Szolnok Megyei Néplap, 1956. október (8. évfolyam, 230-251. szám), A Nép Lapja

1956-10-04 / 232. szám

1956. círtober 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 kadarka Csapó néni azonban csakhamar t'elcsattant:. — Miféle maskarába bújt maga? Hiszen ez a Péter ruhája. Az volt bizony Mihály bácsin a fekete ünneplő helyett. — Az. — Ennyit mondott bűnbá­nóan. — S a magáé hol van? — Julis vasalja..; Átázott. Dél­után áthozza. A téli feladatokról rendeztek vitát a megyei népművelési munkások A megye legjobb népművelési mun­kásai szerdán délelőtt megvitatták hogyan ■ biztosíthatnak a késő őszi és téli hónapokra megfelelő prog­ramot a falvak, tanyák lakóinak. Eszterág Albert a Népművelési Mi­nisztérium Ismeretterjesztő Osz­tályának vezetője résztvett és fel­szólalt az értekezleten. Elmondot­ta, hogy véget kívánnak vetni a népművelési munka szabványosítá­sának. A falu vezetői gondos meg­fontolás után mindenütt maguk határozzák meg mi érdekli a lako­sokai:. Az értekezlet résztvevői — A Magyar Szovjet Társaság megyei Pedagógiai Szakosztálya munkájáról ÚTI JEGYZETEK: KALIMANTA Georgij AFRiN Egy éve alakult meg a szakosz­tály. Előadásokat, vitákat szerve­zett, s klubesteiket is tartott. Botos Sándor festőművész pl. „Az orosz realista festészet”-ről, Schuk Lajos pedagógus „A munkára nevelés” - ről, Tóth Béla, a jászberényi Taní­tóképző Intézet tanára pedig az Egyetemen tartott előadást „A kö­zösségi nevelés elméleti és gyakor­lati kérdései” címen. A szolnoki előadások mellett Jászberényben, Turkevén, Mezőtú­ron is rendeztek ankétokat. A Pedagógus Szakosztály kezde­ményezésére indult meg a „Szülők Akadémiája” című előadássorozat, amely nagy tömegeket mozgatott meg. Ugyancsak nagy sikere volt az orosz nyelvű szavalóversenynek is, ahol mind a városi, mind a me­gyei iskolákból több induló vett részt. Szovjet elvtársak részére négy előadás hangzott el: A ma­gyar költészet demokratikus hagyo­mányai Petőfiig, — Petőfi Sándor, — Ady Endre, — József Attila cí­mem A szakosztály levelezést folytat az egyik taskenti középiskola orosz az egész pénzkészletet: minden bankjegycsomag szabályos volt. És pont az a csomag került a revizor kezébe. Nagyon kellemetlen: há­nyán olvassák erről a jelentést olyanok, akiknek a, véleménye dön­tő. Ilyen szégyen még nem érte! — Tanulmányozza az elvtárs a szolgálati utasítást! Gondosabban, mint eddig. Mert ha így dolgozik, börtönbe jut.. -. Így mondta nagyképűen a revi­zor. Közben pelyhedző bajuszkáját pödör get te, s úgy nézte őt, mintha legalábbis sikkasztáson érte volna. — Engem oktat ki ez a kölyök! ■— gondolta akkor és érezte, hogy a gyomra összezsugorodik. Kezét rá­szorította, a nyomástól a gyomor beteg fala görcsösen megvonaglott. A szivét is mintha összeszorították volna. A fejéből fogyni kezdett a vére. Elfordult, behunyta a szemét, de akkor is látta az előtte örvénylő fekte karikákat. Majd úgy érezte: valami belülről megdöngeti a mel­lét úgy. hogy tisztán hallotta a dö­­rör.ibölést, s olyan erővel áramlott a vére a fejébe, hogy azt hitte, szétnyomja a koponyáját. Szeretett volna valami nagy gorombaságot mondani. Amivel visszavághat. De már akkor egyedül volt... Most már nem érzett haragot a revizor iránt. A revizornak az a dolga, hogy hibákat keressen, s aki hibás, az ne érzékenykedjen — bé­­kíigette önmagát, majd: — aki dol­gozik, mindig az húzza a rövideb­­bct. így volt ez régen, így van most is. A revizor jó „káder” — gondolta keserűen — sértegetheti a régieket. Ű még csak nem is panaszkodhat. Esetleg a szemébe vágják: örüljön, horyj megtűrik. A fülke üvegfaláról visszaverő­* dő tükörképét vette szemügy­re. Néhány szál hajat fejének fény­lő holdjára igazított, majd hegyes állát, kiálló arccsontjait vizsgál­­gatta. — Hiába szedek széntablettá­kat — gondolta — egyre soványabb leszek. — Aztán arra gondolt: jó lenne délután kivenni a csúszta­tást. De elvetette ez az ötletet: ma még nem mert bemenni a főnök­höz. Hirtelen felkapta a fejét. Egy da­rázs nagy erővel koppant az ablak­hoz. A nyitott ajtón jött be, s most makacsul, mérges zúgással kísérle­tezett újra meg újra: az ablakon át — Átázott a maga feje. Hányszor mondtam, ha feredni akar, csiná­lok vizet a nagyüstben, minek jár /eredni a szőlőárokba? S még hozzá holdvilágnál éjjel. Mihály bácsi sunyin pislogott s csak halkan merte mondani: — De a csattos nem tört el... Jól megfogtam. —U— egyetértettek ezzel a javaslattal, hi­szen a „jászsági homok nyilvánva­lóan más mezőgazdasági kérdése­ket tesz időszerűvé, mint a kunsá­gi szik“'. A népművelési munkások abban is megegyeztek, hogy nem helyes csak összefüggéstelenül egy­­egy előadást tartani, mert ez in­kább csak az érdeklődés felkeltésé­re alkalmas, hanem ezek helyett gondosan megválasztott, megfelelő előadók segítségével megrendezett előadássorozatokon elégítik ki a falusi lakosság tanulás vágyát. nyelv és irodalom tanárával. A le­veleken keresztül az irodalmi elem­zés értékes tapasztalatcseréje fo­lyik. E rövid kis levélben nem le­het elmondani mindent a szakosz­tály munkájáról, nem is térhet ki az elért eredményeikre. Csak any­­nyit, hogy Gyurkicza Andrásné ta­nárnő, gazdaságvezető ez év ja­nuárjától júliusig 500 darab tagsági jegyet adott át a tagoknak, s ez is a jó munkát igazolja. Kiss Béláné, Szolnok szakosztályelnök Uj gyógyszer a gyomor­­betegségek gyógyítására A csehszlovák orvostudomány egyik fő feladatának tekinti az emberi betegségek új, hatha­tós gyógyszerekkel való leküz­dését. Emil Rubinnak,' a kaz­­nejovi Julius Fucik-gyár ve­gyészének sikerült a gyomor­betegségek gyógyításánál rend­kívül fontos betainklórhidrátot új eljárással, egyelőre 2 kilo­gramm mennyiségben előállíta­nia akart szabadulni az üvegbörtönből. Előbb le akarta csapni, de meggon­dolta magát, s kinyitva az ablakot, egy ócska füzettel csapkodva ki­felé hessegette. A darázs most a pénztáros feje körül kezdett el ve­szettül körözni. Ö egyik karját az arca elé tartva, vakon csatarászott össze-vissza, miközben majdnem le­verte a villanylámpát, felrúgta a kosarat — míg végre a darázs meg­találta az utat és kirepült. Meg­könnyebbülten nézett utána és be­csukta az ablakot. Mikor megfordult, idős paraszt­asszonyra esett a tekintete. Egysze­rű ruhában volt, s attól elütő diva­tos szatyort tartott a kezében. A lányáé lehet, vagy kölcsön­kérte valakitől — állapította meg a pénztáros. Feltolta a kisablakot: — Mi tetszik? Az asszony percek óla várta, hogy megszólítsák, illendőségből. Közben volt ideje kibogozni a zseb­kendőjéből egy tépett százforintost. — Azt mondják, itt cserzik ki... — magyarázta és várta a vá’aszt. — Mi történt ezzel a banjeggyel? — Tudja, háromszáz forint nyug­díjat kapok OMB1 jogon. Szegény uram után. A siffonba tartom a pízt és... A pénztáros közbevágott: — Ha a siffonban ment tönkre a bankjegy, akkor nem cserélhetem be. Kizárólag csak akkor, ha ter­mészetes kopásból ered a sérülés. Ha a hajtásnál szétszakad, vagy ehhez hasonló... — halkabbra fog­ta a hangját — vagy ha... mond­juk az erszény zippzárja tépi szét... Ez sem szabályos egészen, de ezt még elnézik... Az asszonyból kiszaladt a sértő­dés: — Megrágta az egér a siffonba. Nem szoktam én hazudni! — Hát ez nagy baj! — s a pénz­táros csak nézett maga elé. Most már mindenki odafigyelt. Az asszony még reménykedett: — Cserélje mán ki, az Isten áld­ja meg! Mán be kellett volna ha­barnom az ételt, délbe gyünnek az emberek..; A zsebkendő szélét tépdeste. Ag­godalmasan várta a választ. A pénztáros a pénzt simítgatta. Sajnálta az asszonyt, de fejében ott kavaroglak a revizor szavai. S az előbb is úgy érezte: a főnök csak A 1 EGYENLÍTŐ, az egyenlítő! — ^ hallatszott a pilótafülkéből. A repülőgép utasai az ablakokhoz tapadtak, hátha „meglátják“’ a Dél kínai-tenger tükrén a földgolyót övező „vonalat1’. Ebben a pillanat­ban fölpattant a pilótafülke ajta­ja. A pilóták és az utasok vidám kiáltozása közepette megjelent egy tejjel leöntött, paradicsomlével be­mázolt fejű ember. Alig ismertük föl benne a repülőgép parancsnok­helyettesét! — Újonc! — nevetett a parancs­nok. — Először haladt át az egyen­lítőn. Ha tengeren lennénk, sós víz­ben fürdetnénk meg. Mi repülők a magunk módján „avatjuk föl.”! A pilóta megkérdezte, hogy dz. utasok közt van-e újonc. S bár meg Ígérte, hogy a légiforgalmi társa­ság írásbeli bizonyítványt ad min­den újoncnak az egyenlítő „fölava­tásról”, — ki tudja, miért —■ egyet­len újonc sem akadt.;;: Odalent már jobban kibontakoz­tak Borneónak, a világ egyik leg­nagyobb és leggazdagabb szigeté­nek partjai. A külföldi gyarmato­sítók évszázadokon át töméntelen kincset: gumit, aranyat, gyémán­tot, koprát, szenet, ásványolajat, ne­mes fát hurcoltak el erről a szi­getről. Borneó ma is óriási jöve­delmet hajt a külföldi társaságok­nak. A borneói kikötőkben füstöl­gő holland, angol és amerikai ha­jók gyomrában évente sok száz­ezer tonna ásványolaj, gumi, fa, vas érc és szén tűnik el. A hollandok, az angolok, a spa­nyolok és a portugálok sokáig ver­sengtek Borneóért. a A XX. század elején Anglia és Hollandia osztoz­kodott rajta; az utóbbi uralkodott a sziget nagyobbik részén. Ma az indonéz nép akaratából az Indonéz Köztársaság gyakorolja a hatalmat Borneónak ezen a részén. Az indonézek a volt hollandi bir­tokokat Kalimantannak nevezik. S bár a politikai változások na­gyok, a hollandok gazdasági pozí­ciói még ma is erősek. Kalimantan­­ban. Külföldi, főleg holland cégek irányítják a gumi-, az ásványolaj-, a szén- és a fakivitel nagy részét. Kalimantan területe körülbelül tizenhétszer akkora, mint Hollan­diáé. Mocsár, síkság és mangrove­erdő borítja nagy részét. A belát­hatatlan síkságokon lassú, méltósá­­gos, bővizű folyók hömpölyögnek. Kalimantanban r.incs vasút. A fő közlekedési utak a folyók: ezek sze­őt nézi. És eszébe jutott, mit ígért a főnöknek. Aztán a szolgálati uta­sításra nézett. Az idevágó paragra­fus mondatai szorongatták: — ... Amennyiben feltehető, miszerint a bankjegy sérülése nem természe­tes kopás következménye, a bank­jegyet selejtezés céljából átvenni nem szabad... Szándékos kártevés fennforgása esetén '... stb. — S az­tán: aki ez ellen vét, az fegyelmi vétséget követ el és a hivatal veze­tője köteles a fegyelmi eljárást fo­lyamatba tenni.. Megborzongott: Nem! Nem! Kihúzta magát: — Sajnálom, de nem cserélhetem be a banjegyet! A pénz nem arra való, hogy kivonják a forgalomból. Hogy a szekrényben rágják meg az egerek. Máskor a pénzét tegye ta­karékba! Az asszony szája széle remegett. Észrevette, nagyot nyelt, a vállát felhúzta: — Kérem, én nem tehetek róla... Szinte hallani lehetett a csendet. A parasztasszony a pénztárooban a gyűlölt urat látta, A kasznárt. Az ispánt. A szolgabírót. Akiktől any­­nyit szenvedett. — Elszakadt, vagy az egér rágta meg, nem mindegy az maguknak? Mit tegyek takarékba? Ami nincs? •— és elindult kifelé. Imre bácsinak elakadt a léleg­zete. Mintha arculcsapták volna! Érezte: szabály ide, szabály oda, az aszonynak igaza van. Rosszallóan nézett a pénztárosra. Kettőjük he­lyett szégyenkezett. Halántékán az erek megduzzadtak, melegség áradt a fejébe. Leráncigálta a könyök­védőket, s az asszony után indult... * A déli rovancsnál a főnök so­­káig babrált egy százforin­tossal. — Mintha egér rágta volna meg — mondotta. A pénztáros kö­zönyösen válaszolt: — Égy idős asszony hozta be. Az erszény zippzárja tépte el. Becse­réltem. — De nem bírt a főnök sze­mébe nézni. A főnök felemelte és letelte a lyukas pénzt, de nem szólt. Imre bácsi alig várta, hogy a fő­nök elmenjen: — Lám, hazudtál is!.. És még rólunk mondják, hogy bürokraták vagyunk! Úgy nevetett, hogy a szeméből kicsordultak a könnyek i lik át a járhatatlan mocsarakat és az áthatolhatatlan dzsungeleket. A Kapuasz-folyó partján magas pálmák és terebélyes páfrányok ár­nyékában terül el Pontianak, Nyu­­gat-Kalimantan fővárosa, ez a fon­tos kikötő és nagy gazdasági köz­pont. Tucatszámra vetnek itt hor­gonyt a hajók. S hány nemzet lobo­gója leng az árborcokon. Ügy döntöttünk, hogy végigsétá­lunk a város utcáin, de hamarosan kitűnt, hogy itt nincs utca. A házi­kó- és kunyhósorok mellett kes­keny gyalogjáró húzódik, az „utca“ helyén pedig csatorna folydogál. A csatornák a város fő közlekedési vonalai. Nem hiába nevezik egyen­lítői Velencének Pontianakot. A csatornákon csónakok, bárkák, vízi­buszok sürögnek, uszályok halad­nak. Kis hidak íveinek át a csa­tornák fölött. Minden ház mellett csónak. EnéÜkül, különösen az esős évszakban, nem lehet közlekedni. Borneó szigete minden országból vonzza a kereskedőket. Pontianak üzleteiben és irodáiban indonéz, holland, angol és kínai beszéd ka­varog. Pontainakban csali kevés dajak — bomeói őslakos — él; a part­menti városokban még kevesebb. A gyarmati uralom a sziget belse­jébe, a járhatatlan dzsungelekbe üldözte őket. Ezért a partmenti vá­rosok lakossága ma főként maláj, kínai, arab, indiai, jávai és cele­­beszi. Pontianakban több nyersanyag­­feldolgozó üzem épült; hajógyár is van itt. A köztársasági hatóságok a legutóbbi évek folyamán az óri­ási nehézségek ellenére buzgón dol­goztak. Sok iskola nyílt; a dajaK gyerekek, akik ezelőtt nem is lát­tak ábécéskönyvet, most ími-ol­­vasni tanulnak. A felnőttek szá­mára is nyíltak iskolák. A város­ban több újság jelenik meg, rádió­­adóállomás működik, mozik játsza­nak. De Pontianak lakosai még csak mos! kapnak rá az Indonéz Köztár­saság függetlenségének első gyü­mölcseire. Az egyszerű emberek élete nem könnyű. A hajógyári és a kikötői munkások, a koprafeldol­gozó üzemek és a pálmaolaj-gyárak munkásai rendkívül nehéz munka­­viszonyok közt dolgoznak. A kül­földi társaságok — a vállalatok gazdái — csupán egy tányér rizs árával fizetik ki ezeket a munká­sokat. Pontianakban, akárcsak Bor­neó más városaiban, szakszerveze­tek alakultak. Szívósan harcolnak a dolgozók életfeltételeinek megja­vításáért. De a gyarmatosítók ne­hezen engednek: Indonéziában sok a munkaerő, s a tömeg garasokért is elszegődik. A gyarmatosítók Pontianakból irányították a fiatal Indonéz Köz­társaság ellen tervezett provoká­cióikat. Megalakították a „Ponti­­anaki Szultanátust", s trónra ültet­ték II. Hamidöt, hűséges ügynökü­ket. II Hamid, akárcsak Wester­­ling százados, a több mint 30.00U békés ceüebeszi lakos meggyilkolá­sáért felelős hírhedt holland kalan­dor, fontos szerepre vergődött a a köztársaság ellen kiagyalt politi­kai intrikákban. De a köztársasági hatóságok leleplezték az összees­küvést: II. Hamid cinkostársaival együtt börtönbe került. Westerling angol repülőgépen Európába mene­kült. Az összeesküvés kudarcba fúlt, de a gyarmatosítók és ügynökeik most. is zavarognak. Borneó egyes vidé­kein fegyveres bandák garázdál­kodnak. Amint, a lapok többször jelentették, ezek titokban Sarawak­­ból, Borneó angol részéről kapnak fegyvert; Egyes nyugati köröl: va­kon bizakodnak, hogy megint le­­igázhatják ezt a gazdag szigetet. • Esteledik. A levegő alkonyaikor sem hűl le, forró, párás, a trópusi növények illatától fűszeres. Az európaiak nehezen bírják ezt az éghajlatot. Mi, külföldi tudósítók, a széles Kapuasz-folyó balpartján épült szálloda terrászán ülünk. Itt, a fo­lyó partján vannak a hivatalok, a szállodák, a gazdag kínaiak, ara­bok, indiaiak üzletei, a ragyogó villák. Fönt az égen ragyognak a csil­lagok. Szállodánkra magas pálmák és mangrovefák zöld sátra borul; mögöttük már a dzsungel kezdődik. A levegőben moszkitó zümmög, tü­csök cirpel, denevér suhan ós pil­langó libeg. Éjfélkor szél kerekedett. Ez je­lezte, hogy már szinte itt a trópusi zápor. Pár perc múlva patakokban zuhogott az eső, s a kék villámok fantasztikus cikcakkokat rajzoltak az égre. Örák hosszat szakadt az eső; alig tudtunk elaludni. A mennydörgés és a villámlás csak reggel felé szűnt meg. N n eggel bementünk a hajógyár« ba, aztán megnéztük a kó­kuszdió-feldolgozó üzemeket. A munkások és a művezetők beszá­moltak nehézségeikről. Elmondták, hogy eddig külföldi tőkéseiknek dol­goztak. De szavaikból kicsendült az erejükbe vetett hit, a vidám opti­mizmus. Látszott, hogy bíznak lö­vőjükben, hogy tudják: egyszer az indonéz föld minden kincse a népé lesz, nem a gyarmatosítóké. — Kolonial perlu maid! Merdeka! (Pusztuljon a kolonializmus! Sza­badság!) — hangzik mindenütt. Elhatároztuk, hogy Pontianakból Borneó keleti és délkeleti részeibe utazunk. Át kellett szelnünk az egész szigetet. Ismét repülőgépen ülünk. Alattunk erdős hegyláncok vonulnak; a dzsungeleken át bő­vizű folyók tartanak a tenger felé. Ahol ezek a folyók a Jáva-tengerbe és a Makasszár-tengerszorosba am­iének, nagy városok épültek: Band­­zsermaszin, Szamarinda, Balikpa­­pan, az ás/ványolaj-ki termelés köz­pontjai. Errefelé is holland és an­gol monopóliumok az urak. Mellettem egy kényelmes támlás székben az angol—holland Bata­­afsche Petroleum Maatschapij mér­nöke terpeszkedik. — Az itteni ás­ványolaj-készletek kimeríthetetle­­nek! — mondja. A kitermelés va­lójában csak a partvidéken folyik; A belsőbb területek kiaknázása még meg sem kezdődött, bár a mér­nök szerint Borneó északi része is csupa kincs. Az ottani hegyekben rengeteg a szén, a vasérc, az arany, a gyémánt és az urán. De a dzsun­gelek és a mocsarak egyelőre meg­­közelíthetetlenek. — Mindez a jövő dolga! — mond­ja útitársam. Az alattunk tovahúzódó hatalmas zöld dzsungel szemléltetően bizo­nyítja az előbbi szavakat. Borneó egyes helyeim még sosem járt em­ber. Az óriási és gazdag Kaliman­­tanban alig több mint kétmillió ember él. A dzsungelekben száz ki­lométerekre sincs emberi lakóhely; Az ilyen helyeken ma is csak oran­gután, elefánt, orrszarvú és óriás­kígyó tanyázik. Hosszú repülés után megcsillan alattunk a Barito-folyó kék sávja; E folyó torkolatánál van Bandzser­­maszin, Délkelet-Barneó fővárosa; Körös-körül aránylag jól megmű­velt a vidék. Gumifa-ültefvények, rizsföldek, falvak és fúrótornyok váltakoznak. A fúrótornyok erdeje majdnem ellepi az egész keleti partvidéket. A külföldi monopóliu­mok sok százezer tonna üzemanya­got visznek ki innen. A kikötőkben raktárak, emelő­daruk sorakoznak, teher- és sze­­méiyhajók, halászbárkák, vitorlások nyüzsögnek. A bandzsermaszini ki­kötő az ország egyik gazdasági góc­pontja; Bandzsermaszin is vízen épült, mint Borneo sok más városa. A város élete csupa pezsgés. A bel­városi utcák zajosak; itt rengeteg az üzlet és a kisebb bolt, s a gumi­tól a gyémántig minden kapható bennük. A város csatorna-utcáin hemzsegnek a banánnal, ananász­­szal, mangóval, durjámnal és egyéb gyümölcsfélékkel süllyedésig meg­rakott csónakok. Hatalmas kalapú kereskedők hozzák a környéki fal­vakból ezt a rengeteg gyümölcsöt; A sok boltos, szatócs és a renge­teg banán-kereskedő, valamint a nagy keleti városok lármája és nyüzsgése a holland uralom idején is megvolt. De mennyi az újítás, a régi, a holland Indonéziában el­képzelhetetlen újítás! A városban elemi- és középiskolák nyíltak; az indonéz gyerekek anyanyelvükön tanulnak; indonéz nyelvű írások je­lennek meg, s egy rádió-adóállo­más is működik, Bandzsermaszin Indonézia egyik politikai és kulturális központjává válik. Ez a város és Borneó egész délkeleti része beírta nevét a füg­getlenségi harc történetébe. Itt már a XIX. században is többször föl­kelt a nép a holland gyarmatosítók ellen. A borneói partizáncs apatok a második világháború után a gyar­matosítók rémed voltak. A bomeói harcok még akkor sem szűntek meg, amikor az ellenséges seregek már úgyszólván elfoglalták egész Jávát, s bebörtönözték az Indonéz Köztársaság vezetőit. Most a kalimantaniak a sziget többi részének lakosságával egyiilt megkezdik az új élet építését. Sok nehézség tornyosul előttük: a kül­földi monopóliumok változatlanul ott ülnek a legfontosabb gazdasági pozíciókban. A munkások, a pa­rasztok, az értelmiségiek, a nemzeti érzésű burzsoázia képviselői, az in­donéz hazafiak közösen hirdetik: — Kolonial perlu rnati! — Pusz­tuljon a kolonializmus!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents