A Nép Lapja, Tiszavidék, 1956. november
1956-11-18 / Tiszavidék
1 996. novemte1 18. TISZAYIDÍK 3 A Jászság fővárosában is megindult az élet A Jászság fővárosában, Jászberényben bár nehezen, de lassan visszatér az élet. A megyében itt zajlott le a legtragikusabb esemény, amelynek mindkét részről több halottja lett. A város főterén lévő katolikus templom, az ügyészség épülete, a rendőrség és a tanácsháza károkat szenvedett. A munkás- paraszt forradalmi tanács nem tétlenkedett, hanem azonnal megkezdte a romok eltakarítását és a sérült ablakok kicserélését, pótlását. A zavaros napokat Jászberényben is igyekeztek kihasználni a spekulánsok és kofák. Kezdetét vette az árdrágítás. A kereskedelmi vezetők határozott intézkedései következtében azonban ezek a kezdeményezések kudarcba fulladtak. Például, mikor a tej árát emelni kezdték, a Tejipari Vállalat piacra vitt 10 kanna tejet és rendes napi áron mérte, senki sem vásárolt a drágább tejből. Ha esetleg 10 kanna tej kevés lenne, akkor napi 20—30 kanna tejet is piacra hoznának, hogy megakadályozzák a féktelen árdrágítást. Hasonlóképpen cselekedett a íöldművesszövetkezet a tojás, burgonya és egyéb élelmiszerekkel. A parasztemberek és termelőszövetkezeti tagok — dicséretükre legyen mondva — nem tágítottak a forradalom első napjaiban kiadott jelszó mellől: — Bármilyen vezetés legyen is, jövőre is enni kell, Vessünk. El is vetették a jövő évi kenyérgabonát, sőt egy-két termelőszövetkezetben és a tangazdaságban még valamivel többet is vetettek, mint eredetileg tervezték. Az iskolákban megkezdődött a rendszeres tanítás, bár a gyerekek még nem jelennek meg teljes számmal. A kulturotthonban szakköri foglalkozásokat és mozielőadást az esti kijárási korlátozás miatt még nem tudnak tartani. A Vegyesipari Javító Vállalatnál a Cipészipari és Felsőruhakészítő KTSZ-nél és a Háziipari Vállalatnál — amennyire a raktáron lévő nyersanyagkészlet megengedi, — dolgoztak, illetve dolgoznak, A városban két nagyobb üzem van: az Aprítógépgyár és a Fémnyomó- Lemezárugyár. Mindkét üzemet erősen akadályozza a termelésben a szállítás korlátozása. •— A Jászberényi Aprítógépgyárban a dolgozók néhány nap kivételével megjelentek munkahelyükön s túlnyomórészben karbantartást végeztek. Egy részük a gyár, főként a szerelőcsarnokok fűtőberendezéseinek a szerelésével foglalkozik. A fizetést a pénzügyminiszter rendelete értelmében valamenynyien megkapták. Tekintettel a nehéz szállítási lehetőségekre, a gyár forradalmi munkástanácsa úgy döntött, hogy a munkások között egy bizonyos mennyiségű szenet oszt ki. A korábban Karcagon patronált Április 4. Tsz-től nagyobb mennyiségű rizst vásárolt s minden dolgozónak 5 kg. rizst juttatott. A Fémnyomó és Lemezáru gyárban is nagy a pangás. Csak az energiarészleg, szerszám üzem, a karbantartók és az edénygyártók tudnak dolgozni. A többi részleg alkalmi munkákkal foglalkozik. Igaz. vasúton van egy nagyobb nyersanyagszállítmány, de egyelőre nincs remény a megérkezésére. A nehézkes termelés fokozására átcsoportosításokat végeznek s amennyi munkát csak lehet, edénygyártásra állítanak. A dolgozók egy másik csoportját az üzem rendezésével és leltározásával bízták meg. A szociális ellátás biztosítása érdekében üzemélelmezési csoportot szerveztek, amely a vállalat és az ott dolgozó TEFU kocsikkal élelmet hoz vidékről a gyár dolgozóinak. Ugyanígy oldják meg a tüzelő beszerzését is. Jogos sérelmük az üzem dolgozóinak, hogy csak 3 óráig tarthatnak nyitva az üzletek. Most. amikor mindenki ezreket vásárol el, lehetőséget kellene arra adni, hogy azt a csekélyke fizetést elvásárolhassák. így az történik, hogy munkaidő alatt hagyják el az üzemet 4— 5 órára. A legörvendetesebb jelenség a városban az, hogy az embereknek meg van a munkakedvük, csupán az előfeltételeket kell biztosítani a termeléshez. JÁSZAPÁTI LEVELEZŐLAP Egy hónappal ezelőtt — életemben először — Jászapátiban jártam. Éppen egy kis eső volt, de utána kisütött a nap s az István király-úti fák leveleiről igazgyöngyként huBdogáltafc az esőcseppek. Most is esik az eső. Mindenfelé viatócsák, pocsolyák fénylenek. Mindenki siet a maga dolga után. Nézzünk szét talán egy kicsit. A föidművesszövetkezeti étteremben ebédelnek. Jó híre van ennek az étteremnek, de most itt is lemérhető — már az étlapon keresztül is, — a tragikus események hatása. Bizony nem olyan változatos ez az étlap, mint pl egy hónappal ezelőtt volt. De ki törődik most olyan kicsiséggel, hogy a jászapáti földművasszövetkezeti étteremben csak egyféle levest lehet rendelni? Azt hiszem, maguk a vendégek sem nagyon. Harminckét gyerek A jászapáti községi tanácsházán a helyi eseményekről, hangokról beszélgetünk. Elöljáróiban: a helyi forradalmi tanács harmincegynehány tagja teljes mértékben élvezi a község bizalmát, s megfeszített erővel dolgozik, Ügy hisszük, hogy a forradalmi tanács munkája is benne van abban, hogy a szántás-vetés nemsokára befejeződik a jászapáti határban, hogy a piacon az árak normálisak és stabilak (a tojás 1.50— 1.80, a tej 2.60 forint), abban is, hogy az elmúlt tragikus napok alatt egy helyen történt rendkívüli eset: — egy ablak betört, — de főleg abban, hogy a tsz-ek együtt vannak s együtt is maradnak. De a forradalmi tanács most sem engedi ki a kezéből a gyeplőt. Az eddigi normális helyzet további biztosítása céljából negyven tagú önkéntes polgári őrséget szerveznek, amely majd a rendőrség munkáját segíti. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy Jászapátin csak dolgoznák, vásárolnak az emberek, no, meg, hogy örülnek a begyűjtés eltörlésének. Mást is csinálnak. Például mintegy harmáncketten jelentkeztek — eddig — arra, hogy a pesti gyerekeket magúkhoz vegyék, amíg a helyzet megjavul. Több jelentkező akadt, aki hajlandó árván maradt pesti gyermekeket örökbe is fogadni, családi szeretetet, oltalmat nyújtani nekik. Ennek a gyönyörű, emberi gesztusnak szépségéhez azt hiszem, nem is kell kommentár. Akik dolgoznak Jászapátin és akik nem Kik nem dolgoznak? Azok, akiknek Budapesten van a munkahelyük, de a közlekedési nehézségek miatt nem tudnak viszszautazni a fővárosba. Ébreknek a dolgozóknak családját pénzzel, élelemmel segíti a község lakossága és maga a forradalmi tanács is. Többek között a gimnázium diákjai is gyűjtöttek a részükre. A gyűjtéssel kapcsolatban meg kell jegyezni: csak a Vöröskereszt a megmondhatója annak, mennyi élelmet küldtek Jászapátiból a fővárosnak. Hol dolgoznak Jászapátiban? A mezőgazdaságban, iparban, kereskedelemben egyaránt A Vas- és Fémipari KTSZ-ben, a jászapáti Építőipari Vállalatnál, de a többi helyeken is teljes kapacitással folyik a munka. (Bubor.) — A JÁSZAPÁTI Járás valamennyi községében megalakultak a MSZMP szervezetei. Eddig huszonkét alapszerv, mintegy hatszáz taggal jelentette be alakuló ülését. Jászapátin hat Jászkiséren és Jászűadányom négy-négy új pártszervezetet hoztak létre. Negyvenhat küldött részvételével megtartották a járási pártértekezletet is. A fegyveres erők miniszterének közleménye Azok a hadsereg személyi állományához tartozó tisztek, tiszthelyettesiek, katonák, akik beosztási helyüktől, távol vannak, 1956. november 18-án este 19 óráig kötelesek szolgálati helyükön jelentkezni; Utasítom a láfctemyáSwt, hagy a feltétek, két teremtsék meg és azokat biztosítsák a be vonulók fogadására* Akik ennek a rendeletnek nem tesznek eleget, azokat szökevényeknek minősítem; Azok, akik Budapesten vannak szolgálatban, továbbra is kötelesek jelenlegi beosztásukban szolgálatot teljesíteni <fr. MQnnich Ferenc a fegyveres erők minisztere AZ ÉLETÉRT Jegenyékkel, osemetefenyőkkel J körülzárt nagy udvaron terül el a Megyei Kórház. Az orvostudomány és az életmentés egyszerűbb munkatársait kerestük fei, hogy hirt adhassunk munkájukról, örül* jünk örömeiknek, s ha tudunk a nyilvánosság elé tárással w segitsünk nehézségeiken, A kórházépületben barátságos, fiatal orvos, dr. Pozsonyi Endre fogad bennünket, s ad felvilágosítást arról, hogyan állják meg helyüket e nehéz napokban a közkórház alkalmazottjai. Tőle tudjuk meg, hogy a megyei kórház percnyi megszakítás nélkül, sőt nehezebb körülmények között kettőzött erőfeszítéssel dolgozik a betegek gyógyulásáért, Olyan nagyszerű esetekről szereztünk tudomást, mint a zagyva* rékasi beteghordozók tette, akik a vonatközlekedés nélküli napokban kerékpárral, más vidékiek teherautókon utazták, csakhogy megjelenhessenek munkahelyükön. A mikor a mentőállomás sebe‘ sültek érkezését jelezte, a kórház, sőt a bábaképző valamenynyi sebészorvosa készenlétben volt. Fikerült is megmenteni minden beteg életét. Igaz, a „könnyű beteg társadalom" is támogatta a kórházi személyzet munkáját. AM csak el tudta hagyni a kórházat, távozott, hogy minél több férőhely szabad legyen. Idült betegek e napokban nem keresték a gyógyulás lehetőségeit. Így tudta a kórház felajánlaná, hogy Budapestről sebesülteket szállítsanak Szolnokra is. hogy orvoscsoport menjen Budapestre. *—i Szerencsére erre nem lett szükség. Meglátogattuk az intézet gyógyszerráktárát, ennek vezetője tájékoztatott a gyógyszerellátásról. Mint mondotta, a Törökszentmiklósi Anyagraktár lelkiismeretességének köszönhető, hogy jelenleg fontosabb gyógyszerek nem hiányoznak. Egyedül kötszerből apad a készletük, de ezt csak Budapestről lehetne beszerezni. Most kapták meg az Egészségügyi Minisztérium felhívását, amely kéri: állítsák össze, mely külföldi gyógyszerekre van szükségük. Ecélból már értesítették az Ujszászi Tüdőgondozót, s a megye több gyógyintézetét. 7 alán a véradóállomás végzi jelenleg a legnehezebb munkát. A megye véradói megértették, mennyire szükséges, hogy napjainkban minél több vért adjanak, • • • Még olyan napokon is népes csoportok keresik fel az állomást, amikor egyébként a vérvétel szünetel Kunhegyesről 29 olyan ember jött fel, akik eddig még nem vettek részt a véradó mozgalomban, A fővárosnak eddig 10 liter plazmáit vért juttattak, sajnos, technikai okok miatt — stabilizator hiánya — több segítséget jelenleg nem tudnak adni. A közlekedési és közellátási zavarok ellenére leleményesen dolgozik a konyhai részleg. Amikor nem tudtak az üzletekből tejet, tejterméket vásárolni, a gondnokság a cukorgyári célgazdaságból szerezte be a szükséges tejmennyiséget. Jelenleg minden fáradozásukat a gyümölcs- és fűszerfélék beszerzésére összpontosítják, s minden alkalmat megragadnak, hogy betegeik hiányt ne szenvedjenek. J? if elé tartunk a gyógyulás csendes, meghitt honából. Egészségüket visszanyert emberek várakoznak velünk együtt az autóbuszra. Hálás tekintettel búcsúznak a hallgatag épületektől, s velünk együtt minden bizonnyal azt gondolják: szép, nagyon szép élethivatás, emberek életét visszaadni. B, Lm, Edényárnk, háztartási cikkeit hő választékban Messziről bár nem mutatós, de belülről annál inkább az az elárusító hely, amelyet a Jászberényi Fémnyomó és Lemezárugyár kereskedelmi osztályának vezetői rögtönözték a Lehel szállóban. Ugyan mi is ez? Bemutatjuk olvasóinknak. A Jászberényi Fómnyomó és Lemezárugyár már évek óta gyártja a szebbnél szebb, jobbnál jobb közszükségleti cikkeket. Most a néhány hete tartó közlekedési és szállítási korlátozások miatt nagymennyiségű edény és háztartási eszköz ottrekedt. A kereskedelmi osztály elhatározta, hogy a felgyülemlett és a raktáron lévő többmillió forint értékű árut a Férmnyomó klubjában a lakosság részére forgalomba hozza, Tegnap már több teherautó különböző méretű lábast, fazekat, tésztaszedőt, palacsintasütőt, tojássütőt, teáskannát, vízeskawnát, vajtartót. autószifant vittek a Fémnyomó klubjába, ahol ma reggel rendes kereskedelmi áron forgalomba hozzák. A kereskedelmi osztálytól kapott értesülés alapján közölhetjük a megye kereskedelmi vállalataival és földművesszövetkezeteiveü, olyan bőséges árukészlettel rendelkeznek, hogy ha gépkocsival elmennek, korláttam mennyiségben tudnak részükre az ismeretes edényekből adni. Előzetes bejelentés alapján pedig a kért mennyiséget csomagolva szállításra előkészítik; , Nagyobb türelemmel A PULT ELŐTT hangyaboiyként nyüzsögnek az emberek. Lehetnek úgy húsz huszonötén. Várják mikor kerül rájuk a sor, jobbanmondva mikor tudnak előrefurakodni. —■ Tessék parancsolni — szól udvariasan az elárusító, s a tömegre tekint. Egyszerre öten is kémek. KI rádiót, ki lemezjátszót, többen hőpalackot, rezsót, s attól függ, ki mit akar vásárolni. Ki az, aki ennyi kívánságnak egyszerre eleget tudna tennái A kérésekkel ostromolt eladó megfordul, levesz egy rádiót a polcról, a pultra helyezi s kipróbálja. A készülék jó, a vevőnek tetszik, kéri a blokkot, s elmegy fizetni. Az áruház alkalmazottja ezután a létrához megy, hogy a felső polcról hőpalackot vegyen le. — Én már egy órája itt áUck, nekem adjon már egy rezsót —/hangoskodik egy néniké. Ügy látszik, itt is pofára megy a kiszolgálás. Első a sógor, koma, jóbaráti — Szegény kiszolgáló — mit tehet mást — visszanéz a tömegre, lélekzetet vesz és folytatja útját a létra fokain. Nem szól egy rossz szót sem, ezt is magábaíojtja a többivel, amit annyiszor kap naponta; ÜGY LATSZIK, a türelmetlenkedő vásárlók nem tudnak, vagy nem is akarnak belegondolni az ő sorsába Pedig elkelne, hogy fontolóra vegyék az üzleti alkalmazottak helyzetét. Üzletnyitástól a zárásig nincs megállásuk. Csák munkaidő előtt és után tudnak étkezni, közben ilyesmire nincs idejük, mert hát a vásárlókat ki kell elégíteni. Az elmúlt hetekben, senki nem tagadhatja hősies munkát végeztek az áruházak alkalmazottal. Nekik mindem nap százak kívánságát kellett teljesítem. Meg is tették ami csak tőlük telhetett; A vásárlók ne híbáztasók őket, ha a húsz huszonöt ember között nem látják, ki jött korábban, h iszen ezt a kívánságot képtelenség lenne teljesíteniük. Tiszteljük őket, mert hát ők is olyan emberek, mint mi vagyunk, és segítsük munkájukat azzal, hogy fegyelmezetten viselkedünk a vásárlásnál; Ugye megértik a kedves vásárlók miről van itten szó? tJj&ág kellene Jásstadányba is HA MA valaki J ászladányon utazik keresztül, nem alkar hinni a szemének. Az üzletek kirakatában megszokott formájú kék plakát s rajta „Tánc tanfolyam kezdődik”! Hát hogy-hogy? Itt nem hallottak a napjainkban zajló eseményekről? Míg ezen tűnődik az ember újabb plakátot talál moziműsor: Szombat. vasárnap, hétfő: A két kereszt! Bár nem vagyok közellátó, de most már egészen közelről néztem meg mind a két plakátot. Igen, jól láttam, mostani mind a kettő. Jászladányon békésen folyik az élet. Néhány szóra betértem a tanácsiházára, hogy az ott hallottak alapján betekintést nyerjek a község életébe; AZ ELNÖKI szobában emberek beszélgetnék. Az üzemanyaghiányról van szó. Nem tudnak szántani a traktorok, s ezt sajnos helyileg nem is tudják megoldani. Bár lehetne. Egy törzsgyökeres ladányí ember most a község vezetője, Szuróczká János bácsi. Itt éltek a szülei is és örökségül néki csak egy köblös földet, meg a kubikos talicskát hagyták. Értelmes, Igazságos, jóravaló parasztember, mindenki bízik benne. Rövid ismerkedés után elmondja, hogy- legfeltűnőbb jelenség a hatalmas vásárlás, amely még mindig tart. Itt nem emelkedett a tej, tojása liszt, burgonya ára, mert néhány család kivételével mindenki tart jószágot és megtermeli a háztartáshoz szükséges legszükségesebbeket! A termélőszüövetkezetefc is együttmaradnalk. A tagjai legtöbbnylre megtalálták számításukat. A lányált említi példának, aki szintén as Arany Kalász Tsz tagja. Nő létéire, bár nem dolgozta végig az esztendőt úgy mint egy férfi — mégis szép jövedelemhez jutott. Kiszámította, hogy minden ledolgozott napra, — a háztáji föld termését is ideértve — napi 98 forintot kapott« AZ ISKOLÁKBAN rendesen folyik a tanítás. Szunóczkl János bácsi arról panaszkodik, hogy mostanában nem jutnak újsághoz. Mostmár hosszúak a téli esték és összegyűlnek a szomszédok. Szívesen elolvasnák, megvitatnák mi történik körülöttük az országban. A fiatalok meg hadd menjenek moziba, tánctanfolyammá az ilyesmibe úgyse fárad bele az ember. II karcagiak Is segítenek Tegnap érkezett meg Budapestre a karcagi vöröskereszt és tanács által gyűjtött élelem. Az adományok nagyrészét a karcagi Béke, Április 4 Termelőszövetkezetek, a Budai Nagy Antal és a Haladás Termelői szövetkezeti csoportok, a Villany Malom és a Rizshántoló Malom küldték. A szATKtmánybon ISO csirke, hízottkacsa, méz, több mázsa rizs és hús volt, amelyet a vöröskereszt jams Iáiéra a budapesti „HávtráfT gyermekotthonnak és a béna gyér» mekek otthonának juttatták el. Az iskolákban már rendes tanítás folyik. Az úttörő csapatokban elhatározták a pajtások, — az év ele* jén az árvíznél adott segítséghez hasonlóan — szülőik beleegyezésével negyven budapesti gyermeknek adnák meleg otthont. A kórház orvosai, dolgozói és Vöt röskeresztes aktívái váOaUdk, hogy negyven, a budapesti harcokban sebesültnek adnak helyet és teljes el« látásban részesítik egészen a felgyó« gyuláéig. A városban egyébként helyre OOt a rend, folytatják a munkát, s mint hallottuk a héten esténként már, mozielőadást is tartottak. A rendőrség, az ügyészség miért nem lép fel az árdrágítókkal szemben? Ez már mégis csak főbb a soknál — keseredett el Kovácsné a piacon, mén infláció sincs, még sem tudok az uram fizetéséből venni semmit. Hát ki bírja ezt a rettenetes drágaságot, mikor egy tojás 8.—, egy liter tej 6.—, egy kg burgonya i.— Ft-ba kerül. Bizonyos igaza van Kovácsáénak. De miért ne adnák a lelkiismeretlen kofák, spekulánsok, mert a becsületes parasztaszonyt nem viszi rá a lelkiismeret — ilyen drágán a legfontosabb élelmicikkeket, mikor nem tesznek ellene semmit. Vajon eszébe jutott-e már valakinek, hogy egy ilyen üzérkedő kofát feljelentsen, aki az árakat drágítja? Ugye n:m? Mindenki „az llletélcesekre” vár. Nos, nézzük, kik az illetékesek és mit tesznek ennek érdekében. Volt már arra példa a piacon, hogy rendőrt küldtek az árdrágítóhoz s az téllenül <KB, a kofával szemben, még csak meg sem kérdezte nevét, A másik „illetékest az ügyészség, _ Az ügyészek segíthetnének az árdrágítás megakadályozásában, csak éppen nem jutnak nevekhez, tényékhez, mert mással vannak elfoglalva, Akkor hát emelkedjenek az Arab az égig? Nem! Lenne egy megoldás, A lakosság legszélesebbkörü támogatása szükséges az árak rögzítéséhez, Jelentsék fel a dolgozó asszonyok, a csr ídanyák a lelkiismeretlen fcu*árokat akár a -endőrségre, akár íz ügyészségre. Egész bl~tos, nem ->g süket fülekre találni. De azért a rendőrség és ügyészség szervei is egyéb munkáik mellett 'og'olkozhatv.ának az árdrágítók 'ml, mert ez biztosan népszerűbb feladat lenne, mint amit jelenleg végeznek.