Szolnok Megyei Néplap, 1956. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)
1956-09-05 / 207. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 1956. szeptember 5. ■■Hwwmin ßiMJzd, OJi OM’zMiy.frlí A tagok fürödnek, az elnök jzzad" A mezőhéki Augusztus 20. Termelőszövetkezet egyik tagjának eszébe jutott, hogy a hét végét jó lenne valamelyik fürdőben tölteni. Mikor elmondta társainak ötletét, szándéka egyhangú helyeslésre talált. Valóban, hát miért ne mennének? Az csak régen volt előírva, hogy a hétvégi kirándulás úri privilégium. így aztán az elmúlt héten közgyűlés élé került a dolog és egyhangúan megszavaztatott. Fürdőzésre, pihenésre a cserkeszöllői gyógyfürdőt találták alkalmasnak. összeszedelőzködtek és elmentek. Annak rendje, módja szerint nagyszerűen ment minden. Aki ú*zni tudott, az úszott, aki pedig soha nem tanulta meg ennek a műveletnek a gyakorlását, az se jött zavarba, hanem szorgalmas sörivással járult hozzá a cserkeszöllői vendéglátóipari egységek tervtúlteljesítéséhez. Szóval a tagok fürödtek. Ki kívül, ki belül mosdatta magát. Az elnök azonban csudamód megizzadt abban a nagy erőlködésben, amelyet a tagok összetobo- roesásá/ra, a medencéből való kicsalogatására fordított. Egészen későre járt az idő, mikorára ezt a műveletet sikeresen elvégezte Állítólag hamarább is elvégezhette volna, ha idejében kitalálja a varázsszót, mely így hangzik: — Majd eljövünk máskor is. Jól érezték magukat, megérdemlik a hétvégi pihenőt és menjenek is el minél többszöri Tsz-tagok és ezért könnyen megtehetik. Annál is inkább, mert két hét óta saját gépkocsijukon járnak. (—ty r—j Filléreken múló tervteljesítés _Mi.kor dolgozik jól egy helyi népfrontbizottság? Látszólag köny- nyű a válasz: ha a tettein keresztül tapasztalják, hogy élő, eleven mozgalom. Amíg egy községben vagy városiban a Hazafias Népfront fogakna csak az irodájával esik egybe, addig léte csak formális. Mit lehet hát tenni? — vetődik fel több helyen a kérdés. Társadalmi akciókat szervezni, például a város tisztántartására, járdaépítésre, ünnepségek megszervezésére? Jó, ezt is lehet, de sok tekintetben találkoznak e problémák a tanács feladataival. Ezt megtették sokszor a tanácstagok is. Viszont ha a népfrontbizottság szintén bekapcsolódik e tennivalókba, ez annak a bizonyítéka, hogy a tanácsok munkája a dolgozó rétegek segítő készségével találkozik. Az említett néhány munkaterület betöltése azonban korántsem meríti ki azt az óriási lehetőséget, amely a népfront mozgalomban rejlik. Ha csupán ezekkel törődnének a népfront bizottságok, sablonossá, unottá válna a munkájuk s előbb-utóbb sorvadásnak indulnának. Minél többet merít egy-egy helyi bizottság a tömegek képességeiből, annál gazdagabban tudja kibontakoztatni tehetségét. Lássunk néhány példát egy népfrontbizottság életéből. Két héttel ezelőtt a kisújszállási népfrontbizottság meghirdette, hogy szeptember 1-én Nánási László országgyűlési képviselő egész napon át beszélget választóival a népfront helyiségében. A dolgozó nép képviselői iránti bizalom jele, hogy százharmincheten mentek el Nánási László fogadónapjára. Az egy nap csak arra volt elég, hogy ötvenkét választópolgárral beszélgessen él. Ezért e hét szombatján megismétli a fogadónapot. Az országgyűlési képviselő egyenként, levélben fog válaszolni a rábízott kérések ügyében; Oros László elvtárs, a helyi népfrom (bizottság titkára előtt ott vannak a feljegyzések, ki milyen ügyben kereste meg Nánási Lászlót. Az országgyűlési képviselő segítségét elsősorban szociális — öregségi, segély, nyugdíj, kórházi ápolás — és lakás problémáik megoldásához kérték a választók; De nemcsak névsort vezetett az elvtárs. A népfrontbizottság már foglalkozik a választók által felvetett problémákkal. Legkézenfekvőbbnek találta a lakásügyek enyhítésében való közreműködést; A népfrontbizottság javaslatai a lakáskérdésben nem egészen újke- letűek. Minthogy az országgyűlési képviselő elé tárt panaszok jelezték, hogy gyorsabb intézkedésekre van szükség, javaslataikat most a Néplapon keresztül is a közvélemény elé bocsátják s kérik a helyi lakosság, a helyi szervek támogatását Az 50 vagonos gyapotraktár nincs kihasználva. Adják azt át a I.ádagyárnak s annak helyére költöztessék a ktsz-eket, amelyek lakóházakat foglalnak el. Húsz-huszonöt család jutna ezzel emberséges otthonhoz; Amint Oros László említette, e megoldást a következő terv akadályozza. A gyapotraktár helyén cukorkaüzemet akarnak létesíteni azzal az indokolással, hogy ezzel is munkaalkalmat teremtenek. Viszont 150—200 nődolgozóról lenne szó csak. A szövetkezeti város azonban nem áll még ott munkaerő dolgában, hogy ennyi nőnek ne lenne kereseti lehetősége a termelőszövetkezetekben. Sőt ott sokkal gyümölcsözőbben. A cukorkaüzem- nél sürgősebb most a lakás. Másik lehetőség, amelynek rugalmas kimerítését a rendeletek merev értelmezése gátolja. Fed lehetne használni lakásanyagnak az államosított házak melléképületeit. Mintegy harminc család számára nyílna ezzel alkalom építkezésre. Nem lehet, a rendelet nem engedi. Még akkor sem, ha a szóbanforgó melléképületek kihasználatlanok, szétrágia őket az idő. Mindjárt a népfrontbizottság udvarán kezdhetjük a példákkal. Hatalmas, hosszú melléképület, csak a fele raktár, a másik féle üres. A Boleman-háznál omladozik a kihasználatlan gazdasági épület; A Fekete-féle ház a Rézműves utcában szintén hatalmas ingatlan. Senki nem használja, a nádtető korhad, csurog be rajta az eső. És így tovább.:s Nem volna okosabb egy kicsit hailékonyabbá tenni a paragrafust’ Konkrét elképzelés még nincs kialakulva, de a népfrontbizottság helyesnek tartaná, ha a tanácsházára vonnának egyes hivatalokat. Erre van lehetőség. A Honvédkiegészítő Parancsnokság például nyugodtan odaköltözhetne jelenlegi helyéről, amely azelőtt magánszanatórium volt. Azt elfoglalná a mostani orvosi rendelő, ahol 3—i családnak szabadulna fel lakás; Kérjük a kisújszállási dolgozókat, szóljanak hozzá ezekhez az ötletekhez; Helyesen teszi a kisújszállási népfrontbizottság, hogy a dolgozók problémáiról való tájékozódásnak ezt a módszerét is kihasználja. Ugyancsak az élet sűrűjében találkozik az állampolgárokkal, mikor az üzemekben keresi fel őket s a legégetőbb kérdésekről beszélget velük. A Ládagyárban legutóbb újból felvetődött a dolgozó nők egyik nagyon fontos problémája, amelyről országos viszonylatban sok-sok vita folyt már. Olyan asszonyok, mint özv. Szántóné, akinek hat családja van, vagy a háromgyerekes özv. Ábri Lukácsné és a többiek azt kérték, hasson közre teljes súlyával a Hazafias Népfront, hogy a családos anyák számára a szombati napot intézményesen biztosítsák szabadnapnak. Sokat beszélünk a családi élet melegéről, a gyermekeit otthoni neveléséről, de sok dolgozó anyának rendkívül nehéz kötelességet jelent ez a munkaidőn túl. Mosni, varrni, vasalni, lakást rendben tartani s melegszí- ' 3. a gyermekeivel többet foglalkozó anyának és dolgozó nőnek lenni egyszerre — megfeszített te- herpróba. Oros elvtárs is elgondolkozott ezen a vitán. Eszébe jutott, hogy felesége még ma sem tud dolgozni, úgy megsínylette, mikor dolgozni járt. A két gyerek még kicsi volt. Ha a munkából hazajött az aszA folyóiratoknál általában nagy a csecsemőhalandóság. Amelyik túljutott az első évfolyamon, bebizonyította életképességét. Városunkban a Szolnoki Tükör, a Hajnalodik és az Ifjúság hányt el csecsemőkorában. Nem túlzás tehát, ha egy kicsit megünnepeljük a Jászkunság megjelenésének második évfordulóját. Ennek a folyóiratnak nem egyetlen érdeme, hogy megvan. A viszonylag rövid idő alatt jellegzetes karaktere alakult ki, országos hírnevet szerzett és megtette az első lépéseket a nemzetközi kapcsolxtiok megteremtésére is. Az országban jelenleg három egy évnél idősebb ismeretterjesztő folyóirat van: az Élet és Tudomány, a Természet és Technika és a Jászkunság. Megyénk ismeretterjesztő folyóiratáról beszélgettem a közelmúltban Nagy Tiborral, az Élet és Tudomány szókimondó természetéről ismert munkatársával, aki a. legnagyobb elismeréssel szól a szolnokiak munkájáról. Angliában, úgy hírlik, több vidéki napilapnak teljesen azonos tekintélye van a fővárosiakkal. Nálunk úgy látszik ismeretterjesztő folyóirattal sikerül ezt előbb elérni. Nézzük meg, miért van a lapnak csaknem ezer előfizetője, miért adja el az utcai árus Szegeden, miért viszik Argentínába sajtókiállításra és miért lehet megtalálni a prágai Klementinum Könyvtár olvasószobájában? A szerkesztőbizottság megtalálta azokat a jellegzetes megyei kérdéseket, amelyek országos érdeklődésre is számot tarthatnak. Ha megfigyeljük, a közlendő cikkek kiválasztásánál két szempontot vesznek figyelembe. Elsősorban is olyan írások megjelenését biztosítják, amelyek a megyében élő kutatók, mérnökök, orvosok munkájáról számolnak be (a berekfürdői üveggyártás, az alföldi olajbányászat), ugyanakkor fővárosi és más meszony, utána loholt ennivalóért, majd kenyérért, futott, cipekedett. Akkor még a pártfunkcionáriusok munkaideje igen rendezetlen volt, sokszor nyúlt a késő éjszakába. Segíteni nem tudott odahaza; De hány férj nézi befelé szégyenkezve, mikor dolgozó felesége munka utáni otthonléte éjszakába nyúló rohammunka. A nagyja még így is vasárnapra marad. Mikor pihenje ki magát, a felesé?, mikor k„ven egy kicsit jobban ráérő, me- sélgető, szórakozó anya is. A ládagyári családos asszonyok nagyon kérték, találjanak erre valami modernebb, emberségesebb orvoslást vezetőink. ígérték, hogy inkább rádolgoznak egyéb napokon, csak a szombatjuk legyen szabad. Ez azonban megint nem lenne emberséges. A többi napokon jóval több munkát jelentene, mint amennyit a férfiak dolgoznak. A kisújszállási népfrontbizottság ezt az ötletet is vitára bocsátja. Nem volna-e módja arra rendszerünknek, hogy a dolgozó családos nők munkanapját hét órában határozza meg? Azaz heti negyvenkét órát kellene letölteniök, Ezt pedig úgy dolgoznák le, hogy naponta 8 és fél órát termelnének, s így a szombatjuk szabadnap maradhatna. Nem kerek ötlet ez sem, de gondolkozni lehet rajta. Szóljanak hozzá ehhez is az asszonyok. íme egy népfrontbizottság munkájából vett néhány példa. Ugye egyik sem irodaszagú, ugye mindenkit érdekel? Tóti. István gyekben élő szerzőktől is szívesen vesznek olyan cikkeket, amelyeknek Szolnok megyei vonatkozásai vannak (Szolnok török kerámiája, a szolnoki vasútállomás tervei, stb.). A szerkesztés igényességét mutatja, hogy a cikkek többségét országos hírű professzorokkal, kutatókkal lektor áltatják. Nem egyszer előfordult, hogy a lektorok e gondosságot látva, maguk is a Jászkunság munkatársai lettek. Érdekes statisztikát mutatott az elmúlt évi cikkekről a szerkesztőbizottság vezetője. Egy év alatt ötven tanulmányt közöltek negyvenhárom szerzőtől. A cikkírók közül huszonkilenc lakik a megyében, tizennégy pedig „külföldi”. A folyóirat érdekes cikkei mellett „Olvasásra ajánljuk” és „Bibliográfia” rovatában felbecsülhetetlen segítséget ad a jövő évtizedekben dolgozó kutatók számára, akiknek nem kell majd kásahegyeket átrágni ahhoz, hogy megtalálják a legérdekesebb helyi vonatkozású írásokat. A Jászkxmság nagy érdeme, hogy már is fellendítette a kutató munkát, értékes dokumentumokat mentett meg az elkallódástól. Ha ezt az igényességet, az országos színvonalat figyelembe vesszük, még mindig nem lehetünk megelégedve a lap külsőségeivel, nyomda- technikájával. Kétségtelen, hogy a Szolnok megyében szeptember 16-án Abádszalókon tartják az immár hagyományos erdésznapot. Az ottani erdőgazdaság üzemi bizottsága kultur- és sportversenyt rendez. Az abádszalóki vendéglátók nagy körültekintéssel és szívesen végzik az előkészítő munkát. Ételben. italban és szórakozási lehetőÄ Törökszentmiklósi Vas- és Fémipari Szövetkezet csak körülbelül 40—50 százalékban dolgozik közvetlenül a lakosságnak. Szívesebben tesz eleget a kereskedelmi vállalatok megrendelésednek; Ennek megvannak az okai is. Olyan nagy tervszámot kap minden negyedévben, hogy azokat teljesíteni még így sem igen tudja. Igen gyakran anyaghiánnyal küzd és ez a munka legnagyobb fékező je. Az asztalosrészleg jelenleg hokedlikat és mosdó-asztalokat készít a Bútorértékesítő Vállalat részére. Hatszáz darabra kapott megrendelést. A termelést akadályozza az. hogy nincs fenyőfa és így mindenféle keményfából kell a megrendelt árut elkészíteni. Rönköket, vasúti talpfa-csonkokat vásárol és ezekből termeli ki a szükséges nyersanyagot; A lakatos-részleg is inkább ragaszkodik a széria munkákhoz, mert ez kifizetőbb, mint a darabos gyártás. Különösen nagy tételben készíti a ceglédi kannákat, melyeket a Jászkiséri Kisipari Szövetkezetben zománcoznak. Ebben a neHúss főnyereményt és több rmm ötezer kisebb nyereményt sorsolnak ki Az Országos Mezőgazdasági Kiállításon a múlt évihez hasonlóan az idén is lesz nyereménysorsolás. A 3 forintos sorsjegyek a vasútállomásokon, postahivataloknál, földművesszövetkezeti boltokban, totogyedévbem 2000 darabra kapott megrendelést a miklósi szövetkezet. A jól felszerszámozott műhelyben szakszerűen és gyorsan állítják össze a kannákat. Befejezni azonban nem tudják. A kannafülek felerősítéséhez egymilldméteres szegecsekre lenne szükség. Ezt viszont sehol nem tudják beszerezni; így ott áll a rengeteg befejezetlen áru a műhelyben. A szövetkezet részére ez nagyon hátrányos, mert a munkabért és a nyersanyag árát kifizette és most a pénze benne áll a termélvényben, nem tudja érté* kesíteni; Igen hátrányos a szövetkezet részére az is, hogy nem kap motorkerékpár- és autó alkatrészeket; Rengeteg mimikát leéli emiatt visz- szautasdtani. Kerékpárküllőt is pl; lehet kapni korlátlan mennyiségben, de külőcsavarhoz már nem lehet hozzájutni; Az ilyen apró dolgoknak aztán az a következménye, hogy a szövetkezet, bár nem a saját hibájából, nem teljesíti tervét; irodákban, hajó- és utóbuszátto- másokon, IBUSZ utazási irodák* ban, OTP-fiókoknál, dohányboltokban és üzemi közönségszervezőknél válthatók. A húzás szeptember Ifién délután 5 órakor lesz a kiállítás son. A kihúzott sorsjegyek vidéken az állami áruházakban és a földművesszövetkezeti boltokban december 20-ig beválthatóki Főnyeremények: I. dij: egy 300 kg-os hizottsertés, vagy egy televíziós vevőkészülék. II. díj: tíz hízott pulyka, III. dij: tíz hízott liba, IV. díj: egy zománcozott tűzhely, V, dij: egy kétszemélyes re komié. VI, díj: egy lószerszám, VII. díj: 13 soros vetögép, VIII. dij: egy permetezőgépi Megvette-e már jegyét? Ha nem, még ma vásárolja meg. Az elővételi jegy négy forintos áron kapható minden tanácsnál, továbbá a tsz-ekben, gépállomásokon, postán, trafikokban, kiskereskedelmi vállalatoknál, IBUSZ-irodákban, vasúti jegypénztáraknál. Az utazási kedvezmény csak a vidéken élőre megváltott jegy után jár. Aki tehát Budapesten váltja meg a belépőjegyet, nem jogosult az 50 százalékos utazási kedvezményre. Az oktatásügyi miniszter a kiállítás megtekintésére a diákok és iskolások részére a tanítási idő alatt engedélyezte a tanulmányi kirándulásokat. Az iskolások belépőjegye két forintba kerül és megváltható az iskolákban; Éjszakai szállás 10 forintért Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás rendezősége gondoskodott arról, hogy a vidéki látogatók, akik huzamosabb időt akarnak a kiállításon eltölteni, megfelelő éjszakai szálláshoz jussanak. A szállásjegyek ára 10 forint, a Keleti és Nyugati pályaudvaron, valamint Kelenföldön reggel 6-tól éjjel 12 óráig, a kiállítás területén reggel 8- tól este 10-ig és a budapesti szállásirodában (VII. kerület, Lenin körút 30.) éjjel-nappal válthatók. Külön szállások vannak a férfiak és nők részére. A csoportos látogatók előre biztosítsák a szálláshelyet telefonon (Budapest 422-336 számon), vagy leiéiben a budapesti szállásirodánál. A szálláshelyeken felelősség mellett megőrzik akiállítás látogatóinak csomagjait és ér- 'éktárgyait is. Iskolák és DISZ- csoportok részére a szálláshely jegy 5 forintba kerül= Szeptember 16: ERDÉSZNAP stencilezett lapokon való megjelenés óta ezen a téren is van fejlődés. A szolnoki nyomda öreg gépei ellenére is megpróbálhatná még szebben előállítani a Jászkunságot, hiszen ez a folyóirat a lagmaradan- dóbb munkái közé tartozik. Annák ellenére, hogy a már jóhírű folyóirat számára az idén jelentős összeget biztosított a TTIT Országos Központja, a Jászkunságnak még mindig nincs szerkesztőségi helyisége, gépírónője vagy egyéb adminisztrátora. Két-három dosszié a szerkesztőbizottság vezetőjének fiókjában, ez az egész adminisztráció. Az egyszerűség a nehéz évek emlékét őrzi. Egy jó féléven át a folyóirat egyáltalán nem fizetett honoráriumot, sem a cikkírásért, sem a szerkesztésért. Az, hogy mégis megélt, elsősorban a szerkesztőbizottság (Kisfaludi Sándor, Kaposvári Gyula, Péteri István, dr. Selmeczi László, Vida Béla) jó értelemben vett makacsságának köszönhető. Az első szám megjelenésének második évfordulójához érkeztünk, s az egykor kételkedők előtt is világos már, hogy van olyan szellemi erő Szolnok megyében, amelyre tudományos folyóiratot lehet építeni. Erre az erőre támaszkodva a Jászkunság még jónéhány évfordulót ér majd meg. Solymár József Bégekben nem lesz hiány. A halat a halpaprikáshoz már biztosították. Az erdésznapot díjkiosztással teszik még érd ekesebbé. Jutalmazzák a legjobb dolgozókat, díjat kap a győztes labdarúgócsapat, a röp- lapda- és asztalitenisz-csapat. A legjobb színjátszók 10 tánclemezt, a legjobb tánccsoport 6 táncszoknyához elegendő anyagot kap. NAGYSZERŰ ELŐRELÁTÁS Gondolatok a rádióról 1832-ben A Brit Királyi Tudományos Társaság tagjai 1938-ban bontották fel azt az archívumban talált lepecsételt borítékot, amely M. Faraday nagy angol fizikus levelét tartalmazta. Faradaynak az volt a végakarata, hogy ezt az írást csak száz év múlva bontsák fel. Az angol fizikus 1832 március 12-én irt levelében annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy az elektromos és a mágneses jelenségek továbbításában rendkívül nagy szerepet játszik a közbenső fizikai közeg. „A mágneses hatás terjedéséhez időre van szükség, vagyis az egyik mágnesről a másik, tőle távolabb lévő mágnesre, vagy vasdarabra a ható ok (bátorkodom ezt mágnesességnek nevezni) fokozatosan terjed el a mágneses testektől, s terjedéséhez meghatározott időre van szükség, amely minden valószínűség szerint igen jelentéktelen. Feltételezem azt is, hogy a villamos indukció pontosan ugyanilyen módon terjed el. Hajlandó vagyok arra feltevésre, hogy a mágneses pólusból származó mágneses erők terjedése hasonlít a felkavart vízfelület rezgéseire, vagy a levegőrészecskék hangrezgéseire, vagyis alkalmazni akarom ■— ahogy ez a hangra vonatkozóan már megtörtént — a rezgések elméletét a mágneses jelenségekre, s úgy hiszem, hogy ez az elmélet a fényjelenségek legvalószínűbb magyarázata is” Két éve jelent meg a Jászkunság első száma Tudnivalók az Országos Mezőgazdasági Kiállítás látogatóinak