Szolnok Megyei Néplap, 1956. február (8. évfolyam, 27-51. szám)

1956-02-23 / 46. szám

6 SZOLNOK MEGVLI NETLAl L05Ä- február 28. Több gondot a ben vér minőségére és tisztaság/ ra! Rigó János és huszonhat munka­társa a jászberényi Fémnyomó és Lemezárugyár dolgozói panaszos le­velet küldtek a szerkesztőséghez. A levél a következőképpen hangzik: „Munkatársaim nevében panasz­­szal fordulok a szerkesztőséghez. A Fémnyomó és Lemezárugyárban dolgozom és már napok óta ebéd közben állandóan panaszokat hal­lok a kenyérről. És a panasz nem alaptalan. Valamelyik nap éhesen ültem az asztalhoz, hogy ebédeljek. Egész délelőtt jólesően és örömmel gondoltam arra, hogy milyen finom ebédem lesz: rántotta uborkával és sült hús. De, sajnos, a finom ebéd­től már az első harapásnál elment a kedvem, mert amikor kenyeret vágtam, késem megakadt egy erő­sen megfeketedett és megkeménye­dett fél krumpliban. Azt hiszem, nem túlzók, ha azt tanácsolom a sütőipar dolgozóinak, hogy a ke­nyérben található különböző szeme­tet (földdarabkák, spárga, haj, stb...) szórja a szemétdombra, de ne a ke­nyérbe. Kérem a szerkesztőséget, írja meg ezt az esetet, hogy a dol­gozók étvágyát ne vegyék el a sze­metes kenyérrel.” Sajnos, nem ez az egyetlen levél a szerkesztő asztalán, mely a ke­nyér minőségével és tisztaságával foglalkozik. Molnár Ferenc, Szol­nok, Duclos utca 4. szám alatti pa­nasztevő a levél mellé egy darab rosszul kidolgozott, szalonnás ke­nyeret is mellékelt. Ifj. Bódi Kál­mán szandaszöllősi levelezőnk ar­ról ír, hogy két rozsdás szeget ta­lált a kenyérben. A kenyeret szin­tén a Szolnoki Sütőipari Vállalat sütötte, a címke tanúsága szerint a II. számú üzem. Molnár István le­velében jogosan azon csodálkozik, hogy az illetékeseknek nem tűnt fel a Jászberényi Sütőipari Vállalat jászfény szarui telepén található pi­szok és szemét. És idetartozik az is, ami rajzban megjelent lapunk február 12. számában: a Kunhe­­gyesi Sütőipari Vállalat kenyerében egeret találtak. Nem véletlen, hogy egy hét alatt öt levél futott be a szerkesztőségbe hasonló panasszal. A minőség ellen emelt jogos kifogások, a lelkiisme­retlen szitálás következtében a ke­nyérben maradt idegen, sokszor ét­vágyrontó anyagok azt bizonyít­ják, hogy az illetékes járási és me­gyei tanácsszervek az utóbbi idő­jen nem fordítanak elég gondot a sütőüzemek ellenőrzésére. Máskép­pen elképzelhetetlen lenne ez a nagyarányú hanyagság. Az íztelen, rossz, szemetes ke­nyér joggal háborítja fel a dolgozó­kat, akik azt várnák a sütőüzemek dolgozóitól, hogy lelkiismeretes, rendes munkát végezzenek és arra törekedjenek, hogy minél jobb, ízle­­tesebb, tisztább kenyeret adjanak a fogyasztóknak. Véleményünk sze­rint fegyelmi úton kell eljárni azon sütőüzemi vezetők és dolgozók el­len, akik nem tartják be a kötelező technológiát, nem szitálják meg rendesen a lisztet, üzemükben nem tartanak rendet és tisztaságot. Felhívjuk a megyei tanács élei miszeripari osztályának figyelmét, hogy lapunk nyilvánosságán ke­resztül értesítse a panasztevőket: milyen intézkedéseket tettek a ha­sonló esetek megszüntetése érdeké­­bem Lucerna és vörösheremttg csere A mezőgazdasági termelés fej­lesztéséről szóló párt és kormány­­határozat a lucerna és vöröshere területek növe’ését írja elő. Ennek végrehajtása az elmúlt években nehézségekbe ütközött, aminek fő oka az volt, hogy megfelelő vető­mag nem állt rendelkezésre. Az arankás, gyommagvas vetőmagból pedig csak arankás állomány lett. amit 1—2 év leforgása alatt ki kellett szántani. A 174(B)1955. számú együttes miniszteri utasítás lehetővé teszi jó vetőmag biztosítását úgy, hogy a termelőknél levő lucerna és vö­röshere magért tisztított, fémzárolt vetőmagot kap a termelő. Az utasítás lényege, hogy a be­adott mag után a Magtisztító Vál­lalat, vagy a Terményforgalmi Vál­lalat telepe — ha a mag 88 szá­zalékos tisztaságú — úgy 100 kg után 82 kg fémzárolt vetőmagot ad. Ha a tisztaság 88 százalékon felüli, úgy százalékonként 1 szá zalékkal felemelt fémzárolt vető­magmennyiséget kell kiadni. 88 százalékon a1 üli tisztaságú vető­magért százalékonként 1 százalék­kal csökkentett a kiadott mennyi­ség. Ha a tisztaság 80 százalékon aluli, úgy százalékonként 1,5 száza­lék a csökkentett súly. A termelő a vetőmagot azon a telepen kapja meg, ahová beadja a tisztítatlan vetőmagot. Tisztítási költség címén minden kg lucerna vagy vöröshere-mag után 3 forin­tot kell fizetni. Ezen felül azonban semmiféle címen költség fel nem számítható. A csere már eddig is szép ered­ménnyel járt. A Terményforgalmi Vállalat telepei 6000 kg lucerna és 1121 kg vörösheremagot cseréltek ki; a Magtisztító Vá’lalat pedig 1453 kg lucerna és 498 kg vörös­heremagot. Ahol még tisztitatlan készlet van, akár tsz, akár egyéni terme lök kezén, feltétlenül vegyek igénybe a csere lehetőségét. Min­den termelőnek saját érdeke, hogy aranka és egyéb gyommagvaktó) mentes lucerna és vörösheremago: vessen. Ez az alapja a több és iobb minőségű takarmány terme­lésének. Megyei Tanács VB Mezőgazdasági Igazgatósága HJ_R EK B Pártoktatás Háza hírei Közöljük, hogy ma délután 5 órakor segédelőadást tartunk a MDF története I. évfolyamán ta­nuló elvtársak részére „A magyar­­országi munkásmozgalom 1848-tól 1900-ig" címmel. Előadó: Remete Tibor alezredes elvtárs. Február 24-én. pénteken délután 5 órakor a politikai gazdaságtan I. évfolyamán tanuló elvtársak részére tartunk segédelőadást. „A munka­bér a kapitalizmusban” címmel. Előadó: Ad'er Vilmos elvtárs. Mindkét előadást a Pártoktatás Háza II. emeleti tanulószobájában tartjuk. Pártoktatás Háza. A Szolnoki Törekvés Baráti Kör közli TERMELŐSZÖVETKEZETEK! Egyénileg dolgozó parasztok! Magas átvételi árat. prémiumot 800- 1500 — Ft-ig terjedő előleget folyósít a leszerződött állatok után a Szolnok megyei Allatforgalm» Vál alat Szerződéi» köthető bármilyen fajtájú 50-280 kg súlyú legfeljebb IS hónapi kotú bizla lásra alkalmas íiszőboriúra 70—300 kg súlyú bika (tinó) borjúra Átadás határ ideje a beállítási sú’vtó] függően egkésőbb 18 hónap legkorábban 4 hónap Előleg 300 Ft Felnőtt szarvasmarhára minden ivarúra 300 kg on felül* beállt tásf súlyban legalább 100 kg ráhiz'alás esetén A ráhíz alt sú vé*i 14 Ft ot fizet a vállalat kg ónként a beállítási súlyért szabad vágóárat Előlegül db ónként »500 - fo-intot folvósft - A szerződés az Adatforgalmi Válla'at fel vásárlóinál köthető meg SZOLNOK MEG VF! ALL ATFOPOAI.M» v*l | m AT APROHIRDETFSEK ASZTALOS szerszámok eladók. — Fekete asztalos, Szolnok, Madách u. 12. ELADÓ: Rákóczi u. 35. sz. 2 szobás csa­ládi ház 510 négyszögöl elekkel. E'dek­­lődnl: Tamási László Szolnok Gárdonyi Géza u. 8. ÜGY hold szóló eladó, kétszobás lakással. Cibakháza, Bátor szőlő. Érdeklődés: Ovi­­nághegy I. út 9!. A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI építőipart szö­vetkezet vezető könyvelőt keres, azonnali belé [lésre. A KARCAGI Április 4. Mg. TSZ-nek na­gyobb mennyiségű búzája és árpája van el­adó. A SZOLNOK! Papírgyárban szabadon megvasá olhatók a következő papMé esé­­gek: egyzetpaph 10.5/15 -m me-e’ben :t.5C Ft/kg egységárba», supe io> csomagol^ papír 24/40 17/24 cm 5.02 Ft/kg egvseg árban fűszereséi: csomagolópapi' 24/40 17/24 em 4 00 Ft/kg egységárban ‘Őszei • zsák Momagolőpapi 24/40 17/24 cm 3.5z Ft/kg egységá-ba» tam itatrtspapb 21/29.7 10 5/39 cm 8.® Ft/kg egységa-ban A legkisebb vásá-olható mennyiség 30 kg. B'ieklődm lehet a Szolnok' Papír­gyár anyag- és áruforgalmi osztályán, tel.: 29—65. A NAGYKUNSÁGI Állami Gazdaság Ken deressztgetr Központja gyakorlattá ren­delkezi konyhake-teszt kces azonnali lel »étel-e. EGY sezlon, egy vaságy és egy konyha­­mérleg eladó. Szolnok, Bercsényi u. 18. AZONNALI belénésre kocsist keres a Szolnoki Kertészeti Vállalat, Vöröscsillag út. ÜZLETÜNKBEN olcsó alma-vásári Meg érkezett a primői zöldhagyma, retek, sa­láta Olcsó árak. — 60-as Csemegebolt. Szolnok. FÜGGETLENÍTETT otthon nevelői állásra pedagógus végzettségű, magános nőt azonnal lelveszünk Martfűi Cipőipar Szakiskola MAGÁNOS nő elhelvezkedne munkára, esetleg konyhára. Szolnok. Kasza u. 2. KUNSZENTMÁRTONI ugar 428 számú Imre1 (éle tanya lebontásra sürgősen el­adó. Bontása azonnal eszközö'hető Er­­dekiödn ehet íme- Balázs Szolnok. Felhő út 6. Szolnok megyei NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja Egyes szám ára: 50 fillér Előfizetési ár 1 hóra: II forint Megjeien k hét ö kivéte ével mindennap Terjeszti a Megyei Hirlaphlvatal Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő; DÁVID FERENC Szerkesztőség: Szolnok Irodaház I ame'et Szerkesztőség: Te'eíon: 20— 93, 23—20 20—89 Szolnoki Ny r- art ts" ’;1| Szolnok. Mal'novszki u 19 Felelős vezető; Mészáros Sándor — Államunk évröl-évre több se­gítséget nyújt a dolgozóknak ah­hoz, hogy saját otthont, kis csalá­di házat építsenek maguknak — 1955. évben országos viszonyában 90.5 százalékkal több kölcsönt fo­lyósítottak lakásépítésre, mint egy évvel azelőtt. Megyénkben 215 új otthon építését kezdték meg állami segítséggel, 96 lakásba már be is költöztek. —A Megyei Tanács VB. Oktatá­si osztálya értékelte az iskoláknak a mulasztás elleni versenyét. Leg­jobb eredményt a lászfe's'n-zent­­györgy-Pusztakerekudvar-i általá­nos iskolások értek el. ahol az egy tanulóra eső mulasztási átlag 0.52 százalék. A legrosszabb a Jász­­fényszaru-Homok-i általános isko­la, ahol az órákhoz viszonyítva az egy főre eső mulasztás 28 százalék. —■ A törökszentmiklósi járásban a tiszabői tanács végezte a leg­jobb munkát a tanácsülések szer­vezése terén. A legutóbbi tanács­kozáson 85 százalékos volt a meg­jelenés — Jászberényben a városi tanács dolgozói 58 ág előfizetőt szerveztek a Tanácsok Lapjára. — Kisújszálláson a Dózsa TSZ tagjai a mostoha időjárás ellenére is mintegy 9.000 mázsa trágyát szállítottak ki a fö’d-kre. Kitűntek a munkában Tóth Gergely és Már­ta Endre tsz. tagok. — Tomajmonostorán a február 11-én megtartott tanácsülésen tár­gyalták a begyűjtési, mezőgazda­­sági és az iskolai oktatási munkát. Id. Rézsó István tanácstag hozzá­szólásában vállalta, hogy április 4. tiszteletére egé^zévi Mzottsprtés, féléves tojás és baromfi beadási kötelezettségét teljesíti, féléves adó­ját is befizeti. — Kisújszálláson február 28-ig tanácstagi beszámolókon ismertetik a dolgozókkal a közsécfeilesztési alap felhasználását. A város lakói sok hasznos javaslattal segítik az összeg felhasználását. • Heten 1* ént 70—80 000 naposcsibe Megyénkben a primőr csirke, valamint a vész által kipusztult baromfiállomány pótlására napos­csibe akciót indít be a Szolnok me- j gyei Mezőgazdasági Termékeket Értékesítő Szövetkezeti Központ, vérvizsgá’t tyúkoktól származó kel­­tetőálomási cs békkel. A szövetkezeti központ a keltető­­állomásról közvetlenül szárítja a csibéket a falvakba, hogy ne le­gyen a dolgozóknak a munkaidőből kiesés. A naposcsibék forgalomba hoza­tala kétfé'eképpen történik. Az egyik forma az amikor terme’te­­tési alánon he'vez'k ki a csibéket. Otven érték nélkül kiadott csirké­ért 14 kg-t keli visszaadni 0 80 kg ala-psúilyal. A másik forma szerint készpénzben 3 20 forintért értéke­sítik a naposcsibét. A hideg idő miatt a februárra tervezett naposcsibét fűlött gép­kocsiban szállítják a helyszínre, ahol a fö'dmővesszövetkezeti ba­­romfifelvásár'ók már me’eg helyi­séggel várják a jószágokat. A naposcsibére havonkénti meg­jelöléssel lehet előiegvzést kötni a fümmű vessző vétkezőtekben Kisújszálláson. Jászberényben és Kunszentmártoniján már huzamo­sabb idő óta működnek a ke’tető­­á'lemások és májusban a most épülő szolnoki ke’tetőáUnmás is megkezdi működését. A négy kel­­tetőáliomásről hetenként 70 — 80 ezer csibét tudnak elszállítani. • IDO T 4 R 4 S TFT FNTfiS — Várható időjárás csütörtökön estig: Felhős idő több helyen, főiként délen ha­vazás mérsékelt helyenként é’énkebb ke le i, délkeeti szél Az éjszakai lehfí és erősödik. A nappali hőmérséklet néhány fokkal az olvadáspont alatt lesz Legala­csonyabb nappali hőmérséklet csütörtökön: i’ínusz 3—mínusz 8 fok között — A fűtés alapjául szo'gáló várható középhőmérsék­let mínusz négy fok alatt. CMTH. A Törekvés SK vezetősége az 1956-os évre kedvezményes áru bérletjegyet bocsájt ki a labda úgó mérkőzésekre. Az ülőhey ára egészév e S6 Ft, az állóhely ára 50 Ft, az összeg két részletben is fizethető. Az állóhely mindkét oldalra érvényes. Az ülőhelyek a lelátón számozottak. 6 így a bérlettirlajdonos helye mindenkor biztosítva van A bajnoki idény közeli kez­detére valló tekintettel (február 26-án) igen rövid idő áM rendelkezésre, ezért fel­kérjük az érdeklődő sporttársakat, bogy bérletjegyeiket mielőbb biztosítsák. Jogfylgénylést az alábbi s>porttársafcnéi lehet eszközölni: Veszeei János APISZ papírflzlet, Kossuth Lajos u. 20. az.. Ha­lász Gyula Vasipari Vállalat motorjavító üzeme, Malinovszki u. 2. sz.. Bánki Béla Járműjavító Vállalat, tervosztály. Serényen dolgozik az Újszászi Törekvés SK vezetősége Az UJszászi Törekvés SK új vezetősége komolyan fontolóra vette az előtte álló feladatok megvalósítását. Januárban tar­tották az első 'endes vezetőségi gyűlést, melyen kiértékelték a sportkör jelenlegi helyzetét. Fel mér lék a Jövőbeni lehetősé­geket és figyelembe vették az ehhez szük­séges adottságokat is. Célul tűzték ki az eddig gyengén mű­ködő asztalin leni &z szakosztály megjavítá­sát. Ez annál is inkább szükséges, mert a versenyzőik közül január 22-én meg­rendezett Jánási bajnokságon a női egyes­ben Balogh Regina első helyen végzett, férfi egyesben Nagy Józsei negyedik férfi párosban pedig Nagy—Szalad píár második helyezést ért el. Határozatot hoztak a köz­ségi DISZ szervezettel vwló szorosabb együttműködés megteremtésé-e. A községi DISZ alapszervezet titkára aki egyben az SK vezetőségének is tagja, ezt a, célkitű­zést is magáévá tette és ígéretet tett. f hogy a DISZ részéről is mindent elkövet- * nek ennek megvalósításának érdekében. A sakk szakosztály működése kie'égftő. de szükségszerű a fiatalok egyre szélesebb körbe waJó bekapcsolása. Határozatot hoztak, mely szerint minden idősebb spor­toló patronál egy kezdő sakkozót. A vezetőségi ülés igen fontos és komoly kezdeményező lépést tett. Kimondták, hogy szükségesnek látják a tornaszakosz­tály felállítást. Ezzel példát akarnak muta’mi mind-ti falusi és község* sport­kör szarná a. A labdarúgó szakosztály feladatút tűzte ki a jé ékes k edzé-eken való oontos megjelenésének megvalósítását. Fontos feladatként jelöl ék meg az ifjúsági után­pótlás nevelését. Elba*á-ózták a tag’éts/ám újbóli meg­ái la ftésá* és a tag szervezésit Ez év vé­géig a taglétszámot 20 százalékká® akad­ják növelni. Fenti célok megvalósítása csakis a párt, a tanács, a DISZ és a községben lévő egyéb társadalmi szegekkel való szoros együttműködés alapján lehetséges Éppen ezért a vezetőség legfontosabb munkájá­nak tartja ezen kapcsoltok kiépí'.ését és annak további elmélyLését. A Megyei Testnevelési és Sportbizottság közleménye A Megyei Tes* nevelési és Sportbizottság közld az érdekeltekkel, hogy az OTSB lab­darúgó osztá’yával közösen megtartandó értekezleteket, amelyeket elhalasztottak február 23-án és 24-én ta-tják meg. Február 23-án délután 16 ó-akór a MTSB helyiségében a Társadalmi Labda-úgó Szö­vetség vezetői, bizottságának vezetői és tagjad «» váró®! és Járási TSB-k mellet!} működő társadalmi szövetségek elnökei he yettesel) részére tartanak megbeszélést. Február 24-én 16 órakor a megyei labda­rúgó bajnokság I. osztályában résztvevő sportkö ök vezetői, szakosztályvezetői, in­­fézől, valamint edzői részére lesz értekez­let. Sporthírek a játxberényi járatból Tizenhárom csapa-t részvételével kezdő­dött meg a városi sakk-csapa'tbaj nokság. A hatos létszámú csapatok már több for­dulót lejátszottak és jelenleg a KIOSZ együttese áll az élen. • A tornászok az alapfokú tornász csapat­bajnokságra ké>zűlnek. Szántad Józsei és Bihari Sándorné testnevelő tanárok veze­tésével 14 csapat kezdte meg a felkészü­lést. A már minőségi szinten mozgó tor­nászok a márciusban megrendezésre ke­rülő nagyszanású dísztorna anyagát ta­nulják. A dísztonmán, mely a Bástya SK rendezésében kerül lebonyolításra előrelát­hatólag mintegy száz versenyző szerepel majd. * Terv szerint folynak a Falusi Kupa küz­delmei a sakk és aszta-litenisz sportágak­ban. JászárokszáMásom és Jászjákőhaflméti már serényen készülnek a tornászok a falusi dolgozók szpartakiádjára. Az idén ia jól akarnak sze epelnd. Faragó János és González Béla pedagógusok az előkészí­tésben igen jó munkát végeznek. A Járási TSB tornabemutatók rendezésé­vel is segíti a téli sportprogram sikeres megvalósítását. Eddig Jánoshidán, Puszta­­monostoron és Jiszjá kőhalmán rendeztek 40 jászberényi tornász részvételével bemu­tatót. A tornászok mind e há^om helyen zsúfolt néző'ér előtt mutálták be gyakor­lataikat. A Torna Társadalmi Szövetség tervbe vetie további bemutatók rendezé­sét. hogy ezzel is segítsék a járás vala­mennyi községében e sportág népszerűsí­tését. HOGYAN TIPPELJÜNK? 1. Bp. Gyárépftők - Győri Vasas NB II. A Gyépltők 11 gry. 2d és 2 v-bőt áWö igen jó hazai mérlege ellenére nehezen képzelhető el a volt NB I -es csa­pat pontvesztesége. Jó küzdelemben nehéz Vasas gvőzelemre van kilátás. 2 2. Szikra Gázművek-Kaposvári Kinizsi NB II. Az alig bentmaradt Kinizsi és az újonc Gázművek talá kozóján inkább küzdelem mint jó játék -érnél­­he:ö. Az idegenben néhány meg epó eredményt elért vendégek pontot szerezhetnek. j x 3 Za'aege:szegi Dózsa—Soproni Törekvés NB II. A Dózsa győzelemmel mu­tatkozhat be a közönségnek, a tapasztaltabb sop oni k !ő látókkal meg­sze e ' e ik az fgyik onlot Ez nem s ke "re megl pe 'st. 1 * 4. Vasas Dinamó-Törekvés Szállítók NB || A mege-űsödött Szállítók kóny­nyen szállíthat meglepe ést. A Dinamó haz-1 mé-'ege 6 gy, 5 d, 4 v Ez is tnká'b önte‘1 n-e "ri"t haz-i gvőzelemre mutat. | z 5. Békéscsabai Építők—VL KISTEXT NB II É*'í ők tavaly a 10. fordu­lóban aratta első hazai győzelmét. A műit év ta asztal talt bizonyára felhasználva, mos' várhatóan gvözelemn-e' ' ezdik e] az idényt 1 6. Szolnoki Törekvés—Miskolci Törekvés NB II. A mári9 ó fo-mában lévő m kolci k a gvözelem komo]v -»menyivel ut- z ak Sz L-k-a. A szolno­k' k lelkességük és oálvaelőnyük révén ese*I”g m»gl pe‘és-e ts képesek. I x! 7. Spal —Roma olasz bajnokság. Utóbbi eredménve'k a'ap’án a Spa- formája Icát z k rregb zhat b nak A ki gólarányú hazai g5 őzelemben bízókat ez­­útt 1 aligha éri me-’epetés. 1 8. Lanerossl Vicenza—Sarrpdoria o'asz ba'nnkság — A Lane oss! hazai a Samndoria ldegenKelt gyengébb szeren'ése al-pján a dön et'en lát'zik a lp j bb ‘:n*n k. Az 1-es inkább meglepetésnek, mint várható eredmény­­rek sz'mlt. 1 x 9 Pro Patria—Internazlonale o'asz bajnokság. A valamennyi pontját hazai pálván sze-zetl Pro Patria második győzelme komoly meglepetést kel­tene. Az e-őviszonvokmak leg'obban a döntetlen fe'eVe meg. 1x2 10. Nancy—N'ce franc'a bajnokság A t.«n8 ..fán rémé he -en a Nl-et Js ki­váltra fek'eti « Nancy. A pontoszt zás n k most viszont a Lens örülne. El­s"s rhan ez várba'ó, | x 11. Toulouse—Lvon francia bajnokság. A Toulouse veresébe esetén a közép­­csonori vé<ré'e csúszhat a Lvon döntetlen esetén megtar'bat'a helyezését. A haza-'-knak *öbb a veszteniavlóvk győzelemmel számo'hattink 1 12. Racing Paris—Sedan francia ba'nokság A Racing ntóhbi néhány váratlan e-edménve komoly meglepetést kel'ett. A hii"ámv5’evhő' remé’hetőleg ki­került Párizsi csanat győzelemmé! örvendeztetheti meg szurkolóit. 1 Valamennyi pótmérkőzésen 1-es várható. Normál Rlm«»ín,ii!*alí műsora február 23—26 is Helység neve: ABADSZALÓK ABADSZALÓK CIBAKHAZA FEGYVERNEK JASZALSOSZTGYÖRGY JÁSZAPÁTI JASZAROKSZALLAS JÁSZBERÉNY JASZDÖZSA JASZFÉNYSZARU JASZJAKÖHALMA JASZK1SÉR JASZLADANY KARCAG KISÚJSZÁLLÁS KUNHEGYES KUNMADARAS KUNSZENTMARTON MEZŐTÚR Dózsa MEZŐTÚR Szabadság ÖCSÖD RAKOCZIFALVA SZOLNOK V Cs. SZOLNOK Tisza SZOLNOK MÁV Mill. TISZAFÖLDVAR TISZAFÜRED TISZAKORT TISZAKÜRT TÖRÖKSZENTMIKLOS TURKEVE UJ SZÁSZ Film címe: legjobb” ember Dátum: 23- 24 KI a 25—28 Harc a sfnekért 24— 26 Jóreggelt 24—27 Dandln György 24-26 Kulmi ökör 23- 26 Kü önös ismertetőiéi 24- 29 Gróf Monte Christo II. 23— 29 Tiltott szeretem 24— 26 Gyötrelmes éjszaka 24—26 Zsurbin család 24— 26 Nyári valcer 24— 26 Özönvíz előtt 24—26 Bátrak csapata 23— 26 Mary hercegnő 23— 29 Egy pikolő világos 24— 26 Eltűnt kapitány 24—26 Félelem bére 23— 26 Ma este minden véget ér 24- 26 Úri muri 23- 26 Körhitna 24— 26 3 Lamberti 24— 26 Gázo'ás 23— 26 Elsőszámfl közellenség 23— 26 CsI lagos szárnyak 24— 28 Tengerparti találkozás 24— 26 Egy nap a parkban 24— 26 Vészé yes ősvényen 23— 24 TIzenötéves kapitány 25- 27 Gázolás 23—27 Római lányok 23— 26 A kapu bezárul 24— 26 Volt egyszer egy kirá'y MatJuée'őadások febr. 28. Vitorlás titka Makszlmfca Rejtelmes sziget Ifjú szívvel Holt ösvény titka Sport becsület Civil a pá yán Csuk és Gek Kronsiadtl tengerészek Grant kap tány gyermekei Sztálingrádi csata II. Revizor Titokzatos lelet Utolsó éjszaka Szerencsés hajózás Két őt Bátor emberek Aranyalmatácska Harmadak csapás -Karácsony éí Aranykulcsot*!:* Utolsó éjszaka Elefánt és ugrókétéj

Next

/
Thumbnails
Contents