Szolnok Megyei Néplap, 1956. augusztus (8. évfolyam, 181-203. szám)

1956-08-30 / 202. szám

1955* augusztus 30: SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 TÓTH KORNÉL; ÉHE A SZÓNAK ... ÉHE A SZÉPNEK .. . III: Várakozóaii néznek rám, felte­szem a kérdést: hány magyar írót ismernék? A nyolc közül öt felsorolja a kö­vetkezőket: Illyés Gúla, Szabó Pál, Veres Péter, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Jókai Mór. Három nem tudott egyetlen-egy magyar írót sem mondani. Második kérdés: hány világiro­dalmi nagyságot ismernek? Négyen felsorolják Gorkij, Fa- gy^jev, Majakovszki és Tyihonov nevét: Négy nem tudott egyetlen egyet sem mondani. És itt álljunk meg egy pillanatra. A négy felsorolt író, mind orosz, illetve szovjet. A Szovjetunióban a világ minden klasszikus írójának művét kiadják, életüket, műveiket tanítják. És a nyolc fiatal közül egy sem tudott mondani nyugati írót. Hát mi ennyire leszűkítettük volna a szemhatárt. Hát ennyire nem vettük figyelembe Lenin azon tanítását, hogy nekünk el kell sa­játítani mindazt a kultúrát és tu­dást, amelyet az előző társadalmak létrehoztak. Kérdezem tovább: mi az Ame­rikai Egyesült Államok fővárosa? A nyolc közül egy tudott vála­szolni, az is Washington helyett Londont mondott; — Ki volt Edison? A világ egyik legnevesebb felta­lálójának nevét egyik sem ismeri. — Hol van a Csendes-óceán: ke­letre, vagy nyugatra? Néma csend. A nevelő feláll, kimegy. (Később elmondta, hogy annyira fájt neki ez a tudatlanság, nem bírt benn­maradni). Még egy kérdést tettem fel: mit értenek haza alatt? Tanácstalanul néznek egymásra, válasz erre sincs. Mikor elbúcsúzom tőlük, a tor­kom szorong, nagyon sajnálom eze­ket a fiatalokat. Nem ők tehetnek róla, hogy ilyen keveset tudnak. vfegnéztem, milyen tantárgyakat tanulnak a másodéves kőműves ipari tanulók. A következőket: Gyakorlati oktatás: Szakmai ismeretek; Anyagismeret; Szakrajz; Mennyiségtan: Történelem; Testnevelés. Mindez hetenként kétszer. Nekem az a véleményem: ha mi műveltebb, szélesebb látókörű szakmunkásokat akarunk nevelni (és nyilván ezt akarjuk), akkor ne ilyen szűk, ilyen prakticista módon ta. -‘suk a fiatalokat. Tanuljanak magyar nyelvet, irodalmat, földraj­zot, természetrajzot is. Helytelen az. hogy egy héten csak két napon van elméleti oktatás, vissza kell állítani a háromszorit. Nekünk nincs hasznunk abból, ha elhanya­goljuk a fiataljaink művelését. — Műszaki színvonalat emelni, a ma­gasabb technikát elsajátítani és továbbfejleszteni, egyáltalában szo­cializmust építeni csak művelt, széleslátókörű szakmunkásokkal lehet. Sokkal műveltebbekkel, mint amilyeneket a múlt rendszer ne­velt. Másnap délelőtt a Vasipari Vál­lalatnál volt dolgom és itt bebizo­nyosodott az előbbi állítás. Alkal­mam nyűt egy összehasonlításra. Rontó Béla művezető, idős szak­munkás. A fémtömegcikk részleg­nél. Hozzátartozik a tanulók neve­lése is. Megkérdeztem tőle. hogy mi a véleménye a mai fiatalokról. Kicsit gondolkozik, aztán úgy vá­laszd. mintha nem is a kérdésre adna feleletet: — Mikor ón fiatal segéd voltam, rendszeresen jártam a munkásott­honba. Ott csaknem minden este volt valamilyen előadás, természet- tudományos, földrajzi, irodalmi, művészeti kérdésekről. A terem mindig tele volt, mert a munká­sok nagyon éhesek voltak a tu­dásra. (Éhe a kenyérnek, éhe a Szónak, Éhe a Szépnek hajt tite­ket .:.) Most ez hiányzik. Sem a DISZ. sem a szakszervezet, sem a TTIT nem törődik azzal, hogy a munkásfiatalok minél többet tanul­janak a világról. Pedig ez nagyon fontos. A művelt ember mindig tu­datosabb, fegyelmezettebb, a szak­májában jobban előrehalad, mint a tudatlan. Ez tehát a válasz. Kérdezem tőle, hogy még most is szeret olvasni? — Egész könyvtáram van, di­csekszik. Különösen a természet- tudományos könyveket szeretem, azok közül is legjobban a csillagá­szatot. — És szépirodalom? Elsorolja, hogy mit olvasott mos­tanában: Homéros, Shakespeare, Byron, Balzac. Felsorol egy egész sor klasszikus és mai írót. Rontó Béla — ahogy munkatár­sai elmondják — kiváló szakember, többszörös újító. Egy fiatal. gyakorlóéves tech­nikuslány, P. E. adta az összeha­sonlítást. Az írók között, akiket Rontó Béla felsorolt, megkérdez­tem hányat ismer. Kiderült, hogy Shakespeare-ről, Byronról — állítása szerint nem tanult. A nyugati klasszikusok kö­zül egyetlen egyet sem ismer. Operát még egyetlen egyet sem lá­tott, hangversenyen sem volt. Védekezőén magyarázza: — Irodalmat az iskolában édes­keveset tanultam. Irodalmi szakkö­rünk sem volt. AZ ELSŐ FELELET Szeptember elseje. A fecskék ^ fekete csapatokban gyüle­kezni kezdtek az iskola előtti sür­gönydrótokon. Néhány gyerek szá­molgatni kezdte őket, de eredmény­telenül, mert azok időnként felröp­penne újból összekeveredtek. Sas Sanyi is most fordult be édesanyjával az iskola kapuján. Ö még először jön ide. Már régebben elnézegette ezt a nagy sárga épü­letet, mikor óvodába menet elha­ladj, mellette. Otthon sokszor hal­lotta. hogy ősszel ő is iskolába megy, s ezért nagyon kiváncsi volt. de egyben félt is ettől a zsibongó épülettől. Belekapaszkodott tehát édesanyja kezébe, s el nem engedte volna a világért sem! Szabó Pista az öccsét vezeti ké­zenfogva. Üj táskája van mindket­tőnek. ö a hatodikba, öccse még csak az elsőbe jött. Rábízták a ki­csit és ezen felelősségteljes beosz­tása miatt komoly arcot öltött, megigazította testvére ruháját, egy kettétört fésűvel megfésülte az idő­közben rakoncátlanul szembehul­lott göndör haját. Aztán alaposam, tetőtől talpig mégegyszer végignéz­te öccsét, majd figyelmeztette, hogy rendesen viselkedjen! Miután a csi­nosítással eképpen végzett, lépett csak be a kapun. A gyerekek osztályonként gyüle­keztek. A zsivaly még tompított volt, s minden arcon ott ült az első szeptemberi nap izgatottsága. A lányok diszitgetni kezdték az osztályt. Virágot helyeztek el az ablakban, az asztalon és a padokon is. Ezek a kedves színű őszi virá­gok édeskés illatukkal valósággal elkábítják az embert. A fiúk már a futballcsapatot ál­lították össze és fontoskodva vitat­koztak azon, hogy kit állítsanak a kapuba. vagy hátvédnek?. s Oh, a felnőttek, a komoly, meglett em­berek, mennyit tanulhatnának most tőlük! \/§ őst lépett be a kapun Kor- sós Feri is. Nagyon izgatott­nak látszik. Nem is csoda, hiszen neki kell köszöntenie az első osz­tályosokat. Egész éjszaka alig aludt valamit. Forgott az ágyban, s még a takarót is lerúgta magáról. Nyug­talan álmában hallani vélte a csengő berregését, tanárjának mély. dörmögő hangját, az osztálytársai­nak éktelen üvöltését. Maga előtt látta a tisztára meszelt iskolát, a fényesre olajozott padlót, a nagy, fekete táblát... Aztán ott látta magát az ünneplő közönség előtt, a tanárok és gyermekek előtt, akik — miután üdvözölte az első osztá­lyosokat, — hangos tapsviharral köszöntötték a bátor szónokot. Félig szorongó érzéssel kötötte meg Vörös nyakkendőjét a hófehérre mo­sott ingnyakra, és hiába kérlelte édesanyja, egy falatot sem tudott lenyelni ezen a reggelen. Csengettek. A berregés megsza­kított minden mozgolódást. A zaj elsimult, a csengő szava e percben szent. Erre hallgat a tanár és a diák is. A hosszú szünet után ün­nepélyesen szólalt meg, mintha tu­datában lenne fontos szerepének. Az udvaron van a gyülekező. Az idősebbek már tudják a helyüket, minden parancs nélkül osztályon­ként sorakoznak. Az elsősök félén­ken bújnak anyjukhoz. Kicsi sze­mükben apró fények ijedten csa- pongnak jöbbra-balra. Ha meglát­ják a fiatal tanítónénit, az anyák alig tudják előkeríteni őket a szok­nyájuk mögül. Hiába van felírva a kapu fölé nagy, fehér betűkkel: „Szeretettél köszöntjük az első osz­tályosokat!" — Ök nem tudják még elolvasni. Feri idegesen gyűrögette kezé­ben a papírlapot, összefolyt előtte az annyiszor átismételt szöveg, és úgy érezte, hogy egyetlen szó nem jut eszébe. Aztán észrevette, hogy ott áll édesanyjával az első sorban a szomszédjukban lakó Bányai Karcsi is, aki az idén jött először az iskolába, s akinek minden nap elmondta a szövegei, hogy meg­szokja a közönséget. Sőt arra is betanította a kis Karcsit, hogy be­széde után tapsoljon. Mi lesz vele, ha szégyenben ma­rad? Minek is vállalta el ezt a kö­szöntőt? Mostmár mindegy, nincs visszaút! Lesz, ami lesz! Az igazgató beszéde után 6 kö- vetkezett. Kiállt a közönség elé. Megdobogósodott a szíve... Oh, mennyi fej!... Mennyi szem! Behunyta pilláit, majd lassan nyi­totta szét, s közben beszélni kez­dett. — Kedves elsőosztályosok! — s egyszeri pillantással ismét végig­nézett az előtte állókon. — Ti most léptétek át először iskolánk kapu­ját, ahol nemcsak a tanítónéni vár benneteket szeretettel, hanem mi is, akik már több éve koptatjuk az öreg padokat... Hirtelen megállt. Érezte, hogy nem tudja tovább folytatni. Elfe­lejtette. Kétségbeesetten nézett szét. Nagy fekete és vörös karikák közepén a tanárok bólogattak, is­kolatársai közül néhányan gúnyo­san néztek rá. Ekkor Karcsira esett a pillantása. Kerek szeme mosoly­gott és szája hangtalanul mozgott. Meglátta barátja zavarát és önkén­telenül folytatni kezdte az oly so­kat hallott szöveget. — Szeressétek a könyvet, a tu dás fonását!. -.; Feri föllélegzett. Igen. most már tudja és hálásan nézett az elsős Karcsira. ...Az ábécén kersztül juthattok el a legmagasabb tudományhoz!... Beszélt, beszélt tovább, zökkenő nélkül, folyamatosan. A színes ka­rikák eltűntek előle és csak Karcsit látta, az ő bátorító mosolygását. Aztán ő is elmosolyodott, s egyre bátrabb lett. Már rá mert nézni az emberekre is s azok nem voltak többé félelmetesek. Mikor befejezte mondókáját, leg­elsőnek Karcsi apró tenyere verő­dött össze olyan lelkesen, mint még soha egyetlen próbán sem. Feri érezte, hogy sikerét kis pajtásának köszönheti, hozzálépett hát és há­lásan megszorította a kezét. KUNRÁTH SÁNDOR. A hősiesség „megbecsülése” Megjelent a Pártélet új száma Hónapok teltek már el a nagy dunai árvíz óta, s ma már alig esik szó róla, ha csak akkor nem, amikor egy-egy lap a le­rombolt házak ujjáépítőiről kö­zöl riportot. Ha most az árvízről Írunk, emlékeztetőül tesszük. Annakidején a Debreceni Ta­lajjavító Vállalat szolnoki ki- rendeltségének huszonhét dol­gozója percet sem késlekedve indult el a szörnyű hír hallatá­ra, hogy segítséget nyújtson a Duna-menti községek lakossá­gának. Magukkal vittek egy te­hergépkocsit, egy dömpert és egy csónakot s mind a huszon­heten becsülettel megállták a helyüket. Hősiesen küzdöttek az árral, olyan hősiesen, hogy a környéken — amerre csak meg­fordultak — legendás hírük ke­rekedett. Ezek az emberek többek kö­zött nem keve,sebbet tettek, mint­hogy megérkezésük után hat­vant!) órát dolgoztak egyfoly­tában, hogy a jeges áradásnak gátat vessenek. Március 14-én éjjel hózivatarban verték Bétá­nál a larsen-pallókat, s nem lankadó lendülettel, pedig ezen az éjjelen élelmezésük is el­akadt. Grósz Jenő, aki saját maga irányította kétszáz odave­zényelt katona munkáját, a tila­lom ellenére egyedül indult éj­szaka menteni, mert úgy látta­vélte, hogy a víztengerből ki­emelkedő boglyákon, fakoroná­kon, háztetőkön még emberek vannak. Nádházi Albert és Olasz Lajos mentés közben két­szer is „megfürdött“ egy nap a jeges vízben. S megtörtént az is, hogy kötésig a hártyásodó vízben dolgozott mind a hu­szonhét ember. Mondhatná bárki, hogy mind­ezt sokan megtették akkor. így van, így igaz. Ami azonban ezekkel az emberekkel történt, az semmiképpen nem rendjén való. önként mentek, a haza földje, a nép iránt érzett szeretet tüze fűtötte őket a jeges árban. Jog­gal hihetnék, hogy elismerést kaptak ezért. Sajnos, azt kell mondanunk, hogy — nem. Huszonhetük kö­zül ötöt felterjesztettek az Or­szágos Vízügyi Főigazgatóság­hoz annak érdekében, hogy megkapják az árvízvédelmi em­lékérmet. Nem kapták meg. Valahol el­akadt, talán a bürokrácia ten­gerében veszett el. Ugyanakkor tudomásunk van arról, hogy olyan is kapott emlékérmet, sőt kormánykitüntetést, aki csak egy-két napot vett részt az ár- vízvédelemben. ök mintegy két hétig küzdöttek s a bátai em­berek, az illetékes járási párt- bizottság a tanú rá, hogyan! Huszonhét Szolnok meoyei munkás ember várja hónapok óta emberségükből fakadt mun­kájuk, hősiességük megbecsü­lését. Hát ne várják hiába. PÉTERI ISTVÁN A PÁRTÉLET augusztusi száma első helyen közli Kerpán István: Gondolatok a pártegységről c. cik­két, mely részletesen foglalkozik a pártegység fontos kérdésével. A cikk ismerete segítséget ad minden pártmunkásnak. Bálint József: A helyi tárnicsok gazdasági önállóságának növelésé­ről c. írásában foglalkozik a taná­csok tervezési rendszerével, az ön­álló tervezéssel és a gazdasági ön­állóság egyéb kérdéseivel. A folyóirat közli Molnár Géza: A tömegek sűrűjében c. cikkét, mely megmutatja, milyennek kell lenni a kommunista vezetőnek, hogyan kell együtt élni a tömegekkel, fog­lalkozni problémáival. A pártélet napi kérdései rovat­ban számos cikk nyújt segítséget minden funkcionáriusnak, propa­gandistának; Spanyolország Kommunista Párt­jának álláspontja a spanyol nép harcának jelenlegi szakaszában cí­men közli Enrique Lister SKP. KB. Politikai Irodájának tagja írását. Komját Irén: A szocializmusba való átmenet népi demokratikus és parlamenti útjáról írt cikket a fo­lyóiratban. A tapasztalatcsere rovatban pártfunfccionáriusok ismertetik munkamódszerüket, adják át hasz­nos tapasztalataikat. Részletesen foglalkozik a PÁRT­ÉLET új száma a Beszélgetés az ol­vasókkal c. rovatban az olvasók leveleivel, válaszokat közül a be­küldött kérdésekre, valamint hoz­zászólásokat egyes cikkekhez. A folyóirat a felsoroltakon kívül még számos cikket, könyvismerte­tést közöl. GERENCSÉR MIKLÓS: HÁROM SZONETT 1. Ismét erre járok hát sok év után, Hol legnagyobb erőm volt aa álom, De régi álmaim nem találom, Hebeg a lelkem s én topogok sután. Lépésed arca hevert az út porán, Csókolták a forró nyári szelek, Én téged vágytalak csókolni korán, Hogy elsőnek téged szeresselek. Nem adtál semmit és mindent te adtál, A világban — jaj — messzire szaladtál, A sors-vonat már vissza nem tolat. Azóta minden szép asszony a másod, Bennem soha nem lesz már elmúlásod, Dicsérjen búgón a bús gondolat. 2. Szédül a csend, körülöttem a rét heverész, Karcsú bicikli zenéli a nyár ragyogását: Rajta repülsz a szegény fiú vágya elé. Pille ruhád lobogása köszönti a pásztort, Dél heve dől, szerelem hegedül szívemen, Marha legel a mező koszorús bujaságán, Szent ima tódul a számra, mi bűnre hívó, Fűzfa alól kilescm lilom-suhogásod. Nincs az a mámoros éjszaka vad gyönyöre. Nincs az a szép, ami szebb lehet zsenge ölednél: Láttam a rózsaszirom piruló fakadását. így csavarogtam el ősszel a szűz szerelemmel. Pásztora lettem öled viruló mosolyának, Pille ruhád lobogása kiséri a pásztort. a. ízlelem csókod, mint eper zamatát, Homlokom fölött hajad a sátor, Bús kacajjal fölsikolt a mámor, Vérünk lángot fogva üldözi magát. Lobogva száguld, áradása bátor, Érzések szinte sejtjeink hadát Kíséri zengőn s nincs előtte gát, Agyunkra hull az érzés, mint a zápor. Te megáldasz engem s én megáldalak, Mi forrok vagyunk s hűvösek a falak, Az áldott perc már horgonyát szedi­Most pihenj. Lám, már csitul remegésed, Talán gyönyörű termést hoz vetésed — Érzem, szíved a jambust pengeti. Esxahmagyarorsxági túrára indul ötven Szolnok megyei tanár A megyei tanács végrehajtóbi- lottsága legutóbbi ülésén az okta­tási kérdésekkel foglalkozott és 30 ezer forintot szavazott meg arra a célra, hogy a földrajz- és történe­lemszakos tanárok országjáró tú­rán vehessenek részt, ötven tanár szeptember 7-én társasgépkocsival indul egyhetes kirándulásra Észak- Magyarország nevezetességének megtekintésére. Az útitervben töb­bek között Eger, Miskolc, Salgótar­ján, Űzd, Kazincbarcika, valamint a legszebb helyek Lillafüred, Aggte­lek, Görömbölytapolca, Szilvásvá­rad megtekintése szerepel. Termelők figyelem! Vigyázzatok minden szem tökmagra, mert a Terményforgalmi Vállalat magas áron felvásárolja a minőségtől függően Olaigyári tökmag 400 Ft 100 kg Étkezési tökmag 500 Et 100 kg Átvétel a vállalat minden telephelyén Fizetés az áru átadásakar

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents