Szolnok Megyei Néplap, 1956. június (8. évfolyam, 128-154. szám)

1956-06-15 / 141. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1956 Június 15, H l R E K Ä lakosság segítségével... Tegnap délelőtt a szolnoki Csol- nak utca 1. számú lakásból a Jár­műjavító egyik ott lakó munkásá­nak a felesége bevásárolni ment a riacra. Közben ez arra kószáló Ko­lompár Jánosné rákócziújfaluilakos Mária nevű leányával együtt betört a lakásba és több mint 3000 forint értékű ruhaneműt összecsomagolt. A környék lakosai észrevették a betörést, ártalmatlanná tették a már többszörösen büntetett tolvajo­kat és átadták őket a rendőrségnek. Kolompáréknak nem ez az első bűntettük. Kolompáráé férje már nyolcszor volt büntetve, jelenleg is 10 évi fegyházbüntetését tölti. A dolgozók segítségével rendőrségünk megfelelő helyre juttatja a naplo­pásból és betörésből élő családot. j— Több mint 70 000 forintos költséggel tatarozzák és bővítik a kunszentmártoni földművesszövet­kezet szórakozó helyiségeit. Az ét­terem csinosítására és takarítására 40 000, a cukrászda korszerűsítésére éa bővítésére 35 000 forintot fordí­tanak. — A szelevényi földművesszövet­kezet a könyvhét alkalmával 800 forint értékű szépirodalmi és me­zőgazdasági szakkönyvet adott el­Zelnák Imre.) — Társadalmi munkában 5000 forint értékű építést végeznek a jászszentandrási önkéntes tűzoltó testület tagjai: Az irodahelyiséget bővítik ki úgy, hogy kulturhelyi- ségnek is megfeleljen. •— A Tisza Bútorgyárban, a Víz­ügyi Igazgatóság vízátemelő tele­pén, valamint a Terményforgaimi Vállalatnál korszerű elsősegély- nyújtó helyiségeket szereltek fel. — A Vöröskereszt szolnoki szer­vezete a város négy termelőszövet­kezete részére egészségügyi felsze­relést és kötszert ajándékozott. — A téglagyárak dolgozói részé­re heti 56 órai munkaidőt engedé­lyezett a V. K. G. M., hogy az ár­vízkárt szenvedett lakosság részére több téglát, cserepet és betonárut gyárthassanak. — A kereskedelem készül az aratásra. Nagymennyiségű sózott és füsitöltszalonnát, valamint tész­takészítményeket (keksz, nápolyi, stb.) biztosított. A nagyobb üzle­tekben kiállltásszerűen helyezik el a gyártmányokat; — A tejetadó anyák találkozóját készíti elő június 24-re a Vöröske­reszt szolnoki városi szervezete- Az előadást dr. Bene Zoltán ország- gyűlési képviselő tartja. Ifiőiáráa jelentés — Várható időjárás péntek estig: Vál­tozó felhőzet, több helyen, főleg a délutáni órákban záporeső, zivatar. — Mérsékelt, időnként élénkebb szél. A meleg idő tovább tart. Várható legala­csonyabb hőmérséklet ma éjjel: 14—17, legmagasabb nappali hőmérséklet pén­teken nyugaton 25—28, keleten 28—31 fok között. (MTI). Megjelent az Uj Idő 24. száma Az Űj Idő 24. számának vezér­cikke a szovjet—jugoszláv barát­ság jelentőségét méltatja. „Figyelő” az Egyesült Államok élévé kudarc- m ítélt ázsiai politikájával foglal­kozik. Meg lehet-e Nyugat-Európa gyarmatbirtokak nélkül? — Ezt a kérdést elemzi a Leonyidov „Nyu­gat-Európa és a gyarmati korszak" le áldozása című tanulmánya. Gyú­ró Szálai, a Jugoszláv Szákszerve­zetek Szövetsége Központi Taná- csámák elnöke a jugoszláviai szak- szervezeteknek a társadalmi gaz­dasági önigazgatás rendszerében betöltött szerepéről irt cikket. Jev- genyij Dolmatovszkij, a kiváló szovjet költő mangóliai élményei­ről számol be. Közli a lap Vaszi- Hj Zaharcsenko jvgszlávim úti- naplójámak befejező részét és M. Szagatyeljannak egy amerikai far- mertcsoport szovjetunióbeli látoga- ' ásóról szóló riportját. A könyv- ismertetés című rovatban Bambáé Tibor Kossuth-díjas a „Falunk tíz éve” című kötettel foglalkozik, amelyben az író a dolgozó parasz­tok írásait gyűjtötte össze. E hé­ten két nyilatkozatot közöl az Űj Idő. Az egyikben Ibrahim El- Mufti szudáni kereskedelmi minisz­ter a fiatal afrikai köztársaság gazdasági problémáival foglalkozik, a másikban Alekszandar Belies, a Szerb Tudományos Akadémia el­nöke a TV.'Nemzetközi szlavisztikai kongresszus előkészületeit ismer­teti. A nemzetközi élet jegyzetei egyebek közt az olaszországi vá­lasztásokat, Henri A. Kissinger „Erő és diplomácia az atomkor­ban” című cikkét és Benson, az Egyesült Államok földművelésügyi miniszterének május 31-t sajtóérte­kezletét kommentálja. (MTI.) Megtekinthető a szerkesztőségben Felkérjük a Szolnoki Sütőipari Vállalat vezetőit, hogy a szer­kesztőségünkben tekintsék meg azt a zsemlyét, amit egy dolgozó hozott be hozzánk. A zsemlye — előre eláruljuk — tele van be- ledagasztott piszokkal. apróhirdetések: Apróhirdetések díja 10 szóig: hétköznap: 10.— Ft. vasár- és ünnepnap 20.— Ft. Minden további szó hétköznap 1.— Ft, vasár- és ünnepnap 2.— Ft> I Eladni, twtni, ] # o cserélni akae • Hirdessen KÉT lakásos beköltözhet« ház eladó. Szolnok, Alvég! u. 5. (VT: 17.) 125-ös CSEPEL motorkerékpár; első­hátsó teleszkópos eladó. Törökszent- mlklós: Benzinkút. (VI. lg.) ÚJONNAN generálozott 350 Jap felül- szelepelt családi okokból eladó; Lestár, Jászberény, Rákótzi u; 37; GYAKORLATTAL rendelkező gép- és gyorsíró nő elhelyezkedne. Tiszaföld- vár. Nyárfa u. 20. a Szolnak megyei NÉPLAPBAN MÜKOSZORÜK; menyasszonyi csokrok a legszebb kivitelben, élővlrágok és csokrok ízléses összeállításban kapha­tók a Mezőtúri Községgazdálkodási Vállalat virágüzletében, Dózsa Gy. u. 20. szám. />> Hirdetéseit (ÉP* /j? ft Szelnek kivételével a megye valamennyi postahivatalánál is feladhatja. i * TSR. A SZOLNOKI Patyolat Vállalat Mártí­rok U. 19. keres megvételre töltőképes, hasznot jó állapotban lévő 200 literes oenzinhordókat; BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Szolnok, Daru U; 2, Öröklakással, — 'VI. 16.> .TOTÓN/ REKAM1E, konyhabútor, hálószobák, kombinált szekrény, asztalok, ruhaszek. rény; székek a legszebb kivitelben be­szerezhetők a kunszentmártoni földmű­vesszövetkezet bútorüzletében, Alkot­mány Uj (VI. 1«.) Szolnok megyei NÉPLAP politikai napilap A FÖLDMÜVESSZÖVETKEZETEK Já­rási Központja élelmiszer és vegyes üzletekbe szakképzett boltkezelőket felvesz. Jelentkezni lehet: Törökszent- miklóson • városi tanácsháza alatt, ívl aid A megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő: DAVID FERENC Előfizetési ár 1 hóra 11 torint Terjeszti a Megyei Hirlaphivatal Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Szolnok, Malinovszkl u. 19 Felelős vezető: Mészáros Sándor A jászapáti úszók életéből Régi hagyományai vannak Jászapátin az úszásnak és a vízilabdának. Élénken emlékezetükben él még a község lakói­nak, amikor úszóik és vízilabdázóik a 30-as években az Egri MSE-vel, a Gyön­gyösi GyAK-kal és még több sportkör­rel Is rendszeresen találkoztak és ösz- szemérték erejüket. Emellett a magyar vízilabda B-válogatott Is ellátogatott hozzájuk 1935-ben. 1927-ben pedig orszá­gos üszókongresszust is rendeztek a községben. A felszabadulás után Is Igyekeztek a sport lelkes hívei újra megteremteni az úszó- és vizllabdaéletet. Ez azonban nem ment egyik napról a másikra. Az úszók oktatását Fehér István vette a kezébe. A szívós, kitartó munkának meg is lett az eredménye. Ma a felsza­badulás után 11 évvel már újra szép sikerekről adhatnak számot. Igaz, ta­valy főleg megyén kívüli sportkörök úszóival és vízilabdázóival tartották a kapcsolatot. Figyelmen kívül hagyták a megyei testnevelési és sport bizott­ság társadalmi úszószövetségének ren­dezvényeit. Meg kell mondani, hogy ez nagy vesztesége volt megyénk vízi sportjának. Ez évben gyökeres válto­zást akarnak végrehajtani e téren. Er­ről beszélgettünk Bugyi István szakosz­tály-intézővel a minap, amikor a köz­ségben jártunk. Megtudtuk, hogy a versenynaptárban az üszők részére 15 versenyt terveztek, vízilabda csapatuk pedig a megyei, va­lamint az országos Törekvés bajnokság­ban szerepel majd. A szakosztálynak 30 ifjúsági és 10 felnőtt tagja van, akik a téli szünetet eredményesen használ­ták ki. Fehér István vezetésével állan­dóan folytak a gimnázium tornatermé­ben az edzések. Május 1-én pedig már a községi strandon is elkezdték a sza­badtéri vízi felkészülést. — Hetenként négy edzést tartanak. Ezeken átlagosan húszán jelennek meg. Az ifjúsági úszók közül Varga Miklós, Berdő Kálmán, Csécsei Kálmán és Bugyi Miklós, a felnőtteknél Borbás Béla, Tóth Kecs­kés László a leglelkesebbek. A vízilab­dázók kedden, csütörtökön tartanak edzést. Ezt június 1-ével tették rend­szeressé. Náluk Kovács Pál, Bugyi Ist­ván és Tóth István végez legjobb mun­kát. Ok úgyszólván egyetlen edzésről sem hiányoznak. A legelsőként érkez­nek és az utolsóként hagyják el az uszodát. Első hazai versenyüket június 17-én rendezik meg. Ezen Jászberény, Gyön­gyös, Hatvan legjobb úszói indulnak el a helybeliek mellett. A vezetőség határozatot hozott, hogy minden sport­köri rendezvényükre meghívják a me­gye területén működő összes úszó szakosztályok tagjait is. Reméljük, hogy a jászapáti úszók és vízilabdázók bekapcsolódása a me­gye úszóéletébe nyereség lesz szá­munkra és hozzájárul ahhoz, hogy me­gyénkben e két sportág színvonala to­vább emelkedjék, Vincze János Az idén is megrendezik megyénk labdarúgó játékvezetőinek edzőtáborozását A megyei testnevelési és sportbizott­ság mellett működő labdarúgó játékve­zetők tanácsa az elmúlt évekhez hason­lóan az idén is megrendezi megyei ed­zőtáborozását. A továbbképző edzőtá­bort június 21—22—23—24-én tartják meg Szolnokon. Megyénk labdarúgó játékvezetőinek mindig jelentős megmozdulása volt az edzőtábor. Fő célja volt az egységes játékvezetés követelményeinek elsajá­títása. Emellett jó szolgálatot tett já­tékvezetőink elméleti és gyakorlati továbbképzése terén is. A táborban a megye legjobb előadói tartják majd az előadásokat az országos játékvezetői tanács által kapott anyag felhasználá­sával. De rajtuk kívül jelen lesz Tabák Endre, az Országos Játékvezetői Tanács ügyvezetője, a világviszonylatban is A kerékpárverseny gyöfesei A fenti kép a Szolnok -városi TSB ál tál rendezett közhasználatú kerékpár- verseny egyes csoportjainak győzteseit ábrázolja a célban a Szolnok-Szajoli útelágazásnál. Jobbról balra: Sági Irén (Szolnoki Szikra) a női, Tárcsái Pál (Szolnoki Törekvés) a felnőtt, Tóth Gé za (a (Szolnoki Haladás) a felnőtt, Tó- vízi Ernő (tanuló) az úttörő. Faragó Péter (Szolnoki Törekvés) a serdüld csoport győztese látható, Jól sikerüli a Szolnoki Haladás úszóversenye Ebben az évben alakította meg a Szolnoki Haladás SK az úszószakosz­tályt és már vasárnap jól sikerült úszó­versenyt is rendezett közel félszáz ver­senyző részvételével; Eredmények: 100 m férfi gyors: 1. Gőz (Honvéd) 1.07, 2. Wikidál (Honvéd) 1.15, 3. Gőz n. (Törekvés) 1.17, 4. Sár­kány (HSE) 1.19, 5. Barkó (Haladás) 1.20,1, 6. Gulyás (Haladás) 1.20.1 p. — 5o m serdülő ifi gyors: 1. Tárnái (VM) 33.6, 3, Dávid (Tör.) 37 mp. 100 m férfi ifi hát: 1. Hatkai (Dózsa) 1.24, 2. Nemes- falvi (HSE) 1.27.8, 3. Gőz II. (Tör.) 1.35.2, 4$ Hőgye (Hal.) 1.40 p. Úttörő ifi mell, 50 m: l; Tóth (VM) 45.2, 2. Bian ni. (VM) 45.3, 3. Pápai B. 49.3, 4. Kronberg 49.50 mp. 100 m férfi mell: i. Borcskai (Hal.) 1:41.9, 2. Joszif (Hal.) 1:41.9, 3. Ratkai (D.) 1:43.4, 4. Balázs (Hal.) 1:44.8, 5. Gőz II. (Tör.) 1:45. Versenyen kívül: 1. Szirzé (HSE) 1:31 p. 50 m úttörő fiú pillangó: l. Védler (HSE) 39, 2. Tóth (VM) 42, 3. Kronberg (Tör.) 45 mp. — 200 m férfi mell: 1. Kónya (HSE) 3.05, 2. Joszif (Hal.) 3.68, 3. Oskai (Hal.) 3.59 p. Úttörő fiú gyors, 50 m: i. Bian II. (VM) 35, 2. Agócs (Tör.) 37.2, 3. Molnár (Tör.) 38.2 mp. 5x50 m gyorsváltó: l; Haladás 2.50, 2. Honvéd 2.50.9. Új mezőgazdasági szakkonyvek Fenyves Pál: Új gyümölcsös telepítése és gondozása A könyv elsősorban a termelőszö­vetkezeti agronómusök, elnökök tervezési, telepítési munkáját segíti. Használhatják az állami gazdasá­gok agronómusai is, valamint az egyénileg termelők és háztáji gyü­mölcsöst telepíteni szándékozók. A mű I. része a telepítést meg­előző helyszíni vizsgálatokkal fog­lalkozik. A termelő képet alkothat magának belőle, hogyan mérlegelje helyi adottságait, az ottani talaj, éghajlat, szállító-munkaerő stb. vi­szonyok között milyen gyümölcsne­meket érdemes telepítenie. A II. rész tájékoztatja az olvasót, hogyan rendezze be területét, ho­gyan készítse elő talaját, hogyan kezelje az érkező oltványokat, mi­képpen ültesse el azokat s mi a teendője a közvetlen ültetés utáni ősszel és télen. A III. rész a fiatal gyümölcsös kezelésével foglalkozik. A könyvet a munkaszervezést tájékoztató táb­lázatok és a gyümölcsös telepítéssel kapcsolatos jogszabályok ismerteté­se egészíti ki. Bálint Gyula; Beépített faanyagok korhadása és védelme elismert labdarúgószabály-tudós is, akf előadásával növeli majd a tábor szín­vonalát. A játékvezetők nagy része már be­adta jelentkezését. Hiányos azonban még különösen a járási játékvezetők jelentkezése. A hátralévő időt még használják fel arra, hogy minél többen küldjék be a részvételükről szóló je­lentkezést. E téren nagy feladat vár a járási JT-k vezetőségére. Jó félvilágo­sító munkával érjék el. hogy a lehető­séghez mérten minél többen vegyenek részt tagjaik közül az edzőtáborozáson. Labdarúgó sportunk egyre rohamosab­ban fejlődik és ezzel játékvezetőinknek is lépést kell tartaniok. Ezt pedig csak­is úgy tudják elérni, ha állandóan ké­pezik magukat. SAKK-ÉLET Vezeti: Dalkó Nándor A legutóbbi rovatunkban ismertetett ,,romantikus“ kort a pozíciós iskola, a sztratéga diadala követte (múlt század 70—90-es évek.) Míg a mindenáron tá­madók hívei nem törődtek azzal; hogy mi lesz ha a támadás nem jár siker­rel (keletkezett gyengeségek visszama­radnak), addig a pozíciós iskola az egészséges fejlődés mellett — az ellen­séges állásba keletkezett gyengesége­ket igyekszik kihasználni. É teória sze­rint gyengeségeknek minősültek pl. az izolált-, kettős-, visszamaradt gya­logok, amelyek előbb-utóbb — általá­nos cserék után —* vesztett állást idéz­nek elő. A védelemben rejlő erő fon­tossága is nagy jelentőséggel bírt e já­tékrendszerben. Ennek a kornak legkiválóbb képvise­lője, az első hivatalos világbajnok W. Steinilz volt (1866—1894), aki a pozíciós előnyök érvényesítésével vélte a leg­erősebb játékmódot elérni. Steinitz ve­tette meg a modern sakk sztratégiájá- nak alapjait. Alant közölt játszmában érdemes megfigyelni: viharos támadás helyett „egyszerűen“ a gyengeségek kihakná-- zása a főcél. VEZERCSEL: Pillsbury-Steinitz (1896) 1; d4 d5, 2. c4 e6, 3. Hc3 Hf6, 4; Hf3 dc4, 5. e3 c5, 6. Fc4 Hc6, 7. 0—0 cd4. (Világos nem tulajdonít nagy jelentő­séget izolált gyalogjának, sötét — a sztratéga — pontosan e gyengeséget igyekszik kihasználni.) 8. ed4 Fe7, 9. Ff4 0—0. 10. Bel Vb6, 11. Vd2 Bd8, 12. Bfdl Fd7, 13. Ve2 Fe8, 14. Fd3 Bac8. (Világos szöveglépés he­lyett d5-tel eltüntethette volna az izo­lált gyalogját, azonban a támadó szel­lemű Pillsbury királyszámyi támadásra' törekedett); 15. h3 Hb4, 16. Fbl Hd5, 17; Fe5 Fc6, 18. Hg5 h6, 19. He4 H:c3!, 20. bc3 H:e4, 21. F:e4, F:e4, 22. V:e4, V:c6! (Az előidé­zett világos gyaloggyengeségek után Steinitz a nehéztiszteket igyekszik le­cserélni; 23; Vg4 Ff8, 24. c4 f5; 25. Vg6 Ve8, 26. Vg3 b6, 27. Vb3 Vc6, 28. a4 4 a5! 29. Blc3 Fd6, 30. d5 Vc7! 31. F:d6 V:d6. 32. Bce3 e5! (Kölcsöps gyaloggyengesé­gek közül világos gyalogsor az ingado­zóbb); 33. Bdbl e4!, 34. Bec3 Ve5, 35; Bc3c2 Bd6, 36. BbCl f4! 37. c5 bc5, 38. B.*c5 B:c5, 39. B:c, f3! 40. Vdl Bg6, 41. g4 e3! 42. Vei e2, 43. Bel V:d3, 44; Vc3 Bgc6! (Vi­lágos feladta.) Hegyei férfi röplabda- bajnokság 1. Szó. Bástya Tkórh. S 5 í 1«: 8 10 2. Martfűi V. Lobogó n. 3 3 — 9: 3 6 3. Jászapáti Törekvés 4 3 1 10: 4 b 4. Szolnoki Bányász 3 2 1 8: 3 4 5. Szolnoki Dózsa 4 2 2 7: 8 4 6. Szolnoki Tör. APF 2 11 3: 4 2 7. Szó. Honvéd Hl. 4 13 4:11 2 8. Szolnoki Honvéd II: 4 — 4 5:12 0 9. Szolnoki MTH .4—4 4:12 0 Bálint Gyula munkája a magyar szakirodalomban egyedülálló, de a világ szakirodaimában sem talál­ható hasonló átfogó tudományos és gyakorlati szempontoknak is meg­felelő szakmunka. Népgazdasági szempontból a munka igen értékes, hiszen a faanyaggazdálkodás egyik égető kérdését világítja meg és a könyve egyben gyakorlati útbaiga­zítást is ad a fanyagok megvédé­sére, illetve a faanyagban jelentke- zett gombakárok megszüntetésére. Kubinszky Ernő—Szél György: A kutya A kutyát nemcsak kedvtelésből tartjuk, hanem hasznos munkatár­sunk is. Különösen jó szolgálatot tesz a mezőgazdaságban a nyájőr­zésnél, a vadgazdaságban a vadá­szinál. A házőrzésnél, a bizton­sági és nyomozó-szolgálatban, társa­dalmi jelentőségre tett szert. A magyar fajta kutyák iránt a külföld állandóan érdeklődik. Saj­nos, ma már igen kevés ezek között a fajtiszta, vedig exvort-ákk lenne, ha volna belőle. De nemcsak keres­kedelmi szempontból, hanem a faj­ták fennmaradása érdekében szük­séges, hogy a tájékozatlan kutya­tartók megismerjék a tenyésztés, az ápolás, a tartás és a nevelés leg­fontosabb tudnivalóit. Ezáltal a korcs kutyák helyett fajtatiszta, el. sősorban magyar fajtakutyákat te­nyésztenének. A könyv erre kívánja ránevelni az olvasóti Figyelem! Útelzárás! A Kecskeméti Útfenntartó Vállalat a Kecskemét — Békéscsabai makadámú; kunszentmártoni Körös-hld előtti kb 550 méteres szakaszát korszerűsítés miatt t. hó 18—19—20-án lezárva tartja. A lezárt szakaszon sem állat, sem ko­csi, sem vontató vagy gépkocsi nem közlekedhet. A helybeli forgalomban Is csak az ütmenti gyalogos és kerék­páros forgalom biztosítható. A vidéki forgalom Tlszaföldvár—Öcsödön keresz­tül bonyolítható le. Felhívja a vállalat a helybeli lakosságot, hogy külső mun­káját állat tartását a fentiek figyelem- bevételével ossza be. KECSKEMÉTI ÚTFENNTARTÓ V. Hangszóró membrán nélkül Egy francia tudósnak sikerült membrán nélküli hangszórót készí­teni. Az új típusú hangszóró az INOPHON neveit kapta; A hang­szóró a környező légteret magas frekvenciával szigetelt légpárna se­gítségével hozza rezgésbe!

Next

/
Thumbnails
Contents