Szolnok Megyei Néplap, 1956. február (8. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-28 / 50. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Befejeződött az SZKP XI, kongresszusa Moszkva, február 25. (TASZSZ) A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongreszusa február 25-én a Kremlben befejezte munkáját. A záréiilésen a kongresszus egyhangúlag elfogadta a Szovjetunió népgazdaságának fejlesztését célzó 1956—1960. évi hatodik ötéves terv irányelveit. A kongresszus meghallgatta J. I. Gromov elvtársnak, a szavazatszámláló bizottság elnökének közlését a központi pártszervek megválasztásának eredményéről. A küldöttek hosszantartó tapssal fogadták a központi pártszervek egyhangú megválasztásáról szóló közlést. N. Sz. Hruscsov elvtárs az elnökség nevében határozati javaslatot terjesztett a kongresszus elé a párt új programjának kidolgozásáról. A kongresszus egyhangúlag határozattá emelte a javaslatot. Az ülésen elnöklő Hruscsov elvtárs közölte, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa napirendjének végére értek, és berekesztette a kongresszust. A kongresszus küldöttei felemelkedtek he- 1; ükről és hatalmas lelkesedéssel elénekelték a párt himnuszát, az Intemacionálét. Az ülésteremben viharos éljenzés tört ki, felkiáltások hangzottak: ..Éljen a Szovjetunió Kommunista Pártja!*’, Éljen a lenini központi bizottság!*, Éljen a leninizmus!". Megvalósítható-e a szocializmus Olaszországban parlamenti módszerekkel? Togliatti elvtárs nyilatkozata az UP moszkvai tudósítójának 1956. február 26. Tsz tagok, egyéni parasztok találkozója Jásztelken és Pusztamonostoron ték a Vörös Csillag TSZ közös va-Palmiro Togliatti, az Olasz szolt a United Press amerikai hírű, kérdéseire. A kérdések és válaszok KÉRDÉS: Égyetért-e azzal a véleménnyel, hogy a háború nem végzetszerűen elkerülhetetlen? VÁLASZ: Kétségtelenül. Teljes mértékben egyetértek ezzel. Az a tétel, amelyet Hruscsov kifejtett, pontosan megfelelő a jelenlegi világhelyzetnek. KÉRDÉS: Véleménye szerint lehetséges-e parlamenti módszerekkel megvalósítani a szocializmust Olaszországban? VÁLASZ: E lehetőség általában fennáll. Nem kétséges, hogy Olaszország politikaiul" aktív lakosságának többsége mélyreható szerkezeti reformok megvalósítását óhajtja az ország gazdaságában, mind az iparban, mind a mezőgazdaságban. Ezek a reformok kedveznének a dolgozó lakosságnak és pontosan a' szocializmus irányában haladnának. A politikailag aktív olasz lakosságnak ez a többségi aránya azonban ma még nem jut kifejezésre parlamenti többségben. De ez bekövetkezhet és mi azért munkálkodunk, hogy bekövetkezzék. Megtörténhetik azonban, hogy a szocialista átalakulást ellenző pártokon belül azok az irányzatok kerekednek felül, amelyek antidemokratikus intézkedésekkel, a munkás- demokratikus mozgalom elnyomásával, sőt — mint annak idején a fasiszták — nyílt erőszakkal akarják megakadályozni a haladást. Ebben az esetben nyilvánvaló, hogy a mi perspektíváink is ennek a helyzetnek megfelelően fognak alakulni. KÉRDÉS: Milyen konkrét gyakorlati lépéseket tesz vagy tervez az Olasz Kommunista Párt a háború elkerülésére és a szocializmusnak parlamenti eszközökkel való megvalósítására ? VÁLASZ: Gyakorlatilag és mindenekelőtt parlamenti síkon minden tőlünk telhetőt el akarunk követni olyan kormánytöbbség kialakulása érdekében, amely elősegítené a nemzetközi feszültség további enyhülését, valamint mélyreható gazdasági és társadalmi reformok megvalósítását. ommunista Párt főtitkára válaynökség moszkvai tudósítójának a következők voltak: Ez lenne az első lépés, mégpedig olyan lépés, amely javára válna az ország helyzetének mind belpolitikai síkon, mind pedig a nemzetközi kapcsolatokban. Nagy részben a katolikus mozgalom irányzatától függ azonban, hogy Olaszország-Hazánk felszabadulásának 11. évfordulója tiszteletére az Alcsiszigeti Állami Gazdaság Ifjúsági kertész-munkacsapata a nagyobb terméseredmények elérése és az önköltség csökkentése érdekében éves versenyre hívta ki a Derekegyházi Állami Gazdaság hajóöntözéses kertészeti brigádját. Elsősorban is a munkafegyelem megszilárdítására tették vállalásit. Megszüntetik az igazolatlan mulasztásokat, késéseket, s bevezetik a 10 perces mozgalmat. A termelés fokozása érdekében vállalták, hogy az előirányzott tervet túlteljesítik, s az egy mázsa Vasárnap reggel a Jászság négy nagyközségéből — Jószalsószentgyörgyről, Jászdózsáról, Jászszentandrásról és Jászapátiból — mintegy félszáz egyénileg dolgozó paraszt látogatott el Jászjákóhalmára, az ország egyik legjobb tejtermelő szövetkezetébe. Jászjákóhalmán, a Béke Termelőszövetkezet székházában Sárdi József elnök elmondotta, hogy az összjövedelem mintegy kétharmadát az állattenyésztés adja. A közös állatállományban 161 szarvasmarha, 33 anyakoca és 250 anyajuh van, és a tsz-ben elsősorban tenyésztéssel foglalkoznak, kisebb részben árutermeléssel. Az idén új borjúistállót építenek és bevezetik az itatásos borjúnevelést. A vendégek ezután megtekintették a tavaly épült százférőhelyes tehénistállót. Itt van elhelyezve az a 26 jószágból álló tehéntörzs, r.ak milyen gyorsan sikerül majd ilyen irányban haladnia. Tudjuk, hogy — legalábbis országunkban — a hívők többségükben éppúgy érdeklődnek a társadalmi haladás és a nemzetközi kapcsolatok békés fejlődése iránt, mint mi. Ez a tény — ilyen vagy olyan módon — egyre nagyobb mértékben jut maják kifejezésre az olasz politikai életben. termékre eső költséget 3 százalékkal csökkentik. így a többi között a káposzta termést — amely a terv szerint holdanként 120 mázsa lenne — 150 mázsára, a paradicsomét 60 helyett 80 mázsára, a karfiolt 40 mázsa helyett 50 mázsára növelik. Ezeknek a terméseredményeknek elérése érdekében szántás előtt holdanként 200 q istállótrágyát juttatnak a fö'dbo, valamint a tavaszi ültetés előtt növényféleségenként szükség szerint 1,5—2 q műtrágyát. A termeléssel kapcsolatos agrotechnikai eljárásokat pontosan megtartják. amely a kistenyészetek országos versenyében november óta az első helyen áll. A látogatók kérdéseire Demény Ferenc tsz-tag, az ország legjobb szövetkezeti fejője elmondotta, hogy a téli hónapok ellenére is állandóan emelkedik a tej hozam és jelenleg 17,3 liter a fejési átlag. Több tehenük 20, közülük kettő 24—24 liter tejet ad naponta. Megnyerte a látogatók tetszését az a 11 növendékbika is, amelyet a szövetkezet tagjai továbbtenyésztésre neveltek. Az egyik bikát a napokban adták el 12 000 forintért. A látogatás után a vendégek nagy elismeréssel nyilatkoztak a Béke Termelőszövetkezet állatállományáról. Jász József 11 holdas jászapáti középparaszt elmondotta, hogy egyegy tehéntől ugyan ő is kifej 24 liter tejet, de télen nem tudja elérni a szövetkezet eredményeit. A Jászsági Mezőgazdasági Hónap során vasárnap két jászsági községben — Jásztelken és Pusztamonostoron — nagyszabású mezőgazdasági napot rendezett a Hazafias Népfront járási bizottsága. Jásztelekre a reggeli órákban vontatókon, szánokon csaknem 150 termelőszövetkezeti tag és egyénileg dolgozó paraszt ment át a szomszédos Alattyán községből. A jásztelki kulturotthonban rendezett tanácskozásra az alattyáni vendégeken kívül még mintegy háromszáz termelőszövetkezeti tag és egyéni gazda jött el, hogy megvitassák a terméshozamok növelésének módját. A tanácskozáson sorra szólaltak fel a termelőszövetkezetek elnökei és a legjobb növénytermelő egyénileg dolgozó parasztok. Lázár Mihály, a jásztelki Alkotmány TSZ elnöké elmondotta, hogy tavaly holdanként 120 kilogramm búzává1 termeltek többet, mint az egyéniek. — A magángazdaságokban 1955- ben az átlagos kukoricatermés 17 mázsa volt, — mondotta az Alkotmány TSZ elnöke. — A mi négyzetesen vetett, géppel művelt kukoricatábláinkon holdanként 35 mázsa termett. Elhatároztuk, hogy az idén holdanként negyven mázsa kukoricát termelünk. Ennek érdekében a vetést te’jcis egészében négyzetesen végezzük el és négyszer kapálunk. Ezután ismertette, hogy az Alkotmány TSZ-ben az idén minden tehén törzskönyvezett már és a fejési átlag meghaladja a 11 litert. Bejelentette, hogy szövetkezetük tehenészei tejtermelési versenyre hívják a jásztelki Tolbuchin és az alattyáni Vörös Csillag TSZ jószággondozóit. Császár István, az alattyáni Vörös CsiTag TSZ elnöke örömmel fogadta el a versenykihívást. Elmondotta, hogy 1949-ben, az alakuláskor mindössze öt tehenük volt. Jelenleg 45 szarvasmarhát gondoznak a szövetkezet tehenészei és tervbe vették, hogy három éven belül 150-re növelik a tehén létszámot. Ez idő alatt el akarják érni a 15 literes fejésd átlagot. Egyúttal ő is versenyre hívta a termelőszövetkezeteket, mégpedig arra, hogy minden évben 25—25 borjút neveljenek fel. Végül ismertette,' hogy a múlt évben 560 000 forinttal növel-A Néplap február 15. számában cikk jelent meg, amely szerint Fegyvernek község pénzügyi állandó bizottsága, valamint 32 aktívája vállalta, hogy felszabadulásunk ünnepének tiszteletére, 1956. első negyedévi bevételi tervét március 20-ig 100 százalékra teljesíti. Cibakháza végrehajtó bizottsága pénzügyi állandó bizottsága, valamint adóbevételi csoportja csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez és gyonát. — Szövetkezetünk tagjainak átlagos jövedelme 11 000 forint volt a múlt évben — mondotta Császár István e’nök. — Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy a közi» vagyon növekedéséből 12 000 forint jut egyegy tagra és emellett háromnegyed millió forint esedékes hitelt fizettünk vissza, elmondhatjuk, hogy ekkora jövedelme a középparasztoknak nem volt Alattyánban. A tanácskozás résztvevőd lelkes tapssal fogadták Nagy Dezső' pártvezetőségi tagot, aki bejelentette, hogy a II. Pártkongresszus TSZCS — tizenegy családdal, mintegy hatvan hoki fö’dön — magasabb szövetkezeti formára tért át: tavaszszal már, mint mezőgazdasági termelőszövetkezet fog működni. Ezután a jásztelki Tolbuchin Termelőszövetkezet elnöke, Lázár József szólalt fél. Ismertette, hogy előző nap a terme’őszövetkezet közgyűlése határozatot hozott, amely szerint minden 68 éven felüli tagot felmentenek a közös munka alól. Részükre háztáji földet és évi 80 munkaegységet biztosítanak. Ez nagy szó, hiszen erre az évre munkaegységenként több mint 47 forint részesedést irányoztak elő. Elmondotta azt is, hogy tavaly holdanként csaknem tíz mázsa dohányt termelt a To’buchin TSZ. Ebben az évben 12 mázsás átlagtermést akarnak elérni és dohánytermelési versenyre hívják az ország valamennyi termelőszövetkezetét. A tanácskozás után a termelőszövetkezeti tagok és az egyéni gazdák ellátogattak az Alkotmány TSZ központi tanyájába, ahol megtekintették a szövetkezet közös jószágállcmányát. A tanácskozással egyidejűleg a község kulturotthonában kiállítás nyílt meg. Bemutatták a Jászság mezőgazdaságának fejlődését és a legjobb termelőszövetkezetek eredményeit. Délután a jásztelki DISZ szervezet fiataljai vidám műsorral köszöntötték a tanácskozáson résztvett tsz-tagokat és egyénileg dolgozó parasztokat, majd mezőgazdasági tárgyú filmet vetítettek, vállalja, hogy április 4. tiszteletére első negyedévi pénzügyi tervét szintén március 20-ig teljesíti H0 százalékra. Egyúttal a megye minden pénzügyi dolgozóját, április 4: tiszteletére versenyre hívja. Liszkai Mihály Sípos Péter vb. elnök pfl. át!, biz. elnök Márton Lajos Molnár György adóügyi megbízott adófelűgyelö Káposztás Ignác adóügyi megbízott Az Alcsiszigeti Állami Gazdaság ifjúsági kertész munkacsapata versenyre hívta ki a derekegyházi gazdaság kertész brigádját Látogatás Jászjákóhalmán, az ország egyik legjobb termelő szövetkezetében Csatlakozunk a fegyvernek! állandó bizottság vállalásához dorfer Nachrichten című lap szerint a düsseldorfi események nem a nyugatnémetországi politikai válság befejeződését, hanem armak csak kezdetét jelzik. A kormányhoz közelálló sajtó általában nyugtalansággal ítéli neg a bonni kancellár helyzetét. Valóban viharfelhők gyülekeznek Bonn felett. Adenauer leghűségesebb emberének, Amoldnak bukásával elvesztheti a tartományi kormány képviselőiből álló szövetségi tanácsban, a Bundesratban, eddigi kétharmados többségét, amelyre feltétlenül szüksége van a militarista törvények keresztülerőszakolásához. A düsseldorfi kudarc bombaként hatott Bonnban. Igen erős ingerültséget váltott ki a CDU vezetők köréből. Rasner, a Keresztény Demokrata Unió parlamenti csoportjának titkára azzal vádolta a Szabad Demokrata Pártot, amely részese volt Karl Arnold megbuktatásának, hop’ „kétarcú politikát” folytat, a szövetségi tanácsban el akarja utasítani azokat a törvényeket, amelyeket a szövetségi gyűlésben elfogadott. Dehler, a Szabad Demokrata Párt elnöke viszont a düsseldorfi kormány alakításában a Szabad Demokrata Párt erőteljes kísérletét látta arra, hogy „megszabaduljon a Keresztény Demokrata Unió gyámkodásától”: Az angol—amerikai sajtó leplezetlen aggodalommal ír az északrajna-vesztfáliai kormány bukásáról, annak várható kihatásairól. A Pally Mail című konzervatív londoni lap a „vén kancellár rohamosan növekvő népszerűtlenségének” újabb bizonyítékaként kónyvejj el Karl Arnold bukását; A News Chronicle pedig hangsúlyozza]; hogy március 4-én a Baden— Württemberg-i tartományi választásokon még komolyabb veszély fenyegeti Adenauert, mert elveszítheti parlamenti többségét is: Washingtonban igen fontos szerepet szánnak a revansvágvó nyugatnémet hadseregnek. A Bundeswehr!; a békeszerető európai államok: a Szovjetunió, a népi demokratikus országok, a Német Demokratikus Köztársaság elleni háború rohamcsapatává akarják kiépíteni. Ezért indították meg újból a hadianyag- és fegyvergyártást Krupp, Heinkel, Messerschmidt gyáraiban. Ezért sietnek az első zsoldosalakulatok felállításával, a militarista törvénytervezetek tető alá hozásával. De a düsseldorfi példa azt mutatja, hogy Nyugat-Németországban is megálljt lehet parancsolni a háborúnak. A német nép, amint azt a Német Kommunista Párt északraj na-vesztfáliai tartományi bizottsága az Arnold-kormány bukását üdvözlő nyilatkozatában megállapította, békét és biztonságot kíván. „A szociáldemokrata Steinhoff kormányra — hangsúlyozta a Német Kommunista Párt nyilatkozata — most az a kötelesség hárul, hogy teljesen megszabaduljon az Adenauer-párt politikájának következményeitől és maradványaitól és a lakosság akaratának megfelelően új tartományi politikát hívjon életre. Ilyen politika megvalósításának az az előfeltétele, hogy a kormány széleskörű népi mozgalomra támaszkodva, erélyesen szembehelyezkedjék a bonni NATO-poIitiká« val,”. * NEMZET KÖZI SZEMLE A népakarat meghamisítása Görögországot az utóbbi években az egyik legmegbízhatóbb szövetségesnek tekintették a NATO berkeiben. Az egymástkövető kormányok rá is szolgáltak erre a kétesértékű bizalomra. Életre-halálra elkötelezték magukat a háborús tömbök kovácsolóinak; kül- és belpolitikájuk mélységesen népellenes volt, a lakosság széles rétegei számára csak nyomort, nélkülözést jelentett. Görögország résztvett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen 1952-ben szervezett amerikai—liszinmanista intervencióban is. Karamanlisz, Görögország jelenlegi miniszterelnöke folytatta elődeinek dicstelen politikáját, az ország nemzeti érdekeit eláruló, a vezető imperialista hatalmakat kiszolgáló politikát. És a nyomornak, a háborúnak erre a politikájára kérte a görög nép jóváhagyását. Február 19-én választásokat tartottak Görögországban, amelyeken két fő csoportosulás küzdött a mandátumokért: a Karamanlisz miniszterelnök vezette kormánypárt: a Radikális Nemzeti Egységpárt, amelyet a választások előestéjén alakították a görög tömörülés helyett és az ellenzéki pártok tömbje: a demokratikus egyesülés. Ebben az utóbbi csqportban tömörültek mindazok a pártok, amelyek szembeszegültek a Karamanlisz-kormány kül- és belpolitikájával, . A görög nép február 19-én világos, érthető és -r ? vérmes reményeket táplált nyugati körök számára kijózanító — döntést hozott; Töbt^ mint 1 600 000 választó, vagyis a szavazóknak mintegy 55 százaléka elvetette Karamanlisz politikáját. Nemet mondott a NATO-nak, a háborúnak, á politikai és gazdasági elnyomás rendszerének; Az első választási eredmények meglepetést, kínos zavart keltettek Londonban és Washingtonban. De Karamanlisz, mint Ven.izelosz, az ellenzéki koalíció vezetője kijelentette: „soha nem látott választási orgiát rendezett”; Nem elégedett meg azzal, hogy a csalárd választási rendszer — annak ellenére, hogy a demokratikus egyesülésnél jóval kevesebb szavazatot kapott — biztosította számára a mandátumok csekély többségét, Mozgósította a hadsereget és a hadsereg megbízható tisztjei befolyásolták a katonákat. Megfélemlítéssel, zsarolással, a kormánypárt ellen leadott szavazatok megsemmisítésével igyekeztek meghamisítani a népakaratot. Karamanlisz most azt állítja, hogy győzelmet aratott és joga van az új kormány megalakításához. A NATO berkeiben lassan elcsitultak a kedélyek. A kezdeti zavart, megrökönyödést a bizakodás váltotta fel. Az atlanti stratégák reménykednek abban, hogy Görögország kiheveri a február 19-i „megrázkódtatást”. A népakarat meghamisítása azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy Karamanlisz kormánya — még abban az esetben is, ha uralmon marad — a görög nép szemében megbukott. Joggal követelik tehát a baloldali pártok a nép által elítélt Karamanlisz-kormány lemondását és a katonaság körében, valamint azokon a vidékeken, amelyeken visszaélések történtek, új választások tartását, Viharfelhők Bonn felett Északrajna-Vesztfália Nyugatit émetország legfontosabb tartománya. Itt van a Német Szövetségi Köztársaság nehéziparának szíve, főfegyvertára, a Ruhr-vidék. Ebben a tartományban van Bonn, a nyugatnémet kormány jelenlegi székhelye is. Itt, Északrajna-Vesztfáliában, „szűkebb hazájában” érte Adenauer kancellárt kormányzása óta legsúlyosabb veresége. Február 20-án a düsseldorfi tartománygyűlés 102 szavazattal 96 ellenében megvonta a bizalmat Kari Arnold kereszténydemokratapárti minisztertől és a szociáldemokrata Fritz Steínhoffot választotta meg a tartomány új miniszterelnökévé. A Szabad Demokrata Párt hátat fordított eddigi koalíciós partnerének, az Adenauer-pártnak és a szociáldemokratákkal együtt vesz részt az új tartományi kormányban. Az Arnold-kormány bukása messze túlnő a ruhrvidéki tartomány keretein. Alapjaiban megrázta az egész adenaueri rendszert, még jobban megingatta az amúgyis roskatag bonni koalíciót. A Düssel-