Szolnok Megyei Néplap, 1956. október (8. évfolyam, 230-251. szám), A Nép Lapja

1956-10-21 / 247. szám

2

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1956. cIMŐber Sb

PAR TÉIET ★

„Használható ember66

— Fónagy Sándor? Az igazgató? Ismerem jól, rég itt van a községben, Használható ember. Sok mindent megtett és megtesz az iskolájáért. Mióta ő itt van, legalább 500 százalékkal emelkedett az iskolai oktatás színvonala. Megjavult az úttörő mozgalom, a gyerekek tudnak hol és mivel foglalkozni szabadidejükben. Atlétikát is tanulnak. Nincs még az a másik rendezvény, ahova szívesebben mennének a szülők, mint a szülői munkaközösségbe. Rendben van az iskola, szép tiszta minden, sok szemléltető eszközük van és mindent a maguk erejéből szereztek be.

Mindezt szinte egyszuszra mondja Molnár elvtárs, az alattyáni községi tanács elnöke, a községi általános iskoláról és annak igazgatójáról: Fónagy Sándorról.

Molnár elvtárs szereti az igazgatót. Tiszteli benne a tudást, elismeri munkáját. Még is csak „használható ember”-nek tartja. Időzzünk egy kicsit ennél a gondolatnál.

Az osztályharcról szóló sztálini tanítás azt a tudatot oltotta belénk, hogy bárkivel vagyunk együtt, figyelnünk kell egymást, mert soha nem lehet tudni, ki az ellenség, ki az ügynök. És ha valakinek két szóban más volt a véleménye, mint amit felülről megkaptunk, már gyanakodtunk. S azok. akik nem szajkózták velünk együtt a hibásabbnál hibásabb ..bölcs sztálini tételeket”. már elvesztették a kegyet. így' lehettek mellettünk jobb hiján csak használható emberek.

A XX. kongresszus, s a Központi Vezetőség júliusi határozata nyomán rájöttünk, hogy az ellenségkeresés őrülete épp eléggé mélyre kergetett bennünket, a bizalmatlanság és egyben a bizonytalanság mocsarába.

Tisstáxni kell régre,

mi az, hogy egy ember használ ható? Mi tulaj dóriképpen az ember?

— s mi lehet — főleg egy Janult, intellingens, pedagógiai főiskolát végzett ember? Cipő — hogy még nem kopott el? Kalapács — hogy még nem törött ki a nyele? Esernyő

— hogy még lehet húzni-vonni, ha éppen olyan az időjárás? Aki éveken át bebizonyította, hogy tiszta szívvel a munkájának, a nevelésre váró gyermekeknek él, nem ezt érdemli, hanem azt, hogy elvtársnak, jó elvtársnak, elvtársunknak ■nevezzük.

Fónagy Sándort 1952-ben csúfos módon kizárták a pártból. Még mindössze négy hónapja volt tagjelölt a jászfényszarui pedagógus alapszervezetnél, amikor azzal a koholt indokkal, hogy apósa kulák, visszavették tőle tagielölteégi igazolványát. A taggyűlésre, ahol a községi vezetőség a kizárása' bejelentette. nem hívták rpeg. Másnap viszont, a kora reggeli órákban már felzörgették: adja oda a tagsági könyvét. Akik jöttek, azok éppen, hogy cngedelmct kértek a korai láliaf lankodásert. Többet sem jót, sem rosszat nem szóllak. Benne pedig

ottmaradt a kiáltó: Miért?! Ottmaradt, s napokon, éjeken át

eménBtette a gondolat:

Hát igaz lenne? Valóban eldobja a párt? Nem, ezt nem a párt teszi, ezt csak egy ember teheti, akit a kezében lévő hatalom megszédített, és most nem tudja, mit csináljon.

Nem tudott kihez fordulni, mert éppen akihez mehetett volna, az vezette ellene a hajszát: Kui Albert, a községi párttitkár.

Leveleire — melyekben a járási és megyei pártbizottságtól kért segítséget — nem kapott választ. Aztán kezdte elhinni, hogy őrá tényleg nincs szüksége a pártnak, csak a nap-nap után kifejtett ereje kell. A munkába akár bele is szakadhat, akkor sem lesz többé becsülete. Gyötrő érzéseit meghagyva hamarosan a szülőfalujától is elszakították. Áthelyezték Alattyánra.

Pár hónap óta Alattyánon új községi párttitkár van: Kui Albert. Fónagy Sándor — bár sokáig beszélgettünk — még sem merte kimondani azokat az érzéseket, amiket ez az újabb esemény korbácsolt fel benne.

A Járási Pártbizottságnál is tudják, Kui elvtárs is nagyon jól tudhatja, hogy annakidején Jászfényszarun az ő „keménykezűsége” nyomán sok emberi érzés és az igazi demokráciába vetett hit roppant öszsze. Azóta sokat változtatott magatartásán, de ez a változás még mindig nem elég. Mikor a községbe került, magához hivatta Fónagy elvtársat és ezeket mondta neki:

— Fónagy elvtárs, felejtsük el, ami volt, én sajnálom, hogy az akkor úgy történt, próbáljunk meg összedolgozni.

Talán elég lenne ez a szűkszavú önbírálat,

ha a leltek többeaSrifeem Igazolnák

azt, hogy mélyről, szívből jött a

megbánás és a vezető, aki akkor hibát követett el, most — amit lehet — kiigazít. De Kui elvtárs még most is azt mondja, hogy mint igazgatóval nincs semmi baja, de Fónagy Sándorral ő még nem bélcült meg.

Nem könnyű, cseppet sem könynyű magunkba nézni, s az utánunk kiáltó hibákat sorra korrigálni. De talán Kui elvtárs nem is mer élég mélyen magábanézni. Még mindig keresi, még mindig előráncigálja azokat az „érveket”, amikkel mentegetheti magát.

Nehéz elismerni, hogy hibáztunk? Nehéz, nagyon nehéz! De a magunk kényelméért szabad-e másokat háttérbe szorítani?! Hol van akkor bennünk a nép iránti tisztelet, a választók iránti alázat, ami megtarthat továbbra is a kijelölt poszton.

Az emberelőket kerül szembe az a vezető, aki még mindig gyáva ahhoz, hogy elkövetett hibáit elismerje, sokkal inkább hajlandó felróni a másik gyengéit, mintsem beismerni azt, amit ő vétett.

Fónagy Sándor — a meghurcoltatások ellenére is — kitartott a becsületes munka mellett és ezzel minden hangoskodás nélkül a dolgozók,

a nép ügyét képviselte.

Azok után, amik őt érték, nem lehet elég néhány üres szó — engesztelésül. öt megalázták, s ebből r.em kér többet. De várja, nagyon várja, hogy ismét a párt tagja lehessen. Különösen a júliusi párthatározat és az értelmiségről szóló határozat megjelenése óta bízik ebben. De ő közeledjen? Nem tudja megtenni. Várja, minden nap várja hV, hogy Kui elvtárs felkeresi s mint annakidején volt ppndja a kizárásra, most gondja lesz arra, hogy visszavegyék a pártba.

Bőim Eszter

A PARTOKTATAS HÍREI

A Gazdasági Ismeretek Termelőszövetkezeti Tanfolyamán a megyei előkészítőt október 26-án (pénteken) d. e. 9 órakor tartjuk a Pártoktatók Házában.

Tanfolyam vezető: K. Nagy Sándor elvtárs.

Az előkészítőin az első anyagot „Mezőgazdaságunk fejlesztése és szocialista átalakítása” vitatjuk meg.

Vitavezető: Rozsnyai Sándor elvtárs.

A Gazd. Ismeretek Gépállomási tanfolyamán a megyei előkészítőt október 26-án (pénteken) d. e. 9 órakor tartjuk a Pártoktatók Házában.

Tanfolyam vezető: Marosi Béla

elv társ.

Az előkészítőn az első anyagot — „A mezőgazdaság gépesítésének jelentősége“ — vitatjuk meg.

Vitavezető: Marosi Béla elvtárs.

A Gazdasági Ismeretek Ipari tanfolyamán a megyei előkészítőt október 30-án (kedden) d. e. 9 órakor tartjuk a Megyei Tanács baloldali kistanácstermében.

Tanfolyamvezető: Salló Ferenc elv társ.

Az előkészítőn az első anyagot „A szocialista iparvállalat tervezése. vezetése, szervezése“ —vitatjuk meg.

Vitavezető: Salló Ferenc elvtárs.

A Filozófia I. és II. évfolyamán megbeszélést tartunk október 26-án pénteken délután 4 órakor a Pántoktatők Házában.

MB. AGIT. PROP. OSZTÁLYA.

.»mir iiwrn—mmnrTr~‘~ —————ni'.«« ■ II

Saji ősz EM le

Tájékoztatjuk olvasóinkat a szombati napilapokban s az elmúlt héten megjelent hetilapokban, folyóiratokban közölt eseményekről, hírekről.

inoütLui újság

A Magyar Írók Szövetsége pártvezetőségének határozatában az írók örömmel üdvö/.lik a jugoszláv-magyar tárgyalásokat, valamint Nagy Imre elvtárs pártba való visszavételét „mint e’ső tettet ügye végleges tisztázására”. A határozatban felkérik a Központi Vezetőséget, hogy a jövő évben még az országgyűlési választások előtt tűzzék ki a párt soronkövet keze kongresszusát.

„Hajlékot a fejünk fölé!" című cikkében Veres Péter amellett foglal állást, hogy mindjobban támogassa az állam a családi ház építkezéseket és több kölcsönt bocsásson az építkezés részére hosszúlejáratú hitel formájában.

SZ4B4D HÉP

A szovjet-japán tárgyalások eredményeképpen, amint a két ország közös nyilatkozatát ratifikálják, megszűnik a hadiállapot. A közös nyilatkozat érvénybelépésével minden elítélt japán állampolgárt szabadon bocsátanak és hazaszállítanak Japánba.

Kajk TAszlóné elvtársnő nyilatkozatát a lap 4. oldalán olvashatjuk. Ebben tudatja, hogy azt a 200 ezer forintot, amelyet az Igazságügyi Minisztérium az elszenvedett börtönévekért és az anyagi károk egyré.szének megtérítésére utalt ki, átadja a népi kollégiumoknak. „A rettenet éveit úgy sem, lehet megfizetni. Váljék hát azok hasznára, akik hibáinkat helyrehozzák“ — fejezi be nyilatkozatát.

BÉKE ÉS AZ ill IOS.ÍH

j,Miért disszidáltak?” címmel arról ír a lap, miért maradt külföldön a vegyipari dolgozók budapesti táncegyüttesének néhány tagja. A cikk beszámol arról is, bogy a kint maradt művészele vésülis hazajöttek. A nagyobb koncert-lehetőség, versenyzési kedv, a pénz vonzotta őket, a honvágy azonban erősebb volt ennél, és ezért jöttek baza, A cikk boncolgatja a disszidálások okát és arra a következtetésre jut. hogy a megtörténtek ellenére „Nem bezárni: még tágabbra kell nyitni a kaput •.Ez csak használna művészeink fejlődésének és egyre inkább megváltozna a világban a rólunk alkotott kép. Liebncr Károly, a cikk írója állást foglal az ellen, hogy az innen-onnan összetákolt tánccsoportek. népi együttesek, válogatás nélkül külföldi túrnéra menjenek-IXÉPSZ4V 4

Nagybetűs címekkel ismerteti a lap Hruscsov, Mikojan, Kaganovics és Molotov Varsóba érkezését. A kommüniké alatt hírt ad arról a lap, hogy megnyílt a LEMP központi bizottságának VIII. teljes ülése s az ülés résztvevői elhatározták, hogy Wladislav Gomulkát. Marian Spychalskit, Ignacy Loga- Sowinskyt és Zénón Kliszkot kooptálják a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságába, hogy mint a Központi Bizottság rendes tagjai vehessenek részt a vitában.

A lap közli Gomuika elvtárs fényképét,

UIGUR /VEUZfel

A Tervhivatal elnökének ,Béréi Andor sajtótájékoztatóját ismerteti a. lap. Most folyik a jövő évi tervek előkészítése. A tervek főismérvei: Az életszin vonal 7 százalékos emelkedése, az anyag- és energiaellátás javulása, tartalékok képzése, a zökkenők elkerülése végett. A lakásépítkezésekre fordított összeget nem szabad csökkenteni, ellenben az új beruházások összegét kisebbíteni kell. A tájékoztatóból még megtudhatjuk, hogy kidolgozás alatt vannak a magyar atomerő tervei. A harmadik ötéves tervben a magyar atomerő — mint írja a lap — nagyon komoly kapacitással segíti majd az ország energiaellátását.

A ŐK L IPJ t

„Asszonyok kérdeznek — a miniszter válaszol” címmel arról ír a lap. hogy a nők háztartási munkájának megkönnyítéséről beszélgettek a napokban a Hazafias I,épfront Budapesti — és Országos Nőtanácsának képvise’ői — Tausz János kereskedelmi miniszterrel. A beszélgetés során kérték a minisztert, hogy új lakóházakban szereljenek fel kisebb mosógépeket, s a dolgozó nők utalványra juthassanak hozzá ezekhez a korszerű háztartási eszközökhöz. A miniszter helyeselte az üzemi mosódák szervezését, bár megjegyezte azt is, hogy az igényeket még így sem lehet kielégíteni. A miniszter megígérte: e’lenörízteti a mosószerek minőségét, megvizsgálják, hogyan lehetne külföldről o’yan önmosószert behozni, amely a ruha dörzsölése nélkül oldja a piszkot;

('Foffytetáa as l-ső oldatról.)

senyt, ütné pár ezer forint a markomat

Meg is nyerték, biztosan megkapta a várt jutalmat, de kérdezem: miféle verseny az, ami embertelenségre, a bajok feletti szemethunyásra nevéli az államapparátus dolgozóit? Olyanokká, akik felfelé nem, csak „lefelé” folytatnak harcot — bármit követelne is a becsület, az élet valósága.

Bizony kedves Szobek elvtárs, nem mindig örülnek annak a parasztok, amikor ön zászlóátadásra és koccintani utazik a megye székhelyére. (Kár volna szépíteni a dolgot). A siker nagyon egyoldalú az ilyen esetekben.

Megnyugodva, — de el nem lankadó éberséggel — olvastam sajtótájékoztatójában, hogy a „termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséből származó begyűjtési hiányokat nem egyenlítjük ki úgy, hogy megnöveljük az egyénileg termelők beadási kötelezettségét.1’

Ismerem ugyanis azt az elméletet, amely szerint, ahogyan növekszik a tsz-terület, egyre keveseuoet tudunk begyűjteni, mivel a tsz-ek beadási terhe kisebb az egyéniekénél. Bevallom, én ezt hamis okoskodásnak véltem ezidáig is. Hamis, mert tudvalevő, hogy a tsz. a feleslegét elsősorban az államnak adja el most is, valószínűleg a jövőben is. Az egyéni gazdaságok „megszorításának” elmélete tehát nagyon is hasonlatos volt — a szerencsére már félretett — az osztályharc állandó éleződéséről szóló sztálini tételekhez. Legfeljebb arról lehet szó tehát, hogy drágábban és nem potomáron fogunk begyűjteni és ez egészen más kérdés.

FORGALOMBAN van még ma is egy tévhiedelem, amivel a parasztok „növekvő” jólétét szokták kimutatni. A falusi boltok forgalmára gondolok, ami évről-évre emelkedik. Ez igaz, és ebben sok a pozitív. az örvendetes vonás, ezt én is állíthatom, tapasztalatból tudom. De amit korábban elmondtam, azt is ló lenne, ha figyelembe vennék a jövőben az egyszemmel látó statisztikusok. T. i. azt, hogy a parasztember sokkal kevesebbet költ a gazdaság fejlesztésére, mint amit kellene. Feléli, ha módja van rá — és ez néha úgy néz ki mint az életszínvonal emelkedés, de én inkább úgy mondanám: igen gyakran termelési kedv csökkenés.

Megírnám még azt az epizódot is, amit a gyárban tapasztalt az újságíró —• sürgetően követelték a munkások az egyetlen serlésre is érvényes zsírdézsmának az eltörlését.

— Mi ebbe a ráció? —* kérdezik érthetetlenül.

A munkás tart egy kis malacot.

meghizlalja vett Kukoricán s adjon be majdnem potyán másfél-két havi zsírszükségletének megfelelő menvnyiséget. Hogy végül hamarább vegye meg ugyanazt a boltból.

— Kell a városi lakosságnak? De hiszen ezt nem feltétlenül ilyen módon kellene és lehet biztosítani.

Valljuk be, haszon ez az államnak. Olcsón beszedi, drágábban és növényi olajjal préselve eladja. — Nagy baj. hogy a felszabadulás 11. évében is ilyen manipulációkra kényszerülünk, ha valóban kényszerülünk. Én ezt sem hiszem. — csak kényszerültünk gazdasági politikánk helytelen irányvonala következtében.

És most már engedje meg, hogy ne csak epizódokat említsek meg, de egy kicsit (csak úgy a józan parasztész logikájával) okoskocnam is. Az okoskodásra az ön szavai kényszerítenek. amit a sajtótájékoztató (ha pontos az újság lejegyzése) így fejezett ki: „meg akarjuk teremteni a feltételét annak, hogy minden termelőnek, aki teljesíti kenyérgabonavetési kötelezettségeit, megmaradjon a háztartási szükséglete is." Azt hiszem túlságosan óvatos ez a fogalmazás. Eszembe jut Nobováczkv megállapítása, aki a korábban említett cikkében azt írta, hogy a Minisztertanács határozata a termelőknek adott liszt-kölcsönről toldozásfoldozás, az állam elvesz, azután visszaad, slb. Valahogy Ilyesmit érzek az idézett mondatból is, túlzott és felesleges óvatosság. Nem tartom véletlennek, hogy a Szabad Nép a sajtótájékoztatóból a legpozitívebb, a leginkább előre mutató részt emelte ki címnek, ezt: Időszerű, a kötelező begyűjtés jelenlegi rendszerének felülvizsgálása. így is van. időszex-ü. sőt sürgető feladat, még akkor is, ha már csak a jövő esztendőre lesz érvényes. De azt nem lehet elfogadni, hogy azok a bizonyos megteremtendő feltételek csak azt eredményezzék, hogy a dolgozó parasznak „megmaradjon a háztartási szükséglete is.“ Ez alapvető és eddig is törvényesen elismert követelmény volt — más kérdés, hogy mindig megszegték. — Ennél jóval előbbre kell most már lépni, ezt követeli az élet, a falusi valóság;

Bálint Kálmán ezt így felezte WL,

amikor beszélgettünk:

— Szépen hangzik a szabad piac. de ha nincs, amit a piacra vigyünk ;; i — és így mondják ezt a többi paraszt emberek is. Pedig a legtöbben nem ismerik Lenin elvtársnak műveit, amelyekben az is megtalálható, hogy a terményadó átmeneti politika, a nyomor, a gazdasági romlás, a háború után. a helyes szocialista terménycserére való átmenet politikája, ök csak érzik, hogy így igaz ez, mindenféle idézet nélkül is. De az „átmenet“ nálunk valahogy túlságosan hosszúra sikerült, a parasztok iránti bizalmatlanság, a túlzott központosítás és még sok más egyéb következtében; (Az ezzel kapcsolatos gondolataimat nem mondhatom el már ebben a levélben.)

IDÉZNI szeretném azonban még Tildy Zoltánnak, a DISZ Petőfikörben elhangzott szavait, amelyet a Szabad Nép okt. 18-i számában olvastam: „Magyarországon nem olyan túl régen az mit a gond, hogy mit csináljunk 'a búzaféleséggel. Akkor volt az, amikor emberi táplálékra alkalmatlanná tették a bűzét, amikor 6 pengő volt a búza és 3 pengő a boletta. Emlékszem rá, hogy régen, képviselő koromban, milyen nagy vívmány volt az, hogy a kerületem egyik községében el tudtam érni, hogy 9 vagon hízott sertést, a legjobbat, be tudják erőszakolni exportba, mert az exportár kilónként 0,91 P volt a hazai 0,71 pengős árral szemben. Valaminek történnie kellett, hogy ilyen erős fordulat következett be mezőgazdasági területen”. Én azt hiszem, az egyéni kezdeményezés elfojtása vezetett idáig. Az, hogy a parasztember nem érdekelt a gabona termesztésében és ezért évről évre harcot kellett folytatni a megszabott vetésterület teljesítéséért.

Befejezem azzal, hogy nem vagyok sem filozófus, seim közgazdász. Újságíró vagyok, az emberek érzéseinek, hangulatainak hőmérője. Amit írtam, levélnek szántam és nem tudományos, közgazdasági értekezésnek. Talán néhány ellentmondást Icon nyűszere], ki lehet mutatni soraimban. Az azonban tény, hogy a dolgozó parasztság bizalmát ezideig éppen a tőle idegen és az ő érzéseit, véleményét, figyelembe nem vevő törvények és szankciók rendítették meg és süllyesztették a mostani állapotába. A rideg számvetés helyett tehát, a gyakorlati tapasztalatokra, a nép szavazatára építő számvetésnek kell lépnie a jövőben, ha a bizalmat a párt, a kormány számára végérvényesen és nem csak időszakot era meg akarjuk szerezni. És ebben most már szerepet kaphatnának talán a kevésbé szakszerű, de az életet néha mégis hitelesebben tükröző észrevételek és gondolatok is.

MA MAR örömmel látom, hogy országosan és felső szinten is pezseg az ájer, a begyűjtési rendelkezések körül. Megtárgyalja majd a Minisztertanács, sőt az országgyűlés Is. Biztosan tudom, hogy a képviselők — a Szolnok megyeiek máris letették a maguk obulusát — nem csak véleményt mondanak majd, de döntenek is a nép érdekeinek megfelelően.

Addig is azonban nem ártana, csak hasznos lehetne, ha ebben a kérdésben is tanácskoznának közvetlenül a dolgozó néppel, meghallgatnák észrevételeit, javaslatait, azok is, akik ma még „élesen” vitáznak arról, hogy legyen-e módosítás. vagy sem. Azt hiszem, az derülne ki, ami a szövetkezéssel kapcsolatban: Nem a szövetkezést ellenzi a dolgozó paraszt, csak annak az erőltetett módszereit. Hiszem és vallom, hogy a nyílt és józan-eszű magyar pai'asztember azt is megérti, hogy szüksége van az államnak az adóra, még tán a besyűitésre is. Legfeljebb azt mondja: Módjával és emberségesen! És ennek fejében ő is előlegezi majd a biza'mat. ami nélkül nincs országépítés, nincs munkás-paraszt szövetség, nincs kertkultúra és gyümölcstermesztés és nincs jólét, boldogság, megelégedettség.

Bevallom, én már látom is — látom lelki szemeimmel, amint a nyúlánk Bálint Kálmán kezetszorít majd velem és azt. mondja:

— Amikor a múltkor nálunk járt. nagyon kedvetlenül ment el és úgy. hogy egyelőre nem tudta megmondani, mi lehet a kivezető út. Látja, lassan mégis rátatál. mcgla. lálja a párt. a kormánv. Lát in -látja, így mindjárt más. van kedve, lesz kedve dolgozni az embernek .;.

SZERETNÉM, ha akkor ön Is ott lenne és nem a megyei verseny sikerére. csupán egy mintagazda egészségére és jövőjére koccintana velem. Mert akkor tudnám, hogy az egész magyar jövendőre ürítjük poharunkat.

Üdvözlettel- F. Tóth Pál újságíró

Szolnok megyei Néplap