Szolnok Megyei Néplap, 1956. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)
1956-09-19 / 219. szám
1956. szeptember 19. SZOLNOK MEGYEI lYEn-A» 3 Beszélgetés egy bíróval a munkáról, az értelmiségi határozatról Késő délután volt, amikor felkerestem hivatalában dr. Tóth László elvtársat, a jászberényi járásbíróság elnökét. Nem a legjobbkor érkeztem, mert éppen hazafelé indult. Látszott rajta, hogy fáradt, a napi munka nagyon igénybevette. Amint megtudtam, tárgyalási napja volt cs ez mindig kifárasztja. Készségesen vállalkozott azonban arra, hogy elbeszélgessünk egy kicsit munka- iáról, problémáiról és nem utolsósorban az értelmiségről szóló párt- határozatról. Munkájával kezdte. — Hetenként háromszor vezetek tárgyalást. Nagyon fárasztó munka, mert állandóan figyelni és beszélni kell. Ezentúl természetesen sokat kell gondolkodni is. Számtalanszor előfordul az is, hogy a tárgyalás ugyan már befejeződött, de én még mindig az ott lezajlott eseményekre gondolok. Sokszor fekszem és kelek egy-egy ügy problémáival. Nagy felelősségtudatra, megfontoltságra van szükség a mi munkáinkban, hiszen emberekről, azok sorsáról döntünk. Már a beszélgetés kezdetén arról győződtem meg, hogy Tóth elvtárs szereti a munkáját. Megérdeklődtem ezért, hogyan került erre a pályára. <— Elég nehezen jutottam el a diplomáig. Nem azért, mert nem szerettem tanulni, más oka volt. Édesapám nem bírta anyagilag a taníttatás költségeit teljes egészében fedezni. Mindössze 11 hold gyenge minőségű földünk volt, ennek a terméséből nem telt. A napi tanulás mellett ezért vállalnom kellett mások tanítását is. Ilyen körülmények ellenére kitüntetéssel végeztem 1937-ben. Nagy reményekkel indultam én is — másokhoz hasonlóan — az életnek. Akkor még nem tudtam, hogy az mennyire tövises lesz. Csalódtam. — Sok kilincselés ellenére sem tudtam sehogyan sem álláshoz jutni. Törtem a fejem, hogy mi lehet ennek az oka, hiszen többen azok közül, akik nálamnál gyengébb eredménnyel végeztek ekkora már kaptak helyet. Az ok keresése közben megkérdeztem az egyik személyzeti osztályvezetőt is, akit méltósá- gos úrnak kellett szólítanom, ö ezt válaszolta: „Maga fiatal még ahhoz, hogy ezt megértse.’' Tévedett, mert mégis megértettem. Nem voltak „előkelő’’ szüleim, nem volt magasrangú „keresztapám.“ — Ezt annyira éreztették velem később is, hogy lehetetlen volt meg nem érteni. — Végül is sikerült valahol elhelyezkednie? — Később igen, képességeimnél alacsonyabb munkakörbe. Nem sokat dolgozhattam azonban, mert sűrűn behívtak katonának. A frontra is kivittek, majd hadifogságba kerültem. Már a Szovjetunióban hallottam arról, hogy itthon új világ épül. Olvasgattam Lenin elvtárs egyes német nyelven megjelent műveit és érdekesnek találtam. Nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon nálunk milyen lesz az új rend. Sok bizalommal és lelkesedéssel tértem haza 1947-ben. őszintén mondom, hogy az első időszakban csalódtam. Ügy éreztem, hogy a városban egyesek bizalmatlanok velem szemben. Kerestem ennek is az okát. Vajon miért? Azért talán mért én is régi értelmiségi vagyok? Igaz, dolgoztam a múltban — próbáltam magyarázatot adni, de alacsony munkakörben, Kitaszított voltam a múltban, talán újra az leszek? Töprengtem tovább. Ezek szerint akkor én is úgy lebegek a térben, mint a mondabeli Mohamed-ko- porsó. Rosszul éreztem magam kétségtelenül. Elhatároztam azonban, hogy bebizonyítom; tévednek, akik nem értik meg a helyzetemet. Teljesen, a munkámnak éltem. Tettekkel tanúsítottam, hogy őszinte híve vagyok az új, a szocialista társadalomnak. Később sikerült is némileg eloszlatni a bizalmatlanságot, amit bizonyít az is, hogy 1951-ben kineveztek ide Jászberénybe a bíróság elnökének. Azóta itt dolgozom. Ismerem és megszerettem a járást és a várost egyaránt. — Mi a véleménye a legutóbb megjelent értelmiséggel kapcsolatos párthatározatról? — érdeklődöm tovább. — Nehéz szavakba foglalni azit az érzést, ami felülkerekedett bennem a határozat tanulmányozása során. Ebből éreztem meg végleg, hogy nem lebegek üres térben, mint Mohamed koporsója hanem megvan a helyem a szocialista társadalomban. Jólesett olvasnom, hogy a bizalom mellé a jövőben mé" több megbecsülést kapunk. A határozat nyílt! őszinte hangja nagyon megnyugtató. Úgy gondolom azonban, hogy a kérdés ezzel nincs megoldva. A dolog nehezebb oldala — a végrehajtás — még hátra van. Jászberényben megtették már az első lépést, tanácskoztak velünk. Kétségtelen, hogy ez biztató kezdet. Nem lesz azonban köny- nyű a folytatása. A járásban tapasztaltam például, hogy több vezető van, aki még nem győződött meg arról hogy mennyire időszerű és fontos az a probléma. amit a határozat felvet. Meg kel értetni ezekkel az elvtársakkal, hogy a hazáját szerető értelmiségi célja sem más, mint a szocializmus építése. Egyesekkel szemben, én nem vagyok türelmetlen. Bízom abban, hogy a sok egyéb feladat mellet ennek a határozatnak a végrehajtása sem sikkad el. Mire a beszélgetés végéhez értünk, Tóth elvtársion alig lehetett észrevenni a fáradtság jeleit. — Munkájáról, és az uj párthatározatról olyan lelkesen beszélt, hogy szinte felfrissült. Megértettem őt. Munkáját is szereti, a határozat is azokkal a problémákkal foglalkozik, amelyek őt is éveken át foglalkoztatták. Bizakodva tekint a holnap elé. — Gál Gyula. — A kisiparosság érdekében Ä kisiparosok, mesteremberek élnek a lehetőséggel — a számukra hozott könnyítésekkel — és félállítják műhelyüket ott. ahol szükség vám kezük munkájára. A lakosság is jól jár velük, mert például faluhelyen aranyát ér a mindenhez értő kovács, városban az ügyeskezű szabó, fodrász, sitb. Megyénkben elég tekintélyes dolgozó réteget — mintegy háromezerötszáz főt — tesznek ki az iparengedéllyel rendelkező kismesterek. Köz ülök 3.200 szakszervezett tag, and azt jelenti, hogy segítséget kapnak az anyagbeszerzéshez, — szervezett életet élnék Megyénkben nine» olyan járda vagy hSaaég, ahol ne lenne kisiparos tanácstag. Aktívan kiveszik részüket a Hazafias Népfront és különféle tömegszervezet munkájábéiL Kultúrtermeket, székházakat tartanak fenn. amelyeket szívesen keresnék fel a község lakói és az idegenek is. Tiszafüreden például a kisiparosok saját erejükből — csekély hozzájárulással — 80.000 forintos költséggel székházat építettek. Sok helyen újra életrehívták a helyi csoportokat, mélyek ösz- szefogják a kismesterek munkáját, intézik ügyes-bajos dolgaikat. A régi hibák nagyrészét így orvosoltuk, megszűntek a kisipar „teljes felszámolására” irányuló törekvések. Természetesen ezek ellenére siem mondhatjuk azt, hogy életük most már idillikus, s probléma mentes a tanács és a helyi csoportok kapcsolata. Egyes községekben még most is úgy tekintenek a kismesterekre, mint valamiféle leegyszerűsödött tőkésre, egy szükséges rosszra. Átlagban, mintegy IS—30 iparengedélyről mondanak le havonta. Ez magában nem volna baj, az egészséges szelekció jele. Nagyobb hiba az, hogy a visszaadott iparengedélyek között aránytalanul sok a falusi mesterek lemondása. így például a kunszentmártoni járás három községében a szolnoki járás hét községében, nem maradt bognár, pedig ez vidéken nélkülözhetetlen szakma. — Hasonló a helyet több más iparágban. Mesterszálláson nincs cipész, Tiszaörvényen még borotválkozni is a szomszéd községbe kell menni az ottani gazdáknak. Most nem célunk azt fejtegetni, hogy mi okozza ezt a kevébé szerencsés állapotot. Nem túlzás azonban azt kérni tanácsainktól, hogy az adókivetésnél vegyék figyelembe a falusi mesterek szűkös lehetőségeit. hogy ezek tulajdonképpen félig földművelő emberek, mert egy kisebb község vagy település nem tudja állandó ipari munkával ellátni őket. Egyébként az adózás az Iparosságnak igen fontos létkérdése. — Eddig a pénzügyi osztályok a megyei, illetve a helyi axaltmaer remeti esoportok meghallgatásával, javaslatukra vetették lei az adót. Az idén már a szakszervezetnek nincs biztosítva ez az intézményes joga. Gyakran találkozunk olyan intézkedésekkel is, amelyek a törvényesség határát súrolják. Legutóbb a jászberényi tanács — a megyei ipari osztály rendeletére hivatkozva — úgy intézkedett, Új közszükségleti cikkek A Törökszentmiklósi ”?»»••• Vas. és Fémipari Ktsz- ben 55 termelő munkás dolgozik, tizennégy szakmában. Ezek közül legnagyobb a lakatos részleg, amely 15 főt foglalkozhat. A lakosság felé történő közvetlen szolgáltatások mellett új gyártmányok sorozatbeli előállításával is foglalkoznak. * Nagy tételben készítik horganyzott vaslemezből a bádog moso- teknöke'. Ezt a. munkát a 65 éves Kormos János részlegvezető irányítja, — Jellemző munkájára, hogy keze alól csak kifogástalan árut enged ki. A képen a részlegvezető az elkészült teknő minőségét ellenőrzi. • Ceglédi kannákat is készít a szövetkezet. Ebben a negyedévben 2000 darabra kaptak rendelést. A képen Jakab Sándor látható munka közben. juAcda Három termelőszövetkezeti elnök azon vitatkozott a minap, hogy mire kötelez a magyaros vendég- szeretet s mire a takarékosság. Az egyik erősen kardoskodott, hogy „mindent bele”, a vendégeknek a fehér asztalon is meg kell mutatni, mit tud a közös gazdaság. Itt tartottak, amikor közelebb lépett a beszélgető csoporthoz Bocs- kor János éjjeliőr. Hvllószőrű, öreg suba volt a hátán, mert már felkészült íz éjszakázásra. Vállát megrángatva kiegyenesedett és így szólt: — Elmondanék én maguknak egy történetet, ha meghallgatnák. Éppen így szüreti időben esett meg, S már mondta is. Volt régebben egy elszegényedett dzsentri birtokos, úgy hívták, hogy Bodó Iván. Nem tudott az gazdálkodni, tanyáját még az első világ- házború előtt lebontották. No, ez a Bodó nagyon szerette a gyerekeket. Egyszer bennjárt a községben egy- lovas rongyospámájú kisbricskúján és észrevette, hogy táti szájjal bámulom a dinnyeárus szekeret. — Szereted a gyümölcsöt? — így szólított meg. — Igenis, Iván nagyságos úr. — A szőlőt is szereted? — Igenis, szolgalatjára. — Hát akkor holnapután gyere ki hozzám egy kosárral, mert szüret lesz nálam. Ha segítesz, telerakhatod magadat szőlővel. Mentem én, hogyne mentem volna. Már hajnaltájban ott ólálkodtam az Iván nagyságos tanyája körül. Ijesztően nag” volt a csend, így nem tudtam magam rászánni, hogy bemenjek a kastélynak nevezett kopár négyszögletes épületbe. Végülis úgy nyolc óra tájban — összeszedve a bátorságomat — megindultam. A kétszámyú ajtó nyitva volt. Az első szobában tö- rötilábú székeket találtam, a másodikban egy félig megnyúzott bőrdíhogy a fodrászok hétköznap reggel 7-től délután 3-ig tartsanak nyitva szombaton és vasárnap viszont zárva legyenek. A fényképészeknek ugyancsak megtiltották, hogy vasárnap kinyithassanak. — Márpedig feltehető, hogy a fényképészek éppen vasárnap, a fodrászok szombatom és a késő délutáni órákban várják a vendégek zömét. Az intézkedést azzal okolták. hogy a lakosság szükséglett nem követeli meg azt, hogy nyitva legyenek. Gyenge indokolás, — fényképből, vagy borotválásból hogyan lehet megállapítani egy varos szükségletét? A szövetkezeti részlegek és a magánmesterek versenyét kár i'ien módtxerekkel befolyásolni. A cél az hogy a kisiparosok saját meggyőződésük alapján keressék a szövetkezés útját. Addig azonban míg él nem jutattak az ilyen belátáshoz — a törvényes kereteit között és állampolgári kötelességeiket teljesítve — zavartalanul folytathassák mesterségüket. — A pulykagondozők? Hát ők bizony derék lányok. Megérdemlik a dicséretet. Csuka elvtárs, a mezőtúri Petőfi Tsz elnöke mondja ezt Molnár Máriáról és Márton Rózáról, a termelőszövetkezet pulykagondozóiról. Alig telik el utána félóra, már ott vagyok a csugari tanyában, e tarlón és a lucemaföldön bogár- rászó baromfiak rengetegében. Boglyas puli vakkant rám a kútkáva árnyékából, de biztatóan inkább, mint ellenségesen. Arra gondol nyilván 5 is, amire én a, pulykákat szemlélve: hogy aki ide téved, innen csak jó tapasztalatot vihet magával. Kéi lány jön az udvar ron elébem, egyforma szőke mind a kettő, mint- ha édes testvérek volnának. Pedig nem azok. A pulykákkal való bajlódást, meg az* a kellemes tudatot, hogy sikerrel járt a fáradozásuk, ezt persze Pulykagondozók Is — nem haladja meg a hetven ezret. A pulykák tehát 70 ezer forint tiszta hasznot hoznak ősszel a termelőszövetkezetnek. Egyszóval: jól jövedelmező a pulykanevelés. Tücsköt, bogarat hernyót, egeret s tömérdek másfajta férget pusztít el a pulyka- falka. Zsákból keveset fogyaszt, alig egy kilót havonta darabonként. Hely se kell neki valami különleges Olcsón, házilag elkészíthető az a veremszerű ól, amib-’n a kispulykák nevelő ,ek. Amíg az idő hűvös, mély almozás védi őket a megfázástól. Később a fák gallyait választják éjjeli széVásul. Nem volt hát hiábavaló a pulykákkal való bajlódás a Petőfi Tsz-ben Hetven ezret hoznak házhoz a fittyzgő szárnyasok és hogy még többed hozzanak: jövőre 3000-rét nevel belőlük a két szőke leány. Szerényen mosolyog Mária. Hirtelen megfordul, jobb karjával fél- költ ír a levegőbe: — Nézze csak, hogy kiválnak a mieink... De azok az anyátlanok, amiket Csató Esztertől vettünk át, még mindig csak a másfélkilót környékezik. Mert Csató Eszter gondozott hétszázat az 1231-ből. Most már azok is „emberednek”. ügy számítom, egyre-másra elütik a hét kilót decemberre. Papírt veszek elő, számolgatok egy darabig. Ezer pulyka maradt meg összesen. Darabját hét kilóra becsülve, hetven mázsát nyomnak decemberben, amikor rr. : 'i piacra kerülitek. Ha többet nem is, de húsz forintot megér kilója. Aszerint 140 ezer forint jár majd a hetven mázsáért. És a kiadás — beleértve a ráfordított rrju.nliw-'aységek értékét ványt. Így haladtam kopogtatva, s választ nem kapva tovább-tovább, még vagy három elhagyott helyiségen át. Gyerek létemre már félni kezdtem. Végre is az egyik ajtó mögül kiszólt az Iván nagyságos, hogy ki az? — Én vagyok. — Ki az az én? — Bocskor Jani. — Mit akarsz? — A szüretre jöttem. Egy darabig csend volt a szobában, majd mocorgást hallottam s kijött hozzám tarka hálórokkban a nagyságos úr. Pofaszakálla csoda mókásan fel volt borzolódva, s most láttam csak, mennyire kopasz, úgyhogy majdnem elnevettem magamat. Adott egy barackot, aztán odavezetett az ablakhoz. — A szüret ma elmárad. Hanem 'Mod ott azt a csemegeszőlőt. Menj le, egyél, amennyi jólesik, szedd tele a kosarat, aztán gyere vissza. Úgy is lett. Én bizony — ahogy csak bírtam — megtömtem a hasamat. A legszebb fürtökkel telepőr holtam a kosarat, azzal mentem újra a rozoga kastélyba. Iván nagyságos nagyon szívélyesen fogadott. Beengedett a lakószobába, le is ültetett volna, de gyanús volt nekem, hogy nem bír meg a szék, így nem mertem letenni a hátsó felemet, ö meg a szőlő egy- részét kipakolta, csak úgy egyenesen a politúros asztalra. A kosár rat néhány fürttel együtt visszaadta. — Vannak-e testvéreid? — Igenis vannak. — Hát akkor vidd haza nekik. — Köszönöm szépen, nagyságos úr. — No, száladj. Nótaszóval bandukoltam hazafelé ez országúton. Samu Illés bátyám, aki éppen a ganajt hordta, rám is szólt a szekérről. — Hol voltál, te gyerek? — Iván nagyságos úrnál szüreten. — Hát az meg hogy lehet? — Úgy hogy meghívott. — Buta vagy, fiacskám. Bodó Iván tavaly eladta az utolsó darab szőlejét is. A szekér elkocogott, én meg sóbálvánnyá válva értetlenül bámultam utána. Jó időbe telt, amíg teljes egészében rájöttem, hogy lopni küldött engem Iván nagyságos és a máséból szedtem a szőlőt, magamnak is, de neki is. * Bocskor Jani bácsi itt szünetet tartott. Látszott, még mondani akar valamit, de aztán meggondolta. Nyütt subájának hátulját mutatva az elnököknek elkocogott, rájuk bízva, gondoljanak amit jólesik. Solymár testvériesen megosztják egymással, Molnár Mária megfog egy pár fittyegő jószágot, kezembe adja a lábukat, öt kilóra becsülöm a kettői., de kitűnik hamarosan, hogy hiányos a súlyérzékem. Három kilót nyomnak a pulykák darabonként. Bólogatok nagy elismeréssel, érdeklődőm egyről-másról. Először Márton Róza válaszolgat: — A kispulyka kényes jószág. Türelmet és hozzáértést követel a gondozótól. Főleg addig, amíg a bibircséjét ki nem hányta. Mária türelmes is, meg ért is a pulykákhoz. Olyan szeretettel babusgatja őket, akár a gondos anya a póyásbabát. Aludt tejjel kevert zabdarát adott nekik kicsi korukban, s gyakran éjfélig ott forgolódott közöttük. Ez rí pusztult el oly kevés, az 531-ből mindössze 48. Uave. Mária.
