Szolnok Megyei Néplap, 1956. augusztus (8. évfolyam, 181-203. szám)
1956-08-11 / 188. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESOUETEKt Vm. évfolyam, 188. szám, 1956. augusztus 1L szombat, SZOLNOK MEGYEI A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEG VEI TANÁCS LAPJA DU Ferenc, a Hazafias népfront Országos Tanácsának titkára mond beszédet vasárnap a kisújszállási nagygyűlésen A Hazafias Népfront Kisújszállási Városi Bizottsága augusztus 12-én, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel népfront » nagygyűlést icndez a ligetben. A nagygyűlésen Dávid Ferenc elvtárs országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára mond beszédet. Utána felszólal Nánásl László elvtárs országgyűlési képviselő Is. A városban, valamint a környező városokban és községekben igen nagy az érdeklődés a nagygyűlés iránt s amint a készülődés jelei mutatják, előreláthatóan mintegy tízezer ember hallgatja majd a két országgyűlési képviselő beszámolóját. Elvtársak! Ozemek, hivatalok, intézmények dolgozói! Szolnok város lakói! 1 A Magyar Dolgozók Pórija Szolnok Vórosi Végrehajtó Bizoftsóga 1956 augusztus 12-én délelőtt 9 órakor a Kossuth-téren politikai nagygyűlést fart A nagygyűlés előadója: ÁCS LAJOS elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Központi Vezetőség titkára. Kérjük a város lakosságát, hogy a nagygyűlésen vegyen részt. R Magyar Dolgozók Pártja Szolnok Városi Végrehajtó Bizottsága MI ÚJSÁG A FÖLDEKEN? A Tejipari Vállalat ismét élüzem Az előző élüzem ünnepségen, amikor az első negyedévi munkája alapján kapta meg a Tejipari Vállalat a nagy kitüntetést, a dolgozók megígérték, hogy megtartják a következő negyedévben is, teljesítik, sőt túlszárnyalják tervüket. így is lett. Az első félévi begyűjtési tervet 1,3, a termelési tervet pedig 6,9 százalékkal túlhaladták. Jelentősen emelkedett a termelékenység. Az önköltséget a tervezetthez képest mintegy 330 000 forinttal csökkentették. Nagymértékben javult az exportvaj minőségi aránya. A begyűjtés terén végzett jő munkájáért ki kell emelni Pápai Sándomé csugari és Király Béla törökszentmiklósi tejkezelőket. A tejüzemek dolgozói közül Soltész Kálmán, a mezőtúri tejporgyár dolgozója tűnt ki, aki amellett, hogy vállalását teljesítette, egy év alatt három olyan újítást adott be, amelyek gazdasági eredménye előreláthatólag eléri a 250 000 forintot. Jó munkája jutalmául elnyerte a „kiváló dolgozó” jelvényt. A Tejipari Vállalat dolgozói tehát mindent megtettek azért, hogy teljesítsék ígéretüket. Ezért újra elnyerték az élüzem címet, amelyet ünnepélyes keretek között a mai napon adnak át, A vezsenyi Tiszakanyar Tsz-ben brigádszállást építettek a traktorosoknak A vezsenyi Tiszakanyar Termelő- szövetkezet tagjai néhány hónappal ezelőtt elindultak a felemelkedés útján Az újonnan alakult tsz-ben kezdetben sok nehézséget kellett legyűrni. Ebben nagyszerű támogatóra találtak a tószegi traktorosokban. Sokféle gazdasági épület hiányzik még a szövetkezetben, de a tsz-tagok egyik legfontosabb tennivalójuknak tartották, hogy gondoskodjanak hűséges segítőtársaikról: brigádszállást építettek a traktorosoknak. A szolnoki városi fanács végrehaitábizottságának feihfvása a város lakúihoz Augusztus 12-ére lobogózzuk fel házainkat A szolnoki tanács végrehajtó bizottsága felhívja a város lakóinak ügyeimét az augusztus 12-én délelőtt megrendezésre kerülő politikai nagygyűlésre, egyben felkéri őket, hogy a nagygyűlés ünnepélyesebbé tétele érdekében lobogózzák fel a házakat, Hétfőn közönségszervező értekezletet tart a színház A Szigligeti Színház igazgatósága folyó hó 13-án, hétfőn délután 5 órai kezdettel a Tisza Szállóban közönségszervezői értekezletet rendez. A megbeszélés során Prokay István igazgató tart beszámolót, majd a résztvevők megtárgyalják az 1956 —57-es színházi évad bérletezésével kapcsolatos kérdéseket. Ez után a közönségszervezőknek átnyújtják a szervezői igazolványokat. A színház igazgatósága a Tisza Szálló különtermében tartandó értekezletet fagylaltdélutánnal kötötte egybe. JCed- eukr/uzda OcSOdÖn Az öcsödl földművesszövetkezet a cukrászda forgalmának növelése érdekében kerihelyiséget létesített a cukrászda mellett. A kerthelyiség megnövelte a cukrászda forgalmát. A liszaburai egyénileg dolgozó parasztok befejezték a csáoiúsl A tiszaburai egyénileg dolgozó parasztok augusztus 9-én befejezték a cséplést — jelenti a tiszaburai tanács. — A Lenin Termelőszövetkezet Is végez néhány napon belül ezzel a munkával. Háromezer holdon befelezték a heterózis kukorica eímerezését A SZŰZFŐLDEKEN A szűzföldeken az elmúlt években létesült gabonatermesztő szovhozban (nyugat-kazahsztáni terület) a kukorica emberma- f? gasságnyira nőtt. A képen: L. Sz. Kuljakin, a gabonatermesztő | szovhoz főagronómusa megtekinti a kukoricát. (Fotó: V, Huhlajev.-? 5oScW8C8C^CSCS<SOCSCWSCSCí<8CSCK§OSCS<SCSCS<9CSC>^C#CtC8C8<3<®OSo A megyében évek ófa nagy területen termelik már a heterózis- kukorica vetőmagot. Az idén elsősorban a termelőszövetkezetekben 3300 holdat szerződtek le erre a célra. A termelők igen gondosan ápolták tavasszal és nyáron a heterózis magtermelő területeket, így eddig mindössze 300 holdat zártak ki különböző okok miatt a termelésből. 3000 holdon a napokban fejezték be az anyasorok eímerezését. Ha a napokban megjönne a várt esőzés, az anyasorok holdankéntl morzsolt vetőmagtermése elérné a 6 mázsát. Nagy M, La jos eséplőbrigádja nem hagyja magát Napíeljöttől naplementig zúg a gépállomás traktora a jászszent- andrási határban. Táj ti elvtárs, a traktoros féltő gonddal sürgölődik a G—35-ös körül, hogy zavartalanul dolgozzon a gép. Ugyancsak megsürgeti Nagy M. Lajos DISZ cséplőmunkacsapatát. A fiataloknak azonban nem kell a biztatás. Közel három hete csépelnek már és napi teljesítményük állandóan 200 százalék körül van. A legtöbbször fölötte. El is nyerték a Jászapáti Járási DISZ VB vándorzászlaját, s amint hírlik, nem is akarják továbbadni. Annyi bizonyos, hogy annak, aki el akarja tőlük venni a zászlót, kemény legénynek kell lennie, mert Nagy M. Lajos és munkacsapata már a hét elején meghaladta a 25 vagonos cséplési eredményt. Munkájukkal igen meg vannak elégedve a dolgozó parasztok. Gépük nem szórja a magot s az elhagyott szalma- és törekkazlak arról tanúskodnak, hogy a brigád tagjai a kazalrakáshoz is értenek; Megérdemlik a dicséretet A tlszatenyői Rákosi Tsz elég fiatal közös gazdaság, az elmúlt évben alakult. Tagjainak ilyenformán nem valami nagy gyakorlatuk volt a közösségi munkában. A lelkesedés azonban felülmúlta a tudást. A tavaszi munkák kezdetétől a legjobb szövetkezetek soraiban emlegették a törökszentmiklósi járásban. A 150 hold kenyérgabonát annakidején hat munkanap alatt learatták, s amikor a napokban az eső megzavarta a cséplést, egy nap alatt pótolták a kiesést a munkacsapat tagjai; A Rákosi Tsz kiegyenlítette államiránti kötelezettségét és a héten megkezdte a gabonelőleg osztását. Az eddig szerzett munkaegységekre előlegként 4,81 kg búiét kaptak a tsz-tagok. Az a körülmény, hogy már az első esztendőben kielégítő részesedéshez jutottak a Rákosi Tsz tagjai, megsokszorozta munkakedvüket. Méltán megérdemlik a dicséretet. Fehér Katalin Tiszatenyő Egy éve tsz-iag B a 11 ó k Imréné pusztamonostori asszony egy évvel ezelőtt lépett a December 21. Termelőszövetkezetbe, Hamar megtalálta a helyét és mindjárt az első időktől kezdve rendszeresen dolgozott. Ma is a legszorgalmasabb asszonyok között emlegetik. Pedig a tsz-ben végzett munkája után még három gyermekről is gondoskodnia kell. Képünkön: Ballók Imréné az új termésű búzát forgatja, Az arab országok közvéleménye támogatja Egyiptomot Kairó (TASZSZJ. A líbiai hadügyminiszter a MEN hírügynökség tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy Libia népe és kormánya határozottan támogatja Egyiptom nemzeti jogaiért vívott harcát. Libia földje — mondotta — nem lesz felvonulási terület Egyiptom, vagy bármely más arab ország elleni hadműveletek céljára. A miniszter annak a reményének adott kifejezést, hogy az angol és a francia kormány Egyiptommal szemben elveti a fenyegetőzés politikáját és békés úton fogják megoldani mindazokat a problémákat, amelyek a Szuezi-csator- na államosításával kapcsolatban felszínre kerültek; Fahad Emir, Szaud-Arábia királyának fia sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy a Szuezi-csatoma problémája az arabok nemzetközi problémája lett. Hangsúlyozta, hogy Szaud - Arábia osztatlanul Egyiptom mellett áll és kész bármilyen segítség nyújtására. Egyiptom és Szaud-Arábia egy ország — mondotta. Mindaz, ami érinti Egyiptom érdekeit, érinti Szaud- Arábia érdekeit is. Fahad Emir nagyra értékelte Egyiptomnak az £ utóbbi négy^év alatt elért sikereit. A MEN hírügynökség Khartum- ?.ból keltezett jelentése szerint a ? Nemzeti Unionists Párt követelte szudámi parlament rendkívüli \ ülésszakának összehívását, hogy ^állást foglaljon Egyiptom mellett. ;A szabad Szudán — hangoztatja a ) végrehajtó bizottság nyilatkozata 1— teljes mértékben a függetlensé- 9gének és szuverenitásának megszilárdításáért harcoló Egyiptom ol- jdalán áll. Augusztus 8-án mintegy 10 090 ^Egyiptomban élő szudáni nagygyűlést tartott Kairóban és állást foglalt a Szuezi-csatoma államosítá- ísáról hozott egyiptomi döntés mellett. A nagygyűlés határozata a szudániak teljes szolidaritását biztosítja az egyiptomi nép szuverén jogáért vívott harcával; Ugyanazon a napon gyűlést tartottak az Egyiptomban tanuló jemeni diákok is. Egyhangúlag elfogadott határozatuk támogatja a nemzeti érdekeit védelmező egyiptomi népet; Kairó (MTI). Az A1 Ahbar című egyiptomi lap csütörtöki jelentése szerint Ahmed Sukairi, az Arab Liga helyettes főtitkára a bagdadi egyezmény főtitkárához intézett üzenetében kijelentette: „A Szuezi-csatoma államosítása volt „az utolsó alkalom’* az iraki miniszterelnök számára, hogy bebizonyítsa: az arabok oldalán áll”? A Szovjetunió válasz jegyzéke Angliának a szuezi ügyben Moszkva (TASZSZ). William Hayter úr, Nagy-Britannia moszkvai nagykövete augusztus 3-án átnyújtotta D. T; Sepilovnafe, a Szovjetunió külügyminiszterének Nagy-Britannia kormányának a Szovjetunióhoz intézett jegyzékét. A jegyzékhez csatolták a három hatalom közös nyilatkozatát a Szu- ezi-csatorna kérdéséről. A Szovjetunió külügyminisztériuma nyilvánosságra hozza az említett jegyzéket és a csatolt mellékletet; Augusztus 9-ón a Szovjetunió külügyminisztériuma válaszjegyzéket juttatott el Nagy-Britannia moszkvai nagykövetségéhez. A Szovjetunió külügyminisztériuma Nagy-Britannia kormányához való továbbítás végett egyben átnyújtotta a szovjet kormány nyilatkozatát a Szuezi-csatoma ügyéről azzal a nyilatkozattal kapcsolatban, amelyet Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok kormánya tett a Szuezi Csatorna Társaság államosításáról, illetőleg azzal a meghívással összefüggésben, hogy vegyen részt az 1956 augusztus 16-ra Londonba összehívott értekezleten. A Szovjetunió külügyminisztériuma arra kéri a nagykövetséget, hozza tudomására Nagy-Britannia kormányának, hogy a szovjet kormány mellékelt nyilatkozatát egyidejűleg megküldi valamennyi állam kormányának; A Szovjetunió külügyminisztériuma a jegyzéket és a szovjet kormánynak a Szuezi-csatoraáról szóló nyilatkozatát megküldte a világ valamennyi kormányának.— (MTI.) Ismeretterjesztő filmtárakat állítanak tel A népművelési miniszter rendeletére Budapesten és a megye székhelyeken, valamint több, járási székhelyen 32 ismeretterjesztő filmtárat rendeznek be. A filmtárak látják el a körzetükben lévő művelődési otthonokat, tömegszervezeteket és egyéb szerveket az ismeretterjesztő előadásaikhoz szükséges filmekkel. A tervek szerint a vidéki filmtárakbam átlagosan mintegy 90 filmet tartanak majd, főleg mezőgazdasági és egészség- ügyi tárgyú ismeretterjesztő filmeket, (MTI,)