Tiszavidék, 1957. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1957-03-24 / 71. szám

Az 1919-es Tanácsköztársaság

öreg harcosainak találkozója

• WÓH Pélt

Március 21-én a Tanácsköztársaság 38. évfordulója alkalmából a megyei tanács nagytermében az MSzMP Megyei Intézőbizottsága és a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága baráti találkozót rendezett a Tanácsköztársaság veteránjai részére. A vörös hadsereg volt katonai parancsnokai, politikai megbízottjai, egyszerű harcosok, direktóriumi elnökök, a KMP alapító tagjai jöttek össze, hogy a nagy harcok emlékét felelevenítsék.

Az MSzMP Megyei Intézőbizottsága nevében Kálmán István elvtárs nyitotta meg a találkozót. Megnyitó beszédében meleg szavakkal méltatta a 19-es elvtársak érdemeit. Beszédében többek között a következőket mondotta: A Horthy-reakció

igyekezett népünk emlékezetéből kitörölni a dicsőséges Tanácsköztársaság emlékét, de hiába volt a kommunisták elleni hadjárat, az eszmétől nem lehetett eltántorítani őket. Sok megpróbáltatáson mentek keresztül, de munkájuk nem volt hiábavaló. 38 év telt el azóta, ebből két és fél évtized a kommunsitáknak nagyon nehéz volt. 38 év alatt a fiatál, életerős emberekből őszhajú veteránok lettek. De ha mégis öregedtek, az eszük és a szivük fiatal, a forradalmi tűz és lelkesedés nem aludt ki belőlük. Október 23-án is elsőként ugrották talpra, beléptek a karhatalomba, szervezték a pártot. — További munkájukhoz jó egészséget és sok sikert kívánt:

Ezután Papp István elvtárs (Törökszentmiklós) emelkedett szólásra: 1919-es élményeit mondta el. Elbeszélése nyomán szinte megelevenedett a múlt: A harcok, a sikerek, az a mérhetetlen szenvedés, amelyet a proletárdiktatúra bukása után ki kellett álniofc: Mi volt a gyors siker titka 19-ben, tette fel a kérdést Papp elvtárs. Kevesen voltunk a pártban, de céltudatos politikát folytattunki A tömegele közé mentünk és megmagyaráztuk a párt politikáját. Akkor nagy volt a munkanélküliség, harcoltunk azért, hogy a dolgozók munkanélküli segélyt kapjanak. Követeltük, hogy minden leszerelt katona 3600 korona végkielégítést kapjon: Törökszentmiklóson az uradalmaknak megszabtuk, hogy naponta hány munkanélkülit foglalkoztassanak.

A nép követelt minket, meri látta, hoqy javukat akarjuk-Amikor az antant imperialisták meg akarták fojtani a magyar Tanácsköztársaságot, nem haboztunk egy pillanatig se, fegyverrel a kezünkben védelmeztük a hazát, És még ránk mondják, hogy mi hazafi atlanok vagyunk? De az átkozott belső árulás, aktkor is ezt tett tönkre bennünket. Szörnyű kínokat szenvedtünk végig a proletárdiktatúra bukása után. Engem Budapesten elfogtak. Kihallgatás nem volt. Megmondták: nem egyszerűen ki akarnak bennünket végezni, hanem lassú kínhalállal pusztítanak el. Megcsináltak velünk olyasmit, hogy bekötötték a szemünket, egy kőfal mellé álítottak és ellőttek a fejünk felett. Sokan nem bírták a kínzást és megőrültek. Amikor a Margit-körútá fogházba kerültem, egy törzsőrmesternek az volt a szórakozása, hogy az udvaron lévő aíkasztófák körül sétáltatott bennünket és közben folyton azt hajtotta: „jól nézzétek meg, ezen fogtok megdöglevi.’1 1925-ben szabadultam a Szegedi Csillagbörtönből, de utánma Is állandó megfigyelés alatt voltam. Soha egy pillanatig sem gondoltam arra, — bármilyen nehéz is volt a helyzetem —v hogy abba hagyjam a harcot. Sokszor éjjel a lakásból kilopódzva, még a család sem tudta, összejöttünk és megbeszéltük a teendőket A fiatalok tanulhatnának tőlünk lelkesedést, bátorságot és kitartást.

Nagyon tanulságos volt Bakó Kálmán elvtárs felszólalása. Azzal kezdte beszédét, hogy 38 évvel ezelőtt még másként néztünk ki. Megöregedtünk, de lélekben ugyanazok vagyunk — mondotta.

Küzdelmes volt ez az élet, de vállaltuk

Elméletileg nem voltunk tisztában a dolgokkal, amikor kezdtük. Nem jártunk szemináriumra, nekünk a szemináriumot akkor az élet adta. Mégis álltuk a sarat. A fizetést a munkánkért a csendőrtől kaptuk a gumibottal, meg a puskatussal. Egész életünkben fekete-listán voltunk: Ha az ember elment az ország másik sarkába kubikra, 2 nap múlva már megjelent a csendőr a munkahelyen, és figyelmeztetett, nagyon vigyázzak, mert tudják, hogy ki vagyok. Ha lefogtak, elvittek, az aszszony otthon maradt a gyerekekkel kenyér nélkül. Éltek, ahogy tudtak. De soha nem panaszkodtunk, dolgoztunk a pártért. Akkor szó sem volt arról, hogy csak fizetésért dolgozunk, mint most, mégis csináltuk. Sokat szenvedtem életemben, de a legnagyobb csapás mégis október 23-án ért. Tehetetlenül, gyáván kellett végignéznünk Kisújszálláson is a

szovjet hősi emlékmű lerombolását. Tehetetlenek voltunk, hiszen még felülről is olyan utasítást kaptunk, hogy ne csináljunk semmit.

özv. Tóth Ferencné elmondta, hogy ő a férjével jóban, rosszban mindig együtt volt, együtt küszködték végig a nehéz évtizedeket De én a férjem holttesteiénél megfogadtam, hogy folytatom tovább azt a harcot, amit ő elkezdett: Védjük a párt. egységét, mert ha ismét szakadás lesz a párton belül, oda jutunk, ahová október 23-án — mondotta.

Id. Vadász Kálmán elvtárs. a román fogság szörnyűségeiről beszélt. Talán 10 százaléka került vissza azoknak, akik velük voltak. Az erdőben galagonyán éltek, a levesbe csak szára 2Íkeny érhéj volt. Megették még az avas babot is. Pusztított közöttük a sárga-láz.

Több élvtáns hiányolta, hogy erre az összejövetelre nem hívták meg a fiatalokat. Hadd ismertéle volna meg apáik küzdelmes életét. Többen is kérték, hogy jobban! becsüljék meg az öreg 19-eseket.

Az ünnepség további részében levetítették a Harag napja című filmet, majd közös vacsora volt. A vacsora után az idős harcosok még sokáig elbeszélgettek 19-es élményeikről.

B. K. M.

MEGKÉSETT ANEKDOTA

Sok portré, riport jelent meg az elmúlt napokban az 1919-es

Tanácsköztársaság ma már öreg harcosairól. Mérhetetlen bizalom, szent naivitás jellemezte és jellemzi ma is ezeket az embereket. A sorok között böngészve felrémlik előttem egy nyolc éve nem látott ismerős vonásai.

Mint kezdő újságíró találkoztam Ferenc bácsival, aki egy alföldi termelőszövetkezet állattenyésztési brigádvezetői tisztét töltötte be. Kunfajta hallgatag ember volt az öreg s talán csak

azért melegedtünk

fel jobban, mert a gépkocsi, amely útközben letett a tanyán, nem jött időben értem.

Ferenc bácsi elmesélte, hogy vörös katonaként szolgált annakidején s amikor leverték a kommünt, csúnya világ köszöntött őreá is.

— A románok jöttek be hozzánk — mesélte —, akik a fehérek besúgása szerint verték a népet. Én rám is hamarosan sort kerítettek. Fényes nappal végigtaszigábak az úton s bedobtak a községháza pincéjébe. Később

aztán nyilvánosan úgy megbotoztak a piacon, hogy alig éltem utána. Szegény anyám hetekig tejfeles ruhával borogatta a hátamat, meg a faromat.

Én, mint afféle naív fiatalember, értetlenül bámultam a szikár öregemberre. Hogyan beszélhet

ilyen nyugodtan arról, hogy megabriktolták. Felnőtt ember és verés —, ez a két fogalom végtelen

nagy ellentétként állott előttem.

— Mondja, Ferenc bátyám, mit gondolt

magában, amikor ütötték? — A dereshajú ember egy percig sem késett a válasszal.

■— Én csak azt: üthettek, úri kutyák, úgy gondoljátok, hogy most kiveritek belőlem, pedig csak beljebb ütitek.

Hej, Ferenc bácsi, de jó lenne, ha eszembe jutna a faluja neve. Jó lenne, ha mesélne a 19-esek. hitéről és arról, hogy az emberiség boldog jövőjében hívők legszebb erénye a szilárdság.

S. 3i

MÉHES GYÖRGY

4

GyemnnTßceL

Kalandos regény

(25.)

Soha életemben nem láttam még apát ilyen lehangoltalak.

— Fussunk, mint a patkányok;.. És nem intéztünk semmit. A szemüveg nincs meg..:

Kockás bácsi széttárta Írét hatalmas karját.

— Mit tegyek? Nem látszerész az, hanem grájzleroe. Azt mondta, nem tart ilyen szemüveget, tíz éve nem keresték ilyet nála. Holnap átmegyek valamelyik szomszédos városba s ott megcsináltatom a receptet.

— Helyes. A szemüvegre feltétlenül szükség van. Ha törik, ha szakad.,:

Sóhajtottak mind a ketten:

Nem állhattam tovább. Szép szerényen megpróbáltam:

— Apa..-: én találtam egy szemüveget. •

— Micsoda? — ütötte fel a fejét apa. — Hol találtad?

— Venczel néninél. A Tatár mérnök úr szobájában.

ügy néztek rám, mintha egy szempillantás alatt

bajuszom nőtt volna.

— Mit beszélsz itt összevissza?

Nem szóltam többet, csak az apám tenyerébe tettem Tatár mérnök szemüvegét.

— Hm..: — mordult egyet, s hol a szemüvegre, hol reám pillantott. Látta, hogy nem bolondozom. — Te ott jártál?

— Ott; Ez a mérnök űr szemüvege.

— Hm... — dörmögött ismét maga elé, s csak idő múltával folytatta: — Tulajdonképpen nem is tudom, hogy mit tegyek veled. Nyakonüsselek, amiért így vásárra vitted a bőrödet, vagy pedig.::

Egy kicsit szurkoltam, melyiket fogja választani, de aztán szerencsére .. . megrázta a kezemet.

Már kezd egészen úgy számbavenni, mint az igazi felnőtteket,

A ZSIVÁNYKA

Miért becézik Zsiványkának? Ez az, amit senki sem tud megmondani, hisz akkora, hogy az ember azt gondolja, mialatt megmássza egyik hegyhátat a másik után, hogy a Zsiványkának. ennek a végtelen erdőségnek sose jut el a túlsó szélére.

Mint ahogy nem is jut. Mert a Zsivánvka. amikor senki sem várná, a Kopasznál, a hatalmas sziklaheg}' lárvTTWTTTTTTTTTVTTTTTTVTTrTTTTTTVVVrTVTTTTTVTTVTTTVTTTTTTVTTTTTTTTTTTTTTTTTTTVTTTVTTTT

bánál végetór, vagypedig méltóan a nevéhez, ellopja magát, más erdők közé búvik s az ember azt hinné, még mindig a Zsiványka vén fáit kerülgeti, mikor már régesrégen a háta mögött hagyta és más erdőkben bolyong.

De mi még egyelőre messze voltunk ettől, hisz alig félórája jutottunk be a fák közié. Elől apám, ő mutatta az utat, leghátul én. Középen Tatár Kálmán.

Hogy megváltozott ez az ember! Tegnap délben értünk fél a szőlőbe, miután az éjszaka átcsúsztunk a várost őrző gyűrűn;

Könnyebben ment, mint előző este. KSran a város szélén bebújtunk a kukoricásba és csak azt kellett megvárnunk, amíg az őrjárat elvonul. Nem volt valami nagy mesterség. Ügy dobogtak a lábukkal, mint a bivalyok, s melléje még cigarettáztak is. Mintha táblát vinnének magukkal: „Halló, halló, vigyázzatok, itt vagyunk!” Szép, kényelmsen hagytuk őket odébb menni, majd derékban mélyen meghajolva elindultunk a sövény mellett.

Az ember, úgy látszik, mindenbe beleszokik, még abba is, hogy üldözik.

így bujkáltunk egy jó darabig, majd nagy félkört írtunk le s csak azután indultunk el a célunk felé.

Ez az út elég kellemetlen volt. Csupa kő meg homok meg szakadék. Ronda, omladozó fehér vacak föld és agyag az egész; az ember megkapaszkodik s mire észrevette magát, máris lecsúszott a mélybe s az orra-száj a teli van porral.

Mégsem panaszkodtam. Mit lehessen tudni? Hátha megtalálják a nyomainkat, Idáig eljöhetnek, de hogy a kövek meg a szakadékok között elkeverednek, az biztosabb a biztosnál. -Annyit gyalogoltunk, hogy már alig éreztem a lábamat. Milyen igaza volt apának, amikor lefektetett aludni. Mentünk, csak mentünk, a nap égetett, majd meghaltam a szomjúságtól, de víznek sehol sem volt nyoma. Ezek a városkörnyéki szakadékos hegyek csupa kopárság, kő meg szikes, csalt valami szívós, vöröslevelű burján-féle terem meg itt.

Végül mégis elértük ennek a szakadékos kőpusztának a szélét és a folyó felé fordultunk.

Tizenegy tájt jutottunk árra a helyre, ahol előző hajnalban a túlparton elrejtettük a csónakot.

Portiak, fáradtak voltunk.

— Nem lenne rossz egy kis fürdő, igaz-e Laci?

Alig mondta ezt ki apa, máris rángattam lefelé magamról a nadrágot, trikót, s benn voltam nyakig a hullámok között, de még meg is merültem, kecskebukát vetettem a vízben, elnyúltam a színné, hogy kiáztassam magamból a forróságot.

ö. be jól esett a ttkkadtság és por után a lágyan

simogató hűs víz.

iFolytatjuk.J

J'jlj le, kisfiam az ölembe és nézz gyermeki teleintettel rám. Úgy, mint régep.., nem is olyan nagyon régen: csak félévvel ezelőtt. Beszélgessünk. Tudod miről? Az életről, melyről neked az elmúlt hónapokban furcsa véleményed alakulhatott ki. Furcsa és — ugy-e megengeded, kisfiam, hogy a felnőtt ember józanságával azt is megmondhassam, hogy — helytelen, fodrdított véleményed. Milyen komolyan nézel: persze, te felnőtt vagy és gyermekként akarlak kezelni. Ezért ülsz hát ilyen feszengve az ölemben; persze restelled, hogy egy felnőttet ölbe vesz valaki. Szemed tágra nyitod, mintha nem értenéd, mit is akarok. Megmagyarázom. Figyelj csak ide.,,

A gyermek'— te is — különleges lelkületű, mint egy élő műszer: érzékeny és tanulékony, vidám és ártatlan, nyiladozó szemű és kalandozó: kinyíló kis szemével egyszerre szeretné felfalni az egész világot. A gyermek — te is — játékos és csapongó, az egész nagy és komplikált világból alig érdekli más, mint a játék, a szórakozás, meg persze, hogy jól lakjon és mélyen, pihentetőn — nagyot aludjon. Nem is tudnám jobban kifejezni, hogy milyen is vagy te igazán, mint ezzel az egyetlen szerény szóval: gyerekes. Igen, kisfiam — ti nagyon gyerekesek vagytok. Miért is ne lennétek azok, amikor tényleg ilyennek kell lennetek. Ilyennek, mert ezek az évek soha többé vissza nem térnek hozzátok. Soha, soha többé. Miért lennétek mások, mikor ezek az évek alapozzák meg felserdüléstek formájúit; mikor ezek az évek döntik el felnőtté-válástok ütemét és — megérted-e, ha azt mondom, hogy — minőségét is. Olyan emberek lesztek az évek során, ahogy gyermeki éveitek alatt gyermekek voltatok és játékon, reményen, álmodozáson keresztül szinte észrevétlenül nőttök meg, nőttök ki a gyermekkorból és váltok felnőttekké. Ugy-e, milyen komoly dolgokról beszégettem el veled? Persze, hogy komoly dolgokról, hisz te komoly felnőtt lettél az elmúlt hónapok során, Szinte naponta vágtad el az oly szép gyermekségedhez kötő finom szálakat. Naponta egyet-egyet. És a tépett szálakból sodortál egy mesterkélt zsineget, amellyel az élethez akartad kötözni magad. A felnőttek életéhez. Felnőtt akartál lenni és vdlaihogy — az is lettél. Felnőtt, aki elfelejtett játszani és szórakozni; aki szinte elfelejtett enni és aludni is; aki már felnőttnek képzelte magát, hiszen beleszólhattál szüleid esti vitájába és kinn az utcán a felnőttek beszélgetésébe.

Magatok között már az egész nemzet problémáit tárgyaltátok és meg voltál győződve arról, hogy te is — meg a másik is —, hogy te, vagy 5, igen; csak te, vagy 5! — szóval csak ti vagytok egyedül képesek megváltoztatni az egész világot. Felnőtt lettél, akinek kialakult bizonyos véleményed már a politikai kérdéseidről is és — úgy-e, nem haragszod, ha így mondom. — de nagyon gyerekesen el is döntötted már a haza sorsát, talán a világét is. Tán elő is vettél egy térképet, amelyen meghúztad az új határokat; tán már ki is nevezted a jövő kor vezetőjét. Képzeletben tán még puskát is fogtál, hogy lőjj és annak durranásával kiteljesedjen az új, amit agyadban elképzeltél. Valahogy úgy képzelted el, mint a mesebéli palackot: kihúzod a dugót — durrl — és kitör belőle valami új, csodálatos, hatalmas szellem.

Mi mindent csináltál ezekben a hetekben, kisfiam! Mi mindent! Csak egyet nem, ami pedig a legfontosabb neked — egyet nem csináltál; nem voltál gyermek. Éppen ezt felejtetted el és kicsi kis sima, bársonyos arcoddal, rövidnadrágos vékonyka lábaddal olyan koravén lettél. Ugy-e, így van?

Most meg lesütöd szemedet, kisfiam, mintha szégyellned magad. Nincs miért. Nem tehetsz te arról, hogy így történt. Sokkal inkább mi hunyhatnánk le a szemünket és mi szégyenkezhetnénk előtted, hogy felnőtté engedtünk válni; hogy megzavartuk kicsi lelkedet. Mi pisloghatnánk, mi —* felnőttek. Mi sem teszszük, nincs is értelme. Ez olyan farizeuskodás lenne. Olyan — ti hegyis szoktátok(mondani? igen; olyan..., szenteltvíz. így van? No, látod, megértjük mi egymást.

Most meg fészkelődét. Mi történt? Bocsáss meg,

nem értettelek; most már tudom, miért fészkelődtél. Másképp helyezkedtél el az ölemben. Másképp. Mimi régen: szinte belémbújva, olyan gyerekesen és olyan melegen-. Ártatlan kis szemed is újra aranyosan rámszegezed, mint valamikor. Mikor még beszélgettünk a „mi dolgainkról’. Vagy mikor érdekes történetet vártál. Most is, mintha beszélgetni akarnál velem, de olyanról, mint régen és úgy, mint régen: ahogy felnőttek szoktak beszélgetni a gyerekkel. Most pont, olyan vagy, amilyennek képzeltelek és amilyennek, lenned is kell. Látod, így tetszel nekem és már hiszek is abban, hogy ha megnősz — nagyon komoly és értékes felnőtté leszek Látod, újra kezdek hinni.

Megálltam. Rám nézel. Aztán felhúzod, kis szemed, mintha mondanád, hogy beszéljek még. Nem. Mára elég. Tudod mit: inkább játsszunk egyet!

Termelő folyamatok a képernyőn

Sűrű tömeg állja körül a lipcsei kiállítás műszaki pavilonjában elhelyezett -köziéifedósi modellt. A látogatók a kőibe futó vasutakban és 'illámosoikban gyönyörködnek. A közelben egy könyvnagvságú fényképezőgép — .elektronszemével” figyeli és azon nyomban a felvefőkészülék 13x27 nagyságú képernyőjére vetíti a modellasztalon lejátszódó eseményeket.

Számos vegyészeti termelőfolyamatnál, ott, ahol sugaraikkal dolgoznak, építkezési darukon, nagyolvasztóknál és hengerműveknél, általában mindenütt, anol a munkás egészségét veszély fenyegeti, e távolbafigyelő berendezéssel ellenőrizhetjük a termelő folyamatokat. A berendezés azt is lehetővé teszi, hogy

e folyamatokba idejében beleavatkozzunk, még akkor is. ha a felvétel tárgya megközelíthetetlen.

Tudományos téren is nagy eredményeket érhetünk ei az alkalmazott távolbalátó segítségével. Az orvosi egyetem hallgatói például közvetlenül követhetik a műtőasztalon lejátszódó eseményeket. Még a mikroszkóp képeit is átviszi. még pedig közvetlenül mikroszkóptól a felvételi ernyőre.

A távolbafigyelő berendeléshez tartozó műszerek kiáL 1 itass és működése az előállítókat dicséri. A lehető legkisebb anyagfelhasználás, — egyszerű szerkezet, aránylag kevés cső, — mindez tökéletesen megfelel a technikai fejlődésről alkotott elképzeléseinknek.