Szolnok Megyei Néplap, 1956. július (8. évfolyam, 155-180. szám)

1956-07-11 / 163. szám

1966. július 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 EH Közénk tartoznak . . . LIBIA Szerencsi Imre tiszaroffi közcn- paraszt személye körül 1951-ben fur­csa szóbeszéd kapott lábra. Azt be­szélték róla. hogy kupeckodik. cse- re-beréli a lovakat és ami ezzel jár. becsapja a becsületes dolgozó pa­rasztokat. Olyat is mondtak, hogy ez jellemző rá, mert régebben ál­landóan cselédeket tartott, s ő ma­ga keveset dolgozott. Hogy ki ter­jesztette ezt a rosszindulatú hazug­ságot, akkor nem lehetett megtudni. Azóta már rájöttek a tiszaroffiak. Az igazi kulákok rágalmazták meg a becsületes dolgozó parasztot, hogy ilymódon szembefordítsák a rend­szerrel és közvetítőiken keresztül megtévesszék a község hivatalos szerveit is. A kulákok terve akkor sikerült. 1951-ben Szerencsi Imre sainálatos módon a kuláklistára ke­rült. Az ellenség azonban vérmes szá­mításaiban csalódott. Szerencsi Im­re továbbra is ugyanaz a becsüle­tes gazdálkodó ember maradt, aki volt. A megkülönböztetés ellenére évről-évre pontosan és lelkiismeretesen kiegyenlítette beadási kötelezettségét. Szorgalmasan dolgozott és baráti körét sem változtatta meg. Nem ba­Gyomtalanítsuk Szolnok megyében terem az or­szág rizstermelérénel^ több mint a fele és ez a körülmény fokozott munkára kötelez mindannyiónkat. A rizsvetések szépen fejlődtek ez- idáig és minden remény meg van arra. hogy két esztendő gyenge ter- ' ;Ase után az idén a rizs is meg­adja a várható eredményt. A jó eredményre azonban csak akkor számíthatunk, ha a gyomokat eltá­volítjuk a vetések közül. Számos kö­zös gazdaságban meg sem kezdték a gyomlálást, másutt is alig fogtak hozzá. A kisújszállási Táncsics, az öcsödi Szabadság, a kunszentmárto­ni Uj Világ, a turkevei Vörös Csil­lag Termelőszövetkezet tagjainak is csak akkor lesz jó’ termésük, ha most nem hanyagolják el a rizs gyomlálását, mert azt a bugahányás kezdetéig, július 15—20-ig be kell fejezni. Utána a rizs virágzik és Szentendrei György elvtárs, akit a Szolnoki Fűtőházban Gyuri bá­csinak szólítanak, foglalkozására nézve géplakatos és forradalmár. Mint géplakatos, gépeket javít, mint forradalmár pedig emberi jel­lemeket. öt ven esztendeje ellenére fürge, mint a esik, hol itt bukkan fel, hol meg ott, intézkedik, veszek­szik, szaladgál, alig győzök a nyo­mában loholni. Mert Gyuri bácsi ■nagy gondban van: utazik fel a Fűtőház kuUurcsoportja Pestre, a MÁV kutturversenyre, s neki, a csoport vezetőiének kell elintézni az utazást, a szállást és minden hercehurcát. Végre, amikor nagyjá­ból rendbejönnek a dolgok, leül­hetünk beszélgetni. — Körülbelül százan vesznek részt a kulturcsoportban — mondja Gyuri bácsi. — Van énekkarunk, tánccsoportunk, népi zenekarunk és színjátszó gárdánk. A tánccso­port több versenyen szerepelt már, és mindig kiváló eredménnyel. Kiderül, hogy a kultur gárdát 1055-ben a Szocialista Kultúráért Érdemrenddel tüntették ki. Ugyan­ezt a kitüntetést az idén Gyuri bácsi is megkapta. Neki egyébként van Munka Érdemérme és sztaha­novista jelvénye is. — Hát a csoport szerepel-e olyan jól a munkában, mint a színpadon? — Nem lehet a gyerekekre sem­mi panasz. Az énekkar 56 tagjából húsz sztahanovista, öt kapott krrr- mq-nvkiHíntetést. Öröm velük dol­gozni. kérem• helyesek, aranyosak, liny szeretem őket, mint a maga­méit. Nehéz munkát végez a leg­több. a csoport tele állandóan uta­zik. de a próbákról 40—50 őrás v'nzás után sem maradnak el. \»i •* * on dicséri a gyerekeit Gyuri bácsi. Szívesen szerepelnek, nem sajnálják a szabadidejüket. Vidékre, is eljárnak. Mezőtúr, Püs­pökladány. Törökszentmiklós, Kis- kvnhet/is az idei programjuk. — fis emberileg hogy formálód­nak a fiai* — Itt van például Danajka Kálmán salakkhányó. Amikor a csoportba került, ivott, ma már látni se bírja a részeg embert. Figyelmeztetik egymást a gyerekek a hibáikra, ha kell. a szülőkkel is beszélnek. Akire nem ha'na a szavuk, az* ?ctv tél év alatt k’—arn-rk maguk közül. Gyuri bácsi a kulturcsoport mel­lett a könyvtár ilgyét is szivén yi­rátkozott a kulákokkal. Mindig dol­gozó parasztokkal érintkezett. Persze, most joggal vetődik fel a kérdés, miért maradt üven sokáig a kuláklistán? Azért, mert olyan szín­ben volt beállítva, hogy kizsákmá­nyoló. És amig burjánzóit a dogma- tizmus. még akik ismerték. azoknak sem volt tanácsos védelmére kelni, mert könnyen olyan színezete lehe­tett volna a dolognak, mintha a ki- zsákmányolókat pártolná. Hiba volt de ezt a hibát most megszüntették. Néhány nappal ezelőtt a párt a fa­lu kommunistáinak, a község dol­gozó parasztiainak részvételével igazságot szolgáltatott Szerencsi Imre középparasztnak. Kiderült, hogy soha nem tartott cselédet. 22 hold földön gazdálko­dott, de csak aratáskor veit igénybe idegen munkaerőt. Akik ilyenkor nála dolgoztak, — azokkal szemben is mindig ember­séges volt. Mondták róla. hogy ku- peckodott. Ez sem Igaz. Két lova van mindössze és ennél többet so­ha nem is tartott; a rizstelepeket Ilyenkor nem szabad a sorok között járni.­Minden gyomot, muhart, gyékényt irtsuk ki. A muharos rész tisztítá­sa költséges, az elhullott gyommag- vaktó! a telep el gyomosodik. Az érett gyékény magvót is szétszórja a .. zél, sok rizs telep ment már tünkre az elgyomosedás míat\ Ezért termelőszövetkezetekben a családta­gok segítségével minél előbb gyom- talanítsák a rizstelepeket. Távirat A Pasztakürti Állami Gazdaság dolgozói jelentik, hogy a mai nap­pal (júl. 9.) 300 kát. hold őszi árpa aratását befejezték. Az egész terű­den ko ’bi' Inna! végezték el a munkát. A legjobb eredményt el­ért kombájnosok: Juhász Dezső 120, Káldi László 86, Tálas László 81 kombájnholddal. seli. ö mutat be Keő József elv­társnak, aki délelőtt bérelszámoló, délutánra pedig átalakul könyvtá­rossá. Keő elvtárs, mint jó könyv­tároshoz illik, nem csupán a kar­tonokat vezeti a kölcsönzött köny­vekről, hanem ötletes módszerek­kel igyekszik gyarapítani az olva­sótábort. így e hó 14-én a Fűtőhöz kultúrtermében zenés irodalmi es­tet rendez, amelynek műsorát ő maga állítja össze. Tánc is lesz, természetesen, előtte pedig, a mű­sor keretében, a Városi Könyvtár­nak egy munkatársa írókról tart ismertetést. Keő elvtárs délutánon­ként tanácsot ad olvasóinak, mit olvassanak, s megkéri őket, hogy kiki hozzon magával legalább egy új olvasót. Az újoncot úgy szoktat­ja a olvasás szeretetére, hogy elő­ször a legkönnyebben érthető mű­veket adja a kezébe. — Nagyon sárrétik az olvasók a magyar írókat: Mikszáth, Móricz, Veres Péter a legnépszerűbbek, a költők közül Petőfi. Egy-egy zenei tárgyú film után Verdi vagy Beet- hemen életéről akarnak olvasni. És büszkén állapítja meg, hogy mozdonyvezetők és segédmunká­sok. férfiak és asszonyok, akik Stendhalnak azelőtt a nevét se hal­lották és azt se tudták, mi fán te­rem a francia irodalom, ma véle­ményt nyilvánítanak arról, melyik a jobb regény, a „Vörös és fekete” vagy a „Vörös és fehér.” S a kwlturforradalom nemcsak a kultur csoportban és a könyvtár­ban zajlik. Nyílik az emberek sze­me. ébredezik a. tanulás vágya. Ezt a ványai tolmácsolja Parács Imre, a Fűtőház DISZ-titkára, amikor felháborodással beszél arról, hogy az egyetemet el akarják költöztetni Szolnokról. — Mi a jó munkáért kaptuk az egyetemet. A fiataljaink itt akar­nak tanulni a városban. Fiatalok és idősebbek egyformán követelik, bony az egyetem ittmaradjon. Arról beszéltünk eddig, hogy hol. merre verdesnek a kulturforrada- lom hullámai. De sok még a kopár terület, a meddő emberi lélek, amelytől elvágja a kultúrát a fá­sultság és az érdektelenség. Az üzemi könyvtár olvasóinak száma állandóan nő ugyan, mégsem több , a dolgozók S-=-I0 százalékánál. Ifjú­Csendes, magának való embe.r, aki csak a munkájának él. Jóindula­tú. Földszomszédait nagyon sokszor kisegíti, még kulákká nyilváníttatá- sa idején is rendszeresen kölcsönad­ta fogatát a szomszédos iganélküli gazdáknak. „Gyermekkorom óta is­merem Szerencsi Imrét. Sohase volt kizsákmányoló. Közénk tarto­zik“ — így vélekedik róla K. Sza­bó András, a Rákóczi Tsz tagja. Ez a véleménye a község valamennyi becsületes dolgozó parasztjának. — Nagy István elvtárs, az ötéves Terv Tsz párttitkára dolgozott Szerencsi Imrénél. Jól ismeri tehát és így vé­lekedik róla: „Olyan ember, aki saját földjének a cselédje.“ A párttagok, a község dolgozó pa­rasztjai tehát igazságot szolgáltat­tak és Szerencsi Imre lekerült a kuláklistáról. minthogy soha sem tartozott népi demokráciánk ellen­ségei közé. Szerencsi Zsigmond. Cseppentő Lajos. K. Szabó Miklós- né. Kovács László, Papp Bálint ne­vét is törölték a kuláklistáról. Nyu­godtan dolgozhatnak. Államunk megbecsült dolgozói. Egyeztető bizottsági tagok tapasztalatcseréje a megyében A Szakszervezetek Megyei Taná­csa rendszeres tapasztalatcserékkel segíti elő az egyeztető bizottságok jobb munkáját. Az idén ftiár két íz­ben tartottak nagyobb arányú ta­pasztalatcserét, amelyeken egy-két jellegzetes ügyet nyilvánosan vitat­tak meg és a tapasztalatcsere részt­vevői előtt hoztak határozatot. Az ilyen minta egyeztető bizottsági ülé­sek után a megyei ipari és mező- gazdasági üzemeiben, valamint a vállalataiban, hivatalaiban működő egyeztető bizottságok tagjai elmond­ták véleményüket esetleges kételyei­ket a döntésekkel kapcsolatban. Mi­vel ezek a rendezvények jelentős mértékben javítják az egyeztető bi­zottságok munkáját az idén még legalább két hasonló minta egyez- i tető bizottsági ülést tartanak. munkásokkal beszélgettem, akik csak hébe-hóba olvasnak újságot. Gyuri bácsi nemcsak sikerekről számol be, hanem arról is, hogy az emberek számottevő része pász- szív, közömbös. Keő elvtárs el­mondta, hogy sokan, akiknek köny­vet ajánl, ezzel utasítják vissza: „fáradt vagyok én már este ol­vasni.” — Kevés az öntudat, sok a ne­hézfejű — így indokolja a közönyt Parács elvtárs, a DISZ-titkár. De az emberek zöme nem nehéz­fejű, és senki sem jön a világra kifejlett öntudattal. Mi hát az oka annak, hogy minden tagadhatatlan eredmény ellenére nevelőmunkánk­nak még csak a kezdetén tartunk? Vannak ennek természetesen országos okai is. A politikai életben elkövetet hibák c kulturális terüle- *en is éreztették hatásukat. — De a közömbösségnek bizo­nyára megvannak a maga helyi oka is. Az ifjúmunkások, akikkel beszélgettem, számos panaszt so­rolták el. Igaz, Parács elvtárs sze­rint ezek a panaszok alaptalanok, s az újságíró, aki csak vendégként járt az üzemben, nem érzi magát hivatottnak, hogy elbírálja, kinek van igaza. De nem zörög a haraszt, ha nem fúj a széli. — Közeleg az idő, megyek kato­nának — mondta egy fiatal laka­tos. — Máskülönben én se szólnék semmit. — Hát nem szoktak magukkal arról beszélgetni, ami bántja ma­gukat? — Dehogyis szoktak! Ha az új­ságtól kijönnek, akkor is csak azt kérdezik, hogy értük el az eredmé­nyeket. Lehet, hogy a fiataloknak nem egy panasza valóban alaptalan. De váló igaz, hogy a törődést az embe­rekkel országszerte elhanyagoltuk, a termelést gyakran öncélnak te­kintettük, s nem ritkán megfeled­keztünk a minden becsületes em­bernek kijáró meleg, emberi szóról. Miért éppen a Fűtőház lett volna kivétel? S a Fűtőházban éppúgy, mint bárhol egyebütt, a közömbös­séget csak a türelmes emberség oldhatja fel, Ha a Szahara nem volna sivatag, Afrika belsejének bizonyára Líbia volna a kapuja. Több utazó innét indult szaharai és szudáni fölfede­ző útjára. Hanem a gazdasági élet ali ; veszi hasznát ennek a fekvés­nek. A Földközi-tenger úgy mé­lyed be itt a földrészbe, mintha valaki marokra fogta volna északi felét, s nyomására lapult volna be lOóO kilométer hosszúságban, 300— 400 kilométer szélességben az egye­nes part. Az olcsó tengeri szállítás számára pompásan formálódott így a ten­gerpart. Ámde a Kis és Nagy Szir- tisz-öböl alacsony, szirtes és homo­kos partjain csak Tobruknál és Bombánál van alkalmas kikötőhely. Csupán a keskeny parti síkság alkalmas a művelésre. A befelé puszta és sivatag Líbi * nak Francia- és Németországgal és a volt Auszt­ria — M agyarországgal egyforma nagyságú a területe, de ebből a hasznavehető föld nem nagyobb, mint a Duna—Tisza köze. Jó. ha la­kói a saját maguknak szükséges élelmet megtudják termeszteni. A világpiacon legfeljebb gyümölcsöt, a puszták halfafűvét és az állatte­nyésztés termékeit adhatják el. Ás­ványai sincsenek. A hadászat is csak azóta veszi számításba, amióta Ang­lia elvesztette alexandriai és Palesz­tinái támaszpontjait. Szegénysége miatt nem törődtek vele a gyarma­tosító hatalmak. Az olaszok is csak akkor szemelték ki ‘elepes gyarma­tuknak. amikor más hatalmak már minden hasznavehető földre rátet­ték a kezüket e földrészen. Az ide­vándorolt olasz parasztok ugyan munkába vettek 350000 holdat, s ezt jól meg is művelték, csakhogy ez a település is a partvidékre szo­rítkozott. Az ország többi része to­vábbra is legfeljebb a nomád állat- tenyésztők legelője maradt. A Líbia név egyiptomi eredetű : fehéret jelent. így nevezték a Nílus­tól nyugatra fekvő földet — talán lakói miatt, akiknek világosabb szí­nű bőrük és kék szemük eltért az egyiptomiak vörösesbarna színétől. Ezt a nevet a görögök átvették, és az általuk ismert egész Afrikára al­kalmazták. A rómaiak azután egy afri nevű néptörzsről nevezték el Afrikának a földrészt. A nap forró, de a levegő jég Ma az ország nem is annyira a nagy meleg, hanem inkább a két hónapig tartó szárazság miatt pusz­ta és sivatag. Nyáron a partvidéken 25—26 fok meleg uralkodik. Befelé ez nő, s volt eset már 58 fokos me­legre is. Különösen forró Fezzán nyara. Itt a nyári éjjelek gyakran nagyon hidegek. Ráillik az a jellem­zés, amelyet egy francia mondott a Szaharáról: ez az az ország, ahol a nap foiTÓ, de a levegő jég. Télen a partvidéken 11—12 fok a hőmérsék­let, de a hegyekben 0 fok alá esik, havazik, jégeső hull, délelőtt azon­ban már elolvad. Az eső mindenütt kevés. Miként minden földközi-ten­geri országban, Líbiában is télen esik. Tripoliszban évenként csak 440 milliméter az eső, innen minden irányban kevesebb, s Fezzánban már csak 100 milliméter. De néha évekig nem is esik. A levegő min­denütt száraz, ezért egészséges, — Legszárazabb Fezzánban. Emiatt itt ismeretlen a bolha és a poloska. Se­neca római gondolkodó azt mondta, hogy Líbiában az ember aggkori gyöngeségben vagy szerencsétlenség miatt halnak meg. A nagy szárazság hátránya, hogy a fezzániak Tripoli- tániában kénytelenek legeltetni. Líbia Tripolitániából, Cieranicá- ból és Fezzán oáziscsoportjából áll. Mindhárom a földrész alapját alko. tó afrikai táblán fekszik. Ez a táb­la több darabra tört még akkor, amikor a Földiközi-tenger besza­kadt. Egy része a tenger alá merült, más részei lépcsőzetesen ereszked­nek a tenger felé. E lépcsőket az arab dzsebelnek, hegynek nevezi. A partot keskeny hullámos síkság ki­séri, azután 400—500, Cirenaicában 250—400 méter magas mészfal emel­kedik. Egyes kúpok azonban olyan magasra is felnyúlnak, mint ha­zánk földjén a Galyate'ő. A mészfa- lat a téli esők rövid patakjai mély szurdokaikkal bástyákra, sarkan­tyúkra hasogatták szét. A tenger fe­lől ez a mészfal festőién hat. Cirenai­cában a hegytetők mésztakarója te­le van cseppkőbarlangokkal és föld alatti folyókkal. A mész akkor ra­kodót* a táblára, amikor ez a ten­ger alatt volt. E fölemelkedett részről a tábla lassanként ereszkedik le a Szahará­ba. E hullámos puáztaságból és si­vatagból délen a Tibeszti-hegység északi része 2500—2800 méter ma­gasra nyúlik fel. keleten pedig. Egyiptom és Líbia határán, a Kuf- ra-oázisoktól északkeletre a Líbiai- c'vatag Sváicla terül P] k Svíic- nagyságú hegyvidéknek Gilf el Ke- fcir.í Nagy Fal a neve. 1926-ban fedez­ték föl. Északi részét 1933-ban ku­tatta át az Almássy-expedició, s léi képezte fatal geográfusa, Kádár László (ma debreceni professzor). A szél és a homok állandó ostroma a homokkőhegység meredek falaiból hatalmas emberszobrokat, nyitott szárnyú sasokat, magas bástyákat, gótikus tornyokat és ablakokat vá­gott ki. A repedésekből és ráncok­ból homok- és törmelékfolyók tör­nek elő. Fantasztikus sziklakulisz- szák láthatók mindenfelé. Mély völ­gyek rejtőznek benne. Almássy egy régen elfelejtett, de a nép regéiben még élő oázist és egy homályos szik­labarlang falán festményeket fede­zett föl. Élő bizonyságai vannak, hogy a Gilf el Kebir. lakott hely volt. Az oázisok Líbiának egyetlen értékes része a keskeny partvidék. Puszták közé fogott oázisok, homokdombos (tu­dományos néven: düne) vidék és mész- és homokkő-hegyvidék al­kotják. Az oázisok a hegyekről le­futó föld alatti vizeknek köszön­hetik létüket. Több mint 1000 kút- ból emelik a felszínre és öntözik velük a négyzetes búza-, árpa, és kölesföldeket, hüvelyes-, paprika- paradicsomágyakat. Egész nap nyi­korognak az öntöző kerekek. Min­den város oázisban fekszik. Máshol a fű és a gyom közül olaj-, na­rancs-, mandula-, füge- és epérfák nyúlnak ki legmagasabbra a sudár törzsű datolyapálma emeli sötét­zöld lombkoronáját. A datolya a líbiaiak legfőbb tápláléka. A hegy­oldalakat szintén gyümölcsfák és szőlők népesítik be. Több nagy oázis a sivatagban van. Ezek fon­tos karavánállomások és vásárhe­lyek. A homoktengerből jövő utas számára fölemelő és üdítő látvány az oázis. A puszta csak a téli esők idején és röviddel utánuk hangulatos. Vö­rös, lilás, kék, sárga, fehér virá­gokkal pompázó fű- és gyomsző­nyeg borítja ekkor a kemény sár­gásvörös, hullámos talajt. A leve­gő illatoktól terhes. A halfafű kö- tegei közül egy kis róka kandikál ki, nagy és kis baglyok röpdösnek ki a eziklaüregekből, sima testű gyíkok sütkéreznek a napon, a tá­volban gazellafallta legelészik. Ezek az állatok szürke és sárga színük­kel úgy belesimulnak a környe­zetbe, hogy jó szem legyen, amely meglátja őket. A növények pedig fás szárukkal, hosszú gyökereik­kel, rövid föld feletti szerveikkel alkalmazkodnak a hosszas száraz­sághoz. De még teljes pompájában sem üdezöld a puszta, hanem sár­gás árnyalatával az elmúlásra em­lékeztet. S ez nyáron be Is következik. A nagy szárazságban a föld meghasa­dozik, a növényeit apró szürke gombolyaggá aszalódnak, a halfafű kalászai szárazon ringanak a szél­ben. Puszta ez a puszta még nyá­ron is! Nem is veszi hasznát az ember. Még a parti síkságon ter­mesztenek rajta némi árpát, bú­zát, de egyebütt legfeljebb az „igénytelen" zsírosfarku juhokat és kecskéket legeltetik. A számum A dünék 12—20 kilométeres sá­vot foglalnak el. Vöröses fényű, narancsszínű buckák hemperegnek egymáson kersztül-kasul. A nap fénye az aranysárgától a teli kar- minpirosig és ibolyáig minden szín­árnyalatban beárnyékolja a gyön­géd homokfodrokat. Homok és ho­mok mindenütt, de azért ez még nem sivatag, mert Itt-ott növény, még fa is akad. Egyébként élette­len, sivár a tájkép. Egy nap azonban az égbolt bí­bora, lilába, a nap lángoló vörösbe öltözik, majd alig látható korong­ként függ a levegőben. Finom ho­mokpor homályosítja el a levegőt. Tikkadt forróság ül az ember lel­kére. Szinte kedvét veszti az élet­től. Közeledik a számum, vagy it­teni nevén a gibli, a déli széL Végre kitör. Tombolva, moraj­lással száguld, a dünék fátyolként terülnek szét a levegőben. Tíz mé­terre sem lehet ellátni. A homok­fal súrolja az arcot, ostorozza a kezet, az ember szeme, füle, orra, *zája megtelik homokkal. Mikor végre oár nan múlva lecsön- desedik a homoktenger, a buckák megint beljebb nyomulnak az oázi­sokba. így nyomult előre a múlt­ban is a Szahara, s temette be a római házakat. A gyümölcsökön, a papírgyártás­ra leginkább Angliába szállított halfafüvön kívül az állattenyész­tés termékei hoznak pénzt Líbiá­nak. A szegényes legelőkön más- félmillió juh és kecske él, a tevék, szamarak, öszvérek és lovak szá­ma együtt sem éri el a negyedmil­liót. Élő állatokat, gyapjút, bőrt, vajat ad el a külföldre. Marton Béla a Kossuth-egyetem előadója, a TTIT debreceni földrajzi szakoszt. tagja (Megjelent az Elet és Tudomány-ban>, KULTÚRA A FŰTÓHÁZBAN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents