Tiszavidék, 1957. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1957-03-16 / 64. szám
Milyen lesz a gépállomási dolgozók kereseti lehetősége ? Rendezték a bérezést A gépállomásokon a tavasai munka végzését eddig lsedvezőtlenül befolyásolta, hogy nem volt tisztázva a bérezés. A gépállomások dolgozói és vezetői az elmúlt évek során alkalmazott sok adminisztrációval járó. egyszer-más»zor áttekinthetetlen bérezési forma helyett egyszerűbbet kívántaik. Ezt bizonyítja az is, hogy miután megkapták a nagyobb önállóságot, szinte mindenütt csökkentették a számfejtést végző improduktív dolgozók létszámát. Megszüntették a brigádirnoki állásokat és több-A várt bérrendezés megtörtént féle egyéb szervezési módosítást hajtottak végre. Egyéb okok is követelőén írták elő a gépállomási dolgozók bérének rendezését. — így a többi között a jövőben a tsz-aket nem lehet munkaegységfizetésxe és illetményjuttatásra kötelezni. Ez korábban megillette a traktorosokat. Igen alacsony volt a műhelydolgozók keresete. A prémiumrendszer bonyolult volta és a dolgozók érdekeltségének a növelése a jövedelmezőség szempontjából szintén sürgős intézkedéseket kívánt; A Földművelésügyi Minisztérium 13-as számú utasítása közli ezt. Az utasítás fontossabb részeiről adunk tájékoztatást. Ismeretes, hogy a gépállomások áttértek az önálló gazdálkodásra. Ennek alapján törekedniök kell a jövedelmezőségre, hiszen a végzett munka arányában részesednek a dolgozók a bevételből. A gépállomásokon a bérezés területén is bővült az önállóság; A 13-as számú utasítás értelmében bizonyos meghatározott kereten belül a munkástan ács, a szakszervezeti bizottság és az igazgató határoz a dolgozók bérezési módja tekintetében. A bérezés fő formája a teljesítménybér; Felvetődik a kérdés, hogy milyen lesz a kereseti lehetőség? A teljesített műszaknorma után, a régi normák alapján 10 órás műszakra egy fő 80 forintot kap; Amenyinyiben kisegítő gépkezelő is van 100 forint jár. így a traktorvezető havi 25 munkanap teljesítése esetén 2000 forintot keres. Amennyiben két személy dolgozik a traktorral, a felelős vezetőt 1625 forint a segédvezetőt 875 forint illeti meg 65—35 százalékos elosztás alapján. — Kiemelt munkák végzésénél 90—130 forint az egy műszaknorma bére. Kombájnnal 150—200 forint. Csépilés, fuvarozás, vegye, traktor és motormuníkák bére műszaknormámkónt 80 forint. — Indokolt esetben 20 százalékig terjedő eltérés lefelé és felfelé is engedélyezhető. Minden állandó jelleggel alkalmazott traktorvezető, — motorszerelő részére havonként 210 forint általánybért kell fizetni. Ennek ellenében u dolgozók kötelesek a 3 napot meg nem haladó gépjavítási munkákat elvégezni, a gépek őrzéséről gondoskodni. Időbérezésnél a legmagasabb órabér 9 forint. Gépjavításnál 5,50 forint, az időszaki munkások legnagyobb órabére 4 forint, a műhelymunkások bére azonos a vasiparban dolgozók bérével, be kell azonban tartami a 6,50 forintos átlagot. A bri gádagronómusok december, január, február hónapban 1350 forintot kapnak, az esztendő még időszakában az irányításuk alá tartozó erőgépek számától függően 500—850 forintot és ezen felül a brigádjukban dolgozó traktorosok teljesítménybéres keresetének 7—7,5 százalékának megfelelő összeget. A brigádszerelők a brigádagronómusok bérének 80—90 százalékát kapják. Ha március 1-től november 30-ig valamelyik hónapban a brigád agronómus, brigádszerelő keresete nem éri el az 1100—1200 forintot, akkor a munkabérét erre az összegre ki lehet egészíteni; Mind a fizikai, mind a vezetőállású dolgozók bére 8, illetve 10 órás mukaidőre van meghatározva. Nincs ide számítva a munkaszüneti napokon végzett munka. Ezeken a napokon csak engedéllyel lehet dolgozni. Eh-* hez a szakszervezeti bizottság hozzájárulása szükséges* Az alkalmazottak bérezése, beosztásuk és szakképzettségük figyelembevételével változik. Jutalmazásokról a későbbiek során történik intézkedés; ' Változások vannak a természetbeni juttatások módjában is Például a csépi ési vámke* reset 15 százalékából biztosítható a kenyérgabona állami felvásárlási áron. A3 illetményföld megszűnt, viszont á gépállomási dolgozók megfelelő bérleti díj ellenében bérelhetnek földet. A bérrendelkezés szerint az állandó jelleggel alkalmazott traktorvezetőt,, kombájnvezetőt, motorvezetőt, műhelymunkást, brigádszerelőt, brigádagronómust stb. félórás ebédszünet illeti meg. A bérrendezés részletes ismertetésére egyébként Szolnokon március 16-án kerül sor az érdekelt igazgatók, munkástanács elnökök és szakszervezeti elnökök részvételével. Bt. EGY DUPLÁT LEGYEN OLYAN KEDVES — DE RÖVIDRE KÉREM! S a kívánságnak kedvesen tesz eleget a 60-as csemegebolt csinos kávéfőzője. Még azt is eláruljuk, hogy Szolnokon talán' itt készül a legjobb fekete. Ezt mi is tapasztaltuk, de mások is így mondják; < j fl fala régi kívánsága; köves út Községünkben a Mezed-uiat még régen, egyik horsthysta országgyűlési képviselőiről ne-t vették el. Az „úri’ választások előtt mindig megígérte, hogy ha rászavazmaik, kiköveztetá az utat a községtől a szőlőkig. A választások után viszont az „úri’ eltűnt, csak az Ígéretét hagyta itt, az úi pedig maradt a régiben. Később, az 1940-es években hosszas viták és sok huza-t vona után mégis elvégezték az előzetes földmunkáikat. Sőt a betonúttól a szőlő felé eső részt valóban ki is kövezték. A fontosabb, a község felőli szakasz viszont úgy maradt. Ekkor a község lakossága — ki mennyit tudott adni — gyűjtést indított, csakhogy ne szakadjon félbe az építés; A pénzt az akkori módos gazdáikból álló elöljáróság szedte össze, s addig-adddg , .gazdálkodtak” vele, hogy a háborús események közbejötteifc Az összeadott pengők elvesztek a tdszjakürtdek áldozatvállalásával együtt; A tamácsválasztáisck utár. az emberekben, új bizalom ébredt és ismét szöbahoziták az út kövezését; Előbb csak időnként, aztán állandóan érdeklődtek: utána. A Kecskeméti Ütfennitartó Vállalat hébe-kooéba javította ugyan, azonban ez csak ideig-óráie segített, mert a kocsik újabb kátyúkat vertek rajta Irtunk már a Közlekedési Minisztérium illetékes osztályához is, de a válasz leginkább az volt, hogy ennél fontosabb munka is vám Mindezt azért írtam le, mert az Űtíenn fertő V. most ismét itt dolgozik. Alapos javításokat végeznek a Mezei úton, de kövezésről szó sincs. Tudjuk, hogy ez most többletkiadást jelentene, mégis úgy véljük, akkor takarékoskodnánk legjobban, ha a jelenlegi földmunkával együtt a kövezést is megejtenék. — Akkor legalább hosszabb dóré elvetnék a gondját s végre a falu régi kívánsága is teljesülne; Szakács Andor, vb. elnök, Tiszakürt. 4B éra alatt két színházi bemutató A Szolnoki Szigligeti Színház történetében eddig páratlan eseményre Ikerül sor a jövő héten. A Szigligeti Színházban csütörtökön mutatják be Fényes Szabóles „Maya“ című revűoperettjét, amelyet zeneszerzői munkásgának 25-dk évfordulója alkalmából újítottak fel Péntekén a nemrég megnyílt Kamaraszínházban lesz bemutató, „A szabin nők elrabüása” kerül színre. A régi rossz módszerekkel szála tva egyébként az utóbbi időben a Szigligeti Színházban, vagy a Kamarasbfnházban legalább kéthetenként új darab kerül előadásra; SZAKÉRTŐ KEZEKKEL dolgoznak a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyárban Fekete István és Kelemen György szerszámlakatosok. A képünkön látható lemezhajlitógép alsó és felső merevítőjének elkészítése nagy gondot és pontosságot igényel. De az ilyen szakembereknél percek alatt megy a beállítás és elkészítés, mert a szakmának kiváló mesterei.: A TISZA CIPŐGYÁRBÓL JELENTIK Négy nap alatt 15 újítás A martfűi Tisza Cipőgyárban március 10-én újítóhét kezdődött. A dolgozókat meglehetősen váratlanul érte a kezdeményezés, sokan közülük nem tudták pontosan kimunkálni elgondolásukat. Az újítóhétnek így nagy sikere van. Az első négy napon 15-en nyújtottak be hasznos javaslatokat. Az eddigiek közül a Németh Dénes Szabadkai-féle újítás a legjelentősebb, amely megváltoztatja s tökéletesíti a dugdosott szandálgyártás technológiáját. Az újítóhét alatt benyújtott javaslatokat a megszabott díjon felül értéke szerint kerékpárral, karórával, fényképezőgéppel és egyéb tárgyakkal jutalmazzák. ......-........... 500 uj munkást vesznek fel az idén A Tisza Cipőgyárban nemrég még a n.unkanélküliség veszélye fenyegetett és csak a 6aját gumigyár jó kihasználásával tudták megakadályozni a nagyobb méretű munkáselbocsáj fásokat;. A nagyarányú belföldi és külföldi megrendelések miatt azonban rövid idő alatt megfordult a helyzet. Ebben az évben 500 új munkást vesznek fel, amelyből csaknem 200 betanítása már meg is kezdődött. Az eddigi két műszak helyett három műszakban gyártják majd a gumicsizmákat s a tapasztalt szakmunkások már foglalkoznak az új kör tagjaival; TECHNIKAI ÉRDEKESSÉGEK 183 méter mélyen a tenger sxine alatt Két érdekes világrekord született a közelmúltban — éppen a legellentétesebb területen. Az egyiket — az új búvár világrekordot — egy 34 éves angol tengerész állítatta fel, aki különleges búvárfelszerelésével 183 méter mélyre merült le norvég vizeken. A korábbi búvár-rekordot — 1948 óba — szintén egy angol tengerész tartott a 163 méterrel. A másik világrekord viszont a maga*légkör megositramlása közben született. Egy műszerekkel felszerelt kutatóléggömb, amelyet az amerikai Minnesota, államban a kisugárzás tanul/nterjú a Szolnoki Járásbíróságon válóper ügyében A CSALÁDI ÉLET igen fontos tényezője a házastársak között lévő harmónia. Ez lenne a legelemibb követelmény, azonban, sajnos, a most házasuló fiataloknál ritkán található meg. Vajon mi az oka ennek? A legérdemlegesebb választ erre a válásokkal foglalkozó bíróság adhat, s így felkerestem a Szolnoki Járásibíróság elnökét, Novak Mihály el-riánsat. Az üdvözlés után azonnal a tárgyra tértem. — Növekedett-e az utóbbi időben a válóperek száma? — Igen, növekedett — válaszolta Novák elvtárs. — A megye viszonylatában mi az oka ennek? — Az első és legfontosabb indító ok az, hogy rendkívül nagy a lakáshiány. Igaz, kormányzatunk mindent megtesz annak érdekében, hogy a fiatal házastársaknak lakást biztosítson, azonban csak igen kis százalékuk jut fedél alá, házasságkötés után. A tapasztalat azt bizonvítia. hogy „z ellentétek a mézeshetek után emiatt kezdődnek. A fiatal házaspár hol az egyik szülőnél, hol a másiknál lakik a szülők a legtöbb esetben zcö-tjlődve veszik tudomásul és így lassan mérgezik a fiatal házas társak életét. Egymást követik, a veszekedések és végül egy szép napon a bírósághoz fordulnak, hogy bontsa fel házasságukat. Ilyen esetekben bíróságunk nehéz helyzetiben van. mert látja, hogy a házastársaik nincsenek eg'”mástól elhidegülve, csupán a probléma megoldását várják. Mi ezt figyelembe veszszük és megteszünk mindent azért, hogy a normális házassági kapcsolatokat visszaállítsuk — sajnos, ez csak kis számban jár eredménanyel. A MÁSIK OK, amely a válásokat zömmel elősegíti, a házastársak egyikének, tehát a férj anyagi helyzetének változása. Számtalan a példa arra, hogy a férj házasságkötéskor állásánál fogva jó anyagi helyzetben van. Házasságkötés után azonban a férj anyagi helyzete esetleg megváltozik, ezután a házastárs, Vagyis az asszony férjét, szemrehányásokkal illeti. Olyanynyira, hogy a legkegyetlenebb jelzőktől sem riad vissza vele szemben. Nemrégen volt egy olyan eset, hogy egy bóntóperben a feleség kijelentette férjének: „Most már nemkellessz, mert anyagi helyzeted lényegesen rosszabb, mint amikor a házasságot megkötöttük”. Ebben, az esetben világos, hogy szerelemről szó sem lehetett a házasság megkötésekor, csupán az előnyös anyagi helyzete miatt került rá sor. A HARMADIK sűrűn előforduló ok, a túl fiatal korban kötött házasság. Itt igen sajnálatos, hogy a szülők is belenyugszanak, holott ezek a házasságok a legtöbb esetben komolytalanok. A fiatalok alig élnek egy-két évet közös háztartásban, s máris különválnak. Igen fontos lenne a szülök józan ítélőképessége — ők már nagyobb élettapasztalattal rendelkeznek, — hogy megakadályozzák az ilyen házasságokat. Ha mindezeket figyelembe vesszük és a házasságkötéskor az említett okokat mérlegeljük, akkor kevesebb lesz az elhibázott egybekelés és ritkább a válóper. —cs— 4. X IiwÍJ VlAWU'i "U WWUUWUIW» műszereink tanúbizonysága szerint 43 546 méter magasra emelkedett. Ez a legnagyobb magaság, amelyet eddig kutató léggömbökkel elértek; Plasztikus acél Itt a plasztikus acél! Külföldi lapjelentések szerint megjelent a plasztikus acél, amely mindenfajta tárgy javításához kitűnően használható. összetételéről csak amynyit hoztak nyilvánosságra, hogy acélon kívül valamilyen műanyagot tartalmaz. —A különleges vegyiilet a megfelelő vegyszer hozzáadásától számított két órán belül megszilárdul és igen erős kötést biztosít. Egyaránt használható acél- alumínium-, bronz-, ró -, vas-, fa-, üveg- és betontárgyak javításához. 6880 és fél méter mély olajfúrós A Mississipi deltájában, «— New Orleans tói délre egy olajkutató fúrás elérte a 6880,5 méteres mélységet s ezzel új fúrásmélység-világrekordot állított fel. A további fúrást le kellett állítani, mert ebben a mélységben hirtelen óriási nyomásnövekedés lépett fel, amiből arra következtetnek, hogy a fúró nagy nyomás alatt lévő olajvagy földgázmezőt ütött meg. Antii áj piac elmond rl alán a csütörtöki volt az első igazán szép napfényes piaci nap az idén. A főidő nagyon sok embert becsalt Szolnokra, mert most még a földeken nem lehet teljes irammal foglalatoskodni. A fogatok, kerékpárok özöne jelezte már a piáéhoz közel eső térségeken, hogy bent nagy a forgalom. S a nyüzsgő embertömeg, az egész piac sokmindenről beszél. Asszonyok özöne. akik soha nem mondanak le a kosarazásról és soha nem fáradnak bele. Egyik jobban siet, mint a másik, de ha egy-egy ismerőst látnak, elfelejtik, hogy várja őket a kocsi, hogy indul az autóbusz, hogy odahaza türelmetlenek a gyerekek. De nem, nem azért indultam el széjjelnézni, hogy egyesekről törvényt tegyek, hanem a tavasz hírnökeit akartam látni. Friss virágokat, kiscsirkéket, zöldségféléket. Ibolyát, jácintot, fakadj rózsafákat láttam is. Illatuk meszsze terjedt a korareggeli levegőben. Színük pompázott a napsugárban, s gyors egymásutánban cseréltek gazdát. Kiscsirkéket hiába kerestem, s az egyik tojásárus néni méltatlankodásából gyanítom, miért hiába. Nem kotlának a tyúkok. Annál több viszont a tojás, a tyúk. amit mind el szeretnének adni. Zöldfőzelékfélékből spenót volt legtöbb, s aránylag már elég enyhe az ára, 10 dkg 2,40 forint — a gyerekek „örömére”. Az újdonságok mellett rengeteg a „régiség”, Vagyis olyan áruböség van, hogy bárki is nyugodtan válogathat. A jó idő beköszöntésével felbontották a krumplis, répás, gyökeres vermeket. Ami pedig a legnagyobb meglepetés, az árak alakulása. Bizonyára legtöbb háziasszony emlékszik még a késő őszi piacokra, amikor naponta emelkedtek az árak. A sárgarépa árát akkor 6—8 forintra is felverték az eladók. S ha válogattunk, könnyen visszaöntötték. — Most 3 forintért kínálgatják. A valamire való gyökeret akkor 10 forintra tartották, s nem is adták alább, most 5-re mondják kilóiát. de még így is számítanak az alkura. Mit lehet ebből kiolvasni? Sokmindent, de talán mindeneké előtt azt, hogy nagyon sokat ér a rend és a nyugalom. Az, amikor mindenki tudja, mit mennyiért adhat el, mit vehet annak az árán. Azt. mennyivel jobbak, előzékenyebbek az emberek egymáshoz, ha biztosak a holnapban, ha nyugalmuk miatt nem kell aggódniuk. A hetipiacok „szegélyei” a sátorok. Szinte el sem lehet ezek nélkül képzelni. Harsogó hangok: Ezt tessék, azt tessék, asszonyok. Pedig nem is olyan régen még üres volt a sátorok helyé. Most meg milliónyi aprósággal, csecse-becsével várják a vásárló - Itat. Egyik asztal a ruhaneműktől - roskadozik, másik a hímzett szegedi papucsoktól tarkállik. Bőség, kínálgatás mindenből. És olyan jő az emberek közt járni. Borsi Eszter