Tiszavidék, 1957. április (11. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-09 / 83. szám

Anatolij Novikov a szolnoki népi együttesnél Anatolij Novikov, a lia- 2ánkban tartózkodó szovjet zeneszerző vasárnap délelőtt meghallgatta a szolnoki né­pi együttes 80 tagú kórusát. A tiszteletére adott műsor­ból különösen Vörösmarty— Kodály Liszt Ferenchez cí­mű művének nagyszerű elő­adását dicsérte. Szűkszavú jelentés formá­jában körülbelül így lehetne összefoglalni azt az ese­ményt, amely a városi ta­nács dísztermében vasárnap délelőtt történt. — Érdemes azonban néhány pillanatfel­vételt Is készíteni a kedves találkozóról. * a szolnoki népi együttes tagjainak többsége 12 éve énekel együtt s volt olyan esztendő, amikor több mint 5C0 fellépésük volt. Mégis ez az eset, amikor alig négyen­­öten hallgatták őket, volt a legizgalmasabb fellépésük. Az előkészületék lázára jel­lemző, hogy amikor Kóbor Antal, a közkedvelt karna­gyuk célzást tett, hogy a balszámyon álló ifjú kissé hosszúra nőtt, a többiek tég­lákért rohantak és kis állvá­nyokat építve simították el a természefadta különbsé­get, hogy az együttes külső benyomása is hibátlan le­gyen. Amikor a két Pobjeda kocsi megállt a tanács előtt, a karmester izgatottan simo­gatta a fejebúbján növekvő és egyre inkább világító fol­tot s közben torokhangcm nyugtatta a kart: — Ne ide­geskedjetek gyerekek, ha idegeskedtek nem fog sike­rülni. Amikor Novikov a terem­be lépett, saját szerzeménye, a „Szállj te büszke éned­nek válóban büszke, nemes­csengésű dallama fogadta. A zeneszerző néhány kereset­len szót szólt s kissé csípő­sen megjegyezte. — Nagyon kérem énekel­jenek nekem és főleg ma­gyar dalokat,' ha ilyeneket tudnak. Az énekkarnak nem ártott meg az előzetes izgalom. A műsor a „Csordulj könnyem' című madrigáltól kezdve — Kodály Zoltánnak csodálato­san szép és sok erőt, ugyan­akkor finomságot igénylő mesterművéig — állandóan emelkedett a hangulat, végül is Novikov elismeréssel je­gyezte meg, hogy a szolnoki dalosok bebizonyították: ön­tevékeny kultur munkával épp oly magas művészi szín­vonalat lehet elérni, mint amilyet a hivatásosak szok­tak. A vendég dicsérte az énekesek jó technikáját, az együttes kiváló együttműkö­dését és különösen nagy si­kernek könyvelte el, hogy az énekéit dalok stílusát, ham gulatát teljes mértékben ér­zik. W A találkozó egyik kedves színfoltja volt hogy Novikov megkérte, hadd vezényelje el mégegyszer saját szerzemé­nyét a Szállj te büszke éne­ket. Mint kiderült, egész más feldolgozásban dirigálja ezt a művet, mint Kóbor Antal, örömmel állapította meg, hogy az énekesek minden mozdulatára reagáltak és azonnal nyújtani tudták ne­ki azt a felfogást, amit ő kí­vánt. Mint mondotta, erre a teljesítményre a legfelkészül­tebb együttes is büszke lehet. A rövid idő alatt szorosra fűzött barátságra jellemző, hogy a vendég zeneszerző ez­zel búcsúzott el: — Sok sikert kívánok, az­tán a lányok menjenek mi­előbb férjhez. * Érdemes még néhány szót ejteni arról a kis meghitt be­szélgetésről, amely a műsor befejeztével Novikov és Kó­bor Antal között folyt le. A szovjet zeneszerző érdeklő­dött, hogy milyen dalait is­merik. A kar vezetője sorra Imondotta mindazokat a mozgalmi dalokat, amelyeket az elmúlt években műsorra fűztek. Novikov kissé zavartan megjegyezte. — írtam én lírai dalokat is olédául a szerelemről, azokat nem ismerik? — Nem jutottak el hoz­nánk. Kínos csend következett és minden jelenlevő fejében megfordult bizonyára az a gondolat, hogy a mi kultúr­politikánk az elmúlt években oem a legjobb volt. — Na, maid küldök néhány kottát, mondta — mosolyogva a híres zeneszerző — és ta­­'an abból is fel tudnak hasz­nálni egyet-kettőt. * Végezetül érdemes felje­gyezni, hogy Anatólij Novi­kov a legnagyobb elismerés hangján szólt azokról a párt­os tanácsi vezetőkről, akik a kiváló kórus munkáját jelen­­'őt mértékben támogatják. — már Több mint huszonöfezer forintot nyert a Lőttén A Fortuna istenasszonya kedvez megyénk Lottó és To­to vásárlóinak. Az elmúlt hé­ten közel 100 000 forintos nyereményt fizettek ki a szol­noki totózóban egy 12 talála­­tos szelvényre. A vasárnapi lapunkban adtunk hírt arról, hogy a Lottó első tárgynye­remény sorsolásán a főnyere­ményt, egy Wartburg sze mélygépkocsit Molnár Tibor kunszentmártoni kisdiák — nyerte. Most újabb nyere­ményről adhatunk hírt. A 4. lottó-héten a 2 235 428 sz. Lottó szelvényen 4 talála­tot ért el Palotás László jász' herényi lakos, a Fémnyomó és Lemezárugyár dolgozója. A nyeremény 25.400 forint, — melyet tegnap délelőtt fel is vett a szerencsés nyertes... SAN SALVATORE Április 25-én kerül bemutatásra a „Vörös Csillag1' film­színházban a kiváló nyugatnémet orvosfilm. Két férfi éa egy nő szerelmének történetét mondja el, igen drámai • konfliktusokkal. »/ JOBB KÉSŐN, MINT SOH4 Ha valaki azt mondja, hogy eső után köpönyeg az ilyen bírálat, van valami igazság a véleményében. Ez a cikk való­ban megszülethetett volna két héttel ez­előtt is, mert akkor is éppen olyanok vol­tak már a hirdetőtáblák, az utcai faliújsá­gok Szolnokon, mint most. Pedig mennyi­vel őszintébben hatott volna a sok szép dekoráció április 4-i nagy ünnepünkön, ha erre is gondolunk. Kezdjük az Uttöröház előtt, az MSZT dekorációs oszlopánál. Nem nehéz kita­lálni, hogy az ellenforradalom oktalan vi­hara verte ki belőle az üvegeket. De az ellenforradalommal mór leszámoltunk, az MSZT tovább él, hirdetve a két nép meg­bonthatatlan barátságát. Az említett de­koráció viszont még mindig a régi állapo­tokat tükrözi; Néhány utcasarokkal odébb a városi tanács faliújságján sem tükröződik sokkal több gondosság. Igaz. az épület-felőli ré­szen van — mondhatni úgy is, odadobálva — néhány plakát, április 4-ről. De vall­juk be, nagy nemzeti ünnepünk ennél sokkal gondosabb dekorálást érdemelt volna. Sőt — gondatlanság istene bocsa’ — az úttest felőli részt is be kellett volna már ekkorra üvegezni „ÖN IS” megcsömörlött miár, ugy-e, attól az ízléstelen, otromba plakáttól, ame­lyen egy ujjahegyét vesztett kéz hirdeti a Magyar utca sarkán, hogy hol műstoppol­­tathatunk. Mégis, talán már egy éve is van, hogy szívleljük. Néhány hónapja ez a kéz lehullott nyugalmi állapotából, ott azonban még most sem tartunk, hogy va­laki valamelyik lomtár legmélyére ve­zesse. (Meg kell jegyezni, ez a hirdetés egyike azoknak, amelyeknek ízléstelensé­géről legtöbbet beszéltek az útonjárók.) Hogy ml van tovább? Nem kell na­gyon messzire menni, a Beloiannisz úton talál még az ember egy-két apróságot. A Hősök Terénél egy „Vöröskeresztes fali ujság”-ot. Abban sincs egyéb, a járművek zaklatása elől menedéket kereső pornál; Pedig hát még erre sem a legalkalma­sabb, hisz félig-meddig szét van hullva. A Repülő-klub előtt MÖHOSZ híradó; Erős, évtizedekre szóló oszlop. Benne ké­pek, szöveggel — elővigyázatosságból dá­tum nélkül. A képek „egészségi állapota” viszont arra enged következtetni, hogy ezek a tavalyi nyár melegét már ott iz­zadták át, s a most lezajlott telet ott di­deregték végig. Egész biztos hálásak len­nének, ha már egyszer „leváltanák” őket; Ajaj, most eszmélek rá: csak úgy merje az ember magát ilyen csipkelődésbe ártani, ha biztos abban, hogy a saját por­táján minden rendben van. Lám, lám, hisz az Irodaházzal sem híreskedhetünk. Ott is tátong még egy-két régi feliratk^ret, levert címtáblamaradvány, amit a böjti szelek sent tudnak elbordani; Szó, ami szó, ha már április 4-re nem tüntettük él ezeket a rossz „emlékeket”, legalább arra legyen gondurtk, hogy május 1-re ne maradjon belőlük. Jobb későn, mint soha. — borsi •!­AAAAAAAAAA AAAAA AAA Tavaszi zsongás MEGNYÍLT a szolnoki Vidémkert Az időj árásj elent és ugyan még hűvösebb időt jósolt, a tavasz azonban visszavoiiha­­tatlanul itt van. Erről ta­núskodik a szolnoki. Vidám­­kert megnyitása is. Ezentúl minden vasárnap, május 1-től pedig minden nap nyitva lesz ez a «kedvelt szórakoztató hely. ~■%<— - ■ A Megyei Vörsskereszl SB közleménye A Magyar Vöröskereszt Szolnok megyei Segélyezési Bizottsága közli a megye la­kosságával, hogy egyelőre további kérelmeket nem fo­gad el, mert a rendelkezésre bocsátott adománykeret ki­merülőben van. Ha további adományok érkeznek, azt hírlap útján közili az érde­keltekkel; A Magyar Vöröskereszt Szolnok, Megyei Segélyezési Biz. — Helyesbítés. A Tlszavídék április 4-i számában megjelent „Kengyel 1957“ című folytatásos cikkünkben két névelirás tör­tént. A munkásnyúzó, s a lá­nyokat meggyalázó földbirtokos nem Léderer Péter, hanem Lé­­derer Andor volt. A cseléd sor­sáról megfeledkező egykori nap­számos sem Mező Imre, hanem Mező Balázs. — Futás l.ajos ta­nácselnök elvtárs ügyére még visszatérünk egy cikk kereté* ben* Talán meglepődnek, hogy ezzel a kérdéssel fordulok önökhöz, de hadd mondjam el néhány tapasztalatomat. 17 éves fiatal lány vágyóik, s azt hiszem, néha-néha en­gem is megilletne a tánc, a szórakozás. Mégis ritkán szoktam járni, Elmondom miért. Szilveszterikor és az elmúlt vasárnap mentem el a tisza­­föLdvári kultúrháziba azzal a céllal, hogy táncolok egy jót. Elég nagy kultúrháza van Tiszaföldvámak, s mégsem tudtunk bejutni a terembe, minié odaértünk. Ott álltunk az ajtóban és nézelődtünk. Persze nem egyedül. 23—24 éves, komoly, meglett fiatal­emberek is ott állták tanács­talanul és bosszankodtak. Egyikük ezt mondta: — Azért mégis nevetséges, hogy 14—15 éves gyerekekkel van tele a terem. Az ember nem fér be tőlük, s ha szó­lunk nekik, még nekik áll feljebb. Ez bizony általános jelen­ség Tiszaföldváron. A gyere­kek járnak bálba, szórakozni, a felnőttek meg otthon ma­radnak, mert nem tudnak hová menni. Ezért kérdezem meg, he­lyes-e ez? Helyesen nevelik-e azok a szülők gyermekeiket, akik 14—16 éves fiukat már bálba engedik. Mi lesz később az ilyen fiatalokból? Szerény véleményem sze­rint nem helyes. Egy fiú csak 18 éves korában éri el azr a fejlettséget, hogy megkezdje az élet által nyújtott szórako­zási lehetőségeket, s akkor már kedvére ki is használ­hatja. Felvetődhetik: és a lányok? A lányok mái- 16 éves ko­rukban nagy lányok ahhoz, hogy. szórakozni járjanak. S későbbi éveik folyamán mégis otthon kell kuksolniok. mert nem férnek a „fiataloktól’-. Mi lenne hét a megoldás? Elképzelem, hogy a szórakozó termek ajtóiban rendezők kérnék a személyi igazolvá­nyokat $ a még gyereksaámba — Hatra, — mondtam. — Akkor azt hiszem, egyet várunk. Hogy azt a ...1 — fakadt ki dühösen. És mon­dott egy-két gorombaságot, a vaskcsabbak közül. Az ibolyacsokrot egy csavarin­­tással kettétépte és széthin­tette a járdán. A sarkon egy piros-kala­pos lány tűnt fel. — Off jön a bestia! — szi­szegte. — Hm, érdekes, én nem őt várom — közöltem vele. — Hát akkor... akkor ... akkor tévedtünk?! — Ügy néz ki. De hozza magát rendbe gyorsan. — Gondolkoztam egy kicsit, •majd átnyújtottam neki az ibolyámat: — Tessék, itt van, magának adom. A sötét felhő eltűnt hom­lokáról. Mosolyogva üdvö­zölte a lányt, átadta a csok­rot és boldogan, kéz a kéz­ben mentek tovább, elnyelte ökot az esti forgatag. • Diáklányok Feketék, szőkék és barnák. Mind egy-egy üde, tavaszi virágszál. Arcuk kipirosodott az izgalomtól. 10 órai szünet van, csoportokra oszolva han­gosan vitáznak, nevetgélnek. Senkit sem érdekel a követ­kező óra. Apró, fényes pa­pírlapokat nézegetnek. Nem­régen kapták meg a fényké­pésztől a tablőképeket, any­­nyira frissek, hogy még nyersek, nedvesek —■ Nézz ide Jual, nem is­merek magamra, ■.— kuncog az egyik. — Tényleg! mintha a nő­véredre hasonlítana, — áU lapítja meg Juci. Nevetnek. — Ebből küldök a Zolinak is — súgja barátnőjének Er­zsi. Igazán nagyon jól nézel ki rajta. Sikered lesz, ha ki­teszik a kirakatba. S mindkettő orcám látni, hogy sokat várnak a közeli napoktól. Sikerüljön az érett­ségi, és Zoli is meg legyen elégedve. Dupla, vagy sem­mi. Becsengetnek. A lányok el­helyezkednek a padokban, de továbbra is nagy a lárma. Idős, történelemtanár lép be az osztályba. A zaj nem ül el. A tanár vár, hátha csend lesz. A lányok továbbra is beszélnek, kuncognak. — Tessék a képeket el­tenni, — szól a tanár. A hangra elnémul az osz­tály. A tanár felnyitja az osztálykönyvet. Remegő ujja keresi azt, aki ma elsőnek felel. Meg is találja és fel­szólítja. Még a nap is elbújt a fel­hők mögé. Cipőboltban Volt egy kevés megtaka­rított pénzem. Hogy haszno­san használjam fel, elhatá­roztam, vásárolok egy szép fekete cipőt. Olcsó is. ió is. divatos is legyen. Ezeket tűzöm ki vásárlási főszem­pontnak. Bementem az egyik cipő­­boltba. Sok a cipő, sok a vevő. — Egy szép, fekete, 42-es férficipőt szeretnék venni — és elmondtam szempontjai­mat. Egy félcipőt tettek elém. fekete volt„ az igaz, de se nem olcsó, se nem jó. i— Egy jobbat kérek — 480 forintos megfelel? — kérdezte az eladó. — Köszönöm, annyi pén­zem nincsen. így letettem arról, hogy új cipőt vegyek. Körülnéz­tem a vásárlók között. Több­nyire nők voltak. Egy lány éppen egy zöld „balett-cipőt’’ próbált. Sóvárogva néztem a cipőcskét. Milyen jó is a nőknek! Pár dekás, könnyű papucs .. -. így igazán nem nehéz légies könnyedséggel sétálni az utcán. A leányzó fizetett. 90 fo­rint. Gyors számítás: igen, ö öt ilyen cipőt vehetne a 480 forintból. így lehet követni a divatot, még színre is. A 480 forintból vásárolhat: kéket, barnát, pirosat, sárgát is a> zöld mellé. És még a nők panaszkod­nak, hogy így, meg úgy. Pe­dig nekik sokkal könnyebb, ha az öltözködést nézzük. Még most is, amikor meglá­tok egy balett-cipőst elbil­legni mellettem az utcán, arról ábrándnzok. milyen jó lenne, ha nőnek születtem volna. MÜLLER FERENC Mi legyen a 14--16 éves fiatalokkal ? zése: Meg tudnánk válaszolni fciszaföldvári levélírónk leve­lére. Ezt azért nem tesszük, mert levele olyan problémát bogoz, amelyben valóban ál­lást kellene foglalniuk az if­júság nevelésével foglalkozó szerveknek. Várjuk hát a vá­laszokat. Ifjúsági vezetők, pe­dagógusok, fiatalok szóljanak hozzá. menő fiatalokat nem enged- i nék be. Azt azonban nem tu- t dóm, milyen más eszközzel l lehetne még elérni, hogy a t gyerekek gyerekek maradja- 1 nák. 1 Erre kérek választ. j Egy szőke kislány: t „Rózsa.” 1 * c A szerkesztőség megjegy- I <4 <4 Egy randevú Mi a legkedvesebb, s egy­ben legolcsóbb ajándék mar papság? Egy pár szál ibolya bokrétába kötve. Egy csőkor a tavaszból — ha jó szívvel adjuk — magáért beszél. Is­merőseimmel — s főleg női ismerőseimmel — szemben mindig szófukar vagyok. A napokban találkára voltam hivatalos, így vettem egy csokor ibolyát-Ott álltam az Irodaház előtti hirdetőoszlop tövében. Néztem az órámat. Még öt perc és átnyújthatom a ked­ves ajándékot. Amint ma­gamban lejátszottam a talál­kát, egy korombeli fiatalem­berre lettem figyelmes. Szú-* rós szemeivel szinte átdöfött. <3 is egy csokor ibolyát szo­rongatott a kezében, s az óráját nézte. Az orrához emelte a virágcsokrot, és közben hűvösen végigmért a ; szeme sarkából. Zavartnak éreztem magam .Lehet, hogy ' egy leányt várunk? Aztán én is végigmértem, hogy tisz­tázzam az eshetőségeket, ha netán tettlegességre kerülne ' a sor. — Maga is? — kérdezte , érdeklődőn. ’ — Én is — feleltem. '< — Honnan várja? '■ — Az égből! — akartam mondani, de aztán úrrá let­­’ tem magamon és abba az í utcába mutattam némán, : ahonnan én várom. — Hány órára? — kér- i dezte.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents