Szolnok Megyei Néplap, 1956. március (8. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-29 / 76. szám
SZOLNOK SIEGTET NÉPLAP 1956. márcíue 29. PARTÉIÉT a Egy hónap után Egy hónap telt el a Jászberényi Aprítógépgyárról írott „Az első lépések előtt” című cikkünk megjelenése óta. A cikkben főleg a fiatal szakmunkások nevelésével kapcsolatos néhány problémáról írtunk, közvetlenül az. üzemi pártvezetőség újjáválasztása után. Most azt néztük meg, hogyan kezdett munkához az új pártvezetőség, sikerült-e előrehaladnia a legfontosabb kérdések megoldásában? Huszonöt-harminc nap nem nagy idő, de azért ennek alapján is le lehet mérni, jó irányban halad-e ez a kis kollektíva, amelyre olyan nagy feladatot, az üzemi pártélet irányítását és fellendítését bízta a párttagság. Ha azt vesszük alapul, hogy a jó pártmunka eredményét a gazdasági eredményekkel mérhetjük leginkább, akkor az Aprítógépgyár pártvezetőségének eddigi tevékenysége biztatónak mondható. Gróf elvtárs, s vállalat igazgatója pl. úgy vélekedik, hogy már eddig is számos olyan feladat megoldásában segített a pártvezetőség, amellyel korábban főleg csak a gazdasági vezetők foglalkoztak; Ilyen volt pl. az újságcikkben is szereplő 100 százalék alatt teljesítő fiatalok problémájának megoldásában való aktív közreműködés. Nézzük, mit teltek a fiatal és gyengébb eredmény t elérő smahmunkások érdekében f Az csak az első lépés volt, hogy az üzemi pártvezetőség és az alapszervezeti vezetőség is megbízott egy-egy elvtársat — vezetőségi tagot — a fiatalokkal való foglalkozással. A második lépés az volt, hogy háromtagú brigádot alakítottak, amely megvizsgálta a csúcsesztergagépeken dolgozók (majd mind fiatal) problémáit. Ott a helyszínen, a munkapadoknál beszélgettek a fiatalokkal. Sok olyan probléma látott napvilágot, amiről addig nem tudott a pártvezetőség. A laza munkafegyelem mellett, a gépek hanyag kezelése és sok más körülmény akadályozta itt a magasabb teljesítmények elérését. A brigád jelentése alapján a pártvezetőség és a vállalat gazdasági vezetése együttesen dolgozta ki a szükséges intézkedéseket. A legfontosabb ezek közül, hogy a TMK sorban kijavítja a megrongálódott gépeket, majd a rendbehozott gépeket átadják szocialista megőrzésre az illető szakmunkásoknak s állandó felügyeletre valamelyik TMK-dolgozónak. Ezidáig 5 gépet adtak át szocialista megőrzésre a csúcsesztergán dolgozóknak. Még egyáltalán nem lehetnek megelégedve vele, de azért már ez is mutatja a javulást: a száz százalékon alul teljesítők száma egy hónap leforgása alatt 47-ről 32-re csökkent. A fiatalok érzik, hogy foglalkoznak velük s jobban ellenőrzik munkájukat, igyekeznek tehát ők maguk is az eddiginél többet tenni a hibák kijavítására; A pártvezetőség elhatározta, hogy hasonló módszerrel nyújt segítséget a szerelde dolgozóinak is a még jobb eredmények elérésére. Ugyancsak megvizsgál Iák as anyaggazdálkodás helyzetét is, mivel ezen a területen is voltak problémák) Az üzemi pártvezetőség kezdeti eredményeiből úgy láttuk, jó úton haladnak. Igyekeznek az üzem fontosabb kérdéseit állítani munkájuk előterébe. Munkamódszerük fogyatékossága még, hogy az újraválasztó taggyűlés határozatainak megvalósítására és az előttük álló feladatok megoldására nincsen kidolgozott munkatervük. Ezért a vezetőségi ülések is alkalomszerűek. Mint kollektív vezetőszerv, még még nem eléggé összehangolt a munkájuk, előfordul, hogy a gyorsabb intézkedés érdekében elvégzik mások helyett a feladatot- Ezek azonban könnyen kijavítható hiányosságok. Amiben még továbbra is sok a tennivaló, az a fiatalok nevelésének kérdése. A gyakorlati és a munkában megmutatkozó segítésen túl — ami valóban a legfontosabb és legsürgősebb volt — most már az egész párttagság bevonásával ezen a téren is fordulatot kell el- émiök. Több olyan fiatal is van az üzemben, mint a honvédségtől nemrégiben hazajött Zsolnai László, aki a pártalapszervezet megbízásából most nekilátott, hogy a többi fiatal segítségévéi fellendítse a DISZ életet. Az ifjúság felelősségének felébresztése, és nagyobb aktivitásra, harcosságra való ösztönzése azonban minden tapasztalt, az „élet iskoláját kijárt” dolgozónak a feladata. Reméljük, hogy legközelebbi cikkünkben már ezen a téren is javulásról, előrehaladásról adhatunk számot; ITT FELEJTETT EMBEREK — Fegyvernek! jegyzetek — A község főutcáján gyakran látni bricsesznadrágos, bőrlábszár- védőe férfiakat, bundába bújt ,,nagyságosasszonyokát” s mikor elmennek mellettük a dolgozó parasztok, mindig felötlik bennük a kérdés: — Miből élnek ezek az emberek? Mi történik tulajdonképpen az Annaházd részen, ahol ezek a csudabogarak laknak? Nem maradhatunk adósak a felelettel. Fegyvemeken, főképp az Annaházi részen számos osztályidegen elem él, akik gyászolják a múltat, azt a világot, amikor csak önmagukat sorolták emberszámba, és jogot formáltak arra, hogy a hazát népestől, földestől, mindenestől ' kisajátítsák Kesergik a jelent és hiszik, hogy nekik érlel gyümölcsöt a jövő. Ügy élnek itt Fegyvemeken, mint a baktérium spóra alakjában: visszahúzódnak, megLapulnak, teljes közömbösséget és ártatlanságot színlelnek várva az alkalmat, amikor kedvező körülmények közé kerülve levethetik a gubót s aktív cselekvésre szánhatják magukat: Érdemes megejteni egy körsétát a faluban, hogy közelebbről is megismerjük ezeket a gyászmagyaltokat: A protokoll szerint a község osztályidegen elemeinek rejtett, elszigetelt világában dr. Lázár Andor áll a lista elején; A múltban viselt magas tisztségéért hasonszőrű sorstársai közt a legnagyobb tiszteletnek örvend. Ő bírta az igazságügyminiszteri tárcát hosszú éveken keresztül abban az időben, amikor az 1929—1933-as nagy gazdasági világválság után áldásos föllendülés tette boldoggá a mindjobban fasi- zálódó Magyarország uralkodó osztályát. Az igazságügyminiszter úrnak ekkor gyönyörű villája volt a Pasaréten és félmondatokban döntött emberi sorsok felett? Mos» itt öl egy paraszfcház szobájában, a felesége mosogat, ő fájdalmas fintorokat vág, hogy bizony nagyon nehéz az élet. Mozdulataiból nem veszett ki az előkelőséghez szokott ember eleganciája, taglejtésekkel beszél pályafutásáról s szavaiból kiderül, hogy ő a világ legjóságosabb embere. Hosszú ujjait finnyásan halántékához tartja, úgy mondja, hogy ő nem is akart miniszter lenni, a politikai mesterség távol állt céljaitól, életét a bűnöző gyermekek jó útra térítésének akarta szentelni; Ezt a törekvését egyebek között a devecseri nevelőintézetért kifejtett „áldásos” tevékenysége is bizonyítja. Tulajdonképpen ráfizetett a politikára, a miniszteri rezsiköltségek meghaladták a tárcával járó jövedelmet, a kormányban való részvétele 200 ezer pengőt emésztett fel a fizetésén kívül. A kérdésre, hogy honnan szerezte be ezt a jelentős összeget, szerényen válaszolja: volt egy kis vagyonkája: Aztán azon -érdeméről beszél, hogy ő nem a kommunistákat tartotta veszedelmesnek a nemzet jövője szempontjából, hanem a nyilasokat. Aktív tevékenységének köszönhető, hogy a nyilas vezetőket bebörtönözték. Azt már persze nem hajlandó elismerni,, hogy a nyilas és horthysta fasiszták közti ellentét nem a politikai felfogás különbözőségéből fakadt, hanem a haramiák azon elvéből, hogy aki bírja, marja; Általában egykori bandavezérére, Horthyra úgy emlékezik, mint roppant kedélyes, barátságos emberre, akiből sugárzott a szelídség. Persze, ezt a szubjektív véleményt nagyon nehéz összeegyeztetni a tényekkel. Kérdezzük csak meg Csajbók elvtársat, a Vörös Csillag termelőszövetkezet dolgozóját: Kik verték le apja faráról a húst a forradalom leverése után a fegyvemeki erdőben?! Bizony, a Horthy-fasiszták. De ha ez nem elég, elmehetünk ezer egy helyre, Siófokra, Orgoványra. A néhai miniszter úgy vélekedik erre, hogy a vezér nem felelhet a pribékek cselekedeteiért; Ez a vélekedés nem valami meggyőző, de ha hitelt adnánk neki, még akkor is ott marad az adriai vérfürdő, a matrózok megtizedelése, amit személyesen „őfÖméltósága” hajtatott végre. Ehhez mit szól dr; Lázár? Persze, ehhez nincs mondanivalója: Micsoda paródia. A bűnöző gyermekek fő paitronálója és nevelője szentimentálisán űzte a szenvedélyét, ugyanakkor kiváló embernek tartotta a2 ország legnagyobb bri- gantiját; Atyáskodva látogatott el a devecseri nevelőintézetbe, hogy jósággal vegye körül a gyermekeket, ugyanakkor figyelemre se méltatta a szegedi Csdüag-börtönből érkező leveleiket, amelyekben a kommunisták tiltakoztak az embertelen bánásmód és a börtönigazgató brutális intézkedései miatt; Az igazságosságról beszélt és akarva, vagy akaratlanul tudomást se szerzett róla, hogy Löwi Sándort megölték a vád fegyházban a nevezetes éhségsztrájk idején; Ezekre nem emlékezik dr. Lázár Csak odalyukad ki minduntalan, hogy 5 igenis demokratikus érzelmű, ezt bizonyítja, hogy kiállt a nyilasvezérek bebörtönzése mellett Ez a múltja. A Jelene? Nem kell mondani, a háta közepe se kívánja a mi életformánkat; Figyelme állandóan nyugaton csüng, onnan várja a megváltást és ezt nem is titkolja. Három gyermeke van, mindhárom nyugaton él; Lánya Stockholmban, egyik fia BrüsselA Finn Kommunista Párt Központi Bizottságának ütése Helsinki (TASZSZ.) A Finn Kommunista Párt Központi Bizottsága március 25-én ülést tartott Helsinkiben. Az ülésen megvitatták Jrjö Murtonak, a központi bizottság politikai bizottsága tagjának az általános sztrájkról és az ország helyzetéről szóló beszámolóját. A sztrájk — mondja az ülés határozata, megmutatta mind a kommunista, mind pedig a szociáldemokrata munkásoknak, hogy ak- cióegységgel sikert arathatnak harcukban. A központi bizottság felhívta a párt tagjait, híveit és barátait, hogy fáradhatatlanul szilárdítsák a szakszervezeti mozgalom erejét és egységét. (MTI.) I kommunista párt üldözése az Egyesült Büamakban New York (TASZSZ.) Az Associated Press hírügynökség jelentése szerint az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának megbízottai március 7-én lefoglalták az Egyesült Államok Kommunista Pártjának newyorki épületét és a párt Daily Worker című lapjának szerkesztőségét, valamint nyomdáját. A foglalást azzal az ürüggyel hajtották végre, hogy a kommunista párt „nem egyenlítette ki adóhátralékát.” A lap felelős szerkesztője közölte, hogy a pénzügyminisztérium megbízottai megparancsolták a munkatársaknak és a munkásoknak, vonuljanak ki a szerkesztőségből, illetve a nyomdából, majd közöltek, hogy a lap nem fog megjelenni. Ezzel egyidejűleg lefoglalták a lap detroiti és chicagói nyomdáit is. Ugyanezzel az ürüggyel Philadelphiában lefoglalták a kommunista párt keletpennsylvár.iai és Delaware állambeli szervezetének épületét, valamint Chicagóban az Illionis és Indiana állambeli párt- szervezet épületét. Az Associated Press közli, hogy a pénzügyminisztérium 250—300.000 dolláros állítólagos adóhátralékot követel a kommunista párttól. — (MTI.) ben, a másik Amerikában. Ez utóbbi egészen mostanáig Münchenben ügyködött; Gondolni lehet, hogy az emigráns magyarok mit csinálhatnak Münchenben, ebben a politikailag oly hírhedt városban, ahol az úgynevezett „Szabad Európa Rádió” adóállomása van; Itt van a politikai kalandorok paradicsoma. Aki jól tud hazudni és lepipálja vetélytáirsát a hazaárulásban, karriert csinálhat. Köztudomású, hogy az Egyesült Államok bevándorlási hivatala mennyire megfésűli még a dolláron vett acsarkodókat is, ha azok Amerikában akarnak szerencsét próbálni. Dr. Lázár fia megfelelt a követelményeknek. Ezidő- szerint egy nagy tejipari érdekeltség alkalmazottja, az Óceánon túlról küldözgeti leveleit, bátorítva szüleit, hogy tartsanak ki, „jóra fordul minden.” Addig is, amíg ücsörögve várakozik szerencséjére dr. Lázár ex- igazságügymániszter, kitartást biztosítanak az IKA-csomagofo Ebben jön minden, finom italok, babkávé — nem kell félniöik, hogy dolog nélkül éhen vesznek; (Folytatása következük.) Bérkövetelő munkabeszüntetéseit Franciaországban Párizs (MTI.) Franciaországban kedden több munkabeszüntetésre került sor. A párizsi rádió dolgozói kedden délben félórás figyelmeztető sztrájkot tartottak bérköveteléseik támogatására; A párizsi autóbuszüzem dolgozói kedden több vonalon szántén figyelmeztető munkabeszüntetést tartottak; Újabb figyelmeztető sztrájkra került sor a St-Nazarei hajóépítő iparban, A dolgozók kedden délután abbahagyták a munkát és delegációt küldtek Párizsba, béremelésit követelve; Tóul ónban a közlekedési dolgozók léptek figyelmeztető sztrájkba Fogadás OelHiben F i. Mífeojatt ás S* R. Rasidov tiszteletére Delhi (TASZSZ.) M: A: Meoysikov, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott indiai nagykövete fogadást adott A; L Mikojannak, a Szovjetunió Minisztertanácsa első elnökhelyettesének és S. R: Rasidovnak, az Üzbég SZSZK Legfelső Tanácsa Elnöksége elnökének tiszteletére? A fogadáson megjelenít A: L Mi- kojan, S. R. Rasidov és kíséreltük: Megjelent a fogadáson Nehru, India miniszterelnöke, indiai miniszterek, a politikai pártok vezetői, közéleti személyiségek, és az indiai és külföldi sajtó képviselői. (MTI.) DISZ«hfrek Jászkíséren kilenc fculturcsoport részvételével megtartották a Ság- vári-kulturverseny helyi döntőit. A gépállomás és a Táncsics Tsz DISZ- szervezete jutott tovább a jászapáti járási versenyre; * ' A tiszatenyői Lenin Tsz DISZszervezete 10 holdon veti el Kolbay- módszerrel a kukoricát? * Április 14-én a fegyvernek! Vörös Csillag és Kossuth Tsz, valamint a területi DISZ-szervezet fiataljai meglátogatják a megye legjobb közös gazdaságát? * A kétpől Alkotmány Tsz DISZ- titkára példás szorgalommal jár élen. Még csak most kezdték meg a tavaszi munkálatokat, de a DISZ- titkár már 20 holdat megfogáson? •S Ifjúsági hetet tartottak Fegyver- neken. Az ifjúsági hét minden napján előadásokat rendezett a DISZ. Egyik alkalommal megtartották a Ságvári kulturális seregszemlét, másik alkalommal mikrobarázdás operaesten vettek részt a fiatalok, akik meglátogatták a község határában levő történelmi nevezetességű tornyot is. * A törökszentmiklósi Járásban megszervezték a járás legjobb ifjúsági munkacsapata, legjobb traktoros ifi-brigádja, legjobb tsz DISZ- szervezete címért a munkaversenyt. A jászberényi általános gimnáziumban zászlóavatásra készül a DISZ-szervezet A tiszapüspöki Előre Termelőszövetkezet disz istái kulturcso portot, röplabda-, kézilabdacsapatot alakítottak, közösen az egyénileg gazdálkodó fiatalokkal .Tóvízi Imre, Hegedűs Imre és Tóvízi Bertalan állandóan foglalkozik a kívülállókkal; nokenttj Petrovics végülis feldúltan, reggeli nélkül rohant el az üzembe. Ott is számtalanszor kihúzogatta íróasztala fiókjait, de minden hiába.— Ugyan kinek volt rá szüksége? — marcangolta magát Az idő múlt és bármelyik pilla« natban értekezletre, vagy konferenciára hívhatják. Akkor pedig ott áll némán, mint a hal! Ettől a gondolattól hideg futott végig a hátán; A borzalmas helyzettől egészen lesújtva, étvágytalanul kanalazott be egy üveg jégbenhűtött joghurtot tízóraira, aztán megint tenyerébe temette a fejét és tovább rágódott: kit is bízhatna meg egy új beszéd megírásával? — Fjodor Fjodorovics a legalkalmasabb — döntötte el huzamos töprengés után. — Művelt, jótollú ember! Délutánra meghívta hát Fjodor Fjodorovics Sztrahovot, a könyvesbolt vezetőjét'. Nekilátlak kidolgozni az új beszéd tervét; — Úgy képzelem — mondta Djacskov —, hogy először is négy oldalon legyen szó az országos eredményekről; — Nem lesz az sok? — vélekedett a könyvkereskedő. — Kell az, hogy meglegyen az eszmei tartalom. Aztán foglalkozzunk kerületünk sikereivel. Ez lenne három oldal. Ahol a vetésről van szó, a „vetés” szó elé írj három pontot, azt én már magamtól is hoz- :áteszem, hogy tavaszi, vagy őszi vetés. Másfél oldalon át tárgyaljuk íerületjink irányításának helyes vomindig hármat, vagy négyet valósi- í tottak meg; Ez éppen elég. Elvégre a Március ■ 8-ról elnevezett téglagyár nem kohászati gyáróriás! i Egyszóval, ragyogó kis beszéd < volt az. A megboldogult Jeliszej ) Grib igazgatóhelyettes írta meg an- ! nakidején, aki régebben a kerületi újság jogi tanácsadója és külső tudósítója volt; Innokentij Petrovics mindig ma- 1 gával hordta a beszédet, mint jó i katona a fegyverét. Ha váratlanul ) tapasztalatcsereértekezletre hívták i a „Saját talpa, vigye haza” cipészszövetkezetbe — ám legyen! A sár- ] guló papírlapok kéznél voltak és i Innokentij Petrovics mindig kész ! volt pompás, kerekded beszédet tartani; : És ez a beszéd elveszett! I — Duszja, elvesztettem a beszéde- i met! — mondotta kétségbeesetten a feleségének. — Tegnap reggel még ! itt volt az aktatáskában. < Az asszony összecsapta a kezét: i — Jaj, fiacskám, honnan szerzel most másikat? Szegény Jeliszej i Grib, nyugodjék békességben, itthagyott bennünket:: s < Keresték a beszédet az ágy alatt, : az éléskamrában, a konyhaszek- i rényben, még a vadásztáskában is. ’ (Előfordult, hogy Djacskov vadá- | szatra is magával vitte — sose lehet < tudni, mikor van rá szükség!) De i minden keresés hiábavaló volt. In- I A balszerencse mindig váratla- nul jön. Hirtelen zudúlt rá szegény Innokentij Djacskovra, a téglagyár igazgatójára is; Reggel még semmi sem jelezte a közelgő csapást. Innokentij Petrovics szokása szerint jókor felkelt, meghallgatta a rádión a híreket, megivott két csésze teát és már éppen indulóban volt, amikor beütött a mennykő. Aktatáskájából nyomtalanul eltűnt a 24 és fél oldalas gépelt beszámoló. Voltaképpen nem is beszá- moló_ volt ez, hanem beszéd, amelyet értekezleteken, konferenciákon, üléseken és gyűléseken előadott; Régóta használta már Innokentij Petrovics ezt a beszédet a legkülönbözőbb szónoki emelvényeken és nagyon a szívéhez nőtt. Szeretettel vette elő a diszkréten sárguló lapokat és szíwel-lélekkel olvasta fel — immáron hat kerek esztendeje. Beszédének egyes részeit már- már kívülről tudta, Remekül emlékezett például arra, hogy a tervteljesítési százalék a téglagyárban mindig két szám között ingadozik: 100,6 és 108 között. Ennél több nem kell, kevesebbnek nem szabad lennie. Emlékezett Innokentij Petrovics az állandó élenjáró dolgozók nevére is: Szaharov, Filimonov, Rudenko és Antohim ' Ennél több nem kell, kevesebb ne legyen. Újítási javaslatot negyedévenként A BESZÉD ÍRTAí M EDEL