Szolnok Megyei Néplap, 1956. február (8. évfolyam, 27-51. szám)

1956-02-05 / 31. szám

1956. február 5.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

s

I •

MŰVÉSZÉT *

Egri Lajos:

Az írói szerénységről

A gondolatok gondolataikat ébresztenék általában, ez tartánt velem is, amikor Herczegh László eléggé rapszódikusan csoportoisított gandolat-szdlánkjadt összefogtam (a Néplap I. hó 26-1 szamában tette közzé).

A párt határozata komoly intelem volt, és azonnal hozzátehetecn: nagyon is szükséges intelem, mert a mintegy két esztendeje megkezdett hamis út' mír egyesek, — nem épp jelentéktelen mestereinél a szénaki — teljes félresüklássál fenyegetett. Szerető figyelmeztetés volt épp azok érdekében, akák vakon rohantak egy oiyan cél felé, amely éppen tőlük a leg idegenebb. rohantak, ellenséges erőktől meglovagoltam, becsapottén, s — akarva, akaratlan másakat is hamis útra sodortak.

Volt azonban ennek az út-tévesztésnek egy olyan jellemzője 3«, amelyről eddig nem beszéltünk. Magam legalább is nem tapasztaltam, bár egynéhány megbeszélésen hivatalosan és nemhivatalos an

résztvettem. S ez az írók szerénysége, vagy még inkább szerénytelensége.

Igen, s erről beszélni kell.

Mert más dolog a világ bonyolult dolgainak egyes vonásait ismerni, s más ismerni az egészet, a maga teljes összefüggésében. Más dolog valamit ismerni, s más a lényeget megismerni. Egynéhányon pedig az írék közül, noha esetleg jóakaratúam, összekeverték ezeket a fogalmakat.

Elharapódzott egy íréi gőg. de ez egyben, ki kell mondani, a kispolgár gőgje volt, és ez pedig úgy fogalmazódott meg, hogy a világ, közelebbről a mi hazánk dolgainak felismerésére elsősorban az írók a hivatottak. Salát két szeun ükkel kívántak mindenről meggyőződni — s úgy jártak, mint ama egyszeri, aki nem hitte el, hogy van Nílus, mert még nem Járt Afrikáiban.

Nem Is beszélve arról, hogy lehetetlen egy életadta idő alatt mindazt bejárni s megismerni, ami van — de ha lehetséges volna is? Pusztán az a tény, hogy valaki lát és hail, tapint és szagol, elegendő e a világ megismeréséhez? S még akkor Is, ha értelmes agyveleje van, amely képes a vi’ág elemeit valamiféle rendszerbe foglaltai, elegendő-e az ítélet-alkotáshoz? Vajon nem sokkal igazabb-e, hogy nem a szemen, de világnézeten és pedig az egyediül helyes marxista-teninistj viláeszemlé'eten keresztül érthetjük meg a világ bonyolult valóságát? S íme, ez történt: ő az, aki erre egyedül képes, nem pedig, a párt kollektív bölcsessége.

Van ebben valami nevetsége« is. mint ahogyan mindig nevetséges is lesz az igazi bölcsesség szemszögéből minden próféta-önjelölt: mint ahogyan a nagyon becsülendő eminens diák szerfelett groteszk lenne, ha egyetemi tanárnak ki-ltaná ki magát. Petőfi sohasem állította, hogy jobban ért az állaravezetéshez a Kossuth-kormánvnál.

Persze, a mi pártunk nem egyszerűen politikai párt, egy a sok közül. De olyan, amely tudatos jövőt formái, s teheti, mert a valóság megismerésének eszközével rendelkezik, s mert a szocializmus építésével nem ellenkezik, de éppen követelő szükségesség a való jelenségek Igaz magyarázata. Más szavakkal: a mi mai és jövőbeni életünk perspektíváját egyedül csak a párt tudja felrajzolni. A mi írói kötelességünk meglátni és ábrázolni ezt az életet, meglátni azt aa újat, amelyet eddig teremtettünk, megmutatni a holnapot, amely felé haladunk, negatív és pozitív torzítás nélkül: a nehézségek megszépítése és eltúlzása nélkül.

Minden, ami van: ábrázolható. Nincs sorompó egyetlen íré előtt sem — de igazat írjon. Lukács György régen tisztezta: más a jelenség és más a lényeg. Az író vegye észre a jelenséget és mutassa meg a lényeget az irodalom annyira csodálatos és gazdag eszközeivel.

Itt van a mi helyünk, ez a ml feladatunk. Aüd ebből a körből küép, elvéti a helyét, s bizony, szerénytelenné válhat. A szerénytelen . embert pedig nem hallgatják meg sem az egyszerűek, sem a bölcsek.

GERENCSÉR MIKLÓS:

'diaíí {éijet do-t

Jancsi Kati nem tartozott a szép lányokhoz, de a csúnyák közé se. Termetre kifogástalan, azt mondják az ilyenre, hogy tömöttgalamb. Melle, csípője gömbölyű, a dereka kecsesen hajlékony és a lábaszára is kívánatosán szorult bele a gumicsizmába. Olyan dallamosan tudta magát Tiszáiul, hogy minden mozdulata csupa tánc volt. Bőre csaknem úgy barnáUotí, mint a jó nyírségi szűzdohány, minden tekintete megannyi villám kacér, fekete szendéből. A kendőjét jól hátra kötötte, hogy mindenki láthatta dús hullámokban rengő varjúszínű haját. Jól tette, hogy így hordta a kendőt, mert ezzel gyönyörűséget okozott az embereknek, pontosabban a férfiaknak, akik nyelve pillantottak hajára, alakjára. Ahol megjelent, csupa sóvárgás támad körülötte. Eleven esze túltett az ördög szellemességén. Olyan zsúfondárosan ejtette kurta megjegyzéseit, hogy azt nehéz volt elviselni. Mindezeknél fogva valamennyi legényt törte utána o legénykórság és ez kimondhatatlanul hizelgett az öreg Bucsi Mártonnak.

Érthető, hogy most annyira hiú nyolják Katit. Folyik a kükoricafosztás a szövetkezet jólbefűtött kultúrtermében, érődnek, tréfálkoznak a fiatalok, öregek, egyszercsak megkérdezi az egyik legény:

— Mikor gyiin haza a Kati?

— Tán hiányzik? — heccelődika mellette fosztó lány, féltékenységből.

—• Reggel, A nyölcór&sival érke zik — mondta az öreg Bucsi.

— Mér ment olyan messze arra a Kazincbarcikára?

— Ott dolgozik az egyik cmoka''áttya. Sztahanovista villanyszerelő — válaszolta Bucsi Márton.

Reggel jött is a Kati, jobban virult, mint valaha. Miután megcsókolta apját, anyját, kiszólt a tor nácra:

—- Gyere mán, Ambrus} Hiszer itthon vagy!

Az öregek hüledezve néznek öszsze: Ki ez az Ambrus? Hogy kerül ide?

Mielőtt szóval is tudnák ezt kérdezni, már benn terem az idegen legény, hórihorgas városi, értelmes hosszú arca van és a ruhája nagyon előkelő, pláne falusi szemmel nézve. Kissé zavartan, de mégis határozottan bemutatkozik:

— Szedres Ambrus vagyok, ütburkoló Kazincbarcikáról.

— A vőlegényemI — vágja ki Kati büszkén, nagy önérzettel, liogy mellei felemelkednek. Szilvaszínű szemén cikázva villog át az öröm.

— Na, nem úgy van az egészen — szól Bucsi óvatosan és gyanakodva méri végig a langaléta legényt, akit máris elnevezett magá ban aszfáltbetyámak.

TT itört a családi perpatvar Ambrus különben szelíd fiú menekülni akart a villongásokból, már fogta is a bőröndjét.

<— Nem mécc! —kiáltott rá Kati őrmesteri eréllyel, mire Ambrus végképp nem tudta, hogy mitévő

rülhordozza tekintetét a komoly férfiarcokon, kiváncsi asszonyszemeken. — Ezekbe meg mi ütött? Megkeraültek!

Itt is, ott is kisebb csoportok alakulnak felbomlik a rend. egykettőre olyan nagy zsivaj kerekedik, hogy egvmás szavát is alig értik. nemhogy az elnökét, aki öblös hangját kénytelen kiereszteni, mire csend lesz.

— Szót kérek, szót kérek — töri meg a hirtelen beállt csendet Csizsov. És Rózsa Balázs kénytelen kelletlen megadia.

— Már egyszer az is hiba volt, hogy elküldtük őket, ez nem demokratikus cselekedés, most meg hagynánk őket..»

—» Dehogy hagyjuk — Máit közbe a vereshajú — milyen jó lett volna, ha nekünk is segít vaiaki annakidején. Én csali azt akarom iavasolni, hogy ne kölcsönadjuk, hanem alándékba.

Rózsa Balázsnak meg kell kanászkodnia, szédül, a guta kerülgeti.

Ügy van, úgy van!

Ismét zaj. zsivajgás néhányan tapsolni kezdenek. — Éljen a veres Urbán!

Az elnök összeszedi magát.

*— Csend legyen 1 Elvtársak tartsuk m-“g a parlamentáris formátumot! Én azt mondom, nem lehet ízv elkó.. i

— De fogatjuk sincs! — kiált közbe cérnavékony visító hangon eay sűrű fekete szemöldökű aszszony.

— Hát maid adunk nekik azt is.

— Megálltatok! Megálltatok, megbolondult a közgyűlés!, j,

Rózsa Balázs hangját elnyeli a taps, leik s kiáltások.

— Szekeret is! Ostort is! — Máltja Csizsov. — A segítés ,az adas öröme egészen magasra dobja az emberek kedvét.

Rózsa Balázs megsemmisülte« áll, nincs már szava, várja, mi lesz még ebből.

•

AZ ARANY KALÁSZ székházénak udvarán két szép pej ficánkol egy vadonatúj nagy alföldi szekér előtt. A veres Urbán áll a kocsin s lesegíti Csizsov válláról a zsákot, eligazítja.

Rózsa Balázs lép kd az udvarra,

mogorván, és menne kifelé, de a veres ember utána kiált:

— Nehogy elmenjen mos, elnök elvtárs, mindjárt indultak;.

— Felőlem a pokolba is! — dörmögi. de a másik nem tágít.

— De nem úgy van az. elnök elvtárs, a küldöttséget vezetni kell

— Mit csinálni ?

— Ügy illik, hogy az ilyen kül* döttséget az elnök vezesse.

— Hát ki he«v nem ő

vezeti! — szól közbe Csizsov és rákacsint a veres emberre,

■— Meghagy éppen én ,. s — morog az elnök, de érzi, hogy meg kell tennie. Kelletlenül ballag viszsza az irodába, gondolván: Irttha mégis valami csoda történik. « rréffsem kell neki most odaállítania Fekete Dani elé. — Most egvszerre eszébe jutott cselédesked^ük. Milyen jó cimborák voltak. És akikor is Dani volt a jobb. a lószfvűbb. Hányszor mentette ki a bajból egyegy ügyes ötlettel, amikor már ott

állt, hogy a gazdájuk kidobja, s mehet világgá.

HIRTELEN feláll, határozott erélyes léptekkel indul kifelé. A másik szebben ott melengetik hátukat a kályhánál a veres Urbán. Csizsov, meg jónéhányan azok közül, akik a közgyűlésen annyira kardoskodtak az ajándékozás mellett. '

Rózsa Balázs megáll a szoba közepén. Mindenkinél magasabb egy jó fejjel

— Hát én nem megyek! Vezesse a küldöttséget az, aki akarja, én nem!

— De hát mér nem elnök elvtárs — sza’ad ki Gsiszov száján a szó, s megijed, hogy a hatalmas ember kimegy és egyetlen szorítással összeroppantja. De nem ez történik. Rózsa Balázs lehajtja a fejét, s szinte összezsugorodik. Kétszer is köszörül a torkán, s mégsem tudja kimondani. Egyik lábáról a másikra áll, majd csizmája orrával kezdi rugdosni a padlót.

Csend lesz a teremben. Az emberek közelebb lépn'fe, s kíváncsian fürkészik az elnök egyre varösödő arcát. A hatalmas szál ember, most nagyon gyámoltalannak tűnik. Érzi, milyen kínos a csend, s érzi, hogy egyre kínosabb lesz, egyre nehezebb kimondani azt amit akar Egyszerre összeszedi erejét, de m*g akkor is esek félszegen, akadozva bírja kimondani.

■— Azért nem megyek, mért restellem magam !ää

legyen. — Még ma megesküszünk!

— döntött a lány határozottan és erősen az apjára nézett, mondva a tekintetéül, hogy neki a szerelmében nem parancsol senki.

— De ide nem jöttök — döntött az öreg is apai szigorral.

Kati elsírta magát, könyörgött, hogy legyen belátással az öreg, belehal, ha elveszíti Ambrust, de mindez kevés volt ahhoz, hogy feloldódjék Bucsi Márton zordonsága.

Az asszonynak azonban megtetszett a szelíd legény. Csak az ag gasztotia, hogy bár kacér, de feddhetetlen magatartású lánya rossz hírbe keveredik e ripsz-repsz házasság miatt. Igaz ugyan, hogy minden csoda három napig tart.

Kati, látva apja engesztelheted len haragját, bosszúból nagyon rászánta magát: kézenfogia vőlegényét, akiről az ég összes csillagáért, a bank összes bankójáért és a templom összes szentjeiért se mon dott volna le és húzta maga után

— Megesküszünk! Most azonnali

— kiabált vissza és még neheztelt is, hogy az apja többé nem ellen kezik szóval.

ILI egesküdtek, ahogy azt még Kazincbarcikán kitervelték a villanyszerelő Lajos bácsinál, ahol a legény albérletben lakott. Esküvő után egyenesen a szövetkezet irodájára mentek a tanácsházáról Kati ünnepélyesen, az új férj félszegen lépte át a küszöböt és megálltak a csodálkozó elnök, Varga Dénes előtt.

— Bemutatom a férjemet — mondta Kati suttogva, szemérmesen.

Ambrus itt is elmondta:

— Szedres Ambrus vagyok, üt burkoló Kazincbarcikáról.

— De csak volt útburkoló — sietett kijavítani Kati. — Szeretne *ag lenni Együtt akarunk dolgozni a szövetkezetben.

Varga Dénes hül-dezett egy darabig, mert ki hallott ilyen hebe hurgya házasságról. De nem mutatta megrökönyödését, majd meglátják, mivé fejlődik a dolog.

— Rendben van — hangzott a kedvező válasz — addig is, amíg a tagság dönt, dolgozhat a rizstelepen, sok ott a földmunka. Te meg, Kati, siess vissza a tehenészetbe, szükség van rád.

A fiatalasszony igen szomorú lett hirtelen, leereszkedtek hosszú pillái és sóhajtva mondta: "

— De nincs hova mennünk Apám nem enged haza, pedig üre sen áll a tisztaszoba.

Varga Dénes, • aki ugyanolyan hosszú volt, mint az újdonsült fér), csak éppen erősen megkopaszodott szeretettél vigasztalta a mindenki által kedvelt Katit:

— Ne búsulj, hé. örülni kell ilyenkor. Segítünk a bajon. Van egy üres tanyánk a Tippanoson, beköltözhettek. Legalább gondját viselitek. De ha nem fogjátok egymást szeretni, mindkettőtöket világgá kergetünk.

ILI eg volt alapozva a boldogság. Az első éjszaka ugyan szalmán hálák, de ettől még nem esett csorba a boldogságon. Ágynemű került, mert Bucsi mama kilopott néhány darabot a stafirungból az öreg tudta nélkül.

Megindult a mende-monda, néhány hetvenen felüli szilvakrampusz azt pusmogta, hogy Kati mindig hajlamos volt a rosszálkodásra, hát most aztán beteljesedett.

Node, sokkal több volt a jóakaró. Napok alatt minden került a tippanosi tanyára. Ki egy ágyat, ki egy lócát, ki egy repedtajtójú szekrényt hozott, még a kemence tapasztásá nál is segítettek. A legények elein te ellenszenvesen nézték a városi jövevényt, aki megsértette hiúságukat, de amikor megbizonyosod tak afelől, hogy Ambrus rendes gyerek, mert nem hivalkodik és rengeteg viccet tud, mindennapos vendégek lettek a tanyában. Ha mar belenyugodtak, hogy Kati egyiküké se lehetett, hisz lánykorában is hiába ácsingóztak utána. Var még leány a faluban, több, mint veréb a magtár ereszében.

Csak az öreg Bucsi Márton nem békéit meg. Tüntetőleg kerülte a lányát, noha a szive nagyon húzta hozzá. Mégsem bekül, csak akkor, ha Kati jön bocsánatot kérni, azonban ezt az óhaját se közölte sen kivel. A stafirungot nem adja, ott egye meg a penész a slfonérhan, fi hozományt se, amire v-dig készen ill a pénz esztendők óta.

Katit ugyan bántotta apja harag'artása, sirt is néha, miközben fejt a teheneket, de azért boldog vök kimondhatetlanul. Háboritatlanu' boldogan él4ek a tanyában, az e' nők bebetért hozzájuk és mind na gyobb megnyugvással tapasztalta hogy nincs semmi hiba, holtig tart ez a nagy szerelem.

T i e alig tavaszodon ki, a szelíd férj megbokrosodott. Kati sírva futott a szövetkezet irodájába és rimánkodva esett tieki az elnöknek:

— Ne engedjék eh Varga elvtársi

El akar menni.

—•Itt akar hagyni? — lepődött

meg az elnök és egy kacskaringós fohásszal juttatta kifejezésre fölháborodását,

— Nem, azt nem — sietett a magyarázattal Kati. — Engem is vinni akar, nagyon elfogta a honvágy. Tudja, Varga elvtárs, d’inántúli, azt mondja, hiányoznak néki a hegyek.

— Hiányzik a hátáról egy púp.

Menj csak érte, mind a ketten gyertek vissza.

Úgy lett. Egymás mellett álltak meg az elnök előtt.

— Szóval, te nem akarsz az uraddal menni, Kati.

— Nem hát. Nem hagyom itt ö

szövetkezetei.

— Rosszul beszélsz. Az asszonynak az ura mellett a helye. De az embernek is ám az asszony mellett! Hát te, Ambrus, mérvnél az asszony

nélkül?

— Már hogy mennék. Szeretem én a feleségemet — méltatlankodott Szedres Ambrus és mégjobban megnyúlt az arca. — Jön velem, jogom van hozzá. A hegyek között is megélünk, a Mecsekben.

— Te is rosszul beszélsz — feddte meg a nyugodt elnök. — Kati meg a hegyek között érezné roszszul magát, ott támadna honvágya. Akkor aztán mit csinálná' vele? Költöznétek nyakra-főre, mint a fecskék? Mégiscsak te vagy a férfi, vagy mi a fene. Namármost az a kérdés: mi a nagyobb, a honvágy, vagy a szerelem?

— Hát lehet valami nagyobb a szerelemnél? — nevette el magát Ambrus megbékélve. — Az elnök elvtárs is volt fiatal.

— Voltam hát. Ráadásul én b a hegyek közül jöttem ide. Micsoda gyerekség az a beszéd, hogy honvágy? Hát itt talán eszkimók élnek? Vagy ez talán nem Magyar - ország? Nézze meg az ember. Elmentek a Mecsekbe néhány hétre, jól érzitek magatokat, elmúlik a honvágy, megmarad a szerélem. Jó lesz így, Ambrus?

Ejnye, hogy ez nem jutott eszébe Ambrusnak. Persze, az elnöknek nagyobb prakszlsa van ebben. Biztos ő is igy gyógyítja a honvágyát. Megaztán, ha jól meggondolja magát, csak fájna a szive otthagyni azt a kedves tanyát a Tippanoson, Mert ahogy elkezdték, a szalmán, most meg már... Szóval, itt is lehet »szépen élni.

L ppen mondani akarta, hogy jó, persze, hogy jó, amikor berontott nekivörösödve Bucsi Márton. Azonnal nekiugrott pejének.

— Méghogy itt akarod hagyni a lyányomat?! Csqk ezt forgasd a fejedben, ne búsül), kettétörlek, hogy ne légy olyan hosszú!

—- Ne háborogjon, Márton bátyám! — nevette el magát Varga Dénes. — Dehogy akar elmenni!

Az öreg továbbra is gerjed-lemben maradt. de most már azért, hogy megint hazug hírt vitt neki az a máglyára való, fogatlan, templombújó Lovas Eszter, az a kilencvenesztendős hírharang, hogy a nyelve ragadjon a szájpadlásához.

De a valódi jóhírre hamarosan visszanyerte nyugalmát és tettetett mogorvasággal pamnesölt a gyerekekre:

— Alómars, hazafele} Anyátok

kétségbe van esve! Hát most megmondjuk Tieki, hogy számolja ki a stafirungot a sifonérból. Aztán majd a hozomány dolgát is meghány juk-vetjük ... Mar az öreg Bucsi Márton nem akarja cigánymódra kiházasítani a lányát..,

Amíg ballagtak kifelé, háttal a mosolygó elnöknek, titokban afelett örvendez-tt az öreg, hogy miryen kapóra jött ennek az Ambrusnak a megveszekedése; legalább hamarjában kibékültek,még mielőtt a haragvás szóba került volna.

— A szolnoki Móricz Zsigmond Kultúrotthon zenei-munkaközössége a szalon, a tánc és az esztrád zenekarok dobosai, valamint azon népi zenészek számárai, akik kottaismerettel rendelkeznek, tanfolvamot indít. Tanítás minden vasárnap délelőtt fél 9-től fél 12-ig. a szolnoki Állami Zeneisko’ában. Beloianniszút 48 sz. A tanfolvanira ielentkeznl lehet levélben február 15-lg. László Ferenc kultúrotthon igazaató címén. Szolnok. Költői Annáét 4 s’ám.

— A budapesti Kamara Varietté

február 6-án este fél kilenckor a Szigligeti Színházban vendégszerepel. A műsoron vidám jelenetek, ének és artista számok szerepelnek.

4

„V