Szolnok Megyei Néplap, 1956. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)

1956-09-30 / 229. szám

4

SZOLNOK MEGTE1 NÉPLAP

1936, szeptember 39,

Újszászi csendes napok

(6. folytatás.)

Most pedig a tanulságok következnének. Már a bevezetőben említettem., hogy ez a cikksorozat nincs is tulajdonképpen befejezve, tovább írja az élet és jegyzi az emlékezet. Mert minden ága-bogát kikutatni a falu látszólag csendesen tovafolydogáló eseményeinek, regény, sőt regények feladata lenne. Azért talán az eddig elmondották is használtak valamit, segítettek legalább vázlatosan felrajzolni egy község mostani életét. És amint az elmondottakból is kiderült, ez az élet — mint az élet általában— nagyon is bonyolult valami. De nem kiismerhetetlen! Hetek, hónapok szívós munkájával át lehet tekinteni a szövevényeit egy-egy községben. a jelekből, tényekből bizo- nj/os következtetéseket is lehet levonni és ez azután segít bennünket a helyes cselekvésben. Ügy gondolom., nyugodtan kimondhatjuk, hogy aki a szocialista demokratizmus kibontakozó légkörében e nélkül akar nekilátni a falu arculatának megváltoztatásához, az vem tud elérni igazi eredményt. De vegyük sorra az eddig leírtak néhány tanulságát. Azokat, amelyek a tényekből szinte önmaguktól is következnek.

A kölcsönös igaxságérxet alapján

Azt kutattam, hogy Űjszász községben milyen tényezők akadályozzák, késleltetik a termelőszövetkezetek számszerű és területi fejlesztését. Ismételni nem akarok, tehát csak egy mondattal megállapítom, hogy a szövetkezetek eredményei jobbak, biztatóbbak, mint az előző esztendőkben. Ezzel tehát nem lehet magyarázni a fejlesztés elakadását (Természetesen ahhoz, hogy igazán vonzóak legyenek, még sokat kell tenniök pl. a belterjesség növelése érdekében.) Üjszász községben a szövetkezetek fejlesztésének fö akadályát az egyénileg dolgozó parasztság és a tsz-tagok, az egyénileg dolgozó parasztok és a falu vezetőinek jelenlegi viszonyában kell keresni. Ez a viszony egyáltalán nem kielégítő, sőt némely esetben egyenesen rossz.

Nem arra gondolok, hogy vir szálykodás van — habár néha ez is előfordul, hanem arra, hogy tisztázatlan ügyek visszhangjai lógnak a levegőben és fertőzik, mérgezik a barátság csíráit.

Véleményem szerint legélsősor- ban is tisztázni kellene a tsz-ből elhamarkodottan kizárt, becsületes, jómunkás emberek ügyét, a tsz demokrácia teljes betartásával. Döntsön a tagság pl. Bakó Imre sorsáról is. Ez a falu közvéleményének igazságérzetével is találkozna. Ha pedig nem akar visszamenni már, akkor is találják meg a módját annak, hogy becsületesen, emberségesen bánjanak vele a föld kiadásánál. Mások önként hagyták el a tsz-t hasonló sérelmek miatt, velük sem ártana beszélgetni Általában a tsz-ek tagjainak közelebb kellene kerülniök az egyénileg dolgozó parasztokhoz. Csak így derülhetne ki kölcsönösen, hogy az egyénieknek nincs okuk arra, hogy lebecsüljék a szövetkezetieket és a szövetkezetben élő volt agrárproletárok részéről is indokolatlan a tartózkodás, vagy a némely esetben kialakult újfajta „szövetkezeti gőg.”

Látni hell, hogy merre tartunk

Nem akarok általánosítani, de tény, hogy az egyéni gazdák nagyrészének fogalma sincs arról, hogy a minisztertanácsi határozat szerint sok új előnye, lehetősége és főleg az eddigiekhez képest több más formája is van a szövetkezésnek. A régebbről meglévő bizalmatlanságot feloldani és megmagyarázni, hogy a párt, a kormány, dolgozó parasztság véleményét, szándékát messzemenően figye- lembevéve igyekszik létrehozni az új szövetkezeteket és a magasabb formájú társulásokhoz is igen nagy segítséget nyújt (hitelek hosszabbítása, az önállóság biztosítása), mindezt elmondani elsősorban a párttagok feladata lenne.

És ezzel eljutottunk a pártbizott- Eág, a pártszervezetek munkájához. Ha valaki megkérdezné tőlem, de igaz lelkemre, hogy látok-e ennyi erőt az újszászi kommunistákban, hogy képesek nagy dolgokra, a falu szocialista átalakítására, csak határozott igennel tudnék válaszolni. Tehetséges, szorgalmas tsz- vezetők, mezőgazdászok vannak a pártszervezetekben, akiről már szóltam is. S amit idáig nem említettem: Bálint Kálmán, Tóth János, Guthi Miklós, Göblyös Ferenc Újszászi János és még többen is az egyénileg dolgozó parasztok közül szintén a párt tagjai. Vajon ők idegenkednének attól, hogy megvitassák, hogyan lehetne előrelépni úgy, hogy nekik és az egész falunak jó legyen? Nem hiszem. De ha csak elvontan és időnként a fejükre olvasva beszélgetnek velük a szövetkezésről, ilyenformán: ideje lenne már, hogy szövetkezzetek! — és nem arról, ami nekik is fáj, hogy nehézségeik vannak a gazdálkodásban és arról, hogy ebből valahogy tán ki is lehetne lábalni, e nélkül csak elidegenednek ettől a gondolattól;

Magyarul mondva: csakis az egyéni gazdákkal együtt, csakis az ő véleményüket messzemenően figyelembevéve, szavukat meghallgatva, nagyfokú türelemmel — s ugyanakkor a párttagok öntudatára is támaszkodva mehetnek valamire ezen a területen Űjszászon is.

De ezt így könnyű kimondani.— Hogyan fogjunk hozzá? — kérdezhetik az újszászi elvtársak. Enge- delmet, nem akarok náluknál okosabbnak látszani, de talán helyzetemnél fogva megírhatok itt olyasmit is, amit ők reszelnek kimondani egymás előtt.

As erők összefogásával

Arról van sző. hogy eléggé szét vannak forgácsolódva az erők ebben a községben. A községi párt- bizottság — ez a véleményem — nem tudja összefogni őket. Az oka ennek többféle, de én most csak a leglényegesebbet említem: nagyon is szűk körben mozog politikai munkájával a pártbizottság. Néhány értekezlet, taggyűlés, megbeszélés, ebben merül ki a tevékenysége. Ez pedig ma már nem elegendő. Felélénkültek itt is az egészséges politikai erők és ez nagyobb aktivitást, elevenséget, még több tanulásit, vitakészséget kíván minden kommunistától, de különösen a vezetőktől. Az kell, hogy benne éljenek teljes szívvel a falu életének sűrűjében és választ adjanak minden kérdésre, amit csak felvet az élet. Az kell, hogy ők maguk is napról-napra tanuljanak az okos. józaneszű parasztemberektől, értelmiségektől, a falu lakosságától.

Sok parasztemberrel beszélgettem, de arra a kérdésre, hogy járt-e nála mostanában egy-két baráti szóra a községi pártbizottság titkára, vagy más pártbizottsági tag, falusi vezetőember, nagyrészük nemmel felelt. E nélkül pedig soha sem fogják megtudni mi lakik az emberek szívében-lelkében, mert őszintén, igazán főleg odahaza nyilvánítanak véleményt — különösen, ha rossz tapasztalataik vannak a régebbi időkből.

Nem valami különös módszerben, csupán ebben látnám én az előrelépés útját. A másik lépés pedig a Hazafias Nénfront munkájának felélénkítése, kibontakoztatása lehetne, ahol a dolgozó parasztok nyugodtan el vitázhatnának jövendő életükről, mai munkájukról.

És ha a vezetők már jól megismerték a község lakóinak minden búiát-baját, őszinte gondolatait, — akkor reálisan, a helyzet ismeretében kitűzhetnék a célt a szövetkezetek további előrehaladására is. Akkor már tudnák kire és milyen mértékben lehet támaszkodni.

Ligyássunk s helyesen íüxsisk hi a célt

Addig azonban nem lehet csodálkozni, hogy Laikó László tanácselnök elvtárs így nyilatkozott nekem: „1957 februárig tsz községgé akarunk lenni. “ Ne haragudjon az elvtárs, ha azt mondom: ez a célkitűzés a falu helyzetének, a parasztság viszonj'ainak, gondolatainak nem ismeréséből fakad és nem reális. Az ilyen rosszul, elhamarkodva kitűzött cél, akár akarják, akár nem az önkéntesség megsértéséhez vezetne. Nagyobb türelemre, a helyi viszonyok alaposabb ismeretére és gondos elemzésére van tehát szükség. Ez teremti meg az előfeltételeit a szervezés nagyobb sikereinek.

Befejezésül még csak egy problémát: azt tapasztaltam, hogy a tanács és a pártbizottság vezetői között nem jó a viszony. Pártsze- rűtlenül, nyilvános tanácsülésen hánytorgatják fel egymás hibáit, — majd egyesek meggondolatlanul, a kérdések helyes és pártszerű tisztázása elől megfutamodva, lemondást emlegetnek. Mi szükség van erre és mit használ ez a párt, a tanács tekintélyének? Azt hiszem a járási tanács, a járási pártbizottság éppen a helyes munkamódszerek és magatartás, a községi pártbizottság és a tanács tömegkapcsolatának megjavításához és tekintélyének megszilárdításához nyújthatna hathatósabb, gyakorlatibb segítséget. Amíg ez meg nem valósul, az egységes, szilárd vezetés hiányában nehezen lehet elképzelni a szövetkezeti mozgalom tartós és állandó fejlődését, a mostani csendes nyugalomból való kimozdulását Űjszászon.

*

A vázlatos helyzetkép leírásinak végére értem. Ez a cikksorozat akkor lesz eredményes, ha a község lakói, vezetői gyakorlati munka- jukkái, cselekedeteikkel tovább írják azt, amit az újságíró már nem mondhatott el a lap szúkreszabott hasábjain.

Ujszász azonban csak egy példa volt a sok közül. Úgy gondoljuk, másutt is valahogy hasonlóképpen kellene elkezdeni a falu ujmódon való megismerését, a szövetkezeti mozgalom előrelépésének, módozatainak kipuhatolását. De ezt csak ott a tetthelyen, lehet elvégezni, s az újságíró legfeljebb segíthet a maga eszközeivel. Lássunk hozzá elvtársak.

F. TÓTH PÁL

mimimiimiiiiiiiiimiiiMiiiiiimiiimiiimiiiiiimmii”

hírős hét Kecskeméten

1956. szeptember 30-tól oki. 7-ig.

KETSZÄZFAJTA borkóstoló. — Mezőgazdasági kiállítások. — Gyömölcsvásár. Minden országos események. Találkozók. Ankétok. Gazdag sport és kultur műsor. Pász- tomap. — ökörsütés, nyárson sült csirke. Látogasson Kecskemétre a Hírős hétre.

iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

...."!it:ittiiit|imtiiiiitiiitimiiiMiinmiitiiiiiiini!iii

cÁ

íL cJUlcftHl

cÁuLluízban

vásárolt anyagból méret után {érfiötönyt, kabátot, kosztümöt, szoknyát, nadrágot stb. készít

a Ruházati K. I. S Z. minőségi szabóságának az Állami Áruházban működő részlege

Minőségi munka! Pólót kiozokiAlá«

iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii'iiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitjiitiiiiiii

(Folytatás az 1-sö oldalról.)

menyét hangoztatta, hogy Szolnok

megye továbbra is megtartja első helyét a begyűjtési versenyben és a Minisztertanács Vándorzászlaját harmadszor is elnyeri a megye dolgozó parasztsága.

Ezután átadta a vándorzászlót Juhász Imréné elvtársnőnek, a megyei tanács Végrehajtó Bizottsága elnökének. Ugyancsak átnyújtotta a Minisztertanács elismerő oklevelét is. A vándorzászló elnyerésével egyidő- ben ötvenezer forint pénzjutalom is megilleti a megyét.

A vándorzászló és az elismerő oklevél átvétele után Juhász Imréné elvtársnö rövid beszédet mondott.

—- Megyénk újabb sikere a begyűjtés terén nagyrészben annak köszönhető, hogy az elmúlt időkhöz képest sokat javult, szervezettebb, összehangoltabb lett a begyűjtési apparátus munkája, nagyobb lett az együttműködés a begyűjtési hivatalok és vállalatok között. Dicséret illeti a helyi tanácsainkat is ez újabb nagyszerű eredmény kivívásáért. A végrehajtó bizottság nevében innen mondok köszönetét a városi, járási, községi tanácsok vezetőinek, különösen Turkeve és Mezőtúr város tanácsi és begyűjtési dolgozóinaki

II.

Derekasan dolgoztak a pártapparátus funkcionáriusai, a Hazafias Népfront helyi szervezetei. Engedjék meg, hogy nekik is köszönetét mondjak a végrehajtó bizottság nevében;

Ugyanakkor meg kell mondani, hogy nehéz feladat 'előtt állunk, ha továbbra is meg akarjuk tartani az első helyet. A kapások begyűjtésénél figyelmeztető jelek mutatkoznak. A kukoricatörés és begyűjtés között soha nem volt akkora különbség, mint éppen most. Amíg a töréssel több, mint kilencven százaikra állunk, addig a begyűjtést mindössze hatvan százalékban tudtuk elvégezni. Össze kell szedni magunkat, ha harmadszor is meg akarjuk tartani a Minisztertanács vándorzászlaját. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a felvilágosító munka szerepét. E téren gyökeres változást kell elérni a lehető legrövidebb időn belül.

Karsai Mihály elvtárs, a megyei párt-végrehajtó bizottsága mező-, gazdasági osztályvezetője köszönetét mondott a párt-végrehajtó bizottság nevében mindazoknak, akik a begyűjtés sikeréért munkálkodtak és munkálkodnak.

Felszólalt még a többi között Bártfai István, a karcagi Lenin tsz elnöke és Földi Mihály újszászi egyénileg dolgozó paraszt. Ezután hat elvtársnak nyújtotta át Szobek András miniszter elvtárs „A begyűjtés kiváló dolgozója1’ címet.

A szolnoki ünnepséggel egyidő- ben Turkevén is jelentős esemény zajlott le: Turkeve elnyerte az első helyet a nagy városok első csoportjában. A város életében annál is jelentősebb ez a siker, mert ilyen ünnepsége ez alkalommal ötödször kerül sor. A város vezetőinek Rékai Gábor elvtárs, minisztériumi főosztályvezető nyújtotta át a begyűjtési miniszter vándorzászlaját és a velejáró 35.000 forint pénzjutalmat;

ßqi[tal T>áí élete

Régen, talán három évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára. Akkor 24 éves volt. Sokmindenről szó esett. Többek között arról is, mikor ötlött eszébe először, hogy repülő szeretne lenni Életéből mesélt el egy kicsiny darabkát, emlékezetemben megőriztem. Lippai Pál története érdekes, továbbadom,

I.

1043 MÁJUS 24.,-.,

HajnalodSk. Ébred a táj, a természet jólesően, kéjesen nyújtózkodik.

Hangos tere-fere, emberek lármája, jószágbőgés töri meg a cselédházak csendjét. Ébred a pór, várja a munka. A cselédházaktől kicsit odébb, van egy zsuppfede- les házikó. kicsi portával. A gazda, Lippai bácsi, az udvaron szöszmö- tÖL Urasági cseléd. Szerszámait készíti elő, nézegeti, rendben van- nak-e. Kemény nap vár rá.

A gazdaasszony is ébren van. Ennivalót készít a gazdának. Egy kis avas szalonna, meg kenyér. Néha lserül zöldpaprika is. Kimegy az udvarra, csendesen a gazda mellé teszi. Az asszony már menne is, de az öreg torkát köszörüli.

— Izé... Köcsd a gyereket.,, a Palit.

Az asszony nem érti, kérdezi is.

— Mért köU ilyen korán?

Az öreg szeme haragosan villan.

— Mer köli! ...No — teszi hozzá szelídebben.

Az asszony ránt egyet a vállán. Nem érti, de megy szólni. Kiválasztja az öt közül, erőteljesen megnyomkodja. Pali nyög, szuszog, moHIMER ZOLTÁN:

rog. Anyja nem hagyja békén. Végre feleszmél. Bambán néz, va- karódzík.

— Siess, apád akar valamit — az asszony már az ajtóból mondja.

Pár perc múlva Pali apja mellett ácsorog. Nézi, ahogy felemel, letesz. Lippai bácsi végre észreveszi a fiút.

— Egyél, aztán men) a kastélyhoz. Jelentkezz az intézőnél. Kapálni fogsz. — Többet nem mond. Palinak ez is elég.

Az urasági intéző már várja őket. összegyűltek vagy tizenöten. Mind 10—14 évesek. Az intéző szemügyre veszi a fiatal csoportot.

— Nna jó. Kapálni fogtok, estig. Enni kaptok. — Rábízta őket egy parasztasszonyra. Az ő vezetésével indult a kis gyermekkaraván a kukoricaföldek felé. Mindegyik kezében kapa.

A nap egyre magasabbra hágott égi útján. ontotta a meleget. A sovány, barna, izzadtságtól gyöngyöző hátakon megcsillant fénye. Szorgalmasan dolgoztak az apró kezek.

Bernát Jóska, a legidősebb, megszomjazott. A vizeskannát ingekkel takarták le, hogy megvédjék a nap melegétől. Józsi előkotorja, jóízűt húz belőle. Pali megkívánta, ő is odamegy. Kapájára támaszkodva nézi kortyolgató pajtását.

— Add. nekem is.

Jóska bal kezével száját törli, a

másikkal a kannát nyújtja. Hirtelen motorberregés töri meg a határ csendjét. Egy könnyű. kétfedeles repülőgép zúg el. Pali nézi. Elfelejti a kannát, a vizet, azt, hogy szomjas. NézL Már föléjük ér. Józsi szemmel követi.

— Unatkozik a báró, idejét tölti.

Ezt inkább morogja magában. A

gép eltűnik a láthatár peremén. Pali tele tüdővel sóhajt. Koszos lába nagyujjávál élgondolkozva tapos agyon egy férget.

— Mit lopod a napot, te kis csirkefogó! Dolgozz! Az uraság senkit sem etet potyán! — Élesen, rosszindulatúan sípol egy túlbuzgó cseléd hangja. Pali beáll a sorba, kapáját elkeseredetten vágja a főidbe..,

II.

1951. OKTÓBER 20...,

Lippaiék portáján semmi sem változott. De. Azért van valami. Üj a leerítés, van istálló, meg disznóól. A ház is nagyobb lett, Pali sem a régi. Alakja megnyúlt, álla borostás. Alig egy hete, megkapta a behívót. 21 éves. Zavartan áll az udvar közepén. kezében zöldre- festett katonaláda. Körötte a család. Az anyja pityeren, testvérei irigykedve nézik. Az öreg Lippai, az apa, nagyon büszke. Hangja Izgatott. amikor megszólal:

— Na. Gyere már fiam. Elmegy a vonat.

Pali körülnéz, jól megjegyez mindent. Felül a bakra, az öreg saját maga teszi fel a kocsira a ládát. Óvatosan, nehogy karcos legyen. Aztán felül ö is. Elindulnak. Pali visszanéz, búcsút int. Aztán átveszi apja kezéből a gyeplőt. Ügy gondolja, nem utoljára hí

III.

1953. JÚNIUS 24.

Hajnalodik. A természet még édes álmát alussza. Az éj sötétje lassan, észrevétlenül oszlik. Minden csendes.

De mégsem. A repülőtér éled. A hangár két hatalmas vasajtaja lassan, nyikorogva nyílik. Méltóság- teljesen gurulnak kifelé a repülőgépek. Félelmetes, mesebeli szörnynek néz ki valamennyi.

Napfény özönlik a tájra, aranyos színben csillog- minden. Szorgos szerelő-kezek serényen dolgoznak. A gépek előkészítése lassan véget- ér, motorpróba következik. A motorok erőteljes zúgása felveri a környék csendjét, a légcsavarszél örvényében vidáman röpködnek a száraz fűszálak. A motorpróba befejeződött. Mindegyik tökéletesen működik. Egymásután gurulnak a startra.

A növendékek már jóval előbb kiértek, várják a gépeket. Köztük van Lippai Pál is. De nicsak, hogy megférj iasodott. Magas, napbarnított. szépszál legény. Már bajusza is van. Jól áll néki.

Parancsnoka szólítja.

— Lippai növendék!

— Igen! — Keze ösztönösen iga- zítja meg ruháját, sapkáját középre méri. Fegyelmezetten lép oktatója elé.

— Hadnagy elvtárs, jelentkezem!

— Üljön le. Ide, mellém. — Az oktató hangja meleg, barátságos. —- ön lesz ma az első. Felrepül, egyedül. — A feladat ismertetésére ke* rül sor. Pali feszülten figyel,

A megbeszélés befejeződik, pár perc múlva Pali már a gépben ül. Izgatottan kapcsolja magára a rögzítőszíjakat. Élete nagy pillanata következik. Gyújtást kapcsol, felpörög a légcsavar. Ellenőrzi a műszereket. Benzin, — olajnyomás jó, lassan gurul a startvonalra.

Az indító bíztatóan mosolyog, fehér zászlaját vidáman lobogtatja a szél. Megadja az indulás jelét.

A motor zúgása erősödik, a lég- csavar magával ragadja a gépet. A sebesség nő. 70. .. 80 ... 10O kilométer. Most! Felemelkedik! 10— 20—30—100 méter. Egyre magasabban. Az első forduló következik. A motor egyenletesen dolgozik. Pali repül! Egyedül, ura a gépnek! A második forduló, majd a harmadik; Pali boldogan néz le, az alatta kanyargó Tiszára. A felkelő napsugár játékosan megcsillan a kabin üvegén...