Tiszavidék, 1957. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1957-03-19 / 66. szám

Ki legyen az öntözőcsatornarendszer és a nyúlgátvédelem gazdája? A Szolnok megyei képvi­selők tanácskozása megálla­pította: Tarthatatlan a bel­vízlevezető és öntöző csator­nák karbantartásának elha­nyagolása. valamint a nyári gátvédedemről való megteled­­kezés. Felkerestük Nyíri Béla elv­­társat, a Megyei Tanács Me­zőgazdasági Igazgatóságának főagronómusát: ' — Mi a helyzet ezzel kap­csolatban, Nyíri elvtárs? — Valójában szomorú ál­lapotban vannak a megye öntöző csatornái. Legnagyobb részük beomolva, kitisztítat­­lanul éli. Jelenlegi állapotuk­ban a kapacitások alig 70 százalékát tudjuk mindössze kihasználni. Nem beszélve arról, ha üzemképes állapotban lennének, gyorsulna a rizsföldek árasztása, ta­vasszal minden károko­zás nélkül levezethetnék a belvizet. hanyagolásának fő okát — kezdte Kárász! elvtárs. Más itt a baj. A ml öntö­zési rendszerünk elavult s helytelen elméleten alapult. A megalapozatlan nagy öntö­zési lázban elfeledkeztünk az ésszerűségről. Egy rókáról« két bőrt akartunk lenyúzni. Azt tettük ugyanis, hogy a belvízlevezető csatornákra építettük az öntözőtélepaket. Azt ugyan mindenki tudhat­ja, a levezetőcsatomának a talajszíntnél mélyebb fekvé­sűnek kell lennie, hogy a ta­lajvíz lefolyhasson. Az ön­tözőcsatamának magasabban kell feküdnie, mint a talaj­színt, hogy árasztani lehes­sen. Az öntöző-belvízlevezető komplikáció csak a közép­arányt választhatta s így az együk munkát sem végzi tö­kéletesen. A legfőbb fogyaté­kosság azonban az, hogy ál­landóan üzemben van s így nem nyílik lehetőség a kar­bantartására. Tavasszal, ami­kor megjön a talajvíz, mér­tén — terméskiesése van a népgazdaságnak. Ezt azonban nem szabad meg­mentenünk. Az árterületi termalőfölde­­ket a nép találóan reszkír­­földeknek nevezi. Az a hely­zet, ha nincs árví2, akkor nagy termést lehet letakarí­tani róluk, de ha nagyobb­méret ű árvíz jön, altkor még meg is nyitjuk a gátakat, hogy ezeket a területeket öntse el a víz, nehogy ár­területéről kitörve városok­ban, lakótelepeken okozzon nagyobb kárt. A nyári gátvédelemmel tö­rődni kell, de azt csak 650 vízmagasságig lehet fokozni. A nyuLgátak negyven öblöt védenek Szolnak miegyében és az eddig észlelt legma­gasabb vízállással szemben biztonságosak. Nem is a nyári, hanem inkább a főbb gátvódelammel vannak gond­jaink; A Tisza árvédeüme Szolnok város kivételével levezető csatornáit karbantar­tását? — Nem. — Az lenne a legjobb, ha a községi taná­csok felelnének területükön a munkáért. A Vízügyi Igaz­gatóság kapná meg a beru­házást és az a legjobban rá­szoruló községeknek szakvé­lemény alapján utalná ki. Mi a tanácsoknak kidolgoznánk a munkálatok tervezetét, a gazdasági ügyek intézése azonban felőrölné igazi nagy feladatunkat, a nagy árvíz­védekezést. A nyári nyúlgát­­védelem javítását tehát a községi tanácsokra kellene ruházni. íme az illetékesek, a szak­emberek véleménye. Mi azt fűzzük még hozzá: Szolnok megye öntözéses termelői, ár­területen gazdálkodói várják az intézkedést. A miniszté­riumnak legfőbb ideje már, hogy végre hathatós intéz­kedést hozzon ebben az ügy­ben. Borzok Lajos. Belföldi hírek Az állami Kereskedelmi Felügyelet ellenőrei február­ban 2171 esetben tartottak ellenőrzést a budapesti és a vidéki üzletekben. Az Állami Kereskedelmi Felügyelet ellenőrei március­ban és áprilisban még „erő­sebben’1 készülnek fel az üzletek és a piacok ellen­őrzésére, hogy a vásárlókö­zönség a pult felett találja meg az árut és ne sántítson kárára a mérleg. így viszont az történik, mint Karcag határában a múlt év­ben, ahol 6600 holdra szaladt ki a víz. — És ki a felelős ezért? — Nehéz lenne megállapí­tani. Jelenleg se ura, se gazdája az egésznek. Figyelje csak meg. 1054-ig az igazga­tási osztályokhoz tartozott a csatornák ügyintézése. Akkor átvette a Város és Község­gazdálkodási Minisztérium. Későb a Földművelésügyi Mi­nisztérium. így került a mi hatáskörünkbe. Most talán az Országos Vízügyi Főnökség­hez tartoznék. A mi álláspontunk minden­esetre az, csatolják a Vízügyi Igazgatóság felügyelete alá. Ügy is a vízügy feladata az ál-vízvédelmi védekezés, ak­kor miért nem tartozik hoz­zájuk az árvíz megelőzése, a nyúlgát-védelem is. Másrészt nekik vannak szakembereik, gátépítéshez szükséges táróit anyaguk. — Hadd említsek meg a jelen­legi ésszerűtlen megoldásra egy példát. A múlt évben Tószeg köz­ség 90.000 forintot kapott a nyári gátak renoválására. Meg volt a pénz, de nem volt mérnök. Nem tudtak padlót, munkaszerszámokat beszerez­ni. Hozzánk fordultak, mi szaladgáltunk minden után, holott nekünk igazán más munkánk is lenne, mint a be­­vásárolgatás. — Arról tudna valamit mondani Nyíri elvtárs, hogy milyen elképzelései vannak a megyei ^tanácsnak a csator­narendszerek megjavításáról és az árterületek védelméről? — Éppen a napokban for­dultunk kérdemmél a mi­nisztérium felé. A megoldás csak az lehet: csatolják a Vízügyi Főnökséghez az ár­vízvédelmet és az öntöző­csatornák ügyét is. Másod­szor maguk a csatornamenti lakosok tehetnének a legtöb­bet ezen a téren. Az kellene, hogy az öntözéses termelők dűlőnként, területenként ösz­­szefognának és társadalmi munkában javítanák a csa­tornákat. Ez nekik az érde­kük legfőképpen. A legfontosabb teendő, eldönteni ki a gazdája a csatornarendszernek és a gátvéd elemnek. Következő felderítő állomá­sunk a Vízügyi Igazgatóság Főmérnökségének irodája volt. Kárászi Kálmán főmér­nökhöz fordultunk szakvéle­ményért. — Nem a hanyagságban, nem is a gazdátlanságban látom az öntözőcsatamák ei-Tószegi felvétel a tiszai árvízről, ciusig a talajvíz tölti meg a csatornákat, utána pedig mi nyomatjuk tele, hogy árasz­taná tudjunk vele. 1953-ban történt meg az a furcsa eset: a Palotási Állami Gazdaság azért perelt be bennünket, mert nem volt elég víz az árasztáshoz. Egy másik üzem pedig amiatt emelt panaszt ugyanebben az időben, mert földterületéről nem vezettük le a felgyülemlett talajvizet. Nyilvánvaló tehát, ilyen mód­szerrel lehetetlen csatornát üzemeltetni. — Mi lenne hát a megol­dás, hogyan lehetne segíteni ezen Kárászi elvtára? — Űtban vagyunk a meg­oldás felé. Ez ugyan táv­lati terv még és nagyobb arányú, 70 millió forint beruházásra lenne szük­ség a megvalósításához. Kidolgoztuk a jászsági és a; nagykunsági öntözőcsatorna­­rendsaer tervét. A jászságig öntözőcsatamát a Millerre alapoztuk, a nagykunságit) pedig a Berettyóra.. Termo- ♦ szelesen mindkettő megépítő-* séhez csak a tiszaburai vízi­­lépcső # megvalósulása után lehet hozzákezdeni. Addig kénytelenek vagyunk tovább­ra is a külterjes öntözési rendszert fenntartani. Szol­nok megyében négyezer ki-: lométer üyen öntöző leveze­tőcsatornáról van szó. Évi 6 millió forintot fordítunk a karbantartásukra. — Bocsánat, de azt man datta Kárásza edvtárs, üzemj közben nem lehet a csator-j nán dolgozni? — Ez így volt eddig. Az; előbb elmondott okokhoz hoz-3 zájárult még az Is, hogy kot­rógép-parkunk nem volt meg-3 felelően felszerelve. A nagyi iparosítások idején a kot ró-3 gépeket az Építésügyi Mi-3 Hisztériámnak adták át. Mi; nem régen kaptuk meg a] kotrógépeket. Csakhogy mé-; reteiknél fogva nem tudtak; munkát végezni a mi öntöző-; csatornáinkban. Ezért házi-'« lag kisméretű kotrógépeket« terveztünk DT motorra,; csörlő-berendezést szereltünk; és ezzel elfogadhatóan tu-; dunk dolgozni. — Még az árterületek vé­delméről szeretnénk véle-; ményt kérni. Úgy tájékoztat­tak bennünket, Kárásri elv-j társ, hogy 35 ezer hold ki­válóan termő területről van! szó, melyet nyáron esőzések, idején elönthet az árvíz. Miért nem építik olyan ma-3 gasa-a a nyúlgátakat, hogy nej tudná a víz elönteni a 35 < ezer hold földet? — Mi is fájlaljuk, hogy 35 ezer hold elöntése esc­szánte biztosított. Nem így a gyarsfolyású Zagyváé. Kidol­goztuk ugyan 27 millió fo­rintos költségvetéssel a Zagy­va teljes biztonsági gátvé­delmét, de az októberi események olyan kárt okoztak a nép­gazdaságnak, hogy most tervünket megvalósítani nem tudjuk. Jól lehet, a Zagyva esetében 20.000 hóid forog árvízve­szélyben adott esetben. •— Végül az utolsó kérdés. Kárászi elvtárs beflyesli-e, ha a Vízügyi Igazgatósághoz csa­tornák, az öntöző és belvíz A Selyemtermelteftő Válla­lat Központjához húsz kilo ascoh fajtájú selyemhernyó pete érkezett Franciaország­ból. A külfödi petéket vér­­fielixissítés céljából hozták be Magyarországra. A húsz kiló selyemhernyó-petéből kikelő mintegy 30 millió hernyót kiosztják a tenyész­tők között. * A menetrend összeállítása rendkívül nagy feladatot ró a MÁV-ra. Az idei nyári menetrend hosszú hónapok gondos munkája után most készül el. Az új menetrend június 2-án lép életbe (MTI.) tcHES GYÖRGY oyemnnmceL Kalandos regény (20.) Mondanom sem kell, milyen feszült érdeklődéssel hallgattuk. Mikor befejezte, apa rövid tűnődés után így szólt: — Mi itt a legsürgősebb teendő? Rögtön meg is adta saját magának a választ: — Tovább menekíteni a mérnök urat. Itt apámnál néhány napig biztonságban lehet, de túl közel van a város. Valami sokkal jobb, biztonságosabb búvóhelyet kell talál­nunk. — Hát... nem ártana ... Apám tovább gondolkozott fennhangon. — De van ennél sürgősebb is. A szemüveg. — Bizony kellene .,. — Maga, mérnök úr. szemüveg nélkül teljesen véd­telen. Meg kell kerítenünk tehát a szemüvegét. Hol is van az a tartalékszemüveg? — A szekrényben maradt. — Kérem, határozza meg pontosabban. — Tehát: az ablaktól jobbra fekvő szekrényben, a legfelső polcon. Tatár Kálmán hirtelen kis vázlatot rögtönzött. Csak úgy tudott rajzolni, hogy majdnem a papírba dugta az orrát. Alaposan áttanulmányoztuk, aztán a mérnök keres­gélni kezdett a zsebében. — Itt van egy szemüveg-recept is. Meg lehetne kísé­relni az elkészíttetését. Csak nem tudom, lehet-e találni itt ilyen bonyolult üveget. Pénzt adott át nekünk és mi útra készülődtünk. Édesapámnak ma délben szolgálatba kell állnia. Azalatt a huszonnégyóra alatt, míg a szolgálat tart. Tatár mérnök itt rejtőzködik nagyapónál. Mi közben kísérletet teszünk a szemüveg megszerzésére, vagy ha lehetséges, újat vá­sárolunk. Nagyapó minden különösebb felindulás nélkül hall­gatta végig Tatár mérnök históriáját. Néha-néha belesimított a szakállába és csak mikor már indulásra készülődtünk, szólt ennyit: — No, csak vigyázzatok Kígyó sem felejti el farka vágását. — A fejét is levágjuk mi, ha hétfejű sárkánykígyó, akkor is —, így hőstködtem én és nagyapa mosolygott. Tet­szett neki a legénykedésem. De azért megfenyegetett a mutatóujjával. — Nono, addig ugrálsz, míg orra esel. De én csak nevettem és búcsút integettem. Kissé fáradtan ugyan, de bizakodó hangulatban vág­tunk neki a hazavezető útnak. Less fősnivaló as üzemi konyhára A Jászberényi Gépállomás udva­rán jő nagy darab területet az elmúlt években semmire nem használtak. A télen az agronó­­musoknak az az ötletük támadt, hogy a gépállomá­son melegágyakat építenek, palántát nevelnek és a sza­badon lévő terüle­tet beültetik pap­rikával, kelkáposz­tával, karalábéval, ezenkívül vetnek borsót, sárgarépát és zöldséget. A ter­vet — mint a ké­pen látható — meg is valósították. A melegágyakban szépen nevelkednek a palánták. Ebben az évben még jobb lesz az ellátás a gép­­állomási üzemi konyhán, mint tavaly és tavalyelőtt, bár ekkor is megyeszerte híres volt jó főztjéről. Bírósági hírek Március 14-én a Szolnok Megyei Rendőrkapitányság és a meg; ei ügyészség letartóz­tatta dr. Aszódi Imrét izgatás és Rácz Mihályt, a szovjet emlékművek lerombolásénak bűntette miatt. Aszódi Imre szolnoki lakos, 280 holdas kulálk fia. A Szolnoki Ven­déglátói pari Vállalat jogügyi tanácsosa volt. Az ellenforra­dalom előtt szalídszavú köl­tőnek adta ká magát. 1956. október 26-án a megyei for­­radalmi munkástanácsba igaz­gatási igazságügyi biztosnak választották. Ekkor Aszódi elérkezettnek látta az időt a népi hatalom elleni uszításra, izgatásra. Javaslatára taná­csainktól a forradalmi tanács a néphez hű vezetőket eltá­volította. Október 27-én felkereste a megyei bíróságot, ahol tár­sakra akadt dr. Szabó Sándor volt megyed ügyészhelyettes és Dankó Sándor, volt me­gyei bírósági bíró személyé­ben. Ezekkel együtt összeír Ív­ták a bíróság és ügyészség dolgozóit, a bíróság vezetőit eltávolították, s megkezdték a munkásszármazású bírák, ügyészek üldözését. Aszódi Imre javaslatára az államvédelmi hatóság tagjait letartóztatták. Nem kíméltek senkit, a gépírókat, sőt a ter­hes anyákat sem. Ezzel a tet­tükkel ezek az emberek ki­fejezték, hogy az ellenforra­dalmat támogatják. Ügyüket soronkívül tárgyalják.« Rácz Mihály, a Szolnoki Vendéglátó Vállalat pincére volt. Az ellenforradalom ide­jén több társával együtt le­döntötte a szovjet emlékmű­veket. Amikor a ledöntésre a kötél kevésnek bizonyult, ő vésőt, kalapácsot szerzett, s azzal folytatta a rombo­lást. Mikor az emlékművet ledöntöttek, mint győztes állt flel a romok tetejére azok előtt, akik „munkáját" figyelték. — m — Felhívás! Kérjük a Ruházati Kisipari Termelőszövetkezeteket, Háziipari Szövetkezeteket, kisiparosokat és háziiparo­sokat. hogy üzletkötés céljából ajánlataikkal keressek fel a MÉSZÖV Áruellátó Vállalatát. Szolnok, Iroda­ház, I. cm. 14. KÜZDELEM A SZEMÜVEGÉRT Fáradtan, de jó hangulatban értük el a város szélét; Ezúttal nem csendőrök, hanem német katonák álltak őrt a vámsorompónál. Minden kimenőt igazoltattak. Az emberek némán, alig titkolt ellenszenvvel nyúj­tották oda irataikat, s mikor visszakapták és tovább me­hettek, még a félénkebbek is alig köszöntek. Nagyon nem szerették min álunk a gőgös és kímélet­len fasiszta megszáll lkat. Mi például az iskolában elhatá­roztuk Bicskey tanár úr kétségbeesésére, aki magyart és németet adott elő, hogyha megnyúznak és egytől egyig szekundát kapunk, akkor se tanulunk németül. És nem tanultunk, ami elég nagy szamárság volt, mert Goethe, Schiller és Heine igazán nem felelősek Hitlerekért. De mi akkor nem törődtünk Ilyesmivel. Német — német, mind egy kutya. Ott hagytam el, hogy keresztüljutottunk minden baj nélkül az őrségen. Ettől eltekintve semmi feltűnőt sem láttunk. Ez érthető is volt. Ahogy mondani szokták: nem dobbal fogják a verebet. Elég kényelmesen mendegéltünk hazafelé — én be­vallom, arra készültem, hogy egy rettenetes nagyot al­szom —, mikor a Szentlélek utca sarkán, a gyógyszertár előtt megláttam Erzsikét, a húgomat. Ott állt kockás ruhájában, fehérkötényesen a patika előtt és eléggé ijedten jobbra-balra nézegetett. Mikor meglátott bennünket, felderült az arca futni kezdett felénk, de aztán megtorpant és megállt. Hát ebbe a gyermekbe mi ütött? Már ott is voltam mellette és készültem jól oldalba döfni — így szoktam tisztességes viselkedésre inteni —, mikor jobban megnéztem. Szegény Erzsiké elég rossz álla­potban volt. A szeme tágranyílt és könnyes volt, a szája széle remegett. Ekkorra már apa is odaért mellénk és lehajolt Erzsi­kéhez. — Apa. tessék vigyázni, keresték apát és azt a bá­csit ... Ilus marna küldött... A könny ekkorra egészen elöntötte a szemét s az ajka legörbült. Hiába, a lányok csak sírni tudnak. Egyszerre elmúlt minden álmosságom, fáradságom. Tehát már bennünket is üldöznek! Meg kell adni, értik a mesterségüket. Alig telt né­hány órába és máris nyomra bukkantak. Szeretnem tudni, vajon hogyan csinálták? Valami mesterdetektív lehet kö­zöttük egészen biztosan. Nem is tudom, hogvan fejezzem ki, mit éreztem ak­kor. Egy kicsit meg voltam szeppenve, viszont az meg tet­szett nekem, hogy nem azzal a hülye Kassai detektívvel van dolgunk, hanem olyasvalakivel, akiről könyvekben olvastam. Egy igazi nyomozóval, aki jön, körülnéz és máris azt mondja: „Uraim, a gvjlkos Alfonz gróf. a cipője sar­kára tapadt agyagrögöcske elárulja, hogy az éjszakát az agyagbányában töltötte, ahol Melánia hercegnő hulláját megtalálták”. Szóra!, mit tagadjam, volt kedvem megmérkőzni egy ilyen mesterdetektíwel. Majd meglátjuk, ki a legény a csárdában! (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents