A Nép Lapja, Tiszavidék, 1956. november

1956-11-13 / Tiszavidék

MW. noasewitoer tí. TISZATIDtK 3 Molnár József fegyvemeki gazdálkodó üzeni Kád ár János miniszterelnöknek A begyűjtés ettürlése jeler a földosztással. Támogatjuk, segítjük a kormányt Molnár József nyolc holdas fegy­vernek! földművelőt mindenki is­meri a községben, ö volt az 1945-ös földosztó bizottság elnöke. 1945 óta van saját gazdasága, szereti a föl­det, s ért is hozzá. Horv ez meny­nyire Íry van, arról a fegyvernemi­ek nagyon sokat tudnának beszél­ni. Elég megemlíteni, hogy amióta gazdálkodik, búzából mindig 10 mázsán felül termelt holdanként. Volt olyan esztendő amikor cukor­répából holdanként! átlagtermése megközelítette a 300 mázsát Molnár József gazdálkodóval be­szélgettünk a munkás-paraszt kor­mány programm járól, s ő a követ­kezőket mondotta: — Nálunk, Fegyvemeken vasár­nap, november 11-én az égés* fala ott ült a rádiónál és hallgatta Kádár elvtárs beszédét. Megmondom őszintén az elmúlt években én — sok gazdatársammal együtt — elszoktam már attól, hogy valaminek is örüljek, valamiért is lelkesedjek, és hogy valakinek is higyjek. A beszédeket meg semmi­képpen nem szerettük. Legtöbb­ször csak dühítették az embert a minden jót Ígérő szónoklatok. Hogy miért, azt mindenki tudja. Kádár János vasárnapi beszédé­ből azonban mindannyian, szomszé­daink, jóbarátaink, falubeli isme­rőseink azt vettük ki. hogy őszinte és igaz. Nem tudom miért, de a2 ilyesmit megérzi az ember. Amikoi miniszterelnökünk szavai elhang­zottak. beszélgettünk néhány isme­rősömmel .Az egyik szomszédom azt mondta „én ezután a szabad­­európa rádió műsorára nem va­gyok kiváncsi. Hallottam Kádár elvtársat és éreztem a szavaiból, hogy olyan ember szól hoazánk, aki jól is­meri gondjainkat, bajainkat.' Egyetértettem a szomszédommal. Nem szeretek nagyítani, valótlan­ságokat állítani, mert szokás mon­dani, a hazug embert hamarább utolérik, mint a sánta kutyát. Az az Igazság, hogy még egy héttel eze­lőtt kicsit bizalmatlanok voltunk, mert nem értettük nüt is akar a kormány. Mostmár napról napra vi­lágosabban látjuk, hogy éppen azt a földet segíti megőrizni, amit olyan nagyon szeretünk mindannyian, mi parasztok. Most már látjuk, azt akarja a kormányunk, hogy jobb kedvvel, nagyobb örömmel dolgoz­hassunk. A beadás eltörlése olyan öröm volt számomra és mindannyionk számára, amit szavakkal nem is tu­dok kifejezni. Azt tartjuk felér egy uj földosztással. Ez volt nekünk a legfájóbb, ez az igazságtalan be­szolgáltatás. örülünk, hogy most­már nincs. Támogatjuk, segítjük a munkás paraszt kormány minden oiyan intézkedését, amellyel a gazdál­kodók és gyári munkások éle­tét szebbé, jobbá akarja tenni. Mi jól tudjuk, hogy Kádár elv­társ hosszú évekig raboskodott Rá­kosdók börtönében, öt is az a zsar­nokság súlytotta, amelyik minket porig alázott Legtöbb bajunk a be­szolgáltatással volt. Tudjuk, hogy az államot fenn kell tartani. Nincs is kifogásunk az adó ellen. Még ta­lán a beadást is el lehetett volna viselni, ha az árakat becsületesen állapítják meg. Itt volt például a szabadértéke­sítés. Nekem 10 mázsa szabadó úzát kellett az idén beadni. De egy szót se szóltam. Tisztességes árat kap­tam a gabonáiért, kifizetődött az ál­lamnak való eladás. Egyébként is a felesleget úgysem tudja az ember elfogyasztani, és amire nincs szük­ségünk azt mindenképpen az ál­lamnak adjuk majd el ezután is. De állítom, hogy még többet ad­unk el, mint amennyit eddig bead­ni kényszerültünk. Igen. többet, mert nagyobb kedvvel, szívvel, lé­lekkel dolgozunk. Érdemes lesz majd jószágot is tartani. Eddig bi­zony nem volt érdemes, mert az ember vagy a beadást teljesítette Megindult a Surjáni Állami Gazdaságban. Az üzem minden dolgozója helyén van és résztvesz a termelésben. A mai napon pl. 6 teherautó élelmiszert indítottak útnak a fővárosba. Dol­gozik a gazdaság húsüzeme is, s a rendelkezést várják, hová szállítsák a termelvényeket. Ezen kívül na­ponta 700 liter tejjel segítik az or­szág közeilátását. Az őszi vetéssel végeztek, sót 52 A Szolnoki Városi Tanács Végre­hajtó Bizottsága elismerését és kö­szönetét fejezi ld az 51-es Autóköz­lekedési, a Sütőipari, a Kiskereske­delmi, Tejipari, Malomipari, a Ti­szántúli Áramszolgáltató, a Víz- és Csatornaművek, a Vágóhíd és Hús­­feldolgozó Vállalatoknak, a Magyar Nemzeti Banknak, az Országos Ta­karékpénztárnak, az Országos Cse­megekereskedelmi Vállalat szol­noki fiókjának, valamint azoknak és akkor igyekezett a jószágtól meg­szabadulni vagy ’ószágot nevelt és akkor nem tudta a beadását telje­síteni. Örülök, igazán örülök, hogy ezután máskénnen lesz. Mi egysze­rű emberek vagyunk. Megértjük azonban, hogy nem megy minden gyorsan, s tudjuk, hogy most legelőször a rend megteremtésére van szükség. A Munkás Paraszt Kormány ed­digi határozataiból viszont látjuk, hogy íó útra léptünk. Üzenem Kádár János miniszter­­elnöknek, hogy mi, fegyvemeki gazdálkodó emberek, látjuk a kor­mány őszinte és becsületes törek­vését. Üzenem, hogy mi nem akar­juk vissza a régi rendszert, de nem kívánjuk vissza azt az időit sem, ami néhány évvel ezelőtt volt Rákosi irányítása alatt Kérjük Kádár Já­nost, legyen azon minden erejével, hogy ne jöjjön vissza se az egyik, se a másik rossz. Ebben a törekvé­sében a parasztság segítségére szá­míthat. S még egy dolog, amit úgy érzek, el kell mondanom: A magyar ember természete nem állhatja mások mocskolódását, s bi­zony szégyenkezve hallgattuk, hogy Rákosi és más vezetők hogy mocs­koltak más népeket és más veze­tőket. Jóleső érzés volt, hogy ilyet Kádár elvtárs szálából nem hallot­tunk. örültünk annak is, hogy Nagy Imrét sem illette vasárnapi beszé­dében rágalmazó szavakkal. a munka hold gabonát még terven feliül akar­nak földbe juttatni A munkások nagyrésze jelenleg a 4 hold takar­mányrépa betakarításával foglalko­zik. A munkálatokat a gazdaság dolgozói által választott munkás­­tanács irányítja, amely kiharcolta Teágics Mihály igazgató leváltását, helyette a népszerű Sándor Kálmán veszi át a gazdaság irányítását a dolgozók akaratából. az üzemeknek, vállalatoknak, intéz­ményeknek és kisipari termelőszö­vetkezeteknek, amelyek az elmúlt időkben a termelésben, munkaterü­letükön helytálltak ás dolgozóik a város lakóinak ellátása érdekében odaadó munkát végeztek. Kérjük, hogy munkájukat a jö­vőbe mis hasonlóan, a város vala­mennyi polgárának érdekében vé­gezzék; Dancsi József mb. vb. elnök A Szolnoki Városi Tanács elismerése Bubor Gyula: REMMINGHER VR Remmingher úr “ igen, an* nak. hívtak engem, még a bánönben is — kezdte a 40 év kö­rüli férfi. — Pedig mindenkinek volt sza­ma: én voltam a 624-es. De az úr a börtönben is úr. No, nemcsak én voltam ott kék­vérű, de nem ám. Ott volt a gróf Csáky Gyurka, herceg Eszterházy Pali, meg az isten tudja kik. Mi­lyen urak voltak azok! Te jó isteni Azt mondja nekem egyszer a Pali: — Idefigyej, Bandikám, én már rég kiszabadulhattam volna, ha le­mondok az ausztriai 5000 holdam­ról. Még mit nem, ezeknek a koszo­soknak! Inkább a cselédeimnek adom. Tudod, voltak olyan gondo­lataim, hogy 20 holdas tagokban ki­osztom a cselédeknek. Hadd mű­veljék, majdcsak megegyeztünk volna a feltételekben, megh&t el­jönnek még a régi szép idők. a. De aztán csak meggondoltam. Az öcsém fiára hagytam. Úgysem örö­költ sokat a gyerek, hadd éljen em­berhez méltóan, ahogy egy Eszter­­házyhoz méltó.,> Hát ilyen emberekkel voltam én tecsukva, képzeljék: lecsukva! —» mondta felháborodva Remmingher úr. — És miért csukák le? «•» kér­dezte az egyik kisfiú. Remmingher úr ránézett és gyor­san megivott egy pohár tejet, amit az egyik jószívű nénike adott neki. Egy egész kannával. — Hogy miért? Megmondom én! Most már megmondhatom. Adato­kat szolgáltattam a katonaságról. Gyűlölöm a koszosokat. Majdnem elpatkoltam miattuk, elsőfokon kö­télre, másodfokon életfogytíglanra itéPek. F 'Icsillan a szeme: «— De most már szabad vagyok. Hála a magyarok istenének! Soha­sem felejtem el azt a kislányt, aki kinyitotta a ceUa-aftót. Vetít mndU minden: gitár, kézigránát, pisztoly. Sorra nyitogatta az ajtókat. Min­denki szabad lett. Olyan édes kis­lány volt, hogy még. — * cuppan­­tott szájával. Elgondolkozik. — Talán nem is azért vagyok há­lás neki, hogy kiengedett. No, per­sze azért is. De nem elsősorban azért. Határozottan mondja: — Most már megváltozott az élet­célom, Eddig csak adatokat szolgál­tattam az oroszokról, no meg más­ról is... Jól kerestem. Mérték a fiúk a schilUnget. De most már nem ez a lényeg, hanem a leszámolás! A le-szá-mo-lás! — tagolta a szót — ez az élet rendje. Különben is időbe telik, amíg megtalálom a fiúkat, meg a szak­mát is kezdem felejteni De nem elfelejteni! Mutatóujjával a homlokára bök: — Megvan még itt a szakismeret! Csak először rendbejöjjek. Jó közérzet, nyugodt idegzet, biztos kéz, most ezt kell megszereznem, enélkül nem megy a dolog. A z inge alá nyúl. Revolvert vesz ki. •— Nézzék, hogy remeg a kezem. Ennek nem szabad remegni! Reme­gő kézzel nem lehet leszámolni! No, ne féljenek, nincs töltve, ezután szerzek még lőszert. Mert azt is szerzek. De nem is kell szerezni. Most már van, aki adjon, csak tü­relem. Nálam pedig van. Hat évig türelmesen vártam, hat évig! Most ezalatt a pár na > alatt legyek türel­metlen?! Nem! A türelmetlenség: halál, a türelem: élet. Ez az én jel­szavam. Elteszi a pisztolyt, a ka­bátja alá. Feláll. Széttárja a kezét: Magyarország, az egész világ mellettünk áll. Maguk is látják, hol az igazság, igaz? Az egész magyar nép immunissá vált a kommuniz­mussal szemben. A magyarok iste­ne elfelejteti a magyar történelem e 12 gyászos évét mindenkivel az ezeréves magyar rend szent dicső­sége és további folytatása nevében. Mert ez az igazi jövő: A világtörté­nelem legdicsőbb magyar rendjé­nek folytatása. — Huszártiszt koromban... mert az is voltam, huszárfőhadnagy;, , már akkor tudtam ezt. Elmereng. — Pedig de rég volt. Olyan szép volt, hogy tán igaz se volt. Hogy milyen lovam volt nekem akkor, hm — most meg gyalog járok. Nem baj. Járok én még luxusautón. Csak először hazamegyek az én ma­gyar rónaságomra, a Nagy Alföldre. Me -nézem a pajtásokat, meg hogy mit csinálnak a koszosok az én bir­tokomon. Mert még a földemet, há­zamat is elvették. Hazamegyek. Hónom alá csapom az öcsémet és kinézünk Grácba. Ott van a köz­pontunk. Ott vannak a szakma ki­váló dolgozói’’. No, persze nem olyan értelemben, ahogy a vörösök gondolják. Nyílik az ajtó. Két fiatalember lép be. Pestről jönnek. Hazafelé tartalak. Gyalog. Katonák. Pa­rancsnokuk kiadta nekik az eltávo­zási cédulát. ■— Mi újság odakinn? — kérdi tőlük Remmingher úr. — Semmi. De mégis? ■— Hát járkálnak. — Kik? •— Az emberek, meg a nemzet­őrök. Rendőrök is. jf? zmmingher úr kényelmetlenül feszeng a székében. Szürke arca kissé fehérebb lett. — Hát azok a nép mellett álltak, mégis felfegyverezték őket?! — Fel. — Es most mit csinálnák? — Jönnek ide is nemsokára. Ida? aa kérdi meghökkente Memujuh hittel NEM VOLT KÖNNYŰ eligazodni az elmúlt hetek kuszáit eseményei­ben. A vidékire érkező, egymásnak gyakran efllentmoindó hírek egy­általán nem jelentettek biztos for­rást a tájékozódásihoz. Éppen elég oka volt tehát az embernek arra. hogy jóformáin mindemben kétel­kedjen és még a jószándékű beje­lentéseket is óvatosain, fenntartás­sal fogadja. A könnyelmű lelkesedés korsza­ka már régen lejárt. A magyar nép — mint évszázadok során any­­nyiszor — most is a saját kárán tanulta meg, hogy miben lehet bíznia és miben nem. A szép sza­vakban semmiesetre sem. Éppen ezért volt számunkra megnyugtató Kádár János miniszterelnök vasár­napi rádióbeszéde. Nem Ígérgetett, nem hangoztatott jelszavakat az éíetszínvonalról, annál többet mon­dott józanul és feielősségreébresz­­tően jelen helyzetünkről, a legkö­zelebbi égetően fontos tennivaló­inkról. De talán még ez sem volt any­­nyira örvendetes részünkre, mint azok a fejtegetésed, amelyben el­mondotta, hogy véleménye szerint milyen kérdésekben kell teljes egyetértésre jutnunk az országban. Végre-valahára olyan értékeléséi hallottuk az elmúlt időszaknak, amellyel minden tekintetben egyet tudunk érteni. Megértük — mert a kormánynak is ez a véleménye — hogy tisztán tekinthetünk a népmozgalom alapvető célkitűzé­sedre. sót .azok megvalósulásának lehetünk tanul Most már tudjuk azt is — amit a budapesti hírekből nehezen tudtunk kihámozni — hogy a népmozgalom soraiban kez­dettől fogva jelen voltaic és egyre inkább előtérbe kerültek, rossz szándékú, népeken es csoportok, akiknek tevékenysége végül is nyűt terrorcselekményekhez veze­tett. Ennek következményeit is fel­mérhetjük, hiszen vidéken is talál­kozhattunk a jeleivel. Azt gondoljuk azonban, hogy az alapvető tanulság még sem ez számunkra. Súlyos tanulság ez is, de ha azt akarjuk — már pedig úgy akarjuk, — hogy mindezek ne ismétlődhessenek meg az ország életében, akkor leginkább az indító okokból kell leszűrnünk a legfőbb tanulságokat. A miniszterelnök szavai szerint a népmozgalom alapvető oka azokban a súlyos hi­bákban és bűnökben keresendő, amelyeket az ország és a párt ve­zetésében döntő befolyással ren­delkező Rákosi-klikk követett el az ország dolgozóinak kárára Ez adott okot a tömegek jo­gos felháborodására és ez szül­te az alkalmat is az ellen­forradalmi erők számára, hogy Remmingher úr. Igyekszik nyu­­godtnák látszani. De valahogy most mégsem elég „türelmest’. Rossz elő­­érzete támadt. Kis fatáskáját hóna alá veszi és lép egyet az ajtó felé. — Hát akkor ne haragudjanak, de... el kell mennem... — mond­ja bizonytalanul. — Majd találico­­zunk még az életben. Maguk olyan rendes emberek. Én látom. A szent korona hívei. Majd megsegít ben­nünket a magyarok istene. Ne fél­jenek. A társaság nem fél. Remmingher úr folytatja. *— Nézzék, én egyelőre ... szóval nem akarok... nem akarok... sen­kivel sem találkozni. Rendőrökkel és oroszokkal sem. Azért megyek el. — Tényleg, merre nincsenek oro­szok, illetve szovjet egységek? r— fordul az egyik fiatalemberhez. Az gyanakodva néz rá. Majd vé­gigjáratja tekintetét a társaságon. — Azt hiszem, ha itt kimegy az úton és a faluszélén balra tér a földútra, arra nincsenek — feleli. _ — Nagyo i köszönöm, hát akkor áldja meg magukat, meg engem is, a magyarok istene, a mi istenünk. S már lépked is kifelé. e nagyon könnyen le tudja nyomni a kilincset. Gyanús neki, mégis kinyitja az ajtót. Két rendőr állja útját. A magasabbik megszólal: — Szabad az igazolványát? Remmingher úr pillanatok alatt átlátja a helyzetet. Nyugalmat erő­szakol magára. — Kérem, én Budapestről jöttem. Nincs igazolványom. Az oroszok, illetve a szovjet egységek belőttek a lakásomba. Mindenem elégett. Az igazolványaim a másik öltönyöm­ben voltak, az is. Az alacsonyabb rendőr addig megnézte a társaság igazolványait. Rendben volt mindenkié. — Ki ez az ember? •— kérdezte az egyik katonától. — Nem tudom, nem ismerem. —■ Valami kém-bácsi — mondja az egyik kisfiú. A rendőr odamegy a „kémbácsi­­hoä”i meglovagolják“, kihasználják, rassz irányba tereljék a fiatalok jóhisze­műségét, a becsületes magyar em­berek hazafias érzületét, szándé­kait. Az okok megszüntetése tehát a legfőbb tanulság a számunkra. És éppen ebből a szempontból kell elismeréssel szólni Kádár János beszédéről. Mert valljuk be, ami­kor meghallottuk, hogy új munkás­­paraszt kormány alakult, azt sem láttuk tisztán, vajon ez a kormány milyen szándékokkal, milyen gya­korlati intézkedésekkel, főleg pe­dig elvi irányvonallal lép a nép elé. Pontjaiból ugyan kicsendül ez, de mégis, egészen világosan a kor­mányfő mostani beszéde mutatta meg számunkra. Ebből mindenki megérthette, a restaurációé, Rákosi­­klikk manővereinek örökre vége. ..Ezeket arra köteleztük, hogy tér­jenek vissza eredeti íogLalkozásuk­­hoz" — mondta a kormány elnöke és mi megértettük: a Kádár-kor­mány nem azonos a még mindig zavarosban halászókkal, azokkal, akik megpróbálták meg nem tör­téntté tenni a történelmi időket és elvitatni a nén iosros követeléseit; MEGNYUGODTUNK: a Kádár­­kormány el tudta vágni azokat a szálakat, amiket a Rákosd-időszak benfentesei cüy nagy buzgalommal kötözgettek volna össze, ez a kor­mány végképpen szakított azokkal, akiket elítéltünk a huzavona és halogatás, a dolgozók véleményét eummibevevő politikájuk miatt. Csak röviden kívánunk most szólná erről, mert később még lesz rá mód, hogy bővebben kifejtsük véleményünket. Most csak annyit: megújult hittel látunk munkához. Hisszük és valljuk, hogy a hibáik feltárása nem volt hiábavaló. Hasz­nos lesz, . érdemes lesz dolgozni, összefogni „a tiszta, boldogabb, ba­rátságosabb élet" megvalósítása ér­dekében. Idő fúrás i denies A Meteorológiai Intézet Jelenti: Frt­­hósebb és ködös Idő. A sarkvidéki ere­detű, hideg légtömegek lassanként Ke­let-európába húzódnak vissza, helyüket tengeri eredetű, ködképzödésre hajla­mos enyhébb levegő foglalja el. Várható Időjárás ma estig: Fclhősebb, ködösebb idő, elsősorban a déli me­gyékben havazás, havaseső, eső. Mér­sékelt északkeleti szél. A hideg tovább tart. •— Ki ez az ember? kérdezte kollégáját. — Nincs igazolványa, azt mondja elégett — felette a kérdezett és rá­nézett Remmingher úrra, alti nyu­godtan farkasszemet nézett vele, csak egy kicsit lett sápadtabb, de ez nem volt feltűnő a félhomályban és egyébként is szürke arcán. — Most mit akar csinálni? — kér­dezte hirtelen Remmingher úrtól. — Hazamegyek, a rokonaimhoz a Nagy Alföldre, — Igen.— mormogta elgon­dolkozva a rendőr, majd hirtelen a zsebébe nyúlt. Remmingher úr még sápadtabb lett, de tisztán értette a szavakat: 7V ézze, kedves barátom, már *1 úgyis este van, az idő elég hűvös, a kutyák is elég harapósak errefelé, tudja mit? Most megtisz­teli szerény hajlékunkat jelenlété­vel. Nálunk kap meleg vacsorát, szállást. Nyugodtan alhat. Remmingher úr kétségbeesetten nézett körül. De még egy bátorító, együttérző szemvillanást sem ka­pott sehonnan. Hirtelen elejtette fatáskáját, ki­nyílt. Ecsetek, festmények, tius­­rajzjk gurultak szerteszét. Remmingher úr lehajolt, hogy felszedje, közben beszélt: •— Nézzék, ebből élek, festő var gyök. A magasabbik rendőr megállí­totta. — Ne fáradjon — s keze még mindig a zsebében volt. Intett baj­társának, aki kezdte felszedni azt, miből Remmingher úr él”. A magasabbik rendőr megint megszólalt: — A pisztolyt ott ne felejtsd, most ejtette ki a barátunk, al.ogy lehajolt. Majd Remmingher úrhoz fordult: — Indulhatunk. C Remmingher úr megindult másodmagával a csendes, hű­vös őszi estében a rendőrség épü­lete felé. Most már nyugodtan JesthcF’.

Next

/
Thumbnails
Contents