Szolnok Megyei Néplap, 1956. október (8. évfolyam, 230-251. szám), A Nép Lapja

1956-10-03 / 231. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1956. október 3. Mit mesél a mezőhéki kastély ? " Régen, vagyon régen még 1887 táján építettek engem Mezőtúr ha­tárában. Ma már úgy ismerik ezt a helyet, hogy Mezőhék. Mondom, olyan régeit építettek, hogy már a tégi gazdáimra sem emlékszem. De nevágjunk a dolgok elébe. Folytassuk talán ott, hogy már megépítésem is nagyon sokba ke­rült. Dekát 50 év múlva ennek el­lenére igen meggyöngültem. Ekkor vasgerendákkal és egyebekkel erő­sítették -falaimat és tetőmet, ami akkor 68.000 pengőbe került. Hogy mennyire megértem én ezt a pénzt, mi sem bizonyítja jobban, hogy 1941-ben pincémben feljött a talajvíz, de csaJc a körülöttem lévő parkot és gyümölcsöst pusztította el. Falaim, szobáim kiállták ezt a próbát is. Időközben sokminden voltam. így lettem 1944-ban kórház, majd fő­hadiszállás, hogy csak a legfonto­sabbakat említsem. 1951-ben, amikor még csak ter­vezték errefelé itt a mezőhéki ta­nácsházát, egyes okosan gondolko­zó emberek javasolták, hogy javít­sák ki az én megrongálódott falai­­'-mat és tetőzetemet, így mint mű­emlék is megmaradok, de egyúttal mindenféle hivatalos szerv elfért volna bennem. Nem beszélve arról, hogy falaimat, tetőmet sem rongál­ná állandóan az idő vasfoga. De nem így történt. Állapotom napról napra romlott, olyannyira, hogy értékes fa, vasbe­ton és egyéb anyagaim egy része je­lenleg már egyszerűen felhasznál-A Szakszervezetek Szolnok me­gyei Tanácsának munkavédelmi fel­ügyelője D. Nagy Sándort, a jászbe­rényi szemeséző üzem telepvezető­jét a munkavédelmi rendelkezések végre nem hajtásáért 100 forint, Hlla Istvánt a Kunszentmártoni Tég­­' agyár gyárvezetőjét ugyancsak a »unkavédelnii rendelkezések végre lem hajtásáért 200 forint pénzbir­­iggal sújtotta. Szűcs Mihályt és *rókő Józsefet, a Kunszentmártoni "églagyár művezetőit 100—100 fo­­int pénzbírsággal kellett sújtani zért, mert a hozzájuk beosztott ’olgozókat nem részesítették bal­h a tat lan. Sokan bizony még tüze­lőnek is elhordanak. 1955-ben pe­dig a részeg katonák elkezdték ron­gálni az észak felé néző tetőzete­met és ez a mai napig is folytató­dik, ha már nem is az ö részükről. Napjaim tehát meg vannak szám­lálva. Az illetékesek viszont még a le­bontásomról sem gondoskodtak. Pe­dig több család, hajlékát kitenné a belőlem meg felhasználható épület­anyag. Ez év tavaszán az MDP Központi Vezetőségétől kértem gyors segít­séget. Sőt több helyen írtak rólam a lapok. Jöttek is hozzám a láto­gatók. seregestől. Gusztáltak, néze­gettek. Én meg vártam, de nem tör­tént semmi. Pedig nekem az a vé­leményem, hogy ebből a rengeteg kiszállási és autóköltségből leg­alább egyik szárnyamat ki lehetett volna javítani. ígértek is nekem sokfélét: Meggyógyítanak, lebonta­nak, stb. Dehát az ígéret ezidáig még csak Ígéret maradt. Az én épületanyagaim pedig nap­ról, napra korhadnak, s most ahogy jön a tél, akkor a jövő tavaszra azt hiszem,.. brrr erre nem is merek gondolni.,. , • Ezt a szomorú mesét, amely — sajnos — valóság, Bende Sándor, a mezőhéki pártszervezet titkárhe­lyettese hallgatta ki a kastélytól. Feljegyzője pedig; BUBOR GYULA esetelhárítási oktatásban és ebből kifolyólag baleset fordult elő. Kocsis Jánost, a Martfűi Tégla­gyár vezetőjét és Kapcsándi Józse­fet, a Martfűi Téglagyár biztonsági megbízottját azért kellett pénzbír­sággal büntetni, mert eltűrték, hogy az agyagbányászási dolgozók az agyagot meg nem engedett mó­don, alávájássaí termeljék ki. Az előbbit 200, az utóbbit 100 forint pénzbírsággal sújtotta a munkavé­delmi felügyelő. CSONTOS BÉLA az SZMT munkavédelmi felügyelője HÍREK ■— A szolnoki Mozaik és Cement­árugyár rövidesén megkezdi az épületelemek gyártását, amelyeket helyi szükségletre használnak fel. — Csépán 1 és fél millió forintos költséggel ,új részleggel bővitik a téglagyárat. — A Tiszafüredi Téglagyárat 120 000 formte« költséggel korszerű­sítik, a villanyt is bevezetik a gyár területére. — Tiszaszöllősön korszerűsítették a földművesszövetkezeti italboltot. 22 000 forintót költöttek erre a célra. — Tiszafüreden október 10-én megnyílik az új csemege és húsbolt. — A megye helyiipari vállalatai­nál tíz fiatalkorút alkalmaznak a Minisztertanács idevonatkozó ren­delkezése alapján. — Szolnokon a 33-as Áruház rö­vidáru boltját ebben a hónapban megnyitják. Az új üzlet kb. 70 000 forintba kerül. — Kockás mintában, különböző színben „Rika” néven új női ruhá­nak való műanyag jelent meg. Métere 36.30 forint. — Lengyel importból mintás cord bársony érkezett. A külöböző színű ruhaanyagoknak 65,— forint mé­tere. — Tiszafüreden 75 000 forintos beruházással cukrázsdát épít a föld­mű vess zövetkezet. — Jászladányon szeptember 27-én az MSZT községi szervezete irodal­mi előadást szervezett. Ez alkalom­mal Illyés Mózes, az írószövetség megyei csoportjának tagja tartott előadást Goncsarov kiváló orosz író munkásságáról, — A jászkiséri Vegyesipari KTt . megkezdte az évek óta nem gyár­tott zománcozott füstcsövek készí­tését. A kereskedelem még ez év­ben árusítani fogja. — A bortermelők örömére nagy mennyiségű, s kiváló minősgű demijon érkezett a Bolgár Nép­­köztársaságból. A választék bővítése érdeké­ben Lengyelországból zománcedényt im partál tunk. Az üzletekben már vásárolhatók a szép áruféleségek. — A Tiszasülyi Állami Gazdaság minden üzemegységében javítómű­hely felállítását tervezik. A tél fo­lyamán nem kell nagyobb távolsá­gokra szállítani a javítandó gépe­ket. A dolgozók részére meleg szál­lást és főtt ételt biztosítanak. — Jól sikerült Rákóczifalván a cukrászipart kiállítással egybekö­tött műsoros divatbemutató. Kocsis József cukrász dicséretet érdemel különleges sütemény készítményei­ért. — A kunszentmártoni MEDOSZ kulturház képzőművészeti szakköre kiállítást rendezett a kulturotthon­ban. Sok szép rajz és festmény di­cséri a szakköri tagok jó munká­ját. (Kovács Istvánné leveléből.) — A megyei tanács végrehajtó bizottsága október 2-án ülést tartott, ahol a termelőszövetkezeti állatál­lomány átteleltetéséről, az őszi és téli oktatás előkészítéséről és más soronlévő munkáikról tárgyaltak. — A szolnoki Ruházati Vállalat szűcs és női kalapos részleg fel­állítását tervezi. — A szolnoki Tisza mozi október 4-től hétköznap három, vasárnap pedig négy előadást tart. — A karcagi Dózsa Termelőszö­vetkezetben szeptember 25-én meg­kezdték a juhok mesterséges meg­termékenyítését. A Kísérleti Gazda­ság szakemberei segítséget adnak a t e mielőszövetkezetnek. — A tiszavárkonyi Petőfi Ter­melőszövetkezet tagjainak jó mun­kája nyomán búzából 13.5, kukori­ából mintegy 25—3) mázsás átlag­termést takarítanak be. Idő járásjelentés Várható időjárás szerdán estig: nyu­gaton és északon felhőátvonulások, leg­feljebb néhány helyen kisebb zápor­­cső, máshol jobbára derült, száraz idő. Mérsékelt, időnként élénkebb délnyu­gati, nyugati szél. A meleg idő tovább tart. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: tiz-tizenhárom, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán huszonhat —huszonkilenc fok között. (MTI). OKLEVELES gondozó és ápolónő töb­­éves gyarkorlattal elhelyezkedne böl­csödébe. — Cím a kiadóban* APRÓHIRDETÉSE K A MARTFŰI Állami Gazdaság keres azonnali belépésre mezőgazdaságban jártas terv, statisztikus üzemgazdászt, továbbá kőműves szakmunkásokat. — Kollektív fizetés, lakás, kiváló étkezés biztosítva. c4 Szigligeti szinhfiz műsora Október hó 4-én este 7 órakor MARICA GRÓFNŐ Október hó 5-én este 7 órakor MARICA GRÓFNŐ Október hó 6-áu este 7 órakor MARICA GRÓFNŐ Október hó 7-én délután fél 3 órakor MARICA GRÓFNŐ Október hó 7-én este 7 órakor MARICA GRÓFNŐ Jegyek válthatók: délelőtt 9 órá­tól 1 óráig a. Színház Szervező Iro­dában. Telefon: 23—00 cs a Színház pénztáránál délután 5 órától 7-ig. Teletop: 18—93, 0 OQ10 ÖQ Űö «0 ŰC. Szolnok megyei NÉPLAP politikai napilap Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős kiadó: KALMAN ISTVÁN Terjeszti a Megyei Hirlaphivatai Előfizetési ár 1 hóra 11 forint Szolnoki Nyomdaipart vállalat SZotiiok, Mallnovszki u. la. Felelős vezető; Mészáros Sándoi A SZOLNOK Megyei Tüdőbeteggyógy­intézet azonnali felvételre keres egy konyhahentest és egy íütősegédmun­­kást. A KARCAGI Április 4. Tsz faiskolá­jában őszi és tavaszi szállításra min­dennemű 1 éves gyümölcsfa suhángok kaphatók. HIRLAPÍHUSDXIT keresünk belépésre. Jelentkezni lehet a Szolnok 1. Postahivatal vezetőjénél. tommiitmimiitiMitimiiiiiiiimmiiiiiiiiiiiiimimiir FÉRFI HOMIBtai (segédmunkást) BUDAPEST területéie IS éven telni, villa­mos vágányépítési munkára felveszünk. Dolgozóinknak munkaruhát’ bakancsot, kedvezményes üzem’ étkezést, ingyenes villa­mos utazási igazolványt, a vldé, kleknek munkásszállást, a csa­ládfenntartóknak napi 6 Ft kűlönélési pótlékot biztositank. Jelentkezés: a FOVAKOSi VASÚTÉPÍTŐ VALLALAT Köz­pontjában: Budapest, VII. Akác­fa u. IS. IV emelet MS. szoba. iMlltlllillliiiiiiiiniiliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiitfiiiimj KARCAG A termelőszövetkezeti város ha­tárában hamarosan befejezik a rizs aratását. A Táncsics Termelőszö­vetkezetben pl. 430 holdból mind­össze 90 hold van még talpon. Ez évben megváltozott a tagok vélemé­nye a gépekről. Meggyőződtek róla, milyen sok segítséget jelent a kom­bájn használata, takarékosság és idő szempontjából is. Kiszámolták, hogy egy hold rizs arait ásóért 800 forintot kellene fizetni, ha kézi erővel vágják Ez a munka a kombájn alkalmazásával 300 forintba kerül, s ezért az ösz­­szegért el is csépeld a terményt, A kukorica törés, cukorrépa és takarmányrépa szedés sok ember munkáját igényli. A kombájn na­ponta nyolcvan-száz embert meste­rit erre. Ezért is szeretik a gépe­ket a karcagi termelőszövetkezetek­ben. ÉLETÉBŐL A Dózsa Termelőszövetkezetben 157 hóidat arattak le a rizsfölde­ken. Az átlagtermés a becslések szerint eléri a 19—21 mázsát hol­danként. Az aratás mellett végzik az őszi kalászosok vetését is. 164 hold őszi árpát, 70 hold rozsot cs 60 hold búzát vetettek el. Jól halad a talaj előkészítés is. 320 holdon zavartalanul végezhetik a vetést, 160 holdnyi területen is­­táJüóitrágyát szórtak ki. s 620 hol­don végezték el az őszi mélyszán­tást. * A város dolgozói — az olajkutató munkások segítségével — társa­dalmi munkában működésbe akar­ják hozni az 1945-ben cementtel betömött melegvíz kutat. A fürdő segíti majd a meleg víz, létesítését Bünletés a munltavÉdsimi intézkedsz megszegje m att llysn szép kislakások épültek .. i a mezőtúri Sallai Termelőszövetkezetben az állatgondozók számára. A há­rom új épületben már csak a belső munkák vannak hátra. Télire beköltöz­­lictők. Még villany is lesz a lakásokban. S mindez a várostól 14 km-re, az azelőtt oly sötét lanyavílágban. Széleső játéka miatt vesztett a törekvés Békéscsabai Építők—Szolnoki Törék­­vés 3:2 (0:0) Békéscsaba, 4000 néző, ve­zette: Tárkony! (Szeged). Szolnok: Cselényi — Juhász, Fackel­mann, Kegyes — Lazányi, Tassi — Hé­­ricz, Csábi, Horváth, Dobos, Iván. Edző: Kolláth Ferenc. Békéscsaba: Andó — Pécsi, Portörő, Rieger — Bohus, Lonovics — Csicsely, Vékony, Szabó, Weiner, Sipos. Edző: Kalmár György. Közepes iramú#és színvonalú mérkő­zésen ütközött meg a két régi rivális. Csaba kezdte a játékot, de az első ve­szélyes támadást Szolnok vezette; Csá­bi erős lövését Andó kiejtette és csak igen nagy szerencsével mentette a rá­rohanó csatárok elől. A harmadik perc­ben Horváth megsérült, de tovább ját­szott. Tapogatózó mezőnyjáték alakult ki, inkább a vendégcsapat fölényével, többször volt gólhelyzet is, de a csa­baiak önfeláldozással mentettek. A szórványos hazai támadások során az egyik ívelt lövés a felső saroklécet ta­lálta el és a visszapattanó labdát csak igen nehezen mentették a szolnoki vé­dők. A félidő közepén nagy ostromba kezdett a szolnoki csapat, lövést lövés követett, de hol emberben akadt meg, hol meg Andó védett sokszor igen sze­rencsésen. Horváth jó labdájával Do­bos kiugrott, egyedül volt a ráfutó Andóval szemben, de átemelt labdáját a kapus oldalra elütötte és oda lett a nagy helyzet. A szolnokiak a nagy fö­lényt nem tudták gólokra váltani. Szünet után a csabaiak heves táma­dásai már az első percekben gólt ered­ményeztek, amikor a balszárny táma­dóit a védelem nem tudta tartani és éles szögből az ellenkező sarokra vá­gódott a labda, 1:0. A hazaiakat fel­lelkesítette a gyors siker, leszorították Szolnokot és az 5-ik percben a megza­varodott védelem mellett — a baloldal­ról újabb éles lövés szállt Cselényi ka­pujára és ez Is a hálóban kötött ki, 2:0. Pár percre felszabadult a szolnoki kapu, de az újabb rohamoknál Juhász egy jobbról balra átvágott labda mellé fejelt, az ott termett csabai balszélső éles szögből kapura lőtte és Cselényi mellett a hálóba került, 3:0. Tizenöt perc alatt háfom gól! A váratlan ered­mény hatására — kissé későn — a szolnokiak is észbekaptak és Horváth jó labdájával Csábi kitört a védők közt, Andó azonban a lábára vetette magát és megszerezte a labdát. A ro­hamok a 18-lk percben eredményt hoz­tak és a jobbszárny támadása után Iván közelről 3:l-re szépített. A 20-ik percben, a kiugró Dobost a csabai vé­dők felvágták; a 16-osról megítélt bün­tetőt Horváth a felső lécre lőtte és a bevágódott labdát Andó a gólvonalon belülről kaparta ki. 3:2. A tovább tá­madó szolnokiak parázs helyzeteket te­remtettek, de nem sikerült az egyenlí­tés, sőt az utolsó percekben ismét a hazaiak voltak veszélyesebbek, de Cse­lényi helyén volt. • A szolnoki együttes az első félidőben jó helyzetek kihasználásával könnyen szerezhetett volna 1—2 gólos vezetést. Az ebben az időszakban tanúsított lagymatag játékmodor cs néhány játé-5 jászerényi Vasas ftéri A közelmúlt napokban Szolnokon rendezték meg a megyei ifjúsági atlé­tikai bajnokságot. Ezen sportkörünk atlétái újabb dicsőséget szereztek egye­sületünk és városunk színeinek. Nem kevesebb mint öt megyei bajnokságot és 13 második helyezést értek el. Az első helyezettek között uj megyei baj­nokok lettek: 100 m-es síkfutás: Kazi Olga (Vasas Aprító) 13.6 mp.. Súlylökés: Szatlóczky Valéria (Vasas Aprító) 9.74 nn Gerelyhajítás: Göbölyös Mária (Vasas Aprító) 34.06 rn.; 400 m-es síkfutás: Király Rozália — (Jászberényi Törekvés) 70.8 mp. 4x100 m-es váltófutás: Vasas Aprító csapata 56.2 mp-vel. Külön ki kell emelni Waldek Györ­gyöt, a Vasas Aprító ifjúsági labda­rugóját, aki ezen a versenyen bebizo­nyította, hogy a labdarúgás mellett ki­váló atléta is. 100 m-es síkfutásban 11.8 mp-vel egyéni csúcsot futott és így az országos ifjúsági csúcsot tartó Tóth Béla mögött a második helyezést ért el; A jövő reménysége. Gutái Eva. a a Vasas Aprító versenyzője, aki távol­­ugrásban 472 cm-es eredményével, kö­zépiskolai megyei bajnokságot nyert és kosunk lélektelen magatartása nagyon megbosszúlta magát és szinte felbiztatta az ellenfelet is. Szünet után a mindvé­gig teljes erővel játszó csabaiak olyan lelkes, mindent elsöprő hajrába kezd­tek, hogy egy negyedóra alatt 3:0-ás vezetést értek el és eldöntötték a mérkőzés sorsát. A szolnoki csapat jó erőnlétét bizonyítja, hogy még ezek után is tudtak- erősíteni és a vereség arányát szépíteni. A két pontot azon­ban már nem lehetett megmenteni. — Cselényi a kapuban sok veszélyes lab­dát tett ártalmatlanná. Az éles szög­ből lőtt csabai gólok közül — egy kis szerencsével — egyet védhetett volna. A hátvéd hármas az első félidőben hi­bátlanul játszott, a szünet utáni negyed­órában teljesen megzavarodott. Szoro­sabb emberfogással a csabai csatársort megbéníthatták volna. A fedezetsorban csak Tassi játszott helyenként jól. Lazá­nyinak nem volt ellenszere a lelkes csa­bai balszárnnyal szemben. A csatársor most is elég sok gólhelyzetet hozott össze, de ezek nem a tervszerű felépí­tés, hanem inkább a gyors, lyukrafuíá­­sok eredményei voltak. Horváth sérü­lése ellenére sok jó labdát adott tár­sainak. Dobos és helyenként Csábi és Iván is nagy akarással küzdött. Ivánt csak gólja dicséri, A kitünően játszó Pécsi mellett úgyszólván alig volt si­keres megmozdulása. A csatársornak — minden eredményessége ellenére — az a legnagyobb hibája; hogy teljesen magára hagyta a vé­delmet. A labdát csak igen rövid ideig tudták tartani — s ha elvették — utána nem igyekeztek visszaszerezni. A véde­lem és a csatársor között óriási űr tá­tongott. Az immár második mérkőzés elvesztése különös tekintettel a most következő élvonalbeli csapatok (Kecs­kemét, Budapesti Törekvés, Diósgyőr) elleni mérkőzések előrelátható nehéz­ségeire, — jogos aggodalommal töltik el az együttes szurkolótáborát. A csa­pat vezetőinek és maguknak a játéko­soknak is át kell érezni a rájuk háruló felelősséget és a lehető legkomolyab­ban kell felkészülni a mérkőzésekre. Szolnok város dologzói és a vasutas­csapat minden híve elvárja a kitűnő játékosgárdától, hogy a mérkőzéseken teljes erőbedobással és tudásuk legja­vával vegyenek részt, mert csak így képviselhetik sikerrel városunk élvo­nalbeli labdarúgó sportját. HGy. KELETI CSOPORT: 1. Bp. Szpartak. 21 12 8 1 46:25' 32 2. Bp. Törekvés 21 13 5 3 45:15 21 3. KISTEXT 21 14 3 4 50:27 31 4. Diósgyőr 21 13 4 4 58:21 30 5. Kecskemét 21 9 8 4 25:15 26 6. Debrecen 21 9 5 7 26:24 23 7. Szolnok 21 8 5 8 19:38 21 8. Salg. Vasas 21 7 6 8 28:26 20 9. Miskolc 21 6 6 7 21:25 20 10. Békéscsaba 21 7 3 11 28:29 17 11. Özd 21 4 C 9 22:48 15 12. Pereces 21 6 3 12-25:48 15 13. Gödöllő 21 4 7 10 18:42 15 14. Bp. V. Meteor 21 5 4 12 21:39 14 15. Nagybátony 21 4 5 Í2 26:45 13 16. Eger 21 3 6 12 28:61 12 o áttétéinek újabb sikere nem sok választia el az országos csúcs­tól sem. Kitartó, szorgalmas munkával a jövő évben ezt is elérheti. összegezve az eredményeket: 1. Szol­nok 205, 2. Jászberény 161.5, 3. Török­­szentmiklós 115 ponttal. Ez az eredmény ismét azt bizonylt­ja, hogy Jászberény város atlétika! vo­nalon is komoly fejlődésről tett tanú­ságot. mert a tavalyi negyedik hellyel szemben az idén második helyen vé­geztek. G. j. Jászberény fl mRMsi üMlÉlyu Fa’asfiMUOő bajnokság állása 1. Jászb. Vasas Ap. 36 32 3 1 104:13 47 2. Szolnoki Kin. 27 22 2 3 86:16 46 3. Jászap. Tör. 26 14 5 7 33:23 33 4. Szolnoki Tör. XI. 27 12 7 8 40:29 31 5. Mezőtúri Trak. 26 12 5 9 41:27 29 6. Jászb. Fém. V. 27 12 5 10 39:39 29 7. Tmiklósi V. 27 10 9 8 39:40 29 8. Szolnoki Bástya 27 10 7 10 42:48 27 9. Törökmik. Bás. 27 8 7 12 43:43 23 10. Martfűi V. L. 36 10 3 14 40:42 22 11. Ujszászi Törekv 27 7 8 12 23:55 22 12. Mezőtúri. H. 26 8 5 13 38:45 21 13. Sz Törek. APF 26 6 8 12 42*68 20 14. Szolnoki Szik. 26 7 6 13 24:38 20 15. Kunhegy Trak. 27 4 5 18 21:77 13 16. Karc. Szpart. 26 4 4 18 28:80 12

Next

/
Thumbnails
Contents