Tiszavidék, 1957. április (11. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-21 / 94. szám

HIMES TOJASOK

L

A Tisza partján hosszá töltés nyúlik Parittyás

és Galambos között,

A töltés «mik oldalán messze, messze, ameddig szemmel. UUni. zöldcliő búzatáblák vannak; sehol sincs rajtuk még annyi dirnb,iomb sem, amilyen magas a iölsés.

A másik oldalon szeszélyesen kanyarog a Tisza, vagy vargabetűket tr, csak tavaszi áradáskor egyenes a medre, mert ilyenkor kiont s az innenső, mag a túlsó varti töltés kőid tengerré árad, amelyből csak a fútrsek lótizanak ki, mint csupa Robinson szígetjei.

A töltés alatt a szekérúton olyan tár van, hogy négy ló is alig bírja áthúzni az üres szekeret egyik faluból a másikba, de feni fáj a szét és szépem megsz&ritoUa az agyagos földet.

Három rislány vígan tipeg előre a töltés tetején. Piros fepevaió kendőjük virít, núnt a pipacs, fehérbába* kék: szpkns/detkáík libegn#k-lobog**k a frits szélben, mást a harangvirág » száron.

Egy úriember ül azon a szekéren, amelyik a sárban éviekéi. Ügyi* jói* iák a lovaknak, he egyel rtj^a*., hát megáOttja • szekerei és megszólítja a kétiángokat.

— Hova, hova, lányok?

— Jövünk Galambosról, megyünk Parittyásra.

— Ugyan mi jóért?

— Tojásért.

— Miféle tojásért?

A kislányok összenéznek és elnevetik magukat. Ügy kacagnak. mint három kis ger- Itcemadár.

Hogyne kacagnának, hát nem furcsákat kérdez ez az úr? Még azt se tudja, miféle tojásért,

Ztuzrika, a legcstntalanabb, megfelel neki:

— Megyünk tojásszedni. Hit nem tudja maga, hogy ma Nagypéntek von?

Az Idegen úr mosolyogva rázza a fejét.

— Tudom, hogy Nagypéntek van, de nem tudom, mire nektek a tojás!

A kislányok újra kacagnak, hangosan, jókedvűen, csúfondárosan.

Zsuzsika megint nyelveskedik:

— Hét nem tudja maga, hogy

Nagypénteken sokat sírtak,

Sok hímet tojást megírtak?

— Tudom én.

— Nahát nálunk úgy szokás, hogy Nagypénteken öszszeverődünk mi kisiskolás lányok és elmegyünk csapatostól a fiús házakhoz fehér tojást szedni. A fehér tojásból himes tojást csinál nagyanyám, ha majd jönnek Húsvét másnapján a fiúk locsolódni, abból adunk nekik.

— Ejha, hát ha én elmennék, tán még nékem is adnátok?

A lánykák még hangosabban kacagtak s integettek piroskendös fejecskéikkel, hogy adnának.

*— No még csak azt mondjátok meg, hogy csak a galamb ósdi lányok járnak Parittyásra tojásért? Onnan tihozzátok nem mennek tojást szedni?

Ű be kicsit tud maga! — helytelenkedett Zsuzsika. — Hiszen mindenki tudja, hogy Galamboson milyen sok a lyán, Parittyáson meg sok a fiú. Ezér osztán Nagypénteken lyányok mennek Paritytyásra, de húzóéiba kell megnézni a tótést, csak úgy sorjázik a sok fiú Parittyásról mifelénk.

Az idegen úr megcsóválta a fejét, mosolygott, s egy-egy fehérpénzt adott a kislányoknak, azzal elköszönt tőlük, elhajtatott, azaz, hogy tovább éviekéit szekere a sárban.

A lánykák pedig tipeglek előre, — piros ke.ndőcskéik messze virítottak a zöld vetések és zöld fűzfaerdők között.

\A entek vígan kacérozva, dalolászva Parittyás felé. Apró kosárkáikat magasra lengették, x ragyogott az

megnézte rá Zsuzsit, hogy

soha életében nem fogja elfelejteni.

A kislányok elköszöntek, siettek ki az utcára.

Ott Zsuzsika rázendített a tojás-nóta többijére:

Libám, libám, őkt óke,

Van-e tojás az ülőbe.

Van bizony ott akár száz is,

A nyakadba nincs több kláris.

Ijudam, ludam, jó gúnárom,

Hány tojás volt a múlt nyáron,

Jaj, ki győzné számbavenni,

Alig értem vámot szedni.

A Zsuzsika hangja csak úgy hasított.

A z apró fiúk mind az

A*- anyjuk szolcnyáját cibálták, hogy ezeket híják be, ezt a lyányt szeretnék ők is megöntözni.

No, hijták is.

Mire a templomig értek, annyi volt a tojás, hogy Zsuzsika nem tudta már hova tenni.

— Jó lesz már hazamenni! — mondta.

Bőre ónak is elég volt s a jó kislány szívesen ráállott, hogy hazaforduljanak.

De Marcsa duzmadt volt, hogy őneki biz ez nem elég. Igaz is, hogy az 6 kosarába még akárhány elfért volna; de az is igaz, hogy a kis kapzsi jó nagy kosarat hozott.

Elvált hát a másik két lánytól, hogy ö még tovább megy az alvég felé.

— Erigy, — mondta Zsuzsika, — kár Is volt velünk jönni.

Ezzel sarkon fordult s Borcával ketten hazaindultak.

Minden kapuban kint álltak a fiúk s kacagva kiabáltak utána, hogy így, meg úgy, vederrel fogják meglocsolni.

Zsuzsika mindenkinek tudott valami tréfásat, csípősei mondani.

így ért ki a faluból.

EJanem Marcsa alig ment túl a templomon, nagyot gondolt s rákezdett a „Tyúkom, tyúkom’• nótára. Csakhogy fura, suta hangon.

Nem tudott dalolni szegény feje, nem jól állott neki.

Még a kutyák is kiállottak a kapuba, s egyik ugatott, másik vonított.

A fiúk meg hamarosan csapatba verődtek s kacagva bámulták a kislányt.

Ez igen megijedt, szégyenlette is magát nagyon.

— Hé, te is galambosi lyány vagy? — kérdezte egy nagy kamasz,

— Uhum.

—- Hát te pulykatojást

akarsz, ugye?

— Nem.

— Nem bizony! Hiszen a képed épp olyan, mint a

pulykatojás.

A kölykök nevettek a gonosz tréfán. Marcsa sápadt, vörösödön rémületében.

— Nem is kell neked tyúktojás, — mondta az akasztófáravaló.

Azzal megfogta a kosarat és elkezdte rázni, A többi vásott fattyak nevettek, és ő addig zötykölte, míg össze nem tört minden, minden tojás a kosárban.

Szegény Marcsa ordított, ahogy csak bírt.

Bezzeg ez jobban hallatszott, mini azelőtt a nótája.

Egyre-másra gyűltek is kifelé az emberek a házakból. Valamelyik botot kapott, azzal kergette szét a fiúkat.

Ezek messzire elfutottak, de onnan is visszakiabáltak az árva kislánynak:

— Na lám, milyen jó dolga van a szeplősnek. Mingy án himes tojást visz haza.

Másik azt mondta:

— Ne félj, szeplős, úgy se locsol meg téged senki.

Marcsa keservesen sírva ment vissza az alvégről az egész falu szemeláttára, a szomorú tojásos-kosárral.

3.

F eltetszett himes Húsvét hajnala.

A parittyást fiúk kiugráltak az ágyból s egybe hozzáfogtak öltözni. .

Most nem lustálkodtak szurtosan, murcosan a kuckóban. Zaklatták édes szülé-MÓRICZ ZS GMOMD;

arcuk, ha elgondolták, hogy ■

tele kosarakkal térnek meg .

déltájon.

2.

C zabados Zsuzsika volt a vezető.

Ez a bogárszemű csöppség olyan volt, mint a csík. Eleven, mozgékony, szemes, ügyes, csinos, aranyos.

ö már a múlt esztendőben is volt Parittyáson, az igaz, hogy még akkor c*ik a nénje mellett döcögött, de azért jól megnézett mindent s most csak úgy ömlött belőle a szó, amikor magyarázott.

— Azt mondom nektek lányok, hogy sehonnan sem kérünk tojást, csak ahova maguktól híjnak be.

Marosa, Tóth Marcia, egy irigyszemű szeplős kislány, akit az anyja varrt a Zsuzsika nyakába, nyávogó hangon szötátt meg:

— De hát ha sehova se

híjnek be? <

— Azt csak bízzátok rám. Borca, a kis Kávás Borca,

aki a másik oldalon ment Zsuzsika mellett, szelíd arcú, szép kis lányka, bizalommal s csillogó szemmel nézett rá Zsuzsára. Ö ú t>oií már tavaly Parittyáson és tele kosárral ment haza.

Hamar odaértek a falu alá.

A kopasz fák közül messze csillogott a parittyási torony aranyos bádogteteje.

Ahogy beértek a falu nagy utcájára, Zsuzsika hirtelen rázendített a tojásszedő nótára:

Tyúkom, tyúleom, kendermagos,

Hány a tojás, káráld ki most,

Tizenkettő, három hijján. Jaj be kevés, a ház hijján.

Kukurikú tollas kakas, Minek olya-: üres a kas?

Ha hónapra több nem akad, Kitekerem a nyakadat.

Ügy visított a Zsuzsika hangja, mint a szél.

A kerítéseken belül mindenfelé kiszaladtak a gyerekek s kihalták:

— Jönnek a galambost lányok tojásszedni!

Innen is, onnan is kiszólt a gazdasszony.

— Hej lányok, kis lányok. Tán nem akartok bejönni?

— Ha híjnak! — vágott rá Zsuzsika.

• ■ Hászen híjlak!

Arra bementek.

— Ki lyánya vagytok, te? Ni, hisz ez a Szabados Gábor lyánya, a Zsuzsi. Hé, be megnőttél, te pulya. Hát te danoltél? Be jó torkod van. Te kis jérce, nesze három tojás. Három, fiam van nekem, az mind meg fog öntözni... Hát ez kicsoda?

Borca szemérmesen felelt:

■— Kávás Borca.

— Csak nem a Kávás Péter lyánya?

— De.

— C. C. Be a nyakunkra

nüttök, csöppségek. Nesze

neked is egypár tojás. -.. Há: ez a kis jószág kinek a cselédje?

Tót Marosa irigyen sanda szemmel nézett már. Dilny- v nyögve mondta:

— Tót Pál uram lánya vagyok.

— Ügy? A Tót Pál uramé?

No, téged nem híjtálak, de azért nesze, itt egy tojás.

Kiválasztotta a szakajtóból a legkisebbet, odaadta neki. Persze, Marosa szegény nem tudhatta, hogy az 6 apja rosszban van Korczosékkal, ahol most vannak.

II árom pirosképű fiú csin- 1" talonul leskelődött a lyányokra. A legnagyóbbiknak már cslpkésszélü kisken dő volt a lajbija zsebében, ez tavaly került ki az iskolából. Nagyon megakadt a szeme Zsuzsikán.

Oda is szólt neki:

— Hé, be mcgöntelck llúsvétba. ,

Zsuzsika kackiásan szólt vissza:

— Elfelejted te akkorra, mék vagyok én.

A fiúnak szinte felakadt a szeme, úgy meglepte a kis : lány kacér vágása s úgy

£íM<3<3gcK9<2ScK9<*at<3CS<3K90*CK9C8CK^

ZALAVÁHI LÁSZLÓ: ő

EZ ITT 4 HAZAD I

Ne mondd, hogy oít túl kékebb az ég! — hogy dúsabb a tű és feketébb a föld, s ne mondd, hogy a búza szeme ott keményebb, í* s a mezőn májusban sűrűbb ott a zöld!

Ne mondd, hogy Mexikóban délcegebb az erdői itthon fénylőbbek az arany fenyvesek: ezernyi-ezer águkon ragyogva gyermekkori mesék levele remeg.

Ne mondd, hogy naposabb Argentína délen! —* a hazai madár oda nem rep&l, idegen dalok közt fénye sincs a napnak, s ijeszt az éjszaka, ha a nap elül.

Ne mondd, hogy Afrikában szikrázóbb az éj! —Itthon langyos esték könnyű szele jár, s kis földi csillagok szikráznak az úton: milliónyi pici szentjánosbogár.

S nem szebbek a karcsú déli pálmák, mint a méltóságos ős tölgyek sora!

Itthon, ha a nappal meg is görnycszt, fodros hársak szárnya kísér el haza. —

S ne mondd, hogyha autót ad egyszer Kanada, mert ott a pénz elér, hogy jobb lehel! — de nem tudod feledni, hogy ballag az itthoni tzekér!

S ne mondd, hogy a felhőkarcolóról boldogság belátni fél eget! — nem lehet az itthont elfeledni s a kacskaringós esti füstöket;az utat, hol iskolába mentél, s hol vártál este. félve valakit, és az anyát, ki tornácos házában azóta árván, egyedül lakik;

a Göncölt, melyen hajdan, gyermekkorban mese-királyfid sárkányt ölni járt, a nyárfát, a vadlcdat az égen. mely az ismert nádasba kiált. —

S fiad sem felejti el e földet, melyet hűtlen kezed megöklözött — s idegen maradsz ott mindörökre,

— megtűrt bárány farkasok között — !

Ne mondd, hogy még u.j hazát találhatsz!

— Tán visszatérnél egyszer boldogan. —

Bár itthon i® fáj a gond, a küzdés, de itt a földnek itthon-íze van,

Kt az otthon! Ide köt az emlék!

— Ha ott sírsz, ott nem gyógyít vigasz! —

E földbe a soís nagy keze plántált:

Ez itt a hazád! — és örökre az!

TISZATENYÖ

jöket, hogy öltöztesse már őket. Adja tlé a vasárnapid ruhát, a csipkés kis kendőt, a darutollat a kalap mellé.

De az öreganyjuk előbo rájuk zörgött.

— Nem addig, míg olyan fényes nem lesz a sok apró sáros csizma, mint a Salamon orcája.

A zsivajgásban úgy sem lehet aludni, hát a gazda is mind felneszeit s apai szeretettel nézte csemetéit, hogy készülődnek.

A türelmet1 en és ügyetlen kis kezekből kivették apámuramék a sárbafult csizmákat s egykettörs tisztába tették őket.

Miié igazán kivirított a ':ajnal virágos kis kertjében a nap rózsája, akkorra rendben haladt egyik raj pulya a másik után Parittyásról Galambosra..

Legelői vezetett Korczos Pesta a két testvérével. Szél fújta-fujdogálta pántlikás kúapját és pirosra csípte az orcáját.

Csengett a sarkantyús csizma, a gyarmati vásárról csak a múlt héten hozta az édesapja.

Folyvást azon törte a fejét, hogy látja majd Zsuzsika. Vajon ráismer-e? Meri ö ráismerne száz lány közt Is, ezer közt is.

De a galambosi lányok sem aludta’ ám délig.

Mire az első róta fiú betért a faluvégen, nem volt olyan ház, ahol rendbe ne lettek volna a lánykák. Hajukat szépen, feszesen simára fonta az é :esanyjuk, csakúgy ragyogott a tiszta fehér homlok. Ujmódi ruhájukon libegett-lobogott a szalag, csipke. S a ház is tiszta volt ám, mintha lánykérők jöttek volna.

orezos Pesta többször Is volt már Galamboson, erre kell átmenni az újlaki vásárra, de bizony idáig még nem törődött vele, merre laknak Szabados Zsuzsikáéit.

Ezért nagy gondban volt most.

Eltökélte, hogy addig másfelé nem megy, míg őt meg nem locsolja; de megkérdezni restelte, hol laknak.

Mitévő legyen mostT

Csak ment előre, csak ment. Ttt-ott fiúk jöttek vele szembe, ezek is rózsavizes üveget szorongattak, locsolódni jártak.

Csak lány nem látszott sehol. A lányok odabent várják ilyenkor a kis gavallérokat.

He), törté-marta Pesta koma a fejét, hogy találjon rá Zsuzsára.

Egyszer csak meglepetve

néz fel

A falu közepén egy szép ttj ház homlokzatára fel van Írva:

„Isten segítségével. Építette Szabados Gábor.”

— Tyhő, ez lesz az a ház! Ez a Zsuzsika apja.

— No, Ide bemegyünk, — szólt az öccseinek s már be is lépeíí a rácsos kis kapun.

Beállított a pitvarba, onnan a szobába.

yi egállottak egymás mellett az ajtóban szépen, azzal Pesta rákezdte jó hangosan:

Ma nyílt meg az égnek ragyogó kebele,

Ma szállt le a földre az égnek szelleme,

Megtörte a halált a föld porában,

Dicsőséget szerzett az ég tárházában...,

Mondta 6 a jó hosszú verset szorgalmasan végig, de azért közben furtonfurt szer. *eszét nézelődött, hátha meglátná, akit keres.

Nem látta sehol Zsuzsikát. Volt ott nagyobb lány is. kisebb is, csak 6 nem volt sehol

Már az öccse is elmondta a maga versét:

Locsolódni jöttem, rózsa vizet hoztam,

Vigyázzatok lányok, meg öntelek mostan..«

Még a legkisebb te tósorolta, hogy:

En kis Múzsa Gyenge rúzsa,

Nem jártam még E-kólába.

Mégis tudom azt az egyet, Hogy a Jézus ma született. Szivemből kívánom,

A garast elvárom.

Pesta csak akkor neszeit fel, mikor hatalmas kacagással fogadták a kis öccs versét a háziak, ö is akkor vette észre, hogy a kis bölcs a karácsonyi rigmust mondta el kétségbeesésében.

Restelkedett szörnyen, rá is mordult, de a házigazda vállára veregetett a pironkodó kicsi fiúnak:

— Jól van öcskös, legalább tudom, miért van két ünnepünk. Tegnap meghalt a Jézus, ma újra született. Ezért a versért két himest kapsz... Hol az a lány a himessel?

Pesta íi ezt várta nagyon.

jakkor nagy dolog történt.

Az oldalszoba ajtaja kinyílt és megjelent a küszöbön Zsuzsika, torkaszakadtából visit, va.

— Mi baj, mi baj! — ijedt

meg mindenki.

— Valaki összetörte a hímeteket! — rebegte Zsuzsa, szinte fuldokolva a zokogástól.

— Ki volt az, ki telte azt! — kiabált haragosan apja, —1 anyja.

Ki volt az? Ki tette azt? Hát ki más, mint Marcsa, Tót Marcsa.

Tegnap este ttt volt a kis rossz s elpamaszkodta, mi történt vele Parittyáson. Aztán eldicsekedte, hogy azért az 5 anyja mégis így egész kosár tojást hímez neki. Megbámulta, megdicsérte, megirigyelte a Zsuzsika tojásait, s ő volt, ki más lett volna, hogy mikor eltették, magába beszökött a kamrába s mindet összetörte.

Pesta csak nézte, nézte, hogy

sir Zsuzsika, egyszer odalépett hozzá:

— Ne sírj Zsuzsi, lesz még himes tojás! Ne félj, mert téged meglocsol minden parity, tyás fiú anélkül is, de annak a szeplősnek . cnki se lép be a kapuján. Ezt én mondom, Korczos Pesta. En la!

•— Hát te vagy a! Hiszen a te tojásod megvan. Azt én jó helyre tettem.

dalépett az öreg ruhaizekréivhez, kivett a szépen rakott cifra szőttesek közül három gyönyörű himes tojást és odaadta mind a hármat Pestának.

Ezt 6 már tegnap jókor elkészítette, hogy miamikép el ne cserélje másnak.

Pesta ránézett Zsuzsira, —» melegen, csak úgy sütött a szeme. Azután azt mondta:

— Ügyi hogy megismertelek. Ügyi, hogy te nem ismertél meg?

Zsuzsika megrántotta a vállát, kacagva.

Olyan furcsa volt így. A szempllláján könny csillogott, de a hamis kis szája már nevetett. Mintha már nem is

sajnálta vón az összetört tojásokat.

Az öregek, az apjuk, meg az anyjuk, összenéztek és szeretettel paskolták mzg a gyerek hátát.

A két kise:b Korczos fiú egyenesen ott is maradt a házban, mert Pesta kimondta, hogy bizony ö nem megy tovább locsolódni.

Ahelyett kiállott a kapuba s r.ináén érkező parittyás fiúnak elmondta, mi történt.

fi' i Zsuzsikát sorra meolocsolta minden fiú. Galar.bosi, parittyást, tojás nélkül is.

De Marosának ottvisztek a himes fniásai az egész szakajtóval, senki se nyitott rá ajtót.

Dclfelé három clr/ányrajkó mégis bement, hozzájuk.

A Marcsa anyja mérgében nekik adta ez egész szakajtókosár himes tojást.

De Marcsa utánuk ment és mind visszavette tőlük. Még ezektől is elirigyelte.

Nem is nézett feléje még a cigánypurgyé sem.

t