Szolnok Megyei Néplap, 1956. július (8. évfolyam, 155-180. szám)
1956-07-21 / 172. szám
4 SZOLKOK MEGYEI NÉPLAP 1956. július 21: Keserű „Víg özvegy“ H Néplap tegnapi számában Mezriczky György aláírásával írás jelent meg „A ,Víg özvegy’ Szolnokon” címmel. A cikk méltatja a Víg özvegy előadását, és csupán csak az erősítőberendezést és a fényfüggöny hiányosságait bírálja. A méltatás egyes megállapításaival semmiképpen nem érthetek egyet. Lehetséges, hogy képességeik szerint a szereplők valóban mindent megtettek a siker érdekében, de ne feledkezzünk meg arról, hogy nem közepes műkedvelőgárda, hanem színészek léptek fel. S ez bizony az egyetlen Neményi Lili játékát kivéve nem látszott meg az előadáson. Neményi Lilinek, a csengőhangú, bájos jó színésznőnek, sajnos, nem akadt partnere. A Mez- riczky cikkében megdicsért Raffay Erzsi gyenge, recsegő hangja, suta mozdulatai inkább visszatetszést, mint tetszést arattak a közönségben. Hasonló semmitmondó, üres, suta volt a cikkben megdicsért Vitéz Tibor, Kövecses Béla és a többi szereplők játéka is. Dicséretet talán a grizettek kedves, kecses táncukkal érdemelnének, de el kell vetnünk Misoga László bohóckodó, a túlzásig helyzetkomikumokat kereső alakítását* Helytelen magaszta- lással nem lehet jóvá tenni egy nívótlan előadást. Ez semmiképpen sem használt a szükséges közkedvelt, köny- nyed és vidító operettek kultuszának. Nívó- sabb, jobb erőkkel színrehozott és jobban rendezett előadásokat vár Szolnok közönsége. A „Víg özvegy” előadása keserű emlékeket élesztett: a közelmúlt emlékeit, amikor a rosszemlékű Filharmónia az átlagnál is jóval alacsonyabb mércével mérte a vidék kulturigényét. (mészáros) IdSjárá»l»lenté» Várhat^ Időjárás szombaton estig: felhőátvonulások, sokfelé záporeső be- lyenklnt zivatar. Időnként élénkebb szél. A hőmérséklet alakulásában alig lesz változás, várható legalacsonyabb .Hőmérséklet ma éjjel tizennégy—tizenkét, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton nyugaton Huszonkettő—huszonöt, keleten huszonnégy—huszonhét fok. között. (MTI). Mindazok, akik építést és fanyagot jegyeztek elő terményes utalványukra, saját érdekükben 8 napon belül jelentkezzenek annál a TUZEP, vagy földmüveszövet- kezetl telepnél, ahol az anyagot előjegyeztették Ezen határidő elmulasztása esetén az anyagok kiadására csak ez év végén kerülhet sor. TŰZÉP Vállalat MÉSZÖV Iparcikk Osztály Szolnok. apróhirdetések: Apróhirdetések dija 10 szóig: hétköznapi 10.— Ft, vasár- és ünnepnap 20.— Ft. Minden további szó hétköznap L— Ft, vasár- és ünnepnap 2.— Ft. Ha SZOLNOKON JÁR, KERESSE FEL a 60-as csemege-boltot. Bőséges hasán! választék, oicsö gyumoics-vasar, Egész nap jégbebütött tej és tejtermékek állandóan kaphatók, a megrendelt árut helyben házhoz szállítjuk, vidékre postán, vagy vasúton utánvéttel szállítunk. Telefon: 10—14 (VII. 30). JO KERESETI lehetőséget nyújtunk tárgyalóképes dolgozóknak megadott elmek látogatásáért. Állami Biztosító Vállalat, Szolnok, Ságvárl Endre ut 4. AZ UJSZASZI vegyesipari KSZ Jö- znenetelü fodrászüzletében önálló Iparost azonnali belépésre felvesz. Jelentkezni lehet: a KSZ. Irodájában, naponta 8—17 óráig. A Praha Cirkusz A SZOLNOKI Cukorgyár a répakam- pányra felvesz férfi munkaerőket. Felkérjük a szolnoki, vagy környéki dolgozóinkat, amennyiben a kampányra munkát akarnak vállalni, a szerződést e héten, de legkésőbb jülius 31-ig kössék meg. Későbbi Jelentkezést nem fogadhatunk el, mert az esetleges munkaerőhiányt a fenti időpont után másutt fogjuk biztosítani. Jelentkezni lehet: a gyári Irodában, vagy levelezőlap utján. A SZOLNOKI állomásépltkezés keres azonnali belépésre férfi segédmunkásokat (férfiak M ivtöl) szolnoki építkezéseire, valamint állványozókat és vasbetonszerelőket Duda pesti munkahelyre. Jelentkezni lehet: mindennap reggel 7 órától este 7 őrsig a 22: ez. Építőipari Vállalat ftllomásépitésl Irodájában Szolnokom Vidékieknek szállás díjtalan. Napi teljes ellátást 6.40 Ft-ért biztosítanak ás négyhetenként utazási költséget térítenek. Egy évre szerződőknek 200 Ft Jutalom. Jelentkezéssel kapcsolatos utazási költséget felvétel esetén megtérítenek. Szolnokon iulius 21—24-ig Csak 4 napig az állomásnál HÍZÓSERTÉSÉT biztosítsa a hizlalás tartamára. Az ALLAMI BIZTOSÍTÓ 17.50 Ft-ot fizet kg-ként, az elhullás- kori súlynak megfelelően. Felvilágosítást adnak az Állami Biztosító járási fiókjai. VONTATÓVEZETŐT és traktorost hosz, szabb gyakorlattal azonnali alkalmazásra keresünk. Martfül Állami Gazdaság. (VH. 22.) ELCSERÉLNEM Debreceni két szobás összkomfortos lakásomat szolnokiért, i— Szabó Szolnok, Csarnok utca 11. — Ugyanott gyökeres szamócát keresek megvételre 5.000 tövet. AZ UJSZASZI Legeltetési Bizottság megvételre keres egy, vagy másfél lóerős MIA vizfelvonó motort és ugyanott 1 darab 25 mázsát bíró, jó állapotban lévő kocsi eladó, Szolnok menyei NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztői DAVID FERENC Terjeszti a Megyei Hlrlsphlvatal Előfizetési ár i bóra U forint Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Szolnok. Mallnovszkl u. 18 Felelős vezetői Mészáros Sándor ÉRTESÍTÉS Jászberényből Mátraházára minden vasárnap menet- rendszerű autóbuszjárat Induj 6.30 órakor. Mátraházáról vissza indul 18.25 órakor. Egyben értesítjük utazóközönségünket, hogy kényelmes autóbuszaink különjáratra minden időben és minden alkalomra rendelkezésére állanak. 10- sz. Autóközlekedési Vállalat Jászberény. Tel. 34. Eladni, ú&tmLf o eiepélni akap • Hirdessen a Szolnok megyei NÉPLAPBAN Hirdetéseit Szolnok kivételével a megy« valamennyi poslafilvatalánál is feladhatja. Jól szerepeltek a Szolnoki Törekvés atléták Debrecenben az országos Ml. osztályú versenyen A Törekvés atléták Debrecenben 18 sportkör versenyzőivel vetélkedtek. A vidéki sportkörök nagy része jelen volt. Többek között rajthoz álltak:- a békéscsabai, a pécsi, szombathelyi, a nyíregyházi sportkörök legjobbjai. A szolnoki Törekvés atlétái számos kimagasló teljesítményt értek el. A csapat még jobban szerepelt volna, ha nem kellett volna nélkülöznie olyan neves versenyzőket, mint Porcsalmi Lajos, Biber Pál, Katona József, Földes Atilla, Rékasi Gábor, akik az ügyességi számokban szereztek volna értékes helyezést. Ennek következtében több számban nem tudtak Indulni és így történt, hogy a nagyobb létszámmal induló Győri Vasastól vereséget szenvedve a második helyen végztek. A szolnoki Tóth L. Béla, aki a megye legjobb rövidtávfutója két első helyezést is szerzett. 100 m-en 10.8, — 400 m-en 51.3 mp-el győzedelmeskedett. 100 m-en Tóth az előfutamban 11.3 mp-t futott a szombathelylek versenyzője pedig 11 mp-t; A döntőben a táv közepéig együtt haladtak Ekkor Tóth nagyszerűen elhúzott s mintegy 2 méteres előnnyel elsőnek szakította át a célszalagotj A 10 km-es gyaloglásban Szabó József I. osztályú versenyzőnk ért el győzelmet 49.53 mp-es idővel. A női versenyzőink közül Várbíró Borbála szerepelt a legjobban. 522 emel megnyerte a távolugrást: Ez legjobb eredmény a megyében, — 100 m-es fus tásban 12.8 mp-el 3. lett. Másik kitűnő atlétánk a serdülő korú Takács Katalin, aki 80 m-es gátfutásban 13.4 mp-el lett első, egyben megdöntve a megyei Ifjúsági és felnőtt csúcsot. Dobőatlétáink közül Bíró Boldizsár szerepelt a legjobban. Diszkoszvetésben 44.39 m-el leső, kalapácsvetésben 46.26 m-el második lett. Ez egyben uj megyei csúcs Is. — Gerelyvetésben Csillag Vilmos 49.59 m-el szerzett értékes első helyezést. Megemlítendő még Oros János 400 'm-en elért kitűnő 52.5 mp-es eredménye. A nők közül gerelyben: Kazi Jolán 31.15 m-el második lett. Súlylökésben: Dobossy Klára 10.13 m-el harmadik lett: A Szolnoki Bástya labdarúgó kupáért Szolnoki Járás] Tanács — Szolnoki Igazságügy 6:0 (3:0) Szolnok, Forgalom-pálya. Vezette: Závodszky. Góllö- vők: Beöthy (4), Nagy (2), Szép és jő játékkal győzött a Járási Tanács csapata. Különösen az első félidőben mutattak szép csapatjátékot. A második félidőben az Igazságügy nem bírta feltartani a Tanács támadósorának rohamait. A győzelem nagyobb arányú Is lehetett volna. Jók: Keresztvári; Nyitrai: Debreceni és' Beöthy, Illetve: Pintér, Náday, Bazsonyi és Kádas. Három új megyei csúcsot álltottak fel a Dózsa lövészei Debrecenben A Szolnoki Dózsa lövészei Debrecenben a Dózsa országos kispuskaverse- nyén Indultak el: Annak ellenére, hogy a verseny ideje alatt — a zuhogó záporesőtől kezdve a vakító napsütésig — a legváltozatosabb volt az időjárás, a szolnoki lövészek három új megyei csúcsot állítottak fel: A legkiemelkedőbb Ifjú Nagy Sándor 60 lövésből elért 520 körös új Ifjúsági csúcseredménye. Ugyancsak új megyei csúcsot állított fel Nagy Sán- domé 60/483 köregységgel; A Szolnoki Dózsa együttese 300 lövésből 2523 körös eredménnyel állított fel új megyei csapat csúcsot: Végeredményben az igen erős mezőnyben 11 együttes közül a Szolnoki Dózsa negyedik lett; Ezt megelőzően Egerben szerepeltek a szolnoki lövészek az ottani Dózsa 30 lövéses kispuska versenyén. A derült szép idő ellenére a lőtér Igen rossz megvilágítású volt. Ezenkívül a jobbról szembe sütő nap, és az egész éjszakai utazás miatti fáradtság nehéz feladat elé állította versenyzőinket. Ennek ellenére a Szolnoki Dózsa az egyéni és csapatversenyt Is megnyerte. Részletes eredmények: Kispuska egyéni: 1; Nagy Sándomé (Szolnoki Dózsa) 262 kör. trj megyei csúcs: 2. Mezei Miklós (Egri Zalka Máté) 256. 3. Nagy Sándor (Szolnoki Dózsa) 254. 4. Szabó Sándor (Szolnoki Dózsa) 251. 5. ifJ. Nagy Sándor (Szolnoki Dózsa) 250. 6. Pápista Gyula (Egri Dózsa) 249 körrel. Csapatverseny: 1. Szolnoki Dózsa (Nagyné, Nagy; Szabó, ifj: Nagy, Csé- nyi) 1256. 2. Egri Zalka Máté 1206, 3; Egri Dózsa 1184. 4. Egri Zalka Máté Hí 1078 köregységgeL 3ól sikerüli MHK próbázó és minősítő atlétikai versenyt rendezett a Törökszentmiklósi 3TSB Az elmúlt napokban jól sikerült mH nősítő és MHK próbáztató atlétikai verseny zajlott le Törökszentmiklóson a városi sporttelepen. Nemcsak helyből, hanem a Járás községeiből Is sok sportkör képviseltette magát. A verseny egyben a járási spartaklád válogatott felkészítését is szolgálta. Az eredmények alapján tizenegyen Hl. osztályú, négyen pedig U, osztályú minősítést szereztek és mintegy 30—33 tettek MHK reszprőbát. A résztvevő 93 versenyző közül a következők értek el jobb eredményt. 800 méteres férfi síkfutás : Tóvizi Joachim (Tisgapüspökl) 2.24 mp. Férfi távolugrás: Szőlőst József (Törökszentmiklósi 5.56 m. Férfi gránátvetést Telek Zoltán (Tiszapüspökl) 76.60 m Női magasugrás; Túri Magdolna iTi- szatenyő) 135 cm. Női távolugrás: Kn- gárt Gizella (Örményes) 405 cm. NO gránátvetés: Szekeres Júlia (Szajol) 48.57 m. Női súlylökés: Szekeres Júlia (Szajol) 9.75 m. A verseny végig szel» Időben zajlott le, RÁDIÓMŰSOR 1956 július 22—28-ig allando müsorszamok Kossuth Rádió: 4J0—8.00-lg: Zenés músor. — Közben: 5.00: Falurádió. 6J0: Előadás. — 6.00: Hírek. — 6.05: Falusi híradó. — 6.40: Színházak és mozik műsora. — 7.00: A Szabad Nép mai vezércikke. — Hírek, Idő- Járásjelentés. — 10.00: Hírek, Lapszemle, Időjárásjelentés. — 12.00. Hírek. Időjárásjelentés — 13.00: Fa. lusl híradó, — 15.00: Hírek. — 17.00: Hírek. — Sport. — Időjárásjelen téa, — 19.52: Jó éjszakát, gyerekek. — 20.00: Es« híradó, — Időjárásjelentés. — 23.001 Hírek. Időjárásjelentés. Sport. — 0.22: Himnusz, Utána: Vlzjelzoszolgálat, Petőd Rádió 7.00 -* 11.57-tg: azonos ■ Kossuth Rádió műsorával. — 1L57; Műsorzárás. — 23.00: Műsorzárás, Vasárnap, július 22. KOSSUTH RADIO 8.10: £dea anyanyelvűnk. — 8.15: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Fotóamatőrök ötperce. — 9.00: Uj Zenei Újság. — 11.07: Hanglemezek- — 11.29: Húsz hónap Hanoiban, — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Hangverseny. — 13.30: Ml újság a tudomány és technika vUágában. — 14.15: Bécsi Ünnepi Hetek 1956. _ 15.47: Egy hét a külpolitikában. — 16.02: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30; A műsort összeállították » Moldvai Állami Népi Együttes művészei. — 17.25: Kincses Kalendárium. — 18.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.03: Közvetítés a Magyar Néphadsarag Színházából Szent Johanna. — 21.30: A vasárnap sportja. Toto. 23.35: Sternando ba- wai dalokat énekel. — 23.37: Négy új francia sanszop. — 23.50: Muzsika kor- helyekről, — 0.15; Rózsavölgyi műve- iböL PETŐFI RADIO 8.00: Dalok, táncok. — 9.00: Népszerű operettek. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája, — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: A Ljubljanai Rádió műsorából. — 12.08: Bach: C-dúr sionáta hegedűre és zongorára. — 12.30: Irodalmi játék. — 13.00: Mflvészleme- zek. — 14.00: A Rádió Gyermekszfnhá- zának műsora. — 14.40: A Vendel utcai Tanítónőképző Kodály-kórusa énekel. — 15.00: Falusi lakodalom. — 15.40: Vidám fuvőszene. — 16.00: Lakmé. — Részietek Delibe* oneráiból. — 17.20: A kamara zene gyöngyei. — 18.15: A Belügyminisztérium népi zenekara ját- *zlk. — 18.40: Szendrft József vidám • erseket mond — 19.00: HangszerparáUé, — 20,80; A Rádió Útikönyve, «= 20,35 Tánczene. — 21.30; A Berlini Operaház zenekara játszik. — 22.00: Jó mulatóst. Vidám magyar népi muzsika. Hétfő, július 23. KOSSUTH RADIO 8.10: Sporthírek. — 8.15: Reggeli hangverseny. — 9.00: Tizennégyéves korban. Elbeszélés. — 9.20: Tóki Horváth Gyula és zenekara játszik. — 9.40: Hangszerszólók. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.40: Szívesen hallguttak. — 12.10: Mai operettek. — 13.00: Falusi híradó. — 13.15: Csorba Dezső és zenekara játszik. —1 14.15: Uttörő-hlradó. — 14.35: Kispajtások hanglemeztára. — 15.10: Heti zenés kalendárium. — 16.00: Magyar világutazók a mikrofon előtt, •— 16.30: Válaszolunk hallgatóinknak, t— 16.45: Solymossy Lajos zongorázik. — 17.15: Kamarazene — 17.35: A Magyar Állami Népi Együttes műsorából. <— 18.00: Az Ifjúság hullámhosszán. •— 18.20: Részletek Csajkovszkij: Pique Dame című operájából. — 19.00: Nyílt- tér. Riport. — 19.10: Tánczene, Záray Márta énekel — 20.27: Klasszikus operettek. — 20.50; Filmhíradó. — 21.10 : Európa hangversenytermeiből. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 23.22: Népdal- csokor, — 0.10: Magyar nóták, PETŐFI RADIO 14.00: Csehszlovák fuvószene. ■ *» 14.15: Operarészletek. — 15.10: Könnyű magyar muzsika. — I6.O0: Országszerte — megyeszerte. — 16.10: Filmzene. — 16.50; Riporterszemmel a világ körül. — 17: Népzene. — 17.50: Muzsikáló zenei szótár. — 18.20: Szántó Ttbor novellája. 18.40: Kamarazene. — 19.10: Az épülő kommunizmus nagv országából. — — 19.40: Nemzeti múltúnk dicsőséges lapiairól. — 20.00: Művészlemezek. — 21.00: Kulturális folyóiratszemle, *- 21.10: Tánczene a Lengyel Rádió műsorából. — 22.00; a szerelem gyöngyei. Kedd, július 24. KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Szovjet népek dalai. •-» 8.40: Indulók és dalok. — 9.00: A Gyermek- rádió műsora, — 9.20: Ifjúsági hangverseny, — 10.10: Szlmfónlku* könnyű zene. — 11.00: Lányok, asszonyok..;. 11.15: Jó munkáért szép muzsikát. — 11.45: Mai költők. — 12.10: Verbunkosok, magyar nóták, csárdások. — 13.15: Operarészletek. — 14.15: A Gyermekrádió műsora. — 15.10: Kamarazene, — 15.40: Tündérálom. — 16.00: A Gyer- mekrádló műsora. — 16.20; Fényszóró. — 16.40: Szerván zky Endre: Honvéd kanáta. — 17.10: Népszerű bécsi operettek. — 18.00: A Karlovy Vary-1 filmfesztiválról — 18.10: Szív küldi szívnek szívesen — 19.00: A világlroda- tom humora. — 19.30: Egy falu — egy nótái s*> 20,27: Zenés nyári Bádecker, — 21.19: írók a mikrofon előtt. — 21.29 A Magyar Rádió énekkarának hangversenye. — 22.15; Dél-amerikai tánczene. — 23.00: Előadóművészeink műsorából, — 0.10; Népdalpárosok. PETŐFI RÁDIÓ 14.00: Operettrészletek. — 14.45: Nemzetközi kérdések, 15.00: Népi együttesek műsorából. — 16.00: Sportlapokban olvastuk. — 16.10: Honvéd helyőrségi fúvószenekar játszik. — 16.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.45: Reger: dlmoll szonáta, — 17.10: Az épülő kommunizmus nagy országában. — Könnyű zene. — 18.‘30- Rádióegyetem. — 19.00 Wagner: Lohengrin. — Opera három felvonásban. — 21,37; Tudományos lapok szemléje. — 22.50; Magyar zene Szerda, július 25. KOSSUTH RADIO 8.10: Népszerű operarészletek. — 9.00: Rádió egyetem. — 9.30: Bura Pál és zenekara játszik. — 10.10; Óvodások műsora. — to.40: Pillantás a nagyvilágba. — 10.50: Hegédflmuzsika. — 11.10: Kórusok — 11.25: A fekete kapu. — 12.10: Tánczene. — 13,15: Részletek a Varsói vrr brazil küldötteinek hangversenyéböL — 14.15: — Jámbor László énekel. — 14.35: Három opett-nyitány. — 15.10: A Gyermekrá- diő műsora. — 15.35: Fiatalok sporthl- radója. — 16.45, Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.10: Szív küldj szívnek szívesen. — 17.40: munkaidő—szabadidő. — Riportműsor. — 18.00: Schiller hatása Verdire. Előadás. — 19.00: Szülők, — nevelők, — gyerekek! — 19.20: Jó munkáért — szép muzsikát. — 20 27: Mai írók Rádiószínháza. — 22.15: Tíz perc külpollttka. — 22.25: A Magyar Rádió Szimfónlkus zenekarának hangversenye. — 23.40; Cfazman zongorázik. — 0.10: Népdalok. PETŐFI RADIO 14.00: Operaáriák, u 14.15: UttörO- hlradó — 14.35: Operettrészletek. — 15.10: Meteorológia és mezőgazdaság. —* 15.30: Népdalok. — 16.00: Megyei tudósítóink Jelentik. — 16.10: Ajándék- hangverseny. — 17.10: Az épüld kommunizmus nagy országában. — 17.40: Népszerű filmekből. — 18.10: A Gyermekrádió műsora. — 18.30: A rádió nyári szabadegyeteme. —" 19.00: Kamarazene. — 19.35: Irodalmi jegyzetek. — 19.40. Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 20.00: Nedbal: Lengyel vér. — egyeveleg. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: A Magyar Néphadsereg szólistáinak hangversenye. — 21.00: Műszaki krónika. Szemle. — 21.10: Tánczene. 21.50: Utazás a közeljövőben: a Szőnyl Krakkolómű. — 22.00: Döczy-dalok, — 22.30: Esti muzsika. Csütörtök, július 26. KOSSUTH RADIO 8.I0: Széki lakodalmas — 8.40: Szlm- fónikus táncok. — 9.20': A Gyermekrádió műsora. — 10.40: Dalok. — 11.00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 11.15: Indulók. — 11.30: Ahogy a Müller bácsi álmodta. — Elbeszélés. — 12.10: Lengyel kórusok énekelnek. — 12.30: Részletek Nícolal „A Windsor! víg nök‘> című operájából. — 13.15: Lakatos Vince és zenekara játszik. — 14.15: A Rádói Gyennegujság műsora a kls- lskoiasoknok. — 14.50: úttörő mikrofonnal az országban. — 15.30: Kertész Lajos zongorázik. 16,00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 16.30: Szív küldi szívnek szívesen. *- 17.10: Tánczene a Román Rádió műsorából. — 17.40: Haydn: D-dur trió. ■— 18.40: Tiszalök. 1956. július. — 18,15: Csángó dalok. — 19.00: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 20.25: Közvetítés a kispesti Gödör-étterem kerthelyiségéből. — 21.00: Kilátó: 22.15: Dalok, verbunkosok. — 22,40: A versmondás művészete. — 23.00; Csárdások. — 23.15; Éji zene. — 0.10: Régi magyar dalok. PETŐFI RADIO 14.00: Operakórusok. —> 14.30: Operettrészletek. — 1510: Egy falu — egy nóta. — 15.40: Kié muzsikusoknak. — 16.00: Országszerte — megyeszerte. — 16.10: a Gyermekrádió műsora. — 18.50: Esz-dur vonós-négyes. — 17,30: Részletek Gller „Bronzlovas” című balettszvltjéböl, _ 17.45, Harcos múltúnkra emlékezünk: A Tompa utcában. — 18.00: Vidám kórusművek. — 18.30: Filmzene. — 19.30: Lányok. viszonyok ... 19.45: Tánczene. — 20.40: Irodalmi jeavzetek — 21.00: A külföldi sajtó hasábjairól. — 21.10: Csütörtökön este... — 21.40: Sporthfradó. — 22.00: Zenekari hangverseny, Péntek, július 27. KOSSUTH RADIO 8.10: Magyar nóták, csárdások. 8.50:- Nehéz helyzet — 9.10: Ritkán hallott operarészletek. — lo.lo Mesemondó kistarisznya. — 10.30: Többet ésszel, mint erővel. — 10.40; Muszorgszkij: Egy kiállítás képei: — 11.10: Lányok asszonyok.;. 11.25; Könnyű szimfónlkus zene 12.10: Népdalok. — 13,15: Tánczene. — 14.15; Uttörő-hlradó 13.14; Resztetek Kenessey Jenő: Az arany meg az asszony című operájából. — 15.10: Elbeszélő költemény. — 15.30: Muzsika fiataloknak. — 16.00: Emlékezés Ságvárl Endrére. — 16.4o : Szovjet rokonnépek dalai 17.10: Jő munkáért — szép muzsikát. — 18.00: Az orvosképzésünk mai helyzete. — 18.10: Könnyű orgonamuzsika. — 18.20: Berlioz Írásaiból. _ 18.50; Ifjú Figyelő. — 19.20: Táncközben ... — 20.25: Ma! magyar szerzők operettjeiből. — 21.00: A Magyar Rádió Szimfonikus zenekarának Mozart hangversenye. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 23.05: Egy humorista naplója. — 23.15: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. — 23,40: Néger spirituálék. — 0.10: Miért nincs mindig holdvilágos éjszaka. PETŐFI RADIO 14.00: Halló Itt Moszkva! — 15.00: 15.00: Az opera mindenkié. Verdi : Simone Boccanegra. — 16.00: Országszerte — megyeszerte. — 16.10: Operettrészletek. — 16.40: Orosz nyelvtan- folyam kezdőknek. — 17.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 18.00; Népdalok. — 18.30: Mitől függ a mezőgazdasági termelés 27 százalékos növekedése — 18.50: Részletek a Népművészeti Intézet árvízkárosultak javára rendezett hangversenyből. —19.30 Válaszolunk hallgatóinknak. — 19.45: Szórakoztató zene. — 20.35: Dr. Buga László a nyári betegápolásról beszéL — 20.40: Operarészletek: — 21.20: Ludas Matyi Elbeszélő költemény. — 22.05: Tánczéne. Szombat, július 28. KOSSUTH RADIO 8.10: Zenekari hangverseny. —■ 9.00 : A Gyermekrádlö műsora. — 9.50:' Johann Strauss: Déli rózsák — keringő. — 10.10: Operarészletek. — 10.40: Ifj. Magyar! Imre és zenekara játszik — 11.10: Időszerű Írás. 11.25: A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. — 12.10: Operettegyvelegek. — 13.15: Mflvészlemezek. — 14.15; Vidám zene strandolóknak. — 14.55: A Szabad Ifjúság és a Rádió nyári rejtvény versenye — 15.10: Szatirikus komédia. — 15.45:' Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.00: Kórusaink életéből. — 16.20: Az épülő kommunizmus nagy ország gában. — 17.15; Szív küldi szívnek szívesen, — 18.00: Poroló .,. — 18.15; Lakatos Sándor és zenekara játszik. — 19.00: Szombat este Bratistavában. — 20.27: Bölény a fővárosban. — 21.33: Vidám hangszerszólók. — 2145: Sporthíradó. — 22.15: Tánc éjfélig. — 0.10: Csárdások. PETŐFI RADIO 14: Zenekari hangverseny. — 15.10: Akvárium. — 15.15: Népek dalai — 16.00: Vidéki stúdiónk jelentkezik. — 16.10: Világjárók nyomában. — 16.30: Polgár Tibor: A kérők. Vígotiera három felvonásban. — 18.30: vilem Zá* vöd a költészete — 18.50: Tánczene. — 19.20: Külpolitikai kalauz. — 19.30: Kamarazene. — 20.2o: Verbunkosok, magyar nóták. _ 20.45: Néhány elmés történet. — 21.00; Képeslapokról. — képek nélkül — 21.10: Operarészletek. -< 22. 10: Hándel: Vlzizene -> szvit 20 tételben. (A Magyar Rádió a mflsorváltoztatáa jogát fenntartja.)