal mellett. Ránézett a fiára. Kidüllesztette a mellét,. S mert érezte, hogy valamit ezeknek is kell mondania, búcsúzóul rájuk mosolygcrtt.

— Ha aloartok, vagy úgy gondoljátok, tanyásnak bármikor hazajöhettek majd a kis tanyába.

A fiú az anyjára meredt. Egy pillanatig végtelen fájdalommal nézte. Aztán odaugrott az ajtóhoz. S öklét összeszorítva, teljes erővel belevágott az apja arcába,

IRODALOM

DONKO LÁSZLÓ:

Tavasz és álom

Zöldbe zsendültek a zord ághegyek mind. Fejér fejű bóbitás bimbóknak Szirom szájain a szél dalt zendít,

S míg rügyek születnek, sikolt, sóhajt.

Az alma, meggy, somgally, és illatot hint Mind, mind, hogy beleszédülök, óh. jaj! Ibolyka illat, orgona ópium Mámorit, míg álmot hint egy meggyszirom.

Tavasz és álom, szép májusi mámor,

Őszi őzikék tavaszi tánca,

Kék virág — csipkével kivert fákon Millió méhnek mézédes románca, Fecske-firkálás s kék égi vásznon, Harmatos szád szelíd csókolása,

S míg pilláim álomba kulcsolődnak.

Érzem enyhét virág-csillagoknak.

Apró láncrobbanása a rügyeknek Ébreszt eszméletre karjaidban,

És furcsa, holtan el mégsem esnek-,

Ha száz rügy lilája szertevillan,

Szilánk szirmok ütődnek nagy szememnek, Altass el újra most csókjaiddal,

És akkor ébressz fel kedvesem megint.

Ha jön a Nyár s felénk forró ujja int.

ZaiQVÍRI LÁSZLÓ:

EGYEDÜl

Éjszaka három. — Csend van.

Hull az eső, egyhangún kopog,

A sötétség óráján hullik a perc, s örök virrasztón perg a homok.

Magam vagyok. S a fáradt órák súlya pilláimon ül; mindenki alszik, — álmok járnak, csak én ülök még itt, egyedül.

Mosolyog az álom itt is, ott is, a boldog alvó álmában beszél. —• Hallgatom: esik cseppre a csepp.,, és a kéményen bekiált a szél. —

Nem tudok aludni. Fázom. *—

Édes! Hol vagy? Mért nem vagy velem? Kemény a párna és hideg az ágy; s nem pihenhet melleden fejem. — «*»

Csak az esó hull, cseppen, koppan .., sehol a kedves, a hívó régi szó. becéző csók, meleg ölelés, hangod, az altató, vigasztaló. *Vállam a hideg karolja át,

és gondok kigyója hurkolja fejem. — Mikor ölelsz már újra, otthon? —• s hogy aludjak mesélsz, mesélgetsz nekem?

Nélküled kín ez az éj, s hogy nagyon fáj, érzem itt belül!,., Mindenki alszik, — álmok járnak, csak én ülök még itt. egyedül.

|iv"*iiiiniiiniiiii

■ItWMmiHIIBtlIIMBIHBBIIHMimMWM

Bontakozó Szárnyak

■IHflIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIMIMIHI

Allegória egy szülőről

Sokszáz balerina — porszem keringőzik kecsesen.

Vágyálmuk az én kalapom,

Csábítgatják, de nem hagyom:

,,Hová, ne oly hevesen!’’

Nem akar 6 táncot ropni, békét hagyjatok neki!

Rendes, komoly, művelt kalap, amilyen más egy, ha akad, s gazdáját hőn szereti.

Nem hagy itt a félvilágért, hiába a csáb-erő!

' Könnyű kaland nem vezérli, nem szokott ő félre-lépni, nem kell néki szerelő!. ,■ így szaval, de szeme csukva, s szegény süket is talán, mert kalapja már ott repül — szerelembe nyakig merült —* száz porszem-láng oldalán.

SZILÁGYI MIKLÓS

PÉLI ÁRPÁD

Taixadú ndfi'4u$áb

Feszülő rügyekre anyásán hull a fény — Jó, meleg ölükben megmozdul a mag - És ha a szemedet még feljebb emeled. Tavalyi pókhálón a fény elszalad.

Fut le a tetőről, s szikrázva megpihen Ásító ablakú fehér ház falán.

Mely tele tüdővel, a nyitott ablakon, Tavasznap sugarát szívje be talán...

Fut egyre csak tovább, fut egyre csak tovább; Simogatón villan meg a fű hegyén.

Hozzám is elsuhan, bekukkant szívembe,

S e fényes napsugár napot tűz belém.

Fut egyre csak tovább, fut egyre csak tovább; Nem állhat akadályt semmi eléje.

Fut egyre csak tovább mezön és erdőn át.

S csókot nyom a virág pici fejére ..,

Szerkesztői üzenetek

B. M. Szolnok. ;,Kohó lángjánál" c. hosszabb verse témája szerint alkalmas lenne mélyebb gondolatok kifejtésére, azonban ezt a lehetőséget elmulasztja, s gondolatban és érzésben egyaránt felszínen marad. Verstechnikája és rimelése is sok helyen sántit még. Fejlődnie kell, főleg érzésben és tartalomban. Csak akkor írjon, ha belső kényszer készteti erre.

Pinviczky András, Tószeg. —

..Kinn Jártam" és ;,A munkát dalolom" című verse sematikus gondolatsorok egymásutánja. A „Telt pohárhoz" egyszerű Petőfi

és Csokonai utánérzés. Elfogadhatónak tartom „A Tiszánál" c. kis versét. Verselőkészsége már ezekben a kísérletekben is megmutatkozik. írjon többet, s igyekezzék meglelni saját hangját.

B. János, Kisújszállás, Verse inkább termelési híradó Nincs módunkban közölni.

Szilágyi Miklós, Tiszafüred. — Epigrammái közül válogatni fogunk. Prózai írásának hangneme ellen van kifogásom; Előszóban többet.

P. Albert, Szolnok. Beküldött versel sem tartalom, sem forma

Hármas íubiSeum kereiében atkák elő a Bánk bánt a Verseghy Gimnázium szín á szói

Június 15, 16 és 17-én, szombat, vasárnap és hétfőn, hét, illetve vasárnap (16-án) négy órai kezdettel a Közalkalmazottak; Kulturotthonában (Malinovszki u. 38) a Szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium színjátszói Katona József Bánk bán-ját adják elő. Mindhárom előadás a gimnázium fennállásának 125. a Bánk bán megalkotásának 125. és Verseghy Ferenc születésének 200. évfordulójának megünneplése jegyében zajlik le. A tehetséges diák-színjátszók nagy lelkesedéssel készülnek az előadásra, a sűrű ég rendszeres próbákon állandóan csiszolják alakításukat. Többen akarnak közülük színészi pályára Is lépni, mint például Papp Miklós, negyedik osztályos tanuló, aki már a Színművészeti Főiskola első rostavizsgáján is sikerrel megállta helyét. A Melindát alakító másodikos Nagy Katalin és a szintén másodikos, Tihorco! játszó Szabó András is tehetséges. A Gertrudis királynő szerepét életrekeltő Mihály Erzsébetre, a címszerepet játszó, harmadik osztályos Kecskés Andrásra — és általában a többiekre is — elmondható mindez. Csanádry Vilmos tanár é* kovács Ferenc igazgatóhelyettes rendezi az előadást. A díszleteket és jelmezeket a Szigligeti Színháztól, a Szolnoki Népi Együttestől, valamint Budapestről kölcsönözték.

Reméljük, hogy a szolnoki közönség érdeklődése és hálája arányban lesz a sikeresnek ígérkező előadással. Jegyeket minden nap reggel 8- tól délután fél 5- ig lehet beszerező' a gimnáziumban, ezenkívül az előadások eiőtt, a színhelyen — 4-tő’ 10 forintig terjedő árban

szempontjából nem Ütik meg a mértéket. Bármennyire erősen él bennük a sérelem okozta fájdalom, kerülnünk kell az olyan; költőinek egyáltalán nem nevezhető kifejezéseket, mint zmilyent.* k a „Válasz*‘-ban találhatók;

Fehér Almos, Szolnok. Most olvasott verseiben sok a prózai sor. Törekedjék az egyéni benyomásokat saját lelkén átszűrve, mint általánosokat elmondani. Ezzel egyéniségét nem veszítené, s versei csak nyernének vele. Ankétra vonatkozó javaslatát megfontoljuk.

Csuta Balazsné, Pusztamonostor. Híreit köszönjük. Egyik epigrammáját kis igazítással talán használni tudjuk.

László László, Jászjákóhalma. Szíves türelmét kérem. Megsokasodott munkám miatt később válaszolok.

L. László, Szolnok. Verse mély átérzésról tanúskodik. Egy-ket kifejezését kell még a szöveghez csiszolnia. További jelentkezését

várom.

B. .1. „Valóra vált álom" ej írása ebben a formában nem közölhető. Megismerjük belőle a trágyázás, a fásítás jelentőségét, rövidtörténeti áttekintést 'is kapunk, 1914-től. mindez azonban nem pótolhatja a történést, a jellemábrázolást.

Ifj. D. J,, Jászladány. Beküldött két verse még nagyon kezdetleges. Erősen érződik rajtok Petőfi népies verseinek hatása. Ez nem lenne baj, ha eredeti mondanivalója jó ritmussal, elfogadható rímeléssel párosulna. Ezek hiányában azonban még nem közölhetők. Ismerkedjék más költők verseivel Js, tanuljon sokat. -Donkó László, Jászszentandrás.

Június 2-1 számunkban technikai hiba folytán hibás névvel

közöltük le versét. Elnézését kérlük. „Az est alkuját'1 számításba vettük,

1