Szolnok Megyei Néplap, 1956. április (8. évfolyam, 79-102. szám)
1956-04-26 / 99. szám
1936 április 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 NÉGY NAPPAL AZ ÜNNEP ELŐTT Lázas készülődés folyik megyénk minden városában és községében május 1-re, a munkásosztály naey ünnepére. Az ünnep két napján gazdag program várja a dolgozókat. SZOLNOKON zenés ébresztővel keltik fel a város lakóit. Az üzemekben és hivatalokban gyülekeznek a dolgozók, hogy innen vonuljanak fel a város főterén elhelyezett dísztribün elé, ahol a párt, az állami és tömegszervezeti, valamint a gazdasági vezetők, kiváló munkások, dolgozó parasztok és értelmiségiek fogadják őket. Délután a vidámkerti szabadtéri színpadon, a Móricz Zsigmond, a József Attila és a fűtőházi kultur- otthonban az üzemek és iskolák legjobb kulturcsoportjai szórakoztatják a résztvevőket. A JÁSZBERÉNYI JÁRÁS valamennyi községében bizottságokat alakítottak az ünnepségek előkészítésére. Itt már előző este megkezdődnek az ünnepségek. Tábortűzzel, térzenével, szabadtéri tánccal köszöntik már éjjel május 1-ét. A nagy ünnepen a járási pártvégrehajtó bizottság küldöttei tartják az ünnepi beszédet, utána felvonulás. majd majális, kultúr- és sportműsorok teszik felejthetetlen- nebbé ezt a napot. Jánoshidán az öregek és fiatalok labdarúgómérkőzését, Jászboldogházán az MNDSZ és a DISZ népi táncát láthatják a dolgozók. . TÜRKEVE termelőszövetkezeti város szövetkezeti parasztjai a munkában való helytállással ünnepelnek. Vállalták, hogy a nagy ünnepre befejezik minden tavaszi növény vetését, s hozzáfognak a cukorrépa és a mák darabolásához. Ekkor avatják fel délelőtt 9 órakor a Népművelési Minisztériumtól és a Magyar Szovjet Társaság Országos Központjától kapott „Magyar vendég a kolhozban” témájú, Gyenes Tamás szobrászművész kétfigurás, élőnagyságú bronzszobrát. A felvonulás sorrendjét a munkában való helytállás szerint állítják össze. A legjobb termelőszövetkezetek lesznek az élen. A gépállomás, a földművesszövetkezet és a kisipari termelőszövetkezetek dolgozói bemutatják legújabb gépeiket, illetve készítményeiket. A kulturotthonban a földművesszövetkezet színjátszói Sós György: Pety- t.ves c. színművét mutatják be. Ezenkívül a városi futballbajnoksá- gon, háztömbkörüli kerékpárversenyen szórakozhatnak a város dolgozói. A TISZAFÜREDI JÁRÁSBAN is munkával ünnepelnek. A járás dolgozó parasztjai hétfőn is dolgozni akarnak, mert időben el szeretnék végezni a munkákat. Nagyivá- non, a Rákosi Csillaga Tsz tagjai vállalták, hogy április 28-ra befejezik a kukorica vetését. Az állami gazdaságok dolgozói is hasonló felajánlást tettek. Tiszafüreden, az Erzsébet téren tartják az ünnepséget. Ide vonulnak fel az üzemek és termelőszövetkezetek, valamint a hivatalok és a tömegszervezetek dolgozói. Az állami gazdaságok legjobb lovaikat és teheneiket is bemutatják. A járásban mozgalom indult a beadási és adófizetési hátralékok felszámolására. Amint mondják, minden adottság megvan ahhoz, hogy tervüket valóra is váltsák, s tiszta beadási könyvvel, az állampolgári kötelezettségek teljesítésével ünnepeljenek. KUNGYALU község dolgozói a beadási kötelezettség 160 százalékos teljesítésével ünnepük május 1-ét. A Zöld Mező Termelőszövetkezet tagjai egészévi tojás-, baromfi- és hízottsertés beadási kötelezettségüknek eleget tettek. Megkezdték a cukorrépa sara- bolását, a borsó kapálását be is fejezték. Egy levél nyomán Rendszeres dolog Rákóczifalván, hogy szombaton délelőtt 10 óráig lehet kenyeret kapni, de délután egyáltalában nincsen és így vasárnapra sokan kenyér nélkül maradnak. De nemcsak szombaton, hanem más napokon is előfordul ilyesmi. Hétfőn reggel elmentem, hogy vegyek kenyeret, 10-kor kaptam egy kilót, pedig már az üzlet nyitásánál ott voltam. Akik utánam jöttek, azoknak meg egyáltalán nem jutott kenyér. Mi már számtalanszor szóltunk emiatt a tanácsnál is, de eddig semmiféle intézkedés nem történt. Kérjük tehát az illetékeseket, hogy nézzenek utána ennek a dolognak. Kocsis Antal Rákóczifalva, Ságvári-u. 32. A fenti ügyben felkerestük a Megyei Tanács Élelmiszeripari Osztályát, ahol Turóczi Ferencné elv- társnő. osztályvezető a következőket mondotta: — A Szolnok megyei Néplap megírhatja, hogy az ügyben azonnal intézkedtünk. Tudunk arról, hogy Rákóczifalván kicsi a kenyérüzem kapacitása, tehát nem tudja teljes egészében kiegyenlíteni az igényeket. Éppen ezért gondoskodunk, hogy a Szolnoki Sütőipari Vállalat szállítson ki Rákóczifalvára kenyeret. Most állítjuk össze az 1957-es terveket, ebbe felvesszük a rákóczifalvi sütőüzem bővítésének a költségeit. Új mezőgazdasági kisgépek Vegyssercs gyomirtás a kukoricánál Ebben az évben a Növényvédelmi Kutató Intézet több évi előkísér- letek után első ízben állít be Magyarországon a kukoricánál szabadföldi vegyszeres gyomirtó kísérleteket a martonvásári Mezőgazda- sági Kutató Intézet és a Keszthelyi Délnyugat-Dunántúli Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kísérleti gazdaságaiban. A kísérleteknél részben a Növényvédelmi Kutató Intézetben és a Nitrokémiánál előállított hazai, részben külföldi, elsősorban szovjet és amerikai gyártmányú gyomirtó vegyszereket próbálnák ki. A kísérletek során összehasonlítják a csali kapált és a vegyszeres gyomirtásban is részesült táblák terméshozamát, továbbá gondosan figyelik a két módszernél az önköltség alakulását. Választ adnak majd a kísérletek arra is, hogy a különböző külföldi és hazai gyomirtószerek közül melyik a leghatásosabb. ÚJFAJTA TALAJGYALU A Bánhalmi Állami Gazdaságban újfajta mechanikus talaj- gyalu üzempróbái folynak. A gép Kunhegyesen készült a Középtiszai Öntöző Vállalatnál, Gagán Józsefnek, a vállalat műszaki vezetőjének tervei szerint. A hazai viszonyoknak megfelelő talajgyalu jóval egyszerűbb és olcsóbb az eddig alkalmazottaknál. Előállítási költsége körülbelül 23.000 forint. Különösen nagy előnye, hogy az eddig használatos S0 lóerős Sz—80-as traktorok helyett vontatásához tökéletesen megfelel az általánosan használt 50 lóerős magyar DT 413-as lánctalpas traktor. Másfél, valamint két és fél köbméteres típusa került kivitelezésre. Az előbbi egy műszak alatt 40—50 ember munkáját takarítja meg, az utóbbi 50—60 emberét. A gép első bemutatkozása a napokban történt meg s a szakemberekből alakult bizottság megfelelőnek találta. Ha a most kezdődő kéthetes üzempróbán is hasonlóan megállja a helyét, megkezdődik a gép szériagyártása és szövetkezeteink, állami gazdaságaink még eZ év őszén alkalmazhatják. Képünkön az új mechanikus meghajtású talajgyalu másfél köbméteres típusa látható. Gépek a vízben A Tisza vízállása az utóbbi na pókban emelkedett és Szolnokon elöntötte az alsó rakpartot. Akik a Tisza-sétányan járnak, azoknak feltűnik, hogy a vízben három transzportőr áll. Ezeknek az építőipari gépeknek a víz már tengelyen felül ér, tehát rozsdásodnak, ki vannak léve a tönkreme nősnek. Az emberek felteszik magukban a leérdést: „Vajon melyik vállalaté lehet ez a három inmsz- porlőr?” És mindjárt utána a második kérdés is felötlik: „Vajon annál a vállalatnál, amelynek tulajdonába a három gép tartozik, hogyan vigyázhatnak a nép vagyonára?” Az első kérdésre nem tudunk válaszolni, de a másodikra igen: nem törődöm módra, hanyagul, lelkiismeretlenül. Véleményünk szerint az illetékes szerveknek nem ártana kikutatni, hogy melyik vállalaté a három transzportör és a vállalat vezetőit felelősségre vonni, mivel ilyen felháborító hanyagsággal kezelik a rájuk bízott néptulaj- dont. „Az élet nagy kérdései“ című előadássorozat következő előadását április 27-én, pénteken este 7 ómkor rendezik meg Szolnokon, az Egyetem kis előadói termében „Vannak-e megismerhetetlen dolgok?” címmel. Az előadást Varga György egyetemi docens tartja. A bérlettel nem renáielkezők a helyszínen is válthatnak belépőjegyet. A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár vezetősége figyelemben veszi az új mezőgazdasági kisgépek gyártásánál a dolgozó parasztok gyakorlati tapasztalatait. A képen: Sándor János szerkesztő és K, Szabó Illés technológus megbeszéli az új lógereblye konstrukcióját. Pásztor Béla az MO 4-es kukoricamorzsoló gépet fényezi. Szállítják a gyárból a kész mezőgazdasági kisgépeket. Már kikelt a tavaszi vetés A kunhegy esi Lenin Tsz a tavasai kalászosok vetését befejezve hozzálátott az őszi kalászosok ápolásához, fej trágyázásához, fogasolásához, hen gépezéséhez. Mikor a tagok ezzel végeztek, megkezdték a cukorrépa sarabolását. Eddig több mint 20 hold cukorrépát saraboltak meg a 80 holdból. Ezzel párhuzamosan folyt a cukorborsó első kapálása is, amelyet már be is fejeztek. A kukoricát négyzetesen vetik. Több mint 512 hold területen végeztek már a vetéssel, s a napokban teljes egészében befejezik. Vö- röshenét 43 hóidon vetettek olaszper j ével és angolperjével vegyest; A 100 hold öntözött takarmánykeverék vetését is befejezték. A vetés egy része már ki is kelt, úgyszintén a 88 hold újvetésű lucerna is. így jó munkával köszöntik a tsz tagjai május 1-ét. Oda is eljuttatjuk a könyveket, ahol nincs könyvesbolt A Földművesszövetkezetek Kunhegyese Járási Központja az elmúlt hónapok során jó eredményeket értek el a könyvterjesztés területén. A hozzá tartozó földművesszövetkezetek pl. a februárban megrendezett téli könyvvásár két hete alatt 2389 könyvet adtak el 24.130 forint értékben. Ugyancsak jó eredmények születtek ezen a téren a Szovjet Könyv Ünnepi Hete alkalmából, amikor a járás földművesszövetkezetei 8287 forint értékű könyvet hoztak forgalomba. Annak érdekében, hogy a könyv- vásárlás fokozódjon a járásban, a boltok könyvkészletét állandóan ellenőrizzük, rendszeresen kiegészítjük, s biztosítjuk a szükséges propaganda-munkát. Boltjainkban —s ez másutt is alkalmazható — igen hasznosnak bizonyult a könyvek közvetlen ajánlása olyan esetben, mikor a vásárló más áruféleségért tért be a boltba. Az eredmény nem kis mértékben annak is köszönhető, hogy valamennyi földművesszövetkezetnél létrehoztuk a bizományos könyvterjesztő hálózatát. Járásunkban már huszonnégy bizományos könyv- terjesztő működik, s a téli könyvvásár idején már a forgalom mintegy 24 százalékát ők bonyolították le. A föildművesszövetkezetek közül a kenderesi érte él eddig a legjobb eredményt a könyvterjesztés vonalán. Itt Lévai Sándor üzemág- vezető és az 1. számú bolt dolgozói szorgalmazzák különösen a könyvek árusítását. Az a megállapításunk, hogy a bizományi hálózat bevált. Tervünk, hogy ezt a hálózatot tovább szélesítjük s eljuttatjuk a könyveket oda is, ahol könyvesbolt, vagy más üzlet nincsen. SOMOGYI BÉLA Kunhegyes, Földművesszövetkezetek Járási Központja. Állami gazdaságok dolgozói! Jó munkával küzdjetek népünk ellátásának állandó javulásáért Tőatoanan - eqij miatt A napokban levelet kaptunk Józsa Mihály fegyvernek i lakostól, aki a következőket írja szerkesztőségünknek: „1956. április 21-én délután Szolnokról Fegyvemekre utaztam. Mikor megérkeztem az állomásra, a többi fegy- vcmekivcl együtt beültem a kisvonatbá, amely beviszi az utasokat a községbe, mivel az 9 kilométerre van a fővonali állomástól. Csak vártuk, mikor indul már a vonat befelé. Lassan az indulási idő is elmúlt. Ipacs István vonatvezetőtöl érdeklődtünk a várakozás okáról. Körülbelül hatvanan utaztunk volna, ha a vonat vitt volna bennünket. De az a világért sem mozdult el a helyéről. Nem is mozdulhatott, hiszen a vezetője nem indította azzal az indokkal, hogy meg kell várnia a Debrecen felöl érkező munkásvonatot, mert azon jön a gazdasági vasút vezetője. Lám, ezért várakoztunk mi hatvanan hosszabb ideig a vasútállomáson akkor, amikor hét végén mindnyájan sietünk haza családunkhoz! Az utasok közül tizenöten már nem győzték a várakozást és gyalog indultak útnak. Vajon neiyes-e az, noyy emberért hatvan dolgozónak kell várakoznia hosszabb ideig szombat délután? Szerintem — és dolgozótársaim véleménye szerint is — elítélendő a gazdasági vasút dolgozóinak ilyen magatartása. Kérjük, hogy ezen minél előbb változtassanak.” Eddig a levél és alatta harminc névaláírás. Nekünk is az a véleményünk, mint Józsa elvtársnak. Helyes lenne, ha a gazdasági vasút vezetői mielőbb megszüntetnék az ilyen eseteket. Az utasok ezt várják tőlük.