Szolnok Megyei Néplap, 1956. július (8. évfolyam, 155-180. szám)

1956-07-19 / 170. szám

4 SZOLNOK MEGTEI NEFLAP 1356. július 13. A DÉLAFRIKAI UNIÓBAN Kivonat Deri* Lessing angol írónő „A Szaharától Délre” című írásából A Délafrikai Unió területe 470 ezer négyzetméríöld, körülbelül ak­kora, mint Franciaország, Német­ország és Olaszország együttvéve. Az Unió területének felszíne válto­zatos: Fokváros szőlőültetvényei és fenyőerdői Olaszországra, vagy Dél-Franciaországra emlékeztetnek, Natalia partvidéke pedig dús tró­pusi növényzettel borított alföld. Az országot mégis a hatalmas, tá­gas, vihardúlta sztyeppék jellemzik. A magas fű közül helyenként ki­csiny, de erős gyökerű fák maga­sodnak ki, ezeket a száraz évszak­ban tűzvész pusztítja. A sztyeppe másutt kopár pusztasággá változik. Ha keresztül utazunk Karrán, vagy Kalaharin és átvágjuk ezt a sik és kietlen homoksivatagot, mindenfelé ki­égett bokrokat, kaktuszokat és he­lyenként alacsony dombokat lá­tunk. Természetesen ennek a vég­telen, fárasztó pusztaságnak is megvan a maga sajátossága és szépsége. A Déla'rikai Unió 12 millió la­kosa közül több mint kétmillió a fehér. Minden faji csoport saját törvénye szerint él. A hinduk, akik­nek ősei a múlt században vándo­roltak be Natáliába, a cukorültet- venyeken dolgoznak és igen olcsó munkaerőt jelentenek a gyarmato­sítók számára, akik mégjobban gyűlölik őket, mint az afrikaiakat, órájuk ugyanis nem mondhatják, hogy „barbárok”, akiknek nincs történelmi múltjuk”; A hinduk be­vándorlását újabban törvény tiltja. A már itt élő hindukat pedig min­denben korlátozzák: vagyonjogi, közjogi és művelődési tekintetben egyaránt ennek ellenére — s meg kell mondani joggal — félnek tő­lük. mint az afrikai néptömegek szellemi vezetőitől, akik tekintén- lyes pozíciót töltenek be a faji el­nyomás elleni harcban. A színes (kevert) lakosság nagy­része Fokföldön él. Mintegy 300 000 főre becsülik őket. Eleinte sem az angolok, sem a hollandok nem tu­lajdonítottak jelentőséget a vegyes házasságoknak. Most azonban már nem hajlandók elismerni, hogy a fajgyűlölet nem az ember természetes tulaj­donsága Nincs szomorúbb és fur­csább dolog, mint amikor azok a „fehér” délafrikaiak, akiknek leg­többje arcán viseli az afrikai szár­mazás nyilvánvaló jeleit, a „fehér civilizáció” tisztaságának megőrzé­se érdekében a faji elkülönülés szükségességét hirdeti. Minden fenyegető akadály elle­nére egyre nagyobb számban szü­letnek az országban „színes” gyer­mekek. Itt a bőr színe és nem a származás a döntő. A világos bőr­rel született „színes” gyermeket ké­sőbb könnyen befogadják a fehérek társaságába, ugyanakkor sötétbőrű fivéreit és nővéreit továbbra is a legnagyobb megkülönböztetésnek vetik alá. Fivéreik és nővéreik a törvény előírta különböző életuta- kat kénytelen követni: más iskolá­ban kell tanulniok, máshol kell lakniok és teljesen különálló élet­módot kell folytatniok: A „vegyes házasságokról” szóló törvény és az „erkölcstelenségről” szóló törvénykiegészítés, amely bünteti a nemeurópaiakkal való házasságot és kapcsolatot. példa nélkül áll a törté­nelemben, az egy hitleri Németországot ki­véve. Mégis a legutóbbi időkig a „szí­nesek” viszonylag magasabb társa­dalmi helyzetükkel kérkedtek és nem kívántak keveredem „alacso- nyabbrendű afrikaiakkal”. Most azonban egyre többen csatlakoznak az afrikaiak harci táborához. Ezt az is elősegítette, hogy Fokföldön új fajvédő törvényt hoztak, amely a színeseket megfosztotta attól a jogtól, hogy együtt szavazhatnak a fehérekkel. Kétmillió afrikai él városokban, három és félmillió az európaiak farmjain, további három és félmil­lió a rezervációs területeken. A fe­hérek birtokain dolgozó afrikaiak jobbógysorban tengődnek. Havi öt­hat font bérért végzik nehéz mun­kájukat. Gyakran egyáltalán nem kapnak fizetést, csupán gazdájuk földjének egy-egy darabkáját mű­velhetik meg maguknak; ezért dol­goznak a földesúrnak az év szá­mottevő részében; A városokban külön telepeket jelöltek ki az afrikaiak számára. Lakóik állandóan a fehér rendőr­ség felügyelete alatt állnak. Ha a munká> jól viselkedik, hetenként egyszer „kimenőt” kaphat a város­ba. Este 9 órakor leoltják a vil­lanyt, ettől kezdve nem szabad el­hagyni az épületeket. Olvasni, vagy tanulni egyáltalán nincs le­hetőség, így a munkások többsége írástudatlan; Fehér-Afrika jellemző sajátossá­ga az állandó munkaerővándorlás. Egyrészről fenná’l az a lehetőség, hogy a munkás elhagyja a „fehér” várost és visszatérjen a természete­sebb életre, a rezervációs területre. Ez megmenti az afrikai munkást a teljes rabszolgasorstól. Másrészről viszont ez a lehetőség akadályozza Nemrég amerikai vendég tar* tózkodott a Szovjetunióban: Mr; VJ.. Parrish lapkiadó. Hazatérése után közzétette Szovjetunióbeli élményeit. Parrish kedélyes címmel mu­tatkozott be olvasóinak: „A rendkívüli étvágyú és ugyanilyen rendkívüli kíváncsiságú illinoisi törpe." Sajnos, ezzel a címmel el is fogyott Mr. Parrish kedélyes­sége. Ütijegyzeteiben egyebei sem tesz, mint állandóan morog. Legkedveltebb és leggyakoribb kifejezései: „szürke, unalmas és drága.“ Számára minden lenin- grádi ház unalmas és minden áru a szovjet üzletekben drága. Ami­kor az étkezőkocsiban egy csésze teát és egy zsemlét vásárolt, ezt írta a számára „szomorú ese­ményről“: .,Komoly mértékben hozzájárultam a Szovjetunió gaz­daságához az erős afrikai proletariátus kiala­kulását és megnehezíti politikai szervezkedését és tömörülését. A nyomor és az emberi megkülönböz­tetés különösen súlyos méreteket ölt a városok környékén lévő kül­földi településeken. Ezek a telepü­lések. amelyek a gyárak körül lé­tesültek. leginkább börtönhöz ha­sonlíthatók. Se villany, se vízveze- té nincsen itt, az egész környé­ket áthághatatlan szemét borítja. Az egyik telepen 40 000 emberre jut egy orvos. A gyermekek 65 százaléka kétéves kort sem éri meg. Egy másik telepen 85 000 em­ber számára varr egyetlen kórház. Mégis hiba lenne azt gondolni, hogy ezek a telepek semmi örömet nem nyújtottak. Itt is találkoztunk a barátság és testvériség különböző megnyilvánulásaival. Az afrikaiak hallatlan életörömmel, energikus frissességgel rendelkez­nek, amelyek révén túlteszik ma­gukat minden szenvedésen. És ez nemcsak a Délafrikai Unió-beli vi­szonyokra vonatkozik. Egy dél-ro- déziai tanító, aki afrikai iskolákat látogat, ezeket mondta: „Rendszeresen járom ezeket a forgalmas rezervációs területeket. Mindenütt por és nyomor. A viskók elmerülnek a szennyben; Az utcá­kon csonttá aszott sovány gyerme­kek; És mégis olyan vidámak. Mi okuk van arra, hogy vidámak le­gyenek ilyen körülmények között?” Sokat gondoltam erre. Talán az. hogy tudják: jövőjük, a nép jövő­je még előttük van és ez a jövő nem késhet sokáig. Talán az, hogy születésük óta az áldott afrikai nap süti őket, hiszen mindenekelőtt a nap gyermekei ők. De az is lehet, hogy az egység tudata fűti őket. Nem tudom megmondani, mi az igazi ok. Egyet azonban tudok. Bár­milyen nyomorban, bármilyen pi­szokban, bármilyen elnyomásban élnek az afrikai nyomortanyák, a városi és falusi viskók lakói, min­dig energikus, életvidám és szívé­lyes emberek „maradnak”. (Lity. Gaz. jún. 30.) A dörmögés és morgás lassan* lassan rágalmazásba csap át. , Ha az utcán valaki eldob egy papírt — írja Parrish — figyelmeztetik, vagy le is tartóztatják.“ Parrish általában azt tartja, hogy Orosz­országban nincs élet. Az ember azt hihetné, hogy Mr. Parrish utazása során nem tudta kielégíteni rendkívüli ét­vágyát" és ez a körülmény tette ennyire melankolikussá és inge­rültté útijegyzeteinek hangne­mét. Ez a feltételezés azonban téves. Máshol van a kutya elte­metve. Az amerikaiak egyre nö­vekvő érdeklődést tanúsítanak a Szovjetunió iránt. Az amerikai utazási irodákhoz mind többen fordulnak azzal a kéréssel, hogy szervezzenek társasutazást a Szovjetunióba. Ez a vonzódás a kölcsönös megértéshez úgylátszik nem tetszik a Parrish-hoz hasonló embereknek. JHes&zi úiiéi hazatérőé. ... A LEGÚJABB OLASZ BOTRÁNY HÁTTERE A Neues Deutschland és a Ber- liner Zeitung hirt ad az olasz „felső tízezer” új nagy bot­rányáról. A két lap egyaránt ki­egészítő kommentárja szerint a legújabb olaszországi botrány mé­reteit és visszhangját tekintve csak a hírhedt „Montesi esef’-tei hasonlítható össze; A rendőrség a földalatti kábítószer ^kereskedelem dzsungelében egy olyan szerveze­tet leplezett le, amelynek élén az ólasz főváros úgynevezett „előkelő társaságának” néhány legnevesebb képviselője áll. A botrányban sze­replő Pignatelü herceg, Lodovico Laute della Rovere herceg és Augusto Torlonia herceg, Olasz­ország legrégibb hercegi családjai­nak sarjai. Kettő közülük már börtönben ül, négy római orvos­sal együtt, aífcilk az előkelő meg­rendelőknek hamis receptekkel szolgáltak a kábítószer megszer­zéséhez; A botrány azok közül a parazi­ták közül robbant ki, akik az olasz főváros életét a korrupció mocsarává változtatták; A leggaz­dagabb családok leszármazottaának, ezeknek a semmittevőknek, akik csak a bárokban és lokálokban ödöngenek. vagy Capriban henyél­nek, az a legfőbb gondjuk, hogyan csapják be az államot, hogy minél kevesebb adót kelljen fizetniük, s mivel keltsenek szenzációt, hogy az amerikai képes folyóiratok ri­portokat közöljenek róluk. — Nem­régiben az egyik gazdag család lánya leopárddal sétált végig a Via Veneton. Róma „ananyifjú- sága” olyan lokálban találkozik, ahol természetellenes szenvedé­lyeinek hódolhat és erkölcstelen filmeket néz végig. Ez a legújabb botrány miliője. Tulajdonképpen Marx Mugnani, az egész kábítószer-kereskedelem elismert bandafőnök, a főszereplője az egész botránynak. Mugnani a fasizmus egy magas tisztviselője, a fasiszta milicáa konzulja és Mussolini egyik adjutánsa volt. Rendkívül kalandos, korrupt múlt­ja van. Sokszor hihetetlen botrá­nyokat rendezett; Amikor például a Berlin—Róma—Tokió tengely idején Macuoka japán külügymi­niszter Rómába látogatott, egy nyilvános fogadás alkalmával ko­kainnal olyan állapotba hozta, hogy a másnapra tervezett megbe­széléseket el kellett halasztani, mert a japán külügyminiszter nem volt képes a Palazzo Veneziába elmenni. A Via Veneton fekvő „Excelsior” szálló egyik hálószobá­jában a következő jelenet játszó­dott le: Luisia Ferida színésznő és Filippo Anfuso, a későbbi berlini nagykövet felesége teljesen mezte­lenül táncoltak, miközben a homo- sexuális Mugnani a japán külügy­miniszterre] fajtalankcdott. Végül már Mussolini is megsokalta Mug­nani botrányait: Brindizibe szám­űzte. ahol 1943-ig, az angolok és a”'“rikaiak megérkezéséig maradt. p Vkor megkezdődött Mugnani karrierjének új szakasza. 1 á- bornokként mutatkozott be és azt állította, hogy már régóta anti­fasiszta. Papírjai áttekintésénél a fordító tévedésből azt a bejegy­zést, hogy Mugnani „kábítószer­mániákus”, úgy értelmezte, hogy „toxikológus”, vagyis kábítószer­szakértő. Erre rögtön rábízrták az 5. amerikai hadsereg kábítószer- részlegének vezetését; Mint egy nagy klinika igazgatója rengeteg kábítószert tulajdonított el, ami­ből már évek óta nagyüábon él Rómában; Mindezekről a dolgokról már évek óta tud az olasz rendőrség. A kábítószer-kereskedelmet figye­lemmel követik, mégsem jártak el a magasrangú bűnösök ellen. Miért most egyszerre? Politikai okokból. A legújabb kábítószer-botrány- nak, akár az 1953-as évi Montesi-ügynek, Fanfani a rende­zője, s ezúttal is politikai okok késztették arra. hogy az olasz arisz­tokrácia posványát kissé felka­varja. A május 27-i községi választá­sok után a Szociáldemokrata Párt nyíltan amellett foglalt állást, hogy az új községi és megyei tanácsok­ban baloldali koalíció jöjjön létre. A szociáldemokraták, szocialisták és kommunisták együttműködése a községi tanácsokban azonban az olasz politika tettesen új orientá­ciójának kérdését is felvetette. Fanfani a keresztény-demokrata pártvezetőséggel szóróit helyzetbe került. Ha a szcciá1deinokraták bal felé orientálódnak, Fanfan inak olyan kormányt kéül alakítania, V. MAJAKOVSZKIJ: u ONAGYONULESEZOK Alig pitymallik, már látom erre megy nap — mint — nap az emberfalka az á r —, a vám —, ^ a só —, a jegy —, az adó- s néhány segéd-hivatalba. Mint zápor, elönti a papíros ott, alighogy a házba belépett: kiszednek vagy ötven fontos ügydarabot — Ülésre oszolnak a tisztviselő-népek. Besomfordálok: „Csak néhány szóra, kérem. Ősidők óta bejutni igyekszem." — Iván Ivanics elvtárs ülésbe ment éppen, az egyesített ló- és hangverseny ügyekben." Letaposol vagy száz lépcsőfokot. Rongy élet. Majd újra: „Azt üzenik, egy óra múlva jöjjön el. Most ülés van: a Szövetkezeti Központnak egy üveg tinta kell." Egy óra múlva: se titkár, se titkárnő nincs benn — nagy ürl Mindenki, huszonkét éven innen, a komszomol ülésben csücsül. Késő este újra már mögöttem a hét emelet, a tetejére másztam, „Iván Ivanics elvtárs visszajött-e?" — Ülésezik az a-b-cé-dé-elnöki szobában Lavinaként rontok, hol ülésbe gyűlnek, útközben tajtékzó szitkokat okádok, — és ime: odabent fél-emberek ülnek. Hol a másik felük? Ez micsoda átok! „Széjjelvágták! Meggyilkolták“1 Üvöltök hidegrázva — A szörnyű kép agyamra ment egészen. És hallom, a titkár nyugodtan magyarázza: „Ezek egyszerre vannak két ülésen. Naponta vagy húszféle hivatalba rendezünk ülésesdit. Szét kell szakadununk, akarva nem akarva! Derékig ott, a többi meg itt.* Álmatlan izgalom éjjel. A nap korán ébred. Csakhogy eljött egyszer ez a pirkadat: ó, legalább még egy ülést, amelyen végleg eldöntik, hogy minden ülésezést tőből kiirtanak Hegedűs Géza fordítása. (1893 Július 19-én született Vlagyimir Majakovszkij) PÁROS SZÜRKE A két szürke gebe egykedvű bókolással húzta a szekeret és sem­mit sem tehetett arról, hogy a vé­letlen egy kocsirúd mellé vezé­nyelte őket. — Páros szürke tizenhárom, meglátom az ideálom. A kis, copfos, akit jó szerencséje szembe vezetett a szekérrel, három­szor egymásután elhadarta ezt a amelyben vagy a reakcióra, tehát a liberálisokra, monarch istákra és fasisztákra, vagy a baloldalra, a szociáldemokratákra, szocialistákra és kommunistákra kénytelen tá­maszkodni. Az első lehetőség a választók döntése miatt aligha jö­hetett számításba. Hogy a máso­dik lehetőséget teljesein kizárják, a Vatikán Fanfaniwal szövetkezve feláldozott néhányat legelfajultabb fiai közül Az egész műveletnek az volt a célja, hogy nyomást gyakoroljanak Saragatra és a szo­ciáldemokratákra. A botrány különböző szakaszai tervszerűséget mutatnak. A válasz­tások után a szociáldemokrata ve­zetőség Saragat távollétében egy balolda’i koalíció melleit foglalt állást. Június 15-én visszatért Sa­ragat Rómába és az első visszako­zásra kényszerítette pártját. A Szo­ciáldemokrata Párt lemondott ar­ról, hogy a liberálisokat kizárja a helyi tanácsokból, továbbra is fenntartotta azonban követelését a Nenni-fé’e szocialistákkal való együttműködésre vonatkozóan. Jú­nius 25-én a rendőrség megkezdte nagy' akcióját a kábítószer-dzsun­gel ellen, nyilvánosságra hozták az első letartóztatásokat. — Június 27-én a szociáldemokrata vezetőség két hosszú és viharos ülés után TV'-'’énről lemondott. P anfani elégedett volt. A rend- őrség beszüntette a vizsgála­tokat. a sajgót utasították, hogy kenje el a botrányt. — Ez a va­lódi helyzet a legújabb ola^z ká- bítós-mr-hc/ránvnái \ prPMka és az alvilág undorító intrikái mél­tóan egészítik ki egymást, rigmust és majd ugyancsak három aprócskát köpött. Egy mellékutcáiban történt a ta­lálkozás a piac táján. A lány karján kosár volt megy- gyól, tojással, zöldbabbal, egy üveg petróleummal és félkiló ke­nyérrel. „Páros szürke tizenhárom" — zsibongott benne egyre a ráolvasó versike, s csitri fejével szentül hitte, hogy az első férfi, akit meg­lát, jövendőbeli férje lesz, A belső izgalomtól tüzelni kezdett az arca. A csendes utcácskában biztonság­ban érezte magát, de azért szemét félig lehunyva tartotta, hogy azon­nal összeránthassa, ha férfi ember jelenlétét észrevenné. El keU jutni Laciikhoz! A fiú most érettségi­zett, s hacsak ki nem ment már a strandra, a ház körül tétlenke­dik. Majd azt mondja, hogy a hú­gához, Máméihoz jött a „Szent Pé­ter esernyőjéért.” Kimerültén, ám a nagy élmény­től izagottan ért el a Luciák ka­pujáig. Itt végre kinyitotta sezmét és vidáman meglobalta a kosarat. Áradó jókedvében szinte énekete, hogy „Páros szürke tizenhárom.” Egyszerre nyitotta is, rúgta is a kaput. Am váratlan dolog történt, lába földbegyökerezett s az erő annyira kiment kezéből, hogy el­engedte a kosár fogóját. Moso­lyogva állt vele szembe egy mó­kásarcú kormos kéményseprő. Siet- tükben ugyanis majdnem egymás­nak ugrottak a laapuban. íme te­hát az ideál. A bakfis elgyengiilten nézte, ho­gyan próbád rendet csinálni a ko­sárban a fekete ember. Eléggé re­ménytelen volt a dolog. A tojások uguanis idő előtt bekeveredtek a bab közé, a petróleum átitatta a kenyeret és gyorsan terjedő szaga facsarni kezdte a kormos ideál komikus orrát. A szipogó bakfis* barátnőié vi- na*ztaltc, s közben gyanútlanul szólta pI magát. — Míli/en jó. honu lev két hét­re elutazott V'-'V biztos kinevetne bennünket. SOLYMÁR JÓZSEF,

Next

/
Thumbnails
Contents