Szolnok Megyei Néplap, 1956. június (8. évfolyam, 128-154. szám)

1956-06-03 / 130. szám

6

á/.UENOH. JVlErikEl NEfL.A4*

nee. jón«» s.

cm

/háúc& 'kdipnónd:

MEZŐI URI CSÖCSÖS KORS&

kocsi bét jó lóval röpül a végtelen alföldi ultcán. Fröcs- csen a sár s az apró házakra rettenetes nagy ég borul.

— Kicsi falu e, kézit csókolom, nincs itt több harminc, harmincötezer léleknél.

— Harmincezer!: : s Rettentő ;:. egy egész ország.

Végignézek az úton: mintha ott a végin végtelenbe menne. A tengerbe, a világ végire.

— Mi van ennek a népnek a határon túl keresni valója?

—- Hát a nem igen van. Az idevalósiaknak fele része aligha vót még Turkevén is.:: De még az úrinép is. A kislányom mondja, hogy dolgozatnak az van feladva, hogy „A vasúti utazás”, de kell írni, hogy mit láttak a vasúton. Hát felállt egy pár kislány, hogy ők még nem ültek vonatán. Második polgári leányiskolában.

— Mi nevezetessége van a városnak?

— Gyárunk nincs. Iparunk nincs. Földünk van. Búzánk és malmunk.

— No de 35.000 ember közt csak van valami világraszóló nevezetesség?

— Badár Balázs.

Végig ment a kocsi a főúton, a szép kálvinista templom előtt, mely háttal áll a piacra, mert az ellenreformáció karában építették, s csak így volt szabad. Pár nagy középület, iskolák, intemátus, szép úri kaszinó s most a tervezett városháza helye.

A bocsi hosszú utakon fut, ki az Újvárosra, s ott megáll egy kis parasztház élőit, amelyre rá van írva. hogy Badár Balázs.

Az udvaron kerekes bút, sár, nyári konyha, tornác, a tornácon vitrinek, a vitrinekben csodák. Cse- rép-csoda-korsók.

— Hát ebbe vótak kiállítva az ő dolgai az Iparművészeti Múzeumban. de az öreg beszüntette, mert azt mondja: nem vesződik vele. Kérdeztük, miért? Nem adták el? — De eladták. Az árát nem küldték el? — De, elküldték. Hanem hogy küldjék bélyeges nyugtát. Én korsót csinálok, nem bélyeget.

Ilyen ember!

egállunk az üvegszekrény előtt. A legnemesebb zománc, amit valaha fazekas égetett. És milyen formák. Itt vannak a híres mezőtúri csöcsöskorsók. Emlékszem az ízükre. Ha a gyerek vizet szív belőle, cserép íze van, de az alakjuk, a síma mázuk olyan édes, mint az a falusi gyerek, úgy simítja, öleli ezt a csöcsös korsót, mint az édesanya korsaját.

De milyen furcsa dolgok vannak mellette, szebbnél-szebb műtárgyak.

Művészd edények! Csak Zsolnaynál láttam Pécsett ilyen gyönyörű darabokat. Valami rendkívül finom vonalak, hajlások; antik ízű gondolatok, amforák, vázák, cserép- álmok.

Egy parasztház eszterhéja alatt.

Belépünk. Kedves kis, nagyon nyájas arcú, öreg nénd jön élénk, az alföldi parasztasszonyok dísztelen, egyszerű sötét ruhájában.

— Tessék lelkem, bent van az öregem, bent van lelkem, tessék, tessék.

Be a hátsó háziba, ahol edényszárító deszkákkal van alápadlá- solva, s egy magas, bolygó bozótos öreg ember kurta taitársápkában, kék kötényben áll s kedvesen nevet a társaságra

— Ez a kutya ffloxera-járvány engem is elért — mondja — a derekam fáj, műkor a legjobb ízűn dolgoznék, nyögni kel.

Valami szelídség, jóság és kedély van benne. Oly ártalan a szeme, mint egy gyermeké, s oly csöndesen nevet és oly méltóságteljesen szíves, mintha mi volnánk mindnyájan kisgyermekek.

— Én mindig itt vagyok, nem is szeretek benézni a háziba, csak enni.

Beül a forgó korongjához, ráitesz egy darab sárt.

— Nem is tudom, mi lesz — s pár perc múlva kihúz egy lopótök forma edényt. Az agyag nyúlik, mint a gumi.

A hölgyék álméffikodnak. A lamos kis műhelyben terem valami. A sarokban szép régi céhláda.

— Ez a baj, hogy itt nincs múzeum, elvesznek a régi szép dolgok.

— Miért nem csinálnak?

M

ár mikor kimondom, meghalt a gondolat: Csinálni? Itt? Mezőtúron? Múzeumot?

— Ez a legkedvesebb tormás darabom, ez a kobak — szólt a mester, s levesz egy csodálatos, félig kész vázát.

— Az Iparművészeti igazgatója küldte a rajzot, hogy magyarosítsam meg. Akkor modelloztam a fülét. Volt ennek kis lapos füle, művészi munka volt, de nékem így jobban állt. Mikor meglátta az igazgató úr, megölelt. Hogy éreztem meg a stílusát.; s Hát csak megóreztero.

Keresi az írókát s leül, megrajzol, pár pillanat alatt teléhímez virággal egy csuprot.

— Mondja ügyvéd úr, minek becsülnek engem úgy fel az adónál Díszedínkíszítő. Nem úgy kell azit nízni, hanem öregember. Minek veszik első osztályba, aki mán az utolsóba való.

Nevet. S nem lehet leírni a hangsúlyt amilyen gyöngéden és tréfásan mondja a szavakat. Sebkímélő gyöngédséggel.

— Jóravaló ember ágyba feküdne, ha ilyen beteg véna, s mosolyog.

A nénivel megnézzük a belső raktárt:

— Itt vót a motor — mondja oly lágy és gyöngéd hangon, mint a bokor susogása — mert mikar az én uramnak az a kis píze vót, motort vett. Én mondtam akkor neki, hogy itt vót egy kicsi kis főd a mienk mellett, hogy lelkem, ne a kis fődet vegyük meg? de ő azt mondta, hogy inkább eléfeb a motort. Aztán jöttek a románok, be kellett jelenteni Felment az én öregem azt mondták, nem kéH nekünk a maga kis motorja:!! Aztán ide jötték legelőször. Két katona. Hogy mégis keli: Szövőgyárba. Hát nem tudom, ott van-e, vagy rozsdásodik valahol::: Az öregemet akkor két napig őrizni kellett::: hogy miért is nem hallgatott reám.;: nem a földet.:;

Elfojtja a sírás, elered a könnye, s mint az ázott bokor, remeg és pereg a körmycseppék áradata, halkan, keserűen.

V ilép az öreg mester, semmit se vesz észre. A hölgyek körülzsongják. Hogy tud abból a semmi sárból ily szépségeket teremteni.

— Ez a legrégibb mesterség — tréfál az agg mester — tudják-e, ki vélt a legelső fazekas? ;:: A jó Isten::: Agyagból formálta az embert.; ■. De neki még nem volt korongja, azért ilyen egyenlőtlen formájú az ember..; Hát nem szebb ez a kobak? Ugye, milyen jó gömbölyeg?

Nevet és véle nevetünk és a téli nap is nevet Az udvaron gyöngytyúkok csipegetnek és gyönyörű bóbitás tarajos kakas a szép tyúkjai között.

Mikor a kocsi tovább fut, elmarad a kis ház, elmarad a két drága

öreg lélek, érzéssé foszolva.

De egy lös csöcsös korsót elhoztunk emlékbe.

• Megjelent a Mezőtúri Üjság 1927. április 3-i számában:

A KUJON

TÓTH ISTVÁN.

(7.)

i országút fehér efkk-eakkok- ban futott a messzeségbe. El-eltűnt szem elől, mert szégyelte, hogy annyira kopott a két oldalán harsogó, a zöld szín minden árnyalatában játszó világhoz képest. A szellő az ígéretes nyár üzenetét hozta. A milliárdnyi szőkülő kalászfejecske remegett a szélben és vidám zizegése valami susogó választ jelenhetett a táncoló napsugárnak. A gabonatáblák szélén csak a pipacsok pirultak az irigységtől. Keszeg szőrös törzsük meggörbült a gömbölyű bimbók tövénél, nem bírta a mérget, amit már születésével magával hoz a virág.

Az út melletti pázsitos hajlatban rimánkodva tárták szét girbegurba ágaikat a korhadó fűzfák. Miért felejtették őket itt szégyenszemre az élet és élettelen mes- gyéjén. Az enyészetet juttatják mindenki eszébe, aki a poros gyalogösvénytől leömlő, pitypanggal nettyezett smaragd-szőnyegről időrágta törzsükre veti szemét.

Úgy tűnt, hogy a kövesút szélén haladó brigádvezető a természetnek ezeket a belső titkait hallgatja, azért zavarja olyan szótlanul kerékpárját. Szorítja bronzvörös kezével a kormányt, csak bütykei árnyalódnak hol világosabb, hol sötétebb rózsaszínűre, amint a billegő járművet egyenesbe vezérli. Eres karján hamvasán csillannak a rárakodott porszemek.

Arca piros, túlhevült a fekete kalap árnyékában. Szemöldökének tört ívelése állandó töprengő jelleget ad arcának. Alig mozduló szemmel figyelj az első kerék végtelen forgását, ahogy a port berregve préseli maga alatt é* füstszerű uszályba fricskázza s: ét kétoldalt

— Hüh! A fene ezt a szelet — nevetett fel csiklandósan az út közepén kissé előbbre tcarlkázó fia*

talaszony. Mialatt huncutul hátra villogott barnára sült váll,a felett, tettetett üggyel-bajjal ráncigálta vissza térdére a puffosra libbent fehér szoknyát.

Botos csak éppen odapislantott, erős állcsontja megfeszült, míg nyelt egyet. Két arca közepén megjelentek a gödrócskék s ezektől engedett a beléjük ivódott szigorúság.

— Nem szólt még magának a felesége? — lassított az asszonyka s várta, hogy a brigádvezető beérje. A könnyű szoknya megint feljebb csúszott, kivillant alóla formás térdhajlata s a másik oldalon tünékenyen előfehérlett combjának kerekdedsége. De most nem igazította vissza a ruháját Rontóné, mintha nem vette volna észre.

— Miért, elvtánsnő? — kérdezte szünetet tartva Botos.

— Hát hogy akkora a szakálla, mintha egy hete nem borotválta volna. Ki se látszik a bozont közül az a picurka bajusza ... Furcsák maguk férfiak. Azt hiszik, az asz- szonynak mindenhogy jó.

— Nem érünk mi rá olyankor is szépítkezni, mikor egyszerre zúdult a nyakunkba kapálás, egyelés, az aratásra való előkészület — válaszolt a férfi fontoskodva s mégjob- bao bezárkózott gondolataiba.

HTöbb asszony meg lány van a brigádjában, de még egyik se kérdezett tőle ilyesmit. Rontóné most jött át a csoportba a gépállomástól. Ott volt adminisztrátor már vagy három és fél éve.

— ügy gondolom, a te kezed alatt jó munkacsapatvezető lesz belőle indította útnak őket Markos elvtárs.

— Higyje el, Bálint — váltott most hangot az asszony és megrázta tompafényű, dauerhullámos

haját — higyje el, úgy kívánkoztam már a szabad paraszti munka után. Az íróasztal mellett elpuhul az ember... Nézze, milyen lohadt rajtam az izom — húzott közelebb a kerékpárral s megmarkolta karjának fénylő húsát. Annyira a brigádvezető mellé szorult, hogy az első kerekek össze is koccantak.

— Jujj, ügyetlen, úgy megy, mintha nem látna! — nyafogott a menyecske s mérgesen rántotta vissza kormányát az országút közepe felé. Sértette, hogy a komor fiatal férfi még pillantásra sem méltatja.

Ezután ismét csak a kerekek

halk kelepelése hallatszott jódarabig. A fiatalasszony vadul beletaposott s nem bánta, akárhogy libegted szoknyáját a rohanás árama.

Botosban különös érzések szaladgáltak. Mit akar tőle ez az új brigádtag? Miért kacérkodik, hiszen férjes asszony? Ismerte már régebbről, de a gépállomáson egyformán barátságos, nyelves volt mindenkivel szemben. A mostani arcát még nem mutatta. Mit akar ezzel elérni?

Minthogy jó messze előtte szaladt biciklijén, nyugodtan szemügyre vehette. Jóformájú nő, meg kell adni, pedig már túl van a harmincon. Milyen szabályos a csípője. aránylik telt vállaihoz. Lábaszára is formás, nem olyan elna- gyolódott még, mint a paraszti munkában élő hasonló korú asszonyoké. De hiszen nincs is ebben semmi különös. Munkaköre olyan volt. hogy ettől megkímélőőött.

Viszont miért jött ilyen könnyedén, szinte sétára öltözve munkába? Minden olyan hivalkodó rajta. Nem tehet róla, de nekj annak tűnik még az a két árnyékszerű íves vonal is, ami az üléstől hajlik kétfelé. Nadrágja széle rajzolódik át a

Medgyessy Ferenc gyűjteménye* kiállítása

Nemrégiben ünnepeltük Medgyessy Ferenc 75. születésnapját. Most pedig gyűjteményes kiálllítá- sát láthatjuk a Műcsarnok termeiben.

Több mint fél évszázada indult Medgyessy Ferenc, mint végzett orvosnövendék Párizsba. Beiratkozik a Julién Akadémiára, de a debreceni kollégium diákja nem az Akadémiáin, még nem is Ro- dinnál, hanem a Louvre egyiptomi gyűjteménye látogatása közbein talált magára. Az egyszerűség vonzza.

Diákkorában Jankó János gömbölyű parasztmenyecskéjét rajzol- gatja nagy örömmel. A benne levő huncut életvidámság, bővérűség, amely a Móricáévá! rokon, itt talál magára magas művészi fokon, a görög művészet közelségében, amely egész életében megvédi a plasztikai eltévelyedésektől. A fiatal művész megtanítja a szobrászat alapigazságaira, hogy a szobornak azt kell ábrázolnia, ami maradandó, általános és törvényszerű az emberi test formáiban és az emberi lélekben.

Nálunk a századfordulón egy neobarokk reprezentatív szobrászat az uralkodó. Nem csodálatos, ha ösz- szeütközésbe kerül ezz^l a teátrális széles mozdulatű és grlmász arcú szobrászattal. Medgyessy Ferenc a szobor önmagában létező derűién talán csak a vaskos huncutságokban jut túl. Gondolok itt a súrol ő asszonyra és a Mosakodó nőre. valamint a kevésbé ismert erotikus szobrocskáira.

Nagyszerű alkotó ínteHektuaMz- musa, vérbő tehetségével ötvözi a művészettörténelmd hatásokat deb. receni népiségévet egv alván életművé, mely bámulatba ejt. Állandóan dolgozó művész, aki napról- nanra „rágcsálássa!” alakítja szobrait, van olyan, melyet évtizedekig készít.

Az első vflághálborúig jelentősebb műve a Kövér gondolkodó, mely egészen relief-szerű leegyszerűsítésével és költői tömörségével hat a szemlélőre és meggyőz róla, hogy a közhelyek csak akkor közhé’yek. ha azzá tesszük őket. A háborút mint katonaorvos tölti el, de nem szűnik meg művésznek lenni. Fest. Akvarelleket • készít, nagyszerű mestere van. Ripnl-Rónai József, akivel szoros barátságban volt pályája kezdete óta.

A két vilóqkóború kőiöH érik

meg és bontakozik ki művészete, amely a debreceni Déry Múzeum négy nagy heverő szobrában jut el a legmagasabbra. 1930. Alkotóereje teljében van a művész. Rövid hónapok alatt ke’lett megbirkóznia ezzel a nagy feladattal, négy több mint háromméteres figurával. A Tudomány, Művészet, Régészet, Néprajz a nevük ezeknek a szobszoknya selymén. Vajon meg akarja azonnal kezdeni a munkát vagy csak kijött körülnézni? Nem kérdezte meg tőle.; Az ördög bánja, ö hallgatja majd a nők csipkelődését, ha így áll oda egyelni. Ha meg csak körül akar szimatolni, még rosszab lesz neki.

í i nkéntelenül is összehasonlí- tóttá a feleségével. Lehet, hogy a divat szerint nincs ilyen csinos, de gusztusosabb. Még látásra js ruganyosabb, keményebb a bőre, húsa, nem ilyen puhán rengő.

— Jaj, de jólesett ez a kis vágta — zökkentette ki elmélkedéséből Rontóné s megint mellette hajtott. Fejét hátraszegte, lágy dús hajában megigazította a nagy fehér csatot. Szája félig nyitva pihegett, foga villogó zománcán vakító pontot égetett a napsugár:

— Csak úgy bizsereg a bőröm ;:. De jó is lesz a munka megint a földeken. Tavaly nyáron marokszedő voltam apáméknál, azóta se paras ztizáltam — lelkendezett. Jobb karját mintegy pihentetve támasztotta fehér nyakához. Ingvállas ruhája hónaljkivágásánál kicsit elő- fénylett melltartójának selyme.

A férfi odanézett, nem kapta el az arcát, csak egészen józanul ötlött fel benne. Százszor különb az ő asszonykája. Ennek Is mutatósak a keblei, de látszik rajta, hogy tartó nélkül már pilledten állnának. Nem úgv, mint a kis Mariskáéi, melyek frissen rezgetik halvány- sárga blúzát. Nem kell azoknak semmiféle segítség.

— Huzatot kap a hónalja, elvtársnő! — kiáltott oda a férfi azzal a kiábrándító közömbösséggel, amit a magukat kellető nők nem igen tudnak megbocsátani.

— De műfűre maga? — pirult el fehér ruhájáig az asszony s idegesen kapta le karját Fájt neki, hogy a brigádvezető szeméből egy kis sajnálkozó rajtakapást olvasott ki.

így értek ki a Luczi tanyára.

(Folyt, köv.)

rofcnak. Azonos heverő motívumnak szellemes variációi, férfi és női aktokban. A legszebb talán a Régészet Szilárd szerkezetű női figura. Műveinek egyébként is a szerkezeti szilárdság ad hitelességet és az emberi test törvényeinek teljes ismerete. E figura finom mosolya, a kompozíció elevensége, a párhuzamos kezek és lábak ellentétes irányú kiegyensúlyozása oly Statikát ad a szobornak, amilyet csak a legnagyobb művészeknél tapasztalhatunk. Formaikezelésében van valami puhaság, melegség, amelyet azáltal ér ei, hogy nem eszterga- lyozza tükörré, hideg fényekké a formát, hanem tartózkodó felületi vibrálást enged. Mind a négy szobor az emberi test dicsérete:

Sajnos, nem követték újabb megbízások, csak most, így visszagondolva következtethetünk, ha folytatódott volna ez a lehetőség, milyen művekkel gazdagodott volna szobrászművészetünk: A kornak a hamis pátcszú hősi szobrok és politikai nagyságok szobrai kellettek, nem Medgyessy meleg, emberséges művészete. Hamarosan elkészíti az Anyát, amely a népiség egyik legtisztább megfogalmazása. A szigorú háromszögű kompozíció és ftxtma- rend keretén bélül is szépen fejti ki egyszerű motívumait. Az Anya gyengéden, félretartott fejjel nézi a csecsemőt, aki szopik. A gyermek relief-szerűen megoldott, Ijiogy ne zavarja az egész szobor összhatását. A szoknya merészen fvélve fejezi be alulról a szobrot. Típusában alföldi fájta menyecskét idéz, de nem népszínműd módon, hanem a művészet magas piedesz- táljára emelve. Szobrainak népi mivolta ezért sohasem tolakodó, nem külsődleges folklór jellegű.

Életművének jó részét női figurák teszik ki. Aktok és drapériások. Medgyessynél a drapéria csak eszköz, amely segíti, rajzolja a testet, aláhúzza a szobor kifejezését, mondanivalóját. A szép női testet dicséri művek hosszú során át. A Napozó, a Móricz Zsigmond által elkeresztelt Debreceni Vénusz, a Fonólány, az Ülőlány, és az utóbbi esztendőkben készült Táncosnő, hogy csak néhányat említsünk. Szépségideálja a kissé vaskos, göm- bölyded, puha női test. Arcukon soha sincs mimika, csak valami finom mosoly dereng, mely belső derűt, vidámságot, életszeretetet sugároz. Ezek a szobrok többnyire életnagyságú figurák. Ezek mellett a kisplasztikát is szeretettel műveli. Ez jelentette számára megélhetésének jó részét, évtizedeken keresztül. Kis szobrai a korai Haját fonó lánytól, egészen a VI. Képzőművészeti Kiállításon bemutatott Hindu táncosnőig a magyar kisplasztika számontartott értékei.

A második világháború után működő nemzedék életművéhez szorosan hozzátartoznak a síremlékek, így a Medgyessy Ferencéhez is. Ha valaki végignézi a Kemepesi-temető, vagy a Farkasréti-temető síremlékeit, megijed az fsüéstelenség ily hatalmas áradatától, architektúrában és szoborban. Ebben az áradatban a művészet szigetét jelentik azok a síremlékek, amelyet Medgyessy készített. Kevesen voltak azok, akik hozzá hasonlóan művészi feladatnak tekintették a sír- emlékkészítésrt. Lyka Károlyné síremléke, a Radnay-féle síremlék és Móricz Zsigmond feleségének megdöbbentő tragikumú sínemlékflgu- rája így kiragadva is megmutatják Medgyessy képeségét. Tartózkodó szomorúságot fejeznek ki ezek a szobrok a női test egyszerű mozdulataiban.

Szobraival, kópéival együtt vannak a kiállításon rajzai is. Ezek árulnak el a legtöbbet Medgyessy alkotómódszeréről, műhelytitkaiból. Hangyaszorgalommal gyűjti rajzaiban az életmegfigyeléseket. Szén női aktjai, kutyái a legegyszerűbb rajzi eszközök használatát mutatják. Nincsen ezekben semmi ügyeskedés. hiábavaló virtuózkodás, szemfényvesztés. Nagyon szépek Móricz Zsigmondiéi készült rajzai. Móricz Zsigmonddal való barátsága a debreceni kollégiumi évektől haláláig kíséri a műrészt. A Hainan gépelés vagy az alvó Móricz Zsigmond és a Móriez-gyerekek. mind témái a Leányfalun nyaraló Medgyessy Ferencnek.

A kiállítás rendezéséért külön dicséret illeti Makrisz Agamemnon szobrászművészt, aki nem szokva- "vn«; módon rendezte meg.

Nagy esemény ez a kiállítás képzőművészeti é’etünkben és őrülünk, hogy ilyen szép kiállítással örvendeztethetjük meg a 75 éves mestert.

SOMOGYI ÁRPÁD

Somogy! Árpád, a cikk Írója, karcagi származású, fiatal szobrász művész. Fonti cikke az Iroönlmi Üjság: júnins 2-i számában jelent meg.

*

\