Tiszavidék, 1957. április (11. évfolyam, 78-100. szám)
1957-04-21 / 94. szám
Ahol mindenki a iz/í-re készül — Híradás a jászapáti Velemi Tsz fiataljairól — „Figyelem! Folyó hó 19-én sportertekczletct tartunk. KISZ vezetőség.” Hirdeti egy kockás irkalap, amelyet rajzszeggel erősítettek a tsz falitáblájára. Közvetlen alatta másik hirdetmény arról értesíti a szövetkezet tagjait, hogy este az ifjúsági teremben filmelőadás tesz a mesterséges Holdról. Feljegyzem a hirdetmények szövegét, mert az is dokumentum, hogy a jászapáti Velemi Endre Termelőszövetkezetben dolgozik a Kommunista Ifjúsági Szövetség. De ifj. Horváth István, a tsz elnök lekicsinylőén legyint ércé. — Ezt fel se írd, hanem gyere be, ha jó anyagot akarsz gyűjteni. Két egymásba nyíló terembe vezetnek be. Ez az ifjúsági otthon. Az egyik a klub, rádióval, könyvtárral, s társasjátékokkal felszerelve. A másik az előadó terem, benne színpad, még alig szikkadt tapasztással. — Most építettük, 4 000 forintból, — mutatja Agócs László, a KISZ vezetőség tagja. Bizony megyeszerte ritkaság, hogy saját színpada van a tsz-nek. Pedig mennyi mindent jelent ez. Tudnak hol próbálni a táncosok, a színjátszók, a szavalok. Ha ünnepségre kerül sor, a fiatalok már műsort adhatnak. De hogyan épült ez a színpad? Munka után. Letelt a munkaidő a szövetkezetben, a fiatalok meg bejöttek, malterok kanalat, kalapácsot fogtak és készült a színpad esténként. Mindez munka után. Pedig éppen arról akarok szólni, hogy a munkában is milyen kiválóan dolgoznak az ifjú tsz tagok. Éjjel-nappali műszak Elég sok tavaszi szántás maradt el őszről a tsz-ben. A szövetkezetben úgy határoztak, ha már így van, akkor szántás előtt meg is terítik trágyával a földet. Igenám, de sürgős volt a munka. Egyszerre kellett végezni a szántást és a trágyázást. Az egyik ifjúsági munkacsapat éjjel-nappali műszakot kezdeményezett. Éjjelnappal hordták a trágyát Senográcki Sándor. Ádám István, Bagi Béla, Kocsis István és a Tóth-testvérek; Pista, Lajos, Feri. Két hét alatt 30 holdat terítettek meg nyolcán öt vagon istálótrágyát szarvasba raktak a szántóföldön. Négy ifjúsági munkacsapat dolgozik a tsz-ben. Elvégezték a borsó, a mák kapálását, a cukorrépa sarabolását. Méghozzá olyan szépen, hogy öröm ránézni a tsz elnök szerint. Ifjúsági őrjárat Gondolhatja mindenki, mikor került rá sor. Bizony októberben, novemberben, amikor az a jelszó járta: „felosztani a szövetkezeteket”. A Velemi Endre Termelőszövetkezetből nemigen akadtak kilépők, s főleg nem volt köztük fiatal. Sőt nagyon szép ragaszkodásról tettek tanúságot. Járőrszolgálatot szerveztek a határban. Agócs László, Pádár István, Nagy József. Senográcki Sándor és a többiek vasvillával őrködtek a közös vagyon felett. Nagy Mihály és Nagy Ferenc állandó szolgálatban voltak. Éjjel, nappal bent tartózkodtak az irodában, nem lehetett tudni, mire kerülhet sor. Egy alkalommal meg is állt egy nemzetiszín zászlóba burkolt teherautó a tsz székház előtt. — Van itt őrség? — kérdezték. •— Bent vannak a fiatalok —■ felelte a tsz elnök. Erre azonnal tovább is álltak a hívatlan látogatók. Fiatalok a tsz igazgatóságában örömmel újságolják, hogy a szövetkezet mennyire megbecsüli a fiatalok jó munkáját. A tsz tagság két fiatalt. Kocsis Gábort és Pádár Annát beválasztott a szövetkezet igazgatóságába. Ifj. Horváth István, aki olyan szeretettel beszélt eddig a fiatalokról, sokat sejtető mosollyal kutat az asztalfiókban. Kis papírlapot húz elq. •—> Ide nézz, én is KISZ tag vagyok ám. Nem is csoda, ha itt ilyen mozgalmas az ifjúság élete. Maga a 32 éves tsz elnök is részese az ifjúsági munkának. Egyébként 38 tagú a KISZ szervezet, de az ifjúsági munkában részt vesz a tsz valamennyi fiatalja. Csakhát többen még nem kérték felvételüket egyelőre. Meg volt olyan is, akit nem vettek fel komolytalan magatartása miatt. Azt megnézik, a Velemi Tsz-ben ki lehet tagja a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. Nem hagyják figyelmen kívül, a KISZ a párt ifjúsági szövetsége. Nyolc párttagot adott eddig az MSzMP- nek. Ki lesz a V T küldölt? Ez izgat most minden fiatalt a tsz-ben. Híre jött, ha jól dolgoznak, egy személy eljuthat Moszkvába a Velemiből. Most a tsz elnöktől, a legifjabb KISz tagig mindenki azon dolgozik, ő legyen az. Azt hiszem, nem indulnak esélytelenül. Máris megvalósult a szövetkezet fiataljainak egyik kezdeményezése, a jászsági ifjúsági futbaltorna. Vasárnap játszották az első mérkőzést, akkor 7:l-re verték meg a tiszasülyi Vörös Csillag fiataljait. Ezt szinte sajnálják, mert jó barátság fűzi őket a Vörös Csillaghoz. Egy futbal-felszerelést adtak kölcsön a tiszasülyieknek, amiben végig játszhatták a bajnokságot A Vörös Csillag viszont teherautót ad, amivel közösen kirándulnak a tsz. fiatalok a Mátrába. Hasonló jó kapcsolatuk van a jászapáti Alkotmány Tsz ifjú tagjaival. Közös tánccsoportja van a két szövetkezet KISz szervezetének, — amely készül május 1-re és a Jászberényben megrendezendő hagyományos jászsági ifjúsági találkozóra. Már megszervezték az ifjúsági cséplőbrigádot. A múlt évben negyedikek lettek a megyei cséplési versenyben. Igazságtalanul, mert elfogyott a csépelni valójuk. — Ezért azt kérik most jó előre a verseny elbírálóitól, ez évben a napi átlagot vegyék figyelembe, ne az elcsépelt mennyiséget. Jelenleg teke-pályát készítenek a KISz fiatalok, edzésre készül a lányokból álló röplabdacsapat. Ugyhiszem sok mindent elmondtam a jászapáti fiatalokról. Egy fontos dolgot mégis majd kifelejtettem. — Azt, hogy a tsz KISz szervezete levelet írt a Komszomol Központba. Az a kérésük, tegyék lehetővé a levelezést egy jól dolgozó kolhoz komszomol fiataljaival. Dédelgetett tervük, hogy sikerüljön kölcsönösen vendégül látni egymást. Végezetül még annyit, a jászapáti Velemi Tsz ifjú kommunistáiról: így kell dolgoznia minden KISz szervezetnek, mint ők. Borzák Lajos „FELVciELEMET KÉREM A KISZ-BE“ Kerékgyártó Ilona, Varga Ilona, Gellert Klára és Vadász Gyula, a Mezőtúri Villamos és Géptechnikai Cikkek gyárának fiatal dolgozói mosolygó arccal töltik ki a Kommunista Ifjúsági Szövetség belépési nyilatkozatát Az ellenforradalom hangadóinak nincs helye az üzemekben Közel hat hónapja, hogy hazánk békés termelő munkáját megzavarták az ellenforradalom októberi események Nagy politikai és gazdasági megrázkódtatásnak tette ki fiatal népi államunkat az imperializmus és annak hazai csatlósai. Vissza akarták állítani a kapitalista Magyarországot, a dolgozók kizsákmányolását és mintegy háromhónapos munkakiesést idéztek elő a termelésben, amely súlyos milliárdokba került népi államunknak, a becsületes magyar dolgozóknak. Sok becsületes embert igazi hazafit gyilkoltak le és ■zakítottak el otthonától, hazug propagandájukkal. Az ellenforradalmi eseményeket ma már nem kell bemutatni a dolgozóknak, ismerik és tudják, Ingy m.t akartak a nép ellenségei. Ismeretes mindenki előtt az a lör■'énytelen, szadista módszer, ahogyan eljártak a kommunistákkal és becsületes dolgozókkal szemben. A dolgozók nem felejtették el ezeket a nehéz napokat. A megye üzemeinek legtöbbjében a párt iránymutatása alapján a dolgozók többségének sürgetésére, eltávolították azokat a személyeket a vezetésből és az üzemből is. akik az ellenforradalomban tevékenykedtek, s ugyanakkor az ellenség által leváltott elvtársakat, akik becsületesen végezték munkájukat, visszaállították a régi beosz' ásukba. Fel kell tenni azonban a kérdést megyénk legnagyobb üzemének, a szolnoki Járműjavító Üzemi Vállalatnak: miaz oka, hogy náluk ezzel az égető kérdéssel még nem foglalkoznak? Talán azt hiszik egyes vezetők, hogy ha már megy a munka, a dolgozók elfelejtik a munka hevében októbert és minden maradhat a régiben? Vagy talán íem is volt ellenforradalom a Járműben? A kérdések élesek, de nem mai keletűek, a kommunisták és becsületei oártonkívüliek jóval korábban foglalkoztak már ezzel a kérdéssel és sürgették az in' ézkedéseke.t. Az mindenki előtt világos,, hogy az ellenforradalom fegyveres erejét ^szétvertük, de az ellenség ott “fog támadni, ahol rést hagyunk szántára. Ha pedig az eltúlzott szakmai imádat kerít1 bennünket a hatalmába, ''övid időn belül érezni fogjuk gazdasági fejlődésünkben, mint akadályozó tényezőt, az ellenforradalmi tevékenységet. A jelzett üzem párttagjai, dolgozói, taggyűlésen, pártcsoportért ekezletcn kérték az ellenforradalomban résztvett egyének leváltását és a kommunisták rehabilitációját. Az intéző bizottság is fordult a vállalat vezetőségéhez ugyanezzel a kérdéssel, azonban úgy látszik a vezetésnél a megalkuvó álláspont érvényesült. Azt látnioik kell a vezetőknek is, hogy a teljes megnyugvás az események után csak akkor állhat be az üzemben, ha a dolgozók biztosítva látják helyzetüket és tapasztalhatják, hogy az októberi események restaurációjának lehetőségei fel vannak számolva. Ehhez az szükséges, hogy az üzem vezetői végre szakítsanak a megalkuvással és keményen, igazságosan, kommunistához méltóan adjanak helyt a dolgozók jogos követelésének: teremtsenek olyan megnyugtató légkört az üzemben, amely biztosítja a nyugodt, békés, biz- - tonságos munkát. Az üzem dolgozói a tizenkét év alatt bebizonyították, hogy szeretik hazájukat, nem ismernek fáradságot, nehézséget, ha arról van szó, hogv a szocializmus ügyéért kell harcolni. Ezt bizonyítja az üzem tízszeres é'üzemsége és a dolgozók többségének helytállása az ellenforradalommal szemben. Akkor miért v&•zvunk megalkuvók? Az ellenforradalom nem volt kímé’ettel senki iránt, hanem a legdrasztikusabb módszerrel hárította el az akadályokat -éljai elérésének útjából. Mi nem ezekkel a módszerekkel akarunk dolgozni, azt azonban elvárjuk, hogy az ellenforradalomban résztvett egyének ne mételyezzék tovább a gyár levegőjét ás akik arra rászolgáltak, a tevékenységüknek megfelelő helyre kerüljenek. Jó volna, ha a Járműjavító vezetői czén a kérdésen .nem sokáig gondolkoznának, hanem a cselekvés útjára lépnének, mégpedig ügy, ahngv megkívánja tőlük is a néni hatalom, a proletárdiktatúra megvédésének érdeke. |Mosdói, öliözőf lépésit a Kunhegyes’ 'VögwdtSigi Felszere!ésfgyárió KfSz ; A Kunhegyes! Mezőgazdasági Felszereléstgyártó KTSz ; 13 szakmában foglalkoztatja 5 a szövetkezetbe tömörült kisiparosokat. Sajnos a gépesítés foka náluk is, mint általában a KTSz-ekben, elég alacsony. A kunhegyesiek ; is több m u n ka körben teljesen ; kézierövel, elég primitív szer;számokkal dolgoznak. A ; KTSz tagjai azonban kéménv ; munkával töltötték az el[múlt hónapokat. Az ellenforradalom idején nem sztrájkoltak, s a szerszám és anvag íhiánv ellenére nyereséggel í zárták a múlt évet. Most is nehezen lutnak í hozzá a kovácsszénhez, hor► gonylemezhez. mégsem csügjgednek. Bizakodásukra lcg► jobb bizonyíték, hogy továbbfejlesztik üzemüket. Bővítik a helyiségeket, kiegészítik a .szerszámokat, gépi berendezéseket. A műit évben 60 000 forintot fordítottak beruházásra. Ebben az évben pedig autogén hegesztő felszerelést vásároltak, szintén saiát erőből. Most építik a KTSz udvarán lévő épületet és ebben mosdót, öltözőt létesítenek. — mert eddig ezt is nélkülözték. __________ Misiden igényt kielégítő nagy választékkal áll Jászberény és környéke dolgozói rendelkezésére a Jászberényi Cipész KTSZ méctékutáni részleee. Ortopéd cipők, orvosi rendelés alapián készülnek. On is keresse fel Jászberényben í pbel vezér tér 9. sz. alatti mér* tékes részlegünket. HÉHK GYÖRGY sgémnimi cól Kaland*» regény (47.) — Az én Zsiványkiámlba? “ mordult tréfás-haragosa n az erdész. — Hogy turisiták énekeljenek a madarak helyett s teleszórják papirossal meg kenyérhéjjal az ördögszaikadékot? Abból semmi sem lesz! Inkább belefojtom a mérnök urat a kéngázba! Mind nevettünk. Tudor bécsi, meg Tatár ta. Kezdett bennem is derengeni valami. — A fáklyát is, azért.s. — Azért hált! Semmi az egész. Azért tartottam épp fe [magasságban, mert a láng színe a gázt mutatta, a fellő bbanás pedig a levegőt. Ezért pusztultak el a ikutyák, ezért nem jöhettek utánunk az üldözők; — De ha lett volna köztük egy Ilyen kétméteres, mint Tudor bécsi . : — Éppen úgy végig jöhetett volna a barlangon. Nem nagy dolog az egésiz, nem érdemes miatta lármát csapni. — Most már értem, miért kellett a Tudor bácsi hátán lovagolnom. Hogy én is kétméteres legyek. Ha akkor megmondta volna, nem ellenkezem annyit. — Végre rájöttél — mosolygott a bácsi. — De gondolod, hogy volt akkor idő magyarázhatni? Akkor cselekedni kellett — Úgy van — zárta le a vitát Tatár mérnök. — A tett halála az okoskodás. Gyerünk tehát ebédelni. Aranymondás volt. Elfogadtuk valamennyien; Készülődni kezdtünk az ebédhez, de én akkor nem tudtam megnyugodni. Tovább faggattam a bácsit. — Most már csak azt az egyetlenegyet tessék elmondani, hogy kerültünk apéékhoe. — Ö, semmi az egész. Tatár mérnök mostanáig a tűznél babrált az új találmányával. Mert ő olyan ember, hogy soha egyetlen pillanatra sem nyugszik meg az esze, folyton valami újon gondolkozik, azt hiszem, hogy még éjjel, álmában is folyton feltalál. Most újfajta füstfogót tervezett, amely szétoszlatja a füstöt s nem kell többé hajtani, legyezni, nehogy árulónkká váljék, ö is mennyire megváltozott! A szabad levegőn töltött napok hasznára váltak. Tán soványabb egy öcsit, de mintha vidámabban csillogna a szemüvege. « Odajön, ételt hoz, gombapaprikást és odaszól Tu-X dór bácsinak. ♦ — Tudjuk, hogy semmit sem csinált, hogyne tudnak,* de azt mégis csak el kell mondania Lacinak, miképpen | kerültek ki a barlangból. | Tudor bácsi aprókat legyintgetett. 4 — A, semmi az! Egyszerű: nem egy, hanem két ki-j járata van a barlangnak, ennyi az egész. Szóval nem bar-í lang, hanem alagút* aminek a legmélyebb pontján mcg-í gyűl a gáz. « De Tatár Kálmán nem enged. j — Jó, jó, azt mondja :el inkább, amikor Laci elvesz-J tette az eszméletét. « — Hát... akkor tényleg volt egy kis baj. Az öcskös J lecsúszott a váriamról s mit volt mit tenni, le kellett ha-J jolnom érte. De mintha kiszámították volna, engem is ép-J pen akkor fogott el a köhögés s hogy a csuda vinné el, le-1 nyeltem egy-két kortyot a gázból. Attól egy kicsit megbó-j dúltam én is. Ennyi volt az egész. j Tatár Kálmánnak, úgy látszik, tetszik a vizsgáló-* bírói szerep, mert tovább kérdez, < — Megbódult, Igazan? Aztán mit csinált? 1 Tudor bácsi csak húzogatja a vállát J — Én semmit, csak kijöttem a barlangból. i De most már Tatár mérnök veszi át egészen a szót.3 f— Idehallgass, Laci. Úgy nézz erre a te Tudor bá-< csídna, hogy fuldokolva, íélinieddig már eszméletlenül is-; mét a vállára vett és kihozott. Nem tudom, akadt-e volnál még ember, aki meg tudta volna ezt. csinálni. Ott találtunk] reátok apáddal Mind a ketten eszméletlenek voltatok.) Hát ilyen ember Tudor bátyád. I Hanem ő csak intett egyet 2 — Ej, semmi az egész. Akárki megtette volna ezt] helyettem. , Igazán büszke lehetek, hogy ilyen férfiakkal vagvokj együtt. Amíg csak élek, örökké emlékezni fogok rá ,s hátha] ■eljő még az az idő, amikor tehetek valamit érte. 3 S miért ne joaetne el? Lehet belőlem is még nagy, ember. Híres tudós leszek vagy feltaláló, olyan mint Tatár* mérnök. Ö feltalálta a. gyómántacélt, én majd feltalálom a; brilliánsacélí, s az olyan kemény lesz, hogy nemcsak az; üveget, hanem még a gyémántacélt is vágni fogja. Időn-; ként majd meglátogatom Tatár mérnököt vagy ő engem.; és kollegának szólítjuk egymásf. Akkor én már nagyon hí-J rés ernber leszek, szép nagy házam lesz, elviszem oda aoát.j Erzsi Ilit. Hús mamát és Tudor bácsit és úgy fogunk élni., mint « agigyurak, csak az lesz a különbség, hogy mi meg! is érdemeljük. (FoIída^tiSü)