Szolnok Megyei Néplap, 1956. április (8. évfolyam, 79-102. szám)

1956-04-18 / 92. szám

4 SZOLNOK MtCiVEl NÉPLAP 1956. április 18. HÍREK Egy elmaradt előadás Három héttel ezelőtt a kunszentmártoni járási kulturházzal megállapodtunk abban, hogy április 14-én este 8 órai kezdettel a csé- pai kórusok vendégszerepeinek a kuMurház színpadán. Április 10-én elküldtük a plakátokat és a jegyeket. Személyesen is beszéltem a kulturház igazgatójával, aki megígérte, hogy — mivel az egri dalos­versenyen való részvétel költségeire fordítjuk a bevételt — mindent megtesznek a telt ház érdekében. Mint mondotta, ez megy is majd, hiszen munkához lóit a 30 tagú közönségszervező gárda. Amikor 13-án a műsorengedélyt váltottam ki, hallottam, hogy nem valami fényesen áM az előadás ügye. A kulturházban megtud­tam, hogy a 30 tagú közönségszervező gárda négy nap aitat 3 (0 je­gyet adott el. Jó munkái végeztek, mondhatom! Ezek után — termé­szetesen — lemondtam az előadást, hiszen kész ráfizetéses vállalko­zásban nem vihetem a 70 tagú csoportot Gondolkodóba ejtett az eset. Valóban nem érdekli a kunszent­mártoni dolgozókat az olyan műsor, amelyben három egyfelvonásos, valamint komoly énekkari számok szerepelnek7 Nem hiszem. Inkább másról van itt szó. Nemtörődömségről, arról, hogy a járási kulturház, amelynek pedig ez feladata, nem támogatta az egyik vidéki ktMur- csoportot. S ez öreg hiba. HALASZ ISTVÁN, Csépa. — Törökszentmiklósim a Társa­dalom- és Természettudományi Isr mere tterjesztő Társulat rendezésé­ben április 13-án Vörösmarty-estet tartottak. Szurmai Ernő szolnoki középiskolai szakfelügyelő tartott előadást (Nagy Gusztáv, Török­szentmiklósi —- A szolnoki járási párt-végre­hajtó bizottság telefonszámai ápri­lis 15-től megváltoztak. Az új szá­mok: 25—28 I. titkár, 24—88 II. titkár, 25—40 Ilii titkár, 24—40 IV. titkár. 24—89 ágit. prop. oszt., 25—89 nyilvántartási oszt., 24—45 pártgazdasági és ügyk. oszt., 25—15 párt- és tömegszervezeti osztály. — A Szolnok megyei Termény­forgalmi Vállalat dolgozói május 1. tiszteletére vállalták, hogy a kar­bantartási munkákat elvégzik, a szárítógépeket május 20-ra üzem­képes állapotba helyezik, az export tervek teljesítése érdekében pedig biztosítják a minőségi vetőmag kü­lön tárolását. —i A Karcag és Környéke kis­kereskedelmi Vállalat dolgozói ve- vóankétokat szerveznek s ezeken ismertetik a fogyasztókkal az áruk minőségével és felhasználásával kapcsolatos tudnivalókat. — A Szolnoki FŰSZERT Vállalat­nál Kálmán István szakraktáros és Dorogházá Sándor raktámofc el­nyerték jó munkájuk eredménye­ként a „szakma kiváló dolgozója” címet — A földművesszövetkezetek ta­vasa kirakatversenyt rendezted!. A legjobb eredményt a tiszaföldvári, a törökszentmiklósi és a jászapáti földművesszövetkezetek érték el. — Jászapa tin a földművesszövet­kezetek cukrászai kiállítással egy­bekötött versenyt rendeztek. Száz­tíz különféle készítményt mutattak be. A legjobb eredményt a kun­szentmártoni, a törökszentmiklósi és a jászkiséri cukrászdák érték el. — A sxászbereki Béke Termelő- szövetkezetben a Vízügyi Igazga­tóság szolnoki szakaszmérnöksége határidő előtt, április 12-re elvé­gezte az öntözéses konyhakertészet­hez szükséges beton-munkákat. — Április 23-án délután 6 és este 9 órakor a Szigligeti Színházban a Budapesti Varieté szerepel; Az előadás címe: „Féle is tréfál” — A műsorban fellép Latabár Kál­mán Kossuth-díjas kiváló művész is. Emellett artista számok szere­pelnek. Konferál: Vajda Albert; időfáráslelenté» — Várható időjárás szerdán estig: Felhős idő, sok helyen, főképp holnop eső, helyenként zivatar. — Időnként élénk, helyenként erős délnyugati, ké­sőbb nyugati — északnyugati szél. Eny he éjszaka. A nappali hőmérséklet nyugaton csökken, keleten még alig változik. Várható legalacsonyabb hő­mérséklet ma éjjel: 9—12 fok között, a nyugati határ mentén 9 fok alatt. Leg­magasabb nappali hőmérséklet szerdán nyugaton 16—19, keleten 22—25 fok kö­zött. (MTI). CIKKEINK NYOMÁN Az elmúlt hónap elején cikksorozat jelent meg a Néplapban „Asszonyok a termelőszövetkezetben” címmel. A tiszafüredi já­rás három termelőszövet­kezetében szerzett tapasz­talatok alapján íródott azzal a szándékkal, hogy erre a fontos kérdésre fel­hívjuk a párt, a tömeg­szervezeti és gazdasági vezetők figyelmét. Sokan felfigyeltek az írásra. A törökszentmiklósi Dózsa Termelőszövetkezetben az MNDSZ-tagok gyűlésen vitatták meg a benne fog­laltakat és elismeréssel ál­lapították meg, hogy ná­luk egész másként van a helyzet. Sőt az a vélemé­nyük, hogy a tiszafüredi járásbeli elvtársak eljö­hetnének hozzájuk jó ta­pasztalatokat szerezni. A Néplap kunszentmártoni járási levelezői értekezle­tén is arról beszéltek töb­bek között a levelezők, hogy egyetértenek a cikk­ben foglaltakkal, és saját tapasztalataikból kiindul­va véleményüket nyilvá­nosságra hozzák a lapban. Egyedül a tiszafüredi Asszonyt beszéd ? járás és az említett három termelőszövetkezet veze­tői; éppen azok, akiket a bírálat ért, nem nyilvání­tották véleményüket. Sőt, amint a mai postával ér­kezett levél is bizonyítja, a cikk megjelenése után sem történt lényeges vál­tozás. A tiszaszentimrei Fehér Imre Tsz tagja, az egyik sokgyermekes anya irt levelet, amelynek egy részét okulásképpen az alábbiakban közöljük: „Továbbra is csak azt tudom megerősíteni, hogy termelőszövetkezetünk­ben nem becsülik meg eléggé a nőket, különösen az asszonyokat. Van ná­lunk olyan férfi, aki azt mondotta — amikor az említett cikk a Néplap­ban megjelent —, hogy az is lyan asszonyi beszéd.” Tehát a fent emMtett elvtárs szerint ampán asszonyi beszéd az, ha a nők síkra szállnak jo­gaikért; ha szorgalmas munkájuk után azt akar­ják elérni, hogy meg is becsüljék őket a szövet­kezetben, mint egyenran­gú munkatársait, élettár­sait a férfiaknak; ha a családanyák fokozottabb gondoskodást követelnek, amire egyébként párt- és kormányhatározat is kö­telezi a tsz és a tanácsve­zetőket? Annál súlyosabb ez a kinyilatkoztatás, mert egy párttag szájából hangzott el, aki ugyan már több­ször elismerte, hogy mi­lyen szükség van a nők munkájára a tsz-ben. ö is helyeselte, amikor az őszi munkatorlódáskor a tsz vezetősége az asszonyok­tól kért segítséget. Csak éppen a nők teljes megbe­csülése nem érvényesül. Vajon milyen lelkiisme­rettel állhat ez az elvtárs az édesanyja elé, aki neki életet adott, aki első lépé­seit igazgatta, aki beszélni megtanította, ha lebecsü- löen nyilatkozik a nőkről, az asszonyokról, a család­anyákról? Milyen szívte­len, lelkiismeretlen em­ber lehet az ilyen? Vajon asszonyi be­széd-e, ha a Fehér Imre Termelőszövetkezet nő tagaji azt követelik, mi­után a tsz-ben a munka jelentős részét az elmúlt évben is az asszonyok vé­gezték, hogy közülük a legrátermettebbek a veze­tőségben is ott legyenek es képviseljék érdekeiket. „Ha a szociális bizottság­ban volna egy asszony — írja a továbbiakban Kun Sándorné elvtársnő —, ak­kor nem fordulna elő olyan eset, mint amilyen most történt Fábián Gá- boméval. Már három hó­napos a kicsije, de még mindig nem kapta meg a szülési segélyt. Pedig ő az elmúlt évben igazán teljesítette a kötelező munkaegységet. Ha csak egy nő is volna a vezető­ségben, bizonyára jobban képviselnék az asszonyok ügyét.” Érdemes ezen gondol­kozni és most már csele­kedni tiszafüredi járás­beli elvtársak! — ka — Pál József, a szolnoki Rákóczi iskola testnevelő tanára középsúlyún országos Törekvés súlyemelő bajnokságot nyert Két szélhámos az árvízkárosultak számára »gyűjtött* és árvízkárosultnak adta ki magát A jászberényi rendőrség hétfőn délelőtt a postán, nagyobb összegű pénz feladása közben, elfogta László Margit 22 éves foglalkozásnélküli szélhámosnőt. László Margit társá­val, Farkas Annával egész sor dol­gozó parasztot csapott be, csalt ki tőlük kisebb-nagyobb összegeket azzal, hogy az árvízkárosultak ré­szére gyűjtenek, vagy úgy, hogy árvízkárosultaknak adták ki magu­kat. A két szélhámosnő számolva az­zal a megmozdulással, amely dol­gozó népünk körében megindult az árvízkárosultak megsegítésére, visszaélve az adakozók jóhiszemű­ségével, Kiss Béla jászberényi lakos 84 éves édesanyjától 284 forintot, Pesti László jászberény—tőtevényi dolgozó paraszttól 135, Kis Ferenc jászdózsai gazdálkodótól 127 forin­tot csalt ki. Ezideig ezeknek a be­csapottaknak a nevei kerültek napvilágra, de valószínű, hogy még több áldozata is van a két szélhá­mosnőnek. Eddig élelmiszeren és ruhán kívül 1575 forint készpénzt szedtek így össze. A rendőrség éberségének köszön­hető, hogy a két bűnözőt leleplezte, akik egyrészt hamisított gyűjtő­ívekkel keresték fel áldozataikat, vagy pedig azzal a mesével álltak elő, hogy az államtól kedvezményes áron, mint árvízkárosultak ruhane­műt kaptak és annak kiváltására van szükségük a pénzre. A becsapott emberek többsége a tanyavilágban lakik, tehát olyanok, akik nem ismerhették kellően a gyűjtés módját. A fenti eset legyen figyelmeztetés: a lakosság jobban vigyázzon, hogy jólelkűségét lelki- ismeretlen elemek ki ne használják. Jelentkezés a mezőgazdasági lechnikom levelező oktatására A négyéves mezőgazdasági techniku­mi levelező-oktatás 1956/57. tanévre el­sősorban azok a munkás, paraszt szár­mazású dolgozók jelentkezhetnek, akik: a) A megyei, járási és városi pártbi­zottságoknál, a tanácsoknál, az állami, kísérleti és tangazdaságokban, mező- gazdasági gépállomásokon, termelőszö­vetkezetekben, vagy mezőgazdasági vállalatoknál dolgoznak és munkakö­rük ellátásához középfokú mezőgazda- sági képesítésre van szükségük; b) El­végezték az általános (vagy elemi) is­kola nyolc osztályát, illetve ezzel egyenértékű középiskola négy osztá­lyát; c) Kétéves szakmai gyakorlattal rendelkeznek; d) 20, életévüket már betöltötték (nők 19), de 40. életévüket még * nem. (20—25 év közötti férfiak csak az esetben nyernek felvételt, ha tényleges katonai szolgálatuknak ele­get tettek, vagy ha katonai szolgálatra való alkalmatlanságukat igazolják). A jelentkezési határidő 1956. május bo 31. A technikum igazgatójához a tintá­val, sajátkezüleg írt kérvényhez mellé­kelni kell: a) Az utolsó iskolai bizo­nyítványt, b) Születési anyakönyvi ki­vonatot, c) Rövid önéletrajzot, d) Szár­mazási igazolást, e) Munkahely veze­tőjének javaslatát. A jelentkezőket a technikum igaz­gatója hívja be felvételi vizsgára. A felvételi vizsga írásbeli és szóbeli rész­ből ál). Mennyiségtanból szóbeli, ma­gyar nyelv és irodalomból szóbeli és írásbeli vizsgát tesznek a jelentkezők. Azok, akik a felvételi vizsgára behí­vót nem kaptak, vagy a felvételi vizs­gán nem felelnek meg, a levelező ok­tatásban nem vehetnek részt. Szolnok megye területén lakók a me­zőgazdasági technikumi levelező okta­tásra szóló felvételi kérelmüket Mező- gazdasági Technikum, Tőrökszentmik- lós címre küldjék be. APRÓHIRDETÉSEK EGY kishold gyümölcsös házzal eladó. Azonnal beköltözhető. Szolnok, Alcsl- szlget. Érdeklődni özv, Széli Jánosné, alcsiszigetl lakásán. A MESTERSZALLASI Béke Tsz ser­tésgondozót azonnali belépésre felvesz munkaképes családtagokkal, lakás biz­tosítva van. Bővebb megbeszélés a tsz vezetőségével. KERESÜNK azonnali belépésre jól be­gyakorolt varrógépmüszerészt, aki he­gesztéshez és villanyossághoz is ért, továbbá szakmailag jól jártas bognárt. Karcagi Mezőgazdasági Felszerelést Gyártó Ktsz. 250-es JAWA Igényesnek, 200-as Viktó­ria eladó, vagy teleszkópos Csepelért elcserélhető, Törökszentjmiklós, benzin­kút. Szolnok megvet NÉPLAP politikai napilap a megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja Szerkeszti • szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő DÁVID FERENC Előfizetési ár I bóra: n forint Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Szolnok; Malinovszkl ti. 19 Felelős vezetőt Mészáros Sándor Fenti képen Pál József többszörös válogatott és magyar bajnok súlyemelőnk látható, lökéshez való felvétel közben. PÁL JÓZSEF többszörös válogatott és magyar bajnok súlyemelő a szolnoki Rákóczi úti Iskola tornatanára — mint a Budapesti Törekvés versenyzője — a közelmúltban megrendezett Országos Törekvés Bajnokságon középsúlyban 345 kg-os összteljesítményével bajnok­ságot pyert. A verseny után felkeres­tük a kiváló súlyemelőt és megkértük, nyilatkozzék lapunk számára, hogyan is érte el ezt a szép teljesítményt. —> Hogy őszinte legyek, már régóta készültem a csúcsjavításra. Most az or­szágos Törekvés bajnokságon erre el­érkezettnek láttam az időt. Nem szól­tam senkinek, de titokban erős elhatá­rozásom volt ez. A Törekvés bajnokság előtt, mint az olimpiai keret tagja, egy­hónapos edzőtáborozáson vettem részt Tatán, Ez nagyszerű alkalom volt a felkészülésre. Meg kell mondanom azt is, hogy vetélytársam Horváth, áld többszörös magyar válogatott volt, szintén Jelen volt a tatai edzőtáborban. 0 szintén a Budapesti Törekvés ver­senyzője és súlycsoportunk is meg­egyezik. Kettőnk között dőlt tehát el, ki lesz a középsúlyú országos Törek­vés bajnok. Mindkettőnket ösztönzött az a körülmény, hogy az vesz majd részt április 22-én Miskolcon a Magyar Bajnokságon, aki súlycsoportjában Törekvés Bajnokságot nyer, Éppen ezért a nagy tétre való tekintettel, ver­senyünkön Inkább küzdelem alakult ki, mint eredményre törekvés. Nagy Izgalommal álltam fel a dobogóra és most már örömmel mondom el, amire készültem, sikerült. 345 kilogrammos összteljesítménnyel középsúlyú orszá­gos Törekvés bajnok lettem. így most már biztos, hogy részt veszek ápr. 22- én a Miskolcon megrendezésre kerülő magyar bajnokságon. Horváth össztel­jesítménye 340 kilogramm volt, NYOMÁSBAN 105rről 106-ra javítot­tam a 10 év óta fennálló magyar csú­csot. Kiss híja volt, hogy a 107 kilo­grammos nyomás Is majdnem sikerült. KI sem tudom fejezni, hogy milyen boldog voltam e szép eredmény eléré­sekor. S mit vár a magyar bajnokságtól? — AZ ESÉLYEKET most előre még nehéz volna latolgatni. Az bizonyos, ez lesz az utóbbi évek mindenkori leg­erősebb magyar bajnoksága. Súlyemelő sportunk színe-java Indul majd ott. — Növeli még annak jelentőségét az Is, hogy egyben ez lesz a fő válogatás az blympiára és a soronkövetkező váloga­tott versenyekre. Éppen ezért nemcsak a pillanatnyi forma, hanem az idegek harca Is döntő lesz. En éjt nappallá téve készülök, hogy nyomás mellett most szakításban és lökésben Is meg- döntsem az eddig fennálló magyar csú­csot. Élénk sportélet folyik a Kisuiszállási Traktor SK-ban A Kisújszállási Traktor Sportkör egyre jobban Igyekszik betölteni hiva­tását. Szakosztályaik mindinkább jobb eredményeket érnek el. Az atléták most kezdik a mezei futó­versenyek sorozatát, hogy a megyei bajnokságon győztesként kerüljenek ki a küzdelemből. A kézilabdázók még most kapcsolódtak be a megyei baj­nokságba, de már mint újoncok Is lel­kesen készülnek az egyes fordulók mérkőzéseire. A labdarúgók a legutób­bi vereség ellenére is egységes szellem­ben. javuló játékkal örvendeztették meg baráti körük tagjait és a város sportkedvelőit, a fiatalok szorgalma­san járnak az edzésekre. A lelkes munkának az egyre javuló játékban meg is látszik az eredménye; Az asztaliteniszben az elmúlt napok­ban kezdődött meg a városi csapatbaj­nokság. Sajnálattal kell megállapítani, hogy a tsz fiatalok — akik részére el­sősorban rendezték a versenyt — hiá­nyoznak az indulók közül. A vívók Is szépen dolgoznak. A szak­osztályban általában 28 leány és fiú - igyekszik etsalá'ítan' c -at:ó János edző . segítségével a vívás tudnmám'át. A kő- 1 zelmúltban két ízben Is megrendezett 1 háziversenyen örvendetes volt a fiata­lok jó küzdő szelleme. Különösen ki­emelkedett Kis Gy. Lajos, a gimná­zium tanulója, aki rugalmas és jó tempó-érzékkel rendelkezik és ha meg­lesznek a versenyzési lehetőségei, to­vábbi szép eredményeket várhatunk tőle. Rajta kívül még számosán dol­goznak szorgalmasan. A leányok közül Pélyl Ilona, Tóth Jozefa, Farkas Irén, Zsíros Irén, Mándl Ildikó, Zilahi Róza a legtehetségesebbek. Jobb eredmé­nyek: ifjúsági tör, hét induló: 1. Kis Gy. Lajos, 2. Kanizsai Endre, 3. Bir- gán Lajos. Női tőr, hat induló: 1. Pélyl Ilona, 2. Tóth Józefa, 3. Zsíros Irén. Üttörő tőr, nyolc induló: l. Román Miklós, 2; Hamar József, 3. O. Tóth Miklós; A sportkör veztősége mindent elkö­vet annak érdekében, hogy minél na­gyobb tömegek részére biztosítsa a versenyzési lehetőséget. A feltételek megvannak és a kisuiszállási fiatalok­nak élni kell a lehetőségekkel. Kapcso-, iódianak be minél számosabban azj egyes ST.alto.-.7tályok munkájába, dől- i gozzanak együtt lelkesen a vezetőkkel, és h siker bizonyára nem marad el. I Sporthírek MA MEGYEI BIRKÓZÓ ANKÉT LESZ A Megyei TSB mellett működő társa­dalmi birkózó szövetség folyó hó 18-án, szerdán délután 5 órakor birkózó anké- tot rendez az MTSB helyiségében. • Szolnoki Dézsa — Budapesti Szikra 13:6 (5:0) Szolnok; Damjanich uszoda; vezette: Szolnoki. A válogatottjai nél­kül kiálló hazai vízilabda csapat szinte tetszés szerint érte el góljait a gyengén játszó Budapesti Szikra ellen. Góllö­vők: Hasznos JL (5), Koncz, Kelemen (3—3), Brindza, Hasznos I. Jók: Hasz­nos H., Hasznos L; Szegedi; ' a Vasárnap rendezték me* nagy érdek­lődés mellett Egerben a Magyar ön­kéntes Honvédelmi szövetség megyek közötti motoros túraversenyét. A ver­senyzők közel 300 kilométert tettek meg az Ismeretlen és elég rossz uta­kon. A kiirt útvonal és a kívánt me­netidő egyformán nagy feladat elé ál­lította a versenyzőket, de még a mo­torokat is. Egyéni versenyben a szol­nokiak közül a 250 köbcentis gépeknél Kulcsár Gábor második, Polacsek András negyedik, a 350 köbcentis gé­peknél Bohács Gyula harmadik helyen végzett. A szolnoki motorosok megér­demelten szerezték meg a jó helyezést; Az egerben elért szép eredmény után nagy érdeklődéssel tekintünk az ápri­lis 30-án Nagykőrösön és május 6-án Szolnokon megtartandó terepverseny elé, mely az egri találkozó visszavá­gója lesz; • Több mint harminc résztvevővel Jól sikerült helyőrségi mezei futóversenyt rendezett a Szolnoki Honvéd SK. A táv 6000 méter volt. Erős széllel szem­ben nehéz teljesítményt kellett a fu­tóknak végrehajtanlok. Ennek ellenére aránylag jó teljesítmények születtek. — Eredmények: I. Csendes növendék 21.32, 2. Németh tiszt 21.44, 3. Barta növendék 22.22 p. Csapatversenyben: Az alakulatok között első lett a szol­noki repülőtér együttese. • Vasárnap több sportágban katonai tanintézeti versenyeket bonyolítottak le Szolnokon a szolnoki Kilián Rep. Hajózó Tiszti Iskola és a Budapesti Ságvári Hadtáp Tiszti Iskola sporto­lói között. Az egyes versenyszámokban a következő eredmények alakultak ki: Labdarúgás: Szolnoki Kilián—Bp. Ság­vári Iskola 4:3 (3:2). Röplabda: Szolnoki Kilián—Bp. Ságvári Iskola 3:0. Kosár­labda: Ságvári Hadtáp Iskola—Szolnoki Kilián 74:63 (45:25). Kézilabda: Bp. Ság­vári Iskola—Szolnoki Kilián 27:12 (13:4); Az Országos Béke-Kupa teke csapatbajnokságért Szolnoki Bástya — Salgótarjáni vasas 2.329—2.208 Szolnok, József Attila úti pálya. Vezette: Asztalos. — Sz. Bástya: Béres, Molnár, Bálint, Auguszt, Magya­rt, Mókán. Salg. Vasas: Fülöp, Benyus, Viskárdl, Lantos, Miskel, Tóth. A Bás­tya együttese lelkes és Jó Játékkal biz­tosan győzte le ellenfeleit. Legjobb do­bók: Mókán 410, Augusztu 406, Molnár 410, Bálint 396, Illetve Tóth 404, Viskár­dl 373 fa. * Szolnoki Epitók — Egri Vasas 2.271— 2.238 Eger, Vasas pálya Vezette: Lo- sonczi. Sz. Epitók: Sarkadi, B. Kiss, Ragó, V. Nagy F., Dobos. Kalics. Egri Vasas: Math, Losonezi, Tóth, Török K., Halmai, Török I. — Az Építők csapata nagy lelkesedéssel küzdött ezen a mér­kőzésen s végül Is — elsősorban Kalics kitűnő egyéni eredménye folytán — ér­tékes 2 pontot szerzett Egerben. Leg­jobb dobók: Kallós 434, Dobos 409, Ra­gó 385, Illetve Math 413, Török I. 388, Losonezi 376. * Salgótarjáni Építők — Szolnoki Törek­vés 2.193—2.165 Salgótarján, Építők pá­lya .Vezette: Garádi. Salg. Építők: Hu- ram, Márton, Batta, Kovács, Győrt, Fink. Sz. Törekvés: Kátai, Dedrák, Vörös, Tóvizi, Papp, Jakab. Végig nagy küzdelmet vívott egymással a két csa­pat. A Törekvés együttese két játéko­sának gyengébb teljesítménye, s az egyenetlen felületű pálya miatt nem tudta megnyerni a mérkőzést: Legjobb dobók: Batta 372, Fink 371, illene: Vö­rös 378. Jakab 373 fa.

Next

/
Thumbnails
Contents