Szolnok Megyei Néplap, 1956. március (8. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-21 / 69. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1956. március 2L HÍREK A szolnoki V. kerületi tanácstagok a körzetükben szemlét tartottak, s utcáról utcára menve vizsgálták meg, hogy miért sárosak a gyalogjárók? Megállapították, hogy a járdák sárosságáért maga a lakosság is felelős. Igen sokan a hamut és egyéb hulladékot ugyanis az úttest■— A Belkereskedelmi Minisztérium Vas- és Műszaki Főigazgatósága által hirdetett „Aluminium ötletpályázat'1 eredmény hirdetését április 1-én rendezik meg Budapesten műsoros matiné keretétien. A díjnyerteseknek és a legjobb pályázati munkák beküldőinek meghívót küldenek. — Mezőtúron március 22-én a kulturotthonban „Könnyűzene estet“ rendez a kultúrotthon szimfonikus zenekara. Éppen ezért a város tisztasága érdekében kérik a lakosságot, hogy jobban vigyázzon városunkra és támogassa a városi tanács és a köztisztasági vállalat erőfeszítéseit. Horgász Antalné tanácstag ■—• A jászárokszállási földműves- szövetkezet újjáválasztott szakszervezeti bizottsága eredményes munkát végzett a tagszervezés terén. — Huszonhat új tagot vettek fel a KPDSz-be. A szövetkezetnél szervezetlen dolgozó nincsen. 1— Csépán március második felében a Tompa, Kossuth és Arany János utcákban betoncsőből átereszeket készítenek. A községfejlesztési hozzájárulásból 10 800 forintot költenek az anyagra. A földmunkákat társadalmi munkával végzik. re borítják ki. Ezáltal növekszik a sár, magasodik az út, tehát a víz lefolyik a járdára. Ha a lakosság a sze- métgyüjtőhelyre hordaná a hamut, akkor megkímélné magát attól, hogy a sáros járdákat kelljen taposnia. t Dicsérd sorok a MAVAUl-ról Ismét a MAVAUT-ról írok, de mivel a múltkor Á-t mondtam, most a B-t is kimondom és nemcsak a rosszat, hanem a jót is megírom. Március 11-én Rákóczifalván volt dolgom a gyógyszertárban. Visszafelé jövet a 663/a. számú autóbusszal utaztam. A kocsi már Rákóczifalván a posta előtt megtelt. Látható volt, hogy Szandaszöl- lősön és a repülőtérnél várakozókat nem tudja felvenni. A kalauznö látva a helyzetet, bement a postára, s habár vasárnap délután postaszolgálát nincs, a postamester segítségével kisegítő kocsit kért Szolnokról. A következő megállóknál várakozóknak már biztosan mondhatta: 15 perc múlva ott lesz a kisegítő kocsi, Szandaszöllősön már 10 percre ígérhette a pótjáratot. A várakozók megnyugvással vették tudomásul biztató jelentését és senki nem tolakodott, nem szidta a MÁVAUT-ot. Hát így is lehet, kérem szépen! Dr. Szántó Andor Szandaszöllős A MÁVAUT vezetősége és dolgozói már igen sokszor kaptak bírálatot. És most nem bírálom, hanem dicsérem őket. Az utóbbi hetekben a kalauzok udvariasak, az idősebbeknek segítenek a le és felszállásnál. Különösen egy Gyöngyösre való fiú (a nevét nem tudjuk) kedves és barátságos az utasokkal szemben. Több dolgozó társam nevében köszönöm a MÁVAUT vezetőségének, amiért intézkedésével biztosította, hogy nem kell órákon át várakozni a 4. számú Népboltnál a városba igyekvő dolgozóknak. S a munkából hazatérők is nyugodtan felférnek a buszra. S mindezt annak köszönhetjük, hogy a cukorgyári járatba állították be a két nagy piros autóbuszt. CSAPÓ JÁNOSNÉ Szolnok Postánkból Folyó hó 20-án 31 levél érkezett szerkesztőségünkhöz. A sorok írói beszámolnak arról, hogy megyénk üzemeiben megkezdődött a gyűjtés az árvízkárosultak részére. A dolgozók mély együttérzésüket kifejezve ajánlották fel forintjaikat, hogy ezzel is segítsenek az árvízsújtotta lakosságnak. Erről adnak hírt Munkácsi Béla Szolnokról, Mercz Péter Törökszentmiklósról, Bar- tus Mihály Nagykörűből, Molnár Lajos a Palotásl Állami Gazdaságból. Többen írnak a magyar—szovjet barátság hónapjának megünnepléséről, a DISZ fiatalok és az úttörök munkájáról. Például Szívós József (Jászberény), K. Tóth Lenke (Szolnok), Nagy János (Tiszafüred), a tiszaszentimrel kultúrotthon vezetősége, Grósz Ferenc (Szolnok). Orbán Imre (Törökszentmiklós) írásaiból erről olvashatunk. Sok levélben a tavaszi mezőgazda- i sági munka megkezdéséről tájékoztatják szerkesztőségünket. így Csótó Géza a turkevei Vörös Csillag Tsz-böl, Szasz- kó Józsefné a jászberényi Petőfi Tsz- ' bői, Fenyő István Jászapátiról, Elek Zsigmond Jászboldogházáról, Hácz Imre Turkcvcről adott bírt. Különböző tárgyú leveleket kaptunk Busi Vincze (Mezőtúr), Zajacz Borbála (Szajol), Jankovits Zoltán (Szolnok), Kiss Gáborné (Tiszaföldvár), özv. Las- sányi Dezsőné (Jászapáti), Sápi Géza (Jászberény). Fehér Antal (Jászberény), V. Kovács József (Tiszagyenda), Oláh János (Jászberény), Dávid József (Kunmadaras), Vakhal Béla (Besenyszög), Andó Balázs (Tiszaföldvár) és Dósa Miklós (Jászapáti) levélíróinktól. APRÓHIRDETÉSEK AZ ABONY1 Földművesszövetkezet 1956. március 16-tól április 2-ig árusítással egybekötött húsvéti vásárt rendez Abony, Kossuth Ferenc u. 3. szám alatt. Kiállításra kerülnek: fényezett hálók, festett hálók, festett konyhák, szőnyegek, függönyök, csillárok, rádiók, villamos háztartási cikkek. Naponta nyitva reggel u-tói délután 6 óráig. A SZOLNOKI Vasipari Vállalat keres univerzális motorszerelőt, rátermettség esetén csoportvezetői beosztásban, és lemezlakatost. Anyagismerettel rendelkezd raktári adminisztrációban jártas dolgozót, raktárvezetőnek azonnal alkalmazunk. KÖNYVELŐ és anyagkönyvelő jelentkezzen a Tatarozó Vállalatnál. Szolnok, Beloiannisz u. 62. Építőipari gyakorlat előny. Szolnok megyei NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelés szerkesztő: DAVID FERENC Előfizetési ár l hóra: ti forint Terjeszti a Megyei Hirlaohlvatai Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Szolnok Mallnovszkl u. 19 Felelős vezető: Mészáros Sáadoi GYAKORLOTT anyagkönyvelőt keresünk. írásbeli jelentkezést „Szolnoki Iparvállalat“ jeligére a kiadóhivatalba kérünk. MÉRLEGKÉPES főkönyvelőt keresünk azonnali belépésre. Cím a kiadóban. KŐMŰVES szakmunkásokat azonnali belépésre keres a Martfűi Állami Gazdaság. ELHELYEZKEDNE, kereskedelmi szak- képzettségű, áruismerettel rendelkező adminisztratív dolgozó. K. Fi Szolnok, Mallnovszkl űt 51. Szerkesztői üzenet Kérjük P. L. mezőtúri névtelen levélírónkat, közölje pontos lakcímét, hogy levelére válaszolni tudjunk. tdőjáráaielentcs — Várható időjárás szerda estig: Nyugaton erősen felhős Idő, keleten változó felhőzet, több helyen kisebb havazás, havaseső, később eső. — Időnként élénk keleti, délkeleti szél. Éjszakai fagyok. A nappali hőmérséklet fokozatosan emelkedik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: nyugaton 0— mínusz 3, keleten mínusz 3—mínusz 6. Legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: 4—7 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet 0—mínusz 4 fok között. (MTI), A NÉPLAP elintézte fr SZOVATESSZUK. Válaszoljon a posta Termelőszövetkezetünk új helyiségbe költözött. A telefon átszerelésére mindjárt beadtuk kérelmünket, hiszen az új irodában is szükségünk lenne rá. Két hónap telt el azóta, de hiába várjuk a telefon átszerelését. Sürgetésünkre a posta különböző határidőkre ígérte a munka elvégzését, de adott szavát még most sem váltotta valóra. Jó lenne, ha az illetékesek közölnék, egyáltalán számíthatunk-e arra, hogy teljesítik kérésünket? Dózsa Tsz vezetősége Tiszagyenda Pontoson kezdjék a műnkét Több esetben előfordul, hogy a szolnoki 1. sz. Postahivatal csomagfeladási részlegén dolgozók reggel 8 óra helyett 15—20 perccel később nyitnak ajtót. A küldeményre váróknak a legkeményebb hidegben, esőben is az utcán kell várakozni. Március 14-én is 8 óra 25 perckor csupán erélyes zörgetésre voltak hajlandók ajtót nyitni, az addigra már 25—30 főre felszaporodott várakozók előtt. Elhisszük, hogy nem tudják pontosan 8 órára szétválogatni, elosztani a leveleket, de azzal nem értünk egyet, hogy az utcán ácso- rogjunk, mert könnyen betegséget szerezhetünk. A postai dolgozók vegyenek példát Dávidné nevű munkatársukról, aki mindig pontos időben ajtót nyit, s lelkiismeretes munkájával biztosítja, hogy minél rövidebb idő alatt megkapjuk a postát, s utána végezhessük napi munkánkat. Id. Gál Gyula, Gulyás Mária cs még hét aláíró Szolnok Az ígéret szép szó .. . Köszönöm szives fáradozásukat, amit annak érdekében tettek, hogy megszűnjön a MÁVAUT vonalakon az indokolatlan, s esetleg veszélyessé válható gyorshajtás. A kivizsgálás óta újabb esetről nem tudok. (Dr, Mészöly András, Besenyszög.) * Engedjék meg, hogy Kovács János és a magam nevében is megköszönjem segítségüket, melynek eredményeként Kovács János visszamenőleg és folyamatosan megkapta öregségi járadékát. (Pataki Lajos, Abádszalók.) * Korábbi levelemben megírtam észrevételeimet a földművesszövetkezeti bolttal kapcsolatban. A szerkesztőség közölte írásomat, s ennek nyomán Intézkedés történt. Az üzletvezetőt leváltották, s amióta Tokod! Róza vezeti az üzletet, sok minden megváltozott. Megteltek az üres polcok áruval, a vevők mindent megtalálnak, amire szükségük van, (Fekete Istvánná, Mezőhék.) A szerkesztőség közbenjárására öcsém ügyében intézkedés történt. Az illetékes szervtől megnyugtató választ kaptam. CJ munkahelyén megszerették, s ő Is jól érzi magát. (Major Lídia, Nagyrév.) * örömmel tudatom a szerkesztőséggel, hogy az én kis házikómban Is szól már a vezetékes rádió. Ezt jórészt a Néplap segítségének köszönhetem. (Bátori Imre, Tiszaszentlmre.) Köszönöm a szerkesztőség közbenjárását, melynek eredményeként a nekem járó pénzt megkaptam. (Slnka Klára, Jászberény.) * Puskás Béláné Jászdózsai lakos panaszára megkaptuk a választ az SZTK Borsod megyei Alközpontjától, Miskolcról. Közölték, hogy férje családi pótlék igénye 1955. október 29-én érkezett hozzájuk, de azt két esetben kellett visszaküldeniük a hiányzó adatok Pótlása végett. Az alközpont a családi pótlék igényt szeptembertől elismerte, s az 1040 forintot kiutalta. Az elmúlt év végén egyik levelezőnk megírta szerkesztőségünknek, hogy a szolnoki Fürst Sándor utcában lévő raktárhelyiséget szinte naponta felkeresik az 51. sz. Autó- közlekedési Vállalat gépkocsijai, s rakodás közben nem egyszer keresztbe állnak a járdán és gátolják a gyalogosok közlekedését. Az 51. sz. Autóközlekedési Vállalat műszaki vezetőjével beszéltünk ebben az ügyben, s azt a felvilágosítást kaptuk, hogy január 15-től nem lesz gépkocsiforgalom a fent említett utcában, mivel az ott lévő raktár helyett új helyiséget kapnak. Az adott szó elröppent, s a helyzet még ma is változatlan. Erről tanúskodik a Fürst utcai lakók levele. Március 15. is elmúlt, de a jelek szerint az új raktárt még nem vették igénybe, s így nincs is remény arra, hogy a fent leírt áldatlan állapot megszűnjön. A Fürst utcai lakók nevében Cs. J. Az MHK bizottságok feladatai Sportköreink egyik legfontosabb feladata az MHK próbák jó megszervezése és megrendezése. E feladat jórészt a sportkör MHK bizottságától függ. Az MHK új szabályzata így ír a bizottságok feladatairól: A bizottság feladata, hogy az MHK testnevelesi rendszer feladatainak megoldásához a sportkör elnökségének segítséget nyújtson, hogy a próbáztatásban részt vegyen, amennyiben tagjai az MHK-ban szereplő versenyszámok sportágainak nyilvántartott versenybírói, vagy a területileg Illetékes TSB-től erre vonatkozó megbízást kaptak.“ Ezekből a sorokból is láthatjuk, hogy az MHK bizottságok munkaköre igen változatos és sokrétű, egyben felelősségteljes is. Régebben a legtöbb sportkörnél csak papíron voltak meg az MHK bizottságok. Ez rányomta bélyegét a munkára is. Több sportkör jelentéseivel félrevezette az illetékes szerveket. Kimutattak bizonyos számokat, melyek szerint teljesítették MHK tervüket, azzal azonban már nem törődtek, hogy a valóságban hogyan áll a helyzet. A Munkára Honvédelemre Kész testnevelési rendszerben olyan bizottságokra van szükség, amelyek nem tűrik az Ilyen liberalizmust, tisztában vannak azzal, hogy milyen fontos feladat vár rájuk. Az MHK bizottságokba olyan tagokat válasszunk, akik hajlandók és tudnak is dolgozni e rendszer sikeréért. Helyes, ha minél több DISZ tag kerül be. Nézzük most tulajdonképpen ml is az MHK bizottságok feladata. Az első és legfontosabb az új szabályzat ismertetése és népszerűsítése. A sportkör elnökségének és a DISZ szervezetnek segítségével irányítsák a jelentkezéseket és a szervezést. Fontos, hogy a sportkör ágit. prop. bizottságával szorosan együttműködjenek. Helyes, ha a sportkör versenynaptárat az MHK bizottság átnézi, vajon biztosítva van-e abban megfelelő verseny a próbák letételére. A próbákra való felkészülés Időszakában gondoskodnia kell pályáról, öltözőről, felszerelésről. Járjanak ki a bizottság tagjai az edzésekre s nézzenek utána, hogy az edzők és a szakElső alkalommal rendezték meg megyénkben a középiskolák röplabda bajnokságát. Kilenc női és nyolc férfi csapat kieséses rendszerben küzdött a bajnokságért. Az egyes mérkőzések színvonala — hasonlóan megyénk röplabda sportjának színvonalához — közepes nívón mozgott.. Csak az élmezőny játéka emelkedett a közepes fölé. A bajnokság végeredménye: Leányok: 1. Jászapáti Gimnázium, 2, Vasárnap a dél-tiszántúli asztalitenisz csapatbajnokság férfi csoportjában is megkezdedődtek a küzdelmek. Megyénk színeit a Szolnoki Traktor versenyzői képviselik. Az első fordulóban asztaliteniszezőink jól megállták helyüket és szép eredménnyel veretlenül tértek haza. osztályvezetők megfelelő segítséget nyújtanak-e a jelentkezőknek a próbák letételéhez. Az MHK bizottságok feladatai közé tartozik a próbák versenyszerű megrendezése. A versenyeken szükséges versenybírák jórészt az MHK bizottság tagjai közül kerülnek ld. Az MHK bizottságok megalakításának és kiképzésének ideje elérkezett, éppen ezért sportköreink mielőbb végezzék el ezt a munkát, Törökszentmiklósi Gimnázium, 3. Jászberényi Tanítóképző, 4. Turkevei Gimnázium. Fiúk: 1. Kisújszállási Gimnázium, 2. Jászapáti Gimnázium, 3. Tisza- íöldvári Gimnázium, 4. Jászberényi Gimnázium. A jövőben évenként megrendezésre kerülő diák röplabda bajnokság remélhetőleg elősegíti majd az iskolák sportjának fejlesztésén túl megyénk röplabda sportjának fejlődését Is. Részletes eredmények: — Szolnoki traktor — Békéscsabai Vörös Meteor 13:3. A szolnoki fiúk közül: Höck Zsigmond 4—4, Bánszegi 3, Rózsahegyi pedig két győzelmet szerzett. — Szolnoki Traktor — Békéscsabai Építők 9:7 (előrehozott forduló). A szolnokiak közül: Szabados, Zsigmond 3—3, Bánhegyi 2, Höck 1 győzelmet szerzett. Megkezdődött Uél-Tiszántúl asztalitenisz csapat-bajnoksága A jászapáti és a kisújszállási gimnázium nyerte a középiskolák megyei röplabda bajnokságát Egy óra az ökölvívók között DOBOS MIKLÓS, ifjúsági nagyváltósúlyban versenyez. Az elmúlt évben súlycsoportjában országos Törekvés bajnokságot nyert. moly arccal püfölik egymást, mintha a világbajnokságért menne a küzdelem. Az edzés szünetében lehetőség adódott, hogy Dávid László edzővel elbeszélgessünk a jövő terveikről. — A kezdet nehézségein már túl vagyunk — mondotta. — Ma már az egyes súlycsoportokban olyan versenyzőkkel rendelkezünk, akik bizonyára megállják helyüket az elkövetkező küzdelmekben Is. A többi versenyzők is íejlődóképes fiatalok, akik néhány mérkőzés után bizonyára megszerzik majd a szükséges tapasztalatokat és nem hoznak szégyent színeinkre. Leg- jobbjainkról a csapatbajnokságok során a szolnoki sportkedvelők tábora is megállapíthatja majd, hogy érdemes őket támogatni, mert munkájukban éppúgy helytállnak, mint a sportban — fejezte be nyilatkozatát az edző, A közelmúltban hírt adtunk arról, hogy a szolnoki ökölvívó sport Is útban van a fejlődés felé. A napokban felkerestük a Szolnoki Törekvés fiataljait edzés közben, hogy megnézzük, hogyan is készülnek a rövidesen kezdődő csapatbajnokságra. A Járműjavító Vállalat kultúrtermében, már megérkezésünkor is élénk élet van. Dávid László edző vezetésével mintegy 20—30 főnyi gárda nagy odaadással és fegyelmezettséggel végzi az edzést. Nézősereg is akad szép számmal, mert az érdeklődők mellett a mozi előadásra várakozók is betódulnak és nagy figyelemmel kísérik az öklözök munkáját. A legnagyobb közönségsikere a pöttömnyi 8—10 éves Budai Gyurinak és társának van, akik hatalmas kesztyűkkel felszerelve olyan koTTORVATH SÁNDOR, ifjúsági váltósúlyú versenyző. Csapat- kapitány. Példás magatartású, kitűnő sportember. Dávid Lászlónak és Halnak lelkes munkája márts meghozta az eredményt. A Törekvés öklözök a Szegeden megrendezett területi Ifjúsági bajnokságon hét versenyzővel vettek részt, s ebből hatan a döntőbe jutottak, s az alábbi eredményeket érték el: légsúlyban: Balázs György, váltósúlyban: Ecsedi Miklós, középsúlyban: Horváth Sándor lett bajnok. Második helyezést szereztek: könnyű- súlyban: Fehér Antal, uagyváltósúly- ban: Farkas Sándor, uagyközépsúly- ban: Nagy József. Ez a hat versenyző jó munkája eredményeképpen március 23—24—25-én Budapesten az országos Ifjúsági egyéni bajnokságon lép majd szárítóba. ÚGY. NAGY’ JÓZSEF, ifjúsági félnehézsúlyú versenyző. Az elmúlt idényben súlycsoportjában országos Törekvés bajnok lett.