Tiszavidék, 1957. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-24 / 47. szám

„Adria királynő“-jé nek írója

JL VILÁG egyik legkülönlegesebb és legromantikusabb városa Velence. Hányán megénekelték érdekes szépségét, hány vers, dal szól róla, Adria királynőjéről — hány színpadi mű örökítette meg lakóit: a polgárokat és gondolásokat, arisztokratákat és hajóépítő munkásokat, hű és csalja szerelmeseket, pergőnyelvű asszonyokat, részrehajló bírókat, azt az egész színes, roppant vegyes forgatagot! Sok, de mind között első helyet foglal el az olasz víg játékirodalom nagy mestere, mint eOV százötven verses és prózai vígjáték szerzője: Carlo Goldoni.

Kettőszázötven évvel ezelőtt, 1707 február 25-én született. Kilenc éves korában már önálló vígjátékot ír, de a siker, hírnév elég későn, 38 éves korában tiszteli meg az addig fölöttébb sokat dolgozó írót,. Élete kalandos, izgalmas. Szinházszeretetét nagyapjától örökölte, ki majd egész vagyonát a színházra költötte. A lás Carlót féltik, nem akarják a színházhoz közel engedni: Riminibe küldik, a domonkos atyákhoz skolasztikus filozófiát tanulniL Ez a tanulmány nincs ínyére; inkább tartózkodik a színtársulat tagjai között, inkább a színpadon csetlik-botlik, mintsem, hogy a szigorú papoknál hallgassa a számára egyáltalán nem vonzó leckéket. Sőt, megszökik, otthagyja az intézetet, a színtársulattal szüleihez indul. Ezzel azonban nem ért véget tanulmánya, sőt most kezdődik. A tizenhatéves Carlót a paviai Pápai Kollégiumba íratják be. Komoly kis abbé lesz belőle: tonzurát kap, abbéruhába öltöztetik s úgy tűnik nevelőinek, hogy pompás szentéletű férfiúvá lesz. A felszín alatt azonban mélyen gondolkodó és más vágyakat tápláló lélek van. GoL doni írogat *— az első oldalakra írott szent szövegű írások mögött szatirikus költemények születnek Egy ki is derül; hatalmas botrány lesz belőle, a tizennyolcéves abbét radikálisan kicsapják az intézetből.

De tanulmányait valahogyan mégiscsak folytatja. Segédbíró lesz, ügyvéd — még a jogi doktorátust is megszerzi. Igen sokat kóborol, szerencsétlen házassági ígérete miatt még menekülni is kénytelen. Azután mégiscsak megnősül — eggyel több ok, hogy ne könnyelműsködja el az életét, hogy megszokott családapává váljék. Göldonit sem a domonkosok, sem a páviai atyák, sem szülei, sem házassága nem tartja vissza nagynagy szerelmétől: a színháztól. Miközben ügyvédeskedik, miközben hivatalos pereket tárgyal, tudja és érzi: az ő , életének egyetlen, nagy feladata van a színházművészet.

OR, SOKAT IR: előbb átírásokkal arat sikert (Belizár). Később önálló munka is születik tolla nyomán, de minden különösebb visszhang nélkül játsszák. Harmincéves korában színházigazgató, önálló társulata van. Színészei között olyan kiváló művészt is találunk, mint Sacchi, aki korának — világviszonylatban is — legnagyobb színészei közé tartozott. Moliére egyik példaképe, jellemszerepeket szeretne írni, örökéletű színpadi figurákat alkotni. „Igen, jellem-szerepeket kell teremteni, a jó vígjátéknak ez a forrása” — írja egy helyen. És másutt: „A jó komédia volt minden vágyam ..

A komédia korában és hazájában a commedia delVarte műfaját jelentette nagyobbrészt. Ez a műfaj valójában rögtönzés volt, dallal, tánccal, sőt akrobatikus mutatványokkal tarkított rögtönzés. A színész nem kapott szövegei, csak egy nagyjából odavetett mesét. Maszkjában azt cselekedett, azt beszélt a színpadon, ami ott hirtelenjében eszébejutott. Természetesen kialakult egy séma, ami szerint folyt a színpadi beszéd és játék, de ezt mindig frissítették, spontán rögtönzésekkel színesítették. A commedia dell’arte több kialakult szabályhoz alkalmazkodott. Ilyen volt például egyfajta romantikus vonás, a szereplők száma (13), a visszatérő szereplők: Dottore, Pántolom, a két Zanni, ArlecchinOi 0 ARLO GOLDONI igazi nagy jelentősége abban van, hogy ezt a kissé megmerevedett, már sokat újat hozni nem tudó műfajt zseniálisan felfrissítette, igaz, mély, sok-sok művészi és társadalmi mondanivalóval tette tartalmassá. »,Az emberi szív elemzésé” során kiváló megfigyelésével olyan velencei típusokat állít darabjaiban elénk, melyek ma is élővé teszik darabjait. Népi szemlélete korában fölöttébb új volt, hiszen a dúsgazdag arisztokrácia megszokta, hogy írói az 5 érdekeit kiszolgálva nézik a világ dolgait. Jön egy vígjátékíró s felrúgva ezt a szabályt a népi színjátékot nemesíti ki, s mégpedig úgy, hogy gúnyos fintort vág az emberi gyarlóságok társadalmi visszásságok hordozói felé. Kellemetlen volt ez olyannyira, hogy megpróbálták megtörni az író sikersorozatát. Ez valójában nem sikerült, mert a negyvenéves Goldoni csak most indul el igazán a hírnév, s a megrenditően nagy sikerek útján a halhatatlanság felé. (Igaz, élete utolsó éveit Párizsban tölti, mert kiüldö. zik szeretett Velencéjéből.)

I Látogatás egy híres

j fazék as művész műhelyében

Foglalkozz

baromfitenyésztéssel!

JELENTÉKENYEN EMELD JÖVEDELMEDET!

Fejlesszük baromfitenyésztésünket, ezt mozdítják elő a keltetögép ck. A MÉSZÖV által forgalomba hozott 70 tojásos keltetőgcppel a tojások olcsón, bármely idő szakban kikeltethetek, a csibék veszteségmentesen bál-mikor felnevelhetek. A keltetögép

tojáskeltefésre,

zárt helyen való cgibenevelésre, zárt kifutók kihasználására, kifutóketrec céljára

használható. A keltetőgép fűthető petróleummal, de villanyfűtőtestek is alkalmazhatók rá.

BESZEREZHETŐK: BUDAPESTEN MEZÖSZÖV, Bajcsy-Zsilinszky út 59. kisgép raktár.

VIDÉKEN: Bajcsy-Z silínszky út 57. alatti mintateremben.

mét; ahány a csempéje, annyiféle minta. Ne csodálkozzunk rajta: különféle munkából visszamaradt egyes darabokból készült: persze a célt — a műhely fűtését — így is nagyszerűen szolgálja. Mögötte a kis kemence, melyben az első égetés történik. Nézem azokat a munkadarabokat, amelyek már égetésre várnak és nagyon elcsodálkozom, amikor Kántor Sándor fia megmagyarázza, hogy a számomra majdnem egyszínű szürkének ható mintából az egyik rész égetés után majd sárga, a másik zöld, a harmadik kék stb. színt fog fel venni. Megtudom közben azt is, hogy minden darabot legalább kétizben kell égetni. Van olyan munka is, amelyet részben már az első égetés előtt kifestenek, van aztán olyan, amelyet már mint szilárd megmunkálandó darabot vesznek kézbe.

Közben közöttünk serénykedik a népművész felesége, élete- és dolgozó párja is. ök ketten adják a rajzot, a mintát a füredi tálaknak, korsóknak, edényeknek. De nehogy azt képzelje valaki is, hogy megterveznek egy tálat, s annak mintáját sokszorosítják! Dehogy! A terv a fejükben, a kezükben, vagy talán a szívükben van. Kezükbe veszik az edényt, másikba azt a speciálisan erre a célra készített, úgynevezett kis írókát, amelyből lúdtoll-csövön keresztül eresztik rá a festéket a tálra és az ember kettőt sem számol, máris tele van a megmintázandó terület virágokkal, levelekkel, indákkal és kész a minta. Még véletlenül sem találni két teljesen egyformát közöttük.

A megmintázott darabokat fehér mázzal öntik le, amely égetés után az edényeknek az üvegszerű, zománcos, csillogó mázát adja.

Egy negyedéven keresztül

^ készítik így elő, s gyűjtögetik az égetnivalót, s minden negyedévben elérkezik a nagy nap: befűtenek a nagy kemencébe. Megnézem hát a nagy kemencét is. Tiszta samottból készült, hatalmas építmény, ugyancsak a művésznek és családtagjainak a kezeműve. Nagyon gondos munkát igényel a kemence megrakása: az egyes darabok csak egymástól kellő távolságban helyezhetők el benne. *— Sok ezer munkadarab kerül a kemencébe, s egy napon át tart az égetés.

S vajon mit csinál a népművész az így elkészült negyedévi „termelésével”? Bizony nem kell vele házról házra járnia, hogy elhelyezze. Kántor Sándor az ország te~ rületén élő több más. neves

fazekasművésszel együtt —< olyan szövetkezetben van, —> amelynek tagjai otthonukban külön~külön dolgoznak, de műveik felvásárlását és érté-* kesítését a szövetkezet budapesti központja intézi. Az égetés után tehát megáll egy nagy teherautó a Bethlen utcai ház előtt és jószerivel mindent elvisz. Csak az marad meg a népművésznek, ami megrepedt, esetleg, amelyen elmázolódott a festék, vagy más hibája van.

Ezen a héten kerül sor

“ Kántor Sándoréknál a negyedévi nagy égetésre. S a szövetkezet ügyvezetője már jóelőre írásban közölte a művésszel, úgy készüljön, hogy a mostani égetés túlnyomó része Párizsba kerül, ahol kiáU Utason fogja képviselni hazánk, nekünk pedig szűkebb hazánk: megyénk népművészetét.

Így tehát a sáros karcagi utca kis házikójában a magyar fazekasművészet hagyományait továbbhordozó Kántor Sándorunk nemcsak itthon> de a nagyvilágban mindenütt a magyar művészet gazdagságát, szépségét hirdeti és növeli az elismerést ■ kis népünk iránt.

örömmel üdvözöljük őt a Szolnok Megyei Képzőművész Munkacsoport új tagjai között és egyben kívánunk neki igen nagy sikert a párisi kiállításon.

Cziráky Júlia

Érdemes dohánytermelési szerződést kötni !

KÖSSÜK MEG MIELŐBB AZ 1957. ÉVI DOH AN Y- riiRMELÉSl SZERZŐDÉST

A felemelt dohánybeváltási árak, minőségi és mennyiségi prémiumok, továbbá az ingyenes dohánygyártmányban való részesedés továbbra is érvényben van.

A dohánytermelési körzeti felügyelő a helyszínen részletes felvilágosítást nyújt

BOCSI-KOCSI

Lejegyezte: Sándorfi János — (MESE)

ARANYOS tavasszal bocsikocsi kocog a hegyeiktől körülvett, állandóan szeles, kicsi szűcsi kocsiúton. topa, az öreg kocsis, nem nagyon nógatja a jóvérű, fényesszőrű lovakat; Nagyokat szív a pipáján, s nagyobbakat hallgat; Mert hát van mindennek rendje, sora, szóbeszédnek Ideje, s a szőlőnek nedve, íze, bora; Piroskás is kissé körül Lopa bácsi kerek, fényes, kissé pisze orra.

Ám az egyik útfcanyarba, ahogyan a kicsi, hegyi bocsikocsi halad, Teklára, a bolygókúti vánasszonyra akad.

— Hát te Tekla? — kérdi Lopa, s apró szeme sanda, — Nocsak, hová mégy la?

— Már csak ide Bagólyukba, — így feléli amaz;

— Nocsak, — szql az öreg szépen. — Megférünk mi egy szekeren. Meg aztán nem iádd-e Tekla, hogy nemcsak az öreg hegyein, de itten az öreg begyben is van tavasz néha?

— Van az öreg kecske is úgy, — így évődik a vén Tekla, s felkucorog öregesen, fle biz annál, hegyesebben, fel a kocsibakra.

— Nocsak, gyia! Azt a késit, míg a néne le nem késik az ebédfőzésről — így beszél

4

1957, február 24.

áz öreg Lopa, s szájába,

mint gyárkéménye úgy füstöl a pipa. Kicsit büdös, kicsit erős, egy kicsikét köhögtetős ez a pipa néha, de az utazás kedvéért mindent eltűr Tekla.

S míg a kicsi bocsi-kocsi vígan kocog a hegyek közt, — rázogatva őket — addig a tavaszi szellő lágy karjával átöleli az öregedőket;

DE EGY másik kanyar után, meghőkölnek az utasok, mert egy kicsi barna leány cxpefcedik, pipiskedik. Ám csomagja mindenhogyan földet éri S a két öreg csak s -ájtátva nézi. Hanem amint közel érnék, a bőgőre ráismernék, a bőgő mögött senki másra, mint a csinos piroskendős, ejnye, ejnye, de nagyon szép Boriskára.

— Nocsak szállj fel Barcsa lelkem; Sok jó elfér együtt ezen a szekéren.

S hogy felül az, vígan repül a kis bocsi-kocsi tovább; Szállítva a csúcs! Lapát, Bagólyukba a vén Teklát és hátul a. kocsialjba kedves mosoly ékesül a Barcsa leány szép szájára. És száll a füst a pipából, hogy jobban sem kell, de Tekla köhögni már azért sem mer, hogy e szép utazás kedvét el ne rontsa, csak hátul a kocsialjba Borosa lány a piciny orrát keszkenővel eltakarja.

Üj kanyar jön a hegyekbe. Hopp, megálljunk, szedte«

vette. Majd ráhágnak egy legényre s bizony éppen Szilvesztrere. Ijedten sikkant fel Tekla, s csak úgy hányja a keresztét. De legyint egyet csap Lopa;

— Nocsak szállj fel Szili koma. Fel a sarogjába.

Azonban a baj csak most jön, mert hogy Borcsa meg Szilveszter rettenetes haragosak egy csipkés keszkenő miatt.

S hogy a legény lépni akar, feláll Barcsa és így szaval.

— Ha te fél, akkor én meg le! Nem férünk mi egy szekérre!

— Miért parancsolnál te nekem? Nem vagy már az én jegyesem! — vágja vissza Szilveszter.

S ÉPPEN egy pillanat alatt, mire a két vén ászbekaphat, lett is olyan veszedelem, hogy a török meg a tatár ilyent még csak nem is pipál soha. Mondogatják egyre jobban, s szemükben nagy harag lobban;

S mint nézi Lopa. látja, nem is olyan veszélyesek, hanem inkább, mint a többi, tavasztájon szerelmesek. De az öreg Tekla néne nem tudja, hogy mire vélje;

— Nocsak; — mordul zordan Lopa. — Elég legyen Borcsa lányom! Nem az eted ez a székár, az a legény meg felszáll jóm

— Bánom is én! — dühöng Borcsa, s úgy penderíti a hátát, hogy a legénnyel az úton meg ne lássák egymás arcát a világért sem. De belől úgy tavaszodik, hogy a fiút közel érzi, s érezte, hogy Szili lopva mégis csak őt nézi, nézi.

És a kicsi bocsi-kocsi vidáman zötyög az úton, megrakodva nagy haraggal, pipafüsittél, vénasszonnyal, — Bagóiyuk tele!

ÁM AZ ÚTON nagy hirtelen, megtorpan a kicsi iga, mert hogy hónán és honnan nem; előttünk terem egy bika. Porzik az út nagy mérgétől, farkával az égbe csapkod, s minden csörgő kis kavicsot szarvaival meg-megbökdös, lábaival meg-meg tapos.

Retteneteseket horkant a két fakó izgalmába és a kicsi bocsi-kocsit hátráltatja, faroltatja az útszél szakadékéba. Elől bika bömböl, fújtat, hátul árok ásít zordan, s lent a mélye fákkal nőve, mindannyiunk istentelen sírja lenne. Feszül a lánc, hajlik a rúd. e a hátsó kerék lefordul. Darabokba huh a szegély, s lent ott, döngve feneket ér.

S van sikoltás, riadalom! Féloldali áll már a szekér, éktelent bődül a bika, s szarvával a lovakig ér;

S mindez rövid idő alatt, mire bárki észbe kaphat. Tekla ugyan leperdül, de egy pár szoknya a sok közül lőcsre kerül, s fenn akad. Ugrik Barcsa, s segítene, de nem telik már ereje, hogy Teklát meg-emelje.

És a bika egyre bőszül, s utolsó döfésre készül. Nincsen az az emberfia, aki őket megmenthetné.

ÁMDE egy hang rivalog ált vészesen a bika felé, s amaz hátrál belé.

Nem történt itt oly nagy csoda, már mint az, hogy Szili koma a bőgővel, mit a bálira cipelt Borcsa, leugrott a bi ka elé;

— Szili édes! — sikolt a lány szívtéoőn a legény felé.

Ám amaz már nem hall többé, hanem mint ki kőikét félti, rettenetes indulattal, égbe szálló szőke hajjal, s csendben rianó inakkal megindult a jószág felé.

S lesz pokoli zenebona. Csattognak a vastag húrok, torokba vernek a szívek, s zengenek a szűcsi csúcsok, visszhangozva verve vissza. És a jószág csendesen áll, barom képére bánat száll, hisz megmozdult piciny szíve, erre az égi zenére. S Szili húzza buzgalommal, s nem tudja, hogy alattomba a rettenetes izgalmában sötetebb lett a nadrágja;

De a szerelmes kis szívek nem látnak rút hiba foltot és a csinos arcú Borcsa sóhajtozva, rimánkodva néz az égre.

Lopa tért először észre, mert hogy Teklát időközben vissza húzták az ülésre. Megszólítja a lovakat és a barom mellett elhajt; És a bika csendesebb lett, hosszú nyála meg-meg eredt, s látszott szemein, hogy szédül a rettenetes zenétül. Szili tust húz a fülébe, s visszaugrik a szekérre. De a jószág előbbre lép, s szemeivel koldul még egy kevés zenét.

Ám a kicsi bocsi-kocsi már messze porzik az úton, megrakodva szerelemmel, pipafüsttel, vénasszonnyal, s új tavasszal Bagőlyuk felé.

AMINT visszanéz az öreg, látja, amint ketten ülnek; Kéz az ölbe, tej a vállra és az a kis piszi puszi? Hát istenem, az a hála. Boriska csak csendesen ül és a sok gólyahír körül mint a menyasszonyi fátyol, hallgatagon elterül.

Lopa feltolja kalapját, s arcon cuppantja a Teklát. Félrenéz nagy szendén Tekla, s alig hallhatóan sóhajtja:

— Kár, hogy olyan büdös az a ronda pipa.

Harmincnyolcéves, amiken megírja egyik legnagyobl

müvét, a Két úr szolgája című darabját. (A Szovjetunióban filmet is csináltak belőle, it1 Szolnokon is módunkban voll megtekinteni.) És később egy. másután születnek a remekművei: A hazug, A kávéház A legyező, A fogadósné (Mirandolina címm l játssza ma is a Nemzeti Színház), A chioggiai csetepaté, A régiséggyűjtő.

MINDEZEK a darabok, hacsa’,rövid elemzésre vetjük vizsgálat alá, azt bizonyítják, hogy Joldoni a színpadi hagyományokat tiszte. letben tartva megalkotta a jellemvígjátékot, azt, amit kitűzött magának célul. Pompás humorával, komédiás szívé, vei, nagyszerű helyzetteremtési készséggel látta meg a hibákat, visszásságokat és tadott tükröt a velencei polgárok elé: ilyenek vagytok, nézzétek meg magatokat. Nem vagytok túl jók, sem túl roszszak, emberek vagytok — de bizony lehetnétek jobbak is, többek is, ha akarnátok változtatni életeteken, jellemeteken, ha egy kicsit magatokba nézve belátnátok: az életetek csak akkor lesz tartalmas, ha céltudatosan törekedtek rá és dolgoztok érte, hogy azzá legyen.

S ezzel a mondanivalójával korunk emberéhez is szól.

Híves László

1/ arcagon a Bethlen Gábor utca éppenolyan sáros, mint a Kisújszállási út, amely: bői nyílik, vagy mint a többi szomszédos utcák bármelyike.

; A ház, amelyet keresnek, az [ sem válik ki a többi ház kö: zül, — azonban csak első lá; tásra nem. Mert amikor kitá: rul a kapu, máris észreveszi a ■ látogató, hogy ez valami más.

: itt valami rendkívülinek kell : lennie . •

És valóban így van. Kántor Sándor országoshírű, sőt vim lágszerte ismert nevű fazekasművész házának tornácán már alkotójuk kezeművét dicsérik a falra akasztott tányérok, kutyának, vagy cicának éte~ lestálja a földön, az is Kántormű és ahogyan más portán az • udvarban lehullott falevél, vagy elhullajtott takarmány képezi a szemetet, úgy a Kántorék házatáján az égetéskor megrepedt, vagy eltörött csuprok, tálak, kulacsok és más népművészeti alkotások hevernek szerteszét.

De nézzünk beljebb, ha érdekel bennünket, hogyan is születik meg a kulacs, amelylyel oly nagyon szeret játszogatni a kislányunk, vagy az a hamutál, amely olyan becsben áll odahaza, hogy csak dísznek van, ráhamuznl nem szabad. .

1/ ántor Sándor fazekas népművész háza mögött a hátsó udvarban külön mű~ hely céljára épített épület áll, amely magában foglalja a nagy kemencét, a kis kemencét, s a műhely fűtésére szolgáló cserépkályhát is. Mindjárt elsőnek ez a cserépkályha , ragadja meg az ember figyel-