Szolnok Megyei Néplap, 1956. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-24 / 20. szám
1956. január 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Minden előfeltétele megvan megyénkben a mezőgazdaság szocialista átszervezésének — A Termelőszövetkezeti Tanács tájértekezlete — Lapunk január 22-i számában kő. zöltü'k, hogy a Termői & zövetkeze ti Tanács, a Szolnck megyei Párt' végrehajtó Bizottság és a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Szolnok. Bács-Kiskun, Hajdú, Békés, Cscmgrád és Szabolcs megye Termelőszövetkezeti Tanács tagjainak és megyei megbizottainak részvételével Szolnokon a Megyei Tanács nagytermében tájértekezletet tartott. A beszámolót Babimszki Ferenc, a Termelőszövetkezeti Tanács Szolnok megyed megbízottja tartotta; A tanácskozáson felszólalt Csáki István elvtárs, a Szolnok megyei Párt bizottság titkára. Elmondta, hogy a megye termelőszövetkezetei az elmúlt évben eredményesen gazdálkodtak és legtöbb növénvféle- ségből jóval túlhaladták az egyénileg dolgozó parasztok termésátlagát. Ez is igazolja a mezőgazdaság szocialista átszervezésének szükségét. A tcrofelőszö vetkezeti városokban olyan termésátlagokat értek el a tsz-tagok, melyekre emberemlékezet óta nem volt példa. Az 1930-as években alispán! jelentések alapján Karcag, Mezőtúr, Tur- keve és Kisújszállás határában másfél mázsa volt a holdanként! búzatermés. 1934-ben már nagy eredménynek tüntetik fel, hogy ezekén a helyeken holdanként 3 mázsa búza termett. Ma viszont a szövetkezeti gazdálkodás eredményeképpen a turkevei Vörös Csillag TSZ az elmúlt évben, több mint kétezer holdról, búzából 11.40 mázsa átlagtermést ért el holdanként Karcagon, Mezőtúron pedig országosan is kiemelkedő eredmények születtek: Csáki elvtárs ezután hangsúlyozta, hogy a tsz fejlesztés további sikerei érdekében egységes erőfeszítéseket keli tennünk. Különösen fontos, hogy az egyénileg dolgozó parasztok meggyőződjenek a közös gazdálkodás ma már kézzelfogható hasznáról. A fejlesztésben tehát mindenütt szűnjön meg a nyugalmi állapot. A termelőszövetkezetekben most készülnek a termelési tervek és most tartják a tervjóváhagyó közgyűléseket. A terv' jóváhagyó közgyűlésekre meg kell hívni az egyénileg dolgozó parasztokat. Javaslataikat pedig vegyék figyelembe —• mondotta befejezésül Csáki elvtárs, Tisza József elvtárs. a Termelőszövetkezeti Tanács titkárságának vezetője az alapszabály betartásának fontosságáról az új és a megnövekedett tsz-ek fokozottabb megsegítéséről szólott. Külön kiemelte e téréig a gépállomások szerepet. A gépállomásoknak keil gondoskodniok, hogy a rendelkezésekre álló eszközökkel a legmesszebbmenő gazdasági segítséget biztosítsák a tsz-eknek. Felszólalt Varga Illés, a Földművesszövetkezetek Szolnok megyei Közipontja Igazgatóságának elnöke. Ismertette, hogy tavaly a megye földművesszövetkezeteinek több mint kétszáz vezetőségi tagja lépett a mezőgazdasági termelőszövetkezetekbe. Példájukat mintegy négyezer szövetkezeti tag követte. Elmondta. hogy tavaly 60-ról 94-re növekedett a különböző mezőgazdasági szakcsoportok száma. Étből huszonhárom azóta tsz-é, vagy tszcs-é alakult. Beszélt arról a jelentős segítségről, amelyet 27 könyvelő nyújt az új és a régi tsz-eknek, a földművesszövetkszeti könyvelők a számvitel beindulását segítik elsősorban. Labáth István, a jászjákóhalmi Béke Termelőszövetkezet képviseletében elmondotta, hogy a tagok jövedelme meghaladja a falubeli középparasz- tdkét. Muhari István és családja az elmúlt évben 90 mázsa búzát és árpát kapott. A tsz tagok eredményeiket nem hallgatják el, személyesen ■ végeznek felvilágosító munkát. Főleg ennek köszönhető, hogy az utóbbi hónapokban többszáz jászjákóhalmi dolgozó paraszt tért át a szövetkezeti gazdálkodásra. A fejlesztési munkáról szólva Bernáth Lajos, a kunhegyesi Lenin TSZ elnöke is a tsz tagok szerepét hangsúlyozta. A szövetkezeti gazdák végezhetnek legjobb falvilágosító munkát. Bernáth elvtárs elmondta, hogy a Lenin TSZ így egy év alatt 1955-ben 260 dolgozó paraszttal és 1200 hold földdel gyarapodott. Az idén az állattenyésztés révén még jövedelmezőbbé teszik gazdálkodásukat. Efgy tervezik, a növénytermelés másfélmillió, az állattenyésztés több mint két és félmillió forint bevételt hoz az idén a szövetkezetnek. A szomszédos megyék tanácskozáson felszólaló küldöttei szintén tapasztalataikról beszóltak. A résztvevők felhívással fordultak a tsz tagokhoz és vezetőkhöz, hogy fáradhatatlanul munkálkodjanak a közös gazdaságok megszilárdításán, segítsék a dolgozó parasztok áttérését a nagyüzemi gazdálkodásra, Vasárnap dolgozó parasztok látogattak el Mezőtúrra A kunszentmártoni járás kilenc községéből tsz tagok és egyénileg gazdálkodó parasztok indultak Mezőtúrra, hogy megtekintsék a mezőtúri Béke és Bercsényi TSZ tehenészetét. Látogatásuk célja egyrészt az volt, hogy az ott tapasztaltakat otthon felhasználhassák, másrészt, hogy véleményt mondjanak a két tehenészet munkájáról, feltárják az esetleges hibákat, megbeszéljék azok kijavításának módját. A Béke TSZ tehenészetéiben a látogatókat — akik maguk is elismerten kiváló jószágtartók és gondozók — Szabó Andrásné, a szövetkezet munkaérdemrendes állatgondozója fogadta és vezette végig a két új 100—100 férőhelyes tehénistállón. A vendégek sok kérdést tettek fel a kiváló fejőnőnek. Zsadony Gáborné kérdésére SzaJbó Andrásné ismertette a Zsolnyirenfcó módszert, amelynek lényege a napi négyszeri fejés. Naponta négyszer etetnek, reggel 4 és 7, valamint este 4 és 7 órakor. Ugyanezekben az idő-’ pontokban végzik el a fejest. így délelőtt 8-tól délután 4-ig a fejőasszonyek idejüket egyéb munkával hasznosíthatják; Amikor Horváth István, a kunszentmártoni Rákóczi TSZ teheneinek alacsony tejhozamáról beszélt és megállapította, hogy ennek okát a nem megfelelő takarmányozásban látja, Szabó Andrásné elmondotta: óik teheneiket hozamuk szerint takarmányozzá'k. Hét liter felett minden tehén literenként félfél kiló abraktakanmányt kap. így érték el hogy a törzstehenészetben a téli hónapokban is 10 liter felett van az istállóátlag, sőt Kati nevű tehenük december hónapban 600 liter tejet adóit. A tejhozam szerint csökken vagy nő a tehenészet jövedelme is. 1952- ben, amikor 3—4 liter volt az is- tállóátlag, 360 munkaegységet szerzett. A múlt évben viszont már 780-at. Ezűtán a látogatók a Béke TSZ állatgondozóival együtt közösen megbeszélték a látottakat. A vendégek valamennyien, nagy elismeréssel nyilatkoztak a fejlett te. henészetrői. Illés Lajos cseifceszöllői egyéni gazda kijelentette, hogy ez is — mint a közelmúltban annyi sok tapasztalata — a nagyüzemi gazdálkodás jövőjéről győzi mag, úgy hogy most már nem is habozik tovább, belép a 'termelőszövetkezetbe. Ebéd után a látogatók a Bercsényi TSZ tehenészetét tekintették meg, A Béke TSZ-hez hasonlóan itt is igen fejlett tehenészetet találtak. A látogatást követő megbeszélésen néhány javaslat hangzott el, amellyel a Bercsényi TSZ még tovább tudja fejleszteni tehenészetét. Knajcsovics György például azt tanácsolta, hegy vezessék be a benti itatást; Horváth István, kunszentmártoni TSZ tag. arra hívta fel figyelmüket: nem takarékoskodnak eléggé a silóval. A megbeszélés után tapasztalatokkal gazdagodva indultak haza a Látogatók, ho-gy amit láttak, felhasználjak saját tsz-ük állattenyésztésében. Ülést tartott a Hazai as Hép'ront megyei bizottságának elnöksége A Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöksége január 23-án, hétfőn délelőtt ülésre jött össze a mozgalom megyei irodájának tanácstermében. Az ülés célja az volt, hogy megtárgyalja a kulturális élet terén a Hazafias Néprontra váró feladatokat. Az ülésen megjelent Lévai István elvtárs, a MDP Szolnok megyei Végrehajtó Bizottságának munkatársa és Takács Ferenoné, a Hazafias Népfront országos tanácsa irodájának képviselője. Dr. Bene Zoltán országgyűlési képviselő, a megyei bizottság elnöke nyitotta meg az ülést. Beszámolt arról a baráti találkozóról, amelyet az országos tanács rendezett a népfront bizottságok megyei elnökeinek részvételével. Ezt követően bejelentette, hogy az elnökségi ülés napirendjén szereplő kulturális feladatok megvitatására hamarosan összehívják a megyei bizottságot, s a bizottság tagjain kívül a városi és járási népfront bizottságok elnökeit, valamint a tömegszervezetek képviselőit, Ezt követően Kisfaludi Sándor, a megyei bizottság elnökségének tagja vázolta röviden a népfront- mozgalom álltai kulturális téren Szolnok megyében elért eredményeket s rámutatott a tennivalókra. A beszámoló különösen hangsúlyozta, hegy a helyes és bevált módszerek elterjesztésével kell támogatni a pártszervezetek által irányított, a tanács és a tömegszervezetek által végzett kulturális munkát. Az elnökség tagjai sok hasznos javaslattal egészítették ki a beszámolót s nyújtottak segítséget az összehívandó megyei bizottsági ülésnek a kérdés szélesebbkörü, alaposabb megtárgyalásához. A vitáÍDan felszólalt Lévai István elvtárs és Takács Ferencné is. Az ülés ár. Bene Zoltán elnök zárósza/vaiva! ért véget. A sportlevelező készül a megyei tanácskozásra A NÉPLAP levelezőinek február 2-án megtartandó 'megyei tanácskozásán én is résztveszek. Nagy örömmel készülök erre az alkalomra, mert bizonyára nagyszerű élmény lesz a tapasztalatok kicserélése. Munkaterületemen is igyekszem helytállni. A Vasipari Vállalat üzeménél, mint részlegvezető dolgozom. Műhelyünk 1955. éves tervét T05,8 százalékra teljesítette. Remélem, hogy az 1956. évben még fokozni tudjuk eredményünket, emellett a tudósítói munkámat igyekszem jobbá, elevenebbé tenni. MINT SPORTTUDÓSITÓ, a téli holtidényben sem tétlenkedem. Amikor a pályák elcsendesedtek, más területen próbálom a sport ügyét szolgálni. Ilyenkor van idő arra, hogy a sportkörök belső életével, a vezetőség vagy egyes szakosztályok munkájával foglalkozzak. Lehetőség van arra is, hogy az önzetlen, jó munkát végző társadalmi aktívákat népszerűsítsem. Ilyenkor nyílik alkalom arra is, hogy sportszakkönyvek vagy folyóiratok tanulmányozásával ismereteimet gyarapítsam. Ugyanezt a célt szolgálja a különféle verseny, szabályok megismerése, a legjobb teljesítmények értékelése, mert ennek révén a jövőbeni tudósító munkám még szakszerűbbé válhat. Felismertem a sportfoarátok szervezett erejének fontosságát is. Ezért jelentő^ időt fordítok ennek a kérdésnek minél jobb megoldására: Tudatában vagyok annak, hogy a sport propagandistájának mindenkor az élvonalban kell harcolni a tiszta sport érdekéért. Tárgyilagos — szélsőségmentes — magatartásával, bírálatával, javaslataival a helyes irányba keli terelni működési területén a testedzés menetét. Remélem, hogy megyénkből számos sportlevelező is részt vesz a megyei tanácskozáson és a személyes találkozás elősegíti majd munkánk megjavítását és ezen keresztül megyénk sportéletének előbbre- viteiét. Halász Gyula, Szolnok, Zrinyi-utca 3. SZÓVÁJESSZÜK... Egy elmaradt bírósági tárgyalás margójára Még a múlt év szeptember 24-én Czinege József tiszaörsi lakos ittas fővei betörte az autóbusz ablakát. A MÁVAUT vezetősége a tiszafüredi járásbíróságon feljelentést tett ellene. A járásbíróság vezetője kiküldte az idézést, melyben január 10-re behívta a tárgyalásra a vádlottat, a MÁVAUT képviselőjét és a tanukat. Az idézést a posta még december 21-én visszanőtte, mivel a vádlott bevonult katonának. A járásbíróság ezt nem közölte a tanukkal és a MÁVAUT vezetőivel, így Szolnokról kiutaztak Tiszafüredre, s a gépkocsivezető, valamint a kalauz helyett váltást küldték ki; Az összes költség a napidíjakkal együtt 982.20 forintot tett ki, nem számítva azt, hogy a munka is elmaradt több helyen. Ezt a kiadást meg lehetett volna menteni, ha a járásbíróság egy nyomtatványon értesíti az érdekelteket a tárgyalás elnapolásáról. Nem jó az ürmérték A napokban egyik szolnoki levelezőnk személyesen jött el szer- 'kesztőségüiniklbe és elmondotta, hogy a Vendéglátóipart Vállalat Magyar-utcai kimérőhelyiségében hitelezetlen pohárban adják ki az italt. Két deci bor helyett, — melyet kifizetett — csak másfél decit kapott. Megvizsgáltuk a panaszt, s igaznak bizonyult. Ellenőrzés alkalmával a kiszolgált mennyiség egy esetben sem volt meg. Minden vevőt megrövidítettek 2—3 centtel, vagy egy féldecivel. A beérkezett panaszok szerint nem az egyedüli hely a Magyar-utcai kimérés, ahol megrövidítik a dolgozókat. Reméljük, intézkedés történik a Vendéglátóipart Váltólat részéről; Elbeszélés a gépállomás igazgatójáról meg a főagronómusról Keseregtem még egy sort a sorsomon, aztán visszamentem a gépállomásra, mint aki a sírba ereszkedik le. Arkagydj dühödt bikaként jár fel s alá:.. Rosszul állnak a javítási munkálatok.: Az idő meg mintha csak szándékosan tenné, csodálatosan szép. A sztyeppen egy kissé megolvadt a hó, csiliámos és úgy ragyog, hogy megfájdul tőle a szem. Másnap látjuk, hogy az úton egy terepjáró kocsi áll és a csiliámos havon egy férfi jön felénk. Olyan lendületes, olyan kemény léptekkel, hogy mar csak erről a járásról is meg lehet állapítani: az első titkár érkezett meg hozzánk, Szergej Szsrgejevics Szokolov. Sztyeppi ember, idevalósi kolhoztagok sorából került ki. Húsos arcán ritka, sötét himlőhelyek. Kemény, parancsolójellemű^ kevés- szavú. ember ..: A háború előtt a városi bizottságon dolgozott. Azt mondják, akkor is tisztelték, de nem különösebben ismerték. A háború alatt aztán kemény jelleme hamarosan előtérbe helyezte személyét. Két héttel mostani látogatása előtt nagyon megbírálták a mi Szergej Szergejevicsünket a kerületi pártbizottság plénumán, meg a párts ajtóban, a vezetés módszereiben elkövetett hibáiért. Nagyon keményen megbírálták, de bizalmukat nem vesztette el. Ezelőtt vagy kétszer járt már nálunk. Végigmegy velem meg Fe- gyával a gépállomásom ... mond néhány szót, tisztázza az ügy lényegét, aztán már kész is, be van fejezve a dolog! Amit megígér, a legrövidebb időn belül feltétlenül biztosan megtartja. De részletekbe, emberekkel való beszélgetésekbe sohasem ment bele. Most meg, mintha kicserélték volna! Mindenben elmélyül. Részletesen kikérdezi a gépkezelőket, tréfálkozni igyekszik. Nem valami jól sikerültek a tréfái, de az embernek nem ez a fontos, hanem az, hogy megpróbálja legyűrni zordságát, jót vár az emberektől és jó szavakat talál az emberek számára. Ezelőtt úgy volt, hogy hármasban, négyesben jártuk vele végig a gépállomást, most meg egész csomó ember vesz körül bennünket, Mintha a földiből bújt volna elő. ott terem a minden iránt érdeklődő Szi- lantyij apó is. Mintha csak Szergej Szergejevics egyenesen hozzá jött volna személyes látogatásra. Na- taszja is itt van, hallgat, nagyokat pislog. Ütitársam elhallgatott és rágyújtott a furcsaformájú fekete pipára, amely sehogy sem illett fiatal arcához, lányos szemeihez. — Az a szokása Nasztyánab... 1— folytatta elgondolkozva, amíg nem világos előtte egy ember, addig úgy jár körülötte, hogy nem mutatja meg magát, udvarias, csendes. Nem alakoskodásból tesz így, inkább valami feszült figyelemből, várakozásból fakad ez nála. Mintha minden embertől eleinte valami csodát várna. És ettől a várakozástól eleinte egészében elcsendesedik. Mintha ő maga nem is volna a világön, csupán ez az érdeklődés volna egy ember iránt. Aztán egyre figyelmesebben méregeti, mint hogyha megpróbálná a leghelyesebben megérteni, ki ez az ember. (Folytatjuk) l Uj szépirodalmi, politikai kiadványok Megjelent a Szikra kiadásában Mocsár Gábor „Egy párttitkár jel- jegyzései" című kisregénye, amely, ben egy falusi munkára vállalkozott kommunista munkáját, első eredményeit mutatja be. Ugyancsak a Szikránál jelent meg Baktai Ferenc „A ,kőbányai előőrs” című regénye. Az izgalmas részletekben bővelkedő regény a kőbányai és kispesti partizánok harcainak történetével foglalkozik. „A pártalapszervezetek vezetésének módszereiről” címmel adta ki a Szikra az üzemi és a kereskedelmi pártalapszervezetek titkárainak rendezett tanfolyam öt előadását. A kötet Kádár János, Mező Imre, Suhajda József, Vándor Béla és Balogh László előadását közli. „Falusi történetek” címmel olvasmánygyűjtemény jelent meg az MNDSZ kiadásában. A gyűjtemény több mint húsz elbeszélést és verset tartalmaz, részben klasszikusainktól. részben mai íróinktól és a szovjet irodalom kiválóságaitól. — (MTI) KÖZLEMÉNY A Pénzügyminisztérium felhívta a mezőgazdasági foglalkozású dolgozókat, hogy a használatukban lévő mezőgazdaságilag művelhető földről az 1956. évre az általános jövedelmiadó bevallási íveket legkésőbb január 31-ig adják be. A Városi Tanács Pénzügyi Osztálya közli az illetékesekkel, hogy akik a bevallást határidőre nem adják be azoknál a kivetendő adót bírság címén 50 százalékkal megemelik. Bevallást kell adnj minden olyan személynek, akinek 1956. január 1-én, szántó, rét, kert, gyümölcsös, szőlő, legelő, nádas, erdő, stb. volt használatába 400 négyszögöl vagy ennél nagyobb területen. A bevallási íveket a Városi Tanács Pénzügyi Osztályán lehet kapni és ugyanott beadni. Szolnok Városi Tanács Pénzügyi Osztály \ I