Tiszavidék, 1957. január (11. évfolyam, 13-26. szám)

1957-01-27 / 23. szám

FALUSI VASÁRNAP

A TISZAVIDÉK MELLÉKLETE

Erdélyi József:

Ijaoaszi &uzáq

Vadvizeket borzol a szél, kék a színük, mint az acél. Selyemkendő a zöld mező, bele a nap virágot sző.

Kint legelész már a jószág, — ilyenkor szép ez az ország: nem papoké, nem uraké, hanem a napsugaraké.

Most virágzik fűzfa, nyárfa, most örülhet minden árva: ég az apja, föld az anyja, testvére a küzdő hangya.

Árok partján nyit a kökény. — te se búsulj, szegény legény: neked is jut egy szál pendely, tele tüzes szerelemmel.

Sárga virág a zöld réten, kis pacsirta a kék égen.

Vem szánt, nem vet, csak énekel, nem érdekli, hogy kit érdekel.

m

Kovács Sándor:

KÉT VERS

ZSENI

A költőt méred méterekkel:

Tíz méter — mondod — négy, ez egy (Arany huszonhét Illyés kettő)

S a többi? Legyintsz: Egyre megy!

Magadról nem szólsz, de lelátszik Arcodról büszke, nyegle kéjjel:

Ily módon mérve önértékea — Legalább hetven-nyolcvan méter!.

VlRÁGD AL

Virágszál testedet Ha átfonom félve:

Atremeg. elbódit Lángja, melegsége.. i

Szirom-szemnilláid.

Ha hullnak a csóknál:

Nyár lesz a szívemben — Aranyló. örök nyár;: ■

Puha kehely- ajkad Nyílva dalra, szórr: Csengő-bongó gyöngyét Lábam elé szórja > •

S pici virágszíved — Föléhajtva fejem.

Illatozza, súgja:

Szerelem.;: Szerelem .: i

VAJDA ALBERT:

'JhiwtLa,tát» v.olna..

— Ne ilyen görbén — ütögette meg a hátamat, és gombolyítani kezdte a mércét. Kihúztam magam, közben ő körűimért. Minden adatot beírt egy kis könyvbe, aztán kissé távolabb ment tőlem, nézett, majd a váltamat kezdte markolászni.

— Csontos, csontos — dünnyögte inkább csak magának. — Baj!

Halálosan megrémültem.

— Most kapok injekciót hízás miatt — suttogtam. — Majd a legközelebbi próbáig felszedek valamit.

Szigorúan végigmért. de nem felelt. Felállt egy szélire és a tenyere élével ütögetni kezdte a vállcsontomat.

— Ezt kellene itt egy kicsit kitölteni! Hű.:; és ezek?

Belebökött a bordáim közé.

Hagyta, hogy ldköhögjem magam, mert mégis vevő voltam.

— A jövő szerdán délután próbálunk! — mondta;

Három nap alatt kihevertem a mértékvételt. Szerda délután mindenesetre bevettem Írét idegcsillapitót.

— Minden kész! — fogadott az ajtóban. — Már emelte a kezét,

hogy belebökjön a mellembe, de gyorsan elhajoltam. Bementem a nagy tükör elé.

Már hozta a zakót. Kész kabát volt, két ujjal, fazonnal, de csak fércelve. Rámsegítette, kiszedte az egyik gombostűt a karomból, közölte, hogy steril tűkkel dolgozik, aztán hátralépett.

— Mélyen elgondolkozva nézett rám, kissé félrehajtott fejjel. Hatalmas szabó-olló volt a kezében. — Szerintem kitűnő. Ügy áll, mintha önre öntötték volna.

— Valóban... — mondtam csendesen. — Bár a karlyuk..: azti hiszem;::

— Ahá! a karlyuk! — csapott rám, és villámgyors mozdulattal letépte a jobb karomat. Illetve a zakó oda férceit jobb karját. Mielőtt mozdulni tudtam volna, letépte a bal kart is, és gyors mozdulatokkal összekrétázta az ingemet.

— így! — mondta. — Semmiség . ; ;

— A fazon itt elől::: — kezdtem, mert úgy láttam, hogy a zakó elől kissé eláll az ingemtől

— Ahá! A fazon!

Egyetlen villámgyors mozdulattal letépte a zakó teljes elejét és a nyakkendőm felét.

— Bocsánat — mondta. —1 Maid jó lesz a második próbánál::: De itt mintha látnék valamit!

Jobb lábát neJdtámasztotta az asztalnak, bal kezével belekapaszkodott a zakó hátába. Igen komplikált és nehéz művelet volt ez. de ő nem ismer nehézséget, ha egyszerű kis fazonmunkáról van szó. Beletépett a zakó hátába és a szakadást megjelölte krétával, nehogy elfelejtse megstoppolni.

— így — mondta elégedetten; — Most megpróbáljuk a nadrágot. Mindjárt lihegtünk mind a ketten. Bement a szomszéd szobába, hogy kihozza a nadrágot. Átvillant agyamon, hogy ha egy egyszerű zakóval ennyit tudott csinálni, mi mindenre lehet képes egy nadrággal"' Vili ám gyorsan felkaptam a régi zakómat, magamra rántottam a télikabátot, és kirohantam a szobából

Azóla sokat pihenek és alszom.

Korán kelek és korán fekszem;» Nagyokat sétálok vasárnaponként a friss hegyi-levegőn. Arzénkúrát tartok, hogy jobb legyen az étvágyam. Beiratkoztam az MHK-ra. biciklizek, síelek és bokszolok. Naponta tréningezem. Mihelyt a boksztrénerem megfelelő erőben talál ahhoz, hogy mérkőzhetek, folytatom a ruhapróbátt

isméi játszanak hírsdá-lümei a mozik

A „Nemzeti" és „Tisza" filmszínházak műsora most már teljes, mivel ismét vetítenek híradó-filméi A.kijárási tilalom újbóli szabályozása következtében a filmszínházak műsorkezdési ideje megváltozott: a „Nemzeti" mozi, hétköznap: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, vasár- és ünnepnap: délelőtt 10 órakor és délután fél 3 órakor is. A „Tisza" mozi, hétköznap: 4, 6 és . d órakor, vasár- és ünnepnap: délelőtt 10 és 11 órakor matiné, dél után 2, 4 és 6 órakor.

ÚTI RAJZOK, ÚTI LEVELEK

Nagy—Károly, május 15, 1847,

OH BARÁTOM, még nem volt ilyen hosszú napom, mint a mai, mióta a „Meghasonlott kedély“-t olú t ^ r

síi Sólyom Tibor:

MAGASBÓL

Templomtoronyból — vén varjú tanyáról Nézem fák lombja alatt Kunhegyest:

A Olyan, mint egy fél-halott lomha test.

Lusta lefújni a port is magáról.

Innen még az országút is kifut Remélve, hogy szebb, tisztább tájra jut.

De ott messzebb háztetők, lombok szélén í^l Mutatóujjként az égre mered

!íj Úttörő sorssal egy piros gyárkémény

^ ígérve, hogy ide is megered.

Okos gépek hada, s jobb lesz az élet.

Előnybe részesül akkor az ész.

Az ártó pletyka, rossz előítélet,

Babona, kártya, részegség kivész.

IV. LEVÉL

vastam. Irtóztató unalmas ez a Debreczen és Nagy-Károly közötti út. Homok és homok. Se hegy, se róna, se ló, se szamár, hanem valóságos öszvér-vidék, a mi legkomiszabb. És ez reggeltől estig tart. Úgy nyúltak előre, hátra az órák. mint a rétestészta. s ha egyet nagy nehezen leráztam nyakamról, a másik mindgyárt ott termett prédikáczió-pofájával, s egyik jobban untatott, mint a másik;

Végre — a mi felől már kétségbe kezdtem esni — csakugyan beértem Nagy-Károlvba. Kietlen, prózai város. azonfelül még itt tavaly a nemeslelkű conservatív párt kortesek által agyon is akart veretni, s mindezeknek daczára gyönyörrel vagyok benne, mert itt ismertem meg Juliskámat. a világ legdicsőbb leányát. Talán minden szerelmes ezt tartja kedveséiről, de akárki merné ezt előttem állítani a magáéról, azt mondanám neki szembe: hazudsz akkorát, mint Falstaff!;.: Barátom. leírnám őt neked, de a nap közepébe kellene mártani toliamat, hogy eaész fényében és forróságában leírhassam lelkét!

AMOTT a fogadóval átellenbent a kert és benne a fák. melyek alatti először láttam őt. tavaly szentem- < bér 8-án, délután 6 és 7 óra között. * Ez időtől számítom életemet, a vi-i lág léteiét.... azelőtt nem voltami én, nem volt a világ, semmi sem < volt: akkor lett a nagy semmiség-3 ben a világok milliója és szívemben 3 a szerelem .;: mind ezt Juliskám- 3 nak egy pillantása teremté. Édes 3 elandalodással nézek át ama kert 3 fáira és áldást mondok még arra is. 3 ki őket ültette. — Már közel az éj-3 fél és az álom még messze van tő-3 lem. Hogy is tudna az aludni, ki 3 holnap meglátja a leányt, kit sze-3 rét, ki által szerettetik s kit fél év 3 óta nem látott? Milyen fél év volt! ez, hánykodtak-e ez alatt a tenge-3 rek anyit. mint az én lelkem? 3 Szeretnék neked, barátom, so-3 kát, hosszan beszélni szerelemről. 3 de minthogy e leveleket ki fogom 3 adni, hallgatok róla. A közönséget 3 nem igen érdeklik a szerelmi tör- 3 ténetek. csak ha regényben olvas- 3 sák.:; aztán meg nem is érdemli * minden ember, hogy az én szerel-« raem történetét megtudta.Tutyák Vince balcselekedetei

A lovaglás szolga

Tutyák Vince volt a neve annak a legénynek, leit minden szerencséjében utóiért a balszerencse. Szegény Vince vándorait, vándorolt s nyomorulttul tengette az életét. Egy napon Pestre érkezett s mindjárt az első házban, hova bekopogtatott munkáért, megfogadták szolgának.

Gazdasszonya magányosan lakott, de nem élt magányosan, mert minden éjjel más férfi aludt a házában. Ebből bárki kitalálhatja, minő foglalkozásban jeleskedett. Mindamellett Vince megszerette módfőlött. S még jobban megszerette, mikor amaz megajándékozta egy vadonatúj libériával.

Hálálkodott Vince, amennyire győzte. Aztán engedehnet kért asszonyától, hagö elmenjen a kacs - mába s megünnepelje az tij ruhát.

A kocsmában sokan ittak s volt a vendégek Icözött egy másik lakáj is, ugyancsak libériában. Ezzel a lakájjal Vince mindjárt ősz szebarátkozott. Azazhogy csak barátkozott volna. Amaz ugyanis ■megkérdezte: — Te kinél szolgálsz?

— Mire Vince hibátlanul megmondta asszonya nevét:

— Annál? — röhögött fel a másik lakáj csúnyán. — Hiszen az a város legnagyobb szajhája!

Vince nem tűrhette, hogy jótevőjét füle hallatára ekként gyalázzák, azonmód nekiment az inasnak, s ütötte, ahol érte. Csalihát amaz sokkalta erősebb voll. Vince nemsokára a földön feküd:, szölgatársa pedig csépelte, csépelte minden erejéből,

Ezt még valahogy elviselte volna Vince, de mikor szétválasztották őket, kiderült, hogy vadonatúj libériája csupa rongy. Nagybúsa n hazament, s otthon elmondta aszszonyának, mi történt, miként torolta meg az asszonyán esett gyalázatot. Az elbeszélés végeztével pedig új libériát kért.

— Bolond vagy, •Vince — felelt a magányos hölgy — nincs nekem annyi pénzem] hogy mindig új libériát vásároljak, valahányszor engem szajhának neveznek.

iTv»mTVTyv?v?vf?v*y?TT?TT»?*?frrT

TRAGÉDIA AZ ABLAK ALATT

Vaskó Berci nőcsá- í basznak számított i otthon a tanyán. Azzá tét- t te sok apró ránccal körül- l vett ágybacsaló barna sze- < me, szabályos arca. sima j beszéde, gondos öltözkö- ) dése, de legisle fff óképpen < gyönyörű torokhangja, ö < énekelt a műkedvelőelő- | adásokon, a táncmulatsá- ; gokon a banda előtt. Ak- i kor volt mégis a legbárso- i nyosabb, a le gszív hezszó- \ lóbb dalának zengése, ■ amikor valamelyik leány- ; ka ablaka alatt öblösítette a torkát. Éjjeli zene ritkán esett meg nélküle, s Kolompár Marcival, a kacsalábú prímással úgy megtanulták már a „Szeretnék május éjszakáján” kezdetű érzelmes dalocskát, hogy akár a rádióban is felléphetek volna vele.

Berci ritka hangja révén majdnem jelentős életutal járt be. Felfigyeltek ugyanis rá, s mint dalos és színjátszó talentumot tanfolyamra küldték Szolnokra. Itt ismerkedeit meg Berci Magdikéval. A copfos, szőlce fruska | ugyancsak vidékről jött a * tanfolyamra, de ez egy cseppet sem látszott rajta. Ha kicsípte magát, ha fel.- vette fehér kötött pulóves( rét, fekete kardigánját és az alig pántos szandálját, a városi piperkőcölc is l~ ágy forogtak utána, minti- ha sokk állt volna a nyar„ I kukba.

Nagy volt tehát a konkurrencia, de Berci, aki r,

o Petőfi Sándor:

az első pillanatban szemet l vetett a lányra, erősen állta a — sarat. Szépen fej- - lődtek a dolgok és az t egyik közös mozilátogatás 1 után már haza is kísér- i hette. Nagyon várta már i azt az alkalmat, és amikor i a kislány csacsogva muto- i gatni kezdett, hogy: — i Nézze, ott lakom abban a i nagy házban a második i emeleten, jobbszélröl a harmadik ablak az enyém 1 — Bercit hirtelen elöntötte a forróság. Elkapta a . lány derekát és szorongatni kezdte.

Kapott erre két akkora pofont, hogy az emeletes ház egyet fordult a szeme előtt, s mire magához tért, a lány már beiszkolt az épületbe. Másnap, harmadnap hiába engesztelte. Falra hányt borsó maradt a legszebb szava is. Nagyon letörte Bercit ez a kudarc és a régi recept szerint a borospohár fenekén kereste a vigasztalást. Már pedig az italbolti poharak lefelé nagyon szűkülnek, s fenekük jóformán nincsen is, hogy a vigasztalás odaférjen. Lődörgött Boskó Berci, a városi éjszakában. Egyszer — mivel minden más mulatóhely bezárt, nagy magányosan kivetődött a vasúti restibe.

Hát csodák-csodája, kit talált ott: a kacskalábú Kolompár Marcit. Hóna alatt az ütött-kopott hegedűtokkal. Mindjárt a nyakába esett, s elsírta

iánatát. A derék prímás i valami engedély ,ügyben i árt a városban, mint c -hogy a jó katona soha i vem hagyja el a jegyve- I ■ét, ö is hóna alá csapta r.dilléskor i hegedűt, gon- < tolván, kikeresi vele, amit i ílközben megiszik, mert j íz utasembemek általá- i *m száraz a torka, mint i i tapló. >

Amikor a legény el- : lyögte kínszenvedését, a 1 Mcskalábú prímás barát- i ágosan hátbaverte. í

— Ugyan, Berci, éppen . Ve nem találsz orvosságot . i bajra, adjunk zenét a ánynak.

Az elázott, vérző szívű égány háromszor fültövön :sókolUi és megmentőjélek, légből lee-ett angyaliak nevezte, füstös barátiát. Hamar vásárolt egy lapos üveget, természeteién mókus-vízzel tele és elindultak a nagy vállalkozásra. A város utcái csendesek voltak. Berci tétova lépésekkel karonfogva vezette a prímást a nevezete:■ emeletes házhoz, amely a szive hőimét befogadta. Ott aztán rámutatott a harmadik emeleti lány szoba áblakára.

— Húzzad neki, Marci, de úgy, hogy meghasadjon a szíve.

— A nyakadba vehetnél, hogy közelebb legyek az ablakhoz — jegyezte meg a cigány, akiben élt még a józan ész Szikrája. Berci ham.mi.lntn.

azonban őt is magával ragadta és nekikezdtek úgy, ahogy szoktak, hogy „Szeretnék május éjszakákon . ■. "

Az első emeleten kinyílt egy ablak, a második felgyűlt egy villany, de éppen a harmadikon semmi mozgás nem mutatkozott. Más nótába fogták tehát, abba, hogy „Nyisdd lel rózsám az ajtót..." — Berci mély fájdalmában a kelleténél tálán Idssé jobban is elengedte a hangját. Magdika *blaka azonban sötét maradt.

Egy félóra múlva már fényárban úszott az emeletes ház, csak az imádott] lány nem adott magáról] életjelt. Ekkor a második] emeleten egy öblös hangú] úr ordítani kezdett, hogy, menjenek máshová kur-‘ jongatni, s valaki mind-: járt javaslatot is tett, hogy: hol legyen az a hely. Az-', tán egy üres üveg tört: ezer darabra a járdán,: amelynek szilánkja meg-', csípte Kolompár zenész, felső lábszárát. Újabb', üvöltözés közben valaki’ egy gyanús edény tártál-' mát loccsantotta kt Szégyenszemre el kellett takarodni. Boskó Berci lángolt a dühtől. Nem tudván mégegyszer Magdikára nézni, zenész barátjával az éj folyamán hazautazott, búcsú nélkül elhagyta a tanfolyamot. KI mondhatná meg, mekkora művészi karriert töri ezzel derékba. (solymár)

A zakó, amit nagybátyámtól kaptam, kicsit bő volt hasban, a nadrág kissé hosszú derékban, a váll kissé szűk és a karok rövidek, de különben a ruha úgy állt rajtam, mint akire „ráöntötték", és nem tudott elugrani.

A szabó a Lógodi utcában lakott, a második emeleten. Karomon vittem fel a zakót, és összegombolva mutattam, hogy élői néhányan még elférnénk.

— Egész jó szövet — mondtam.

Kigombolta a kabátot, kis szövetdarabot vágott ki a felhajtójából és meggyújtotta. Éktelen bűz támadt. Lélegzetvisszafojtva figyeltem.

— Na! — mondta titokzatosan. — Jó szövet.

— Tessék levenni a zakót — jelentette ki. — Meg lehet csinálni. Nem nagy ügy. Egyszerű fazonmunkáról van szó. Persze, szét kell szednem egész kis darabokra és újra kiszabni. Olyan lesz, mint az új!

— Igen, én is ilyesmire gondoltam!

— Kénem úgy állni, ahogy szokott.