Szolnok Megyei Néplap, 1956. február (8. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-08 / 33. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1938. február 8. PÁRTÉLET H? A községi pártértekezlet előtt A Központi Vezetőség határozatát, amely a vezetőségválasztással foglalkozott, községünk területére vonatkozóan megvitattak és így indultunk a nagy munka végrehajtására. Minden alapszervezet szívügyének tartotta ezt a fontos feladatot. A beszámolók többségét kollektíván készítették el, a vezetőségek kikérték a párttagok véleményét és a pártonikívüliek elgondolásait is figyelembe vették. Ezáltal sikerült is bemutatni az alapszervezetek két évi munkáját, az eredményeket és a hiányosságokat. A taggyűléseken való megjelenés legjobb volt a Lenin TSZ. a pedagógusok, a téglagyár, valamint a 2. sz. szervezetnél. A beszámolók feletti vita is élénk volt. A bírálatot a községi pártbizottság, valamint a járási és megyei pártbizottság felé is alkalmazták. A taggyűlés színvonalát emelte a 2. sz. alapszervezetnél az, hogy több népnevelőnek és bizalminak könyvjutalmat osztott ki a vezetőség. Homyik Katalin tagjelölt jó nevelő munkájával érdemelte ezt ki. Bálint Andrásné pedig mint az alapszervezet gazdaságvezetője kapott jutalmat. A jutalmazott elvtársak és az egész tagság örült annak, hogy a vezetőség megbecsüli azokat, akik közvetlenül is segítik munkáját. Most, amikor községünk alapszervezeteiben a vezstőségválasztás befejeződött, a pártbizottság nagy gondot fordít a községi pártértekezlet jó előkészítésére. A pártbizottság már január első napjaiban felosztotta a területet brigádokra, kijelölte, hogy ki miről gyűjt adatokat a beszámolóhoz. Az elvtársak ennek a feladatnak különös gonddal tettek eleget és január 20-ig a tapasztalatokat minden elvtárs összesítette. így a pártértekezletj beszámoló nem a községi titkáré lesz. hanem az egész pártbizottságé. Betartjuk a kollektív vezetés elvét Igen alapos munkát végzett özv. Takács Istvánná és Mészáros János elvtársak brigádja, de a többi elvtárs is igyekezett feladatának eleget tenni. Elértük azt, hogy a beszámoló január 30-án határozati javaslattal együtt elkészült. Február 1-én pártbizottsági ülésen m°g is vitattuk. Ezen túlmenően a pártbizottság nemcsak a beszámoló összeállításával foglalkozott, hanem a megválasztott küldöttekkel is. Az alapszervezetek új vezetőségei február 1-ig összehívták az elvtársakat, s beszélgettek velük arról: felelősek azért, milyen vezetőket választanak. Helyesen pedig csak úgy választhatnak, ha biztosak a dolgukban, ha ismerik a tagság véleményét. A pártértekezlet napjáig, február 16-ig még tanácskozunk a küldöttekkel és részletesebben megbeszéljük velük a beszámolót. A határozati javaslatot pedig eljuttatjuk hozzájuk legalább ©gy héttel az értekezlet előtt, hogy alaposan tanulmányozhassák. A párttagok nagy figyelemmel kísérik a pártértekezlet előkészületeit, tudják, a napokban dől el az, hogy kik fogják irányítani az elkövetkező időszakban a község politikai és gazdasági életét. S az ő kérésük elsősorban az, hogy a legdoigosabb, legszerényebb, a párthoz hű elvtársak kezében legyen ügyük. Kovács Ferenc közs. párttitkár, Tiszaföldvár. Szelevényi és csépai asszonyokat látott vendégül a tiszasasi Rákóczi TSZ A napokban kedves vendégei voltak a tiszasasi Rákóczi TSZ tagjainak. A szelevényi és csépai MNDSZ asszonyok egy-egy csoportja látogatott el hozzájuk, hogy személyesen győződjenek meg eredményeikről. Az asszonyoknak az volt a kívánságuk, hogy a termelőszövetkezeti tagok házatáját is mutassák meg nekik, mert maguk akarnak meggyőződni a valóságról. Egy másik csoport a tsz állattenyésztését szerette volna látni, Kívánságuk teljesült. Megnézték id. K. Hajdú Lajos elnök, Korpomai József 70 éves tag, Dávid Béla daráló-kezelő és Csdzsikov Mihály tag házat® jékát. Mindenütt meleg szeretettel fogadták az asszonyokat és vendégül látták őket. Volt mit nézni. Ruha, búza, árpa, kukorica volt bőven. Szép háztáji állatállomány, süldők, hízók, baromfi késztette csodálkozásra az asszonyokat. Csizsikov Mihály növénytermelő csak a cukorrépa prémiumból 1756 forintot kapott a járandóságon felül. Búzából 6 mázsa, árpából 4 mázsa prémiumot vitt haza. Már levágott ©gy 200 kilós hízót, kettőre meg szerződést kötött, s a jövő évi hízónak való is biztosítva van. Négy süldő röfög az ólban. Mindenütt a legjobb barátság alakult 19 a Rákóczi TSZ tagjai és az MNDSZ asszonyok között. Kedves, barátságos beszélgetéssel telt el a délelőtt. Délben ízletes borjúpaprikás várta a székházban a vendégeket. Sokan elmondták, hogy miiyen szép eredményeket láttak, s hol van még javítani való. Herczeg Ilona Szelevényről jött el. Elmondotta, hogy neki nagyon tetszett az állatállomány. Elragadtatással beszélt az építkezésekről. Fekete Pálné szelevényi iskolai hivatalsegéd ebibein az évben várja nyugdíjazását. Ha megkapja, azonnal belép a termelőszövetkezetbe. Cs. Szabó Imréné azt fájlalta, hogy férjét nem hívta magával a látogatásra. Férje még ingadozik, s bizonyára meggyőzte volna a tiszasasi eredmény a termelőszövetkezeti gazdálkodás fölényéről. Hazamon ve addig beszél férjének — mondotta, — míg ő is belép a termelőszövetkezetbe. Aki ezen a látogatáson résztvett. azt láthatta, hogy az MNDSZ aszszonyek hazamenve nem nyugosznak addig, míg meg nem kapják a tsz tagsági könyvet. Ezt igazolta özv. Horváth Lászlóné szava is, aki kijelentette. hogy amint hazamegy, azonnal kéri felvételét a szelevényi József Attila Termelőszövetkezetbe. Naffy B András> Kunszentimarton. A pártvezetőseg-váfasztás hírei Anagyivánd Rákosi Csillaga TSZ- ben a vezetőségválasztó taggyűlés úgy határozott, hogy a párttagság politikai és erkölcsi nevelésére fordítanak legnagyobb gondot a közeljövőben, mert e téren van a legfőbb hiányosság. Emellétt a pártópítés feladatait is hamarosan a pártvezetőségi ülés napirendjére tűzik * A kunszentmártoni Zalka Máté TSZ pártvezetősége „Pártmunkás Híradó‘’-t rendszeresít, amelyben a legsürgősebb tennivalókról értesítik, s azok megoldására serkentik a tagokat. Jászberényben az I—II. kerületi alapszervezet tagjai a taggyűlésen úgy döntöttek, hogy öt-öt egyénileg dolgozó parasztot vesznek fel soraikba. Minden vezetőségi tag vállalta, hogy áprlis 4-ig egy-egy dolgozó parasztot^ szerveznek be termelőszövetkezetbe. Jász ják éhalmán a vezetőség választás idején seim csökkent a tsz fejlesztési mozgalom. Januárban újabb hatvan család választotta a közös gazdálkodás útját. A belépő családok többsége középparaszt. ♦ Jászárokszálláson a taggyűlés után több párttag arra kérte az új vezetőséget, hogy adjanak nekik pártmegbízatást. A tsz-fejlesztés itt sem szarul háttérbe, mert januárban negyven család tért át a — többségében III. típusú — szövetkezeti gazdálkodásra. Kisújszálláson az Asztalosipari KTSZ és az Erdőgazdaság pártvezetősége nem készítette elő megfelelően a taggyűlést Ennek tudható be, hogy a tagok nem vitatták kellő alapossággal a beszámolót, s javaslatokat sem tettek a pártáiét és a gazdasági munka megjavítására. fyc&ina 'Tlifkoiaima: Elbeszélés a gépállomás igazgatójáról meg a főagronámusról 2? —» A legfőbb ellensége, mondhatnám, én vagyok; Szergej Szergejevics egy ideig mozdulatlanul állt, lánézett Arkagyijra, kis medve tekintetének mélyéről, elgondolkozott, aztán nyíltan kimondta: — Kovsova követelései lényegében helyesek* A vetőgépek a gépcsoportban valóban rosszak voltak.:. A kormánylapát a másik gépcsoportban valóban nem működött..; Hengerek valóban nem voltak > -. > Arkagyij látja, hogy az ügy nemkívánatos fordulatot vesz, feláll, odalép az asztalhoz: — Szergej Szergejevics! Engedje meg, hogy holnap magával tartsak ... Vállalom, hogy bármelyik gépállomás bármelyik gépcsoportjában találok hiányosságokat. És az ottani főagronómusok mégsem firkálgatnab jelentéseket nem tartják vissza a gépcsoportokat a majorban ... Vállalom, hogy szemléltető módon bebizonyítom, a mi gépállomásunkon sem állnak roszszabbul a dolgok, mint a szomszédosokon. Csak a főagronómusunk magatartásának köszönhető, hogy a mi gépállomásunk áll az utolsó helyen, • Szergej Szergejevics végighallgatta. Aztán végigment a szobán, majd megint Arkagyij felé fordult és megkérdezte: — Mégis.;. mégis mi érdeleii magát jobban? Az, hogy miiyen helyet foglal el a gépállomásuk, vagy az, hogy milyen termést takarítanak be a kolhozmezőkön? Arkagyij t és Ignat Ignatovicsot elengedte, de engem Fegyával viszszatartott. Hűvösen és intőn mondta Fegyának: — Nem gondolja, hogy néha maguknál a gépállomáson normális követelések körül nem egészen normális feltételek alakulnak ki? Gondolkozzon rajta:.. figyelje meg a dolgokat:.: Meg keli mondanom, nagyon elégedetlenül távoztunk. Nem ezt vártuk. Fegya szemmel láthatóan elkeseredett. Szergej Szergejevics legteljesebb megértésében reménykedett, s ehelyett megbíráltak. De mindnyájunknál jobban kesergett Nasztya elleni hadjáraton’* sikertelenségén Arkagyij. Azt gondolta hogy mindennél egyszerűbb lesz megszabadulni Nasztyától és kellemetlenül lepte meg. hogy az agronómusnőnk sokkal szilárdabban vetettemig lábát a gépállomáson, mint gondolta volna. Emlékezetes maradt számomra egy este. Munka után ottmaradtumk még Arkagyij dolgozószobájában. Gyakran üldögéltünk nála. Nagyon kellemes a szobája... Dívány, függöny, cserépkályha. Nem voltunk túl jó hangulatban, de csendesen, békésein beszélgettünk valami teljesen semleges témáról, a tartalékalkatrészek hiányáról... — Hát igen, hogy az ördög vinné el — mondja Arkagyij —, ezen az istenhátamögötti helyen egy szerencsétlen csapágy is leküzdhetet len akadállyá változik. Jelenős nagy . munkáról elmegy az ember egy kisebbre, arra gondol, hogy kipiheni magát, rendibeszedi az egészségét ..: s aztán kiderült, hogy ez a kis munka sokkal rosszabb, mint a nagy... Az embernek egy pattanást kinyomni az orrán, még az is probléma itt. ■— Mire mondod ezt?. — kérdezem. — Mire? Hát őrá. A mi „nem éppen agronómusszerű jelenségünkre.“ Egy nagy vállalattól egykettőre elbocsátják az olyan dolgozót, aki megszegi az igazgató utasítását és dezorganizálja a kollektíva munkáját. De itt... (Folytatjuk.) 5 Minisztertanács ióváhwvta a Politikai Tanácskozó Bizottság Prágában aláírt nyilatkozatát A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa február 7-én ülést tartott. Az ülésen Hegedűs András elvtárs, a Minisztertanács elnöke beszámolt a varsói szerződésben részvevő államok Politikád Tanácskozó Bizottságának prágai üléséről. A Minisztertanács jóváhagyta a beszámolót és a varsói szerződésben részvevő államok Politikai Tanácskozó Bizottságának Prágában aláírt nyilatkozatát. .MTI.) Bulganyin és Eisenhower üzenetváltásának további sajtóvisszhangja BONN A nyugatnémet sajtó figyelmének homlokterében N. A. Bulganyinnak Eisenhowerhez intézett újabb üzenete áll. A Frankfurter Allgemeine Zeitung Bulganyin üzenetével kapcsolatban az alábbiakat írja: ..Most már semmi kétség sincs afelől, hogy a Szovjetunió rendkívül nagy jelentőséget tulajdonít az Amerikával folytatandó tárgyalások felújításának. s hogy Moszkva a két legerősebb hatalom közti feszültség közvetlen és általános enyhítése felé halad.’’ DELHI A National Herald vezércikkben foglalkozik N. A. Bulganyin Eisenhowerhez intézett második üzenetével. „Bulganyin marsai javaslata a békés egymásmelleit élésre szólító felhívás — írja a lap. :— Ha Anglia és az Egyesült Államok ellenzi a Szovjetunióval kötendő kétoldali szerződéseket, attól félve, hogy ez gyengítené a nyugati országok szövetségét, ellenkezésük annak bizonyítékai a katonai szövetségeknek nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint az egész világ békéjének, amelyet — szavaik szerint — elő kívánnak mozdítani. Ellenkezésük arról tanúskodik, hogy éppen a Nyugat és nem a Szovjetunió érdeke a vasfüggöny fenntartása, mivel Nyugat fél a kommunizmus és a demokrácia békés versenyétől. (MTI). A Német, Szövetségi Köztársaság kiadásai a nyugati hatalmak csapatainak fenntartására Bonn (TASZSZ.) Fél évvel. a Német Szövetségi Köztársaság szuveréndtását kihirdető párizsi egyezmények érvénybelépése után ismét a közvélemény figyelmének középpontjába került az a kérdés, hogy mennyibe kerül a nyugat-német kormánynak a Német Szövetségi Köztársaság területén elhelyezett nyugati csapatok eltartása. A párizsi egyezmények első éve 1956 május 5-én végződik. Sajtóközlemények szerint a nyugati hatalmak most követelni akarják, hogy a Német Szövetségi Köztársaság párizsi egyezmények érvényességének második évében is fizesse csapataik fenntartási költségeinek egy részét. Azdk a sajtóközlemények — írja a ^Freies Volk című lap —, amelyek a nyugati hatalmak csapatainak fenntartásával kapcsolatos további kiadásokról szólnak, megmutatják, hogy milyen nehézségeket jelent a Német Szövetségi Köztársaságra nézve a NATO-ban való részvétel. Annál figyelemreméltóbb a varsói szerződés tagállamainak nemrégiben elhangzott prágai deklarációja, amely a feszültség enyhítése érdekéhen javasolja a Németország mindkét részében lévő külföldi csapatok kivonását, vagy létszámának korlátozását — jegyzi meg a lap. (MTI.) Hírügynökségi és rádiójelentések szerint az Egyesült Államok, Franciaország és Anglia kormányai azonos szövegű jegyzéket intéztek a Német Szövetségi Köztársaság kormányához, csapataik nyugatnémetországi állomásoztatási költségeinek kérdésében. A három nyugat hatalom kormánya jegyzékében felszólítja a Német Szövetségi Köztársaság kormányát, hogy „1956 május 5-e után is járuljon hozzá a szövetséges csapatok myugatoémetországi állomásoztatási költségeinek fedezéséhez’1. Bonni jelentések arról számolnak be, hogy a bonni kormány és a h'ram nyugati hatalom kormánya között éles ellentéték vannak a fenti kérdésben. ,,A nyugatnémet kormány — közölték hétfőn Bonnban — nem tesz hajlandó továbbra is fizetni a nyugati csapatok ál- Icmásoztatási költségeihez történő hozzájárulást/1 Schaffer pénzügyminiszter kijelentette, „a jelenlegi szerződés időtartamának lejárata után nem járul hozzá további fizetésekhez.’1 A kormány — mondotta —• megkülönböztetést lát abban, hogy saját országában egyéb hozzájárulást is kelljen nyújtania a szövetséges csapatok fenntartásához, mint amit más NATO-tagállamok nyújtanak. (MTI.) 1 ilfal ozás oh a Szakszervezeti Világszövetség ausztriai titkárságának feloszlatása ellen Berlin (TASZSZ). A Szabad Német Szakszervezeti Szövetség vezetősége az osztrák belügyminisztériumnak a Szakszervezeti Világszövetség ausztriai tevékenységét betiltó határozatával kapcsolatban ötmillióháromszázezer szakszervezeti tagnak és egész Németország haladó dolgozóinak nevében az osztrák szövetségi kormányhoz tiltakozó táviratot intézett A távirat hangsúlyozza, hogy az ENSZ alapokmánya a Szakszervezeti Világszövetséget a munkásosztály nemzetközi szervezetének ismerte el és hogy az osztrák belügyminisztérium eljárása ellentétben áll a semlegesség elvével. amelyet az osztrák kormány sz államszerződésben elfogadott. — A Szabad Német Szakszervezeti Szövetség vezetősége felhívja az osztrák kormányt, vonja vissza a belügyminisztérium rendeletét és ne akadályozza a Szakszervezeti Világszövetség tevékenységét. Bécs (MTI). Az Osztrák Szakszervezeti Szövetségben működő ..szakszervezeti egység mozga lom” február hatoddá nyilatkozatában élénken tiltakozik az ellen, hogy Helmer belügyminiszter elrendelte a Szakszervezeti Világszövetség bécsi titkárságának feloszlatását. Ez a „feloszlatás" kihívást jelent az összes osztrák munkással és alkalmazottal szemben, tekintet nélkül arra. hogy azok elismerik-e a Szakszervezeti Világszövetséget, vagy más nemzetközi szakszervezeti szervezetekhez tartoznak. Ez csapást jelent az osztrák munkásosztályra. amely harcot folytat a tőke támadásai ellen. Ez a lépés bátorítja a reakciót. Helmer, aki lehetővé teszi Ausztriában a sárga szakszervezetek működését és semmit sem tesz a fasiszta szervezetek működése ellen és az ellen, hogy osztrák földön háborús uszításokat fejtsenek ki. aki megtűri, hogy a hazaáruló Starhemberg és a tömeggyilkos Sanitzer szabadlábon legyen, az amerikai imperialisták megbízásából hajtotta végre ezt a provokációt a Szakszervezeti Világszövetség ellen. Az a támadás, amelyet Helmer a Szakszervezeti Világszövetség bécsi titkársága ellen intézett — megerősíti a Szakszervezeti Világszövetséghez és annak szervezeteihez fűződő testvéri köteléket. A Szakszervezeti Világszövetség ellen megkísérelt csapás annak meg erősödéséhez vezet majd és megnöveli ausztriai követőinek, valamint a nemzetköri szakszervezeti egységért küzdőknek számát — Az osztrák rendőrség megszállta a Szakszervezeti Világszövetség Titkárságának bécsi Helyiségeit Bécs (TASZSZ). Hétfőn este az osztrák rendőrhatóságok váratlanul körülzárták azt az épületet, amelyben a Szakszervezeti Világszövetség Titkárságának helyiségei vannak. Ebben a rendőri műveletben előzetes adatok szerint több mint hatvan rendőr vett részt. A Szakszervezeti Világszövttsée munkatársaival közölték, hogy 1? percen belül hagyják cl a helyisé geket. A Titkárság helyiségeit ezután megszállta a rendőrség, majd a rendőrök bezárták a helyiségeket, lepecsételték az ajtókat és őröket állítottak az ajtók elé. Mint ismeretessé vált, a rendőri akció előtt a Szakszervezeti Világszövetség Titkársága azzal a kéréssel fordult Raab kancellárhoz, hogy fogadja a Titkárság vezetőségét azzal a belügjrminiszteri határozattal kapcsolatban, mellyel megtiltották a Szakszervezeti Világszövetség tevékenységét Ausztria területén. Erre a kérelemre miftderideig nem érkezett válasz. (MTI.) t